top of page

1203 találat

  • A Széchenyi István Egyetem ZalaZone-on végzett kutatásairól tájékozódott a bécsi magyar nagykövet

    A Széchenyi István Egyetem nemzetközi tevékenységével, az intézmény Zalaegerszegi Innovációs Parkjával, valamint a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó ZalaZone tesztpályával ismerkedett Magyarország bécsi nagykövete március 11-én. A diplomata úgy véli, az ott zajló kutatás-fejlesztési tevékenység új lehetőségeket jelent a magyar–osztrák kapcsolatrendszerben. A Széchenyi István Egyetem korszerű infrastruktúrával rendelkezik a zalaegerszegi ZalaZone-on, ahol tavaly fejeződött be innovációs parkjának építése. Szilágyiné Bátorfi Edit, Magyarország bécsi nagykövete és Jávori Balázs, a nagykövetség tudományos és technológiai szakdiplomatája március 11-i látogatásukon az intézmény munkatársainak tájékoztatói mellett megtekintette a világ egyik legmodernebbjének számító járműipari tesztpályát és az egyetem létesítményeit, valamint egy drónbemutatón is részt vett. Dr. Lukács Eszter, az egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese elmondta, a képzéseit Győrön kívül Mosonmagyaróváron, Zalaegerszegen és Budapesten kínáló intézmény 14 ezer hallgatója ma már a világ közel nyolcvan országából érkezik. A mintegy 200 magyar és több mint 40 angol nyelvű képzést nyújtó egyetem hat nemzetközi ranglistán is szerepel. A Quacquarelli Symonds (QS) európai listája alapján a kontinens legjobb 400 egyeteme közé, a Times Higher Education (THE) rangsora alapján pedig a világ top 5 százalékába tartozik az intézmény, amely mindkét szervezet fenntarthatósági listáján is szerepel „Az elmúlt három évben megháromszoroztuk egyetemünk Scopus-adatbázisban mért tudományos publikációs tevékenységét, többek között ennek köszönhető, hogy felkerültünk a THE mérnöki tudományok szakterületi listájára is” – húzta alá. Az elnökhelyettes kitért a hallgatók számára nyitva álló nemzetközi tanulmányi lehetőségekre, köztük a Pannonia ösztöndíjprogramra, valamint az öt külföldi partneregyetemmel kínált kettős képzésekre. Hangsúlyozta, hallgatóik számos tudományterületen kapcsolódhatnak be a kutatásokba az önvezető járművektől az infokommunikáción át az egészségügyi technológiák fejlesztéséig. Az egyetem Zalaegerszegi Innovációs Parkját dr. Weltsch Zoltán központvezető mutatta be. „A ZalaZone nem csupán egy tesztpálya, hanem egy ipari ökoszisztéma is, amelynek szerves részét képezi az innovációs park. Az ökoszisztéma szereplői mint egy kirakós elemei kapcsolódnak egymáshoz és sokszorozzák meg a ZalaZone-ban rejlő lehetőségeket” - fogalmazott. Kiemelte: a működésük három alappillére az ipari bázis, az egyetem tudományos tudása és az ezt kiegészítő helyi tudás. Megemlítette, hogy az itt zajló kutatás-fejlesztés egyszerre szolgálja a gazdaságot és a gyakorlatorientált szakemberképzést. Dr. Szauter Ferenc, az egyetem Járműipari Kutatóközpontjának igazgatója a központ győri és zalaegerszegi tevékenységét ismertette. Bemutatta az elektromobilitás, az önvezető járművek és az autonóm közlekedés terén elért eredményeiket. Hozzáfűzte, a fiatalok részt vehetnek ezekben a kutatásokban, gyakorlati tudásukat pedig sikeres hallgatói csapatokban csiszolhatják. Ezek között említette a Formula Student-sorozatban versenyző, európai élvonalba tartozó Arrabona Racing Team-et, a vele szorosan együttműködő SZEngine motorfejlesztő csapatot és az Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén tavaly a saját világcsúcsát megdöntő SZEnergy Team-et. Lukács Balázs, az egyetem Digitális Fejlesztési Központjának infokommunikációs technológiák fejlesztési divízióvezetője az ipari partnerekkel, valamint a hallgatók bevonásával végzett további fejlesztésekről beszélt. „Digitalizációs projektekkel, többek között drónokkal, vezeték nélküli kommunikációval, mesterséges intelligenciával foglalkozunk. Alkalmazottaink jelentős része egyetemünkön végzett, legtöbbjük már alapképzése alatt bekapcsolódott a munkánkba” – fejtette ki. A szakember bemutatta az ABZ-vel közösen fejlesztett permetező drónt, különböző IoT, például nyomkövető eszközöket, illetve olyan egészségügyi fejlesztéseket, mint a szemmozgást vizsgáló műszer. „A ZalaZone-on tett látogatásom célja az volt, hogy megismerjem az ebben a különleges tesztkörnyezetben és a Széchenyi István Egyetem Zalaegerszegi Innovációs Parkjában rejlő lehetőségeket. Rengeteg új információt és pozitív benyomásokat szereztem az itt zajló tevékenységekről. A szakmai bemutatók során látottak alapján úgy gondolom, hogy a magyar–osztrák kapcsolatrendszerben új potenciált tudunk hasznosítani, és az a célom, hogy ez minél hamarabb konkrét együttműködésekben öltsön testet” – osztotta meg tapasztalatait Szilágyiné Bátorfi Edit nagykövet.

  • Innováció és vállalatépítés: a Bosch csoport topvezetője tartott előadást a Széchenyi-egyetemen

    Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a Széchenyi István Egyetem Spinoff Extra elnevezésű rendezvényének. A cég Magyarország egyik legnagyobb munkaadója, az intézmény fontos ipari partnere. A topmenedzser saját életútja mellett az innovációról, egy ötlet termékké válásáról és egy vállalkozás sikerre vezetéséről is beszélt. A Széchenyi István Egyetem Spinoff Klub eseménysorozatának célja, hogy összekösse egymással a gazdaság, a vállalkozás, az innováció iránt érdeklődőket, s ezáltal olyan kapcsolatok szülessenek, amelyekből aztán kutatás-fejlesztési projektek vagy akár startup vállalkozások nőhetnek ki. Az intézmény Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központjának szervezői csapata ennek sikerén felbuzdulva hívta életre a Spinoff Extra című programot, amelynek során az érdeklődők testközelből ismerhetnek meg egy-egy ismert és elismert vezetőt. Az egyetem Győri Innovációs Parkjában, vagyis a Kockában megrendezett első előadás vendége dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt. Nem véletlen tehát, hogy a sorozat nyitóprogramját telt házzal rendezték. „Dr. Szászi István járműmérnökként végzett, a PhD-fokozat megszerzése után tanársegéd, majd adjunktus lett. Ipari projektjei során bepillanthatott az üzleti szektor izgalmas világába, és a vállalati oldalon folytatta pályafutását. 2004-ben projektmérnökként kezdte karrierjét a Boschnál, majd számos különböző vezetői pozíció betöltése után 2021-től a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban. Közel húszéves vezetői tapasztalattal rendelkezik, több mint huszonháromezer munkavállalóért felel, vezetőknek szóló mentorprogramokban vállal szerepet, tevékenységét 2023-ban Gábor Dénes-díjjal ismerték el” – mutatta be az előadót dr. Rámháp Szabolcs, az est házigazdája, az egyetem oktató-kutatója. „Kezdetben tudományos pályára készültem, de az ipari projektek megfertőztek, ezért 2004-ben meghoztam a döntést, és csatlakoztam a Bosch csoporthoz. Ettől függetlenül soha nem éreztem, hogy szakítottam a tudományos élettel, hiszen az iparban hasznosítottam korábbi kutatási eredményeimet” – emelte ki dr. Szászi István. Munkahelyével kapcsolatban megemlítette, a Bosch a legnagyobb külföldi ipari munkaadó Magyarországon, nettó árbevétele a negyedik legmagasabb az országban, alkalmazottai a GDP mintegy három százalékát termelik meg. Saját szerepéről elmondta, Magyarország mellett a Szerbiában, Horvátországban és Szlovéniában található Bosch kereskedelmi egységek, valamint a Romániában és Bulgáriában található fejlesztési tevékenységek tartoznak a felügyelete alá. „Hazánkban működik a cég egyik legnagyobb kutatás-fejlesztési központja, ahol az autóipar jövőjét alakítjuk. Olyan projekteken dolgozunk, amely a járműgyártás következő nyolc-tíz évét határozhatja meg. Víziónk, hogy együtt innovatív technológiai partnerré váljunk egy ökoszisztémában” – fogalmazott. Mint mondta, büszke arra, amit az elmúlt években kollégáival az ökoszisztéma alakításáért tett, mert a cég abban érdekelt, hogy ne csak önállóan, hanem a partnerekkel közösen tudjanak sikeresek lenni. Az előadó kitért az innováció jelentőségére, amely minden esetben társadalmilag és gazdaságilag is hasznos ötletből indul. Hozzáfűzte, a Bosch alapfilozófiája, hogy csak olyan innovációkkal foglalkozik, amelyek az emberek életét jobbá teszik. Kifejtette, a Bosch korai fejlesztései, mint az irányjelző vagy az ablaktörlő még házon belüli innovációk voltak, de ma már a fejlesztések komplexitása miatt szélesebb körű ökoszisztémára van szükség. „Köztük az egyetem, a tudományos kutatások jelenlétére, valamint a gyors válaszokra képes és agilis startup, vagy éppen az egyetemi környezetből induló spinoff cégekre. Emellett fontos a kormányzattal való együttműködés, amely inkubációs folyamatokat képes gyorsítani” - sorolta. „Az innovációhoz nélkülözhetetlen, hogy ismerd a területet, amiben dolgozol. Ha egy ötletből startupot szeretnél létrehozni, ismerned kell az adott üzletágat. Emellett szükség van egy keretrendszerre, amely abban segít, hogy az ötletről gyorsan el tudjuk dönteni: lesz-e belőle termék, vagy sem. Ugyancsak lényeges kérdés, hogy milyen kultúra alapján innoválunk” – világított rá az előadó, aki a vállalati szemlélet sajátosságait, a munkatársak kreativitását támogató közeg fontosságát is hangsúlyozta. Az előadó a cég fókuszterületei között említette az elektromos hajtást, az önvezetéssel kapcsolatos technológiákat, az IoT-t és a mesterséges intelligenciát. Példaként a videokamera-alapú adaptív távolságkövető rendszer különböző felhasználási lehetőségeit mutatta be, amelyek a közlekedés során a vezetőt segítik. Hangsúlyozta, ezek a technológiák nem csupán kényelmi funkcióval bírnak, hanem a biztonságot szolgálják, többek közt a ráfutásos balestek elkerülését, és így kapcsolódik a Bosch korábban említett missziójához. Dr. Szászi István végezetül azokat a hallgatókat és kutatókat is megszólította, akik startup vállalkozáson gondolkodnak. A nekik szánt tanácsok mellett felhívta a figyelmet a csapatban gondolkodás, a reális üzleti modell vevői hitelesítésének és az ökoszisztémában való részvétel, vagyis az együttműködés fontosságára.

  • Az országban elsőként indított harc- és páncélozott jármű szakmérnök képzést a Széchenyi-egyetem

    A páncélzat kialakításától a kétéltű járművek elemzésén át a kibervédelemig számos területen szereznek korszerű ismereteket azok, akik elvégzik a Széchenyi István Egyetem harc- és páncélozott jármű szakmérnök képzését. Ilyen szakirányú továbbképzési szak korábban sehol sem indult az országban. A Széchenyi István Egyetem korszerű tudással és rengeteg tapasztalattal rendelkezik a műszaki-technológiai területeken, és arra törekszik, hogy gyorsan reagáljon a munkaerőpiaci igényekre. Az intézmény erre alapozva indította el ebben a félévben a két féléves, harc- és páncélozott jármű szakmérnök képzést. A szak ötletgazdája dr. Lakatos István professzor, a Közúti és Vasúti Járművek Tanszék vezetője, Molnár László címzetes egyetemi docens és Dömény Sándor vezérőrnagy volt. Mint prof. dr. Lakatos István elmondta, a cél olyan szakemberek képzése a harcjárműgyárak és a honvédség tiszti állománya számára, akik hosszú távon képesek kiszolgálni, támogatni és irányítani a harci járművek gyártását, fejlesztését, átalakítását, szervizelését és tesztelését. A hallgatók többek között a programozás, a valós idejű és felhőalapú adatfeldolgozás, a szabályozástechnika, az érzékelés és az adatgyűjtés, a kárelemzés és a diagnosztika, az infokommunikáció és a kiberbiztonság, a páncélzat kialakítása, a kétéltű járművek elemzése, valamint a tereptan, a katonaföldrajz és a geoinformatika területén szereznek naprakész ismereteket a gyakorlatorientált, részben személyes jelenléttel, részben online formában megvalósuló képzés során. A tantárgyakat – alkalmazott mechanika, fegyver- és lőszertechnika, járműelektronika-kibervédelem, páncélozás, harcjárműtechnika, kommunikációtechnológia – az egyetem munkatársai, illetve külsős, katonai szakemberek tartják. A képzés megnyitóján Dömény Sándor vezérőrnagy hatalmas sikernek nevezte, hogy hosszú előkészítés után elindulhatott a képzés. Hozzátette: a hallgatók fejlődését kiváló oktatói gárda és elhivatott katonák segítik. Prof. dr. Lakatos István azt fejtette ki, hogy a szak létjogosultságát erősíti az a hadiipari fejlődés, amely Magyarország előtt áll a következő években. A hallgatók sokféle motivációval, érdeklődési körrel érkeztek. A letenyei Gerencsér Máté járműmérnök alapszakon végez nyáron a Széchenyi-egyetemen. „Már régóta érdekelnek a harcjárművek, ezért szeretnék ezen a területen olyan speciális tudásra szert tenni, ami kiegészíti a járműmérnöki képzést. Később ebben a szegmensben tervezek dolgozni is” – mondta. Egy másik hallgató, Ésik Árpád, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszamogyorós agrármérnök végzettségű polgármestere kérdésünkre azt fejtette ki, hogy sportlövészszakosztályukban 43 sportlövésszel dinamikus lövészettel foglalkoznak. Emellett magánberuházásban, a magyar–ukrán határ közelében lőteret épít. „A képzésre rendészeti-katonai jellege miatt jelentkeztem, bízom abban, hogy olyan ismereteket szerzek, amit a lövészet során tudok hasznosítani. Tetszett, hogy a szak rugalmas, és egy év alatt megszerezhetem a diplomát” – jegyezte meg. A mérnöki végzettségű hallgatók a képzés végén harc- és páncélozott jármű szakmérnök, míg az azzal nem rendelkezők harc- és páncélozott gépjármű szakember végzettséget szereznek. Részletes információk a következő honlapokon érhetők el: https://felveteli.sze.hu/harc-es-pancelozott-gepjarmu-szakmernok, https://felveteli.sze.hu/harc-es-pancelozott-jarmu-szakember-.

