Állásbörze: keresettek a Széchenyi István Egyetem hallgatói a munkaerőpiacon
- Papp Zsolt
- 5 perccel ezelőtt
- 2 perc olvasás
A Széchenyi István Egyetem nagy sikerű eseménye, az Állásbörze minden félévben találkozóra hívja a hallgatókat és a térség gazdasági szereplőit, munkáltatóit. A november 11-én megrendezett programon ismét sok fiatal vette fel a kapcsolatot a jelenlévő cégek képviselőivel. A munkáltatók közel száz gyakorlati hellyel, illetve álláslehetőséggel várták az intézmény hallgatóit.
A Széchenyi István Egyetem Állásbörzéje hallgatóknak, diplomásoknak, pályakezdőknek és szakképzett fiataloknak kínál kapcsolatépítési lehetőséget a munkaerőpiaci szereplőkkel. A térség jelentős foglalkoztatói, az intézmény ipari partnerei ezúttal is saját standokon mutatkoztak be az érdeklődőknek. A fiatalok kötetlenül beszélgethettek a cégek képviselőivel, megismerhették az aktuális állásajánlataikat, gyakorlati helyeiket.
„Őszi programunkon a látogatók mintegy harminc kiállítóval találkozhattak közvetlenül. Partnereink között a gazdasági élet olyan meghatározó szereplői találhatók, mint az Audi Hungaria vagy a Rába, de a cégek mellett igazgatási szereplők is helyet kaptak, mint az Építési és Közlekedési Minisztérium, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat. Mindemellett világszínvonalú hallgatói csapataink – így az Arrabona Racing Team és a SZEngine – is bemutatkoztak. A Tempus Közalapítvány a hallgatói mobilitási programokról, kiemelten a Pannónia Ösztöndíjprogramról tájékoztatta a fiatalokat„
– sorolta Bende Réka, a Széchenyi-egyetem karrier-szakreferense.

„Gazdaságinformatikus hallgatóként duális képzésben végzem a tanulmányaimat. Az első félévtől kezdve az Audi Hungariában, kontrolling területen vagyok digitalizációs gyakornok. Mivel hamarosan végzem, fontosnak tartom, hogy alaposan körüljárjam a munkaerőpiaci lehetőségeket”
– mondta el a győri Kántor Alexandra. Hozzáfűzte, rengeteget adott számára a Széchenyi-egyetem és a duális képzési forma, hiszen vállalati tapasztalattal gazdagodott, s az órákon tanultakat a gyakorlatban is hasznosítani tudta. Az Audiban ugyancsak sokat tanult, ami jól kiegészítette az előadásokon szerzett ismereteit. „Az Állásbörze nagyon hasznos rendezvény, hiszen számos cég képviselőjével tudtam beszélgetni. Bár sok vállalati szereplőt ismertem már korábban is, most több új lehetőséggel találkoztam” – említette.

Vanczó Árpád másodéves járműmérnök hallgató Miskolcról érkezett a győri egyetemre. „Azért jöttem el a rendezvényre, mert gyakornoki helyek iránt érdeklődöm. Még nem értünk a standok végére, de már találtam olyan lehetőséget, ami felkeltette az érdeklődésemet, ezért bízom benne, hogy a nap folyamán megtalálom a megfelelőt” – vélekedett. Az Állásbörzére Ballabás Dáviddal látogatott el, aki a műszaki menedzser alapképzést elvégezve jelenleg a Széchenyi-egyetem logisztikai mérnök mesterszakán tanul. „A képzés vége felé járok, ezért leginkább a szabad álláshelyek érdekelnek. Minden félévben eljöttem a programra, mert ez kitűnő lehetőség arra, hogy a hallgatók még diplomaszerzésük előtt találkozzanak a környékbeli, innovatív cégekkel, és megismerjék az általuk kínált lehetőségeket” – osztotta meg tapasztalatait a lábatlani fiatal.
Akik ezúttal nem tudtak részt venni az Állásbörzén, azoknak is érdemes felkeresni a rendezvény honlapját, ahol megtalálják a kiállítók által kínált, mintegy nyolcvan nyitott pozíciót, állásokat és gyakorlati lehetőségeket. Az oldalon elolvasható az intézmény emberi erőforrás tanácsadó mesterszakos hallgatóinak összeállítása is, amely tippeket, tanácsokat tartalmaz a sikeres állásinterjúhoz, az önéletrajz, illetve a kísérőlevél megírásához.


