top of page
Szerző képeHorváth Márton

Gépészet a gyakorlatban: közösséget is épít a Széchenyi István Egyetem konferenciája

Frissítve: ápr. 21.

Vegyél különböző egyetemekről érkező hallgatókat, sorsold őket vegyes csapatokba, adj megoldást három nap alatt egy ipari vállalatok által adott feladatokra és prezentáld azt oktatókból álló zsűri előtt – erről szólt a Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciája a Széchenyi István Egyetemen. A rendezvény azonban mindig jóval több puszta versenynél: összeköti a nyugat-dunántúli régió cégeit a hallgatókkal, betekintést enged tényleges projektekbe és mindeközben valódi közösséget kovácsol.

A vállalkozások részéről óriási az igény arra, hogy bevonják aktuális projektjeikbe a hallgatókat, akik örömmel csatlakoznak, ha valós ipari feladatokból szerezhetnek tapasztalatokat – ebből a felismerésből jött létre évekkel ezelőtt a Széchenyi István Egyetemen a Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciája, melynek keretében a résztvevőknek véletlenszerűen válogatott csapatokban kell megoldaniuk egy komplex műszaki problémát, mindössze néhány nap alatt.

A rendezvény eredeti, még 2006-ban lefektetett koncepciója nem csupán kiállta az idők próbáját, hanem egyre fontosabbá is válik a 21. században: mérnöki hallgatói verseny keretein belül nyújt lényegében egy gyakorlatorientált képzést úgy, hogy a feladatokat adó vállalkozások hasznos megoldásokkal, és ami még fontosabb, tehetséges hallgatókkal gyarapodhatnak.

Idén nyolc, nyugat-dunántúli régióban működő cég csatlakozott feladatadó szponzorként a rendezvényhez: a Dana Hungary Kft., az Eaton Manufacturing Hungary Kft., a KNISS Kft., a Motherson Hungary, a Rába Járműipari Holding Nyrt., a Schaeffler Savaria Kft. és a Velux Magyarország Kft. Mellettük a Jankovits Engineering Kft. is támogatta a rendezvényt.

A vállalatok közül néhányan két feladattal is érkeztek, így összesen 13 csapat alakult a részt vevő 77 hallgatóból, akik a házigazda Széchenyi-egyetem mellett a Budapesti Műszaki Egyetemről, a Debreceni Egyetemről, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemről, a Miskolci Egyetemről, a Nyíregyházi Egyetemről, a veszprémi Pannon Egyetemről és az Óbudai Egyetemről érkeztek, kiegészítve a határon túli Kolozsvári Műszaki Egyetem, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, valamint a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola fiataljaival. A rendezvényben szakmai segítséget nyújtott a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontja, valamint az intézményben működő PRACTING Alapítvány is.

A feladatokat úgy határozták meg a cégek, hogy kellő kihívást nyújtsanak a hallgatóknak, mégis teljesíthetők maradjanak. Előfordult olyan, amelyben teljesen új terméket kellett tervezniük a hallgatóknak és olyan is, amiben egy jelenlegi folyamat automatizálása vagy optimalizálása volt a cél.

Utóbbira példa az Eaton Manufacturing Hungary Kft., ahol a vállalat egy olvadóbiztosékokat automatikusan összeszerelő gép megtervezését tűzte ki feladatként. A gépesítés nem küszöböli ki teljesen az emberi közreműködést, de megvalósítása nyomán jelentősen rövidül a szerelési idő és az operátor tévedési lehetősége is radikálisan csökken, ami garantálja a termék minőségét. Szintén egyedi célgép megalkotására kérte a hallgatókat a KNISS Kft.: egy saját fejlesztésű festékrobot fejegységét kellett megtervezniük a hallgatóknak úgy, hogy maszkolás nélkül is működjön (azaz ne kelljen leragasztani a sarkait).

A hallgatók megfeszített tempóban, olykor hajnalokig dolgoztak feladatuk megoldásán a kollégium társalgóiban. (Fotók: Seesink Dániel, Tian Yubo /Helix Rendezvényszervező Iroda/)

„2022-ben vásároltuk meg a céget az üzlettársammal, azóta egyedi karosszériatervezéssel foglalkozunk. Három kollégával indultunk, jelenleg tizenhét fős a csapatunk. Tavaly csatlakoztunk először a konferenciához, idén már feladatot is hoztunk”

– felelte érdeklődésünkre Kovács Richárd, a KNISS Kft. üzletvezetője, aki a Széchenyi-egyetemen szerezte alap- és mesterdiplomáját, és jelenleg is az intézmény doktori iskolájának hallgatója. Mint mondta, egykori konferenciaszervezőként szívügye a rendezvény.


„Jó volt látni, mennyire felkészültek és kreatívak voltak a hallgatók. A festékszóró fejegység koncepcióját szinte egy az egyben fel tudjuk használni. A másik feladatban a gép burkolatát tervezték meg, az is remek alapot szolgáltat nekünk a későbbiekre. Nagyon elégedettek voltunk a prezentált megoldásokkal, egy hallgatónak gyakornoki lehetőséget is ajánlottunk” – fogalmazott Kovács Richárd.

