top of page
Keresés
  • Szerző képeHancz Gábor

Állandó tárlat: hazánk második Zsidó Kiválóságok Kiállítását nyitotta meg a Széchenyi István Egyetem

Magyarország második Zsidó Kiválóságok Kiállítását hozta létre a Széchenyi István Egyetem a fenntartó alapítvány partnerségével az Egyetemi Hangversenyteremként működő egykori győri zsinagógában. A július 6-án megnyitott állandó tárlaton Albert Einsteintől Mark Spitzen át Radnóti Miklósig több mint 400 zsidó származású tudós, művész és sportoló életútját ismerhetik meg a látogatók.

A Zsidók Győri Gyökerei Világtalálkozó keretében emlékeztek meg a győri zsidó polgárok deportálásának 80. évfordulójáról Győrben, július 4. és 7. között. Az eseményen mintegy 200 vendég vett részt 15 országból, többségük a holokauszt borzalmait túléltek leszármazottja.

A tudományos konferenciát, emléktábla-avatást, közös faültetést, holokauszt-emlékünnepélyt, valamint koncerteket magában foglaló program részeként nyílt meg Magyarország Balatonfüred után második Zsidó Kiválóságok Kiállítása a Széchenyi István Egyetem hangversenytermében, az egykori zsinagógában.

A megnyitó ünnepségre megtelt az Egyetemi Hangversenyterem, az egykori zsinagóga. (Fotó: Adorján András)

A megnyitó ünnepségen prof. dr. Palkovics László, a Széchenyi István Egyetem Alapítvány kuratóriumi elnöke felidézte: a  gyönyörű épületet 2006-os felújítása után a Széchenyi István Egyetem kapta meg használatra.

„Az itt otthonra talált Művészeti Karunk az elmúlt időszakban hazánk egyik legnívósabb zenei képzőhelyévé vált. Hallgatóink, akik nap mint nap megtöltik ezeket a történelmi tereket, olyan tudást szívnak magukba, amelynek köszönhetően művészetükkel egész pályafutásuk során hirdetik a humánumot, erősítik mindannyiunkban a tudatot, hogy az ember a világra nyitott, érzékeny és érző lény, aki végső soron a jóra törekszik”

– hangsúlyozta. Hozzátette: az egyetem – partnerségben az intézményt fenntartó alapítvánnyal – rendkívül fontosnak tartja, hogy az itt zajló magas színvonalú zeneművészeti képzésen túl visszaadjon valamit a zsidóságnak, akik Győr gazdaságához, kultúrájához, társadalmához is tevőlegesen hozzájárultak.

„Ezért nyílik itt meg a Zsidó Kiválóságok Kiállítás. A földszinten és a második emeleti karzaton látható tárlat négyszáznál is több nagyszerű tudós, művész és sportoló életútját idézi meg, amit a zsinagóga építészeti történetét bemutató minitárlat, valamint – a Magyar Fotográfus Szabadegyetem Egyesületnek köszönhetően – győri és egyetemi témájú fotók egészítenek ki”

– ismertette a kuratóriumi elnök.


Olyan kiváló személyiségek életútja ismerhető meg a kiállításon, mint a gyermekbénulás elleni vakcinát kifejlesztő Albert Bruce Sabin, a pszichoanalitikus iskola megalapítója, Sigmund Freud, a sokak által a legnagyobb 20. századi tudósnak tartott Albert Einstein, számos művész Marcel Prousttól George Gershwinen át Woody Allenig, valamint felejthetetlen sportolók, mint az úszó Mark Spitz, a sakkozó Garri Kaszparov vagy a kosárlabdázó Sue Bird. Több, egykor Győrben vagy a mai Győr-Moson-Sopron vármegye területén élt kiválóság is szerepel a tárlaton, például Gestetner Dávid, a stencilgép csornai születésű feltalálója, Léderer Ágoston, a győri szeszgyár és a vagongyár megalapítója, Östreicher Emil, a Real Madrid és számos más neves labdarúgóklub egykori, győri születésű sportvezetője vagy Winkler Dezső, aki a vagongyár konstruktőreként a Magyar Királyi Honvédség számára megtervezte a legendás Botond négykerék-meghajtású katonai terepjárót.

A tárlaton több mint 400 zsidó származású tudós, művész és sportoló életútja ismerhető meg. (Fotó: Adorján András)

Dr. Lukács Eszter, az egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese kiemelte: az intézmény azzal a szándékkal hozta létre a kiállítást, hogy minél többen megismerjék azon személyiségek értékteremtő munkáját, akik az egyetemes tudás gyarapításával a békés együttélést, az emberiség összetartozását hirdették.

„Egyetemünket olyan nemzetközi légkör jellemzi, amelyben különböző kultúrák találkoznak. Fontosnak tartjuk, hogy ebből az interkulturális közegből mindenki építkezzen. Éppen ezért azt remélem, hogy a tárlat nemcsak a győriek és a városba látogatók, de magyar és nemzetközi hallgatóink számára is nagy érdeklődésre tart majd számot”

– mondta.


Dr. Krausz Péter, a Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke köszönetet mondott a Széchenyi István Egyetemnek és a fenntartó alapítványnak a kiállítás megvalósításáért, és arra hívta fel a figyelmet: a tárlat

„a technika modern eszközeivel mutatja be a zsidóság és ezen belül a győri zsidó közösség legkiemelkedőbb személyiségeinek életét és hozzájárulását a város, Magyarország és a világ boldogulásához”.
Az ünnepségen a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának oktatói és hallgatói is felléptek. (Fotó: Adorján András)

Dr. Olti Ferenc, a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Háza Alapítvány kuratóriumi elnöke felidézte: az ottani kiállítást azzal a szándékkal hozták létre, hogy egyedi legyen, és emellett ne szomorú. Hozzáfűzte:

a hallgatókat a győri tárlat segítségével élvezetes, tartalmas módon lehet érzékenyíteni az antiszemitizmus ellen.

Úgy vélekedett: „Ahogy ma a világ kinéz, erre, vagy valami hasonló érzékenyítésre nemcsak itt, hanem nagyon sok más egyetemen is szükség lenne.”

A rendezvény színvonalát Bíró Eszter és zenekara koncertje is emelte. (Fotó: Adorján András)


Comments


bottom of page