top of page

871 találat

  • Tanári (zenetanár)

    Tanári (zenetanár) Pedagógiai Osztatlan Művészeti Kar A képzésről A képzés célja alapfokú művészeti iskolában nevelési és oktatási feladatok ellátására jogosító szakképesítés megszerzése. A választott szakiránynak megfelelően szaktárgyak oktatására, az iskola pedagógiai feladatainak ellátására, a pedagógiai kutatási, tervezési és fejlesztési feladatok végzésére képes tanárok képzése, továbbá felkészítés a tanulmányok doktori képzésben történő folytatására. Győr azon kevés városok egyike, ahol a zenei képzés minden szintje megtalálható a zeneóvodától kezdve a professzionális zenetanár és művészképzésig. Osztatlan zenetanár szakon a hallgatók szakirányuknak megfelelő szakterületi képzésben, valamint tanári felkészítésben részesülnek. A szakterületi képzés során a zenetanár hallgatók a zenetanár szakmai tudásához szükséges alapvető általános elméleti és történeti zenei ismereteket, a szakiránynak megfelelő (hangszeres/énekes) specifikus gyakorlati és elméleti ismereteket, repertoárismeretet, a kamarazenei, zenekari, illetve énekkari kultúra ismeretanyagát és repertoárját sajátítják el. A tanári felkészítés elméleti és gyakorlati képzés keretében, a Művészeti Kar és az Apáczai Kar együttműködésében valósul meg. A tanári felkészítés célja a pályaismereti és szocializációs készégek, képességek, általános pedagógiai és kommunikációs ismeretek, szakpedagógiai, módszertani és gyakorlati ismeretek, készségek, képességek elsajátítása, elmélyítése, valamint a tanári attitűd megalapozása, fejlesztése. A zenetanár hallgatók a szakmódszertani képzést, valamint iskolai gyakorlatukat a győri Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium, Kollégium és AMI-ban, valamint tagintézményében, a Bartók Béla Ének-zenei Általános Iskolában, továbbá Liszt Ferenc Zeneiskolában teljesítik. Az iskolai gyakorlatokon a hallgatók megismerik a munkahely világát (az iskolai életet, a pedagógusokkal, a szülőkkel való kommunikációt), a szaktanár tanórai és tanórán kívüli tevékenységeit, a tanulókkal való egyéni foglalkozást, együttműködést, a tanítási, tanulási, nevelési folyamatokkal összefüggő tanári feladatokat, és alapjártasságokat szereznek ezekkel kapcsolatban. Győr Képzés helyszíne 10 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról Az osztatlan zenetanári képzésre klasszikus zenei előképzettséggel rendelkező fiatalok jelentkezését várjuk. Számukra előzetes főtárgyi konzultációkat biztosítunk, előfelvételi meghallgatást szervezünk. Elhelyezkedés Az osztatlan zenetanár szakon végzett hallgatók elhelyezkedési, munkavállalási, alkalmazási lehetőségei: Alapfokú művészetoktatási intézményekben zongoratanár szakképzettséggel a zongora, a zongora kötelező, a kamarazene és a korrepetíció; orgonatanár szakképzettséggel az orgona, a kamarazene és a korrepetíció; gitár-, hegedű-, mélyhegedű-, gordonka-, gordon, fuvola-, oboa-, klarinét-, fagott-, kürt-, trombita-, harsona-, tuba-, valamint ütőhangszertanár szakképzettség esetén a szakképzettségnek megfelelő hangszer, valamint a kamarazene; magánénektanár szakképzettséggel a magánének, a (vokális) kamarazene és a hangképzés szaktárgyak oktatását láthatják el. Az elsajátított szakterületi ismeretek birtokában zenekarokban, kamaraegyüttesekben, énekkarokban, Zenei szervezési, szerkesztési feladatkörökben helyezkedhetnek el. A nyugat-magyarországi régió erős gazdasági potenciálja lehetővé teszi a szülők számára, hogy gyermekeiket zenei oktatásban is részesíthessék. A zeneiskoláknak folyamatos igényük van végzett hallgatóinkra, az elhelyezkedési arány a térségben közel 100 %-os. Végzett hallgatóinkat találhatjuk szerte az országban, elsősorban a Balatontól északra eső országrész zeneiskoláinak tanári karában. A győri, szombathelyi, székesfehérvári, soproni és fővárosi szimfonikus zenekarok, színházak társulataiban ugyancsak nagy számban találjuk régi diákjainkat. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

