top of page

Sikeresen szerepelt a Széchenyi István Egyetem a győri rendezésű egyetemi ergométeres bajnokságon

  • Szerző képe: Papp Zsolt
    Papp Zsolt
  • 2023. febr. 28.
  • 3 perc olvasás

Győr adott otthont a Magyar Egyetemi–Főiskolai Evezős Ergométeres Országos Bajnokságnak, amelyen a Széchenyi István Egyetem 135 sportolóval vett részt, és tíz érmet – köztük három aranyat, négy ezüstöt és három bronzot – szerzett. Az intézmény nemzetközi csapattal mérette meg magát, hiszen a széchenyis hallgatók és oktatók nyolc nemzetet képviseltek.


A győri Olimpiai Sportközpont adott otthont a 33. Magyar Evezős Ergométeres Országos Bajnokságnak, az Egyetemi–Főiskolai Evezős Ergométeres Országos Bajnokságnak (MEFOB), valamint az Evezős Ergométeres Diákolimpiának.

Az egyetemi bajnokságon tíz intézmény mintegy 200 versenyzője mérte össze tudását, a Széchenyi István Egyetemet pedig 135 versenyző képviselte.
Középen a Széchenyi István Egyetem egyetemi csapatversenyben győztes együttese. (Fotó: Czucz Bálint)
„Egyedülállónak mondható, hogy a résztvevők mintegy kétharmada a mi egyetemünk versenyzője volt, ráadásul a mindig aktív hallgatók mellett oktatóink is szép számmal jelentkeztek. Az eredmények pedig önmagukért beszélnek, hiszen csapatunk három arany, négy ezüst és három bronzérmet szerzett”

– kezdte értékelését Alföldi Zoltán, a Győri Atlétikai Club (GYAC) evezős szakosztályának edzője, a Széchenyi István Egyetem oktatója. Hozzátette, az intézmény nemzetközi csapattal érkezett a versenyre, hiszen a magyar versenyzők mellett argentin, bangladesi, dél-afrikai köztársasági, jordániai, kenyai, mexikói és mongol hallgatók is szerepeltek.

Alföldi Zoltán, a Győri Atlétikai Club (GYAC) evezős szakosztályának edzője és Juhász Adrián, a profi egyéni kategória győztese (Fotó: Czucz Bálint)

„Evezős Európa- és világbajnok olimpikonunk, Juhász Adrián nyerte meg a profi egyéni kategóriát, míg csapatban győzedelmeskedett a vele, Szabó Bence Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmessel, Szigeti Roland egyetemi világbajnokkal és Szőllősi Balázzsal felálló együttes. Utóbbi versenyző néhány órával korábban az U23-as magyar bajnoki címet is megnyerte. A harmadik aranyérmünk az amatőr oktató kategóriában született, Kovács Richárd Ágostonnak köszönhetően” – emelte ki az edző. Aláhúzta, valamennyi érmes és minden résztvevő büszke lehet a teljesítményére, amellyel ismét megmutatták, hogy a Széchenyi István Egyetem az ország egyik legsportosabb intézménye.

A Széchenyi István Egyetem érmesei (Fotó: Czucz Bálint)

"Nagyon köszönöm a Győri Atlétikai Club munkatársainak és Papp Oszkár elnök úrnak a színvonalas rendezést, amelynek köszönhetően a széchenyisek hazai környezetben, hatalmas aktivitással és rendkívül eredményesen versenyezhettek.

Külön öröm, hogy a hallgatóink mellett kollégáim is ennyire aktívak voltak, érmeket is nyertek, Pidl Renáta, illetve Kovács Richárd időeredménye pedig igazán kimagasló szint, amihez szívből gratulálok”

– fogalmazott dr. Gyömörei Tamás, a Széchenyi István Egyetem Testnevelési és Sportközpontjának vezetője.

