top of page

871 találat

  • Állattenyésztő mérnöki BSc

    Állattenyésztő mérnöki BSc Agrár Alapképzés Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar A képzésről Az oktatás célja olyan okleveles állattenyésztő mérnökök képzése, akik alkalmasak magas színvonalú és fenntartható állattenyésztés folytatására és a minőségi állatitermék-előállításra. Hallgatóink a képzés során a széles körű állattudományi és természettudományos ismereteken felül élelmiszer-előállítási, termék-feldolgozási, környezetvédelmi, valamint agrárműszaki ismereteket sajátítanak el. Megismerik a legújabb precíziós állattartási, tenyésztési és takarmányozási technológiákat, valamint az állattenyésztési, tenyésztésszervezési, állatvédelmi és állatjóléti előírásokat. Mosonmagyaróvár Képzés helyszíne 7 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról A képzésre az állattudományok és az állatitermék-előállítás iránt elkötelezett hallgatókat várunk. Az állattenyésztés az állatok elhelyezésével, tartásával, takarmányozásával, szaporításával, ápolásával, gondozásával, egészségvédelmével, az állati termékek előállításával, az állatok nemesítésével kapcsolatos munkákat, azok szervezését, irányítását jelenti. Mindezekhez szorosan kapcsolódik az innováció, a legújabb precíziós és fenntartható technológiák ismerete és alkalmazása, valamint a környezetvédelmi és állatjóléti előírások betartása. Elhelyezkedés Az okleveles állattenyésztő mérnökök elhelyezkedési lehetőségei sokrétűek: állattenyésztés, takarmányipar, élelmiszeripar, természetvédelem, közigazgatás, kutatás. A képzés során hallgatóink olyan készségekre, képességekre tesznek szert, mely alkalmassá teszi őket az állattenyésztési ágazatok különböző területein vezetői feladatok ellátására, állattenyésztő gazdaságok önálló vezetésére, szakhatósági ellenőrző, szakmai irányító, tervező, kutatási és innovációs tevékenység végzésére, szaktanácsadással kapcsolatos feladatok ellátására. Végzett hallgatóink képesek önálló kutatás végzésére a természettudomány és az agrártudomány területén, alkalmasak tanulmányaik doktori képzésben történő folytatására. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

  • Előadó-művészet BA

    Előadó-művészet BA Művészeti Alapképzés Művészeti Kar A képzésről A képzés célja zenei előadóművészek képzése, akik képesek a szakképzettségük szerinti, magas szintű előadó-művészeti tevékenység - elsősorban irányítás mellett, illetve csoportos teljesítmény keretében megvalósuló - végzésére a magyar és nemzetközi zenei és a kulturális életben. Kiművelt zenei ízlésük, magas szintű zenei és technikai, elméleti és gyakorlati ismereteik, előadói készségeik alapján képesek különböző zenei együttesekben művészi szolgálat teljesítésére, valamint zenei vagy kulturális intézmények működésében szakmai kompetenciájuknak megfelelő, aktív, közreműködői vagy egyszerűbb irányítói feladatok ellátására. Felkészültek tanulmányaik mesterképzésben történő folytatására.Az előadóművészet alapképzési szakon a hallgatók a professzionális zenész szakmai tudásához szükséges alapvető elméleti és történeti zenei ismereteket, a szakiránynak megfelelő speciális előadóművészeti, elméleti ismeretek és repertoárismeretet, a zenei előadóegyüttesek műfaji sajátosságainak, működésük és működtetésük tartalmi, formai kereteinek, valamint társadalmi-művelődési adottságainak ismeretét, a kamarazenei, zenekari, illetve énekkari kultúra ismeretanyagát és repertoárját, a tanulmányok mesterképzés szinten történő folytatásához szükséges zenei készségeket és kellő mélységű elméleti ismereteket sajátíthatnak el. Győr Képzés helyszíne 7 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról A képzésre klasszikus zenei előképzettséggel rendelkező fiatalok jelentkezését várjuk. Számukra előzetes főtárgyi konzultációkat, előfelvételi meghallgatást biztosítunk. A hangszeres/ének szakirányok főtárgy felvételi vizsgáinak, valamint az elméleti és készségtárgyak alkalmassági felméréseinek követelményei a kar honlapján (muk.sze.hu) és a felvi.hu oldalán egyaránt elérhetők. A felvételi vizsgák időpontjairól a kar honlapján tájékozódhatnak a jelentkezők. Elhelyezkedés Az Előadóművészet alapképzési szakon végzettek alkalmasak: az alapszakon elsajátított ismeretek birtokában zenekarokban, kamaraegyüttesekben, énekkarokban szólamaikat tisztán, formáltan, a stílus és a zeneszerző gondolkodásmódjának megfelelően megszólaltatni, a hangversenyéletben kamarazenészként vagy zenekari muzsikusként részt venni, saját környezetükben szólistaként, kísérőként, szólamvezetőként tevékenykedni, a zeneművészeti alkotásokat megérteni és azokat szakirányuknak megfelelően interpretálni, a zeneismeretüket és -szeretetüket hangszeren, énekkel, szóban és írásban terjeszteni, zenei szervezési, szerkesztési feladatokat megoldani. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

