940 találat
- Nők a tudományos pályán – minikonferenciát rendezett a Széchenyi István Egyetem
álló lány tanul, de a hallgatói éveket követően nagyrészt elveszítjük őket a kutatások területéről” – mondta
- Fókuszban a fenntarthatóság: sikeres hallgatói innovációs projektek a Széchenyi István Egyetemen
mellett a fenntarthatósághoz, azon belül pedig a körforgásos megoldások megvalósításához is hozzájárul” – mondta
- Audi Development Camp: innovatív képzési programban vehetnek részt a hallgatók a Széchenyi-egyetemen
Ezért választottuk e témakörből az idei Audi Development Camp fókuszát” – mondta prof. dr.
- A Széchenyi István Egyetem hallgatói ismerkedhettek meg elsőként Elon Musk műholdas rendszerével
Mint mondta, a Széchenyi István Egyetemen valóban gyakorlatorientált oktatás zajlik, amely jelentősen
- Backgammonozni is tanulhatnak a Széchenyi István Egyetem hallgatói
A jelentkezők közül többen rögtön beleszerettek ebbe a végtelenül izgalmas játékba” – mondta a kurzus
- Út a felsőoktatásba: félszázan végeztek a Széchenyi István Egyetem jogi felvételi előkészítő képzésén
nyújtott, az alapvető ismereteken belül olyan dolgokat tanulhattunk, amik biztosan hasznunkra válnak” – mondta
- A kreativitás és az innováció a Széchenyi István Egyetem minikonferenciájának fókuszában
összeérjen a divattervező és a varrónő gondolkodásmódja – ebből lesz a tökéletes kreatív termék” – mondta
- A Széchenyi István Egyetem újabb két oktatója kapott professzori kinevezést
Mint mondta, az egyetemen jelenlévő tudományterületek jól kiegészítik egymást.
- Közös a gólöröm: a Széchenyi István Egyetem a GYVSE vízilabda-szakosztály partnere
Amint azt Ábrahám Csaba, a GYVSE elnöke mondta, örömmel kormányozza a klubot az egyetemi partnerség égisze
- Audi Development Camp: világszerte népszerű a Széchenyi-egyetem és az Audi egyedülálló nyári képzése
alapokat, de szeretnék mélyebb, specifikusabb ismeretekkel gyarapodni, ezért jelentkeztem a táborba” – mondta
- Mesterséges intelligenciát alkalmaz a Széchenyi István Egyetemen fejlesztett mezőgazdasági robot
Ezen felül egy lézeres távolságmérő modullal is elláttuk, amit a navigációban alkalmazunk, ezáltal képes
- Akadémiai angol kurzusok: folyamatos fejlődési lehetőséget kínál munkatársainak a Széchenyi-egyetem
Mindezekhez anyanyelvi oktatókat biztosítunk számukra” – mondta el a részleteket a térítésmentesen elérhető
- A legjobbak legjobbjai találkoztak a Széchenyi István Egyetemen
A jelenlévőkhöz fordulva azt mondta: ha nem tudósok, oktatók lesznek, az általuk képviselt erő akkor
- Díszokleveleket adtak át a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karán
(Fotók: Májer Csaba József) Mint mondta, olykor fontos megállni, és megünnepelni azokat, akik részesei
- Közel ötvenen nyerték el a Hallgatói és az Élsportolói Ösztöndíjat a Széchenyi István Egyetemen
Ennek remek színtere a tudományos diákkör is” – mondta.
















