top of page

871 találat

  • Szociálpedagógia BA

    Szociálpedagógia BA Társadalomtudományi Alapképzés Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar A képzésről A társadalomtudományi területhez tartozó, hét féléves szociálpedagógia BA képzésben az elméleti kurzusok mellett nagy hangsúlyt kapnak az egyetem falai között és a külső helyszíneken megtartott gyakorlatok is. Az elméleti képzés során a hallgatók a szociálpedagógia és a szociális munka elmélete, valamint gyakorlata, a társadalomismeret, a társadalom- és szociálpolitika, a pszichológia, a pedagógia, a jog és jogi igazgatás, az egészségügyi és egészségtudományi ismeretek tantárgycsoportokba tartozó kurzusokon vehetnek részt, melyekhez az első öt félévben több rövidebb (nappali tagozaton 28 órás, levelező tagozaton 14 órás), a hatodik szemeszterben pedig egy féléves gyakorlat is kapcsolódik. Győr Képzés helyszíne 7 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról A professzionális segítő szakemberek közé tartozó szociálpedagógusok munkájuk során egyénekkel, csoportokkal és közösségekkel állnak kapcsolatba. Ezen hivatás gyakorlói olyan személyek közül kerülnek ki, akik szívesen vesznek részt elsősorban a gyermek és ifjúsági, valamint az idősebb korosztályokhoz tartozók segítésében, tanulási, szociális és mentális problémáik enyhítésében, valamint akik különösen érdeklődnek napjaink társadalmi problémái, valamint ezek kezelésének lehetséges módszerei iránt. Elhelyezkedés A szociálpedagógia BA szakos hallgatók többsége már féléves gyakorlatuk lezárásakor biztos állásajánlattal rendelkezik. A segítő szakemberek iránti kereslet elsősorban arra vezethető vissza, hogy képességeik, készségeik és értékrendjük alapján hatékonyan vesznek részt a különböző szociális problémák megelőzésében, enyhítésében, valamint a célcsoportjaikhoz tartozók társadalmi integrációjának elősegítésében. Munkájukat főként a szociális és gyermekvédelmi alap- és szakellátási intézményekben (pl. család- és gyermekjóléti szolgálatoknál, gyermekotthonokban), a gyámügyi és a szociális igazgatásban, iskolákban, kollégiumokban, valamint egészségügyi és rehabilitációs intézményekben végzik. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Dr. Kis-Nagy Példa Béla egyetemi adjunktus Oktatóink

  • Építészmérnöki

    Építészmérnöki Műszaki Osztatlan Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar A képzésről Az alapjaiban megújult osztatlan mesterképzés az Európai építészképzésekkel kompatibilis struktúrával, együttműködésen alapuló, projekt alapú oktatással várja hallgatóit. A műterem jellegű tervezésoktatás az Építész Műteremház nyújtotta ideális feltételek között folyik. Hallgatói műterem és modellezőműhely biztosítja az egyénileg, vagy csoportokban végzett alkotómunkát, a közösségi életben való részvételt. Kiemelt irányok az oktatásban a vidék építészete, a környezettudatos építés, valamint az építészet és művészet határterületei. Az oktatási célok megvalósítását a hallgatók számára szervezett alkotóhetek, nyári alkotótáborok és hallgatói tervpályázatok is szolgálják. Szakunkon Győr és a régió elismert, vezető építészei, valamint a kapcsolódó művészeti és műszaki területek elismert szakemberei, kutatói oktatnak. A hallgatók a 8. félévtől modulrendszerben működő specializációkban az érdeklődésüknek megfelelő szakterületeken mélyíthetik el tudásukat. A Széchenyi István Egyetem mesterszintű építészmérnöki szakja 2010-től teljes körű Európai Uniós akkreditációval rendelkezik, tehát az ötéves osztatlan képzésünkben szerzett építészmérnöki oklevelet az EU valamennyi országában honosítás nélkül elfogadják és azzal tervezési jogosultság szerezhető. Győr Képzés helyszíne 10 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról Épületekben és az épületek által létrehozott külső és belső terekben élünk. Életminőségünk szempontjából meghatározó, hogy ezek a terek szépek és jól használhatóak legyenek. Az építész ezeknek a tereknek, épületeknek létrehozásában, tervezésében, építésében, átalakításában és üzemeltetésében vállal aktív vezető szerepet. A tervezéscentrikus, mesterfokozatú képzést adó öt éves osztatlan építész képzésre olyan fiatalok jelentkezését várjuk, akik kreatív energiákkal rendelkeznek és egyaránt fogékonyak a műszaki és művészeti dolgokra. Elhelyezkedés Végzett hallgatóink mind Magyarországon, mind az EU-n belül teljes körű tervezési jogosultságot szerezhetnek. Tervező irodák, kivitelező és építőanyag-gyártó vállalatok, önkormányzatok várják a jól képzett építészmérnök szakembereket, jellemzően az alábbi területeken: épülettervezés, építéskivitelezés, épületfenntartás, műemlékvédelem, építésigazgatás, építőanyagipar és kereskedelem. Intézményünkben a Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskola PhD képzése várja végzett hallgatóinkat, továbbá más egyetemek DLA képzéseiben ill. az Építész Mesteriskolában is folytathatják tanulmányaikat. Ezen túlmenően számos szakmérnöki képzésben vehetnek rész itthon és külföldön egyaránt. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

