top of page

Hét egyetem hallgatói dolgoznak közös tervezési feladaton a Széchenyi István Egyetem nemzetközi építészeti programjában

  • Szerző képe: Sepovics Rita
    Sepovics Rita
  • 6 órával ezelőtt
  • 2 perc olvasás

A CASA.17 nemzetközi építészhallgatói tervpályázat nyitóeseményének adott otthont a Széchenyi István Egyetem a napokban. A kezdeményezésben hét magyar és romániai intézmény mintegy 260 hallgatója és 35 oktatója működik közre. A cél, hogy a fiatalok a hagyományos órai feladatokon túl valós helyzetben próbálhassák ki magukat, miközben közösen gondolkodnak az épített környezet jövőjéről.


A Széchenyi István Egyetem oktatási szemléletében meghatározó szerepet kapnak azok a képzések, amelyek valós szakmai helyzeteken keresztül, nemzetközi együttműködésben, ugyanakkor helyi kontextusban adnak tapasztalatot a hallgatóknak. Ebbe illeszkedik a CASA.17 nemzetközi építészhallgatói tervpályázat is, amelynek idei nyitóeseményét az intézmény hangversenytermében, a volt győri zsinagógában tartották.


„A kurzus közel húsz évvel ezelőtt indult Kolozsváron hallgatói ötletként. Az volt a cél, hogy a hagyományos tervezési feladatok mellett egy kötetlenebb, projektjellegű munkában is kipróbálhassák magukat a fiatalok, akik kéttagú csapatokban dolgoznak. A program különlegessége, hogy minden évben a részt vevő intézmények egyike – ezúttal a Széchenyi István Egyetem – írja ki a tervezési feladatot, amelyen az összes egyetem leendő építészmérnökei dolgoznak, a pályaműveket pedig a félév végén nemzetközi zsűri értékeli” – mondta dr. Szentirmai Tamás, az intézmény Épülettervezési Tanszékének vezetője.


Dr. Szentirmai Tamás, a Széchenyi István Egyetem Épülettervezési Tanszékének vezetője (Fotó: Adorján András)
Dr. Szentirmai Tamás, a Széchenyi István Egyetem Épülettervezési Tanszékének vezetője (Fotó: Adorján András)

Az idei feladat egyetemünk Művészeti Karához kapcsolódik. A megtervezendő épület szállásokat, próbatermeket, zenei tereket, valamint közösségi és kulturális funkciókat foglal magában. A cél, hogy a hallgatók olyan építészeti megoldásokat dolgozzanak ki, amelyek egyszerre felelnek meg a zenei képzés sajátos igényeinek, és erősítik az egyetem városi beágyazottságát” – részletezte a megnyitón dr. Friedler Ferenc professzor, az intézmény rektora, tudományos elnökhelyettese.


A projekt különleges értéke az a nemzetközi nézőpont, amelyet a résztvevők hoznak magukkal. Az új látásmódok és a friss gondolatok gyakran inspiráló és innovatív megoldásokhoz vezetnek. Ezek az elképzelések akár Győr jövőbeli fejlődéséhez is hozzájárulhatnak” – hangsúlyozta dr. Szép János, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar dékánja.


Szép János, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar dékánja a megnyitón hangsúlyozta: a kar képzésében kiemelt szerepet kap a projektalapú, valós kihívásokhoz kapcsolódó oktatás. (Fotó: Adorján András)
Szép János, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar dékánja a megnyitón hangsúlyozta: a kar képzésében kiemelt szerepet kap a projektalapú, valós kihívásokhoz kapcsolódó oktatás. (Fotó: Adorján András)

Az együttműködés az egyetemek oktatói számára is értékes szakmai tapasztalatot jelent. Major Zoltán, a Debreceni Egyetem adjunktusa már több alkalommal csatlakozott a programhoz, hogy segítse a csapatok munkáját. „Az egyetemek saját képzési koncepcióval rendelkeznek, így ez a kezdeményezés lehetőséget ad egymás módszereinek és szemléletének megismerésére. Ezeket a tapasztalatokat a saját tantervünkbe is beépítettük, ami jól mutatja, hogy oktatóként mennyit profitáltunk az eddigi eredményekből” – hangsúlyozta.


A projektben a házigazda Széchenyi István Egyetem mellett a Debreceni Egyetem, a Kolozsvári Műszaki Egyetem, a Nagyváradi Egyetem, a Szebeni Egyetem, a Temesvári Műszaki Egyetem, valamint a Bukaresti Ion Mincu Egyetem marosvásárhelyi kihelyezett tagozatának hallgatói és oktatói vesznek részt. A Nagyváradi Egyetem másodéves építészhallgatója, Larisa Fanea szerint a program különösen értékes tapasztalatot jelent: „Ritka lehetőség, hogy már a tanulmányaink alatt csapatokban dolgozhatunk, egy valódi tervpályázatot szimulálva. Hasznos tapasztalat lesz a későbbi karrierünk során.”


A félév során közel másfél száz terv készül a kiválasztott helyszínre. A benyújtási határidő május vége. A nemzetközi zsűri június elején értékeli a pályaműveket, az eredményhirdetésre és a kiállítás megnyitójára pedig június 19-én kerül sor a budapesti FUGA Építészeti Központban.


A kezdeményezésben hét egyetem mintegy 260 hallgatója és 35 oktatója működik közre. (Fotó: Adorján András)
A kezdeményezésben hét egyetem mintegy 260 hallgatója és 35 oktatója működik közre. (Fotó: Adorján András)

 
 
bottom of page