  • Gazdaságinformatikus BSc

    Gazdaságinformatikus BSc Informatikai Alapképzés Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar A képzésről Egyetemünk úttörő szerepet vállalt abban a tevékenységben, amelynek révén ma a gazdaságinformatika meghatározó eleme a gazdasági életnek. Az informatikusok iránti növekvő keresleten belül egyre inkább nő az igény az olyan szakemberek iránt, akik a gazdasági alkalmazásokra specializálódtak. A képzés célja az üzleti és informatikai szemléletmód ötvözésével olyan szakemberek képzése, akik hidat képeznek az üzleti szoftverek fejlesztői és felhasználói között. A képzés alatt a hallgatók megtanulják alkalmazni a gazdasági és informatikai szakterület ismeretanyagát, illetve megfelelő elméleti és gyakorlati tudást kapnak tanulmányaik mesterképzésben való folytatásához. Győr Képzés helyszíne 7 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról A gazdaságinformatikus szakemberek képesek hatékony és biztonságos, a funkcionális igényeket kielégítő adattárolási és adatbázis-menedzselési fejlesztéseket végezni, új üzleti megoldásokat kialakítani, kész rendszereket adaptálni. Ehhez magasfokú elemző- és problémamegoldó készségre, rendszerszemléletre, jó kommunikációs és absztrakciós készségre, valamint kreativitásra egyaránt szükség van. A gazdaságinformatikus képzést azoknak ajánljuk, akiket nemcsak az informatika érdekel, hanem a gazdasági folyamatok is. Elhelyezkedés A szak elvégzését követően hallgatóink rendszerszervezési, rendszerelemzési, üzletiintelligencia- vagy gazdaságialkalmazás-szakértői munkakörök magasszintű betöltésére, fejlesztési projektek menedzselésére válnak alkalmassá mindazon területeken, ahol a gazdasági/üzleti feladatokat informatikai támogatással kívánják megoldani. Végzett hallgatóink jelentős része üzleti elemzőként (business analyst) helyezkedik el, de jelentős az IT-projektmenedzsmenttel, szoftverfejlesztéssel, adatbázis-menedzsmenttel, digitalizációval, IT-tanácsadással és üzleti intelligencia-megoldásokkal foglalkozók aránya. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