  • Igazságügyi igazgatási BA

    Igazságügyi igazgatási BA Jogi Alapképzés Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar A képzésről A szak célja olyan szakemberek képzése, akik szakszerűen tudnak közreműködni az igazságszolgáltatás hivatásrendjei és az államigazgatási szervek döntéselőkészítő-, végrehajtó- és adminisztratív feladatainak ellátásában. Tanulmányaik során a hallgatóink megismerkedhetnek a különböző jogterületek - pl. polgári jog, büntető jog, munkajog, közigazgatási jog – alapvető fogalmaival, jogintézményeivel, betekintést nyerhetnek az ügyviteli feladatokba, közgazdasági alapismeretekre tehetnek szert, szakmai idegen nyelvi ismereteiket bővíthetik. Szakmai partnereink széles köre lehetővé teszi, hogy a hallgatókkal megismertessük az egyes ágazatok elvárásait, jellegzetes problémáit és gondolkodásmódját. Győr Képzés helyszíne 6 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról A szak elvégzésével a hallgatók igazságügyi szervező szakképzettséget kapnak. Az igazságügyi szervezők jogi, különösen eljárásjogi alapismereteik, az igazságügyi rendszer és az államigazgatási szervek szervezetére és ügyvitelére vonatkozó ismereteik birtokában alkalmasak arra, hogy közreműködjenek igazságügyi és hatósági döntések előkészítésében és végrehajtásában, valamint e szervezetek adminisztrációs feladatainak ellátásába. A hivatás gyakorlásához fontos a precizitás, a probléma megoldó képesség, és írásbeli és szóbeli kommunikációs készségek megléte. Elhelyezkedés A szak elvégzése után az igazságszolgáltatás és a jogszolgáltató hatósági jogalkalmazás széles körében nyer elhelyezkedési lehetőséget a hallgató (bíróságoknál és ügyészségeknél, ügyvédi irodákban, közjegyzői irodákban, a végrehajtói apparátusban, rendvédelmi szerveknél, valamint a közigazgatási szerveknél). Friss diplomásként az igazságszolgáltatást alkotó szerveknél bírósági ügyintézőként, valamint a közigazgatási szervezetrendszerben irányadó előmeneteli rendszernek megfelelően foglalkoztatott szakemberként van lehetőség a sikeres álláspályázatra, de nyitva állnak a hallgatók előtt a rendvédelmi igazgatásban való elhelyezkedés esélyei is. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

