top of page

1203 találat

  • A Népi Építészeti Program eredményeiről nyílt kiállítás a Széchenyi István Egyetemen

    Március közepéig látogatható a Széchenyi István Egyetem aulájának galériáján az a kiállítás, amely a Népi Építészeti Program eredményeit mutatja be. Az intézmény Winkler Gábor Szakkollégiuma által megrendezett tárlatot február 21-én nyitotta meg Krizsán András, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke, aki beszédében a fenntarthatóság és a népi építészet közötti kapcsolatot, a hagyományos építési technikák korszerűségét és a Nagyapám Háza mesterinasképzés eddigi tapasztalatait ismertette. Az érdeklődőket – akik között nemcsak az építész szakma kiválóságai voltak jelen, hanem sok oktató, néprajzosok és több kar hallgatói is – dr. Szép János, az egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karának dékánja és dr. Veöreös András, az Építészettörténeti és Városépítési Tanszékének vezetője is köszöntötte. A megnyitót a kar elsőéves hallgatói, Németh Virág és Lengyel Zsófia citerazenéje színesítette. Győr-Moson-Sopron vérmegyéből mecséri, szilsárkányi és kajárpéci épületek szerepelnek a kiállításon. A térben elhelyezett épület- és szerkezeti makettek a Széchenyi-egyetem hallgatóinak tanulmányi munkái az elmúlt évekből. A programban az Építészettörténeti és Városépítési Tanszék mentori és kutatási munkával is részt vesz. A kar szívesen tart tárlatvezetést és tájékoztatást a programról iskolai, honismereti köri, egyetemi hallgatói csoportok számára. Ebben az esetben a kottmayer.tibor@ga.sze.hu e-mail-címre érdemes előzetesen írni. Galéria a kiállításmegnyitóról.

  • A képzésfejlesztésről és a munkaerőpiac elvárásairól rendezett konferenciát a Széchenyi-egyetem

    „Innováció, hatékonyság, megújulás – képzésfejlesztési lehetőségek a felsőoktatásban” címmel rendezett konferenciát a Széchenyi István Egyetem február 15-én. A felsőoktatás és a munkaerőpiac kapcsolódási lehetőségeit fókuszba helyező programon a győri intézmény képzési reformja is előtérbe került. Ennek fontos eleme, hogy az egyetem a hallgatókat aktívan támogató, a gyakorlati felkészítésre még nagyobb hangsúlyt helyező közeget és az ipari szereplőkkel közösen megvalósítandó projektalapú oktatást biztosítson a jövő szakemberei számára. A Széchenyi István Egyetem képzéseivel illeszkedik a munkaerőpiaci igényekhez annak érdekében, hogy értékes diplomát adjon hallgatóinak és hozzájáruljon a térség gazdasági szereplőinek versenyképességéhez. A képzésfejlesztési tervek kialakításánál éppen ezért fontos a közös gondolkozás az ipari partnerekkel. E párbeszédet szolgálta az intézményben megrendezett konferencia, amely a felsőoktatás aktuális kihívásait járta körül. A résztvevőket dr. Lukács Eszter, az egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese köszöntötte, aki elmondta: az intézmény az oktatásban, a kutatásban és a harmadik missziós tevékenységében is a legjobbak közé kíván tartozni. „Egyetemünk vállalati kapcsolatai, innovációs parkjaiban kiteljesedő együttműködései mutatják, hogy az utóbbiban már most élenjáró, de a kutatás terén is dinamikus a fejlődésünk, hiszen három év alatt megháromszoroztuk publikációs teljesítményünket” – sorolta. Hozzátette: az intézményt eredményei, a nemzetköziesítés terén tett erőfeszítései felhelyezték a nemzetközi rangsorokra. Kiemelte, az egyetemen olyan átfogó képzésfejlesztési reform zajlik, amelynek célja az oktatás minőségének legmagasabb szintre emelése a magyar és a külföldi hallgatók számára egyaránt. Dr. Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár előadásában kitért azokra a változásokra, amelyek az elmúlt években versenyképességi fordulatot eredményeztek a magyar felsőoktatásban. „2023-ban 33 százalékkal nőtt a felvett hallgatók száma, akik közül minden második fiatal vidéki egyetemre került. Nemzetközi fordulatot jelent, hogy ma már 43 ezer külföldi hallgató tanul Magyarországon, és minden második publikáció nemzetközi kooperációban születik” – hangsúlyozta. Hozzátette, a nemzetközi hallgatók számát szeretnék jelentősen, a jelenlegi  több mint duplájára emelni. A képzésmegújítás kapcsán kifejtette: három fő pillére a gyakorlatorientáltság, a tanulmányok és a munka összehangolása, valamint a digitalizáció. A projektalapú oktatás fontossága mellett kiemelte, hogy az új technológiák, mint például a mesterséges intelligencia, ma már része a fiatalok életének, ezért azt nem tiltani, hanem megfelelő, etikus használatát tanítani, szabályozni kell. „Egy ország versenyképessége nagyban függ attól, hogy milyen a diplomák minősége, annak milyen a kapcsolata a munkaerőpiaccal, mennyire használható az a tudás, amelyet a hallgató az adott egyetemen megszerzett” – hangsúlyozta dr. Csépe Valéria, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság elnöke. Hozzáfűzte, ebben van jelentős szerepe a minőségértékelésnek és a hitelesítésnek. Kitért arra, hogy szemléletváltást tükröz az új struktúra, amelyben a képzési és kimeneti követelmények helyett az elvárt tanulási eredményeket veszik figyelembe, vagyis arra fókuszálnak, hogy a hallgató milyen ismeretekkel és készségekkel fog rendelkezni, amelyekkel a munkaerőpiaci elvárásoknak meg tud felelni. Előadása zárásaként felhívta a figyelmet arra, hogy az alfa-generáció idén kezdi a középiskolát, vagyis tagjai 2028-ban megjelennek a felsőoktatásban. Esetükben más készségek kerülnek előtérbe, amelyekhez az oktatásnak is idomulnia kell. Dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi-egyetem általános és oktatási elnökhelyettese az intézmény curriculum-reformjáról, vagyis képzésfejlesztési terveiről számolt be a résztvevőknek. Mint mondta, az előkészítő munka során összeállt egy problématérkép, és ez alapján határozták meg a fejlesztendő területeket. Kitért az intézmény képzési stratégiájára, amelyben a hallgató útjának támogatása, a minőségi oktatás és új módszerek bevezetése kerül a középpontba. Megjegyezte: az új mintatantervi keretrendszer alapja a tartalmi koherencia, a módszertani fejlesztés és a munkaerőpiaci relevancia. Aláhúzta: a nemzetközi gyakorlatok átültetése, a laborinfrastruktúra bővítése, az oktatói kiválóságok kiemelése, a folyamatok és az oktatók fejlesztése is hangsúlyos eleme a reformnak. „Célunk, hogy a hallgató fiatal kollégává, az általuk alkotott tömeg pedig csapattá, közösséggé váljon. Ehhez oktatói aktivitáson alapuló képzés és résztvevői aktivitáson alapuló tanulás szükséges. Mindez ipari együttműködéseket, szabadalmakat, szellemi termékeket, kutatási eredményeket, minőségi publikációkat, a munkaerőpiac számára pedig sikeres szakembereket eredményez” – zárta. A nap zárásaként kerekasztal-beszélgetést rendeztek, amelyen a téma szakértői, piaci szereplők fejtették ki véleményüket a felsőoktatási képzésekről, illetve a gazdaság és a felsőoktatás együttműködési lehetőségeiről.