  • Mezőgazdasági mérnöki BSc

    Mezőgazdasági mérnöki BSc Agrár Alapképzés Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar A képzésről A szak arányos egyensúlyt kíván fenntartani a mezőgazdasági diszciplína különböző területei között lehetőséget adva a hallgatóknak, hogy a gyakorlatban a mezőgazdasági tevékenység valamennyi területén eredményes munkát végezhessenek. Az átfogó oktatás képessé teszi a hallgatókat a határterületeken történő eredményes munkavégzésre is. A képzésben fontos az ok-okozati összefüggések felismerésén alapuló mérnöki szintetizáló képességek kifejlesztése, a hallgatók felkészítése a legújabb tudományos eredmények befogadására, alkalmazására, a termelőmunka ennek alapján tudományos igényűirányítására. A képzés látókör szélesítő lehet, ha az elméleti kutatás területén képzelik el a jövőjüket. Mosonmagyaróvár Képzés helyszíne 7 Félévek száma Képzés nyelve Magyar, Angol A szakmáról A gyakorlatias ugyanakkor high-tech eszközökkel dolgozó mezőgazdaság segít válaszokat találni a klímavédelem, a környezetvédelem, az élelmiszer alapanyag előállítás, az élelmiszer ellátási lánc biztonság és az éhínség megszüntetése kérdéskörökben felmerülő problémákra. Az egészségmegőrzés szempontjából fontos jó minőségű élelmiszer alapanyagok előállításának alappillére a mezőgazdaság. Ha az élelmiszer ellátási láncban alapanyag oldalról zavar áll be, arra is csak a mezőgazdaság nyújt megoldást. Elhelyezkedés A végzett mérnök elhelyezkedési lehetőségei - a képzés során tanult szerteágazó ismeretek alapján – nagyon sokszínűek. A hagyományosnak nevezhető, akár kis-, vagy nagyüzemben, állattenyésztési, növénytermesztési, vagy üzemgazdasági feladatok ellátása mellett képesek saját mezőgazdasági vállalkozások létrehozására is. A mezőgazdasági szolgáltató szférában történő elhelyezkedésnél, a bankokban, a mezőgazdasági hiteligénylés elbírálásánál, vagy biztosító társaságok mezőgazdasági kárfelmérésénél, becslésénél is elengedhetetlenek a szakmai ismereteik. Az elsajátított ismeretek konvertálhatósága jó alapot jelent a gazdasági élet számos területén a sikeres vállalkozásra, vagy munkavállalásra. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

  • Szociális munka BA

    Szociális munka BA Társadalomtudományi Alapképzés Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar A képzésről A képzés során érdeklődő, tevékeny, kritikus szemléletű személyiségeket készítünk fel hivatásukra széles körű, a napi munkában jól hasznosítható szociális munka-tudással és kompetenciákkal. A szociális munka etikai követelményeinek szellemében, előítéletektől mentesen képesek magas színvonalú szakmai tevékenységet folytatni a szociális-, közösségi- és más humán szolgáltatásokban. A hét féléves képzés során: a szociális munka mellett szociológiai, szociálpolitikai, pszichológiai, jogi, egészségügyi, közgazdasági, pedagógiai és informatikai tudás közvetítésére kerül sor, fejlesztjük a szociális munka végzéséhez szükséges gyakorlati képességeket és kompetenciákat, minden félévben szociális- és humán szolgáltatásokat nyújtó intézményekben folyó terepgyakorlatokra kerül sor. Hallgatóinknak lehetőségük van bekapcsolódniuk a TMDK tevékenységbe és a tanszék kutató munkájába, projektjeibe is Győr Képzés helyszíne 7 Félévek száma Képzés nyelve Magyar, Angol A szakmáról A szociális munkások és a szociális szolgáltatások elősegítik az emberek életében és kapcsolataikban keletkezett szociális problémák megoldását, hozzásegítik az embereket önmaguk feletti hatalmuk visszaszerzésében; megelőzik, enyhítik a nélkülözést és a szenvedést, segítik a társadalom szélére kerülőket, tesznek a társadalmi egyenlőtlenségek ellen és az igazságosság érdekében. A jó szociális munkás, aki humánus beállítottságú, munkáját egyben hivatásnak is tartja. Jó kommunikációs és együttműködési képesség jellemzi. Az empátia, tolerancia és hitelesség épp úgy fontos személyiségjegyek, mint a kezdeményezés, a dinamizmus és az, hogy kiálljon embertársai és a jó ügyek érdekében. A sok esetben önálló munkavégzés megköveteli döntésképességet és a terhelhetőséget egyaránt. Elhelyezkedés A szociális munkás diplomával rendelkezők jogosultak a szociális ellátó rendszer intézményeiben, illetve a civil szféra szociális- és közösségi szervezeteiben szociális munkakörben dolgozni; így a családsegítő- gyermekjóléti, -védelmi, idősellátó, hajléktalan ellátó, szenvedély- pszichiátriai betegek, fogyatékkal élők nappali, átmeneti és tartós bentlakásos intézmények, továbbá iskolákban, egészségügyi, rendvédelmi és igazságszolgáltatási stb. intézményekben. Végzett hallgatóink számos különböző pozícióban elhelyezkedhetnek, úgymint családgondozó, gyermekvédelmi szakember, utcai szociális munkás, egységvezető munkatárs vagy szolgálat és intézményvezető. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