  • Szerkezet-építőmérnöki Msc

    Szerkezet-építőmérnöki Msc Műszaki Mesterképzés Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar A képzésről A szakon végzett hallgatók a szakmai élet széles területén, a tervezéstől a kutatásig, a szakértéstől az építésvezetésig, vagy a hatósági ellenőrig tudnak elhelyezkedni. Ezért a tanulási motivációs rendszer kialakításában a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a már kialakult orientációjú hallgató nyitott maradjon a többi szakmai terület felé. Mivel napjainkban az egyetemi oktatói lét törvényszerűen beszűküléssel jár a kutatói-tervezői területen, ezért kiemelten kezeljük a gyakorlati élet kiválóságainak bevonását az oktatásba. Az ipari kollégákat úgy választjuk ki, hogy a személyiségük önmagukban bizonyíték legyen az olyan attitűdökre, mint az “életen át tartó tanulás”, vagy “szaktudás és látókör folyamatos szélesítése”. A szakon a lexikális tudást előtérbe helyező “szakképzés” helyét egyre inkább az “agyképzés” paradigmájával kívánjuk felváltani. Abból kell kiindulnunk, hogy a korszerű “okos” eszközök birtokában a hallgatónak a magas szintű szakmai tájékozódó képességét kell fejlesztenünk. Oktatási eszköztárunkban a számítógépes eszközöknek, módszereken és eljárásoknak kiemelt szerepe van. Ez a tény átformálja a “tudás” fogalmát is: előtérbe kerül a gépi eljárásokban megjelenő módszerek elméleti háttere, azaz az alapvető elméleti tudás, és háttérbe szorul a lexikális ismeret. Ez utóbbi nem azt jelenti, hogy nincs rá szükség, hanem azt, hogy a megszerzésében elfogadjuk az “okos” eszközök használatát. Győr Képzés helyszíne 3 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról A szerkezet-építőmérnöki mesterképzési szakon a KKK-47. által megfogalmazott célok és kompetenciák elérése a minőségi oktatással és korszerű számonkérési és értékelési eljárással, az egyetem tanulmányi és vizsgaszabályzatában foglalt minőségbiztosítással történik. A mesterképzésben végzettek bonyolult és speciális mérnöki építmények tervezésére felkészült szakemberek, akik az építőmérnöki létesítményekkel kapcsolatos szerkezet-építőmérnöki szakterületen műszaki fejlesztési, kutatási, irányítási, projektmenedzseri feladatok önálló ellátását végzik. Elhelyezkedés Az elhelyezkedési lehetőségek köre az ingatlan szakmát is érinti. A szakemberek számára az értékbecslés, 3D ingatlan-nyilvántartás, épület-auditálás, ingatlanfejlesztés, ingatlangazdálkodás és forgalmazás területein nyílik számos munkalehetőség. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

  • Villamosmérnöki BSc

    Villamosmérnöki BSc Műszaki Alapképzés Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar A képzésről A villamosmérnök szakma rendkívül szerteágazó. Főbb területei az elektronika, villamosenergia-ellátás, energetika, ipari automatizálás, infokommunikáció, és digitális rendszerek. Az iparág fejlődése állandó, ami folyamatosan új kihívások elé állítja és fejlődésre ösztönzi a benne dolgozókat. A villamosmérnöki feladatok ellátásában a szakmai ismeretek mellett többek között jó műszaki érzékre, analitikus gondolkodásmódra, logikára, rendszerszemléletre van szükség. Azoknak ajánljuk, akiket érdekelnek az áramkörök, villamos rendszerek, akiknek örömet okoz, ha új berendezések vagy megoldások kidolgozásában vehetnek részt, vagy érdekli őket azok üzemeltetése. Győr Képzés helyszíne 7 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról A villamosmérnök szakma rendkívül szerteágazó. Főbb területei az elektronika, villamosenergia-ellátás, energetika, ipari automatizálás, infokommunikáció, és digitális rendszerek. Az iparág fejlődése állandó, ami folyamatosan új kihívások elé állítja és fejlődésre ösztönzi a benne dolgozókat. A villamosmérnöki feladatok ellátásában a szakmai ismeretek mellett többek között jó műszaki érzékre, analitikus gondolkodásmódra, logikára, rendszerszemléletre van szükség. Azoknak ajánljuk, akiket érdekelnek az áramkörök, villamos rendszerek, akiknek örömet okoz, ha új berendezések vagy megoldások kidolgozásában vehetnek részt, vagy érdekli őket azok üzemeltetése. Elhelyezkedés Az infokommunikáció szakterületére fókuszáló specializáción végzett hallgatók hazánk számos távközlési, műsorszolgáltatási vállalatánál, illetve az ezekkel a témákkal foglalkozó fejlesztő- és kutatóhelyeken helyezkedhetnek el sikeresen. Az automatizálással foglakozó specializáción végzett hallgatók elsősorban a régió gép-, jármű- és elektrotechnikai iparában érvényesülhetnek. A multinacionális vállalatoktól a hazai kis- és középvállalatokig számos pozíció (pl. tesztmérnök, üzemeltető mérnök, fejlesztő mérnök, technológus stb.) vár a nálunk végzett villamosmérnökökre. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Dr. Példa János egyetemi docens Dr. Példa Ferenc egyetemi docens Oktatóink