  • Sport és digitalizáció: együttműködik a Pick Szeged és a Győri ETO-UNI FKC a Széchenyi-egyetemmel

    Kutatás-fejlesztési és oktatási együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem a Pick Kézilabda Zrt.-vel és a Győri ETO-UNI FKC-vel. A partnerség keretében az intézmény a sport szolgálatába állítja a digitalizációt, és olyan adatalapú szolgáltatásokat fejleszt, amelyek hozzájárulnak a sportolók teljesítménynöveléséhez. A Széchenyi István Egyetem győri campusán került sor annak a megállapodásnak az ünnepélyes aláírására, amelyet az intézmény a szegedi és a győri férfi-kézilabdaklubbal kötött. „A cél, hogy a digitalizáció eszközeivel segítsük a sportot” – fogalmazta meg a hármas együttműködés lényegét röviden dr. Drotár István, az egyetem Digitális Fejlesztési Központjának vezetője. Kifejtette, a közös projektben adatalapú támogatást nyújtanak a kézilabdában csapat- és egyéni szinten egyaránt. Hozzátette, a profi sportolók teljesítménynövelését célzó, adatalapú irányítási rendszer fejlesztésére épített, sportdietetikai és sporttáplálkozási módszereket dolgoznak ki. A megállapodás a kutatás-fejlesztés mellett a képzésfejlesztésre is kiterjed, elsősorban sport-és rekreációszervezés témakörben. A szegedi klub részt vesz az egyetemmel közös pályázati projektek kidolgozásában, valamint vállalja, hogy az együttműködő partnerek részére sportszakmai együttműködés keretében szakmai, módszertani és sportágspecifikus támogatást nyújt. A Győri ETO-UNI FKC Kft. közreműködik a férfi kézilabda játékosállományára irányuló sportdietetikai rendszer fejlesztésében, tesztelésében és a közös pályázati projektek megvalósításában. „Példaértékű a Széchenyi István Egyetem nyitottsága és aktivitása, amely jelentősen megkönnyíti a partnerséget. A játékosok mérése, a teljesítménymonitoring és az adatalapú elemzés rendkívül fontos a számunkra, ezért örömmel veszünk részt az együttműködésben” – fogalmazott Kiss Bence, a Pick Kézilabda Zrt. cégvezetője. Hozzáfűzte, amellett, hogy az egyetemmel jövőbe mutató kutatásokba kezdenek, a mostani megállapodás a győri sportklubbal már meglévő kiváló sportszakmai kapcsolatot is tovább mélyíti. „Egyetemünkön kiemelten kezeljük a sportot, élsportoló hallgatóinknak pedig kettős életpályát kínálunk annak érdekében, hogy az aktív pályafutásukat követően a civil életben is sikeresek legyenek a nálunk megszerzett diplomával. Intézményünk erőssége a modern technológiák kutatása, amely a sportfejlesztéshez – jelen esetben a sportolói teljesítménynöveléshez – is nagymértékben hozzá tud járulni” – mondta el dr. Filep Bálint, a Széchenyi-egyetem elnöke. Kiemelte, ehhez olyan innovatív környezetet teremtenek, amelyben az intézmény és vezető világcégek munkatársai közvetlenül tudnak kooperálni egymással, többek között a campustól néhány száz méterre található Győri Innovációs Parkban. Uhlig Rita, a Győri ETO-UNI FKC Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, a győri egyetem valóban mindenben segíti a sportolókat, amelyből a kézilabdázók is profitálnak. Megköszönte a szegedi klub sportszakmai partnerségét, amely hozzájárul a győri kézilabdázás sikereihez is.

  • Spinoff Extra: topvezetőktől tanulhatnak a hallgatók a Széchenyi István Egyetemen

    A Spinoff Klub a Széchenyi István Egyetem nagy sikerű közösségépítő, innovációgazdasági programsorozata, melynek során neves meghívott előadók panelbeszélgetés keretében tárgyalják meg a legfrissebb technológiai trendek üzleti vonatkozásait. A mostani félévtől a brand újabb rendezvénnyel bővül: a Spinoff Extra során sikeres topmenedzserekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők – elsőként, március 20-án, szerdán dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban lesz a vendég. A Széchenyi István Egyetem Spinoff Klub eseménysorozatának célja, hogy összekösse egymással a gazdaság, a vállalkozás, az innováció iránt érdeklődőket, ezáltal olyan kapcsolatok szülessenek, amelyből aztán kutatás-fejlesztési projektek vagy akár startup vállalkozások nőhetnek ki. Az egyes beszélgetések valamilyen népszerű, aktuális, sokakat felcsigázó téma köré szerveződnek. Emlékezetes: idén februárban a mesterséges intelligencia trendjeit vitatták meg a győri vállalkozói szektor képviselői – a közönség elsöprő érdeklődése mellett. A nagy sikerre tekintettel a brand gazdája, az egyetem Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központjának szervezői csapata úgy döntött, hogy újabb rendezvénnyel bővíti a féléves naptárat: a Spinoff Extra keretében – ahogy az esemény alcíme is hirdeti – az érdeklődők testközelből ismerhetnek meg egy-egy ismert és elismert vezetőt. A vendégek betekintést adnak az általuk képviselt szektor kulisszái mögé, fellebbentik a fátylat a vállalkozásukat érintő legfontosabb kihívásokról, valamint megosztják személyes tapasztalataikat a karrierútjukkal kapcsolatban. A rendezvények nyílt és ingyenes programok, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. Elsőként március 20-án, szerdán 17:30-tól dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban lesz a Spinoff Extra vendége az egyetem Győri Innovációs Parkjában, a „Kockában”. A Gábor Dénes-díjjal kitüntetett (eredeti szakmája szerint járműmérnök) szakember menedzseri pozíciója mellett kutatói múlttal is rendelkezik, így ezer szállal kötődik a felsőoktatáshoz. Előadásában szóba kerül az európai (és azon belül a magyar) járműipar helyzete, az elektromobilitás és az önvezetés térnyerése, valamint a magyarországi mérnökképzés jelene és jövője. A rendezvény végeztével informális beszélgetésekre, személyes kapcsolatteremtésre is lehetőség nyílik majd.

  • PlayIT: nagyszabású gamer rendezvényeknek ad otthont a Széchenyi István Egyetem

    A gamingé és az e-sporté lesz a főszerep a győri Széchenyi István Egyetemen március 23-án, ahol a hazai gamerek legnagyobb rendezvénye, a PlayIT Széchenyi Game Fest kap helyet. Az országos eseményen többek között drónok, szimulátorok, izgalmas versenyek és ismert influenszerek várják az érdeklődőket. Magyarország legnagyobb gamer és e-sport-rendezvényének, a PlayIT-nek ad otthont március 23-án, szombaton a Széchenyi István Egyetem. A több mint tízéves múlttal rendelkező eseményre általában Budapesten kerül sor, azonban most öt év után először Győrbe látogat, ahol a Széchenyi-egyetem campusán négy helyszínen (Új Tudástér aula, P5 parkoló, Mobilis Interaktív Élményközpont és Győr Városi Egyetemi Csarnok) várja a látogatókat. A PlayIT belépő megvásárlását követően látogatható és számos izgalmat tartogat. Lehetőség lesz autószimulátorok kipróbálására, a kicsiknek pedig a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA „Road Safety” projektje mutatja be a KRESZ és a biztonságos közlekedés formáit, különféle járművek segítségével – a gyerekek lábbal hajtós gokartot, rollert és elektromos motort is használhatnak. Az eseményen drón-, szimulátor-, valamint CoD1-versenyt rendeznek, amelyeket megtekinthetnek az érdeklődők, illetve a látogatók bekapcsolódhatnak a város legnagyobb LAN-partyjába is az egyetem aulájában. A Mobilisben a hazai autó- és motorsport fontos szereplői (többek között Nagy Dániel kétszeres magyar bajnok autóversenyző és Kiss Norbert, autóversenyző, négyszeres kamion-Európa-bajnok) egy kerekasztal-beszélgetésen vesznek részt, valamint az egyetemi hallgatói versenycsapatok (Arrabona Racing Team, SZEnergy) autói és műhelyei is megtekinthetők lesznek a nagyközönség számára. A PlayIT-n a jelenlévők találkozhatnak a gamer világ legnépszerűbb videósaival is: Győrbe érkezik Szalay Isti, Nasz Dani, Csenki Patrik (Unifield) és Hunter is. Mindezeken túl e-sport gaming zone, cosplay bemutató, nyereményjátékok, illetve League of Legends- és szimulátorbajnokság-díjátadó is helyet kap az eseményen. „A rendezvény kapcsán fontosnak tartjuk, hogy a fiatal korosztály itt személyesen megismerheti a Széchenyi-egyetem modern campusát és az intézmény nyújtotta lehetőségeket, ezáltal biztosítva a folyamatos utánpótlást nemcsak az autó- és motorsport, hanem a hazai műszaki és tudományos mérnöki területeken egyaránt” – húzta alá Kovács Tamás, az esemény egyik szervezője, az egyetem Digitális Fejlesztési Központjának fejlesztőmérnöke. „Egyetemünk sportegyesülete, a SZESE 2019 óta rendelkezik e-sport-szakosztállyal, amely egyre népszerűbb a hallgatók körében, és országosan is kiváló eredményekkel rendelkezik. Emiatt kiváló kapcsolódási pontnak tűnt a Meex-szel való közös együttműködés, amellyel partnerségben szervezzük a győri PlayIT – Széchenyi Egyetem Game Fest-et” – tette hozzá. Aki kedvet kapott a PlayIT izgalmas és változatos progamjához, online vásárolhat jegyet.

