557 találat
- Kreativitás és hatékonyság: a hallgatók, oktatók készségeit fejleszti a Széchenyi-egyetem programja
mivel csoportokban dolgozunk, a köztük zajló interakciókat is magasabb szintre emelhetik” – fogalmazott Barna
- A világ legnagyobb műszaki szakmai szervezetének elismerését vehette át a Széchenyi-egyetem oktatója
a legrangosabb konferenciák nyílnak meg, ahol meg lehet ismerkedni a szakterület vezető kutatóival, barátságok
- A széchenyis mérnökképzés Biró Istvánnak nemcsak papírt, hanem szakmai tapasztalatot is adott
Menyhártné Baracskai Melinda tanárnővel pedig közös publikációt sikerült megjelentetnünk.” Úgy hiszem, hogy az ott kialakított barátságok és kapcsolatok eredményeimben is visszatükröződnek. Sokszor ültünk össze a barátokkal egy hosszú nap, zh vagy vizsga után, hogy lemenjünk az Aranypartra
- Tíz hónap alatt egymillió forintot kapnak a gólya ösztöndíjasok a Széchenyi István Egyetemen
Jánoshalmi, Kalocsai, Kiskőrösi, Kiskunfélegyházi, Kiskunhalasi, Kiskunmajsai, Kunszentmiklósi, Tiszakécskei Baranya Rétsági, Salgótarjáni, Szécsényi Pest vármegye: Ceglédi, Nagykátai, Nagykőrösi, Szobi Somogy vármegye: Barcsi
- Gyermekvédelmi pályázat: kiemelkedően teljesített a Széchenyi István Egyetem
pályázattal Janusz Korczak, a gyermekvédelem nagy alakja előtt tisztelgett a Janusz Korczak Tisztelőinek Baráti
- Educatio Kiállítás: Hatalmas érdeklődés mellett mutatta be képzési kínálatát a Széchenyi-egyetem
A pápai Mágocsi Barbara hasonló elszántsággal érkezett, hiszen számára is a Széchenyi István Egyetem
- Adventi varázslat – nemzetközi hallgatók, akik a Széchenyi-egyetemen ismerték meg a karácsonyt
Amióta a Széchenyi-egyetemen tanul, Laura a karácsonyt elsősorban barátaival, szaktársaival ünnepli, mindenképp szeretné megtartani az itt megismert szokásokat, és a karácsonyt együtt ünnepelné a jövőben is barátaival Azt is elárulta, hogy barátaival szeretne ünnepelni idén, akár a belvárosban sétálva vagy otthon közösen Kiemelték, hogy számtalanszor kapnak meghívást magyar barátaiktól egy közös vacsorára, így könnyebben
- Széchenyis sikerek a II. Egyetemi Tenisz Kupán
Ráadásul sok barátunk is ide jelentkezett, így nem volt kérdés, hogy Győrben szeretnénk tölteni egyetemi
- A középiskolásoknak okleveles technikusi, a Széchenyi-egyetem hallgatóinak szakmai képzések indulnak
A Hild-, a Lukács-, a Jedlik- és a Pattantyús-középiskolák után a sor a Győri SZC Baross Gábor Két Tanítási
- Tizenöt elsőéves hallgató nyerte el a Gólya ösztöndíjat a Széchenyi István Egyetemen
A Győr-Moson-Sopron megyei Gyömörén élő, építőmérnök szakos Neubauer Pétert az intézmény barátságosságán
- Jótékonysági díszvacsora: a Széchenyi István Egyetem jogi karának hallgatóit támogatták
, így többek között ösztöndíjakkal vagy akár azzal is, hogy a kar központjának felújítása során új, barátságos
- Együttműködik a Széchenyi István Egyetem és a szekszárdi Déli Agrárszakképzési Centrum
Simonné Szerdai Zsuzsanna bemutatta a szekszárdi székhelyű Déli Agrárszakképzési Centrumot, amely Baranya
- Magasabb dimenzióban a tudomány, innováció és vállalkozás az egyetemet fenntartó alapítványnál
Baranyi Péter Zoltán kiemelt kutatásokat végez 2023. január 1-jétől az új struktúra nyújtotta lehetőségek
- Nevettetni szeretnének – Rejtő komédiáit vitte színpadra a Széchenyi István Egyetem társulata
vígjátékot már két alkalommal is nagy sikerrel játszották az egyetemi polgárok számára az Apáczai-kar Barsi című előadást már két ízben láthatta a közönség az egyetem Barsi Ernő termében, ám a tervek szerint januárban
- A thaiföldi folklórfesztiválon képviselte Magyarországot a Széchenyi István Egyetem hallgatója
A Széchenyi István Egyetem hallgatójának, Barta Dorottyának különleges kalandban volt része, amikor a Széchenyi István Egyetemen rekreációszervezőként már végzett, de tanító szakon jelenleg is tanuló hallgató, Barta Hozzátette, a thaiföldi nagyon barátságos nép, az emberek vendégszeretők, így kiváló bánásmódban részesültek Barta Dorottya hálás a Széchenyi István Egyetemnek és az intézmény munkatársának, dr.
















