Search results for "WA 0821 1305 0400 Pusat XRF Niton Thermo Medan Sumatera Utara"
821 találat
- Online vitaestsorozat indul a Széchenyi-egyetem Kautz Gyula Szakkollégiumában
Meglehetősen mozgalmas időszakot él át az utóbbi hetekben a Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium: február „Korábban is szerveztünk workshopokat, pódiumbeszélgetéseket, előadásokat, erre azonban az utóbbi egy Mint Márktól megtudtuk, a szakkollégium háza táján pezseg az élet az utóbbi időben: a Diákbizottságban
- Croissant-ba csomagolt kedvesség – mosolyt csalt az arcokra a Széchenyi-egyetem hallgatója
hallgatókat érintő esetekig („etesd meg a kollégium macskáit”) terjedt, és egészen pontosan ötven különböző „utasítást
- Az 5G és a 3D nyomtatás dominált a Széchenyi-egyetem pályázatán
Az utóbbi megoldás azért is jelentős, mert a segítségével napok helyett csupán másodperceket kell várni
- Új fejlesztéseivel a Formula Student elitjébe léphet a Széchenyi-egyetem csapata
regisztrálniuk (hiszen a 2019-ben megszerzett harmadik helyük révén automatikusan meghívót kaptak), utóbbi
- Hét év után alapmotort vált a SZEngine, a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
dőlt el az is, hogy a Formula Studentben bizonyított, viszonylag népszerű motor, a KTM 690 lesz az utód , a szívórendszer és a kipufogórendszer készül el, így ennek a motornak a SZEngine 690 nevet adtuk, utalva Az utóbbi mellett döntöttünk, így nem lesz akkora előrelépés motor tekintetében, de stabil alapra tudjuk
- Online programokkal pezsdítik fel a hallgatói életet a Széchenyi István Egyetemen
Miután az utóbbi időkben kialakult a testnevelési tárgyak távoktatásos gyakorlata, senkit sem érhet meglepetésként , hogy akár az utasításokat egy kijelzőről követve is lehet mozogni – vagy éppen applikációval hitelesített
- A nemzetközi kávétrendeket hozta el Győrbe a Széchenyi István Egyetem új kávézója
Az utóbbi években számos látványos infrastrukturális beruházás történt a Széchenyi István Egyetemen,
- Jótékony célra gyűlnek a kupakok a Széchenyi István Egyetemen
Az utóbbi hónapokban számos településen állítottak fel – jellemzően szív alakú – kupakgyűjtő fémkonténereket
- Jókedvűen hangolnak a tanévkezdésre a Széchenyi István Egyetemen
– a hagyományokhoz hűen – a pénteki napon Győrbe érkeznek, hogy a többiekkel együtt mulassanak egy utolsót
- Kicsengetéstől becsengetésig segít a szülőknek a Széchenyi István Egyetem
Valaki összevágta, tálalta a gyümölcsöt a gyerekeknek, elpakolta utánuk a játékokat vagy fogadta őket
- Volt egyszer egy Gólyahét – öt emlékezetes momentum az idei táborból
Utólag kijelenthető: az óvintézkedéseket maradéktalanul sikerült betartani, a gólyák rendkívül fegyelmezetten követték az utasításokat. Valószínűleg ilyesmire – a csarnok érzékeny padlózata miatt – először és utoljára került sor, ezért igyekezett Mindehhez a technikai hátteret az utóbbi időszakban rohamosan terjedő hordozható hangfalak szolgáltatták
- Fulbright-ösztöndíjas amerikai professzor oktat filozófiát a Széchenyi-egyetemen
Az idei évben sikerrel pályázott Fulbright-ösztöndíjra, amellyel Európába utazhatott.
- Idén is jár a jegyzettámogatás a Széchenyi István Egyetemen
kiadókkal is kapcsolatban állunk, de lehetnek olyan régebbi könyvek, amiket már nem forgalmaznak és utánnyomás
- Kisestélyi, pezsgő és nívós szórakozás: nagysikerű gólyabált rendezett a Széchenyi-egyetem
A jegyeladási statisztikából kiderül, a mostani volt az utóbbi évek legsikeresebb rendezvénye, amely jegyeladások alapján túlszárnyalták a két évvel ezelőtti számokat is, azaz kijelenthető: a mostani volt az utóbbi
- Remek félévet zárt a Széchenyi István Egyetem közgazdász szakkollégiuma
novemberben a vezetőség két tagja, Csidei Márk és Jankovics Dóra egy ösztöndíj keretében Írországba utazhatott
