  • Településmérnöki MSc

    Településmérnöki MSc Műszaki Mesterképzés Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar A képzésről A képzés célja olyan településtervezők (tovább)képzése, akik a település tervezése során ismerik és értik a település- és területfejlesztés közlekedési hatásait; tisztában vannak a mobilitás, elérhetőség, mint a városi életminőség egyik legfontosabb mutatójának kialakulásával, alakíthatóságával; tisztában vannak a várostervezői döntések hosszú távú hatásaival és a döntésekhez kapcsolódó társadalmi felelősséggel; megértik a történeti települések adottságait, értékeit, és képesek ezek elemzésével a jövőbeli fejlesztéseket erre építeni A képzés négy féléves, a tananyag az alábbi tantárgycsoportokba rendeződik: Alapozó tárgyak, Településtervezés műszaki és stratégiai szempontjai, Közlekedéstervezés, Városüzemeltetés műszaki és menedzsment szempontjai, Településtörténet, Igazgatás, jog, felelősség, Fenntarthatóság. Győr Képzés helyszíne 4 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról A képzésre elsősorban építészmérnök, közlekedésmérnök, építőmérnök, településmérnök végzettségű mérnököket várunk, de környezetmérnök, tájépítészmérnök, geográfus, szociológus, jogász és közgazdász végzettségűek is hasznosítani tudják az itt tanultakat. Elhelyezkedés ​ Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Példa Áron PhD egyetemi tanár Oktatóink

  • Villamosmérnöki Msc

    Villamosmérnöki Msc Műszaki Mesterképzés Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar A képzésről Hallgatóink a villamosmérnöki szakterületre jellemző üzemeltetési, technológia-irányítási, tesztelési feladatkörök ellátásán felül igényesebb fejlesztési és kutatási feladatok elvégzésére is alkalmassá válnak. A távközlési rendszerekre fókuszáló specializáció az informatika és a távközlés teljes konvergenciáját hangsúlyozó, az automatizálási rendszerekre fókuszáló specializáció a régió iparára támaszkodó, a modern technológiai sorokban nélkülözhetetlen programozható vezérlőrendszereket középpontba állító tantervvel rendelkezik. A képzés gyakorlat-orientált jellegét a specializációkhoz rendelt féléves mérnöki projektek és gyakorlati szimulációs és tervezési feladatok erősítik. Győr Képzés helyszíne 4 Félévek száma Képzés nyelve Magyar, Angol A szakmáról A villamosmérnök szakma rendkívül szerteágazó. Főbb területei az elektronika, a villamosenergia-ellátás, energetika, ipari automatizálás, infokommunikáció, és digitális rendszerek. Az iparág fejlődése állandó, ami folyamatosan új kihívások elé állítja a benne dolgozókat. A villamosmérnöki feladatok ellátásában a szakmai ismeretek mellett többek között jó műszaki érzékre, analitikus gondolkodásmódra, logikára, rendszerszemléletre van szükség. Azoknak ajánljuk, akiket érdekelnek az áramkörök, villamos rendszerek, akiknek örömet okoz, ha új berendezések vagy megoldások kidolgozásában vehetnek részt, vagy üzemeltethetik azokat. Elhelyezkedés A távközlési rendszerek és szolgáltatások szakterületén végzett hallgatók számos hazai és multinacionális távközlési, műsorszolgáltatási és távközlésinformatikai vállalatnál, vagy az ezekkel a témákkal foglalkozó kutatóhelyeken sikeres karrier reményében helyezkedhetnek el. Az automatizálási rendszerek specializáción végzett hallgatók főként a régió gép-, jármű- és elektrotechnikai iparában helyezkedhetnek el, de az egész ország területén egyaránt szívesen látott és sikeres munkatársak lehetnek. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