Kovács Richárd (középen) a KNISS Kft. csapataival. (Fotó: Tian Yubo /Helix Rendezvényszervezői Iroda/)

Az eltérő képzésekben részt vevő, különböző évfolyamú hallgatókból álló csapatok sikerrel vették az akadályokat és háromnapnyi intenzív munkával magas színvonalú produktumot hoztak létre. Ezt támasztották alá a résztvevők beszámolói is, akik pozitívan nyilatkoztak élményeikről.


„Olyan érzésem volt, mintha egy négynapos fesztiválon lettem volna, miközben okosodtam is” – sommázta véleményét Kelemen Nándor gépészmérnökhallgató, aki két társával együtt Erdélyből, a Kolozsvári Műszaki Egyetemről érkezett a konferenciára. Úgy vélte, pont annyira volt kötött a feladatkiírás, hogy kihívás legyen, ugyanakkor sok teret kaptak arra, hogy a kreativitásuk kibontakozzon. Kérdésünkre válaszolva kifejtette, gyakorlatiasnak látja a győri diákokat, amit részben a duális képzéseknek, részben a hallgatói versenycsapatok meglétének tud be.

„A kollégium alatt ott vannak a műhelyek, ahova lemehetnek dolgozni. Élvezném, ha Kolozsváron is lenne ilyen lehetőség”

– mondta.

 

Csatlakozott hozzá Bulzán István is, aki szerint irigylésre méltó a győri campus kompaktsága, amely rendelkezik saját kávézóval, kocsmával, klubbal. „A diákélet csúcson van Győrben hozzánk képest, a hallgatók szerveződése jóval szorosabb, ez gondolom a fizikai együttélésnek is köszönhető” – tette hozzá Krivosik Alpár, aki zsinórban harmadik éve vesz részt a konferencián. Szállítmányozást és logisztikát tanul, így a csapat menedzselését és a prezentáció előadását vállalta magára.

„Van, aki a rajzolásban erős, mások a dokumentációban, megint mások a menedzsmentben. A konferencia azért is hasznos, mert a valódi projekteket szimulálja. Ez egy kiváló lehetőség a leendő mérnököknek, amit hiba lenne kihagyni”

– fogalmazott.

Krivosik Alpár, Kelemen Nándor és Bulzán István, a konferencia erdélyi résztvevői. (Fotó: Dudás Máté)

A sikeres konferencia zárásaként prof. dr. Friedler Ferenc, a Széchenyi István Egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese szólt a résztvevőkhöz.

„Az egyetemen az a feladatunk, hogy sikeres pályára készítsük fel a hallgatókat. A sikerhez azonban nem elég elsajátítani a tananyagot: motiváltnak, kreatívnak és csapatjátékosnak is kell lenni, sőt, mindezt igazolni is kell. A konferencián valamennyien bizonyították, hogy milyen képességekkel rendelkeznek, ami a legjobb előkészítés egy mérnöki karrierhez”

– jelentette ki.

 

Dr. Horváth Zoltán, a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar dékánja kifejtette, a 16. konferencián vannak túl, a rendezvény léte mégsem magától értetődő. „Ha a különböző egyetemek hallgatói nem döntenek úgy, hogy tavasszal el kell jönni Győrbe erre a rendezvényre, akkor nem lennénk most itt. A cégeknek is köszönöm a támogatást, akik nemcsak feladatokat hoztak, nemcsak idejükkel és szakmai mentorálásukkal segítettek minket, hanem anyagi szponzorációt is nyújtottak. Köszönöm a szervezőknek is, hogy az alapítók szellemiségét megőrizve újra és újra tető alá hozzák a konferenciát” – zárta szavait.

Dr. Horváth Zoltán aláhúzta: várják a hallgatókat a jövő évi konferenciára is. (Fotó: Dudás Máté)

A konferencia záróeseményének a Menedzsment Campus földszinti nagyterme adott otthont. (Fotók: Dudás Máté)


Eredmények

A konstrukciós és műszaki fejlesztési szekcióban a legjobb műszaki megoldás díját az Schaeffler 2 csapata, a leginnovatívabb megoldás díját a Motherson 1 csapata zsebelte be, a közönségdíjat pedig az Eaton 1 csapat érdemelte ki. A gyártásoptimalizálás és automatizálás szekcióban legjobb műszaki megoldást a Motherson 2 csapata prezentálta, a leginnovatívabb megoldásnak a Kniss 1 csapat produkciója bizonyult, a közönségdíj pedig a Velux 2 gárdájához került.

A díjazott csapatok. (Fotók: Dudás Máté)

A rendezvény egy jó hangulatú nyílt autóstalálkozóval indult, amely népszerű családi programnak bizonyult a győriek számára. (Fotók: Adorján András, Dudás Máté)

A hétfői ismerkedős, közösségépítő bográcson nem csak a konferencia résztvevői, hanem a Széchenyi István Egyetem valamennyi hallgatója részt vehetett. (Fotók: Adorján András)

 

bottom of page