  • Műszaki menedzser BSc

    Műszaki menedzser BSc Műszaki Alapképzés AUDI Hungaria Járműmérnöki Kar A képzésről A képzés 7 félévből áll, amely idő alatt a hallgatóink műszaki és gazdasági ismereteket egyaránt tanulnak. Erre csak ezen a szakon nyílik lehetőség: a többi mérnöki szakokon csak műszaki, a gazdasági szakokon csak gazdasági ismerteket oktatunk. Ha mindkét terület érdekel, vagy még nem tudtál dönteni, akkor a helyed a műszaki menedzser szakon van! A képzést minden félévben indítjuk nappali és távoktatási formában. A szak hallgatói – nappali tagozaton – négy specializáció közül választhatnak: gyártási és minőségbiztosítási folyamatok ipari logisztika (távoktatáson csak ez a specializáció érhető el) járműmenedzser projektmenedzsment Győr Képzés helyszíne 7 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról A modern vállalat olyan, mint a szimfonikus zenekar, ahol a sok hangszer együttese adja a hangzást: a vállalati szervezeti egységek és funkcionalitások is együttesen dolgoznak a tervezett célok megvalósításáéért. Ahogy a zenekarban a karmester összefogja és irányítja a zenészeket, úgy a vállalatnál is szükség van a koordináció biztosítására: ezt végzi a menedzsment. A műszaki menedzser erre a feladatra kap felkészítést: megismeri a műszaki, gazdasági és jogi szakterületeket – hiszen ezek munkáját fogja összehangolni –, és elsajátítja a menedzser technikákat. Egyszerűbben szólva: a képzés során tudatosan arra készítjük fel hallgatóinkat, hogy rövid időn belül vállalati vezetőkké válhassanak. Természetesen a sikeres vezetővé váláshoz megfelelő személyi adottságokra is szükség van: ezeket Te hozod, a tudást és a gyakorlatot itt megszerezheted hozzá! Elhelyezkedés Hallgatóink elhelyezkedési lehetőségeit nem lehet egy adott iparágra lehatárolni, mivel általános menedzsment képzettségük iparágtól függetlenül alkalmasság teszi őket munkavégzésre. Természetesen nem rögtön válnak „főnökké” egy vállalatnál. Tapasztalataink szerint végzett hallgatóink elsősorban a specializációjuknak megfelelő vállalatoknál kapnak munkalehetőséget: nem véletlenül, hiszen e szakmai területeket ismerték meg legalaposabban. A gyártási és minőségbiztosítási specializációval elsősorban minőségügyi mérnökként, az ipari logisztika specializációval termelővállalatoknál logisztikusként helyezkedhetnek el. Járműmenedzserként gépjárműflottákat üzemeltető cégeknél találnak munkát, projektmenedzserként minden szervezetnél, ahol projektek irányítására van szükség. Természetesen lehetőség van egyetemünkön mester tanulmányok folytatására is Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