  • Gyermekkultúra MA

    Gyermekkultúra MA Bölcsészettudományi Mesterképzés Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar A képzésről A gyermekkultúra mesterképzés célja a személyiség és a közösség épülését szolgáló kulturális tevékenységek tervezésére és megvalósítására való felkészülés, a gyermeki személyiség fejlődésének a kultúra komplex eszközrendszerével való segítése. A mesterszakot elvégzett szakember erősíti a gyermeki személyiség kulturális-nemzeti identitását, az értékek befogadására és az alkotásra való nyitottság fejlesztésével. Kiemelt figyelmet fordít az esélyegyenlőség érvényesítésére, amire a kulturális érzékenység fejlesztése, az alkotásban való sikeresség transzfer-hatása ad alkalmat, illetve megalapozza a tehetség felismerését és támogatását. A nevelési környezet valamennyi szereplőjével együttműködve támogatja a gyermekek fejlődését a kultúra értékeinek tevékeny elsajátítása során. Győr Képzés helyszíne 4 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról A gyermekkultúra mesterszakot elvégzett pedagógus komplex ismeretekkel rendelkezik a neveléstudomány, pszichológia, társadalomtudomány, a kultúraelméletet, illetve a gyermekkultúra közvetítésének területein. Átfogóan alkalmazza és kutatja a kultúra és a nevelés összefüggő rendszerét a nevelési, a tanulási folyamatok tekintetében. Képes a képzés során megszerzett eszköztárát az érzelmi nevelés, élményalapú gyermeki tanulás folyamatainak szolgálatába állítani. Azoknak a pedagógusoknak ajánljuk, akik módszertani megújulásra vágynak, bővíteni szeretnék élményalapú pedagógiai eszköztárukat, továbbá akik korszerű, friss, integratív szemlélettel kívánják nevelői-oktatói munkájukat végezni. Elhelyezkedés A gyermekkultúra mesterszakon végzett szakember tevékenységének jellemző színterei a koragyermekkori nevelés intézményei, például a bölcsődék, óvodák, általános iskolák. Ezen felül a gyermekkultúra művelésének egyéb helyszínei, például múzeumok, gyermekszínházak, közösségi művelődési terek és az ezek fejlesztésére irányuló kutatóműhelyek. Feladatkörébe tartozhat a helyi társadalmi sajátosságoknak, hagyományoknak, a gyermekintézmények nevelési céljainak megfelelő kulturális programok tervezése, koordinálása, megvalósítása, intézményük nevelési gyakorlatának megújítása. A gyermekkultúra mesterszakon végzettek a munkájukat megalapozó és fejlesztő kutatások kibővítésével sort keríthetnek elmélyült tudományos tevékenység, doktori tanulmányok folytatására. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

  • Környezetgazdálkodási agrármérnöki MSc

    Környezetgazdálkodási agrármérnöki MSc Agrár Mesterképzés Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar A képzésről A képzés célja olyan környezetgazdálkodási agrármérnökök képzése, akik megszerzett természettudományi és környezettudományi ismereteik birtokában alkalmasak a szakterületüknek megfelelő termelési folyamatok, illetőleg minőségbiztosítási szolgáltatások irányítási feladatainak ellátására és azok felügyeletére, a mezőgazdaság és a környezet széles értelmű kapcsolatrendszerének figyelembevételével. Alkalmasak vezetői, illetve kutatói munkakörök betöltésére, valamint tanulmányaik doktori képzés keretében történő folytatására. Hallgatóink számára továbbtanulásra nyílik lehetőség szakmérnök képzésekben és Doktori Iskolában. Mosonmagyaróvár Képzés helyszíne 4 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról A mesterképzési szakon végzettek alkalmasak: önálló, környezetszemléletű gazdálkodásra, korszerű mezőgazdasági technológiák alkalmazására, fejlesztésére, agrár- és környezetvédelmi szakigazgatási alap és irányítói feladatok ellátására. A szakon tanuló hallgatók nem csak a mezőgazdasági környezetvédelem területével, hanem az ipari tevékenységek okozta környezetkárosító hatásokkal is foglalkoznak. Hulladékgazdálkodás mellett a hulladékok kezelésével és hasznosításával ismerkedhetnek meg. Mindazon hallgatóknak ajánljuk a képzést, akik a környezetvédelem, természetvédelem, ökológiai gazdálkodás irányában elkötelezettek. Elhelyezkedés Agroökológiai potenciál különböző léptékű felmérésére és fenntartható kezelésére. A térségi, települési és birtok szintű tervezési folyamatokban, természetes biológiai alapú környezetvédelmi technológiák tervezésére, fejlesztésére, kivitelezésére és ellenőrzésére. Vállalatok környezetirányítási rendszerének tervezésére, települési környezetgazdálkodási, hulladékgazdálkodási feladatok tervezésére, irányítására, az agrár-környezetgazdálkodási célprogramok térségi, települési és birtok szintű adaptációjára, tervezésére, valamint szaktanácsadásra, ellenőrzésre. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Példa Áron PhD egyetemi tanár Oktatóink