  • Mechatronikai mérnöki BSc

    Mechatronikai mérnöki BSc Műszaki Alapképzés Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar A képzésről Hazánkban a Széchenyi István Egyetemen kezdődött meg leghamarabb a mechatronikai képzés. A szakon projekt-alapú, gyakorlatorientált, kiscsoportos oktatás folyik. A szakdolgozatok témái zömmel valós ipari problémák megoldására irányulnak. Ezek megírását segítendő a Practing projekt keretében lehetőség nyílik gyakorlati félévet tölteni különböző iparvállalatoknál. A munkáltatók igényeit és napjaink legmodernebb technolóiáit figyelembe véve Ipari digitalizáció és robotika specializáción tanulhatnak a hallgatóink. Egyetemünkön a szakma három alappillére, a gépész, a villamos és az informatikai képzés a megfelelő laboratóriumokkal együtt megtalálható. Győr Képzés helyszíne 7 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról A jó mechatronikai szakember igazi ezermester: e jelző alatt nem csak a gyakorlati képességeket, hanem a széles és alapos elméleti hátteret is értjük. Az ideális jelölt ifjú kora óta fúr, farag, forraszt, számítógépes programokat ír, szereti és érti a matematikát és a fizikát és nem tudja eldönteni, hogy gépész vagy informatikus, vagy villamosmérnök legyen. A 21. század műszaki szakembere a mechatronikai mérnök. A mindennapi éltünkben olyan gépek, berendezések vesznek körül, amelyekben a mechatronika egyre fontosabbá válik. A háztartási gépek: a hűtőgép, az automata mosógép, mikrohullámú sütő, a robot porszívó stb., a közlekedési eszközeink: a jól felszerelt kerékpár, az autó, a repülő stb., a termelő berendezések: az ipari robot, az intelligens gyártósorok, a humanoid robotok stb., mind- mind egyben mechatronikai szerkezetek is. Elhelyezkedés A szak elvégzése után a következő területeken helyezkedhetnek el a hallgatók: mechatronikai eszközök, berendezések felhasználásán alapuló gyártási, szerelési, minőségszabályozási folyamatok felügyelete és irányítása, mechatronikai rendszerek üzemeltetése és karbantartása, egyszerűbb mechatronikai szerkezetek tervezése, robot és CNC programozás, szervizmérnöki feladatok. A potenciális munkaadók köre az összes modern technológiával termelő, fejlesztő hazai és multinacionális nagy, közepes és kisvállalkozás, szolgáltató cégek és a modern technikát felhasználó összes intézmény. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

  • Növényorvosi MSc

    Növényorvosi MSc Agrár Mesterképzés Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar A képzésről A mesterképzés célja olyan okleveles növényorvosok képzése, akik ismerik a növények termesztésének kockázatait, károsítóit, a védelemhez használt növényvédő szerek hatásmechanizmusát, munka- és élelmiszerhigiénés, valamint munkavédelmi előírásait. Tisztában vannak az egészséges élelmiszerek és takarmányok előállításával kapcsolatos rendszabályokkal és ismerik azok környezeti és humán vonatkozású összefüggéseit. Képesek az elsajátított mezőgazdasági, növényvédelmi, természettudományi, műszaki és gazdasági alapismeretek szintetizáló alkalmazására. Alkalmasak a tudományos, doktori és szakirányú továbbképzésben történő részvételre. Mosonmagyaróvár Képzés helyszíne 4 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról A növényorvosok a növényvédelmi terület legmagasabb szinten képzett tagjai, akik magasfokú ismeretekkel rendelkeznek a növények károsítóiról és az ellenük alkalmazható eljárásokról. Növényvédelmi szaktanácsadóként felelősséget vállalnak a növényvédelmi tevékenység helyes kivitelezéséért. A szántóföldi, illetve kertészeti területen gazdálkodókkal szoros együttműködésben irányítják a növénytermelési és növényvédelmi tevékenységet, ezáltal befolyással vannak a gazdálkodók környezettudatos szemléletének kialakítására az egészséges élelmiszerek előállításának érdekében. Elhelyezkedés Önálló növényvédelmi szaktanácsadást folytathatnak. Alkalmasak hatósági, növényvédelmi karantén védekezés irányító feladatainak ellátására, környezetkímélő növényvédelmi eljárások kidolgozására, pályázati tevékenység menedzselésére, valamint kutatási feladatok megvalósítására. Az elhelyezkedésre az államigazgatásban és a gyakorlatban is lehetőségük van. Részt vehetnek a növényvédelem területén szakértői és szaktanácsadási feladatok ellátásában, hazai és nemzetközi szervezetekben, vállalati, kutatóintézeti és szakigazgatási szinten. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

