Search results for "WA 0821 1305 0400 Vendor Thermo Fisher XRF Machine di Belitung Kepulauan Bangka Belitung"
473 találat
- Átvették diplomáikat a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karának végzősei
A Pro Auditoribus díj emléklap minősítésében Illés Hanga gazdálkodási és menedzsment alapszakos hallgató
- A Széchenyi István Egyetem kiváló sportévet zárt és húsz hallgatója lett az Év egyetemi sportolója
Profi férfi kategóriában Takács Regő 81 kg-ban, Mihályi Bálint 90 kg-ban, Kőhalmi Zoltán +100 kg-ban lett bronzérmes, míg az amatőr férfiak között 90 kg-ban Nagy Ákos Bátor szerezte meg a harmadik helyezést
- Négy kar közel hétszáz hallgatója vette át értékes diplomáját a Széchenyi István Egyetemen a hétvégén
„A Bosch több mint 130 éve egy mérnöki álom megvalósulásaként jött létre, mert az alapító hitt abban,
- Tekintélyes nemzetközi jogi tudományos társaság bizottságaiba választották be a Széchenyi István Egyetem két oktatóját
A Nemzetközi Jogi Egyesületet (International Law Association, ILA) Brüsszelben alapították 1873-ban a Európai Jogi Tanszékének két oktatója is meghívást kapott, akiket a társaság egyik legrégebbi, 1923-ban
- A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi István Egyetem a THE ranglistáján
és gazdasági növekedés”, valamint a „béke, igazságosság és erős intézmények” kategóriákban a világ 400
- XVII. Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciája: ismét a Széchenyi István Egyetemre várják a gépész-, mechatronikai és járműmérnök-hallgatókat
A Széchenyi István Egyetem hallgatóiban 2006-ban merült fel a gondolat, hogy létrehozzanak egy olyan A rendezvény eredeti, még 2006-ban lefektetett koncepciója nem csupán kiállta az idők próbáját, hanem
- Erasmus+-ösztöndíjpályázat: együtt is utazhatnak külföldre a Széchenyi István Egyetem hallgatói
én, csütörtökön 13 órakor információs napot tartunk a győri kampuszon, az Új Tudástér épület 114-es termében
- Pannónia Ösztöndíjprogram: idén is a világ több száz intézményébe utazhatnak a Széchenyi István Egyetem hallgatói
ösztöndíjak mértéke a célországtól és a mobilitás típusától függően változik: hosszú távú esetén havi 350–400
- A Széchenyi István Egyetem professzora is alapítója a Skót–Magyar Professzorok Egyesületének
„Az egyesület rangját jelzi, hogy olyan neves intézmények professzorai vesznek részt benne, mint az Edinburgh-i
- A mérnöktanár szakon 45 éve végzetteket köszöntötték a Széchenyi István Egyetemen
Negyvenöt évvel a diplomaszerzésük után ismét a Széchenyi István Egyetemen találkoztak az 1980-ban végzett
- Exkluzív PhD-képzés a Széchenyi István Egyetemen
Tudományos presztízst, illetve a képzés időtartama alatt havonta 400 ezer forintot kaphatnak azok a doktoranduszhallgatók A résztvevők a képzés ideje alatt egységesen havonta nettó 400 ezer forintos ösztöndíjban részesülnek
- Nemzetközi hallgatók a békés együttélésért: folytatódott a Széchenyi István Egyetem kulturális programsorozata
Idén is folytatta 2023-ban megkezdett ismeretterjesztő kulturális programsorozatát a Széchenyi István A Széchenyi István Egyetem „Én és az országom” programsorozata 2023-ban indult útjára azzal a céllal,
- Pontszámító kalkulátorral segíti a felvételizőket a Széchenyi István Egyetem
kormányrendelet módosítása jelentős változásokat hozott az egyetemek életében: az elérhető 500-ból 400
- Az Audi Hungaria 20 éves Műszaki Fejlesztését ünnepli és bepillantást ad a jövőbe (X)
A fókusz a szilárdságtan, az akusztika, a termo- és energiamenedzsment területeire irányul.
- Győrben a helyed! – üzenik az idei MEFOB Feszt nagykövetei, a Széchenyi-egyetem sportoló hallgatói
hallgatói – Sebestyén Dalma úszó olimpikon, Szabó Bence világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnok evezős és Lang Lang Zalán, a Győri ETO-UNI FKC kézilabdázója két éve érkezett Győrbe. Az idén a trófea visszahódítása a cél” – beszélt terveiről Lang Zalán.
















