940 találat
- Egyetemi Díjátadó Gála és Médiabál: a Széchenyi István Egyetem legjobbjait is elismerték Magyarország egyik legrangosabb társasági eseményén
A kölcsönös tisztelet – tisztelet a másik eredménye, látásmódja, gondolkodása iránt” – mondta. Az Év nemzetközi hallgatója 2025 díjat Juliet Adongo Omondi marketing mesterszakos, Stipendium Hungaricum Az Év médiaszemélyisége díjban Kapu Tibor kutatóűrhajós részesült, aki a HUNOR (Hungarian to Orbit)
- Mérföldkő a műszaki és informatikai képzésben: a Széchenyi István Egyetem fenntartásában működik a következő tanévtől a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium
A diákoknak, a tanároknak és mindkét intézménynek új szakmai és képzési perspektívákat hoz, hogy a Széchenyi Iparkamara képviselői Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszterrel (balról a tizedik) és Varga-Bajusz technikumok körében kiemelkedően magas arány, és többségük évek óta a győri egyetemet választja” – mondta
- EFOTT: utcányi kitelepüléssel, számtalan programmal mutatkozott be a házigazda Széchenyi István Egyetem
tárult a szeme elé: az intézmény közel 50 méter hosszú, utcaszerű kitelepülést alakított ki, melynek mindkét A pénzügyi tudatosság szintén fontos részét képezte a programnak” – mondta el Söller Klaudia, az Egyetemi Velük hamar megtalálom a közös hangot, nagyon könnyen tudok új barátságokat kötni” – hangsúlyozta.
- Több száz hallgató mutatta be kutatását a Széchenyi-egyetem Tudományos Diákköri Konferenciáján
Sági Bianka: Kísérleti körülmények között termesztett mikrozöldek mikro- és makroelem-tartalmának analitikai Varga László, Dr. Süle Judit) III. Sterner András: Francis Poulenc: Szonáta klarinétra és zongorára (Témavezető: Varga Gábor) III. Mendik Ágnes: Francis Poulenc: Szonáta (Témavezető: Prof. Dr. Haga Réka: Henri Tomasi: Concerto (Témavezető: Dr. Hontvári Csaba) II. Bokor Patrik: W. A.
- Elismeréseket adtak át a Széchenyi István Egyetem március 15-i ünnepségén
hogy további erőfeszítésekre van szükség, mert a világ legrangosabb egyetemeivel vagyunk versenyben” – mondta A Művészeti Kar két hallgatója, Nagy Blanka és Varga Pál műsorát követően doktori címet vehetett át dr Horváth Hanga, dr. Csiba-Herczeg Ágnes, dr. Szabó Réka Orsolya, dr. Mutua Kennedy Ndue, dr. Varga Zoltánnak (Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar) és dr.
- Úttörő megoldások híve a Széchenyi Egyetemen végzett HR-igazgató
A szakember, mint mondta, hálás mentorainak, akik a Széchenyi István Egyetemen olyan impulzusokat adtak munkaerőpiacon 2017-ig szinte nullaszázalékos fluktuáción tartották a nagyvállalatot, ami mögött, mint mondta munkaszerződések rendszerét, csak saját állományú munkavállalókra kezdtek el támaszkodni, és nemet mondtak Nyitottságuk, elhivatottságuk és felkészültségük révén hamar megtaláltuk a közös hangot. Őszintén mondom, kevés ilyen kvalitású pedagógussal találkoztam életemben” – nosztalgiázott, amit, mint
- Pályaorientáció: nyári és évközi programok vezetik be az általános iskolásokat a Széchenyi István Egyetem életébe
hozzájárulnak a pályaorientációhoz, amely által már a 6–12 éves korosztály is egy kicsit széchenyissé válik” – mondta Mint mondta, nem titkolt céljuk, hogy a nyári élményeken keresztül minél több gyermek és fiatal ismerje Nemcsak Győrben, de Mosonmagyaróváron is szélesre tárjuk kapuinkat, az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári
- Kulcsfontosságú a lányok oktatása – videóban üzennek a Széchenyi István Egyetem nemzetközi hallgatói
A szülővárosomban a nőknek nem adatott meg az a kiváltság, hogy tanulhassanak” – mondja, hozzátéve, az
- Akkreditációt kapott a Széchenyi István Egyetem Építőanyag- és Szerkezetvizsgáló Laboratóriuma
Most pedig elnyertük az akkreditációt, ami újabb kaput nyit meg előttünk, hiszen jelentősen növeli piaci versenyképességünket” – mondta el dr.
- Ha nyár, akkor Bridge Garden: Carson Coma, Quimby és Kispál a Széchenyi-egyetem szabadtéri színpadán
A Széchenyi István Egyetem hallgatói klubjának udvara május 9-én a 30Y fellépésével nyitotta meg kapuit „A Covid-időszakban nyitottuk meg először az udvart, utólag azt kell, hogy mondjam, remek időzítéssel
- Akadémiai Díjjal ismerték el a Széchenyi István Egyetem professzorának munkásságát
Varga Lászlót, a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának professzorát, az MTA Varga László az élelmiszer-tudomány, azon belül a tejtudomány, a tejipari mikrobiológia és higiénia tudományterületén Varga László, a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának professzora Akadémiai
- A Széchenyi István Egyetem nemzetközi alumnija doktoranduszként tért vissza Győrbe
Azt mondja: tanulmányai alatt inspiráló közegre lelt az egyetemen, ami azóta is motiválja élete minden
- A Széchenyi István Egyetem segíti családot alapító szíriai hallgatóit
A házaspár azt mondja: barátságos és készséges emberek veszik őket itt körül, a helyiek befogadók.
- A Széchenyi István Egyetemmel együttműködve segít a menekülteknek az Essity
Az intézmény Logisztikai és Szállítmányozási Tanszékén működő labor az 1970-es évek közepétől, vagyis Mint mondta, a cég a Győrben vizsgált termékeket a visszaszállítás helyett az Ukrajnából Magyarországra
- Mocsai Lajos motivációs előadása nyitotta a Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti Diákköri Konferenciáját
középiskolás diák vett részt a programon, közülük hatan az egyetemistákkal közös szekciókban szerepelve” – mondta A harmadik pillér a Testnevelési Egyetem, amelynek kapuját ötven éve lépte át először hallgatóként, majd Mint mondta, ugyancsak fontos tulajdonság a félelemmentesség, a koncentráltság és a görcsmentesség is
