  • Fenntartható és környezettudatos jövőért tevékenykedik a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári kara

    Az elmúlt években jelentősen megújult a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának képzési kínálata, infrastruktúrája, tovább bővült vállalati kapcsolatrendszere, és elindult a nemzetköziesítés útján. Fenntarthatóság, korszerű élelmiszertechnológiák, vidékfejlesztés és precíziós gazdálkodás – többek közt e hívószavak jellemzik az új irányvonalat. Dr. Szalka Éva dékánsága alatt megkezdett utat dr. Tóth Tamás viszi tovább. „A mosonmagyaróvári kar életében a 2016-os év mérföldkő volt, hiszen ekkor csatlakozott a Széchenyi István Egyetemhez, amelynek vezetése a kezdetektől minden segítséget megadott. Az integráció új esélyt teremtett a karnak, amely stabilitást, biztonságot, soha nem látott fejlődést eredményezett. A központi épületünkként szolgáló óvári vár megújulásával a város életében, mindennapjaiban is még erőteljesebb szerepet játszunk. Oktatói állományunkat fiatal, modern szemléletű szakemberekkel frissítettük, képzési, kutatási és innovációs tevékenységünk spektrumát jelentősen kiszélesítettük” – sorolta a végbement változásokat dr. Szalka Éva, aki 2016 júliusától tavaly nyárig volt az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar dékánja. Kiemelte, a kar a fenntarthatóságot szolgáló innovatív műhellyé vált, amelyben nagy hangsúlyt kap az egyetemre jellemző multidiszciplináris tudás, a különböző tudományterületek együttműködése. „Oktatási palettánk szélesítésének több eleme is kuriózumnak számít a hazai felsőoktatásban. Mi indítottunk például először precíziós mezőgazdasági szakmérnök, illetve drónirányító és -adatelemző képzést is. A célunk, hogy folyamatosan kövessük az ágazat kihívásait, és gyakorlatorientált képzéseinkkel mindezekre reagálni tudó szakembereket adjunk az országnak” – hangsúlyozta a prodékán. Hozzáfűzte: a kar új tanszékei révén a környezetvédelem területe is sokkal hangsúlyosabbá vált, amely a fenntartható jövő szempontjából kiemelten fontos. Dr. Tóth Tamás 2023 nyarán vette át a dékáni feladatokat. Mint mondta, az elmúlt nyolc esztendőben olyan erős alapokat sikerült leraknia a Széchenyi-egyetemnek Mosonmagyaróváron, amelyek több évtizedes hiányokat pótoltak az infrastruktúra, az eszközpark és a humánerőforrás terén. Példaként említette, hogy megújult a vár és környezete, elkészült a várkapitány-épület, valamint a Deák téri és a Lucsony utcai egységek energetikai korszerűsítése, megvalósult az Insula Magna Látogatóközpont és az új könyvtár is. Az oktatást, a kutatást és az ágazati szereplőkkel való szorosabb együttműködést egyaránt szolgálja az egyetem legmodernebb technológiákkal működő Smart Farm Tangazdasága. „A dékánváltás nálunk egy átmenet volt, amelyben folyamatosan vettem át a feladatokat elődömtől. Az általa megkezdett utat szeretném folytatni, ezért nem véletlen, hogy dr. Szalka Éva dékáni tanácsadóként segíti tovább a munkámat” – húzta alá. Hozzátette, a jövőben még magasabb szintre szeretnék emelni a digitalizált és automatizált termelést, követendő modellt állítva a gazdálkodók számára. A dékán arra is kitért, hogy az oktatási megújulás keretében a kar országosan elsőként indította el az ESG – környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szakértő – mesterképzést, ahogy a precíziós állattenyésztő és takarmányozási szakmérnök szakot is. Megjegyezte: a precíziós eszközökkel nyerhető adatok elemzése kiemelten fontos a hatékonyság szempontjából, ezért – ugyancsak a különböző tudományterületek összekapcsolását kihasználva – terveznek ilyen irányú mesterképzést magyar és angol nyelven. A volt és a jelenlegi dékán abban is egyetért, hogy a következő évek egyik legnagyobb feladata az egyetem mosonmagyaróvári karán is a nemzetköziesítés. Mint mondják, a folyamat már elindult, és a cél, hogy minél több olyan szakot indítson az intézmény, amely nemcsak a hazai, de a nemzetközi szakemberek számára is kulcsismereteket ad. Az intézmény külföldi egyetemekkel közös, kettős képzések és új angol nyelvű szakok indítását is tervezi. Dr. Tóth Tamás végezetül elmondta, a Széchenyi István Egyetemen megtalálható mérnöki tudás az élelmiszeripar, a mezőgazdaság vagy épp a környezetvédelem területével összekapcsolva olyan innovatív megoldásokat eredményez, amely konkrét szabadalmakban, újszerű technológiai megoldásokban ölthet testet a jövőben. „Célunk, hogy minél több képzésünkkel nemzetközi terepre lépjünk, a társterületekkel közösen hozzunk létre új képzéseket, tangazdaságunk nyújtotta lehetőségeinket kihasználva tovább erősítsük vállalati kapcsolatainkat, velük közösen minél több kutatás-fejlesztési pályázatot valósítsunk meg, valamint tudományos, publikációs tevékenységünket még magasabb szintre emeljük. Törekvéseinkkel egyszerre szeretnénk hozzájárulni a fenntarthatósághoz és a térség versenyképességének erősítéséhez” – foglalta össze a dékán.

  • MTA állandó bizottság alelnöke lett a Széchenyi István Egyetem professzora

    A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kommunikáció- és Médiatudományi Osztályközi Állandó Bizottság alelnökének választották meg Konczosné Szombathelyi Mártát, a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Vezetéstudományi és Marketing Tanszékének egyetemi tanárát. A bizottság munkájában a IX. Osztály GTB Kommunikációmenedzsment Munkabizottság elnökeként vesz részt 2019 óta. Ez utóbbi testületben több széchenyis kollégával dolgozik együtt. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kommunikáció- és Médiatudományi Osztályközi Állandó Bizottság alelnökének választották meg dr. Konczosné prof. dr. Szombathelyi Mártát, a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Vezetéstudományi és Marketing Tanszékének egyetemi tanárát. A bizottság munkájában a IX. Osztály GTB Kommunikációmenedzsment Munkabizottság elnökeként vesz részt 2019 óta. Ez utóbbi testületben több széchenyis kollégával dolgozik együtt. Az MTA társadalom- és bölcsészettudományi osztályainak döntése alapján 2018. május 18-val létrejött az Akadémia Kommunikáció- és Médiatudományi Osztályközi Állandó Bizottsága, az I. és a II. akadémiai osztályok delegáltjaiból. Az MTA történetében először alakult állandó osztályközi bizottság a kommunikáció és média szakterületének akadémiai képviseletére. A testület megalakulásának legfontosabb célja, hogy tudományos fórumot biztosítson a kommunikáció- és médiatudomány kutatási és oktatási kérdései megvitatásához, erősítse a szakterület tudományos intézményrendszeren belüli helyzetét, valamint támogassa az MTA tudománykommunikációs tevékenységét. A 24 főből álló bizottság tagjai a magyar kommunikáció- és médiatudomány kutatási műhelyeinek, irányzatainak széles körét képviselik. A bizottság első elnöke prof. dr. Nyíri Kristóf akadémikus, az MTA rendes tagja, alelnöke prof. dr. Aczél Petra egyetemi tanár, titkára dr. Boda Zsolt egyetemi docens volt. A bizottság mandátuma lejártával 2024. februárban új elnökség megválasztására került sor: az elnök prof. dr. Szécsi Gábor egyetemi tanár (Pécsi Tudományegyetem), az alelnök dr. Konczosné prof. dr. Szombathelyi Márta egyetemi tanár (Széchenyi István Egyetem), a titkár prof. dr. Bajomi-Lázár Péter egyetemi tanár (Budapesti Gazdasági Egyetem) lett. Dr. Konczsosné prof. dr. Szombathelyi Márta egyetemi tanár A Kommunikáció- és Médiatudományi Osztályközi Állandó Bizottság delegáltjai a 2026-ig tartó ciklusra I. Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya delegáltjai Aczél Petra PhD Jákfalvi Magdolna, az MTA doktora Kenesei István akadémikus Kulcsár Szabó Ernő akadémikus Oláh Szabolcs PhD Pusztai Bertalan, az MTA doktora Schirm Anita PhD Tallián Tibor akadémikus II. Filozófiai és Történettudományok Osztálya delegáltjai Golden Dániel Larikó PhD Gyáni Gábor akadémikus Kovács András Bálint, az MTA doktora Kovács Ilona akadémikus Lővei Pál akadémikus Nemeskéri Zsolt PhD Szegedy-Maszák Zoltán DLA Szécsi Gábor kandidátus IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya delegáltjai Bajomi Lázár Péter PhD Bayer József, akadémikus Bayer Judit PhD Boda Zsolt, az MTA doktora Gálik Mihály kandidátus Hammer Ferenc PhD Konczosné Szombathelyi Márta PhD Tardos Róbert kandidátus

  • Motorsport: a legjobbak között a Széchenyi-egyetem hallgatója és a H-Moto Uni Győr Team versenyzői