  • Felvételi: ötezernél is többen jelentkeztek első helyen a Széchenyi-egyetem színvonalas képzéseire

    Közel öt és fél ezren jelentkeztek idén első helyen a Széchenyi István Egyetemre, majdnem annyian, mint a rekordszámokat hozó tavalyi évben. Az intézmény ezzel megerősítette helyét a legjobb hazai felsőoktatási intézmények között. Az adatok alapján a fiatalok pozitívan értékelik az egyetem magas színvonalú képzéseit és európai színvonalú infrastruktúráját. Az Oktatási Hivatal most közzétett adatai szerint 5433-an jelölték meg első helyen a Széchenyi István Egyetem valamely képzését az idei felvételi eljárásban, míg az összes jelentkezés száma – hiszen egy fiatal több szakot is megjelölhetett – megközelíti a 20 ezret. A rendkívül magas számok kis híján elérik a tavalyi rekordokat, ami annak tükrében különösen nagy szó, hogy a középiskolai rendszer változása miatt ebben az évben a technikumokból jóval kevesebben tanulnak tovább. Mindez az adatok alapján az országban a hetedik legnagyobbnak számító intézmény növekvő presztízsét és vonzerejét mutatja. Dr. Kovács Zsoltnak, az egyetem általános és oktatási elnökhelyettesének tájékoztatása szerint a szakok közül a legtöbben a járműmérnökire, a gazdálkodási és menedzsmentre, a kereskedelem és marketingre, valamint a gépészmérnökire szeretnének bejutni, de vonzónak bizonyultak többek között a közlekedésmérnöki, a tanító, a gyógypedagógia, a nemzetközi tanulmányok, a turizmus-vendáglátás és a szülészeti-nőgyógyászati szonográfia szakok, valamint a designképzések is. Az új képzések közül különösen sokan választották egészségügyi menedzser, valamint a modern technológiák és kiberbiztonság joga mesterszakokat. A műszaki és gazdaságtudományi karokon kívül érdemes kiemelni az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kart, ahova a tavalyi rekordot követően ezúttal 38 százalékkal többen jelentkeztek első helyen. Itt az agrár- és élelmiszer-tudományi területek mellett egyre népszerűbbek a vidékfejlesztéssel, illetve a fenntarthatósággal kapcsolatos szakok, például az ESG – környezeti, társadalmi és irányítási szakember mesterszak. Ugyancsak jóval többen szeretnének továbbtanulni az elmúlt évinél ezenkívül az Egészség- és Sporttudományi, illetve a Művészeti Karon. Az elnökhelyettes felhívta a figyelmet arra is, hogy a Széchenyi-egyetem az országban elsőként kínál előzetes hallgatói jogviszonyt összesen 17 Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Somogy vármegyei, valamint budapesti technikum diákjainak, és bíznak abban, hogy ennek révén további tehetséges, motivált fiatalok kerülnek be az intézménybe. „Az elmúlt időszak folyamatos fejlesztéseivel olyan tudományos és képzési környezetet hoztunk létre, amely minden hallgatónknak kiemelkedő hazai vagy nemzetközi szakmai karrier felépítésének lehetőségét biztosítja. A jelentkezési adatok alapján a fiatalok rendkívül pozitívan értékelik egyetemünk színvonalát. Az általunk nyújtott minőséget jelzi, hogy intézményünk ma már a Quacquarelli Symonds és a Times Higher Education hat világranglistáján szerepel, amelyek közül négyen tavaly debütált. A nálunk tanulók fejlődését az élenjáró technológiákat fejlesztő vállalatokkal meglévő szoros együttműködéseink, a nemzetközi elitbe tartozó hallgatói csapatokra épített tehetséggondozási rendszerünk, valamint a számos elnyerhető ösztöndíjunk mellett európai színvonalú infrastruktúránk is segíti. Tavaly készült el például Győri és Zalaegerszegi Innovációs Parkunk, illetve mosonmagyaróvári Smart Farm Tangazdaságunk, amelyek újabb lehetőségeket nyitottak meg hallgatóink számára is” – hangsúlyozta dr. Kovács Zsolt. Hozzátette: a fiatalok a Széchenyi-egyetemen szerzett diplomával könnyen el tudnak helyezkedni, és az átlagosnál magasabb fizetéshez jutnak a munkaerőpiacon. „A gólyák pezsgő campusra és városba, támogató, nemzetközi környezetbe érkeznek, ahol az angol nyelvű képzések száma meghaladja a negyvenet, a hallgatói közösséget pedig csaknem nyolcvan ország fiataljai alkotják” – mondta végül az elnökhelyettes.

  • Nemzeti ünnep: Széchenyi-egyetemi polgárokat és az intézményhez kötődő személyeket tüntettek ki

    A Széchenyi István Egyetem több munkatársa, egykori hallgatója, együttműködő partnere vehetett át állami és győri kitüntetést a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából. Széchenyi-díjat kapott dr. Bihari Mihály jogász, a politikatudomány doktora, a Széchenyi István Egyetem professor emeritusa, az Alkotmánybíróság volt elnöke a magyar politológiaoktatás megalapozásában vállalt kiemelkedő szerepe, jelentős tudományos, oktatói és oktatásszervezői, valamint a győri egyetemi szintű jogászképzés megszervezésében alapító atyaként végzett tevékenysége elismeréseként. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetésben részesült dr. Choi Insu, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának habilitált egyetemi docense, zongoraművész és Mészáros Márta, az intézmény Nemzetközi Programok és Alumni Központjának vezetője. Ezt az elismerést kapta Őrsi Ferenc Győrben járműgyártási szakon végzett, az alma materrel intenzív kapcsolatot ápoló egykori hallgató, a nemzetközi autóbuszgyártás vezető cégének ipari formatervezője. Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át Mészáros István mesteroktató, a Távközlési Tanszék munkatársa. Ezt az elismerést kapta Szabady János közgazdász, hely- és sporttörténész is, aki a Győr térségében működő vízügyi szolgáltató cég korábbi igazgatási vezetőjeként több évtizeden át szervezte a vállalat és az egyetem együttműködését. Dr. Pup Dániel egyetemi adjunktusnak, az egyetem Járműipari Kutatóközpontja szakmai koordinátorának, a Közúti és Vasúti Járművek Tanszék oktatójának Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat elismerést ítéltek oda. A március 15. alkalmából tartott díszközgyűlésen adták át a Győr Díszpolgára kitüntető címeket és a Pro Urbe Győr díjakat. Díszpolgári címet adományozott az önkormányzat dr. Kerényi Ervin ügyvédnek, Kulcsár Béla igazságügyi gépjárműszakértőnek, Villányi Tibornak, a Győri Zsidó Hitközség elnökének és Zalán Barnabásnak, a Rába-gyár egykori vezérigazgatójának. Dr. Kerényi Ervin értékes jogi tanácsaival az 1990-es években sokoldalúan támogatta a jogelőd Széchenyi István Főiskola fejlődését, s tagja volt a győri, egyetemi szintű jogászképzés indítását előkészítő szakmai testületnek. Kulcsár Béla a Széchenyi István Egyetem címzetes egyetemi docense, a közlekedésbiztonság tárgy oktatója. Villányi Tibor az egyetem holdudvarának jeles személyisége, az intézmény legmagasabb közösségi elismerése, a Pro Universitate díj birtokosa. Zalán Barnabás 1996-tól 2001-ig az Universitas-Győr Alapítvány kuratóriumi tagjaként a győri egyetem előkészítését, szervezését széles körű gazdasági kapcsolataival, megfontolt javaslataival és kritikusan megfogalmazott véleményével támogatta. Pro Urbe Győr díjban részesült Ferenczi Tamás János festőművész, Molnár György fotós, valamint posztumusz díjjal ismerték el Csáky Anna költőt. Molnár György a Győri Szalon egyik szerkesztőjeként nagy szimpátiával és érdeklődéssel fogadta, fogadja a Széchenyi István egyetem tevékenységéről szóló híreket. Csáky Anna egykor az intézmény nyelvtanára volt.