  • Szakoktató BA

    Szakoktató BA Pedagógiai Alapképzés Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar A képzésről A képzés célja olyan szakoktatók képzése, akik a specializációjukhoz tartozó ágazatok területén felkészültek az iskolai rendszerű és az iskolarendszeren kívüli szakképzésben elsősorban a gyakorlati tárgyak oktatásának megtervezésére, szervezésére, vezetésére, valamint oktatási tevékenység végzésére, a szakmai tantárgyakhoz kapcsolódó laboratóriumi foglalkozások és a vállalati képzőhelyeken folytatott szakmai egyéni és csoportos gyakorlatok megtervezésére, vezetésére, megszervezésére. Tanulmányaik során tanult ismeretkörök: pedagógiai és társadalomtudományi, választott szakágnak megfelelő szakmai ismeretkörök, felkészítés a szakmai gyakorlatok oktatására, a szakágnak megfelelő szakmai gyakorlat. Győr Képzés helyszíne 6 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról ​ Elhelyezkedés A szakoktató szakos hallgatók a szak elvégzése után tanulmányaikat lehetőség szerint a szakmai tanár mesterképzésben is folytathatják.Továbbá intézményi képzőhelyeken, tanműhelyi, tanirodai, tangazdaság, egyéni- és társas vállalkozásoknál folyó oktatási tevékenységekben, valamint felnőttképzési, felsőoktatási és szakképzési duális képzési helyeken tudnak elhelyezkedni a specializációjuknak megfelelően gyakorlati oktatóként. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

  • Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki BSc

    Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki BSc Agrár Alapképzés Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar A képzésről A képzés során szorosan együttműködünk a Széchenyi Egyetem gépészmérnök képzésével: az alapozó műszaki tárgyak (mechanika, anyagismeret, műszaki rajz, elektronika stb.) Győrben egy tanéven keresztül, az ottani műszaki szakokon tanuló hallgatókkal közösen kerülnek leoktatásra. A szaktantárgyak kiterjednek a növénytermesztés ás állattenyésztés, valamint az élelmiszeripari ismertek elsajátítására. A képzés során számos intézményi (hetesi, gépi munkavégző és vezetői gyakorlatok) és egy féléven át tartó külsős szakmai gyakorlatra kerül sor. Mosonmagyaróvár Képzés helyszíne 7 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról A képzés célja olyan gépészmérnökök képzése, akik műszaki, természettudományi, alkalmazott biológiai, gazdasági és humán ismereteik birtokában képesek a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban alkalmazott a gépészeti, műszaki és technológiai berendezések fejlesztési részfeladatainak megoldására, a termelés és gépüzemeltetés irányítási feladatainak végrehajtására, továbbá kellő mélységű elméleti ismeretekkel rendelkeznek a képzés második ciklusban (MSc) történő folytatásához. Külön ki kell emelni, hogy képesek a térinformatikára (pl.: műholdakra) alapozott precíziós technológiák fejlesztésére és üzemeltetésére. Elhelyezkedés A mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki végzettséggel rendelkezők elsősorban a mezőgazdasági termelést, feldolgozást, szolgáltatást, kereskedelmet folytató vállalatoknál, vállalkozásoknál tudnak elhelyezkedni, illetve önállóan tudnak vállalkozni. Végzett hallgatóink nagy számban helyezkednek el különböző integrátor, ill. és gépkereskedő cégeknél középvezetői beosztásba. Ugyanakkor számos olyan lehetőség is kínálkozik, amely nem feltétlenül agrárműszaki végzettséget, de műszaki végzettséget feltétlenül igénylő álláshely. Jelenleg ez a szak (műszaki végzettség) az egyik legkeresettebb a munkaerő piacon. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