    Kovács Bálint, a Széchenyi István Egyetem műszaki menedzser szakos hallgatója, a motorsport hazai kiválósága a tavalyihoz hasonlóan az új idényben is ott lesz a német bajnokságban és az Endurance-világbajnokságon is. Csapata, a mostantól az Uni Győr nevet is viselő H-Moto Team fiatal versenyzőkkel erősödött, akik szintén a nemzetközi mezőnyben méretik meg magukat. Kovács Bálint immár harmadik éve a Széchenyi István Egyetem hallgatója, aki számos nemzetközi sikert tudhat maga mögött. A magyar és Alpok–Adria bajnoki címeket nyert versenyző tavaly a világ egyik legerősebb bajnokságában, a német IDM-ben a BMW gyári pilótájaként a legjobb tízben zárt, s hasonlóan sikeres volt a Maco Racing Team állandó versenyzőjeként az Endurance-világbajnokságon. A 22 éves pilóta a február 16-án a Széchenyi István Egyetemen megtartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az idén ismét a BMW motorjával vág neki a német bajnokságnak az Alpha Racing motorosaként, míg a hosszú távú világbajnokságon ezúttal egy Honda nyergében, korábbi csapata, a Wojcik Racing Team színeiben vesz részt. „Bizakodva várom szezonkezdetet, és örülök a csapat bővülésének, hiszen sokat fogunk tudni segíteni egymásnak a fiúkkal. A versenyzés mellett folytatom a tanulmányaimat a Széchenyi István Egyetemen, ahol jelentős céljaim vannak, hiszen már most gondolok az aktív pályafutásom utáni időkre. Gyakornokként bekapcsolódtam a Járműipari Kutatóközpont munkájába, és szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a motorsportot egyetemi és országos szinten is tovább fejlesszük. A diplomamunkámat is ebben a témában írom” – mondta el a fiatal motoros. A H-Moto Uni Győr Team új versenyzője, a Northen Talent Cup sorozatban 2020-ban bajnoki címet szerző, 18 éves Görbe Soma nemcsak csapatot, de kategóriát is vált az idén, hiszen az IDM Superstock 1000-es kategóriájában száll ringbe. „Bálinttal biztosan jól segítjük majd egymást, és meg tudjuk osztani pályatapasztalatainkat. Az idén nemcsak a sportban, de a tanulmányaimban is nagy kihívás előtt állok, hiszen érettségizni fogok, azt követően pedig én is a Széchenyi-egyetemen szeretném folytatni tanulmányaimat” – fogalmazott. A másik csatlakozó a Northen Talent Cup 2022-es sorozatának második helyezettje, a 16 éves Farkas Kevin, aki a Red Bull MotoGp Rookies Cup és a Junior GP 2024-es világbajnokság egyetlen magyar versenyzője. „Célom, hogy minél többször végezzek az élmezőnyben a Red Bull sorozatban, és szeretném, hogy a magyar zászló sokszor legyen látható a junior világbajnokságról szóló közvetítésekben” – fejtette ki a fiatal versenyző. Dr. Szauter Ferenc, a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjának igazgatója hangsúlyozta, a győri intézmény számára fontos a motorsport, amit jól mutat a világ élvonalához tartozó hallgatói csapatainak támogatása. Kiemelte, a kiváló sportoló hallgatóknak, köztük Kovács Bálintnak az egyetem minden segítséget megad ahhoz, hogy tanulmányaikban és sportkarrierükben egyszerre tudjanak sikeresek lenni. „Bálint nálam írja szakdolgozatát, méghozzá a motorsport fejlesztési lehetőségeiről. Bízom benne, hogy a két új versenyző, Soma és Kevin is követi példáját, és egyetemünkön tanulnak majd tovább” – húzta alá. Szabó Henrik, a HUMDA Zrt. stratégiai igazgatója szintén nagy reményeket fűz a fiatal versenyzőkhöz, akik mindannyian a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által létrehozott tehetséggondozó rendszer, a Hungarian Motorsport Academy támogatottjai. „A sport és a tudomány elválaszthatatlan egymástól, különösen igaz ez a technikai sportokra, ezért nagyon előremutató a Széchenyi István Egyetem szerepvállalása. A HUMDA abban tud segíteni, hogy a megfelelő szakmai háttér és mecenatúra rendelkezésre álljon, amely a tehetséges fiatalok és a magyar motorsport számára is lehetőséget teremt” – jegyezte meg. Simon Róbert Balázs győri országgyűlési képviselő a Széchenyi-egyetem térségformáló erejére hívta fel a figyelmet, amely az oktatás, a gazdaság és még sok más terület mellett a sportban is megmutatkozik. „Örülök annak, hogy a hagyományosabb sportágak mellett a motorsport is nemzetközi szinten van jelen az egyetem életében. Sok sikert kívánok a csapatnak” – mondta. Kelemen Krisztián, a H-Moto Uni Győr Team csapatvezetője kijelentette: az idén 14 éves csapat és az egyetem együtt dolgozik azon, hogy a magyar gyorsasági motorsport szíve Győrben dobogjon. „Célunk, hogy olyan eredményeket érjünk el, amely az intézmény, a város és az ország hírnevét öregbíti a világban. Ahogy látható, ehhez a tehetséges fiatalok is rendelkezésre állnak” – zárta.

  • Négy kar ünnepségével folytatódott a diplomaátadók sora a Széchenyi István Egyetemen

    Több mint kétszázhúszan vehették át oklevelüket február 16-án és 17-én a Széchenyi István Egyetemen. Ezen a hétvégén az Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi, az Egészség- és Sporttudományi, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi, valamint az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar tartotta diplomaátadó ünnepségét. Az Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi, valamint az Egészség- és Sporttudományi Kar közös ünnepsége Az Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar és az Egészség- és Sporttudományi Kar közel 90 végzőse február 16-án vehette át diplomáját a Széchenyi István Egyetemen. Az ünnepélyen mindkét kar dékánja, dr. Pongrácz Attila és dr. Somogyi Angéla köszöntötte a frissdiplomásokat, majd prof. dr. Dézsi Csaba András, az Egészség- és Sporttudományi Kar tudományos dékánhelyettese, Győr polgármestere mondott beszédet a hallgatósághoz. „Életünk ritka, ünnepi pillanatai közül a legértékesebbek azok, melyeken saját teljesítményünket ünnepelhetjük meg. A jelenlévők mindannyian saját tehetségükkel, képességeikkel és szorgalmukkal érték el azt, hogy egy fontos és elismert hivatás gyakorlásáról kapjanak ma diplomát. Azt a korszerű tudást, amit ettől az egyetemtől kaptak, bárhol hasznosítani tudják – emögött a hiteles, elméleti és gyakorlati tapasztalattal is rendelkező, felkészült oktatók tudása áll” – hangsúlyozta. Ezt követően a hallgatók nevében Szőts Luca Kata tanító alapszakos hallgató búcsúzott az intézménytől, a nemzetközi végzősök nevében pedig Phchith Phonevina mondott köszöntőt. Galéria: (Fotók: Adorján András, Dudás Máté, MekliZ Fotóstúdió) A Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar diplomaátadó és doktoravató ünnepsége A Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karon több mint 50 végzős vehette át diplomáját február 17-én. Az ünnepségnek az egyetem Új Tudástér aulája adott otthont, ahol doktorrá avatták a frissen végzett jogászokat. A jelenlévőket dr. Ferencz Jácint egyetemi docens, a Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék vezetője köszöntötte, aki beszédében kiemelte az állam- és jogtudományi végzettségek fontosságát napjainkban. „Az itt megszerzett szakmai tudásukra hazai és nemzetközi szinten egyaránt szükség van, mivel nap mint nap olyan kihívásokkal nézünk szembe, amire a társadalom- és jogtudományokban felhalmozott tudás hiányában lehetetlen válaszokat adni. A globalizáció, a klímaváltozás, a társadalmi egyenlőtlenségek növekedése és a jóléti állam átalakításának szükségessége mind olyan problémák, melyek megoldása a frissdiplomások kezében van, és felelősséget is helyez vállukra” – húzta alá. A végzett hallgatók nevében Szemenyei Csilla joghallgató köszönt el az egyetemtől, majd átadták az „Oktató a hallgatókért” díjat, melyet dr. Ősze Áron egyetemi tanársegéd, az Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszék oktatója vehetett át. Az elismerések átadását követően a végzősök eskütételük után átvették diplomájukat, majd prof. dr. Smuk Péter, a kar dékánja köszöntötte a frissen végzetteket. Galéria (Fotók: Csete Martin, MekliZ Fotóstúdió) Az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar ünnepsége Az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar diplomaátadó ünnepségén 89 fiatal vehette át oklevelét. Az ünnepség elején Peterka Attila, a West Hungária Bau Kft. stratégiai Igazgatója, az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének alelnöke köszöntötte a résztvevőket, aki a partnerség oktatásban betöltött erejét hangsúlyozta. Dr. Szép János, a kar dékánja beszédében kiemelte, a diploma mögött az egyetemen megszerzett ismeretek, kompetenciák sora áll, amely nem a végzettek végső tudását jelenti, hanem készséget arra, hogy mérnökként gondolkodjanak, és mérnöki szemlélettel tudják megoldani a felmerülő problémákat. Hozzátette, fontos, hogy a fiatal szakemberek folyamatosan fejlesszék magukat, naprakészen tartsák tudásukat. Az idegen nyelvű képzéseken végzett hallgatókat dr. Bach Péter, az Épülettervezési Tanszék tanszékvezetője köszöntötte, majd a végzettek nevében Hajdú Árpád és Benjamin Labar búcsúzott az egyetemtől. Dr. Henézi Diána Sarolta, a kar oktatási dékánhelyettese vehette át az Oktatók a hallgatókért díjat, majd a kiemelkedő teljesítményt nyújtó, közösségépítő tevékenységet folytató hallgatókat ismerték el. Az ünnepség az oklevelek átadásával és a frissdiplomások eskütételével zárult. Galéria (Fotók: Csete Martin, MekliZ Fotóstúdió)

