A Széchenyi István Egyetem újabb 32 hallgatója és oktatója nyerte el a Kulturális és Innovációs Minisztérium által meghirdetett Új Nemzeti Kiválósági Program (ÚNKP) ösztöndíját, akik idén is kétnapos konferencián mutatták be az általuk vizsgált témákat. A pilóta nélküli járművektől a kis- és középvállalkozások helyzetén át egészen az egészséges csokoládé előállításáig számos érdekes kutatás hangzott el a rendezvényen.
Az Új Nemzeti Kiválóság Program olyan hallgatókat, doktorjelölteket, valamint fiatal oktatókat, kutatókat támogat, akik a programban részt vevő felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak. A Széchenyi István Egyetem nagy figyelmet szentel a tehetséggondozásra, az innovatív kutatások és fejlesztések ösztönzésére, ezért az ÚNKP ösztöndíjpályázatát is kiemelten kezeli. A nyertesek minden évben az intézmény kétnapos konferenciáján mutathatják be az általuk vizsgált témákat és eredményeiket.
Az eseményen dr. Konczosné prof. dr. Szombathelyi Márta, az egyetem ÚNKP-bírálóbizottságának elnöke elmondta: az intézmény már hetedik éve kapcsolódik az ösztöndíjprogramhoz, és büszkeség, hogy a korábbi évek sikeres szereplése után az idén 32 újabb pályázó nyerte el az ösztöndíjat.
„Egyetemünkön nem csupán diplomát szerezhetnek a hallgatók, hanem szakmai pályájukat is megalapozhatják. Ennek érdekében segítjük karrierjük felépítését” – fogalmazott prof. dr. Friedler Ferenc, az intézmény tudományos elnökhelyettese, rektora. Hozzátette, a sikeres pályához nem elegendő a jó tanulmányi eredmény, hanem olyan készségeket is erősíteni kell az egyetemi évek alatt, mint a csapatmunka, az elméleti mellett a gyakorlati tudás.
Nagyon fontos – jegyezte meg –, hogy a fiatal szakemberek eredményeiket ne csak a szakmabeliek, de a laikusok számára is érthetően elő tudják adni.
Mint mondta, az ösztöndíjasok konferenciája ebben is segít, hiszen kutatásaikat más tudományterületek képviselőinek is bemutatják.
A tizenegy tudományterületet felölelő Széchenyi István Egyetem nyertes pályázói közül többen a járműipari innovációk világába kalauzolták el a hallgatóságot. Krecht Rudolf, az egyetem doktorandusza, Automatizálási és Mechatronika Tanszékének tanársegédje „Pilóta nélküli földi járművek rezilienciájának vizsgálata” címmel tartotta előadását.
„Reziliencia alatt azt értjük, hogy egy vezető nélküli autonóm jármű milyen mértékben képes megőrizni önvezető képességét várt és nem várt hibahelyzetek esetében. Ahogy számszerűsíthető, hogy egy autó mennyit fogyaszt száz kilométeren, ugyanígy szeretnénk számszerűsíteni a pilóta nélküli járművek rezilienciáját (vagyis az említett képességét) a váratlan helyzetekkel szemben”
– magyarázta kutatása lényegét.
Kiemelte, az autonóm közlekedés nem a jövő kérdése, hiszen már az ember szolgálatában állnak ezek a járművek olyan területeken, ahol minden körülmény jól ismert, ahol jól körülhatárolható a robot mozgása és feladata. Például ipari környezetben ezek az eszközök már magabiztosan végzik a dolgukat, de gyorsan változó közegben még vannak korlátai megbízható alkalmazásuknak.
„Mivel a gépekkel szemben elvárásunk, hogy soha ne hibázzanak, ezért még számos kutatás és fejlesztés szükséges, amiben a Széchenyi István Egyetem jelentős szerepet vállal magára”
– zárta.
Az előadók között szép számmal képviseltették magukat a társadalomtudományok, köztük a jog, a közgazdaságtan és a pedagógia képviselői, de jelen volt az anyagtudomány, a távközlés, sőt még a design területe is. A járműipari innovációk mellett a vállalatok helyzetével, a startupok alapításával, a 3D-vel és az 5G-vel, de még az Északi-sarkvidék geopolitikai felértékelődésével is foglalkoztak a kutatók.
A második napon az egészséges élelmiszerek kutatása és előállítása több előadás révén is fókuszba került. Csuti Áron Bence az idén végzett a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának élelmiszermérnök-alapképézésén.
„Fő kutatási területem a polifenolok, a konferencián pedig a nagy flavonoidtartalmú grépfrúthéj száraz kivonattal adalékolt funkcionális feladatokat betöltő csokoládé előállítását mutattam be. Egy egészséges tulajdonságokkal rendelkező élelmiszert állítottunk elő, és ezen tulajdonságaikat, többek között a grépfrútban előforduló naringintartalmát mértük meg a kutatás során. A naringin antioxidáns jellemzője miatt számos kedvező – többek közt a rákot, a szív- és érrendszeri betegségeket és az Alzheimer-kórt akadályozó – élettani hatása van a termékünknek, és mindemellett még finom is”
– mesélte kutatásáról az Amerikai Egyesült Államokban született magyar származású hallgató. Mint mondta, a Széchenyi István Egyetemen korszerű, biztos tudást szerzett, amit a jövőben az USA Georgiai Egyetemének mesterképzésén kamatoztat tovább.