Keresési találatok erre: „WA 0821 1305 0400 Agen Geobag Erosi Proyek Mempawah Kalimantan Barat”
1131 találat
- Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Management Partners Holding
kooperáció újabb szintjeként, további ipari partnerek bevonásával egy évente ismétlődő, gyakorlatorientált projekt
- Bajtársak: a Széchenyi-egyetem négyszáz hallgatója segít a kórházban és a mentőszolgálatnál
A térségben élők az elmúlt hónapokban több mint 400 önkéntes hallgatóra számíthattak, akik összefogásuk illetve szerettem volna élni azzal a lehetőséggel, hogy a lezárások ellenére az önkéntes munka révén a barátaimmal kihívást jelentő feladatokkal teli munka közben nagyon jó csapat jött össze, akikkel a mai napig jó barátságot Aladár Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója megkeresésünkre kifejtette, a Széchenyi-egyetemmel kötött barátságuk
- A Széchenyi István Egyetemen vették át bronzérmüket a Győri ETO UNI férfi kézilabdásai
Auer Károly kiemelte, a gárda mérföldkőhöz érkezett, hiszen a profi világ felé lép.
- Megújult és energiatakarékosabbá vált a Széchenyi István Egyetem Deák téri épülete Mosonmagyaróváron
Széchenyi István Egyetem 17 létesítményének rekonstrukciója valósult, illetve valósul meg egy európai uniós projekt
- A Széchenyi István Egyetem hallgatóinak is hatalmas lehetőség a ZalaZONE
Háry András, majd kiemelte: több olyan fejlesztési, ipari projekt valósult meg az elmúlt években, amelyet Abban bízom, hogy ezt az utat tudjuk folytatni és befejezni, azonban egy ilyen ökoszisztémában minden projekt
- Győri partnereivel közösen erősítette nemzetközi kapcsolatait a Széchenyi István Egyetem Írországban
Az öt ország hat intézményével közös projekt erősíti a Széchenyi István Egyetem nemzetközi kapcsolatait Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi rektorhelyettese, a projekt szakmai vezetője.
- Történelmi értékű fényképek: a Széchenyi István Egyetem levéltára hozzáférhetővé teszi Matusz Károly fotóművész hagyatékát
volt. 2004-ben Győr városának sajtódíjával tüntették ki, 2005-ben megyei Prima díjat, 2012-ben pedig Pro
- Új megállapodással erősíti a szellemitulajdon-védelmet a Széchenyi István Egyetem
hasznosíthatóságát, értékesítését és nem utolsó sorban egyetemünk nemzetközi szintű láthatóságát” – mondta Baranyi mintegy másfél tucat szellemi alkotás hasznosítása kezdődött meg az Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma projekt
- Széchenyi István Egyetem: Forma–1-es mérnöklegendák is előadnak a Formula Student Symposiumon
A rendezvényekről szóló csütörtöki sajtótájékoztatón prof. dr. Hanula Barna, a Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karának dékánja úgy fogalmazott: A hétvégi rendezvényen például jelen lesz Ulrich Baretzky, a versenymotor-fejlesztők legnagyobb alakja
- Athéni nemzetközi tudományos kongresszuson képviselték a Széchenyi István Egyetemet az intézmény doktoranduszai
ösztöndíjprogram támogatásával tartott előadást nemrégiben az Európai Regionális Tudományi Szövetség (ERSA Az ERSA idei rendezvényének a görög főváros adott otthont augusztus végén.
- Az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar nyitotta a Széchenyi-egyetem téli diplomaátadóinak sorát
Ezt követően Pro Auiditoribus díj emléklap minősítésben részesült Kathy Vivien Mónika növényorvos.
- Tovább bővíti fejlesztési bázisát a Széchenyi István Egyetem a ZalaZONE-on
„A projekt részeként a tesztpálya mellett megvalósul egy inkubációs épület. Háry András hangsúlyozta: a projekt révén tovább erősíti zalaegerszegi jelenlétét a Széchenyi István
- IoD – egy új trend
A Digitális Fejlesztési Központ támogatása a GINOP-3.1.1-VEKOP-15-2016-00001 projekt keretében valósul
















