top of page

Keresési találatok erre: „WA 0812 2782 5310 [[PANDAWA]] Tarif Pasang Keramik Lantai 2 Sukoharjo Sukoharjo”

215 találat

Blogbejegyzések (176)

  • Jubilálók: ezért szeretnek a Széchenyi István Egyetemen dolgozni (2. rész)

    Az ünnepelteket sikereikről és elköteleződésükről kérdeztük. (2. rész) Barsi Ernő emlékét élteti Dr.

  • Szerezz mérnöktanári, zenetanári diplomát a Széchenyi-egyetemen 2–4 félév alatt állami ösztöndíjjal!

    István Egyetem esetében egyrészt a főiskolai mérnöktanári és mesterszakos (MSc) szakképzettségre építő 2

  • Állami ösztöndíjjal, 2–4 félév alatt szerezhető mérnöktanári diploma a Széchenyi István Egyetemen

    Egy törvénymódosításnak köszönhetően azok is állami ösztöndíjjal szerezhetnek mérnöktanári diplomát a Széchenyi István Egyetemen, akik korábbi tanulmányaik során már igénybe vették a 12 államilag támogatott félévet. A lehetőség sokak számára könnyítheti meg, hogy ezt a hivatást válasszák. A kedvezmény a zenetanári és zeneművésztanári szakokra jelentkezőkre is vonatkozik. „A műszaki fejlesztések, a technológiai újítások, az ehhez szükséges kreatív és problémamegoldó gondolkodás fejlesztésének kulcsszereplői a mérnöktanárok. A Széchenyi István Egyetemen a műszaki tanárképzés öt évtizede teszi lehetővé az érdeklődő szakoktatók, főiskolai végzettségű mérnöktanári vagy mérnöki szakképzettséggel rendelkezők mesterszintű felkészülését a mérnöktanári hivatásra kettő-négy félév alatt” – mondta Kövecsesné dr. Gősi Viktória, a Széchenyi István Egyetem Tanárképzési és Módszertani Főigazgatóságának főigazgatója. Hozzátette: egy új lehetőség sokak számára nyithatja meg az utat, hogy a pedagógusi hivatásnak ezt a különleges területét – vagy a zenetanári, a zeneművésztanári szakokat – válasszák, ahol magas szintű szakmai ismereteket kell átadni a diákoknak. A törvénymódosítás lényege, hogy egyes rövid ciklusú tanárképzéseken tanuló hallgatók támogatási lehetősége a támogatási idő kiszélesítésével bővült. A kedvezményre való jogosultság független attól, hogy a jelentkezőnek a korábbi felsőfokú tanulmányai alapján rendelkezésre áll-e még támogatási idő. Ez azt jelenti, hogy a szóban forgó tanárképzéseken állami ösztöndíjas finanszírozási formában folytathatják tanulmányaikat azok is, akik korábban már igénybe vették vagy akár meg is haladták a számukra biztosított állami ösztöndíjas támogatási időt. Kövecsesné dr. Gősi Viktória ezzel kapcsolatban elmondta: a változás a Széchenyi István Egyetem esetében egyrészt a főiskolai mérnöktanári és mesterszakos (MSc) szakképzettségre építő két féléves mérnöktanári, illetve az alapszakos (BSc) szakoktatói és mérnöki szakképzettségre építő négy féléves mérnöktanári képzésre jelentkezőket érinti kedvezően. Ezek a szakok gépészet-mechatronika, informatikus, közlekedés és agrár szakirányon indulnak az intézményben. (Azok a BSc mérnöki szakképzettséggel rendelkezők, akiknek van köznevelési gyakorlatuk, három félév alatt is elvégezhetik az egyébként négy féléves képzést.) Másrészt a kedvezmény vonatkozik a zenetanári és zeneművésztanári képzést választókra is. Idén szeptemberben is indul valamennyi említett szak, amelyekre február 15-ig lehet jelentkezni a felvi.hu rendszerében. „A mérnöktanári képzés célja a műszaki képzettségre építve mind az iskolarendszerű, mind az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az elméletigényes szakmai tantárgyak tanítására, valamint a pedagógiai kutatási és fejlesztési feladatokra való felkészítés, továbbá a tudományos (Phd) minősítés megszerzésének megalapozása. A nagy hagyományokkal rendelkező szakon olyan kompetenciák fejlesztésére helyezzük a hangsúlyt a leendő tanároknál, melyek nemcsak a szakképzési centrumok intézményeiben, de a vállalatoknál, vállalkozásoknál is alkalmassá teszik a végzett mérnöktanárokat az oktatói feladatok ellátására” – hangsúlyozta Kövecsesné dr. Gősi Viktória. Az említett tanárképzési szakokról a következő linkeken található bővebb információ: https://felveteli.sze.hu/mesterkepzesi-szakok-5, https://felveteli.sze.hu/tanari-agrarmernoktanar-msc-1, https://felveteli.sze.hu/tanari-mernoktanar-ma-gepesz-kozlekedesmernok-mernok-informatikus-1, https://felveteli.sze.hu/tanari-zenetanar-ma-1, https://felveteli.sze.hu/tanari-zenemuvesztanar-1-1.

