141 találat
- Bemutatta első elektromos autóját a Széchenyi István Egyetem Formula Student-csapata
„Kellett hozzá bátorság is, hiszen járt utat hagytunk el a járatlanért, ráadásul »benzinvérűként« a belső
- Állami ösztöndíjjal, 2–4 félév alatt szerezhető mérnöktanári diploma a Széchenyi István Egyetemen
Hozzátette: egy új lehetőség sokak számára nyithatja meg az utat, hogy a pedagógusi hivatásnak ezt a
- Volt egyszer egy Gólyahét – öt emlékezetes momentum az idei táborból
Akad néhány népszerű dal (például az Arsenium együttes Rumadai című szerzeménye), amelyhez tartozik egy-egy
- Fenntarthatóság és digitalizáció: a jövő szakemberei vették át diplomáikat a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári karán
Felhívta a figyelmet arra, hogy 2027-ig 5300 milliárd forint áll rendelkezésre a hazai mezőgazdaság és
- Sokszínű őszi évadra készül a Széchenyi István Egyetem SosemART színtársulata
„Mindig keressük az új utakat a hallgatók érdeklődési körének megfelelően, amelyekkel kérdéseket teszünk
- Szerezz mérnöktanári, zenetanári diplomát a Széchenyi-egyetemen 2–4 félév alatt állami ösztöndíjjal!
Hozzátette, ez a lehetőség sokak számára nyithatja meg az utat, hogy a pedagógusi hivatás olyan különleges
- A világ alulnézetből – Havasi Dániel fényképeiből nyílt kiállítás a Széchenyi István Egyetemen
„Az utolsó nagyobb utam a koronavírus-járvány első, felívelő szakaszára esett.
- Izgalmas hétvége előtt: Győrbe és a Széchenyi István Egyetemre érkezik a 3. WHB Győr Rally
között több győri útszakaszt lezárnak, így például a Jedlik hidat, a Töltésszer utcát, a Hédervári utat
- Újabb diplomaátadók a Széchenyi István Egyetemen: három kar több száz végzőse vehette át oklevelét
„A Széchenyi István Egyetem kiemelkedően jó utat választott, amikor folyamatos kapcsolatot tart fenn
- Ma is élteti a valétálás hagyományát a Széchenyi István Egyetem megújult mosonmagyaróvári kara
A fáklyás felvonulás idejére a Fő utat lezárják a Városkapu tér és a Bástya utca csatlakozási pontjai
- Mikrotanúsítványok: célirányos tudást nyújtanak a Széchenyi István Egyetem rövid idejű képzései
kirakószerűen egymás mellé illeszthetők, és az így összeálló tudásív akár egy több féléves képzést is kitehet
- Sikeres első évfolyam: mérföldkő a Széchenyi István Egyetem amerikai egyetemmel közös MBA-képzésén
hallgatók nevében Balogh Attila szólt a jelenlévőkhöz, aki elöljáróban úgy fogalmazott: fantasztikus utat
- Rangos elismerés: a Széchenyi István Egyetem három oktatóját tüntették ki Mestertanár Aranyéremmel
hallgatóit terepre, mert úgy gondolja, a személyes élmények megerősítik a fiatalokat abban, hogy helyes utat
- Ötven éve végzett mérnökök vehették át aranydiplomájukat a Széchenyi István Egyetemen
A rektor felidézte az ötvenöt év alatt bejárt utat, és bemutatta az egyetem napjainkban zajló fejlesztéseit
- Jelentős a nemzetközi érdeklődés a Széchenyi-egyetem részvételével készülő permetező drón iránt
„Cégünk rövid idő alatt nagy utat járt be, hiszen ma már ott tartunk, hogy a világ számos pontjáról érdeklődnek
