  • Mezőgazdasági vízgazdálkodási és környezettechnológiai mérnöki BSc

    Mezőgazdasági vízgazdálkodási és környezettechnológiai mérnöki BSc Agrár Alapképzés Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar A képzésről A képzés elsősorban a környezetváltozás agráriumot érintő gyakorlati kihívásaira készíti fel a hallgatókat, akik az öntözésfejlesztés, a belvízgazdálkodás, a vízrendezés vagy az alternatív vízkészletek hasznosításának problémáira tudnak mérnöki választ adni. Emellett a talajok minőségének fenntartására, javítására, a szennyezett talajok kármentesítésére, a szennyvíziszapok és a hígtrágya kezelésére is képessé válnak. A szak beindítását növekvő gazdasági és szakmai igény is sürgette. Hallgatóink érzékenyek a környezeti kihívások iránt, s nem csak követői a folyamatoknak, hanem magas szintű mérnöki tudással az alakítói szeretnének lenni a környezet állapotának. Mosonmagyaróvár Képzés helyszíne 7 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról A képzés képessé tesz a mezőgazdasági vízgazdálkodási és környezettechnológiai folyamatok üzemeltetési feladatainak ellátására, a tervezésében való közreműködésre, illetve a fenntartható termelés közvetlen irányításához, a technológiai folyamatok szükség szerinti módosításához, s az új technológiák bevezetéséhez szükséges ismereteket oszt meg. Hallgatóink megismerik az alkalmazható mezőgazdasági vízgazdálkodási és környezettechnológiákat és eljárásokat, melyek segítenek klímaadaptációs megoldásokat kidolgozni, a szakterületet érintő szakigazgatási alapfeladatokat ellátni, s regionális és határokon átnyúló agrár- és környezeti kérdéseket kezelni. Elhelyezkedés A szak létesítése és indítása úttörő vállalkozás, ezért elhelyezkedési adatok még nem állnak rendelkezésre. A képzés komplexitása, a vízgazdálkodási, mezőgazdasági és környezetvédelmi jellegű ismeretek együttes oktatása jelentős érdeklődést indokol, s ezt erősíthetik a világszerte és hazánkban egyaránt tapasztalható folyamatok is. Az éghajlatváltozás előrehaladása és a kapcsolódó környezeti problémák egyre gyakoribb jelentkezése, a víz szerepének felértékelődése, s az alkalmazkodást segítő ismeretek mezőgazdasági termelésbe való integrálásának fokozódó szükségessége várhatóan számottevő munkaerő-piaci érdeklődést generál hallgatóink megszerzett tudása iránt. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Dr. Példa Ferenc egyetemi docens Oktatóink

  • Mechatronikai mérnöki MSc

    Mechatronikai mérnöki MSc Műszaki Mesterképzés Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar A képzésről A berendezések automatizáltsági fokának és működési megbízhatóságának növelése, a komplexitásra, miniatürizálásra való törekvés megkívánja magasan képzett, önálló tervező munkára is képes mérnökök meglétét. A mechatronikai mérnök feladatkörébe e szakterületen belül a mechatronikai eszközök és rendszerek tervezése, fejlesztése és gyártása tartozik. A mechatronikai mérnök MSc képzésünk erre a feladatra készíti fel hallgatóinkat. Győr Képzés helyszíne 4 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról A modern hazai iparban stratégiai kérdés, hogy rendelkezésre álljanak olyan kiváló felkészültségű mérnökök, akik a mechatronika szakterületére jellemző (gépészeti, elektronikai, automatizálási, informatikai) komplex ismeretek birtokában vannak. A mechatronikai termékek és rendszerek felhasználására (gyártására, üzemeltetésére, tervezésére és kutatására) való törekvés napjainkban jól érzékelhető, mindinkább erősödő folyamat. Elhelyezkedés A mechatronikai mérnök szakképzettségének megfelelő foglalkoztatottsági területek: a komplex műszaki berendezések fejlesztésében, tervezésében, gyártásában, összeszerelésében, rendszerintegrációjában érdekelt iparvállalatok és kutatási intézmények, valamint a szolgáltatási szférában tevékenykedő (mechanikai, villamos és kommunikáció-technikai berendezések felügyeletével, karbantartásával foglalkozó), vállalkozások. A Széchenyi István Egyetem vonzáskörzetéhez tartozó Nyugat-Dunántúl, és ezen belül Győr térségében kiemelkedő húzóágazat a mechatronikai mérnökök egyik fő munkaadójaként számításba vehető járműipar. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Példa Áron PhD egyetemi tanár Oktatóink