  • Elismeréseket adtak át a Széchenyi István Egyetem március 15-i ünnepségén

    Méltóságteljes ünnepséggel emlékezett az 1848–49-es forradalomra és szabadságharcra a Széchenyi István Egyetem. A rendezvényen doktorokat avattak, valamint átadták az intézmény rangos elismeréseit azoknak, akik munkájukkal nagymértékben hozzájárultak az intézmény fejlődéséhez. „A százhetvenhat évvel ezelőtti történelmi jelentőségű, sorsfordító eseményekre emlékezünk, amikor a márciusi ifjak Magyarország önállóságáért, modernizálásáért fogtak össze. Egy dolog azóta sem változott: a talpon maradásért és jövőnkért ma is mindenkinek mindent meg kell tennie a saját területén. A mi feladatunk az, hogy egyetemünk kiválóan teljesítsen, oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységével elősegítse a régió fejlődését, a gazdaság versenyképességének erősítését. Mi ezzel tudunk hozzájárulni egy erős Magyarországhoz” – fogalmazott ünnepi beszédében prof. dr. Friedler Ferenc, az intézmény rektora, tudományos elnökhelyettese. Kiemelte: az egyetem céljainak eléréséhez nemzetközi színvonalú kutatásokra, élenjáró technológiákat fejlesztő cégekkel való együttműködésekre, korszerű infrastruktúrára, kiváló hallgatókra és munkatársakra van szükség. „Ezeken a területeken az elmúlt időszakban jelentős eredményeket értünk el, amit intézményünk világranglistákon való szereplése is tükröz. Köszönet illeti oktatóinkat, kutatóinkat, kollégáinkat, akik munkájukkal megalapozták sikereinket. Mindannyian tudjuk ugyanakkor, hogy további erőfeszítésekre van szükség, mert a világ legrangosabb egyetemeivel vagyunk versenyben” – mondta. A köszöntőt követően elismerések átadásával folytatódott az ünnepség. A Pro Universitate díj olyan egyetemi munkatársak, illetve az egyetemet támogató polgárok, közéleti személyiségek munkájának elismerésére szolgál, akik nagymértékben hozzájárultak az intézmény céljainak megvalósításához, hírnevének, tekintélyének, megbecsültségének öregbítéséhez. Pro Universitate díjat vehetett át Schmitt Pál, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, olimpiai bajnok a Széchenyi István Egyetemen sikeresen és egyedülálló tartalommal működő sportdiplomácia szakirányú továbbképzés egyik alapítója, vezető oktatói gárdájának meghatározó tagja, valamint Ablonczyné prof. dr. Mihályka Lívia, az egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karának volt dékánhelyettese, Apáczai Csere János Karának egykori dékánja, az intézmény társadalmi kapcsolatokért felelős elnöki megbízottja. Professor emeritus címet kapott dr. Faragó László János nyugalmazott egyetemi tanár a területi tervezés és a területfejlesztés terén végzett több évtizedes oktatói és kutatói tevékenysége, valamint az intézmény Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskolája törzstagjaként folytatott tehetséggondozó munkája elismeréseként. A Széchenyi István Egyetem Szenátusa címzetes egyetemi tanári címet adományozott dr. Kovács Barnabás diplomatának, az egyetem Budapesti Innovációs és Képzési Központja alapító vezetőjének, valamint dr. Bozsóki István és dr. Orbán József nemzetközi szinten elismert rádiótávközlési szakértőknek. Címzetes egyetemi docensi címet Czechmeister Mónika, az Audi Hungaria belső kommunikáció vezetője, Faludi-Jári Annamária, a Széchenyi István Egyetem egykori hallgatója és Gál András Levente, a Gál és Társa Ügyvédi Iroda alapítója, irodavezető ügyvédje, míg címzetes mesteroktatói címet Herold Lívia, a Győri Szakképzési Centrum Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégium oktatója vehetett át. Az Irányító testületi elismerő oklevél arany fokozatában részesült Rozsos Katalin, a Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola földrajz-biológia szakos tanára és Tátrai Zsófia Rita, az egyetem Oktatásszervezési Osztályának vezetője. A Széchenyi István Egyetem vezetése Pro Educatione díjjal ismeri el a hosszú időn át kiváló oktatási tevékenységet nyújtó kollégáit. Ezt a kitüntetést kapta dr. Szőke Júlia, az Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar nemzetközi kapcsolatokért felelős dékánhelyettese, a Nemzetközi Tanulmányok és Kommunikáció Tanszék vezetője, valamint dr. Knapp László, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar oktatási ügyekért felelős dékánhelyettese. Bakonyi István Kiváló oktató díjban hárman részesültek: dr. Göndör Éva, a Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék egyetemi docense, Kovács Gáborné, a Gépek Tervezése Tanszék mesteroktatója, valamint dr. Horváth Richárd, a Logisztikai és Szállítmányozási Tanszék egyetemi docense. Kiváló mentor díjat dr. Henézi Diána Saroltának, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar oktatási dékánhelyettesének, dr. Kertészné Györffy Eszter Etelkának, a Széchenyi István Egyetem Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium oktatójának, Miklósy Lajosnak, a Győri Ipartörténeti Alapítvány kuratóriumi elnökének, valamint dr. Titrik Ádámnak, a Közúti és Vasúti Járművek Tanszék egyetemi docensének ítéltek oda. A kimagasló tudományos, publikációs teljesítmény elismerésére szolgáló Pro Scientia Arraboniensis díjban dr. Movahedi Rad Majid, a Szerkezetépítési és Geotechnikai Tanszék munkatársa részesült. Az ünnepségen Kiváló munkatárs díjat Németh Márta, az Egyetemi Könyvtár és Levéltár referense, illetve Kutiné Somogyvári Zsuzsanna, a Felnőttképzés és Kompetenciafejlesztési Központ szakképzési referense, míg Hallgatóbarát egyetemért díjat dr. Bartkó Róbert, a Bűnügyi Tudományok Tanszék egyetemi docense kapott. A Művészeti Kar két hallgatója, Nagy Blanka és Varga Pál műsorát követően doktori címet vehetett át dr. Tenke János, dr. Takács Georgina, dr. Notterpek T. Jácint, dr. Zalahegyi Zoltán, dr. Szabó Péter Zsigmond, dr. Mikulai Gergely, dr. Heba Zaher, dr. Horváth Hanga, dr. Csiba-Herczeg Ágnes, dr. Szabó Réka Orsolya, dr. Mutua Kennedy Ndue, dr. Makai Attila Lajos, dr. Dézsiné dr. Szentes Veronika, dr. Wéber Andrea, Talabérné dr. Kulcsár Klaudia, dr. Szűcs Balázs, dr. Szalay István, dr. Sudár Anna Réka, dr. Storcz Tamás László, dr. Németh Zoltán, dr. Hollósi János, dr. Kovács Melinda Ágnes, dr. Csizmadia Miklós, dr. Budai Tamás, dr. Namer Samer, dr. Sipos Dávid, dr. Nagy Andor, dr. Kun János Csaba és dr. Kolossváry Tamás. A Széchenyi István Egyetem Habilitációs Tanácsa habilitált doktori címet adományozott hat egyetemi docensnek: dr. Tóth-Nagy Csabának (Audi Hungaria Járműmérnöki Kar), dr. Nagy Bálintnak (Dunaújvárosi Egyetem), dr. Fekete Dávidnak (Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar), dr. Húth Balázsnak (Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar), dr. Varga Zoltánnak (Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar) és dr. Nyéki Anikó Évának (Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar). Az ünnepségen szolgálati elismerő oklevelet vehetett át három nyugdíjba vonuló munkatárs, Csete Tihamérné, Kocsisné Dr. Andrásik Ágota és Feketéné Horváth Erzsébet. Az ünnepségen rangos elismerések átadására is sor került. (Fotók: Adorján András és MekliZ Fotóstúdió)

