522 találat
- Egyetemi Díjátadó Gála és Médiabál: a Széchenyi István Egyetem elismerte legjobbjait
párhuzamot vont első Médiabál 2004-es megszervezése és a Széchenyi István Egyetem 2002-es egyetemi rangra Filharmonikusok, a Dívák (Détár Enikő, Fésűs Nelly és Ladinek Judit), Járai Máté, Jávorkai Ádám, a 64U Party Band
- Jubileumi nemzetközi karmesterkurzust tartottak a Széchenyi István Egyetemen
elméleti előadásokat hallgattak, majd a kurzus végén koncerten mutatták be tudásukat a Győr Symphonic Band elmondta, hogy a kurzus nemcsak a karmesterek fejlődését segíti, hanem a zenekart, a Győr Symphonic Bandet
- Az önálló életre is felkészítette a Széchenyi István Egyetem hallgatóját az olaszországi szemeszter
minden tájáról származó diákok között a legjobban az arab országokból érkező hallgatókkal találta meg a hangot
- A Széchenyi István Egyetem két munkatársát is kitüntette a Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség
A Magyar Egyetemi–Főiskolai Országos Kosárlabda-bajnokságban 2021-ben bajnoki címet, 2023-ban második Kosárlabda-bajnokságban (MEFOB) is rendszeresen kiemelkedő eredményességgel szerepel. 2021-ben MEFOB bajnoki címet, 2023-ban
- Akadémiai Díjjal ismerték el a Széchenyi István Egyetem professzorának munkásságát
Az 1960-ban alapított Akadémiai Díjat az MTA elnöksége adományozza évente 11 kiemelkedő tudományos tevékenységet
- Ha nyár, akkor Bridge Garden: Carson Coma, Quimby és Kispál a Széchenyi-egyetem szabadtéri színpadán
(péntek) - Totális Metál 2025.06.21. (szombat) - Alvin és a mókusok + Junkies 2025.07.05.
- SZEppelin: országos sikert aratott a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata a távközlési versenyen
A Metalcom Távközlési és Rendszerintegrációs Zrt. első alkalommal hirdette meg országos egyetemi konstrukciós
- Pótfelvételi 2026: a Széchenyi István Egyetem több mint ötven szakra várja a jelentkezőket
A Széchenyi István Egyetem a pótfelvételi eljárásban összesen 54 nagyobbrészt önköltséges (alap-, mester
- A Széchenyi István Egyetem kiváló sportévet zárt és húsz hallgatója lett az Év egyetemi sportolója
Profi férfi kategóriában Takács Regő 81 kg-ban, Mihályi Bálint 90 kg-ban, Kőhalmi Zoltán +100 kg-ban lett bronzérmes, míg az amatőr férfiak között 90 kg-ban Nagy Ákos Bátor szerezte meg a harmadik helyezést
- Tekintélyes nemzetközi jogi tudományos társaság bizottságaiba választották be a Széchenyi István Egyetem két oktatóját
A Nemzetközi Jogi Egyesületet (International Law Association, ILA) Brüsszelben alapították 1873-ban a Európai Jogi Tanszékének két oktatója is meghívást kapott, akiket a társaság egyik legrégebbi, 1923-ban
- A Széchenyi István Egyetem ZalaZone-on végzett kutatásairól tájékozódott a bécsi magyar nagykövet
A Quacquarelli Symonds (QS) európai listája alapján a kontinens legjobb 400 egyeteme közé, a Times Higher ökoszisztéma szereplői mint egy kirakós elemei kapcsolódnak egymáshoz és sokszorozzák meg a ZalaZone-ban
- XVII. Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciája: ismét a Széchenyi István Egyetemre várják a gépész-, mechatronikai és járműmérnök-hallgatókat
A Széchenyi István Egyetem hallgatóiban 2006-ban merült fel a gondolat, hogy létrehozzanak egy olyan A rendezvény eredeti, még 2006-ban lefektetett koncepciója nem csupán kiállta az idők próbáját, hanem
- Középpontban a fenntarthatóság: átadták a Széchenyi István Egyetem felújított postaépületét
Az 1983-ban épült kétszintes, mintegy 750 négyzetméter alapterületű ingatlant az egyetem idén ősszel eltelt időszakban már mintegy 175 új típusú postapartnet indítottunk el, így összességében már mintegy 400
- A Széchenyi István Egyetem professzora is alapítója a Skót–Magyar Professzorok Egyesületének
„Az egyesület rangját jelzi, hogy olyan neves intézmények professzorai vesznek részt benne, mint az Edinburgh-i
- Széchenyi István Egyetem: Százezer látogatás és csaknem kétezer foglalkozás a Mobilis Diáklaborban
és kísérletezett a speciálisan felszerelt Diáklaborban annak a programnak a keretei között, ami 2018-ban A gyerekek több tanéven keresztül visszajártak, és így összesen mintegy 105 ezer látogatást regisztráltak
