  • A legkorszerűbb technológiával bővült a Széchenyi István Egyetem útépítési laboratóriuma

    A Széchenyi István Egyetem kiemelt figyelmet fordít arra, hogy innovatív módon járuljon hozzá az ipar újszerű megoldásaihoz és a közlekedési kihívásokra adott válaszokhoz. Az intézmény útépítési laboratóriuma egy európai uniós pályázatnak köszönhetően a közelmúltban a legkorszerűbb eszközökkel gazdagodott, amelyek bővítik a vállalati partnereknek nyújtott szolgáltatások körét és lehetővé teszik a képzés színvonalának további emelését. A Széchenyi István Egyetem Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központja a térség versenyképességét növelő, hosszú távú és fenntartható vállalati-szolgáltató-felsőoktatási együttműködések támogatásával segíti a gazdaság fejlődését. „Ezt a célt szolgálta az a több mint 2 milliárd 251 millió forint összértékű, GINOP-2.3.4-15-2020-00009 azonosítószámú projekt is, amelynek keretében ipari partnereket kiszolgálni képes kutatás-fejlesztési és innovációs kapacitásbővítés valósult meg a győri kampuszon, valamint a zalaegerszegi járműipari tesztpályán. A projekt keretében beszerzett eszközök többek között a járműipar újszerű megoldásait és az önvezető mobilitás fejlesztési irányaihoz kapcsolódó szolgáltatások létrehozását támogatják” – fejtette ki Mészáros Nóra, a Széchenyi István Egyetem Pályázati Igazgatóságának vezetője. Az autonóm közlekedési környezet kialakítása szempontjából elengedhetetlen az útburkolat közvetlen fizikai vizsgálata és az ehhez kapcsolódó kompetenciák fejlesztése. Ennek érdekében a projektnek köszönhetően jelentősen javult az intézmény Útépítési, illetve a Geodéziai Laboratóriumának felszereltsége is. „Nagyon fontos fejlesztésről van szó, hiszen az eszközök beszerzése nagyban hozzájárul ahhoz, hogy minőségi, az eddigieknél is szélesebb körű szolgáltatásokat nyújtsunk ipari partnereinknek, még magasabb szintre emeljük kutatási tevékenységünket, és ezzel párhuzamosan mindezt képzéseinkbe is beépítsük. A korszerű laborháttér mindhárom területet támogatja, hozzájárul új vállalati együttműködések kialakításához, magas szintű publikációk születéséhez, valamint laborszolgáltatásaink bővítéséhez” – fogalmazott dr. Szép János, az egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karának dékánja. Köszönetet mondott az egyetem vezetésének azért a támogatásért, amely lehetővé tette a fejlesztést, valamint a Pályázati Igazgatóság, a kar és a laboratórium munkatársainak azért a munkáért, amelyet a pályázat sikere érdekében végeztek. „A legnagyobb kuriózum egy RSP (Road Surface Profilometer) útfelszínvizsgáló berendezés, hiszen eddig, ehhez hasonló csak egy volt az országban. Az eszköz egy jármű elejére szerelve, huszonegy lézer segítségével, haladás közben méri fel a felület különböző geometriai jellemzőit. A műszer a magas színvonalú szakemberképzéshez és új kutatások indításához is hozzájárulhat, miközben az ipari kapcsolatok és laborszolgáltatások körét is szélesíti” – fogalmazott Nagy Richárd, az Útépítési laboratórium vezetője. A labor egy, az útépítések során is egyre inkább használatos 3D gépvezérlést segítő rendszerrel is bővült, amelynek segítségével az építőmérnöki szakma legmodernebb technológiája is elérhető az intézményben. A pályázat során az ehhez szükséges térszkennert is beszerezték, amivel az épített környezetet képesek digitalizálni a szakemberek. „Mivel ezek használata építőmérnöki és geodéziai hozzáértést is igényel, így új eszközeinkre és meglévő tudásunkra támaszkodva tervezzük elindítani a BIM – 3D gépvezérlés tantárgyat, ami országosan is egyedülálló képzést jelent. A tudásanyag a későbbiekben a már diplomával rendelkező, az iparágban dolgozó szakemberek ismereteinek a bővítését is szolgálná. Mindez a kutatási lehetőségeinket is növeli, megcélozva a 3D gépvezérlés eljárásrendjének egyszerűbbé, automatizálttá tételét” – emelte ki. A roncsolásmentes vizsgálati eljárások bemutatását szolgálja két újonnan beszerzett, nagy pontosságú szkenner is, amelyek lehetőséget adnak a Közlekedésépítési és Vízmérnöki, valamint a Szerkezetépítési és Geotechnikai Tanszék közötti kutatási együttműködésre. „Az egyik eszközzel az útfelület makro- és mikro-érdességét tudjuk hatékonyan vizsgálni, anyagmodellt alkotni, amelynek révén közös publikációkat is tervezünk. A másik alkalmas arra, hogy megnézzük a beszkennelt kő viselkedését, törésképét bizonyos terhelések esetén. A beszerzett eszközökhöz kapcsolódó vizsgálatok jelentősen erősítik hallgatóink felkészültségét, hozzájárulnak a munkaerőpiacon keresett tudás elsajátításához” – fogalmazott. A legmodernebb technológiák mellett klasszikus útvizsgálati műszerek is érkeztek a laboratóriumba, köztük aszfaltkeverő, aszfaltanalizátor, keréknyomvizsgáló, közművek detektálásához szükséges berendezés, bitumenvizsgáló és különböző tisztító eszközök.

