2579 találat
Blogbejegyzések (1703)
- A gamergeneráció mozgásszervi problémáiról tart ingyenes rendezvényt a MozgásKlinika és a Széchenyi István Egyetem
A digitális világ ma már a fiatalok mindennapjainak természetes része. Tanulás, szórakozás, versenyzés – mind a képernyők előtt zajlik. A gamerkedés izgalmas elfoglaltság, ugyanakkor egészségügyi veszélyeket is rejt magában. Erre a kettősségre hívja fel a figyelmet a MozgásKlinika Győr és a Széchenyi István Egyetem közös, február 25-i ingyenes rendezvénye, amelyen a szakértői kerekasztal-beszélgetést követően a versenyszimulátorok is kipróbálhatók. A tapasztalatok szerint a magyar iskolások és egyetemi hallgatók 60 százaléka panaszkodik rendszeresen hát- vagy derékfájásra, miközben a teljes lakosság körében ugyanennek a betegségtípusnak az aránya meghaladja a 95 százalékot. A mozgásszegény életmód, a hosszan tartó ülés és az ismétlődő kézmozdulatok – például egér- és kontrollerhasználat – már fiatal korban is tartáshibákhoz, gerincproblémákhoz, krónikus nyak- és hátfájdalmakhoz, valamint kéz- és csuklópanaszokhoz vezethetnek. A megelőzés kulcsa a tudatosságban és a rendszeres mozgásban rejlik, hiszen már napi két-három óra ülő játék is kimutathatóan növeli az izomfájdalmak előfordulását. A MozgásKlinika Győr és a Széchenyi István Egyetem a probléma jelentőségét hangsúlyozó, ingyenes rendezvényt hirdet, amelyen a gamer életmód kihívásairól és a kezelési módszerekről is szó esik. „Célunk, hogy olyan gyakorlati útmutatást adjunk a szülőknek és a fiataloknak a mozgásszervi problémák kapcsán, amely segít megelőzni vagy a lehetőségekhez mérten korrigálni a gamer testtartás kialakulását. A már gyermekkorban kialakuló helytelen ülőpozíció ugyanis hosszú távra rögzül, így később sokkal nehezebbé válik annak kezelése, korrekciója, ráadásul egyéb más testi tünet okozója is lehet” – hangsúlyozta Szentiványi Rita, a MozgásKlinika alapítója és szakmai igazgatója. A gamer életmód egészségügyi kockázatairól szóló esemény helyszínét az ETO Park második emeletén található Uni-Elite Sport Club adja. (Fotó: Adorján András) Dr. Somogyi Angéla, a Széchenyi-egyetem Egészség- és Sporttudományi Karának dékánja úgy fogalmazott, örömmel csatlakoztak a kezdeményezéshez, amely a tudományos eredmények gyakorlati hasznosulását is elősegíti. „Intézményünkben nagy hangsúlyt fektetünk az egészséges életmódra és a lakosság igényeire épülő kutatás-fejlesztési tevékenységre. Mivel az e-sport az egyetemisták és az iskolások körében is népszerű, ezért fontosnak tartjuk, hogy hozzájáruljunk az ülő testtartást igénylő életmóddal járó esetleges egészségügyi kockázatok csökkentéséhez, valamint a társadalom széles körű edukációjához a témában” – nyilatkozott. Az eseményen az Uni-Elite Sport Club profi szimulátorai is ingyenesen kipróbálhatók. (Fotó: Adorján András) Az egyetem tulajdonában lévő Uni-Elite Sport Clubban tartott rendezvényen kerekasztal-beszélgetésen vehetnek részt az érdeklődők, amelyen több szakterület képviselői járják körbe a gamer életmód egészségügyi vonatkozásait. Az intézmény részéről részt vevő dr. Somogyi Angéla dékán gyermek- és ifjúsági szakpszichológusként többek között a képernyőhatás pszichológiai vonatkozásaival foglalkozik, dr. Stephens-Sarlós Erzsébet tudományos főmunkatárs a téma neuropszichológiai vonatkozásainak szakértője, dr. Alföldi Zoltán tanszékvezető pedig edző-pszichológusként a mozgás és a