940 találat
- Sok száz diákkal és hallgatóval találkozott Kapu Tibor kutatóűrhajós a Széchenyi István Egyetemen
Személyesen látogatott el a Széchenyi István Egyetemre Kapu Tibor kutatóűrhajós és kiképzett kutatóűrhajós Kapu Tibor tizennyolc napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, ahol űrkutatási eszközöket tesztelt és Kapu Tibor és Cserényi Gyula kutatóűrhajósok a Széchenyi István Egyetemen. Kapu Tibor felelevenítette a tervezettnél hosszabbra nyúlt karantént, majd a fellövés pillanatait. Kapu Tibor és Cserényi Gyula a Széchenyi István Egyetem Űrtávközlési Laboratóriumát is meglátogatta,
- Mindkét számot megnyerték a Széchenyi István Egyetem hallgatói az egyetemi–főiskolai alpesisí-bajnokságon
Franciaországban még nem voltam sem edzőtáborban, sem versenyen, így két legyet ütöttem egy csapásra” – mondta
- Gondoskodáspolitika: együttműködik a Széchenyi István Egyetem és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet
A Széchenyi István Egyetem és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet együttműködési megállapodást Ehhez a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet nyújt majd szakmai támogatást egy, az intézmények Mint mondta, jelentős az igény az idősellátásra, ezért a Zrínyi utcai területen mintegy 140-150 fős idősotthon Tóth Tibor, a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet főigazgatója kifejtette, az elmúlt évek lendületes intézmény, amely hatékonyan járulhat hozzá ezen szakmák vonzóvá tételéhez a fiatalok számára” – mondta
- Diákok kérdéseire válaszolt Kapu Tibor kutatóűrhajós a Széchenyi István Egyetem, a Mobilis és az NMHH közös programján
kapcsolatok napja” elnevezésű rendezvényen általános és középiskolás diákok tehettek fel kérdéseket Kapu volt, hogy 16 kiválasztott általános és középiskolás élő rádiókapcsolatban tehetett fel kérdéseket Kapu lehetőség áll előttünk: jelenleg a fejünk fölött a Nemzetközi Űrállomáson egy magyar honfitársunk, Kapu Kapu Tibor példája azt mutatja: a magyar kutatók, mérnökök és tudósok a világ élvonalában is megállják Kapu Tibor magyar űrkutatótól 16 általános és középiskolás diák kérdezhetett élő rádiókapcsolatban.
- Az országban elsőként indított harc- és páncélozott jármű szakmérnök képzést a Széchenyi-egyetem
kibervédelemig számos területen szereznek korszerű ismereteket azok, akik elvégzik a Széchenyi István Egyetem harc honvédség tiszti állománya számára, akik hosszú távon képesek kiszolgálni, támogatni és irányítani a harci Később ebben a szegmensben tervezek dolgozni is” – mondta. rendelkezők harc- és páncélozott gépjármű szakember végzettséget szereznek. , https://felveteli.sze.hu/harc-es-pancelozott-jarmu-szakember-.
- Drónok harca a Széchenyi István Egyetemen: látványos küzdelmeket ígér a győri világkupaverseny
A Széchenyi István Egyetem ad otthont a Drone Racing World Cup Hungary 2023 nemzetközi versenynek augusztus 25–27-én, amely a magyar bajnokság záró fordulója is egyben. A győri campus szomszédságában tíz ország pilótái – köztük a magyar válogatott tagjai – által vezérelt drónok látványos futamait élvezhetik a nézők. Az esemény ingyenesen látogatható. A Széchenyi István Egyetem és a tatabányai Edutus Egyetem szervezésében, a Cloud for Intelligent Airplace Zrt., valamint a Magyar Drón és Multirotoros Egyesület szakmai közreműködésével kerül sor a Drone Racing World Cup Hungary 2023-ra. A győri egyetem biztosítja a Nemzetközi Repülőszövetség (FAI) által elismert hivatalos bajnokság helyszínét, amely a második nemzetközi, multirotoros FPV drónverseny lesz Magyarországon. A kiemelt európai futamnak minősülő világkupán a mintegy negyvenfős mezőnyben a magyarok mellett bolgár, román, szerb, horvát, macedón, olasz, lengyel, cseh és szlovák versenyzők mérik össze tudásukat. A nemzetközi élvonalból olyan nevek is jelen lesznek, mint a világ egyik leggyorsabb pilótája, a lengyel Pawel Laszczak. A