Search results for "WA 0821 1305 0400 Vendor Thermo Fisher XRF Machine di Belitung Kepulauan Bangka Belitung"
473 találat
- Görcs Imre-díjat kapott a Széchenyi István Egyetem OTDK-győztes hallgatója
a cég 25 éves fennállása és az alapító tulajdonos tiszteletére hozták létre a Görcs Imre-díjat 2018-ban
- A top háromban a győri sporttudományi képzések a Széchenyi István Egyetem új professzora szerint
A felsőoktatásba 2006-ban kerültem, két évvel később pedig tudományos fokozatot szereztem.
- Széchenyi Alumni: Jakus Gabriellát az Audi Hungariánál a jövő munkahelye várja vissza
hivatással. 2010-ben kérték fel, hogy az Audi Hungaria Projekt és Tréning Centrumban dolgozzon. 2018-ban
- Elismeréseket adtak át a Széchenyi István Egyetem március 15-i ünnepségén
Horváth Hanga, dr. Csiba-Herczeg Ágnes, dr. Szabó Réka Orsolya, dr. Mutua Kennedy Ndue, dr.
- Megújultak és energiatakarékosabbá váltak a Széchenyi István Egyetem Apáczai-karának épületei
Pongrácz Attila, a kar dékánja kiemelte, a nagy múltra visszatekintő intézmény életében 2016-ban, a Széchenyi
- Széchenyi-egyetem: továbbfejlesztett motorral várja a versenyszezont a SZEngine hallgatói csapat
Szuper, amit csináltok” – szólalt meg a dicséret hangján, szavait a hallgatóknak címezve.
- SZEzonnyitó: az autó-motor sport és a járműipari technológiák élvonalában a Széchenyi István Egyetem
másodosztályában, a Peugeot Rally Academy Kupa értékelésében szerepel, és célja a 2026-os Peugeot Cup-ban
- A nemek közötti egyenlőség a Széchenyi István Egyetem programsorozatának középpontjában
„Az általános tapasztalat az, hogy aki hatékonyan végzi a munkáját az irodában, az a home office-ban
- Kurucz Kata #mindent belead a vízilabda-mérkőzéseken és a Széchenyi-egyetemi vizsgákon is
A mérkőzés közben egyszer csak hangos dobszót és ordibálást hallottam, és amikor a hang irányába felnéztem
- Audi Development Camp: innovatív képzési programban vehetnek részt a hallgatók a Széchenyi-egyetemen
rendelkező hallgatókat várnak (nem csak a Széchenyi István Egyetemről), ideálisan olyanokat, akik 2023-ban
- Hosszú távú partnerségre törekszik az MPH Zrt. a Széchenyi István Egyetemmel
(MPH Zrt.) 2008-ban alakult.
- Papírrepülője a világdöntőbe repítette Széchenyi István Egyetem hallgatóját
A Red Bull Paper Wings papírrepülő-világbajnokságot 2006-ban hirdették meg először a szervezők, népszerűsége
- A Széchenyi István Egyetem kutatómérnökei segítik az intézmény bajnokesélyes raliversenyzőjét
Szegletes Dávid útja egyenesen a Forma–1-be vezetett, ahol az Audi konstruktőreként a vállalat 2026-ban
- Új professor emeritusok a Széchenyi István Egyetemen
Környezettudományi Intézetet. 2008-tól 2016-ig dékánhelyettesként a kar oktatási tevékenységét irányította. 2006-ban
- 39. Óvári Tudományos Nap: tovább bővítette együttműködéseit a Széchenyi István Egyetem
Maga a mosonmagyaróvári kar is ilyen érték, hiszen jogelődje 1818-ban Európa első agrár-felsőoktatási
