Népes, nemzetközi csapattal képviseltette magát a Széchenyi István Egyetem. (Fotó: Czucz Bálint)
Cseh Ottó, a Magyar Evezős Szövetség győri születésű elnöke különdíjat adott át a Széchenyi-egyetem legjobb amatőr női és férfi hallgatójának, Matkovics Veronikának és Kovács Balázsnak.
A képen balra Pidl Renáta a női egyetemi amatőr oktató kategória ezüst, jobbra pedig Gubucz Krisztina, a szám bronzérmese (Fotó: Czucz Bálint)

A Széchenyi István Egyetem eredményei:


ARANYÉREM

Férfi egyetemi profi: Juhász Adrián

Egyetemi csapat: Juhász Adrián, Szabó Bence, Szigeti Roland, Szőllősi Balázs

Egyetemi amatőr oktató: Kovács Richárd Ágoston


EZÜSTÉREM

Női egyetemi amatőr: Matkovits Veronika

Női egyetemi amatőr oktató: Pidl Renáta

Férfi egyetemi amatőr: Kovács Balázs

Egyetemi csapat: Kaczur Márton, Józsa Márton, Oláh Máté, Csiszár András


BRONZÉREM

Női egyetemi profi: Fazekas Fanni Női egyetemi amatőr oktató: Gubucz Krisztina

Férfi egyetemi amatőr oktató: Petroczki Ferenc

Az egyetemi amatőr oktató kategória győztese, Kovács Richárd Ágoston középen, míg jobbra a bronzérmes Petroczki Ferenc. (Fotó: Czucz Bálint)

Eredmények kategóriánként:

Férfi egyetemi profi

1. Juhász Adrián


Női egyetemi profi

3. Fazekas Fanni


Egyetemi csapatverseny

1. Juhász Adrián, Szabó Bence, Szigeti Roland, Szőllősi Balázs

2. Kaczur Márton, Józsa Márton, Oláh Máté, Csiszár András

5. Fazekas Fanni, Vaday Kata, Marcalek Margaréta, Czencz Hanna


Férfi egyetemi amatőr oktató

1. Kovács Richárd Ágoston

3. Petroczki Ferenc

4. Dr. Szabó Zsolt Roland

5. Molnár Bence

6. Hegedűs Péter

7. Katona Zsolt

8. Németh Aladár


Női egyetemi amatőr oktató

2. Pidl Renáta

3. Gubucz Krisztina

4. Sehr Zsuzsanna

5. Balogh Katalin


Női egyetemi amatőr

2. Matkovits Veronika

5. Nagy Gréta

6. Tóth Boglárka

7. Harcsa Enikő

8. Terei Vivien

9. Portás Mercédesz

10. Kakula Nóra

11. Finszter Anna Dorottya

12. Szedlák Kamilla

13. Jandó Eszter

14. Fülepp Réka

15. Somogyi Eszter

16. Szarvas Dorina

17. Rivoningo Mukhari

18. Bat-Erdene Ankh-Erdene

19. Ligeti Virág

20. Sebestyén Noémi

21. Dorgony Kíra

22. Lőrincz Fanni

23. Mizser Leila

24. Király Fanni


Férfi egyetemi amatőr

2. Kovács Balázs

4. Török Tamás Miklós

7. Cserteg Ákos

10. Tóth Adrián

11. Reszkető Ábel

12. Szabó Gergely

13. Kovács Kristóf

14. Takács Ármin

15. Takó István

17. Molnár Ákos

19. Bese Imre

20. Bajzát Kristóf

21. Tóth Botond Benedek

22. Benkovics Marcell

23. Erdősi Roland

24. Török Csongor

25. Fejes Dávid

26. Vas Dominik

28. Kadocsa Levente

29. Kovács Máté

30. Pallos Marcell

31. Zsófi Bálint

32. Kadocsa Benjámin

33. Brunyánszki Máté

34. Tóth Boldizsár

35. Rábai Balázs

36. Zsolnai Máté Bence

37. Németh Attila

38. Nagy Dominik

39. Juhász Botond

40. Patikás Róbert

41. Szabó Zsombor Csaba

42. Mosolygó Levente

43. Csepregi Levente Mátyás

44. Viola Ákos

45. Kovács Péter

46. Rauf Sahin

47. Rovó Balázs

48. Nagy Dávid

49. Gyimóthy Bálint

50. Téringer Márton

51. Tóth Dániel Krisztofer

52. Barham Jeries Barham Farraj

53. Kerekes Gergő

54. Lampert Levente

55. Juan Pablo Pizarro Arduino

56. Sebastian Alvarado Hernandez

57. Hasan Rafiul


 
 
bottom of page