  • Jogi

    Jogi Jogi FOSZK Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar A képzésről A képzés során a hallgatók megismerkednek a legfontosabb nagy jogterületek (polgári jog, büntetőjog, közigazgatási jog, európai és nemzetközi jog) alapjaival, működési logikájával és szakkifejezéseivel. Az oktatói munkában részt vesznek a győri bíróságok, ügyészségek és közigazgatási szervek szakemberei. A képzés egy egész féléves szakmai gyakorlatot is magában foglal, ahol a hallgatók betekintést nyerhetnek a bíróság, az ügyészség, a közigazgatás és az ügyvédi irodák tevékenységébe, megtalálhatják az érdeklődésüknek megfelelő feladatokat és azonnal használható, gyakorlati tudással vértezhetik fel magukat. Győr Képzés helyszíne 4 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról A jogi asszisztensek a különféle hivatásrendekben tevékenykedő jogász szakemberek munkáját segítik: adminisztratív, szervező, döntéselőkészítő, illetve más operatív feladatok ellátásával. Ők maguk jogi szakkérdésekben nem rendelkeznek önálló döntéshozatali kompetenciával. A felsőoktatási szakképzés alkalmassá teszi a hallgatót a bíróságok, ügyészségek, földhivatalok és más államigazgatási szervek adminisztrációjában speciális ügyviteli (ügykezelő, jegyzőkönyvvezető, ügyintézési) feladatok ellátására. Az ügyvédi, illetve közjegyzői irodákban feladatköre nem csupán adminisztratív tevékenységet, hanem precíz jogi előkészítői munkát is jelent. Elhelyezkedés Hallgatóink gyakorlati tudással, a jogi hivatásrendek által használt adminisztratív szakrendszerek beható ismeretével és számos nélkülözhetetlen készséggel (gépírás, levelezés, számítógépes ismeretek) felvértezve lépnek a munkaerőpiacra. Végzett hallgatóink a térség igazgatási–igazságszolgáltatási szerveinél, ügyvédi és közjegyzői irodáknál, illetve a gazdaság szereplőinél is sikeresen tudnak elhelyezkedni. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a nálunk végzett jogi asszisztensekre reális igény van a Felső-dunántúli nagyrégió munkaerőpiacán. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Példa Áron PhD egyetemi tanár Oktatóink

  • Környezetmérnöki BSc

    Környezetmérnöki BSc Műszaki Alapképzés Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar A képzésről A környezetmérnök képzés részeként komplex és multidiszciplináris szemléletmód átadásával a környezet-gazdaság-társadalom kapcsolatrendszer összefüggéseinek feltárása, elemzési módszereinek elsajátítása, környezetkímélő műszaki eljárások, technológiák, korszerű mérő- és informatikai eszközök megismerése történik. Mérnöki, jogi, gazdasági, természettudományi, környezetmenedzsment, környezetelemzés és környezeti elemek védelme tárgykörökben mélyítjük el hallgatóink tudását. Képzésünk során hangsúlyt fektetünk arra, hogy végzett környezetmérnökeink jó kommunikációs készséggel rendelkezzenek, ismerjék a szakma angol szakszókincsét, alkalmasak legyenek a projektszemléletű problémamegoldásra, és képesek legyenek a felmerülő feladatok innovatív megoldására. Győr Képzés helyszíne 7 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról A környezetmérnökök olyan műszaki szakemberek, aki képesek a különféle környezeti problémákat felismerni, értelmezni, megoldásukra javaslatot hozni, majd a megoldás folyamatát irányítani. Rendszerszemléletű és innovatív gondolkodásmóddal, széleskörű természettudományos, ökológiai, műszaki és gazdasági alapképzettséggel rendelkeznek. Ismerik a helyi, regionális, országos és globális környezeti problémákat és azok kezelésének módszereit. Képesek a természeti és környezeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodás lehetőségeinek elemzésére, a környezetkímélő műszaki eljárások és technológiák alkalmazására, a tervezett tevékenységek lehetséges hatásainak feltárására, a korszerű mérő- és informatikai eszközök használatára. Elhelyezkedés Végzett környezetmérnök hallgatóink elhelyezkedési lehetőségei széles körűek. Környezetvédelmi szakcégeknél (környezetvédelmi technológiát tervező, kivitelező, üzemeltető cégeknél, mérő szervezeteknél, laboratóriumokban), környezetvédelmi részleget működtető nagy- és középvállalatoknál (környezetvédelmi megbízottként/vezetőként, környezetvédelmi mérnökként, EHS szakemberként), az állami szférában (önkormányzatok, hatóságok, minisztériumok, Vízügyi Igazgatóságok, Nemzeti Park Igazgatóságok), környezetvédelmi/természetvédelmi civil szervezeteknél, tanácsadó és tervező mérnöki irodákban, valamint a tudományos szférában helyezkedhetnek el. A továbbtanulás lehetősége számos mesterképzési szak irányába is nyitott. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