  • Villamosmérnöki Msc

    Villamosmérnöki Msc Műszaki Mesterképzés Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar A képzésről Hallgatóink a villamosmérnöki szakterületre jellemző üzemeltetési, technológia-irányítási, tesztelési feladatkörök ellátásán felül igényesebb fejlesztési és kutatási feladatok elvégzésére is alkalmassá válnak. A távközlési rendszerekre fókuszáló specializáció az informatika és a távközlés teljes konvergenciáját hangsúlyozó, az automatizálási rendszerekre fókuszáló specializáció a régió iparára támaszkodó, a modern technológiai sorokban nélkülözhetetlen programozható vezérlőrendszereket középpontba állító tantervvel rendelkezik. A képzés gyakorlat-orientált jellegét a specializációkhoz rendelt féléves mérnöki projektek és gyakorlati szimulációs és tervezési feladatok erősítik. Győr Képzés helyszíne 4 Félévek száma Képzés nyelve Magyar, Angol A szakmáról A villamosmérnök szakma rendkívül szerteágazó. Főbb területei az elektronika, a villamosenergia-ellátás, energetika, ipari automatizálás, infokommunikáció, és digitális rendszerek. Az iparág fejlődése állandó, ami folyamatosan új kihívások elé állítja a benne dolgozókat. A villamosmérnöki feladatok ellátásában a szakmai ismeretek mellett többek között jó műszaki érzékre, analitikus gondolkodásmódra, logikára, rendszerszemléletre van szükség. Azoknak ajánljuk, akiket érdekelnek az áramkörök, villamos rendszerek, akiknek örömet okoz, ha új berendezések vagy megoldások kidolgozásában vehetnek részt, vagy üzemeltethetik azokat. Elhelyezkedés A távközlési rendszerek és szolgáltatások szakterületén végzett hallgatók számos hazai és multinacionális távközlési, műsorszolgáltatási és távközlésinformatikai vállalatnál, vagy az ezekkel a témákkal foglalkozó kutatóhelyeken sikeres karrier reményében helyezkedhetnek el. Az automatizálási rendszerek specializáción végzett hallgatók főként a régió gép-, jármű- és elektrotechnikai iparában helyezkedhetnek el, de az egész ország területén egyaránt szívesen látott és sikeres munkatársak lehetnek. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

  • Kulturális mediáció MA

    Kulturális mediáció MA Bölcsészettudományi Mesterképzés Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar A képzésről A Kulturális Mediáció MA szakunk 2011/2012. 2. félévtől indult levelező tagozaton. A szak térségi vonzása jelentős. A kurzusokon felkészült, tapasztalt és lelkiismeretes kollégák oktatnak. A terepre kihelyezett kultúrakutató szemináriumok, csoportos tanulmányutak kedveltek. Mesterszakunk jól működik, a hallgatóink sikeresek (TDK; pályázatok, publikációk). Hallgatóink kutatási tapasztalatokat szerezhetnek, hazai és külföldi terepmunkán, tudományos diákköri, szakkollégiumi munkában vehetnek részt. A képzés gyakorlatorientált, így számos intézmény életébe és munkájába betekintést nyernek. Ösztöndíjra, illetve továbbtanulásra (Doktori képzés) is van lehetőségük. Győr Képzés helyszíne 4 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról A kulturális mediáció MA szak professzionális kultúraközvetítő szakembereket képez. Az oklevélben megnevezett szakképzettség: okleveles kulturális mediátor, Cultural Mediator. Hallgatóink megtanulják a kultúraközvetítés módjait, felismerik a kulturális- és művészeti értékeket, tudást szereznek ezek menedzselésére. Képesek társadalmi csoportok közötti közvetítésre, érdekképviseletre. Közművelődés minden intézményében, szervezetében megállják a helyüket, tevékenyen részt vesznek nemzeti és európai értékeink megőrzésében. Tanulmányaik során sok kulturális élménnyel, kutatási tapasztalatokkal – hazai és külföldi terepmunka, kulturális programokban való részvétel – is gazdagodnak. Elhelyezkedés A mesterszakunk piacképes diplomát biztosít. Mivel közművelődési szakember hiány van, a szakunkon végzett hallgatók el tudnak helyezkedni magyar és nemzetközi kultúra és kultúraközvetítés, különösen a közművelődés (állami, piaci és nonprofit) intézményeiben. Emellett a hagyományos és új típusú civil társadalmi kezdeményezésekben, kisebbségi esélyegyenlőségi, érdekartikulációs, érdekérvényesítési és érdekvédelmi szervezetekben. Lehetőségük van helyi, regionális, nemzeti és globális szintű társadalomfejlesztési programokban való részvételre. Volt hallgatóink többsége közművelődésben, vagy nonprofit szervezetnél dolgozik. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