Összes megtekintése

Egyéb oldalak (39)

  • Oktatás 2 | Széchenyi Egyetem

    Oktatás Tudás, lehetőségek, jövő. A Széchenyi István Egyetemen a tanulás az iskolai évektől a tudományos kutatáson át a szakmai élet későbbi szakaszáig új lehetőségeket kínál. 9 EGYETEMI KAR 4 DOKTORI ISKOLA 4 FENNTARTOTT ISKOLA Karaink Kilenc karunk különböző tudományterületeket és alkotói szemléleteket kapcsol össze. A mérnöki, informatikai, agrár-, gazdasági, jogi, egészségügyi, sporttudományi, művészeti és humán képzésekben közös, hogy a hallgatók a megszerzett tudást gyakorlati feladatokon is kipróbálhatják. Stratégiai együttműködő partnereink az oktatásba is bekapcsolódnak, így hallgatóink már tanulmányaik során megismerhetik szakterületük aktuális kihívásait és a munkaerőpiac elvárásait. Ez segíti őket abban, hogy tudásukat valós szakmai igények mentén fejlesszék. Albert Kázmér Mosonmagyróvári Kar A több, mint kétszáz éves óvári képzés ma a mezőgazdaság és az élelmiszeripar új kihívásaira keres válaszokat. A hallgatók a precíziós gazdálkodástól az élelmiszerbiztonságon át a környezet- és vízgazdálkodásig szerezhetnek alkalmazható tudást. A karon a korszerű technológiák és a gyakorlati tapasztalat az óvári gazdászok erős szakmai közösségével találkozik. Apáczai Csere János Kar Az Apáczai Karon a pedagógiai, humán- és társadalomtudományi tudás az emberek és közösségek megértésével kapcsolódik össze. A hallgatók gyakorlati feladatokon, közös munkán és digitális eszközök használatán keresztül készülnek hivatásukra. Az egyéni fejlődést támogató oktatás mellett a kutatás, a tehetséggondozás és az összetartó kari közösség is formálja az itt töltött éveket. Audi Hungaria Járműmérnöki Kar A járműiparban egy ötlet útja a tervezéstől a megvalósításig vezet. Az Audi Hungaria Járműmérnöki Karon a gépész-, jármű- és motorsportmérnöki képzésekben a mérnöki alapok közvetlen ipari kapcsolatokkal egészülnek ki. A hallgatók a gyakorlati feladatok mellett szakkollégiumi munkában és kutatásban is továbbfejleszthetik tudásukat. Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar A jog ismerete mellett annak alkalmazását is megtanulják a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar hallgatói. Tanulmányi és perbeszédversenyeken, szakkollégiumi munkában, valamint intézményi és vállalati gyakorlatokon tehetik próbára tudásukat. Így már egyetemi éveik alatt tapasztalatot szerezhetnek arról, hogyan segíthet a jog összetett társadalmi és gazdasági kérdések megoldásában. Egészség- és Sporttudományi Kar Az Egészség- és Sporttudományi Karon a tudás közvetlenül az emberek életminőségét szolgálja. A hallgatók korszerű demonstrációs környezetben, terep- és klinikai gyakorlatokon készülnek az egészségügyi és sporttudományi hivatásokra. Képzésükben a szakmai felkészültség mellett az új technológiák megismerése és az emberek iránti felelősség is meghatározó. Építész, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar Épületek, közlekedési rendszerek és élhető települések: a kar hallgatói olyan környezet alakításán dolgoznak, amelyet nap mint nap használunk. Az építészet, az építő- és közlekedésmérnöki terület, a logisztika és a műszaki menedzsment képzéseit gyakorlati feladatok és laboratóriumi munka kapcsolja össze. Győr fejlődő városi és gazdasági környezete további lehetőséget ad arra, hogy az ötletekből megvalósítható megoldások szülessenek. Informaitkai és Villamosmérnöki Kar Az Informatikai és Villamosmérnöki Karon a technológiai ötletek működő rendszerekké válhatnak. A hallgatók informatikai, villamosmérnöki és kapcsolódó műszaki területeken, korszerű laboratóriumokban dolgozhatnak valós problémákon. Az ipari és nemzetközi együttműködések révén megismerhetik, hogyan kapcsolódik össze a kutatás, a fejlesztés és a gyakorlati alkalmazás. Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar A Kautz Karon a gazdaság működését nemcsak megérteni, hanem alakítani is tanulják a hallgatók. A szemináriumok, vállalati gyakorlatok és saját ötletekre épülő feladatok teret adnak az elemzésnek, az együttműködésnek és az új megoldások kipróbálásának. A kar térségi kapcsolatai és nemzetközi képzési környezete támogatják, hogy a megszerzett tudásból szakmai lehetőségek szülessenek. Művészeti Kar A Művészeti Karon a zene és a design különböző eszközökkel ad formát az ötleteknek. A hallgatók az előadó- és zeneművészet, valamint az építőművészet, a formatervezés és a tervezőgrafika területén fejleszthetik alkotói szemléletüket. Munkájukat művésztanárok és tapasztalt oktatók segítik abban, hogy saját hangjukat megtalálva hozzanak létre új műveket és megoldásokat.

  • 2026 Móvár Előadások kutej | Széchenyi Egyetem

    - Időpont Előadás címe Leírás Előadó neve Helyszín (PHARE épület): 9200 Mosonmagyaróvár, Lucsony u. 2. Urbányi Béla, Bana Bernadett BK-2 - 17.30-18.15 Autonóm járművek a jövő városában. árhullám vonult le a Lajtán, amely komoly kihívás elé állította a térség árvízvédelmét. rendkívüli esemény a jövő árvízvédelme számára. 2025 szeptemberében rendkívüli árhullám vonult le a Lajtán Varga Dániel BK-2 -

  • Dr. habil. Szoboszlai-Kiss Katalin

    Kutatási témái az antik filozófia és etikatörténet, továbbá korunk embere előtt álló etikai kihívások Több mint húsz éve oktat joghallgatónak etikát, filozófiát és latin nyelvet a győri Széchenyi István

Összes megtekintése

Keresés

bottom of page