  • Kereskedelem és marketing FOSZK

    Kereskedelem és marketing FOSZK Gazdasági FOSZK Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar A képzésről Kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzés keretében három szakirányon folytatunk képzéseket. Mindhárom szakon a megfelelő elméleti megalapozás birtokában képesek a gyakorlati ismeretek elsajátítására, és olyan gyakorlati esettanulmányok megoldására, amelyek szimulálják a vállalkozási gyakorlat folyamatát. A képzés során cél az is, hogy a Hallgatók ismerjék meg a vállalkozások tevékenységét szabályozó jogszabályokat, továbbá a vállalati   kereskedelem és marketing tevékenység eljárásait, tervezési, elemzési és értékelési módszereit. Győr Képzés helyszíne 4 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról A felsőoktatási szakképzés keretében célunk olyan gazdasági szakemberek képzése, akik képesek általános gazdálkodási és ügyviteli feladatok lebonyolítására, döntések előkészítésére, mikro- és kisvállalkozásoknál pedig akár a kereskedelmi, a logisztikai vagy a marketingkommunikációs területet vezetni. A képzés kompetenciái tekintetében a Hallgatók egyszerűbb gazdasági folyamatokat, eljárásokat képesek megtervezni, megszervezni és végrehajtani, hatékonyan kommunikálnak írásban és szóban. Egyszerűbb szakmai beszámolókat, értékeléseket, prezentációkat készítenek, illetve prezentálnak. Kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzés keretében Kereskedelem és marketing – logisztika, Kereskedelem és marketing – marketingkommunikáció, illetve Kereskedelem és marketing –kereskedelmi szakokon folytatunk képzéseket. Elhelyezkedés Végzett Hallgatóink alkalmasak kisvállalkozások áruforgalmi vagy marketing területén középvezetői, nagyobb vállalkozásoknál középvezetők és a felsővezetők mellett kereskedelmi, illetve marketing szakreferensi, asszisztensi tevékenységet folytatni. A képzés elvégzése után tanulmányaik beszámításával alapképzésre jelentkezhetnek. A szakirányos képzésben megszerzett ismeretek alkalmassá teszik a Hallgatókat a termelő és kereskedelmi vállalkozások, média és reklámügynökségek kereskedelmi, és marketing kommunikációs feladatainak ellátására, továbbá a szakirányokon végzettek képesek általános gazdálkodási és ügyviteli feladatok lebonyolítására, döntések előkészítésére. Végzett hallgatóink hazai és külföldi gazdasági társaságoknál, vállalatoknál és szolgáltatóknál, közintézményekben, közhivatalokban, családi vállalkozásnál helyezkednek el. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

  • Mezőgazdasági biotechnológus MSc

    Mezőgazdasági biotechnológus MSc Agrár Mesterképzés Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar A képzésről A képzés célja olyan okleveles mezőgazdasági biotechnológus mérnökök képzése, akik felkészültek a biokémia, mikrobiológia, élettan, a klasszikus és molekuláris genetika és transzgénikus nemesítés, a növényi szaporításbiológia területén, valamint ismerik és alkalmazzák ezek laboratóriumi gyakorlatát. Elméleti tudásuk, vezetési-szervezési és kommunikációs ismereteik birtokában alkalmasak tervező-fejlesztő mérnöki, kutatói, illetve vezetői munkakörök betöltésére, tanulmányaik doktori képzés keretében történő folytatására. Hallgatóink számára továbbtanulásra nyílik lehetőség egyetemünk Wittmann Antal Növény-, Állat- és Élelmiszer-tudományi Multidiszciplináris Doktori Iskolájában. Mosonmagyaróvár Képzés helyszíne 4 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról A szakot a mezőgazdasági biotechnológia növénytudományhoz kapcsolódó területe iránt érdeklődő, alapszakot végzett hallgatóknak ajánljuk. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a mezőgazdasági mérnöki, a biológia, a természetvédelmi mérnöki, a kertészmérnöki, a szőlész-borász mérnöki, a vadgazda mérnöki, az állattenyésztő mérnöki alapképzési szak. Kreditelismerési kérelem beadásával vehetők figyelembe az alábbi szakok: az agrár képzési területről az erdőmérnöki, a környezetgazdálkodási agrármérnöki, a műszaki képzési területről a környezetmérnöki, a biomérnöki szakok, továbbá azok az alapképzési vagy mesterképzési szakok. Elhelyezkedés A frissen végzettek a megszerzett ismeretek birtokában akár a felső vezetés stratégiai partnereként támogatják különféle szervezetek munkaerő-gazdálkodását. Tevékenységüket meghatározza a munkaerő-piaci és szervezeti folyamatok ismerete. A szakon végzett hallgatók többsége vállalati HR területen helyezkedik el multinacionális cégeknél vagy a kkv szektorban, kisebb része pedig a közigazgatásban vagy rendvédelmi szervek HR részlegénél dolgozik. Mások tanácsadóként segítik az egyéneket pályatervezési döntéseik meghozatalában, vagy a szervezeteket működési céljaik megvalósításában. A végzett hallgatók felkészültek tanulmányaik doktori képzésben történő folytatására. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