mozgásszegénység hatásainak szakértője. Az esemény interaktív élményt is kínál, hiszen Kiss Norbert hétszeres Európa-bajnok kamionversenyző moderálásával kipróbálható egy professzionális autószimulátor, míg a csúcstechnológiás golfszimulátor Szabó Krisztián technológiai szakember vezetésével tesztelhető élőben. Mindemellett Horváth Péter, a Képernyőidő szakportál alapítója is megosztja tapasztalatait a résztvevőkkel. Az eseményt követően a MozgásKlinika szakemberei személyes tanácsadást nyújtanak az érdeklődőknek. A program az online térben is követhető lesz az élő streamingnek köszönhetően. A rendezvény előadói között van Kiss Norbert hétszeres Európa-bajnok kamionversenyző, aki a Széchenyi-egyetem szimulátorcsapatának is tagja. (Fotó: Adorján András) Rendezvényinformációk: Időpont: 2026. február 25. (szerda), 17:00–20:00 Helyszín: Uni-Elite Sport Club (ETO Park), Győr, Nagysándor József u. 31. Részvétel: ingyenes, előzetes regisztrációhoz kötött Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/2342921036133217
- Diplomaátadó és jogi doktorok avatása: újabb három kar hallgatói vehették át oklevelüket a Széchenyi István Egyetemen
A Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kara, Egészség- és Sporttudományi Kara, valamint Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara közös ünnepségén összesen 172 végzett hallgató vehette át oklevelét. Az eseményen a jogi doktorjelöltek avatására is sor került. Közös diplomaátadó és doktoravató ünnepséget tartott február 18-án a Győr Városi Egyetemi Csarnokban a Széchenyi István Egyetem három kara: az Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán-és Társadalomtudományi Kar, az Egészség-és Sporttudományi Kar, valamint a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar. Az Apáczai-kar végzett hallgatóit dr. Pongrácz Attila dékán köszöntötte, aki beszédében a hivatás iránti elkötelezettség és a társadalmi felelősségvállalás jelentőségét emelte ki. Mint fogalmazott, jelenleg kilenc alap- és öt mesterképzés, valamint több mint húsz szakirányú továbbképzés szerepel. „Folyamatosan fejlesztjük azokat a rövid ciklusú képzéseinket is, amelyek a digitalizáció és a fenntarthatóság szempontjait is figyelembe véve kínálnak intézményi és vállalati szakemberek számára tréningmódszertant alkalmazó fejlődési lehetőségeket” – tette hozzá. A karral kapcsolatban az értékátadás mellett az innovációt hangsúlyozta, megemlítve a LEGO élménypedagógiai szaktantermet és az elmúlt tanévben kialakított STEM tantermet, amelyekben a 21. századi digitális világ oktatási lehetőségeit vizsgálják. Görbicz Anita sportvezető, az Audi ETO KC legendás kézilabdázója az ünnepségen vette át oklevelét sportdiplomácia szakon. (Fotó: Nagy Gergely) Dr. Somogyi Angéla, az Egészség- és Sporttudományi Kar dékánja hangsúlyozta: céljuk egy olyan képzési és kutatási portfólió kialakítása, amely az egészségügyi- és sporttudományi szakterületek összekapcsolásával választ ad a társadalom valós szükségleteire – legyen szó szakember-utánpótlásról, szakterületek erősítéséről vagy tudományos innovációkról. „Számos új képzésünkkel támogatjuk ezt a szemléletet: kínálatunk idén táplálkozástudományi mesterszakkal bővült, a jövőben pedig sportmentáltréner, sportmenedzser, szakedző mesterszakokat, illetve sportpszichológiai szakpszichológus és sportegészségügyi szakember szakirányú továbbképzéseket indítunk. Terveink között szerepel a pszichológia