  • Programtervező informatikus BSc

    Programtervező informatikus BSc Informatikai Alapképzés Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar A képzésről A SZE programtervező informatikus alapképzési szak a hallgatói kiválóság fejlesztésére fókuszál. Hallgatóit elmélyíti a modern szoftverfejlesztési technológiában, beleértve a mesterséges intelligencia, a kiberbiztonság, a virtualizáció, a szuperszámítógépek és a digitális ikrek készítésének és ipari felhasználásának technikáit. Hallgatói a képzési idő alatt jelentős ipari, gazdasági projektekben vesznek részt. A hallgatók képességei és motivációi alapján a szakot gondozó tanszéknek Európa vezető egyetemeivel közös konzorciumban, a HiDALGO Centre of Excellence-ben végzett kutatási-innovációs feladataiban vehetnek részt; ezek a hallgatók napi szinten nemzetközi kooperáció tagjaiként dolgoznak. A SZE Digitális Fejlesztési Központjának számos digitális projektje (pl. drónok vezérlése, e-sport szoftver fejlesztése) biztos alapot jelent a hallgatónak is tetsző projektfeladatok választására. A szak választható tárgyai között szerepel a molekuláris biológiai alapjainak és mesterséges intelligenciát igénylő módszereinek megismerése; ezt a vonalat a képzésben az Oncompass EU-innovációs díjnyertes cég vezető munkatársai tartják. Mindezek által a hallgatók már a képzés alatt jelentős ipari referenciákat gyűjtenek. Megjegyezzük, hogy a szak sikeres elvégzése esetén a SZE az angol nyelvű Computer Science MSc (programtervező informatikus mester) szakot is fel tudja végzettjeinek ajánlani, amely az AI, HPC, digital twin technológiákra koncentrál, szerződéses hallgatócserében pl. dél-koreai AI-egyetemmel. Győr Képzés helyszíne 6 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról Ki ne csodálkozott volna rá egy önmagától, vagy külső számítógép által irányítottan működő berendezésre, vagy egy öntanuló gépre? Ezeket általános, vagy speciális célra kifejlesztett eszközökön futó programok, szoftverek működtetik. Szoftvereket az ipar, gazdaság minden területének kulcsfontosságú és alapszintű folyamatában felhasználnak; a mai világban már szinte mindenben a gépi tanulás módszereivel és a mesterséges intelligencia eszközeivel. Szoftverek készítése egy önálló technologőiát hozott létre, jellegzetes csoportos folyamataival. Ezek a szoftverfejlesztésben résztvevőktől speciális képességeket igényelnek, leginkább rendszerezett és kitartó munkát, erős absztrakciós képességet, logikus gondolkodást.A szoftvertechnológia, különösen, ha művelője valamilyen terület – például orvosbiológia, járművek, energetika, kommunikáció – speciális szakmai ismereteivel ötvöződik vagy egy személyben vagy egy együttműködő csapatban, akkor csúcsfizetéseket és kitűnő munkakörülményeket eredményeznek. Elhelyezkedés A szakon tanuló hallgatók jelentős állásajánlatokra számíthatnak már a képzési idő alatt. A szakot elvégző hallgatók a digitális ipar, nemzetközi kutatási szervezetek kiemelt állásajánlataira számíthatnak. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

