126 találat
- Felvételi: rekordszámú elsőéves jutott be a Széchenyi István Egyetem minőségi képzéseire
elmúlt évek trendjébe igazodóan nagy, az előző évit is meghaladó létszámú – nappali tagozaton több mint 130 helyek közel 10 százalékos bővülése ellenére nappali tagozaton a ponthatár a tavalyihoz hasonlóan, 400 A felvettek átlagpontszáma több szakon meghaladja a 400 pontot.
- Fenntarthatóság: Ausztriával közös kutatási projektekre nyert el támogatást a Széchenyi István Egyetem
közreműködésével zajló projekthez a Széchenyi István Egyetem mintegy 340 ezer euró, vagyis több mint 130
- Úszonyosúszás: remekelt a Széchenyi István Egyetem hallgatója az egyetemi világbajnokságon
A 100 és a 400 méteres úszást egy napon rendezték, és már reggel, a 100-as előfutamon éreztem, hogy nehezebben Emiatt a 400 méter döntőjét kicsit elengedtem, hogy a másik számra koncentrálhassak, amelyben végül a
- Felemelő ünnepséggel nyílt meg az új tanév a Széchenyi István Egyetemen
Szilágyi Emese zenetanár-zongoratanár, Takács Alexandra villamosmérnök, Takács Ámon közlekedésmérnök, Timár
- Híd nemzetek és kultúrák között: a Széchenyi István Egyetem adott otthont a HÖOK Stipendium Hungaricum Mentorhálózat konferenciájának
Az eseményen mintegy 400 ösztöndíjas nemzetközi hallgató mellett több állam budapesti nagykövetségének Ebben a tanévben összesen több mint háromezer ösztöndíjast segített 400 mentor aktív közreműködésével
- Partnerség a jövő energiaiparáért: stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a MAVIR Zrt.
(Fotó: Adorján András) „Az energiarendszer stabilitása és fenntarthatósága nemcsak műszaki, hanem tudományos
- Környezetbarát autómosó szolgáltatást indít győri campusán a Széchenyi István Egyetem
Az egyetemi alkalmazottak és hallgatók 4000 forinttól vehetik igénybe a külső tisztítást, míg a komplett
- Nemzetközi kutatás: a dunai tokfélék élőhelyeinek térképezésében vesz részt a Széchenyi István Egyetem
Éppen evolúciós stabilitásuk és a lassú egyedfejlődésük miatt viszont különösen érzékenyek az emberi
- Közel száz fiatalnak mutatta meg a jövő útjait a Széchenyi István Egyetemen rendezett pályaorientációs program
Az előadó hangsúlyozta, a stabilitás ma nem a pozícióban, hanem az alkalmazkodóképességben rejlik.
- Színek nyomában az Audi Hungaria lakkozójában
Az Audi Hungaria évente több mint 150 000 autót gyárt, amelyek prémium minősége akár egy hajszálon is és UV-sugárzás elleni védelem), mind pedig a megjelenéssel kapcsolatos vevői elvárásoknak (színtónus-stabilitás
- Nemzetközi rangsor: nagyot lépett előre a Széchenyi István Egyetem a QS fenntarthatósági listáján
két ranglistáján szerepel: világranglistáján az 1001–1200. helyen , európai ranglistáján pedig a top 400
- Továbbra is a világ fenntarthatósági élvonalába tartozik a Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education értékelése alapján
Különösen jól szerepelt az utóbbi kategóriában, amelyben a világ 400 legjobbja közé tartozik, illetve
- Sok száz diákkal és hallgatóval találkozott Kapu Tibor kutatóűrhajós a Széchenyi István Egyetemen
„A rakéta egy 70 méter magas torony, amely az indulás perceiben 400 tonna üzemanyagot használ el. segítségével bemutatta, miként evett, közlekedett az űrben, és megmutatta, hogy néz ki a Föld és Magyarország 400
- A mesék és művészetek általi nevelés állt a Széchenyi István Egyetemen rendezett Tanítók napja fókuszában
A nap folyamán a kar előkertjében emlékfát ültettek Apáczai Csere János születésének 400. évfordulója program emlékfaültetéssel kezdődött a kar Kiss János utcai előkertjében Apáczai Csere János születésének 400
- Palesztin pékséget és amerikai hot dog bisztrót nyitottak a Széchenyi István Egyetemen végzett nemzetközi hallgatók
pitakenyér 1000 forintért kapható, míg a pizzaszerű, különböző feltétekkel kóstolható manakish lepények már 1300
