  • Államtitkári látogatás: a Széchenyi István Egyetem segíti a keresztény ösztöndíjas nemzetközi hallgatókat

    Az Ösztöndíjprogram a Keresztény Fiatalokért rendkívül fontos a Széchenyi István Egyetem számára, ahol csaknem húszan tanulnak ennek keretében – hangzott el azon a találkozón, amelyet Azbej Tristan, az üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkár folytatott az intézmény képviselőivel. A hazájukban kisebbségben élő keresztény közösségek számára a szülőföldön való boldogulás érdekében elengedhetetlen, hogy a fiatal nemzedékek színvonalas felsőfokú oktatásban részesüljenek. Hazánk 2017-ben ösztöndíjprogramot indított számukra, amely szerves része a Hungary Helps magyarországi humanitárius programnak. Ebben a Széchenyi István Egyetem is részt vesz. Ez adta az apropóját Azbej Tristan, az üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkár intézményben tett látogatásának. A találkozón dr. Lukács Eszter nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettes számos adattal érzékeltette az egyetem fejlődését. Elmondta: az intézmény nemzetköziesítéséhez hatalmas segítséget nyújtanak a nemzeti felsőoktatási ösztöndíjprogramok, s ma már önköltséges hallgatók is érkeznek a 42 angol nyelvű képzési program valamelyikére. Emellett egyesült államokbeli, kínai, portugál, indiai és olasz partnerekkel kettős képzéseket indítottak több tudományterületen. A nemzetközi hallgatók száma néhány év alatt jelentősen nőtt, és megközelíti az ezret, akik a világ csaknem 80 országát képviselik. Az elnökhelyettes kiemelte: a Széchenyi-egyetem Quacquarelli Symonds (QS) és a Times Higher Education (THE) hat világranglistáján szerepel. Az egyetem fejlődésének egyik látványos eleme a Győri Innovációs Park, amelynek vezetője, Kolossváry Tamás aláhúzta: tavaly adták át az első épületet, s a következő években további két ütemben válik teljessé a fejlesztés. Hozzátette: a parkban főként az intézmény kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos egységei, valamint a legkorszerűbb technológiákhoz kapcsolódó vállalati partnerek kapnak helyet, s ez a kapcsolódás erősítheti startup és spinoff vállalkozások létrejöttét, innovációk születését. Páliné Nyiri Sylvia, az egyetem Nemzetközi Programok és Alumni Központjának munkatársa kifejtette: az Ösztöndíjprogram Keresztény Fiataloknak keretében jelenleg 19-en tanulnak az intézményben. A legtöbben Szíriából, Pakisztánból és Kenyából érkeztek, de van köztük libanoni és nigériai hallgató is. Az elmúlt években csaknem húszan vehették át a diplomájukat, ebben a tanévben pedig várhatóan 11-en végeznek. A szakember hangsúlyozta: programokkal is támogatják a keresztény ösztöndíjas fiatalokat, akik rendszeresen részt vehetnek angol nyelvű istentiszteleteken, dicsőítő alkalmakon, Biblia-körben, míg például a teadélutánok és a kvízestek a kikapcsolódásukat is szolgálják. Megemlítette azt az akciót, amelynek keretében a hallgatók a győri Gyermekvédelmi Központ átmeneti otthonában élőket segítik többféle módon. „Csak gratulálni tudok az egyetem tevékenységéhez, fejlődéséhez, amely igazi húzóerőt jelent Győrnek. Egyértelmű az is, hogy intézményük számára az Ösztöndíjprogram a Keresztény Fiataloknak nem oktatásszervezési kérdés, hanem fontos a lelki tartalma is. Valójában mi is nagyon sokat gazdagodunk azáltal, hogy itt vannak ezek a fantasztikus, tanúságtevő fiatalok, akik készek arra is, hogy nehéz helyzetben lévő közösségeik számára a jövő vezető értelmiségének tagjai legyenek. Áldás országunkon és az egyetemen a jelenlétük” – fogalmazott Azbej Tristan államtitkár. Hozzátette: a program további fejlődését segítené az egyetemek közötti kapcsolatok erősítése, oktatói, kutató, hallgatói csereprogramok indítása. Megfontolandónak nevezte a magyar nyelv tanulásának beépítését a képzési programokba. Beszélt arról is, hogy bizonyos régiókban nagy az igény az egészségügyi szakképzésre, orvostechnológiai támogatásra, de a Nyugat-Balkánon például járműipari szakképzésre is, s ebben ugyancsak segítséget nyújthatnak a magyarországi egyetemek.

  • Kibővítette együttműködését a Széchenyi István Egyetem és a Honvédelmi Minisztérium

    A képzés, a kutatás-fejlesztés és a katonai pálya népszerűsítése terén is megerősítette, bővítette együttműködését a Széchenyi István Egyetem és a Honvédelmi Minisztérium. Az erről szóló megállapodást a felek február 15-én írták alá Budapesten. A Széchenyi István Egyetem és a Honvédelmi Minisztérium évek óta együttműködik a minőségi oktatás, a kutatás-fejlesztési tevékenység, valamint a társadalmi szerepvállalás terén. A felek a 2020-ban kötött partnerség tartalmát jelentősen kibővítve új megállapodást készítettek elő, amelyet a február 15-én a Bálna Honvédelmi Központban tartott ünnepségen dr. Filep Bálint, az egyetem elnöke, prof. dr. Friedler Ferenc, az intézmény tudományos elnökhelyettese, rektora és Kutnyánszky Zsolt, a minisztérium védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős államtitkára látott el kézjegyével. Az eseményen Kutnyánszky Zsolt kifejtette: a tárca honvédelmi nevelési és oktatási keretstratégiája a megújuló védelmi ipari startégiával együtt a védelmi ipari képzésfejlesztés pilléreként fog szolgálni. „Ezzel párhuzamosan megerősítjük, illetve új alapokra helyezzük a felsőoktatási intézményekkel meglévő partnerségeinket. A Széchenyi-egyetemmel aláírt dokumentum kiemelt területe a védelmi ipar, a kutatás-fejlesztés és az innováció. Hangsúlyos a gépészmérnök-járműtechnikai specializáció, a gépészmérnök-harcjárműtechnikai specializáció, a programtervező informatikus és a mérnökinformatikus képzések terén való nagyon szoros együttműködés. Mindemellett nagyon fontosnak tartjuk a harc- és gépjárműipari klaszter igényeinek biztosítását” – húzta alá. Hozzáfűzte: szükség van a hazájukat szerető fiatalokra, ezért a toborzás továbbra is fontos szerepet kap a kooperációban. Az államtitkár beszélt arról is, hogy az elmúlt években a honvédelmi alapismeretek kurzus választható tantárgyként felkerült a Széchenyi-egyetem palettájára, és töretlen népszerűséggel, jelenleg 150 fős létszámmal működik. Prof. dr. Friedler Ferenc, az egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese merősítette: az intézmény támogatja a honvédelem ügyét, segíti a katonai pálya megismertetését, vagyis a Magyar Honvédség toborzási tevékenységét. „Az oktatás terén megvizsgáljuk közös képzések kialakításának és elindításának lehetőségét, illetve különböző, a honvédelemmel kapcsolatos ismeretek beépítését képzéseinkbe. Intézményünk erős műszaki gyökerekkel és magas hozzáadott értéket létrehozó kutatási eredményekkel rendelkezik. Ez a képesség nagy jelentőségű a védelmi kutatás-fejlesztési és innovációs együttműködésben is” – húzta alá.

  • Mesterséges intelligenciát alkalmaz a Széchenyi István Egyetemen fejlesztett mezőgazdasági robot