és a sporttudományi alapszakok, valamint – az Országos Sportegészségügyi Intézet szakembereivel közösen – az ápolás- és betegellátás alapszak gyógytornász specializációjának elindítása is” – mondta. Az Apáczai-karon végzettek nevében Dedics Virág, míg a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar végzettjei nevében Szendi Alina Kinga búcsúzott az alma matertől, majd az egyetem fenntartásában működő Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium növendékeinek műsora következett. Közös diplomaátadón ünnepeltek a Széchenyi István Egyetem három karának végzettjei. (Fotó: Nagy Gergely) Az ünnepségen adták át a Széchenyi István Egyetem Hallgatói Önkormányzata által adományozott Pro Auditoribus díjat, amelynek oklevél minősítésében Rendek Franka személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási alapszakos hallgató részesült. A diplomák átadását követően a jogi doktorok avatása tette teljessé az eseményt. „Egy pillanatig sem aggódom azon, hogy szakmájukban el tudnak helyezkedni, és értékes tudásukat – amennyiben szorgalmukkal kiegészítik – a munkáltatóik el fogják ismerni, meg fogják fizetni” – gratulált az eskütételt követően valamennyi végzettnek dr. Smuk Péter professzor, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar dékánja. Kiemelte, hosszú távon az egyetlen járható út tisztességesnek lenni, választott szakmájukat becsülettel végezni. „Keressék a lehetőségét, hogy alkotó munkát végezhessenek, hogy az életet és az embert szolgálhassák. Legyenek aktív, támogató tagjai alumniközösségünknek. Segítsenek karunknak is még jobbá válni, hogy közösen lehessünk büszkék az önök tudására és a Széchenyi István Egyetemre” – tanácsolta végezetül a dékán. Az ünnepség itt visszanézhető . Galéria (Fotó: Adorján András, Nagy Gergely)
- Diplomaátadó: jövőt építenek a Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karán végzett szakemberek
A Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar február 17-én rendezte téli diplomaátadó ünnepségét. A rendezvényen köszöntötték a több mint 180 végzett fiatalt, akik életük új fejezetét kezdhetik meg diplomájukkal a birtokukban. A Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara a Győr Városi Egyetemi Csarnokban tartotta diplomaátadóját. Az ünnepség kezdetén dr. Szép János, a kar dékánja köszöntötte a jelenlévőket. „Karunk az elmúlt években sokat fejlődött. Ma már öt szakterületen – építész-, építő-, közlekedési és logisztikai mérnök, valamint műszaki menedzser képzéseken – közel kétezer hallgató tanul nálunk. Nemzetközi hallgatók érkeznek hozzánk, angol nyelvű és kettős diplomát nyújtó programokat működtetünk, hallgatóink már az egyetemi évek alatt valódi ipari környezetben dolgoznak” – fogalmazott. Hozzáfűzte, a fenntarthatóság, a klímaváltozás, az energiabiztonság, a digitalizáció, a mesterséges intelligencia vagy épp a globális ellátási láncok bizonytalansága mind olyan kérdések, amelyekre a felkészült, gondolkodó, felelős mérnökök képesek válaszolni. Dr. Szép János, a Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karának dékánja búcsúzott a végzős hallgatóktól. (Fotó: Adorján András) Tutervai Mátyás, a Magyar Építész Kamara elnöke azt tanácsolta a frissdiplomásoknak, hogy legyenek büszkék diplomaszerzésükre, ünnepeljenek, majd tudatosan tervezzék meg életük következő szakaszát. Mint mondta, az egyetemtől tudást kaptak, amellyel elindulhatnak az úton, s