  • Több mint 200 ezer alkalommal vették igénybe a Széchenyi-egyetem könyvtárának szolgáltatásait tavaly

    Az idén ötvenéves Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltár folyamatosan fejleszti és bővíti szolgáltatásait. Az egyetem stratégiai céljaihoz igazodva támogatja a tudományos kutatómunkát és a nemzetközileg elért eredményeket, valamint közösségi teret teremt az egyetemi polgárok számára. Ennek köszönhetően az intézményben 2023-ban megduplázódott az adatbázis-használatok száma, a publikációs támogatási programban részt vevőké pedig két év alatt megtízszereződött. A Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltár célja, hogy sokrétű tevékenységével segítse az egyetemi polgárokat. A klasszikus könyvtári szolgáltatások mellett a kutatásban is támogatást nyújt a hallgatóknak, az oktatóknak és a kutatóknak. „Ennek érdekében tudományos diákköri felkészítőket, kutatásmódszertani, valamint könyvtár- és adatbázis-használati képzéseket tartunk angol és magyar nyelven, melyek elengedhetetlenek az eredményes kutatáshoz. Tapasztalataink szerint ezen szolgáltatásainkra egyre nagyobb az igény, ami adatokkal is alátámasztható. Tudományos adatbázis-használati számaink az előző évekhez képest megduplázódtak, ami közel hatszázezer letöltést jelent” – hangsúlyozta Tóth Csilla, az Egyetemi Könyvtár és Levéltár igazgatója. Sokatmondó az is, hogy 2023-ban több mint 200 ezer alkalommal vették igénybe a könyvtár szolgáltatásait, ami új rekordot jelent. A „Kutatókapocs” szolgáltatáscsomag részeként SzakdogaPara szolgáltatással segítik a hallgatókat a képzés véghajrájában, valamint előadásokkal, cikkközzétételi díjfizetéssel és ingyenes megjelentetési adminisztrációval járulnak hozzá az oktatók, a kutatók és a doktoranduszok publikálási tevékenységének támogatásához. Ezen túl tudománymetriai és publikációs tanácsadást is biztosítanak. Ennek is köszönhetően két év alatt megtízszereződött a publikációs támogatási programokban részt vevők száma. A Széchenyi István Egyetem fontosnak tartja a szabadalmak születését és az innovatív vállalkozási kultúrát is. A könyvtár PatLib irodájában az érdeklődők szellemitulajon- és iparjogvédelmi tanácsadást vehetnek igénybe. Ezenkívül cégkutatási és -elemzési kérésekkel is fordulhatnak az egyetem polgárai a könyvtárhoz, ahol a munkatársak a „Cégpont Neked” szolgáltatás keretében nyújtanak segítséget változatos projektekhez. Az oktató- és kutatómunka támogatása mellett a könyvtár sokszínű rendezvényekkel járul hozzá a pezsgő hallgatói élethez. Egyedülálló módon saját szabadulószobával, társasjátékklubbal rendelkezik, amelyek idéntől már angol nyelven is várja az érdeklődőket. A könyvtár munkatársai hozzájárulnak a Széchenyi István Egyetem nemzetközi láthatóságához is, hiszen adatszolgáltatást végeznek a különböző nemzetközi rangsorokhoz. Az egyetem közös sikere, hogy az intézmény már hat nemzetközi rangsorban is előkelő helyen szerepel. „A továbbiakban is folytatjuk a minőségi munkát. A nemzetköziesítés terén az év során angol nyelvű szaktájékoztató napokkal is segítjük a külföldi hallgatók beilleszkedését, és célunk, hogy minden szolgáltatásunkat a magyar mellett angol nyelven is biztosítani tudjuk.” – tette hozzá Tóth Csilla.

  • Az UNESCO világkonferenciáján tartott előadást a Széchenyi István Egyetem Design Campusának oktatója

    A művészeti és kulturális oktatás keretrendszerének meghatározása volt a témája az UNESCO februári világkonferenciájának, amelyet Abu-Dzabiban, az Egyesült Arab Emírségekben rendeztek. Dr. Somogyi Krisztina, a Széchenyi István Egyetem docense az Építészek Világszövetsége delegáltjaként vett részt az eseményen, és érvelt az épített környezeti nevelés közoktatásban való nemzetközi bevezetése mellett. Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO Abu-Dzabiban megrendezett világkonferenciáján a szakemberek a művészeti és kulturális oktatás lehetőségeit vizsgálták. Az esemény témái közé az Építészek Világszövetsége kezdeményezésére az épített környezeti nevelés is bekerült, és globális fontosságát a szervezet volt és jelenlegi elnöke mellett magyar elnökségi tagja, a Széchenyi István Egyetem Design Tanszékének oktatója, dr. Somogyi Krisztina vizuáliskörnyezet-kutató, építészetkritikus is hangsúlyozta. „A Magyar Építőművészek Szövetsége hat éve delegált a világszövetség Építészet és Gyerekek elnevezésű munkacsoportjába, amelynek fő célkitűzése éppen az épített környezeti nevelés mélyítése, népszerűsítése, a jó gyakorlatok elterjesztése. A világszövetség már 2019-ben ratifikálta azt a chartát, amelyben munkacsoportunk összegyűjtötte az épített környezeti nevelés közoktatásban való bevezetésének jelentőségét alátámasztó szempontokat” – mondta el dr. Somogyi Krisztina. Hozzátette, az emberiség túlnyomó többsége épített környezetben él, amely folyamatosan hatással van ránk, ezért fontos, hogy tudással rendelkezzünk róla. „Egyre többen osztozunk a Föld nevű bolygón, ezért meg kell tanulnunk, hogy felelősségteljesen használjuk azt. Folyamatosan növekszik a városokban, vagyis a sűrűn beépített környezetben lakók aránya, ami számos konfliktus alapja is lehet. Szintén fontos szempont a fenntarthatóság így például a megbízók részéről a mértéktartó szemlélet, hiszen az építés nagyon sok energiát és anyagot igényel, nehezen lebomló szemetet termel és magas a károsanyag kibocsátása. Mindemellett lényeges az is hogy öröm legyen lakóhelyünkön élni, jól érezzük magunkat otthonunkban. Röviden: az épített környezet kultúránknak, fejlődésünknek, identitásunknak és hétköznapi életünknek is szerves része” – világította meg a szakember. Kiemelte, bár ez hosszú folyamat, de a cél, hogy minden ország oktatásában megjelenjen ennek a tudásnak az átadása. Hangsúlyozta, nem egy újabb tantárgyat szorgalmaznak, hanem olyan projektalapú feladatok iskolai bevezetését, amelyek a gyerekeket élmények alapján integrált szemlélettel tanítják. „Ilyen feladat lehet például egy udvaron vagy egy folyosón megvalósított közös építés, amely egyidejűleg sokféle készséget fejleszt, és a tapasztalati tudás sok tantárgyhoz illeszthető. A tervezett beavatkozás méreteinek kiszámítása a matematikához, a különböző erők hatásainak vizsgálata a fizikához, a hely kulturális örökségének ismerete a történelemhez integrálható, de a környezetismeret-, a művészet- és a technikaóra mind bekapcsolható” – magyarázta a kutató. Megjegyezte, előadásuk pozitív visszhangra talált, a világ minden pontjáról csatlakoztak partnerek az eleve mintegy ötven tagországot tömörítő építész világszervezet által képviselt kezdeményezéshez. Dr. Somogyi Krisztina kérdésünkre kifejtette, az épített környezet változása a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karára is jelentős hatást gyakorol, hiszen az intézmény az egykori kekszgyári kockaépület átalakításával létrehozta Győri Innovációs Parkját, ahol az egyetem Design Campusa három szinten kapott helyet. „Jelenleg az épület belakásának stádiumában vagyunk, és ez nemcsak a beköltözést, hanem az új környezetünk felfedezését, az épület sajátosságaiban, a környező utcákban, a vízpart és a központi kampusz közelségében rejlő lehetőségek feltérképezését is jelenti, amit hallgatóinkkal közösen végzünk. Megnyugtató, hogy végleges helyre került a képzésünk, s az egyetem vezetése megteremtette a lehetőséget, hogy ebben az új térben találjunk otthonra. Ezáltal is érezzük, hogy a designképzés fontos az egyetemi közösség számára. Ráadásul nem akármilyen épületről van szó, hiszen a »kocka« a város ipartörténetének kiemelkedő helyszíne, amelyhez a győrieknek erős a kötődésük. Az épített környezet nem csak a használat, az építészet, a design vagy az esztétika szempontjaiból értelmezhető, hiszen egy épület, városrész vagy köztér emlékekkel telített tér, ami komplex üzeneteket küld arról is, hogy mi az érték az adott közösségben, kultúrában. Az épített környezeti nevelés jelentősége ebben az összetett hatásmódban rejlik, arról is szól tehát, hogy jobban értsük, mi a szerepünk, lehetőségünk és felelősségünk a társadalomban, hogy hol a helyünk a világban” – zárta gondolatait az egyetemi docens.

