940 találat
- Fenntartható és környezettudatos jövőért tevékenykedik a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári kara
Mint mondta, az elmúlt nyolc esztendőben olyan erős alapokat sikerült leraknia a Széchenyi-egyetemnek
- Széchenyi-egyetem: együttműködést erősítő konferencia a tudomány és a művészet kapcsolatáról
keretein belül tettük, amelyben számos hazai felsőoktatási és művészeti intézmény képviseltette magát” – mondta Mint mondta, a programban fókuszba került az új generáció gondozása, amely aztán színházba járó, művészeteket
- Négy kar ünnepségével folytatódott a diplomaátadók sora a Széchenyi István Egyetemen
Az ünnepélyen mindkét kar dékánja, dr. Pongrácz Attila és dr.
- A Széchenyi István Egyetem kiváló sportévet zárt és húsz hallgatója lett az Év egyetemi sportolója
A tornán szerzett tapasztalatokat felhasználjuk a csapat fejlesztése céljából” – mondta összegzésként
- Világszabadalom is lehet a Széchenyi István Egyetem tudósainak díjnyertes kutatásából
az előbbivel, míg a díjat nyert kutatás – amely szintén doktori téma – az utóbbival foglalkozik” – mondta
- Magyar klubot indított a Széchenyi István Egyetem a nemzetközi hallgatóknak
kombinálva gyakorolhatták a hallgatók egy vicces szöveges matematikafeladat megoldásával, amit Kis Zita Margit
- A Széchenyi István Egyetem nemzetközi hallgatói ropták a magyar néptáncokat
történelmünkre, hagyományainkra, mindennapi életünkre, amit jelez az ilyen típusú rendezvények sikere” – mondta
- Általános ápoló technikumi képzést indít Mosonmagyaróváron a Széchenyi István Egyetem középiskolája
otthonápolásban, a geriátriai és a hospice onkológiai ellátásban egyaránt tevékenykedhetnek ápolóként” – mondta
- Ergométeres bajnokság: oktatók és hallgatók együtt versenyeztek a Széchenyi-egyetemen
Varga Patrik 10. Vas Dominik 11. Dombi Balázs 12. Kis Attila 13. Denson Mulaze 14.
- Svédország magyarországi nagykövetét meggyőzte a Széchenyi István Egyetem fejlődése
Azt mondta, hogy az intézménnyel több témában is el tudja képzelni a jövőbeni együttműködést, különösen
- Dr. Bokor József kutatóprofesszor: a Széchenyi István Egyetem nemzetközi szintű kutatási eredményei erősítik a jövő szakembereinek képzését
egyre előkelőbb helyeken jegyzett, a valós kihívásokra gyakorlati válaszokat kínáló intézménnyé vált” – mondta
- A Széchenyi István Egyetem oktatóit díjazták a rangos Év agrárembere díjátadón
Mindemellett élő szakmai közösséget is építünk, mely a szakmérnökképzés igazi erejét adja a tudáson túl” – mondta
- Mérföldkő: elektromos kategóriára vált a Széchenyi István Egyetem Formula Student-csapata
Így megnövekedett a leszorító erő és légellenállás arány” – mondta.
- Innováció és vállalatépítés: a Bosch csoport topvezetője tartott előadást a Széchenyi-egyetemen
Mint mondta, büszke arra, amit az elmúlt években kollégáival az ökoszisztéma alakításáért tett, mert
- A Büchl Hungária ösztöndíjasából a cég munkatársa lett a Széchenyi István Egyetem volt hallgatója
tanulmányaik során, közelebbről is megismerhessék a vállalatot, pluszmotivációt adva ezzel a számukra” – mondta
