amelyen a kamara is partnerként segíti majd őket. Tutervai Mátyás, a Magyar Építész Kamara elnöke (Fotó: Adorján András) A végzett hallgatók nevében Bak Fruzsina építészmérnöki alapszakos hallgató köszönt el az egyetemtől, majd a Széchenyi István Egyetem Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium növendékeinek előadása emelte az ünnepség fényét. A rendezvény a hallgatói díjak átadásával folytatódott. Az egyetemen működő szervezetek fejlődéséért végzett szakmai munkát elismerő Pro Progressum díj emléklap minősítésében részesült Sellei Bálint Bendegúz műszaki menedzser mesterszakos hallgató, a SZEngine csapat tagja. A kar 181 hallgatója vehette át diplomáját a Győr Városi Egyetemi Csarnokban. (Fotó: Adorján András) A kiemelkedő közösségi tevékenységet folytató hallgatókat Pro Auditoribus díjjal jutalmazták. Az elismerés emléklap minősítését Horváth Zoltán építészmérnök alapszakos, oklevél minősítését Kovács Kitti műszaki menedzser, illetve Seesink Dániel, Balog András Kristóf és Szmodics Gergely közlekedésmérnöki alapszakos, míg ezüst minősítését Bak Fruzsina és Kovács Zsófia építészmérnök alapszakos hallgatók vehették át. A karon 181-en szereztek diplomát, akik oklevelük átvételét követően eskütétellel erősítették meg szakmai elhivatottságukat. Az ünnepség itt visszanézhető . Galéria (Fotók: Adorján András, Nagy Gergely)
Események (26)
- Világűr után Győrben! Találkozz a magyar űrhajósokkal!2025. december 9. | 9:00Győr, Egyetem tér 1, 9026 Magyarország
- teszt evevnt2025. december 7. | 18:00Győr, Egyetem tér 1, 9026 MagyarországJegyek: 0,00 Ft
- Világűr után Győrben! Találkozz a magyar űrhajósokkal!2025. december 9. | 15:00Győr, Vásárhelyi Pál u. 66, 9026 MagyarországJegyek: 0,00 Ft
Egyéb oldalak (850)
- Dr. Molnár Judit PhD.
molnar.judit@sze.hu Talaj-, Víz és Természettudományi Tanszék Dr. Molnár Judit PhD. Egyetemi adjunktus Tudományterülete: Agrár, Egészségügyi, Táplálkozástudomány CLICK FOR ENGLISH CLICK FOR HUNGARIAN Életem minden területén a folyamatos fejlődésre törekszem. TANSZÉKI OLDAL PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR Scopus ID ÖNÉLETRAJZ Go molnar.judit@sze.hu OrcID KÉPZÉSEK Agrármérnöki Állattenyésztő mérnöki BSc Állattenyésztő mérnöki MSc Élelmiszermérnöki BSc Környezetgazdálkodási agrármérnöki MSc Mezőgazdasági vízgazdálkodási és környezettechnológiai mérnöki BSc Mezőgazdasági vízgazdálkodási mérnöki MSc Növényorvosi MSc CURRICULUM VITAE RESEARCH PUBLICATIONS GOOGLE SCHOLAR DEPARTMENT PAGE Go molnar.judit@sze.hu
- Az egyetem oktatói | Széchenyi Egyetem
Oktatóink Válasszon keresési módot... Ablonczyné Prof. Dr. Mihályka Lívia egyetemi tanár DR. ADRIGÁN ZSUZSANNA PhD egyetemi adjunktus Ajtayné dr. Károlyfi Kitti egyetemi adjunktus Dr. Ajtony Zsolt egyetemi docens Albert Tóth Attila egyetemi adjunktus Dr. Alföldi Zoltán PhD Adjunktus Alszászy Gábor DLA egyetmi docens dr. Ambrus Bálint adjunktus Ambrus Csaba Óraadó Dr. Ambrus Rita Anna egyetemi docens Antali Máté egyetemi docens Dr. Bakó Ferenc Egyetemi adjunktus
- Pápai Zsófia
papai.zsofia@sze.hu Pápai Zsófia egyetemi tanársegéd Tudományterülete: Sporttudományi CLICK FOR ENGLISH CLICK FOR HUNGARIAN TANSZÉKI OLDAL PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR Scopus ID ÖNÉLETRAJZ Go papai.zsofia@sze.hu OrcID KÉPZÉSEK Rekreáció és életmód BSc CURRICULUM VITAE RESEARCH PUBLICATIONS GOOGLE SCHOLAR DEPARTMENT PAGE Go papai.zsofia@sze.hu







