top of page
Szerző képeSZE Hírek

Széchenyi-egyetem Járműipari Kutatóközpont: partneri napot tartottak a hallgatói versenycsapatok

Első alkalommal rendezték meg a hallgatói versenycsapatok partneri napját a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjának szervezésében és támogatásával az intézmény Menedzsment Campusán. A kapcsolatépítő eseményen egyedi fejlesztéseikkel mutatkoztak be a csapatok.


Idén első alkalommal rendezték meg a Járműipari Kutatóközpont partneri napját, amelynek fő célja a hallgatói csapatok és partnereik közötti kapcsolatépítés és fenntartás volt. Az eseményt dr. Szauter Ferenc, a Járműipari Kutatóközpont központvezetője nyitotta meg. Beszédében méltatta a hallgatói csapatokat, és megköszönte a partnercégek részvételét és támogatását. „Az egyetem a biztos alapot jelenti. A hallgatói csapatok mögött álló szponzorok nagyban hozzájárulnak az intézmény működéséhez, és ezáltal még minőségibb hallgatói bázis jöhet létre. A cégek is látják, hogy az így gyakorlatot szerző fiatalok a vállalatoknál is sokkal hatékonyabb munkavállalók lesznek” – fogalmazott.

Dr. Szauter Ferenc, a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjának központvezetője. (Fotó: Dudás Máté)

A köszöntő után a hallgatói csapatok bemutatója következett, melyet a SZEnergy Team kezdett. A versenycsapat elektromos járművek fejlesztésével és építésével foglalkozik, s évről évre kiemelkedő eredményeket ér el a Shell Eco-marathon energihatékonysági versenyen.

Miklós Máté, a SZEnergy Team csapatvezetője. (Fotó: Dudás Máté)

Ezt követően az Arrabona Racing Team (ART) tartotta meg előadását. A Formula Student versenyjárműveket fejlesztő hallgatói csapat idén is minden megmérettetésen a dobogót veszi célba, amelyet a jármű súlyának csökkentésével és megbízhatóbbá tételével szeretne elérni.

Az Arrabona Racing Team ART 08-as versenyjárműve. (Fotó: Dudás Máté)

Az ART versenyjárművének különlegessége abban rejlik, hogy a benne lévő belső égésű motort a SZEngine fejleszti. A motorfejlesztő hallgatói csapat mindent megtesz azért, hogy a versenysorozaton résztvevő csapatok motorbeszállítóivá váljanak.

A SZEngine saját tervezésű belsőégésű motorja. (Fotó: Dudás Máté)

Az esemény a Széchenyi István Egyetem műholdakkal foglalkozó hallgatói csapatának bemutatójával folytatódott. Amint az elhangzott, a SZESAT fókuszában a 4. távközlési világnap megszervezése áll, további céljuk egy saját gyártású zsebműhold építése és üzemeltetése.

Maszlov Leon, a SZESAT jogi és menedzsmentrészlegének vezetője. (Fotó: Dudás Máté)

A SZEviation hallgatói csapat elkötelezett a digitalizáció és a drónok népszerűsítése mellett. Erre kiváló lehetőséget nyújtott a partneri nap, melyen bemutathatták tevékenységüket, ezzel felhívták a szponzorok figyelmét, hogy érdemes a digitalizációba fektetni.

A SZEviation által kiállított drónszimulátor. (Fotó: Dudás Máté)

A győri universitas hallgatói csapatai nemcsak a szárazföldön, a levegőben és az űrben mérettetik meg tudásokat, hanem a vízen is. A SZEnavis betonkenu építésével foglalkozó hallgatói csapat elhivatott olyan mérnöki műtárgy előállításában, mely megfelel a verseny paramétereinek.

A SZEnavis standja. (Fotó: Dudás Máté)

A bemutatók után a látogatók megtekinthették a hallgatói csapatok standjait, ezáltal részletesebben megismerkedhettek azok munkájával. Emellett kiváló alkalom nyílt szponzori kapcsolatok kiépítésére, és a csapatok tagjaival való szorosabb kapcsolat kialakítására.

A partneri napon részt vevő hallgatói csapatok. (Fotó: Dudás Máté)


bottom of page