Ötödik alkalommal rendezték meg a közelmúltban az Országos Tudományos Védőnői Fórumot, amelyen a védőnőképző egyetemek tanszékei által delegált hallgatók mutatták be tudományos kutatómunkájukat. A Széchenyi István Egyetemet egy első- és egy harmadéves hallgató képviselte, akik egy harmadik helyet és egy különdíjat szereztek a negyedéves versenyzők között.
A Széchenyi István Egyetemen a 2021–2022-es tanévben indult a védőnőképzés, vagyis az intézmény az ország legfiatalabb képzőhelyeként vett részt a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán megrendezett Országos Tudományos Védőnői Fórumon. A győri Egészség- és Sporttudományi Kar Preventív Egészségtudományi Tanszék egészségügyi gondozás és prevenció alapszakának védőnő szakirányát két hallgató képviselte.
Kocsis Dorka a „Védőnői módszertan alapjai, obszerváció tantárgy szerepe a szakmai elhivatottság erősítésében” című előadásával harmadik helyezést ért el (témavezető: Horváth Krisztina mestertanár és Soósné dr. Kiss Zsuzsanna tanszékvezető egyetemi docens). Dr. Némethné Boldizsár Erzsébet a „Védőnők szerepe a szülők elsősegélynyújtási alapismereteinek fejlesztésében” című előadásával a Magyar Védőnők Egyesülete és a Rákosmenti Védőnői Szolgálat különdíjában részesült (témavezető: Schlett Péter óraadó oktató, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályának osztályvezető ápolója).
„Hallgatóinkra nemcsak az elért szép eredmények miatt lehetünk méltán büszkék, hanem azért is, mert első- és harmadévesként kizárólag negyedik évfolyamos alap-, illetve mesterszakosokkal versenyezve nyerték el a díjakat. Az országos tudományos fórum záróünnepségén az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy egyetemünket kérték fel a VI. Országos Tudományos Védőnői Fórum megrendezésére. Két év múlva tehát Győr ad otthont a rangos országos eseménynek”
– fejtette ki Soósné dr. Kiss Zsuzsanna, az Egészség- és Sporttudományi Kar Preventív Egészségtudományi Tanszékének vezetője.