    Mintaoltalom minősítésben részesült nemrégiben az a mesterséges intelligenciával ellátott kisméretű robot, amelyet a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának kutatócsoportja fejlesztett. Az autonóm irányítású eszköz képes környezetének különböző paramétereit felismerni, és az összegyűjtött adatokkal felhőalapú tárolást végez. Az egyedülálló készülék piaci igényt szolgál ki, és célja többek között a precíziós növénytermesztés fejlesztése. A Széchenyi-egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar Biológiai Rendszerek és Precíziós Technológiai Tanszékének kutatási eredményeként jött létre az a szántóföldi adatgyűjtő robot, ami mesterséges intelligencia segítségével képes sokféle feladat ellátására. A ma már mintaoltalommal bíró eszköz egy távol-keleti robotplatform továbbfejlesztéseként született meg. Ennek során a készüléket nagyobb kapacitású hardverrel és szoftverrel látták el, valamint olyan speciális szenzoros egységekkel szerelték fel, melyek lehetővé teszik, hogy környezetének különböző paramétereit – például a környezeti levegő hőmérsékletét, a páratartalmat – meghatározza. Ezen felül kiegészítették napsugárzás mérésére alkalmas szenzorral, illetve egy talajszondával is, amelynek segítségével információkat gyűjt többek közt a talaj pH-értékéről, vezetőképességéről és káliumellátottságáról is. Ezek az adatok felhőalapú tárolással a memóriájába kerülnek, s így könnyen beilleszthetők a precíziós mezőgazdasági technológiába. „A robotot kamerával is felruháztuk, ami tájékoztatja a kezelőjét a helyzetéről, illetve mesterséges intelligencia segítségével képes elemezni a begyűjtött képeket és osztályozza is azokat. A kísérleti területen a paradicsom részeit tudtuk detektálni: az eszköz észlelte a levélzet elváltozásait, termésszámlálást és termésbecslést végzett. Ezen felül egy lézeres távolságmérő modullal is elláttuk, amit a navigációban alkalmazunk, ezáltal képes önmaga vezérlésére, tud tájékozódni az adott növény sorai között, és útvonalat tervez” – hangsúlyozta dr. Ambrus Bálint adjunktus, a robot vezető fejlesztője. A készüléket a kutatók tavaly kezdték el alkalmazni: üvegházban és szántóföldön is tesztelték paradicsomkertészeti kultúrában, ami más növényekre is kiterjeszthető a későbbiekben. „A robot megalkotása Ambrus Bálint doktori munkájából indult ki, és büszkék vagyunk arra, hogy mintaoltalommá vált. Fejlesztésünk azért is fontos, mert az Európai Unió 2030-ra emisszió- és növényvédőszer-csökkentést tűzött ki célul a mezőgazdaságban, melyhez a monitoringrobotok úgy járulnak hozzá, hogy előrejelzéseikkel csökkentik az ilyen beavatkozások számát. Általuk észlelhetünk olyat is, ami szabad szemmel nem érzékelhető, és olyan nagyszámú adathoz férünk hozzá gyorsan, ami segíti a termesztéstechnológiai optimalizációt a nagygazdaságokban is” – húzta alá dr. Nyéki Anikó Éva egyetemi docens, a kutatócsoport vezetője. A kutatásban dr. Ambrus Bálint és dr. Nyéki Anikó Éva mellett részt vett prof. dr. Neményi Miklós, a Biológiai Rendszerek és Precíziós Technológiai Tanszék professor emeritusa, prof. dr. Kovács Attila, a tanszék vezetője és dr. Teschner Gergely egyetemi adjunktus is. A készülék a munkaerőhiányra is választ ad: csupán egy operátorral több ilyen eszköz üzemeltethető egyszerre. „Robotunk felhasználása túlmutat a mezőgazdaságon: mivel a készülék kisméretű és olcsó üzemeltetésű, ezért más ágazatokban is hatékonyan alkalmazható. A mesterséges intelligenciának köszönhetően programozással könnyen átalakítható, így detektálhatóak olyan színek és alakzatok is, melyek nem csak a növénytermesztésben teszik lehetővé a használatát” – tette hozzá dr. Nyéki Anikó. A Széchenyi-egyetem Felsőoktatási és Ipari Együttműködés Központjának (FIEK) feladata az intézményben keletkező szellemi alkotások piaci hasznosításának elősegítése. Ennek fontos alkotóeleme az iparjogvédelmi oltalmazhatóság vizsgálata is: a használatiminta-oltalom – amit a mosonmagyaróvári fejlesztésű robot megkapott – a találmányok jogi védelmének egy lehetséges útja. „A szabadalmi eljáráshoz képest a használatiminta-oltalom eljárás rendje egyszerűbb és gyorsabb. A szellemi alkotások iparjogvédelmi stratégiájának kialakításakor – a szabadalmi ügyvivőkkel együttműködve – számos szempontot figyelembe veszünk, és mindig arra törekszünk, hogy üzletileg hasznosítható, illetve a feltalálók számára is kedvező oltalmi formát találjuk meg. Az egyetem eredményességének mérőszámában így a szabadalmak mellett a használatiminta-oltalmi bejelentések is kiemelt szerepet kapnak” – emelte ki Kathi Dorottya, a FIEK szakreferense. „Egyetemünk nemrégiben elfogadott szabadalmát követően büszkék vagyunk az újabb iprajogvédelmi oltalmat kapott fejlesztésre, ami nem csupán mosonmagyaróvári kutatóink kivételes aktivitását tükrözi, hanem munkájuk kimagasló minőségét is” – húzta alá a FIEK üzletfejlesztési menedzsere, Szüle Bálint.

  • Közös technikusképzést indít Széchenyi István Egyetem a Magyar Motorkerékpár Technikummal

    Új képzés indításáról írt alá együttműködési megállapodást a Széchenyi István Egyetem, a Magyar Motorkerékpár Technikum és Szakképző Iskolával, valamint fenntartójával, a MAMI Magyar Motorkerékpár Alapítvánnyal. Ennek révén a következő tanévtől okleveles motorkerékpár- és versenyszerelő technikus, illetve versenyautó szerelő technikus (szerviz) képzés indul a budapesti intézményben. A Széchenyi István Egyetem erős technológiai gyökerekkel rendelkezik, a magas szintű mérnöki tudás képzéseiben, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységében, valamint a világ elitjébe tartozó hallgatói csapatainak teljesítményében is tetten érhető. Az intézmény – tovább bővítve a technikusképzés területén kialakított széles körű partnerségeit – együttműködési megállapodást kötött a Magyar Motorkerékpár Technikum és Szakképző Iskolával, valamint fenntartójával, a MAMI Magyar Motorkerékpár Alapítvánnyal február 8-án. Ennek tárgya egy új technikumi képzés, amely tovább erősíti az egyetem autó-motor sportban betöltött szerepét. „Az iskolát fenntartó alapítvány számára nagy öröm és fontos mérföldkő ez az együttműködés. A Széchenyi István Egyetemmel évtizedes partnerséget ápolunk, amely a Formula Student-versenysorozatban szereplő hallgatói csapattól a versenymérnöki képzésig számos területen megmutatkozik” – fogalmazott Máthé István, a MAMI Magyar Motorkerékpár Alapítvány elnöke. Kifejtette, az egyetemmel megvalósított versenymérnöki képzés közös háttércsapata, a Hungarian Racing Engineering Team az elmúlt években jelentős sikereket ért el. Emellett saját versenysorozattal is rendelkeznek, az idén XV. versenyszezonját kezdő MAMI Kupa néven, ami mára a hazai technikaisport-képzések inkubátorversenyévé nőtte ki magát. Lévay Károly, a Magyar Motorkerékpár Technikum és Szakképző Iskola igazgatója hozzátette, a győri egyetem a járműmérnöki képzés tekintetében éllovasa a hazai felsőoktatásnak. „Büszke vagyok arra, hogy az első magánfenntartású intézményként indíthatunk okleveles technikusi képzést egyetemi együttműködéssel” – húzta alá. A Hungarian Racing Engineering (HRE) Team eredményeivel kapcsolatban kiemelte: tanítványukat, Számadó Mátét a Superbike-világbajnokság két futamára is meghívták, ahol rögtön pontot szerzett, tavaly pedig megnyerte az Alpok–Adria- és az Európa-kupát is. „Fiataljainknak minőségi képzést, éles versenyeken szerzett gyakorlatot és felsőoktatásba vezető utat kínálunk a Széchenyi-egyetem partnerségével” – mutatott rá az igazgató. „Az okleveles technikusi együttműködésünk célja, hogy a szakképzést és a felsőoktatást közelebb hozzuk, a fiatalok számára könnyebben átjárhatóvá tegyük. A tanulók egyes tárgyai beszámíthatók lesznek egyetemünkön, vagyis képzési idejük is lerövidülhet” – mondta el dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem általános és oktatási elnökhelyettese. Kiemelte, azok a fiatalok, akik a motorsporttal szeretnének foglalkozni, és a Magyar Motorkerékpár Technikumot választják, erős szakmai képzést kapnak, ezt követően pedig Győrben folytathatják tanulmányaikat. Az elnökhelyettes köszönetet mondott az ágazatirányító minisztériumnak a képzés megvalósulásának támogatásáért, valamint a MAMI-nak az aktív partnerségért. „Intézményünk széles körű ipari kapcsolatokkal és olyan hallgatói csapatokkal rendelkezik, mint az Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén zsinórban másodszor is világcsúccsal győztes SZEnergy Team, a szintén a világ élvonalába tartozó, a Formula Studentben versenyző Arrabona Racing Team és a versenyautó motorját fejlesztő SZEngine” – hangsúlyozta. Az elnökhelyettes utalt a MAMI-val együttműködésben megvalósított, motorkerékpárra összpontosító versenymérnök szakirányú továbbképzés sikerére. „Tervezünk egy átfogó mesterképzési szakot is, amely a motor- és az autóversenyzésre egyaránt fókuszál” – jegyezte meg. Dr. Hanula Barna, a győri intézmény Audi Hungaria Járműmérnöki Karának egyetemi docense a két intézmény gyakorlati oktatással kapcsolatos eredményeire hívta fel a figyelmet. „A MAMI munkatársai példaértékű elszántsággal hozták létre képzéseiket, amelyek több ponton is találkoznak a Széchenyi-egyetem elképzeléseivel. Fontos, hogy a fiatalokat megfelelően motiváljuk, tanulmányaikat élvezetessé tegyük, és konkrét célokat tűzhessenek ki maguk elé. Egészen más úgy matematikát tanulni, ha tudom, hogy a számításom eredménye egy jobb köridő. Ebben rejlik a gyakorlatorientált oktatás ereje” – zárta.