  • Gyermekkultúra MA

    Gyermekkultúra MA Bölcsészettudományi Mesterképzés Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar A képzésről A gyermekkultúra mesterképzés célja a személyiség és a közösség épülését szolgáló kulturális tevékenységek tervezésére és megvalósítására való felkészülés, a gyermeki személyiség fejlődésének a kultúra komplex eszközrendszerével való segítése. A mesterszakot elvégzett szakember erősíti a gyermeki személyiség kulturális-nemzeti identitását, az értékek befogadására és az alkotásra való nyitottság fejlesztésével. Kiemelt figyelmet fordít az esélyegyenlőség érvényesítésére, amire a kulturális érzékenység fejlesztése, az alkotásban való sikeresség transzfer-hatása ad alkalmat, illetve megalapozza a tehetség felismerését és támogatását. A nevelési környezet valamennyi szereplőjével együttműködve támogatja a gyermekek fejlődését a kultúra értékeinek tevékeny elsajátítása során. Győr Képzés helyszíne 4 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról A gyermekkultúra mesterszakot elvégzett pedagógus komplex ismeretekkel rendelkezik a neveléstudomány, pszichológia, társadalomtudomány, a kultúraelméletet, illetve a gyermekkultúra közvetítésének területein. Átfogóan alkalmazza és kutatja a kultúra és a nevelés összefüggő rendszerét a nevelési, a tanulási folyamatok tekintetében. Képes a képzés során megszerzett eszköztárát az érzelmi nevelés, élményalapú gyermeki tanulás folyamatainak szolgálatába állítani. Azoknak a pedagógusoknak ajánljuk, akik módszertani megújulásra vágynak, bővíteni szeretnék élményalapú pedagógiai eszköztárukat, továbbá akik korszerű, friss, integratív szemlélettel kívánják nevelői-oktatói munkájukat végezni. Elhelyezkedés A gyermekkultúra mesterszakon végzett szakember tevékenységének jellemző színterei a koragyermekkori nevelés intézményei, például a bölcsődék, óvodák, általános iskolák. Ezen felül a gyermekkultúra művelésének egyéb helyszínei, például múzeumok, gyermekszínházak, közösségi művelődési terek és az ezek fejlesztésére irányuló kutatóműhelyek. Feladatkörébe tartozhat a helyi társadalmi sajátosságoknak, hagyományoknak, a gyermekintézmények nevelési céljainak megfelelő kulturális programok tervezése, koordinálása, megvalósítása, intézményük nevelési gyakorlatának megújítása. A gyermekkultúra mesterszakon végzettek a munkájukat megalapozó és fejlesztő kutatások kibővítésével sort keríthetnek elmélyült tudományos tevékenység, doktori tanulmányok folytatására. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

  • Településmérnöki MSc

    Településmérnöki MSc Műszaki Mesterképzés Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar A képzésről A képzés célja olyan településtervezők (tovább)képzése, akik a település tervezése során ismerik és értik a település- és területfejlesztés közlekedési hatásait; tisztában vannak a mobilitás, elérhetőség, mint a városi életminőség egyik legfontosabb mutatójának kialakulásával, alakíthatóságával; tisztában vannak a várostervezői döntések hosszú távú hatásaival és a döntésekhez kapcsolódó társadalmi felelősséggel; megértik a történeti települések adottságait, értékeit, és képesek ezek elemzésével a jövőbeli fejlesztéseket erre építeni A képzés négy féléves, a tananyag az alábbi tantárgycsoportokba rendeződik: Alapozó tárgyak, Településtervezés műszaki és stratégiai szempontjai, Közlekedéstervezés, Városüzemeltetés műszaki és menedzsment szempontjai, Településtörténet, Igazgatás, jog, felelősség, Fenntarthatóság. Győr Képzés helyszíne 4 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról A képzésre elsősorban építészmérnök, közlekedésmérnök, építőmérnök, településmérnök végzettségű mérnököket várunk, de környezetmérnök, tájépítészmérnök, geográfus, szociológus, jogász és közgazdász végzettségűek is hasznosítani tudják az itt tanultakat. Elhelyezkedés ​ Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Példa Áron PhD egyetemi tanár Oktatóink

  • minta.zoltan@sze.hu

    Dr. habil MINTA ZOLTÁN HOSSZÚ NÉVVEL phd minta.zoltan@sze.hu egyetemi tanár Next Item Previous Item