  • Az országban elsőként előzetes hallgatói jogviszonyt kínál technikumi diákoknak a Széchenyi-egyetem

    Ki ne szeretné középiskolásként már-már egyetemistának érezni magát? Ezt kínálja ettől a félévtől a Széchenyi István Egyetem kilenc győri, két-két szombathelyi, budapesti és zalaegerszegi, valamint egy-egy kaposvári és vépi, a következő tanévtől pedig minden bizonnyal még több technikum végzős diákjainak. A jól teljesítők szakmai vizsgájukat követően garantáltan az intézmény hallgatói lehetnek, sőt közülük a legjobb harminc biztos kollégiumi helyhez is juthat. Az Országgyűlés a felsőoktatási törvény tavaly decemberi módosításával úgy döntött, hogy az egyetemek előzetes hallgatói jogviszonyt létesíthetnek a technikumok 13. évfolyamos diákjaival. A Széchenyi István Egyetem ebben a félévben kísérleti jelleggel – az országban elsőként – két saját fenntartású középiskolája (a Veres és a Szent-Györgyi) mellett további hét győri (Jedlik, Pattantyús, Lukács, Hild, Pálffy, Bercsényi, Baross), két szombathelyi (Gépipari és Informatikai, Savaria), két zalaegerszegi (Csány, Ganz), két budapesti (Fáy, MAMI) egy kaposvári (Eötvös) és egy vépi (Mezőgazdasági) technikum 13. osztályos tanulóinak kínálja fel ezt a lehetőséget. A belépés feltétele, hogy a tanuló 12. tanév végén kapott osztályzatainak átlaga legalább 4,00 legyen. (A hildesek esetében további feltétel a középiskola, a Széchenyi-egyetem és a West Hungária Bau Kft. által létrehozott duális képzésben való részvétel.) Az érdeklődők a https://felveteli.sze.hu/elozetes-hallgatoi-jogviszony honlapon jelentkezhetnek március 15-ig, ahol meg kell adniuk azt a szakot, amire szeretnének bejutni, és választaniuk kell legalább egyet az egyetem „Út a felsőoktatásba” programjának felkészítő kurzusai közül. Azoknak, akik az utóbbit sikeresen teljesítik, illetve legalább négyes átlagú középszintű érettségivel vagy egy középfokú nyelvvizsgával vagy legalább 60 százalékos emelt szintű nyelvi érettségivel rendelkeznek, valamint szakmai vizsgájuk legalább 80 százalékos lesz, az egyetem állami ösztöndíjas, 70–80 százalék közötti eredménynél pedig önköltséges helyet kínál fel szeptembertől. Sőt, az intézmény a legjobban teljesítő 30 hallgatónak kollégiumi szállást is garantál (amennyiben az illető jogosult a kollégiumi elhelyezésre, azaz ha állandó lakhelye 30 kilométernél távolabb esik Győrtől, illetve Mosonmagyaróvártól). „Ebben a félévben kísérleti jelleggel kezdtük el a programot, amit a tapasztalatokat felhasználva a következő tanévben – egyeztetve a Kulturális és Innovációs Minisztériummal, illetve az Oktatási Hivatallal – folytatni kívánunk, szintén a 13. évfolyamosoknak meghirdetve. A megszabott követelményeket sikeresen teljesítőknek intézményünk a tanév lezárultával tényleges hallgatói jogviszony kínál fel” – hangsúlyozta dr. Kovács Zsolt, az egyetem általános és oktatási elnökhelyettese. Ez persze nem zárja ki azt, hogy valaki az általános felvételi eljárás során is beadja jelentkezését, sőt akár felvételt is nyerjen valahova, ebben az esetben azonban választania kell, melyik lehetőséget fogadja el. „Az előzetes hallgatói jogviszony előnye, hogy a diák magával versenyez: biztos lehet abban, hogy ha teljesíti a feltételeket, bejut az általa kiválasztott szakra. Az általános felvételi eljárás során ezzel szemben a sikeres felvételi nagyban függ a többi jelentkező eredményétől is” – jegyezte meg az elnökhelyettes. Hozzáfűzte: minél több olyan tanulót szeretnének a programmal elérni, aki tudja, milyen területen szeretne továbbtanulni, és ezért még a középiskola ideje alatt hajlandó olyan pluszképzéseket elvégezni, amelyek segítik, hogy később az egyetemi előrehaladása biztosabb legyen. Kifejtette azt is: a tervek között szerepel, hogy a jövőben a technikumban teljesített szakmai tárgyak egy részét az egyetem kredittel ismerje el. Emellett az intézmény bizonyos tárgyakat – például a műszaki szakokon kötelező matematika 1.-et – az előzetes hallgatói jogviszonnyal rendelkezőknek is meghirdetne, akik le is vizsgázhatnának belőlük. „A program hozzájárul az egyetem és a technikumok oktatási tevékenységének még szorosabb összehangolásához, és lehetővé teszi, hogy a diákok megismerjék az általunk kínált szakmai minőséget, tanítási módszereket. Ezzel mindenki nyer: a technikumok vonzóbbá válhatnak, a pluszképzések révén felkészültebb fiatalok érkezhetnek az egyetemre, akik könnyebben veszik az akadályokat és motiváltabbá válnak, szüleik pedig már a középiskola választásakor láthatják a gyermekükre váró életpályamodellt. Nagyon fontos az is, hogy ennek révén ösztönözzük a tanulókat, hogy műszaki-informatikai, egészségügyi vagy agrárterületeken tanuljanak tovább, amelyek jó szakember-ellátottsága pedig a nemzetgazdaság érdeke” – mondta végül dr. Kovács Zsolt.