  • A Széchenyi István Egyetem fejlődésével ismerkedett Belgium magyarországi nagykövete

    Több területen is lát kapcsolódási pontokat a Széchenyi István Egyetemmel Jeroen Vergeylen, Belgium magyarországi nagykövete, aki a győri campuson tett látogatást február 7-én. A diplomata pozitívan nyilatkozott az intézmény fejlődéséről és infrastrukturális színvonaláról. A Széchenyi István Egyetem kiemelt célja, hogy erősítse nemzetközi kapcsolatait, így is segítve a térség fejlődését. Ehhez a törekvéshez járult hozzá, hogy az intézménybe látogatott Jeroen Vergeylen, Belgium magyarországi nagykövete, hogy megismerje a lehetséges kapcsolódási pontokat, együttműködési lehetőségeket. A találkozón dr. Lukács Eszter nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettes mutatta be az egyetemet. Kiemelte, hogy a mintegy negyven angol nyelvű képzéssel és a világ csaknem nyolcvan országát képviselő közel ezer nemzetközi hallgatóval rendelkező intézmény ma már hat felsőoktatási világranglistán szerepel. Felhívta a figyelmet Győr kiváló földrajzi elhelyezkedésére: az osztrák, a magyar és a szlovák főváros közelében fekszik, amelyek repülőtereiről – különösen a kevesebb mint egy órára lévő bécsi légikikötőből – a világ bármely pontja könnyen elérhető. Dr. Lukács Eszter kifejtette, hogy a Széchenyi-egyetem alapítója a Regionális Egyetemi Hálózat-Európai Egyetem konzorciumnak (Regional University Network-European University, RUN-EU), amelynek tavaly óta a belga Howest Alkalmazott Tudományok Egyeteme is tagja. Megemlítette, hogy a hallgatóknak egyesült államokbeli, kínai, portugál, olasz és indiai egyetemekkel együtt kettős képzési programokat is kínálnak. Az elnökhelyettes beszélt arról is, hogy intézményük rendkívül szoros kapcsolatokat ápol az ipar szereplőivel, elsődlegesen a győri Audi Hungariával. Kolossváry Tamás, a Széchenyi-egyetem Győri Innovációs Parkjának központvezetője elmondta, hogy a park első ütemében tavaly adták át az első épületet, s a következő években további két ütemben válik teljessé a fejlesztés. Hangsúlyozta: a parkban főként az egyetem kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos egységei, valamint a legkorszerűbb technológiákhoz kapcsolódó vállalati partnerek kapnak helyet, s ez a kapcsolódás erősítheti startup és spinoff vállalkozások létrejöttét, valamint az innovációkat. A találkozón Jeroen Vergeylen nagykövet lenyűgözőnek nevezte a Széchenyi István Egyetem viszonylag rövid idő alatt elért fejlődését és – Ránky Edittel, illetve Bender Szonjával, a nagykövetség kereskedelmi és befektetési tanácsosaival együtt – úgy látta, több területen nyílhat együttműködési lehetőség a jövőben. Úgy fogalmazott: Belgiumnak erős egyetemei vannak, a kutatás-fejlesztés pedig az első számú prioritások közé tartozik. Hozzáfűzte: a belga gazdaság előnye nyitottsága és az ország központi elhelyezkedése, emiatt érdekeltek a logisztikai és más kapcsolatok fejlesztésében Közép- és Kelet-Európával is.

  • Parkolóhelyeket teremt polgárainak a Széchenyi István Egyetem

    A Széchenyi István Egyetem számára fontos, hogy az intézménybe autóval érkező munkatársai és hallgatói számára megfelelő számú, kényelmes parkolási lehetőséget biztosítson. Ennek érdekében több mint ezer parkolóhelyet alakított ki és üzemeltet győri és mosonmagyaróvári campusain, telephelyein. „A munkáltatók jelentős része nem biztosít parkolóhelyeket kollégáinak, számunkra viszont ez régóta prioritás. 2019-ben ugyanakkor arra kényszerültünk, hogy átfogóan szabályozzuk a parkolók használatát. Ennek oka az volt, hogy a győri campus környékén fizetőssé vált a parkolás, aminek hatására olyanok is nagyon sokan a területünkön hagyták járműveiket, akár egész napra, akik a városban másutt dolgoztak vagy intézték ügyeiket. Emiatt gyakran éppen az egyetemi polgárok nem tudtak helyet találni autójuknak. A változtatással azt kívántuk elérni, hogy elsősorban számukra, valamint az intézményünkbe érkező vendégeinknek biztosítsunk parkolási lehetőséget” – fejtette ki dr. Kovács Zsolt általános és oktatási elnökhelyettes. Hozzátette: azóta több parkolózóna csak a munkatársaknak és a hallgatóknak elérhető, a szabadon használható zónákban pedig a külsősök díj ellenében parkolhatnak, ami jelenleg 360 forint óránként. Az utóbbi tarifát az egyetem mindig a szomszédos városi zónához igazítja, hogy a külsősöknek ne legyen előnyösebb az intézmény területén parkolni. Az egyetem ezt a lehetőséget a hallgatók és a kollégák számára rendkívül kedvezményes, évi 4900 forintos bérlettel biztosítja, ami évi 200 munkanappal számolva napi 25 forintos kiadást jelent. Az egyetemi parkolóbérlettel gyakorlatilag az intézmény kezelésében lévő valamennyi parkolózóna igénybe vehető, vagyis Győrben nemcsak a campus, hanem a jogi kar, a Gárdonyi utcai épület, az Egészségügyi és Sporttudományi Kar épülete és az Apáczai-kar I. számú épülete udvari parkolói, valamint Mosonmagyaróváron a vár is. Miután a szabályok mindenkire egységesen alkalmazandók, ezért az egyetem március 1-jétől az utóbbi területeket is bevonja a parkolási szabályozás körébe, így ezek is kedvezményes éves bérlettel lesznek használhatók. „A jogi kari épület közvetlen környékén ugyan még nincs fizetős zóna, de ha később lesz, akkor az egyetemünkhöz tartozó további területek védelmét mindenképpen kezdeményezni fogjuk sorompó felállításával vagy saját fizetős zóna kialakításával, hogy segítsük saját munkatársaink, hallgatóink parkolását” – fejtette ki dr. Kovács Zsolt. Dr. Szauter Ferenc, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete helyi alapszervezetének elnöke és Vályi Nagy Dávid, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke kiemelte, hogy mindenki közös érdeke a kedvezményes parkolási rendszer működtetése, amiért köszönet illeti az egyetemet. „A bérlet megváltása természetesen nem kötelező, minden kolléga és hallgató maga mérlegelheti, hogy igénybe kívánja-e venni. A legtöbb egyetemi zóna környéke viszont már most is fizetős, ezért ez mindenképp előnyös megoldás az egyetemi polgárok számára” – hangsúlyozták.