  • Ellátásilánc menedzsment MSc

    Ellátásilánc menedzsment MSc Gazdasági Mesterképzés Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar A képzésről A képzés során kiemelten kezeljük, hogy a hallgatók megismerkedjenek a logisztikai menedzsment hazai és nemzetközi szemléletmódjával, elméleti és gyakorlati téren egyaránt.A készségek fejlesztését az önképzés ösztönzésével, továbbá az oktató-hallgatói együttműködés szoros és eredményes alkalmazásával kívánjuk elérni. A hazai logisztikai menedzsment neves szakemberei vendégelőadóként több tárgyban is szerepet kapnak. A hallgatók bekapcsolódhatnak a tanszéki kutatásokba, ahol közvetlen ismereteket szerezhetnek az elméleti ismeretek gyakorlatban történő alkalmazásáról. Győr Képzés helyszíne 4 Félévek száma Képzés nyelve Magyar, Angol A szakmáról A hallgatók az integrált vállalati logisztikai menedzsment összefüggéseit átlátva képesek lesznek a vállalati logisztikai rendszer és a vállalatokat átfogó ellátási láncok irányítására. A szükséges elméleti tudás birtokában, illetve a modern gyakorlati megoldások ismeretében e szakemberek képesek a vállalaton belüli, illetve a vállalatok közötti logisztikai folyamatok tervezésére, elemzésére és fejlesztésére, valamint azok hatékony vezetésére. Elhelyezkedés Végzett hallgatóink sikerrel pályázhatnak minden olyan állásra, amely a logisztika bármely területét (beszerzés, elosztás, termelés, gyártás, szerelés, szolgáltatás, szállítmányozás, karbantartás, minőségbiztosítás stb.) érinti.A munkaadóktól kapott információk azt mutatják, hogy a logisztikai menedzserek szaktudására a termelés és a szolgáltatás területén működő kis- és nagyvállalkozásoknál, multinacionális vállalatoknál egyaránt szükség van. Elhelyezkedésükre regionálisan – ez alatt elsősorban a hallgatók „hazai” környezetét értve - és országosan is széles körben nyílik lehetőség, amennyiben megfelelő szintű idegennyelv-ismerettel rendelkeznek. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

  • Agrárközgazdász MSc

    Agrárközgazdász MSc Gazdasági Mesterképzés Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar A képzésről A képzés célja olyan agrárközgazdászok képzése, akik képesek a hazai és nemzetközi élelmiszergazdaság területén vállalkozások alapítására és működtetésére, a gazdálkodás átfogó elemzésére, komplex fejlesztési feladatok megoldására, valamint - az ágazati sajátosságok figyelembevételével - a kapcsolódó pénzügyi folyamatok irányítására, elemzésére és kereskedelmi tevékenység menedzselésére. A gyakorlati tapasztalatok megszerzését követően alkalmasak a hazai és nemzetközi élelmiszergazdaság különböző területein közép- és felsővezetői feladatok ellátására. A képzés során a hallgatók széles körű felkészítést kapnak mezőgazdasági és közgazdasági tantárgyakból egyaránt. A mesterszakon végzettek alkalmasak tanulmányaik doktori képzés keretében történő folytatására. Mosonmagyaróvár Képzés helyszíne 4 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról Az agrárközgazdász mélységében és összefüggésében ismeri az élelmiszergazdaságot, a mezőgazdasági termelési folyamatokat, valamint az agrárium kapcsolódását a közgazdasági és üzleti szférához, így a gazdálkodó szervezetekben átfogó gazdasági funkciót lát el. Képes összetett gazdálkodási folyamatok tervezésére és irányítására, ellenőrzésére, elemzésére és értékelésére, az erőforrásokkal való hatékony gazdálkodásra, továbbá pénzintézeteknél, vállalatoknál pénzügyi elemzői, döntés-előkészítői és döntéshozatali feladatok ellátására. Munkája során együttműködik a kapcsolódó szakterületek érintettjeivel, és nemzetközi környezetben is képes hatékony munkavégzésre. Elhelyezkedés A képzés során a gyakorlatiasságra helyezzük a hangsúlyt, így a végzett agrárközgazdászok elsősorban a termelő szférában helyezkedhetnek el, akik a tanult ismeretek és megszerzett tapasztalatok birtokában képesek az agráriumban érdekelt vállalkozás irányítására és működtetésére. A szakon végzettek az agrárgazdasági vállalkozások mellett agrárgazdasági szakigazgatási szerveknél, valamint agrárfinanszírozással foglalkozó pénzügyi szervezeteknél is elhelyezkedhetnek. Emellett a képesítés hozzájárulhat egy saját vállalkozás sikeresebb működtetéséhez, valamint a hazai és nemzetközi üzleti életbe való bekapcsolódáshoz. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