  • Járműmérnöki BSc

    Járműmérnöki BSc Műszaki Alapképzés AUDI Hungaria Járműmérnöki Kar A képzésről A képzés különböző aspektusokból közelít a járművek témaköréhez: tervezés, gyártás, fenntartás, üzemeltetés, engedélyeztetés, környezetvédelem, ergonómia, gazdaság stb. Szilárd természettudományos alapozás után lefekteti a szakmai alapokat, ráépíti a szakmai tudást, azután specializálja a járművekre, végül egy diplomamunkában összegyűjti az addig megszerzett képességeket. Fókuszban az alkalmazható gyakorlati tudás van, amelyet az elméleti megértés képessége támogat, ezzel megalapozva a problémamegoldó rendszerben-gondolkodás képességét. Győr Képzés helyszíne 7 Félévek száma Képzés nyelve Magyar, Angol A szakmáról A járműmérnök szakma átfogó tudást igényel a gépészet, a villamosság, és az informatika különböző területein. Ma már nem elég a technikai tudás. Fontos, hogy ezen területeket rendszerben lássa a szakember és értse a gép-ember-környezet-gazdaság interakcióját. Fontos, hogy a végzett hallgatók a szakmai tudásuk mellet jól kommunikáljanak, értékes tagjai legyetek a csapatnak, amelyben dolgoznak, és felelős döntéseket hozzanak a területen, amelyet vezetnek. Elhelyezkedés Végzett hallgatóink széles karrier spektrumon helyezkednek el. Legtöbben olyan nagy- és középvállalatoknál építenek karriert, amelyek tevékenysége járművekhez kapcsolódik a tervezés és gyártás (pl. Audi és beszállítói), vagy a járműfenntartás és járműüzemeltetés (Volán vállalatok, BKV, MÁV) területén. Vannak, akik megtalálják a kiteljesedést a közlekedési hatóságok, márkaszervizek, járműveket üzemeltető és karbantartó vállalkozásoknál. Ismét vannak, akik saját vállalkozást indítanak és sikeresek lesznek beszállító és/vagy támogató vállalkozásként, tanácsadóként vagy szakértőként. Számos hallgatónk tölt be vezető beosztás a különböző kis-, közép-, vagy nagyvállalatok felelős pozícióiban. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

  • Személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási MA

    Személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási MA Jogi Mesterképzés Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar A képzésről A szak a humán ismeretekre, jogi, közigazgatási, közgazdasági megközelítésre épít, e körben kínálja a tárgyak széles spektrumát, kitekintéssel az európai és nemzetközi munkaügyi gyakorlatra is. Jelentős munkajogi megalapozás után kerül sor a szaktárgyak ismereteinek elsajátítására, ez képessé teszi a végzett hallgatókat arra, hogy vezetői döntéstámogató, vagy önálló döntéshozó pozícióban dolgozhassanak a szakterületen. Győr Képzés helyszíne 4 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról A képzés a személyügyi, HR, munkaügyi és szociális (társadalombiztosítási) területeken képez jogi és igazgatási ismeretekkel felvértezett szakértőket. A képzésre azokat várjuk, akik e területen dolgoznak, illetve e területeken képzelik el a későbbi szakmai pályafutásukat. Elhelyezkedés Munkaügyi szakemberekre a kis-, közép- és nagyvállalatok, multinacionális cégek is igényt tartanak, emellett a közigazgatás (kormányhivatalok, önkormányzatok) is jelentős felvevő bázisa az itt végzett hallgatóknak. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

  • Karmester MA

    Karmester MA Művészeti Mesterképzés Művészeti Kar A képzésről A képzés célja olyan fúvóskarnagyok képzése, akik megfelelő zenei képzés birtokában képesek a magyar és egyetemes zenei kultúra – ezen belül elsősorban a fúvószenekari kultúra – szolgálatára és terjesztésére. Tájékozottak a fúvóskari művészet repertoárjában, ennek gyakorlati alkalmazási módozataiban. A zenekari művészet különböző ágazatainak ismeretében képesek új együttesek létrehozására és különböző típusú zenekarok irányítására.Kiművelt elméleti és hangszeres képességeiket egyéni jelleggel alkalmazzák a fúvószenekari művészet területén, a zenei élet különböző intézményeiben kezdeményező szerepet töltenek be. Felkészültek tanulmányaik doktori képzésben történő folytatására. Győr Képzés helyszíne 4 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról ​ Elhelyezkedés Professzionális fúvószenekarok karmestereként, amatőr együttesek művészeti vezetőjeként.A szakirányon végzettek a megszerzett tudás, képzelőerő, ízlés és technika birtokában részt tudnak venni csoportos zenei teljesítmények létrehozásában, annak irányítójaként. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