  • Környezetgazdálkodási agrármérnöki MSc

    Környezetgazdálkodási agrármérnöki MSc Agrár Mesterképzés Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar A képzésről A képzés célja olyan környezetgazdálkodási agrármérnökök képzése, akik megszerzett természettudományi és környezettudományi ismereteik birtokában alkalmasak a szakterületüknek megfelelő termelési folyamatok, illetőleg minőségbiztosítási szolgáltatások irányítási feladatainak ellátására és azok felügyeletére, a mezőgazdaság és a környezet széles értelmű kapcsolatrendszerének figyelembevételével. Alkalmasak vezetői, illetve kutatói munkakörök betöltésére, valamint tanulmányaik doktori képzés keretében történő folytatására. Hallgatóink számára továbbtanulásra nyílik lehetőség szakmérnök képzésekben és Doktori Iskolában. Mosonmagyaróvár Képzés helyszíne 4 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról A mesterképzési szakon végzettek alkalmasak: önálló, környezetszemléletű gazdálkodásra, korszerű mezőgazdasági technológiák alkalmazására, fejlesztésére, agrár- és környezetvédelmi szakigazgatási alap és irányítói feladatok ellátására. A szakon tanuló hallgatók nem csak a mezőgazdasági környezetvédelem területével, hanem az ipari tevékenységek okozta környezetkárosító hatásokkal is foglalkoznak. Hulladékgazdálkodás mellett a hulladékok kezelésével és hasznosításával ismerkedhetnek meg. Mindazon hallgatóknak ajánljuk a képzést, akik a környezetvédelem, természetvédelem, ökológiai gazdálkodás irányában elkötelezettek. Elhelyezkedés Agroökológiai potenciál különböző léptékű felmérésére és fenntartható kezelésére. A térségi, települési és birtok szintű tervezési folyamatokban, természetes biológiai alapú környezetvédelmi technológiák tervezésére, fejlesztésére, kivitelezésére és ellenőrzésére. Vállalatok környezetirányítási rendszerének tervezésére, települési környezetgazdálkodási, hulladékgazdálkodási feladatok tervezésére, irányítására, az agrár-környezetgazdálkodási célprogramok térségi, települési és birtok szintű adaptációjára, tervezésére, valamint szaktanácsadásra, ellenőrzésre. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Példa Áron PhD egyetemi tanár Oktatóink

  • Modern technológiák és kiberbiztonség joga MA

    Modern technológiák és kiberbiztonség joga MA Jogi Mesterképzés Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar A képzésről A képzésen a hallgató a 21. század munkaerőpiaci kihívásainak megfelelően multidiszciplináris tudást sajátít el, a képességei három fő pilléren nyugodnak: számottevő informatikai, mérnöki kompetencia mellett, a képzés során a kiberbiztonság és a modern technológiai eszközök területére vonatkozóan átfogó és releváns jogi tudásra tesz szert. Győr Képzés helyszíne 4 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról Az okleveles modern technológiai és kiberbiztonsági jogi szervező feladata a kiberbiztonsággal kapcsolatos támogató informatikai feladatok menedzselése, valamint a modern technológiák és a kibertér biztonságával összefüggő kihívások felismerése, ennek érdekében ismeri az egyes érintett területekre vonatkozó jogszabályokat és a szervezeten belül szükséges szabályozókat képes megalkotni. Elhelyezkedés A szak elvégzése után a hallgatóknak lehetőségük lesz elhelyezkedni mind az állami szférában, mind pedig a vállalati környezetben, hiszen a kiberbiztonsággal és a modern technikával kapcsolatos jogi és informatikai kompetenciáik mindkét területen releváns tudásanyagot jelentenek. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

  • dsaf.fdgh@adh.hj

    dsfghjklkjhgfds dsaf.fdgh@adh.hj fghjklékjhgfd Next Item Previous Item

Keresés

bottom of page