  • Mechatronikai mérnöki MSc

    Mechatronikai mérnöki MSc Műszaki Mesterképzés Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar A képzésről A berendezések automatizáltsági fokának és működési megbízhatóságának növelése, a komplexitásra, miniatürizálásra való törekvés megkívánja magasan képzett, önálló tervező munkára is képes mérnökök meglétét. A mechatronikai mérnök feladatkörébe e szakterületen belül a mechatronikai eszközök és rendszerek tervezése, fejlesztése és gyártása tartozik. A mechatronikai mérnök MSc képzésünk erre a feladatra készíti fel hallgatóinkat. Győr Képzés helyszíne 4 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról A modern hazai iparban stratégiai kérdés, hogy rendelkezésre álljanak olyan kiváló felkészültségű mérnökök, akik a mechatronika szakterületére jellemző (gépészeti, elektronikai, automatizálási, informatikai) komplex ismeretek birtokában vannak. A mechatronikai termékek és rendszerek felhasználására (gyártására, üzemeltetésére, tervezésére és kutatására) való törekvés napjainkban jól érzékelhető, mindinkább erősödő folyamat. Elhelyezkedés A mechatronikai mérnök szakképzettségének megfelelő foglalkoztatottsági területek: a komplex műszaki berendezések fejlesztésében, tervezésében, gyártásában, összeszerelésében, rendszerintegrációjában érdekelt iparvállalatok és kutatási intézmények, valamint a szolgáltatási szférában tevékenykedő (mechanikai, villamos és kommunikáció-technikai berendezések felügyeletével, karbantartásával foglalkozó), vállalkozások. A Széchenyi István Egyetem vonzáskörzetéhez tartozó Nyugat-Dunántúl, és ezen belül Győr térségében kiemelkedő húzóágazat a mechatronikai mérnökök egyik fő munkaadójaként számításba vehető járműipar. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Példa Áron PhD egyetemi tanár Oktatóink

  • Műszaki menedzser BSc

    Műszaki menedzser BSc Műszaki Alapképzés AUDI Hungaria Járműmérnöki Kar A képzésről A képzés 7 félévből áll, amely idő alatt a hallgatóink műszaki és gazdasági ismereteket egyaránt tanulnak. Erre csak ezen a szakon nyílik lehetőség: a többi mérnöki szakokon csak műszaki, a gazdasági szakokon csak gazdasági ismerteket oktatunk. Ha mindkét terület érdekel, vagy még nem tudtál dönteni, akkor a helyed a műszaki menedzser szakon van! A képzést minden félévben indítjuk nappali és távoktatási formában. A szak hallgatói – nappali tagozaton – négy specializáció közül választhatnak: gyártási és minőségbiztosítási folyamatok ipari logisztika (távoktatáson csak ez a specializáció érhető el) járműmenedzser projektmenedzsment Győr Képzés helyszíne 7 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról A modern vállalat olyan, mint a szimfonikus zenekar, ahol a sok hangszer együttese adja a hangzást: a vállalati szervezeti egységek és funkcionalitások is együttesen dolgoznak a tervezett célok megvalósításáéért. Ahogy a zenekarban a karmester összefogja és irányítja a zenészeket, úgy a vállalatnál is szükség van a koordináció biztosítására: ezt végzi a menedzsment. A műszaki menedzser erre a feladatra kap felkészítést: megismeri a műszaki, gazdasági és jogi szakterületeket – hiszen ezek munkáját fogja összehangolni –, és elsajátítja a menedzser technikákat. Egyszerűbben szólva: a képzés során tudatosan arra készítjük fel hallgatóinkat, hogy rövid időn belül vállalati vezetőkké válhassanak. Természetesen a sikeres vezetővé váláshoz megfelelő személyi adottságokra is szükség van: ezeket Te hozod, a tudást és a gyakorlatot itt megszerezheted hozzá! Elhelyezkedés Hallgatóink elhelyezkedési lehetőségeit nem lehet egy adott iparágra lehatárolni, mivel általános menedzsment képzettségük iparágtól függetlenül alkalmasság teszi őket munkavégzésre. Természetesen nem rögtön válnak „főnökké” egy vállalatnál. Tapasztalataink szerint végzett hallgatóink elsősorban a specializációjuknak megfelelő vállalatoknál kapnak munkalehetőséget: nem véletlenül, hiszen e szakmai területeket ismerték meg legalaposabban. A gyártási és minőségbiztosítási specializációval elsősorban minőségügyi mérnökként, az ipari logisztika specializációval termelővállalatoknál logisztikusként helyezkedhetnek el. Járműmenedzserként gépjárműflottákat üzemeltető cégeknél találnak munkát, projektmenedzserként minden szervezetnél, ahol projektek irányítására van szükség. Természetesen lehetőség van egyetemünkön mester tanulmányok folytatására is Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