  • Értékes diplomákat adtak át a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán

    A Széchenyi István Egyetem téli diplomaátadóinak sorát az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar kezdte meg február 9-én, ahol az „Oktatók a hallgatókért” díjat is átadták. Az ünnepségen dr. Tóth Tamás dékán kiemelte az elmúlt évek fejlesztéseinek fontosságát, valamint köszöntötte az óvári gazdászok népes családjához csatlakozó diplomát szerző fiatalokat. „A több mint két évszázad történetéből ugyan rövid, de meghatározó időszak a Széchenyi István Egyetem kötelékében eltöltött nyolc év. Az intézményhez történt csatlakozás óta rendkívül pozitív, a jövőképességet nagymértékben erősítő változások történtek, mutatva az egyetem vezetésének a kar fejlesztése iránti elkötelezettségét. Hazai és európai uniós, valamint saját források bevonásával jelentős fejlesztések valósultak meg az elmúlt években” – húzta alá, utalva többek között a vár és környezete, valamint számos épület felújítására, illetve a Smart Farm tangazdaság létrehozására. Ezt követően dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte a végzetteket, és hangsúlyozta, hogy az agrárium precíziós és digitális megújulásának időszakában különösen fontos, hogy a diplomát szerző fiatalok tudásukat a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar szolgálatába állítsák. Majd a város polgármestere, dr. Árvay István arra biztatta a frissdiplomásokat, hogy őrizzék meg emlékezetükben a várost, melynek hosszabb-rövidebb ideig lakói voltak, és életpályájukkal vigyék jó hírét ország- és Európa-szerte. A nemzetközi hallgatókat pedig a kar tudományos dékánhelyettese, dr. Molnár Zoltán köszöntötte. Az esemény a végzettek eskütételével folytatódott, akik diplomájuk átvétele után a „Mosonmagyaróvár tiszteletbeli polgára” címet igazoló oklevelet is megkapták. Az ünnepségen a kiemelkedő oktatói tevékenységért a Hallgatói Önkormányzat által odaítélt „Oktatók a hallgatókért” díjban részesült dr. Kalmár Sándor, az Agrárökonómiai Tanszék egyetemi docense. Ezután idén 20. alkalommal átadták a Mintagazdaság címet, melyet a Dunakiliti Agrár Zrt. és a Galliform Kft. képviselői vehettek át, míg az Elismert gyakorlati hely címet a Gazdakontroll Kft. kapta. Képgaléria az ünnepségről. (fotók: Adorján András, Dudás Máté)

  • A Széchenyi István Egyetem kutatómérnökei segítik az intézmény bajnokesélyes raliversenyzőjét

    2010 óta ralizik versenyszerűen, 2019-től pedig már az R5/Rally2 kategóriában méreti meg magát Klausz Kristóf, a Széchenyi István Egyetem gépészmérnök mesterszakos hallgatója, aki idén az országos ralibajnokság megnyerését tűzte ki célul. A tehetséget az egyetem két kutatómérnöke is segíti: Kapocsi Máté és Orova László a versenyjármű felkészítésében, szerelésében és szállításában is közreműködik. Az intézmény Formula Student-csapatában edződött fiatal szakemberek és a pilóta együttműködése is mutatja, a győri mérnökképzés ezer szállal kapcsolódik a motorsporthoz. Felsorolni is nehéz azokat a fiatal szakembereket, akik a Széchenyi-egyetem kiváló tehetségműhelyeiből indultak el a nemzetközi sikerek felé. Emlékezetes: a SZEngine motorfejlesztő csapatból Szegletes Dávid útja egyenesen a Forma–1-be vezetett, ahol az Audi konstruktőreként a vállalat 2026-ban debütáló versenyautóján dolgozik. Szintén az intézményhez kötődik Gyenis Máté, aki a Formula Student-autót fejlesztő Arrabona Racing Teamben (ART) alapozta meg azt szakmai tudást, amely később egészen Michelisz Norbert csapatáig repítette. A sort folytathatjuk Kapocsi Mátéval és Orova Lászlóval, az egyetem Járműipari Kutatóközpontjának fiatal kutatómérnökeivel, akik a feltörekvő magyar raliversenyző, Klausz Kristóf csapatában, a Klaus Motorsportban tevékenykednek – már majdnem öt éve. „Kristófot már a középiskolából ismertük, majd az egyetemen egy anyagismeret-órán futottunk össze vele. Megkértük, jöjjön el egy tesztre az ART-vel, hogy profi pilótától is kapjunk visszajelzést az autóról. Ez még 2019-ben volt, amikor első évünket tapostuk a járműmérnökképzésen” – elevenítette fel történetük kezdetét Kapocsi Máté. „Ők akartak az egyetemi csapathoz csábítani, de a teszten olyan meggyőzőek voltak, hogy végül én kerestem meg őket, nem lenne-e kedvük a csatlakozni az éppen akkor bővülő Klaus Motorsporthoz” – vette át a szót Klausz Kristóf, hozzátéve, nem sokkal később még inkább egymáshoz nőttek, ugyanis egy évre rá az alkalomszerű kooperáción túl két szezon erejéig Kristóf pilótaként hivatalosan is csatlakozott a Formula Student-csapathoz. Pont akkor, amikor az ART története eddigi legsikeresebb korszakát élve Európa három nagy versenyéről is dobogós helyezéssel tért haza. „Párhuzamosan zajlott a két történet. Dolgoztunk az ART-ben, fejlesztettük és építettük az autót, mellette pedig előkészítettük a raliversenyekre Kristóf autóját, és el is kísértük a versenyekre. Kristófnak olyan emberekre volt szüksége, akikre rá tudta bízni a feladatokat: akik tudják, hogyan kell egy versenyautót üzemeltetni, és ha kell, a műhelyben töltik az éjszakát, hogy a kocsival minden rendben legyen. Az ART-ben ez akkor már mindennapos volt, így a közös munka is gördülékenyen alakult” – részletezte Orova László. De mit is jelent pontosan a közös munka? Tekintve, hogy egy ötfős, kis versenycsapatról beszélünk, elsősorban a főszerelő támogatását, azaz az autó versenyekre felkészítését, karbantartását, szerelését, szervizelését. Máté felelőssége emellett a gépátvétel, valamint a jármű eljuttatása a versenyhelyszínre. László az általános feladatokon túl a kocsi telemetriai adatait ellenőrzi, hogy minden megfelelően működik-e. Az ő dolga a belső kamerás felvételek elemzése is, amelynek révén tovább gyorsulhat az autó. „Egy versenyautónál mindenhez kell érteni a motortól az elektronikán át az üzemanyagrendszerig. Egyszerre szükséges szerelési gyakorlat és egyetemi szintű tudás. Az ART-s munkánk tökéletes gyakorlóterep volt ehhez, hiszen ott meg kellett terveznünk az autót az utolsó csavarig, de a műhelyben össze is raktuk” – emlékezett vissza Máté. „A versenyautók között manapság nincs már akkora technológiai különbség, mint tíz éve. Emiatt éppen az a háttérmunka jelenthet előnyt, amit bele tudunk tenni ebbe a projektbe: a beállítások, az egyedi gyártású alkatrészek, a megfelelő adatelemzés. Mert hiába világbajnok pilóta valaki, ha murvára optimalizált autóval indul aszfalton, nem fog nyerni” – húzta alá Kristóf. Azt a csapat tagjai mindannyian hangsúlyozzák, hogy szorgalom, alázat és motiváció nélkül nem érhetők el kiemelkedő eredmények. „Szerencsénk van, mert ezt a projektet mindenki a magáénak érzi. Kicsit olyan, mint egy hobbi, amiért kapunk némi anyagi juttatást is. Emellett persze bejárjuk a világot, a versenyekről pedig mindig élményekkel telve jövünk haza” – jelentette ki Kristóf, aki hétköznapjaiban a családi vállalkozásokban munkálkodik, emellett a csapat ügyes-bajos dolgait menedzseli, és közben tanul is a Széchenyi-egyetemen. „Jelentős napi terhelésről van szó, a fizikai és mentális felkészülés egyaránt sok órát vesz igénybe. Emellett kihívás a tanulmányokkal is foglalkozni, de meg kellett tanulnom arra is időt szakítani. Versenyhéten viszont minden a versenyről szól, akkor mással nem is foglalkozom” – árulta el a versenyző. Kristóf 2010 óta vesz részt az autósportban, jelenleg egy Rally2-es szabályoknak megfelelő Skoda Fabiával versenyez, ami a professzionális szintet jelenti. A magyar és osztrák ralibajnokságban rendszeresen indul futamokon, és amikor csak teheti, Európa-bajnoki eseményeken is rajthoz áll. A legnagyobb sikere eddig összetettben az országos 4. helyezés. „Jó néhány autótípust és autómárkát kipróbáltunk, sok szép eredményt értünk el korábban, de a Rally2-ben az áttörés még várat magára. Tavaly volt már néhány szakaszgyőzelmünk Ausztriában, idén viszont megcélozzuk a magyar bajnoki címet. Hosszabb távon szeretnénk Európa-bajnokságon is indulni, ehhez azonban forrást kell szereznünk támogatóinktól” – ecsetelte, végül a győri ralifutamhoz fűződő különleges viszonyáról is beszélt. „Győr számomra hazai pálya, ezért is sajnálom, hogy tavaly kicsúsztam a városi szakasz előtt. Talán a megfelelési kényszer volt az oka. Éppen ezért idén nem szeretnék nyomást helyezni magamra, csak élvezni akarom a versenyt” – zárta szavait.

Keresés

bottom of page