Keresési találatok erre: „WA 0859 3970 0884 Biaya Borongan Renovasi Lemari Dapur Rak Premium Wates Kulon Progo”
1464 találat
- A térség vállalkozásainak kompetenciafejlesztéséért fogott össze a régió kamaráival a Széchenyi István Egyetem
létrejövő UniChamb Kft. koordinálásával meglévő, illetve a cégek igényei alapján fejlesztett új képzési programokat egyetem az UniChamb Kft. koordinálásával meglévő, illetve a cégek igényei alapján fejlesztett új képzési programokat Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, prof
- Széchenyi István Egyetem: rekordszámú résztvevő az Országos Járműmérnök Napon
járműmérnök közösség összefogása és az egyetemek közötti kapcsolatok kiépítése volt, szakmai és szórakoztató programokon stabil” – engedett betekintést a kulisszák mögé Koch Márk, az ezúttal az AVL támogatásával megvalósult program Hatalmas érdeklődés mellett zajlott a nap kitüntetett programja, az a kerekasztal-beszélgetés, amelyre
- Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Rába-csoport
A járműipari szektor szakember-utánpótlásának elősegítésére, közös kutatás-fejlesztési program kialakítására Közösen dolgozunk kutatási-fejlesztési programok megvalósításán, erősítjük a kutatás alapú innovációkat A képzésfejlesztés kapcsán prof. dr.
- Lean képzés és Lean Coffee támogatja a vállalatok veszteségmentes értékteremtését a Széchenyi István Egyetemen
A programon a szemléletmódot alkalmazó, illetve az iránta érdeklődő vállalkozások szakemberei jönnek Hozzátette, a partnerség révén 2021-ben indították el a győri programsorozatot, egy évvel később pedig
- Diákok ismerkedhetnek a Széchenyi István Egyetem kínálatával, könyvtárával, laborjaival, sőt még a kínai nyelvvel is
szolgáltatáscsomagot állított össze, amelyre iskolai csoportok jelentkezhetnek, akár egy osztálykirándulás tartalmas programjaként Az intézmény „Út a felsőoktatásba” programja keretében felvételi előkészítőkkel, intézményi pontokat „A gyerekeket eddig is több programra vártuk, és azt tapasztaljuk, hogy jelentős az érdeklődés intézményünk nemcsak magyar, de a más országokból érkezett hallgatók is érdeklődnek, emellett az intézmény széles körű programkínálata
- A Széchenyi István Egyetem partnerségében vállalkozásfejlesztő irodát nyit a ZalaZONE-on a VOSZ
ünneplő VOSZ április végén a Széchenyi István Egyetem győri kampuszán rendezte a VOSZFESZT elnevezésű programsorozatának A hivatalos bejelentésen prof. dr. köszöntőket követően Eppel János, valamint Balogh Ádám, a VOSZ Zala vármegyei elnöke vette át jelképesen prof
- Szigetköz–Csallóköz: A Széchenyi István Egyetem partnereivel összefogva fejleszti a térséget
fejlesztését segítő, tavaly indult Insula Magna komplex vízgazdálkodási és fenntartható fejlesztési program európai összefogás részeként megvalósuló Insula Magna komplex vízgazdálkodási és fenntartható fejlesztési programnak Palkovics László technológiai és ipari miniszter elmondta: az Insula Magna program jövőképe az, hogy Leszögezte, hogy a programot az Európai Unió és a magyar kormány is támogatja, a szlovák féllel pedig Az Insula Magna program kapcsán kiemelte, hogy a Széchenyi István Egyetem kutatói partnereikkel közösen
- A jövő mérnökeit is várja a Széchenyi István Egyetem a WHB Győr Rallyn
A kiegészítő programok között a HUMDA kitelepülése is látható lesz, a Széchenyi-egyetem bemutatkozása A program szeptember 8-án 17 órától kezdődik az ORB3 rajtdobogójával a Városház téren. A program a külső gyorsasági szakaszok kivételével ingyenesen látogatható.
- A hazai kerékpársport erősödését is támogatja a Széchenyi István Egyetem
az egyesület két versenyének sikeres megrendezéséhez járult hozzá az egyetem tulajdonában lévő Uni Pro versenyzésben, szakmai segítséget nyújtunk az edzéseikhez és lehetőséget biztosítunk számukra közösségi programokon
- Bemutatták az 5G alkalmazási lehetőségeit az önvezető járművek kutatása területén
demonstrációt követően a résztvevők meghallgattak egy előadást az „Út a felsőoktatásba” pályaorientációs programról
- Ünnepélyesen felavatták a Konfuciusz Intézetet a Széchenyi István Egyetemen
korosztály számára elérhető kínai nyelvtanfolyam, miként egyre szélesebb kört vonzanak a közösségi programok Képzési programjaink iránt egyre nagyobb az érdeklődés a kínai hallgatók körében, kutatási tevékenységünkben A programot látványos kulturális elem színesítette: a Magyar Chang Wu Harcművészeti Szövetség oroszlántáncot
- Párizs 2024: a Széchenyi István Egyetem két hallgatója is indul az olimpián
életmód támogatása kiemelt jelentőségű a Széchenyi István Egyetem számára, amely kettős életpályamodell-programmal
- A legjobb hatba kerültek a Széchenyi István Egyetem hallgatói a világűrjogi perbeszédverseny európai fordulójában
Hangsúlyozta: a jogi szaknyelvi tudása szempontjából is érdemes volt részt vennie a programon, amely Űrügynökség keretein belül működő Európai Űrjogi Központ „Summer Course on Space Law and Policy” nevezetű programja
- Bővíti szolgáltatásait a Széchenyi István Egyetem Nyelvi és Kulturális Központja
Saját oktatóink tartják majd a délelőtti órákat, szünetekben pedig a résztvevők különböző programokon Anyanyelvi tanáraink tisztában vannak a követelményekkel, segítségükkel olyan programot tudunk összeállítani
- Ötödik alkalommal startolt el a Gyerekegyetem a Széchenyi István Egyetemen
A gyerekek élménydús programokon vesznek részt, és közben egyetemi oktatóktól tanulhatnak. A program megnyitóján dr. „Reméljük, a program végén sokan mondják közületek, hogy ide szeretnének majd járni középiskola után” A programból természetesen a sport- és szabadidős programok sem hiányozhatnak, így lesz például könyvtár A programok megvalósítását idén is Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának számos intézménye segíti.
