  • Műszaki menedzser MSc

    Műszaki menedzser MSc Műszaki Mesterképzés AUDI Hungaria Járműmérnöki Kar A képzésről A képzés 4 félévből áll, amely idő alatt a hallgatóink műszaki, gazdasági és vezetői ismereteket egyaránt tanulnak. A kötelező tárgyak mellett lehetőség van 19 szabadon választható tantárgyból kialakítani az egyéni érdeklődésnek megfelelő tantárgyi programot. A képzés utolsó két félévében magas kreditpont értékben támogatjuk a diplomamunka készítését, amellyel párhuzamosan nem kell tanórát látogatni. A képzés során hallgatóinknak lehetőségük van külföldi résztanulmányok végzésére az Európai Unió „Erasmus+” programjának keretében.A képzést minden félévben indítjuk nappali és levelező oktatási formában. Győr Képzés helyszíne 4 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról Ön már rendelkezik felsőfokú végzettséggel és valószínűleg van már vállalati gyakorlata is. Munkája során szervezeti csoport tagjaként dolgozik, vagy ilyen csoport vezetését kell ellátnia. Valószínűleg szembesült már azzal, hogy szakmai ismeretei nem elegendőek komplex műszaki-gazdasági problémák átlátásához, vezetői eredményessége javításához. Jó lenne, ha integráltan tudná kezelni a bonyolult döntési helyzeteket: megfelelően, egységben értékelni az egyes felmerülő szempontokat. A műszaki menedzser mesterszak erre készíti fel önt: a műszaki végzettségűeknek megfelelő szervezeti és gazdasági tudást, a gazdasági területről érkezőknek az eredményes vezetői munkához szükséges műszaki ismereteket kínálja. Célunk, hogy sikeres menedzseri pályára készítsük fel hallgatóinkat. Elhelyezkedés Hallgatóink általában már rendelkeznek munkahellyel: a legkülönbözőbb szakmai területekről érkeznek hozzánk. Képzettségük elsősorban szervezeti előmenetelüket támogatja menedzseri, szervezeti vezetői funkciókban. A munkaerőpiacon hallgatóink sikeresen pályáznak meg vezetői állásokat az alapképzettségüknek és gyakorlatuknak megfelelő területeken. A mester fokozató műszaki menedzser diploma és megfelelő vezetői gyakorlat alapján a későbbiekben sikeresen módosíthatják szakmai életútjukat univerzális menedzserként megjelenve a munkaerőpiacon. Természetesen lehetőség van egyetemünkön PhD tanulmányok megkezdésére is. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

  • Igazságügyi igazgatási BA

    Igazságügyi igazgatási BA Jogi Alapképzés Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar A képzésről A szak célja olyan szakemberek képzése, akik szakszerűen tudnak közreműködni az igazságszolgáltatás hivatásrendjei és az államigazgatási szervek döntéselőkészítő-, végrehajtó- és adminisztratív feladatainak ellátásában. Tanulmányaik során a hallgatóink megismerkedhetnek a különböző jogterületek - pl. polgári jog, büntető jog, munkajog, közigazgatási jog – alapvető fogalmaival, jogintézményeivel, betekintést nyerhetnek az ügyviteli feladatokba, közgazdasági alapismeretekre tehetnek szert, szakmai idegen nyelvi ismereteiket bővíthetik. Szakmai partnereink széles köre lehetővé teszi, hogy a hallgatókkal megismertessük az egyes ágazatok elvárásait, jellegzetes problémáit és gondolkodásmódját. Győr Képzés helyszíne 6 Félévek száma Képzés nyelve Magyar A szakmáról A szak elvégzésével a hallgatók igazságügyi szervező szakképzettséget kapnak. Az igazságügyi szervezők jogi, különösen eljárásjogi alapismereteik, az igazságügyi rendszer és az államigazgatási szervek szervezetére és ügyvitelére vonatkozó ismereteik birtokában alkalmasak arra, hogy közreműködjenek igazságügyi és hatósági döntések előkészítésében és végrehajtásában, valamint e szervezetek adminisztrációs feladatainak ellátásába. A hivatás gyakorlásához fontos a precizitás, a probléma megoldó képesség, és írásbeli és szóbeli kommunikációs készségek megléte. Elhelyezkedés A szak elvégzése után az igazságszolgáltatás és a jogszolgáltató hatósági jogalkalmazás széles körében nyer elhelyezkedési lehetőséget a hallgató (bíróságoknál és ügyészségeknél, ügyvédi irodákban, közjegyzői irodákban, a végrehajtói apparátusban, rendvédelmi szerveknél, valamint a közigazgatási szerveknél). Friss diplomásként az igazságszolgáltatást alkotó szerveknél bírósági ügyintézőként, valamint a közigazgatási szervezetrendszerben irányadó előmeneteli rendszernek megfelelően foglalkoztatott szakemberként van lehetőség a sikeres álláspályázatra, de nyitva állnak a hallgatók előtt a rendvédelmi igazgatásban való elhelyezkedés esélyei is. Tantárgy tematika Tudj meg többet a szakról Oktatóink

Keresés

bottom of page