  • Tanári (zenetanár) MA

    Tanári (zenetanár) MA Pedagógiai Mesterképzés Művészeti Kar A képzésről képzés célja alapfokú művészeti iskolában, az iskolai nevelés-oktatás szakképesítés megszerzésére felkészítő szakiskolai szakaszának évfolyamain az adott hangszer művészeti szakmai tantárgyainak oktatására, az iskola pedagógiai feladatainak ellátására, a pedagógiai kutatási, tervezési és fejlesztési feladatok végzésére képes tanárok képzése, továbbá a tanulmányaik doktori képzésben való folytatására történő felkészítése. Zenetanár mesterképzés szakon a hallgatók szakirányuknak megfelelő szakterületi képzésben, valamint tanári felkészítésben egyaránt részesülnek. A szakterületi képzés során a zenetanár hallgatók a zenetanár szakmai tudásához szükséges alapvető általános elméleti és történeti zenei ismereteket, a szakiránynak megfelelő (hangszeres/énekes) specifikus gyakorlati és elméleti ismereteket, repertoárismeretet, a kamarazenei, zenekari, illetve énekkari kultúra ismeretanyagát és repertoárját sajátítják el. A tanári felkészítés elméleti és gyakorlati képzés keretében, a Művészeti Kar és az Apáczai Kar együttműködésében valósul meg. A tanári felkészítés célja az általános pedagógiai, szakpedagógiai, módszertani és gyakorlati ismeretek, készségek, képességek elsajátítása, elmélyítése, valamint a tanári attitűd fejlesztése. A zenetanár hallgatók a szakmódszertani képzést, valamint iskolai gyakorlatukat a győri Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium, Kollégium és AMI-ban, illetve tagintézményében, a Bartók Béla Ének-zenei Általános Iskolában, valamint a Liszt Ferenc Zeneiskolában teljesítik. Győr Képzés helyszíne 4 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról A Zenetanár mesterképzés újabb oklevelet adó képzés, melyet kizárólag tanári szakképzettséggel már rendelkező jelentkezőknek kínál a Művészeti Kar, levelező képzés keretében. A szak szakirányán korábban szerzett tanári szakképzettség birtokában a tanulmányok újabb zenetanár szakirányon folytathatók, míg a főiskolai szintű zeneművészeti végzettséggel rendelkezők számára saját szakirányukon, vagy újabb szakirányon kínál lehetőséget ismereteik elmélyítésére, bővítésére, egyetemi szintű végzettség megszerzésére a tanári mesterképzés. Elhelyezkedés A zenetanár mesterképzés szakon végzett hallgatók alapfokú művészetoktatási intézményekben zenetanárként helyezkedhetnek el, és láthatják el: zongoratanár szakképzettséggel a zongora, a zongora kötelező, a kamarazene és a korrepetíció; gitár-, hegedű-, mélyhegedű-, gordonka-, gordon, fuvola-, oboa-, klarinét-, fagott-, kürt-, trombita-, harsona-, tuba-, valamint ütőhangszertanár szakképzettség esetén a szakképzettségnek megfelelő hangszer, valamint a kamarazene; magánénektanár szakképzettséggel a magánének, a (vokális) kamarazene és a hangképzés szaktárgyak oktatását. A nyugat-magyarországi régió erős gazdasági potenciálja lehetővé teszi a szülők számára, hogy gyermekeiket zenei oktatásban is részesíthessék. A zeneiskoláknak folyamatos igényük van végzett hallgatóinkra, az elhelyezkedési arány a térségben közel 100 %-os. Végzett hallgatóinkat találhatjuk szerte az országban, elsősorban a Balatontól északra eső országrész zeneiskoláinak tanári karában. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

Keresés

bottom of page