940 találat
- Széchenyi-egyetem: a gyógyításban hasznosuló eredmények születhetnek a Catalyst Europe programban
Ez a program mindkét célt szolgálja azzal, hogy általa az orvostudomány fejlődését elősegítő eredmények
- Halbritter Mátyásra, a győri egyetemi törekvések meghatározó alakjára emlékeztek
Mátyásra nagyon sokan felnéztek és tisztelték munkássága miatt, maradandó nyomot hagyott maga után” – mondta Az Universitas-Győr Alapítvány meghatározó tagjaként tekintélyt adott az egyetemi törekvéseknek” – mondta
- Középpontban a vállalkozói szemlélet: díjjal ismerték el a Széchenyi-egyetem egyedülálló tantárgyát
órák, és közben sok új információ birtokába jutunk a gazdaság vagy éppen a marketing területéről” – mondta a későbbiekben magam is vállalkozó leszek, és ehhez szeretnék minél több ismerettel rendelkezni” – mondta
- Újabb technikusképzések indulnak Győrben a Széchenyi István Egyetem együttműködésével
szintű tudást, ráadásként pedig könnyebb utat tudnak kínálni a részt vevő iskolák a továbbtanuláshoz” – mondta
- Négy hónapos bolognai tanulmányúton vett részt a Széchenyi István Egyetem oktatója
intézmény sikerét a hely szellemiségében érzem, ami kiváló alapot biztosít az oktató- és kutatómunkához” – mondta
- A Széchenyi István Egyetem ZalaZone-on végzett kutatásairól tájékozódott a bécsi magyar nagykövet
Higher Education (THE) rangsora alapján pedig a világ top 5 százalékába tartozik az intézmény, amely mindkét
- Az UNESCO világkonferenciáján tartott előadást a Széchenyi István Egyetem Design Campusának oktatója
épített környezeti nevelés közoktatásban való bevezetésének jelentőségét alátámasztó szempontokat” – mondta
- Az országban elsőként előzetes hallgatói jogviszonyt kínál technikumi diákoknak a Széchenyi-egyetem
agrárterületeken tanuljanak tovább, amelyek jó szakember-ellátottsága pedig a nemzetgazdaság érdeke” – mondta
- A Szöuli Egyetem Urbanisztikai Intézetével lépett partnerségre a Széchenyi István Egyetem
„A hosszú távú tudományos együttműködésben vagyunk érdekeltek” – mondta.
- Középpontban a fenntarthatóság: átadták a Széchenyi István Egyetem felújított postaépületét
Ha az egyetem fejlődik, Győr is fejlődik, s ez fordítva is igaz” – mondta prof. dr.
- Diplomaátadó Mosonmagyaróváron: a gazdászok egy életen át számíthatnak egymásra
szakmájukban, sok sikert kívánok mindannyiuknak, és ne felejtsék, az egyetem mindig a családjuk marad” – mondta
- Kanadai nagykövet: a Széchenyi István Egyetem nyitott, 21. századi, hallgatóbarát intézmény
nyitottság, a menedék biztosítása az alapja a kanadai felfogásnak, életnek, ezek a kanadai értékek” – mondta
- A Széchenyi István Egyetem partnerségében vállalkozásfejlesztő irodát nyit a ZalaZONE-on a VOSZ
Mint mondta, a közös cél, hogy Zalaegerszeg a gazdaság terén is élenjáró legyen.
- Audi Hungaria Magyarország legvonzóbb autóipari munkahelye
felmérésben résztvevők bizalmát, reméljük, hogy a jövőben sokukat köszönthetjük az Audi Hungaria csapatában”, mondta
- Szoros partnerségben: átadták a Magyar Telekom ösztöndíjait a Széchenyi István Egyetemen
precíziós GPS-t szerelünk, az adatokat pedig 5G hálózat segítségével továbbítjuk a szimulátornak” – mondta
















