556 találat
- Stratégiai együttműködést kötött a Széchenyi István Egyetem és a Gróf Széchenyi Család Alapítvány
Baranyi Péter Zoltán, az intézmény rektora beszélt.
- Green Talent díjat nyert: a Széchenyi-egyetem motiválta arra, hogy a fenntarthatóságért kutasson
„Győrt pedig nagyon nyugalmas és barátságos városnak láttam, mely különleges atmoszférával rendelkezik Arra a kérdésre, hogy mi a legkedvesebb emléke ebből az időszakból, mindenekelőtt az itt megismert barátokat „Széchenyis barátaimmal körbeutaztuk egész Magyarországot és Európát is.
- A hallgatók elmondták, miért szeretik a Széchenyi István Egyetemet és Győrt
Hozzátette, az egyetemre ugyanez a családias légkör a jellemző, ahol nagyszerű a közösség, ezért sok barátot számára az egyetem olyan közösség, ahol a tanárok odafigyelnek a hallgatókra, a hallgatók pedig erős barátságokat
- Herczeg Ágnes életét megváltoztatta az első Széchenyi-egyetemi borklub
azt kommenteli a portugál sommeliernek Makao-ból egy Master Sommelier, hogy ölelgesd meg az én drága barátomat , vagy hogy Braziliából küld át egy rólam szóló portugál cikket az ottani borszakértő barátom.
- Koronavírus: a hallgatók döntő többsége beoltatta magát a Széchenyi István Egyetemen
Ezzel nemcsak magukat, családjukat és barátaikat, hanem az egész egyetemi közösséget is védik, és hozzájárulnak
- A legjobbaktól tanulhatnak: a Győri Audi ETO KC elnöke adott elő a Széchenyi-egyetem hallgatóinak
Bartha Csaba, a Győri Audi ETO KC elnöke a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Bartha Csaba, aki a brandépítésről tartott előadást, természetesen a világhírű klub szemszögéből. Bartha Csaba. Bartha Csaba megemlítette, sokan kérdezik tőle, hogy miként lehet pótolni őt a pályán.
- Együttműködési megállapodás: a rendőrfőkapitányság is partnerre talált a Széchenyi István Egyetemben
Baranyi Péter Zoltán, az egyetem rektora szerint eredményes kapcsolatról van szó az egyetem és a megyei
- Széchenyi-egyetem: a CogInfoCom választ ad, mire képes az új ember
Baranyi Péter professzor, a Széchenyi István Egyetem rektora kérdésünkre két példával is szemléltette Baranyi Péter professzor. kognitív infokommunikáció, amelynek elméletét, módszertanát a Széchenyi István Egyetem két tudósai, Baranyi
- Akadémiai Nap: új korszak a Széchenyi István Egyetem történetében
kutatókkal, a kimagasló elismerésekben részesülőkkel, díszvendégekkel, a nyugdíjba készülőkkel és az egyetem barátaival Baranyi Péter rektor. Megnyitóbeszédében a Széchenyi-egyetem hármas tevékenységét hangsúlyozta. Barna Attila egyetemi docens), dr. Olsovszky Tímea (konzulense dr. Smuk Péter egyetemi tanár), dr. Baracskai Zoltán egyetemi docens), Greff Babett (konzulensei dr. Baranyi Péter rektor és dr.
- Vári Attila a Széchenyi-egyetemen tanultakat kamatoztatja vízilabda-szövetségi elnökként
Testnevelési Főiskolán. 2003-ban a válogatottal bronzérmet szerzett az Európa-bajnokságon, aranyérmet a barcelonai
- Elhunyt a győri egyetemi szintű jogászképzés megalapításának meghatározó személyisége
Mezey Barna professzor, az ELTE későbbi rektora és dr.
- Mathias Corvinus Collegium–Széchenyi-egyetem: együttműködés a fiatal tehetségek támogatására
Baranyi Péter rektor írták alá az immáron 25 éves tehetséggondozó intézmény győri központjában. Baranyi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora.
- Több mint 200 elsőévessel kezdődött meg a tanév a Széchenyi István Egyetem óvári karán
a hosszan elnyúló beszélgetések az évfolyamtársakkal, a szövődő szerelmek megélése és a sírig tartó barátságok
- Kiss Viktória kalandregényét Széchenyi-egyetemi élmények inspirálták
Ezenkívül meghatározó volt az is, hogy harmadév után az egyik barátnőmmel – aki egyébként azóta már az
- Elhunyt Láng Béla, a győri távközlési képzés jeles és tekintélyes személyisége
szakok hallgatói minden szakmai és azon túli probléma megoldásában számíthattak a derűs életszemléletű, barátságos
