közönség az októberi, dél-koreai világbajnokságra készülő magyar válogatott tagjait is láthatja, akik közül többen dobogós esélyekkel indulnak, köztük felnőtt kategóriában Rontó Roland, míg junior kategóriában Kőkuti Márton. A győri világkupa egyben a magyar bajnokság zárófutama is. „A drónok rengeteg lehetőséget rejtenek magukban, amelyek hatékony kiaknázásához járul hozzá az ökoszisztéma építése, valamint a készülő drónstratégia is. Igaz ez a technológiafejlesztésre, magára a dróngyártásra és a drónok széles körű felhasználására a mezőgazdaságtól egészen a honvédelemig” – fogalmazott a verseny nyitó sajtótájékoztatóján Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára. Hozzátette, a sportcélú használat az edukáció miatt fontos, hiszen látványos módon hozza közelebb a technológiát a fiatalokhoz. Prof. dr. Friedler Ferenc, a Széchenyi István Egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese elmondta, hogy sok más mellett a modern technológia és a versenyképesség az, ami összeköti a győri intézményt a drónversenyzéssel. „Magyarország egyik legkorszerűbb infrastruktúrájával, kiváló hallgatókkal és kutatási eredményekkel rendelkező, nemzetközi rangsorokban is jegyzett egyetemünk markánsan járul hozzá a technológiai fejlődéshez, a fenntarthatóság szem előtt tartásával” – hangsúlyozta. Megjegyezte: az intézmény szándéka, hogy a jövőben is helyet adjon hasonló versenyeknek, népszerűsítve a dróntechnológiát. Prof. dr. Palkovics László, a győri egyetemet fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, egyúttal a Magyar Drón Koalíció elnöke kijelentette: a Széchenyi-egyetem dróntechnológiában Magyarország vezető felsőoktatási intézménye, amelynek tulajdonrésze van hazánk egyik legnagyobb dróngyártó cégében is. Hozzátette: a Magyar Drón Koalíció jelenleg készíti elő a hazai drónstratégiát. A dokumentum többek között azt a célt szolgálja majd, hogy a jogszabályi környezet támogassa a drónokkal kapcsolatos tevékenységeket, megteremtse a biztonságos működtetés feltételeit, elősegítse a technológiafejlesztést, szolgáltatások, alkalmazások létrehozását, valamint az ezen szerkezetekben rejlő lehetőségekkel, veszélyekkel kapcsolatos társadalmi tudatosítást. Árvai-Füleki Judit, az Edutus Egyetem vezérigazgatója utalt a Széchenyi István Egyetemmel kialakított jó kapcsolatra, amelynek keretében már több sikeres versenyt bonyolítottak le közösen, a drónok mellett a Lego-robotok tárgykörében is. „Nem titkolt célunk, hogy együttműködésünk révén a drónok világát a tanulmányi versenyek tematikájába is beemeljük. Októberben kísérleti jelleggel drónversenyt szervezünk a Győr-Moson-Sopron vármegyei iskolák részvételével” – húzta alá az igazgató. Bársony Péter, a Magyar Drón és Multirotoros Egyesület elnöke elmondta: a versenydrónok egy másodperc alatt gyorsulnak 100 kilométer/órás sebességre, és akár 160-180-nal is képesek repeszteni. A győri világkupára olyan pályát alakítottak ki, hogy 140 kilométer/óra körül legyen a legnagyobb tempó. „Elképesztő szem-kéz koordináció szükséges az eszközök profi irányításához” – jegyezte meg. Izgalmas versenyekre kerül sor a győri egyetem szomszédságában. (Fotók: Májer Csaba József) A verseny biztonságos helyszínéül Győr egyik legszebb szabadtéri területe, a Széchenyi-egyetem kampuszának szomszédságában fekvő püspökerdei Holt-Duna-part szolgál. A pilótáknak három kört kell teljesíteniük a lehető legrövidebb idő alatt. A szombaton kilátogatók egymás után láthatják a drónokat a gyorsasági forduló során, míg vasárnap 11 órától az egymás elleni küzdelmek következnek. A szűk kanyarokat is tartalmazó pályán futamonként négyen mérkőznek majd egymással, ami várhatóan igen látványos csatákat eredményez. Az esemény ingyenesen látogatható, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. A részletes program elérhető a https://droneracehungary.hu/faiwc/hu/a-verseny/idoterv oldalon.
