Keresési találatok erre: „WA 0859 3970 0884 Biaya Borongan Renovasi Lemari Dapur Rak Premium Wates Kulon Progo”
1464 találat
- Rövid képzési program: kiválóan teljesítettek a Széchenyi István Egyetem hallgatói Portugáliában
Széchenyi István Egyetem hallgatói május elején tértek haza Portugáliából, ahol egy rövid mobilitási program A gyakorlati feladatok és a programot záró vizsga alapján is elmondható, hogy a győri intézmény hallgatói Az Erasmus+ keretén belül az úgynevezett Blended Intensive Programme (BIP) olyan rövid mobilitási program A „Társalkotás és innováció az ipari fenntarthatóságért” elnevezésű programra a fiatalokat Sós Eszter „A csapatok tagjainak a program végén vizsgát kellett tenniük a téma kapcsán megszerzett tudásukról,
- A Magyar Genom Program megvalósításáért fogott össze több partnerrel a Széchenyi István Egyetem
A megállapodás célja, hogy 2024. március 31-ig közösen kidolgozzák a Magyar Genom Program megvalósításának A program keretében 10.000 egészséges, illetve betegségben szenvedő magyar ember genomszekvenciájának A részt vevő intézmények erőforrásai egyesítésének eredményeként a Magyar Genom Program alapvető elemei László hangsúlyozta: a Széchenyi István Egyetem tervezi, valósítja meg és üzemelteti a Magyar Genom Program szakembergárdával rendelkező Magyar Genomika és Bioinformatika Központot, amely biztosítja, hogy a program
- Szép gesztus: bepótolták a járvány miatt elmaradt diplomaátadókat a Széchenyi István Egyetemen
örömmel fogadták azt a gesztust, amellyel a Széchenyi István Egyetem kárpótolta őket a világjárvány miatt elmaradt
- Széchenyi-egyetem: a gyógyításban hasznosuló eredmények születhetnek a Catalyst Europe programban
A Catalyst Europe (Catalyst EU) egy, az MIT LinQ által kifejlesztett Catalyst programon alapuló, egyedülálló módszertanú oktatási program, amely egészségügyi kutatási projektek generálására és támogatására irányul módszertanból a régióban” – fogalmazott Martha Gray professzor, az MIT LinQ igazgatója és a Catalyst program Ez a program mindkét célt szolgálja azzal, hogy általa az orvostudomány fejlődését elősegítő eredmények születhetnek” – hangsúlyozta a program kapcsán dr.
- Növénytermesztés és energiatermelés egyben: innovatív projekt a Széchenyi István Egyetem közreműködésével
Új választ ad a napelemparkok és a mezőgazdasági területhasználat közötti dilemmára az a projekt, amelyet
- Nemzetközi rövid képzési programon vettek részt a Széchenyi István Egyetem hallgatói Hollandiában
University Network – European University; RUN-EU) kezdeményezés egyik hibrid formájú rövid képzési programjának A program Széchenyi-egyetemi szervezői és hallgatói a hágai Békepalota előtt. A program a Geopolitika a gyorsan változó világban címet viselte, jelenléti hetét pedig öt héten keresztül A hallgatók a program során, a beszámoló részeként egy békekonferenciát szimuláltak a dél-kínai-tengeri
- Hankó Balázs: biztosított a Horizont Európa programban való részvétel a magyar kutatók számára
felsőoktatásért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten azt követően, hogy egyeztetést folytatott a Horizont-programokban magyar hallgatók mellett, ezért mától elérhető az az ötmilliárd forintos támogatás, amely a Horizont-programok
- NEMZETKÖZI PÁLYÁZAT ERASMUS+ PROGRAMBAN
A Digitális Fejlesztési Központ támogatása a GINOP-3.1.1-VEKOP-15-2016-00001 projekt keretében valósul
- A Széchenyi-egyetem újabb 32 fiatal kutatója nyerte el az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíját
oktatója nyerte el a Kulturális és Innovációs Minisztérium által meghirdetett Új Nemzeti Kiválósági Program Az Új Nemzeti Kiválóság Program olyan hallgatókat, doktorjelölteket, valamint fiatal oktatókat, kutatókat támogat, akik a programban részt vevő felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet Konczosné prof. dr. Ennek érdekében segítjük karrierjük felépítését” – fogalmazott prof. dr.
- Nemzetközi kiválósági projekt indult a Széchenyi István Egyetemen autonóm és energiatakarékos járművek fejlesztésére
A HU-RIZONT nemzetközi kiválósági kutatási együttműködési program keretében 2026. január 1-jén elindult intelligens akkumulátorkezelés autonóm mobilitási rendszerekhez” című nemzetközi kutatás-fejlesztési projekt A hároméves program célja, hogy a városi közlekedésben megjelenő autonóm és elektromos járművek egyszerre A 400 millió forintos összköltségvetésű projekt nemzetközi együttműködésben valósul meg. A projekt szakmai és tudományos vezetője dr.
- Megjelent az ÚNKP utódjaként bevezetett Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP) pályázati felhívása a 2024/2025. tanévre
Az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) a 2024/205-ös tanévtől Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP a következő alkategóriákat tartalmazza: - Felsőoktatási Alapképzés Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program ; - Felsőoktatási Mesterképzés Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program; - Felsőoktatási Doktori Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program; - Felsőoktatási Fiatal Oktató, Kutató Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program.
- Sikerek Dortmundtól Prágáig: a világ élvonalába került a Széchenyi István Egyetem szimulátorcsapata
A dortmundi Sim Racing Expo, a prágai bajnoki döntő és a PlayIT három olyan állomásnak bizonyult, amelyek A Széchenyi István Egyetem profi szimulátoros csapata még csak idén alakult meg, de máris egyre nagyobb A következő állomás november első hetében Prága volt, ahol a cseh szimulátoros bajnokság LAN-döntőjét A prágai hazaérkezés után egy héttel a csehországi Mostban már egy kötelező pályaalkalmassági teszten A helyszínen kiállították Kiss Norbert hétszeres Európa-bajnok, a SZESE E-sport Pro tagja versenykamionját
- Erasmus-programmal a Széchenyi-egyetemen: egy német lány győri kalandja
Minden félévben több tucat nemzetközi hallgatót fogad az Erasmus+ program keretében a Széchenyi István A csomagolástechnológiai mérnöknek készülő fiatal lány – az intézmény progresszív oktatási gyakorlata Az Erasmus-program révén a hallgatók nem csupán egy idegen ország kultúrájába csöppennek bele, hanem Mondtam neki: de hát nem ez a célja a cserediák-programnak” – nevette el magát.
- Nemzetközi projekt: innovatív eljárásokat fejlesztettek a borkészítés és a borvizsgálat terén
A projekt a román SC ICA Research and Development SRL vállalat vezetésével, valamint további két román A projekt résztvevői kidolgoztak egy komplex borminőség-vizsgálati technológiát és módszertant, ami bővíti
- MIT LinQ Catalyst Europe program a Széchenyi-egyetemen: fókuszban az egészségügyi kutatási projektek
A győri Széchenyi István Egyetem a házigazdája annak az MIT LinQ Catalyst Europe program keretében megvalósuló A program célja, hogy egészségügyi innovációs projekten dolgozó kutatók számára bemutassa az MIT LinQ Catalyst Europe program középpontjában álló módszertani elemeket. LinQ Catalyst Europe az egészségügyi kutatási projektek támogatására irányuló, egyedülálló képzési program Az egyik legnevesebb amerikai egyetem által létrehozott program keretében rendeznek workshopot január
















