891 találat
- Drónfejlesztő és -gyártó cégbe társult a Széchenyi István Egyetem
A hallgatók bevonását, a kutatói utánpótlás biztosítását ezen felül a SZEviation hallgatói csapat segíti
- A Széchenyi István Egyetem Üzleti SZEmléje: nincs egyetlen jó megoldás mindenre
A másik tanulmány feltárja azokat az utazással kapcsolatos kockázatokat, amik a pandémia miatt alakultak ki, és kísérletet tesz annak megértésére, hogy miként javítható az utazóközönség bizalma. A kutatás kezdeti szakaszában az utazók döntéshozási folyamatát tanulmányozták, nevezetesen annak megértését , hogy miért valósítják meg vagy mondják le utazási terveiket, és milyen tényezők befolyásolják az utazási kockázatot. 46 ország 1075 utazóját kérdezték meg egy online kutatás keretében.
- Amerikai Fulbright-ösztöndíjas oktatókat-kutatókat látott vendégül a Széchenyi István Egyetem
Az előbbin a hallgatók mintegy fele, az utóbbin döntő többsége külföldről érkezett, például Mongóliából
- A MÁV-Volán-csoport a Széchenyi István Egyetemen: előadás a jövőért
Az első alkalommal egyébként egy irodában ültünk, ahol az elméletet, valamint a forgalmi és jelzési utasításokat – Az utóbbi. Vasúti középiskolába jártam, ahol már az első évben forgalmi és jelzési utasítást kellett tanulnunk. Az a tapasztalatom, hogy a vállalatról talán még mindig nem ez a dinamikus kép él az utasok és úgy általában
- Mindig van holnap – űrhajósokat látott vendégül a Széchenyi István Egyetem
Hozzátette: a győri egyetem alapvető szerepet játszik Magyarországon a távközlési szakemberek utánpótlásának „A Marsig tartó utazás viszont jelenleg halálos lenne a résztvevők számára” – szögezte le. Az egyik hallgató azt kérdezte a vendégektől, hogy mit gondoltak a Földön kívüli életről utazásuk előtt
- Széchenyi István Egyetem: innovatív játszótérrel bővül a Mobilis
arra törekszünk, hogy modern, funkcionális és környezetbarát, a környezettudatosságot népszerűsítő utcabútorokat
- A hallgatók elmondták, miért szeretik a Széchenyi István Egyetemet és Győrt
„Az idegenvezetés-órák legtöbbször a város utcáin, a történelmi épületek és műemlékek között zajlanak „Az utcákon, ahol sétálok, eszembe jutnak az elmúlt 3 év emlékei: ámulat, győzelem, hála, felnőtté válás A fiatalok gondolatai között visszatérő elem a város szépsége, a hangulatos utcák, a gyönyörű belváros kapcsolatokkal rendelkezik, nem véletlen tehát a következő vélemény: „Az egyetem által olyan cégeket, szállodát, utazási
- Közös a gólöröm: a Széchenyi István Egyetem a GYVSE vízilabda-szakosztály partnere
mondta, örömmel kormányozza a klubot az egyetemi partnerség égisze alatt, hiszen az egyesület főként utánpótlás-nevelésre
- Írónőként is sikeres a Széchenyi István Egyetemen végzett jogász
A Széchenyi István Egyetemen végzett jogász szerző hivatása a közigazgatás, szenvedélye pedig az utazás
- Díszokleveleket adtak át a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karán
A dékán utalt rá, a fejlődés napjainkban is tart, hiszen idén szeptembertől a karon nemcsak zeneművészetet
- Prof. dr. Czinege Imre: A Széchenyi István Egyetem fejlődése töretlen volt az elmúlt húsz évben
Hasonlóan nagyon örültem, hogy az Áldozat utcai épületet sikerült megvenni, így kapott méltó helyet a
- Koronavírus: a hallgatók döntő többsége beoltatta magát a Széchenyi István Egyetemen
„Védettségi igazolvánnyal szabad az utazás, könnyebb az életem.
- A legjobbaktól tanulhatnak: a Győri Audi ETO KC elnöke adott elő a Széchenyi-egyetem hallgatóinak
gazdasági háttérre, a szponzorációra, a sportszakmai kérdésekre, az operatív, személyi feltételekre, az utánpótlásnevelésre
- Ingyenes gokart roadshow Talmácsi Gáborral és a Széchenyi István Egyetemmel
motorokat fejlesztő SZEnergy Teammel, valamint az Arrabona Racing Teammel képviselteti magát, s az utóbbi
- ZalaZONE innovációs nap: a Széchenyi-egyetem élen jár az autonóm járművek és a drónok kutatásában
támogatja egy nemrégiben létrehozott dróntechnológiai labor, míg a hallgatók bevonását, egyúttal a kutatói utánpótlás
