- Az űrből sugároz jeleket a Széchenyi István Egyetem hallgatói által fejlesztett kommunikációs modul
hatalmas munkát végzett, először a műholdra fejlesztett aprócska, mindössze 2,1 gramm súlyú kommunikációs modul A modullal a csapat elsődleges célja – mikrokontrellerek űrbeli működésének vizsgálata mellett – az volt
- Elhunyt Varga Etelka, a győri jogászképzés adminisztrációs hátterének kiépítője
Megrendülten tudatjuk, hogy életének 74. évében elhunyt Varga Etelka, a Széchenyi István Egyetem Deák Varga Etelka óvoda pedagógusi diplomával 1976 nyarán lett az akkori Közlekedési és Távközlési Műszaki munka, az eredményes évek után 1995 nyarán a győri jogászképzés szervezetének vezetői keresték meg Varga Varga Etelka munkáját az elismerést, a megbecsülést jelző hallgatói visszajelzések, a későbbi öregdiák akkor és utólag is értékes támogatásként minősítették. 2005-ben – elérve az akkori nyugdíjkorhatárt – Varga
- Varga Róbert a Széchenyi-egyetem szélessávján halad a tudományos hírnév felé
Új távlatokat nyitott a távdiagnosztikai eljárások terén Varga Róbert egészségügyi innovációs fejlesztése Varga Róbertben már az általános iskolában megfogalmazódott, hogy műszaki területen szeretne továbbtanulni A fejlesztésével kapcsolatban Varga Róbert érdeklődésünkre elmondta: „Szeretném folytatni a megkezdett Mérföldkő a digitalizációs fejlődésben Varga Róbert terveihez minden feltétel adott, hiszen a Széchenyi Varga Róbert annak ellenére, hogy a megkezdett szakmai út elején jár, már most olyan mérföldkövet helyezett
- Varga Enikő világszínvonalú képzést kapott a Széchenyi Egyetem doktori iskolájában
Nagy formátumú mentor-oktatók, szemléletformáló gondolatok, maximális támogatás – Varga Enikő elmondása A két út, amin Varga Enikő elindult, a győri doktori iskolában ért össze. Kutatása segítheti a döntéshozókat Varga Enikő a világ egyik legnagyobb vállalatánál, a GE Lightingnél „Azt mondja, kevesen érnek el idáig pályájukon? éjjel haladt, és a sikerhez elengedhetetlen volt családja őszinte és maximális támogatása, de mint mondta
- Elindult az első Backgammon Pub Liga a Széchenyi István Egyetemen
A helyszínek között stílszerűen a győri kampusz négy kiváló vendéglátóhelye, az Elixir Bar n’ Kitchen Mint mondta, a 11 fordulós bajnokságban egy megadott időintervallumban az összesorsolt versenyzők maguk
- A nemzetközi kávétrendeket hozta el Győrbe a Széchenyi István Egyetem új kávézója
polgároknak és az ide érkező vendégeknek – a skála ma már az üzemi étkezdétől (Széchenyi Étterem) a prémium bárokig (Elixir Bar ’n Kitchen, Sieger Sportbár) terjed. Mondhatjuk azt is, hogy London után Budapesten van a legtöbb prémium kávézó” – nyilatkozta portálunknak A kávékon kívül a termékportfólióban megtalálhatók prémium kategóriás teák, magas kakaó tartalmú valódi
- Ha hétvége, akkor Bridge: Lmen Prala, Kiscsillag, Deák Bill a Széchenyi-egyetem klubjának színpadán
koncertezik a Moby Dick és a Leander Kills , jön az Aurora és a Down For Whatever , különleges live set-tel Prala Live 2025. december 30. – Deák Bill Gyula 2026. január 3. – Triász 2026. január 16. – Ős-P-Box és Varga
- A világűrt meghódító sikeres küldetés után saját műholdat tervez a Széchenyi István Egyetem csapata
A Széchenyi István Egyetem SZESAT Interdiszciplináris Szakkollégiuma által készített kommunikációs modul A Széchenyi István Egyetem SZESAT Interdiszciplináris Szakkollégiuma által készített kommunikációs modul Kicsi, de erős: a Széchenyi István Egyetem szakkollégiuma által fejlesztett modul mindössze 30-szor 30 sebességgel, és körülbelül 370 millió kilométert tett meg a műhold fedélzetén utazva. Dunaharaszti), Juhász László (Tatabánya), Pónya Szilárd (Szombathely), Maszlov Leon (Pinkamindszent), Varga
- Szabadtéri koncertek a Széchenyi-egyetemen: Kowalskyval és Carson Comával nyitott a Bridge Garden
Ezzel együtt nőtt az italpultok száma is, valamint – új szolgáltatásként – az Elixir Bar ’n Kitchen
