  • Közel ötvenen nyerték el a Hallgatói és az Élsportolói Ösztöndíjat a Széchenyi István Egyetemen

    A Széchenyi István Egyetem fontosnak tartja, hogy a magas színvonalú oktatás mellett kiemelkedő lehetőségeket biztosítson tehetséges hallgatói számára. Ezt szolgálja a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány Hallgatói Ösztöndíj és Élsportolói Ösztöndíj: a több százezer forintos támogatást 49-en nyerték el a mostani félévben. A Széchenyi István Egyetem nagy hangsúlyt fektet arra, hogy ne csak színvonalas, gyakorlatorientált képzéseket, naprakész tudást nyújtson hallgatóinak, hanem olyan lehetőségeket is, amelyek megkönnyítik számukra tanulmányaik folytatását. Ezt segíti a számos ösztöndíj-lehetőség is, amelyek közül a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány Hallgatói Ösztöndíj, illetve Élsportolói Ösztöndíj ünnepélyes átadását március 7-én tartották az intézményben. Az előbbit – amelynek összege egyszeri 250 ezer forint – olyan nappali tagozatos hallgatók nyerhették el, akik kiemelkedő tudományos diákköri munkájukkal példát mutatnak a hallgatói közösségnek. A bírálatnál előnyt jelentett az oktató- vagy kutatómunkában való részvétel, az alapfeltételen – egy középfokú nyelvvizsga – túli további nyelvtudás, az aktív szakkollégiumi tagság és a publikációs tevékenység. Az Élsportolói Ösztöndíj pedig a kiemelkedő hazai vagy nemzetközi teljesítményt felmutató hallgatókat ismeri el, eredménytől függően egyszeri 150, 350 vagy 500 ezer forinttal. Az ösztöndíjas hallgatókat dr. Kovács Zsolt, az egyetem általános és oktatási elnökhelyettese köszöntötte. „Egyetemünk célja, hogy biztosítsuk a feltételeket a tanuláshoz, és biztos alapot adjunk hallgatóink sikeres szakmai és sportpályafutásához. Szorgalom, kitartás, munka, energia, veríték, ami biztosan elengedhetetlen a tehetségük kibontásához – ezzel az ösztöndíjjal ezt ismerjük el, és bízunk abban, hogy tovább ösztönözzük a jelenlévőket tehetségük fejlesztésére” – hangsúlyozta. A Hallgatói és az Élsportolói Ösztöndíjakat elnyerő hallgatók kilenc megyéből érkeztek a Széchenyi-egyetemre. Az utóbbi egyik nyertese, a tatabányai, járműmérnök alapszakos Forró Bence a győri Rába Sárkányhajó Klub sárkányhajósaként a ravennai Európa-bajnokságon csapattársaival együtt több aranyérmet is szerzett tavaly. „Az ösztöndíj motiválja a hallgatókat a sport fontosságára, és megmutatja, hogy az élsport és a tanulmányok összeegyeztethetők” – válaszolta kérdésünkre. A Vas megyei Vámoscsaládról származó Nagy Nikolett Anna jogász szakon tanul és Tudományos Diákköri Konferencián elért második helyezéséért hallgatói ösztöndíjban részesült. „Az ösztöndíjat amiatt tartom fontosnak, mert ösztönzi a hallgatókat arra, hogy hozzák ki magukból a maximumot és fejlesszék saját magukat. Ennek remek színtere a tudományos diákkör is” – mondta. A járműmérnök alapszakos, veszprémi Tóth Imre a Magyar Egyetemi–Főiskolai Országos Bajnokságon floorballban elért eredményéért nyerte el az Élsportolói Ösztöndíjat. „Nagy öröm számomra ez az elismerés, és remek lehetőségnek tartom arra, hogy felhívja a figyelmet a hazánkban kevésbé népszerű sportágak, mint például a floorball sikereire is” – húzta alá. A tervezőgrafika mesterképzésen tanuló szombathelyi Kiss Bence az Audi Hungariával közös projektben készített grafikai terveket a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér számára, illetve több hazai és nemzetközi kiállításon képviselte a Széchenyi István Egyetemet, eredményeiért Hallgatói Ösztöndíjat kapott. „A kiállítások kiváló lehetőséget adtak arra, hogy az egyetem designképzéseit megismerjék Európa-szerte, az ösztöndíj pedig nagyon fontos szakmai elismerés számomra” – hangsúlyozta. A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány Hallgatói Ösztöndíj nyertesei: Boros Máté (járműmérnöki alapképzés) Borsfai Panna (nemzetközi tanulmányok alapképzés) Bosits Dorina (jogász egységes, osztatlan képzés) Fódi Kamilla (vezetés és szervezés mesterképzés) Fördős Róbert (járműmérnöki alapképzés) Hegedűs Dániel László (építészmérnöki egységes, osztatlan képzés) Horváth Barbara (jogász egységes, osztatlan képzés) Kiss Bence (tervezőgrafika mesterképzés) Magyari Antónia (egészségügyi gondozás és prevenció – védőnő szakirány alapképzés) Máté Zsófia (nemzetközi tanulmányok alapképzés) Miklós Petra (gazdálkodási és menedzsment alapképzés) Nagy Nikolett Anna (jogász egységes, osztatlan képzés) Sajtos Domonkos István (közlekedésmérnöki alapképzés) Spekhardt Fanni (vezetés és szervezés mesterképzés) Szabó Georgina (tanító alapképzés) Szlovák Zoltán (mérnökinformatikus alapképzés) Szombathy Ádám (gazdálkodási és menedzsment alapképzés) Tóth Olivér (építészmérnöki alapképzés) Vigh Katinka Rozanna (jogász egységes, osztatlan képzés) Vladár Katinka (előadóművészet – klasszikus zongora szak alapképzés) A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány Élsportolói Ösztöndíj nyertesei: Balog András Kristóf (közlekedésmérnöki alapképzés) Bucsi Blanka (rekreáció és életmód alapképzés) Bukor Ádám (szociálpedagógia alapképzés) Buruzs Réka Jázmin (logisztikai mérnöki alapképzés) Dankó Réka (logisztikai mérnöki alapképzés) Farkas Szilvia (rekreáció és életmód alapképzés) Fazekas Fanni (kereskedelem és marketing alapképzés) Fehérvári Eszter (építőmérnöki alapképzés) Forró Bence (járműmérnöki alapképzés) Horváth László (járműmérnöki mesterképzés) Kolozsvári Brúnó (kereskedelem és marketing alapképzés) Koródi Zoltán (gépészmérnöki mesterképzés) Kovács Balázs (járműmérnöki alapképzés) Ollé Mónika Beatrix (rekreáció és életmód alapképzés) Pálla Balázs (mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki alapképzés) Plöchl Alexander (közösségszervezés alapképzés) Róth Nándor (gazdálkodási és menedzsment alapképzés) Rumi Gergő (rekreáció és életmód alapképzés) Schiewerth Nelli Johanna (gazdálkodási és menedzsment alapképzés) Száva Zoltán Lajos (rekreáció és életmód alapképzés) Szigeti Roland (műszaki menedzser mesterképzés) Szöllősi Balázs (villamosmérnöki alapképzés) Szűcs János Máté (közlekedésmérnöki alapképzés) Tóth Dominik Balázs (mérnökinformatikus alapképzés) Tóth Imre (járműmérnöki alapképzés) Tóth Richárd (járműmérnöki alapképzés) Vida András (rekreáció és életmód alapképzés) Zsankó Petra (műszaki menedzser mesterképzés) Zsolnai Balázs (rekreáció és életmód alapképzés)

  • Akkreditációt kapott a Széchenyi István Egyetem Építőanyag- és Szerkezetvizsgáló Laboratóriuma

    Közel száz különböző vizsgálat végzésére alkalmas a Széchenyi István Egyetem Építőanyag- és Szerkezetvizsgáló Laboratóriuma, amely a közelmúltban akkreditált státuszt szerzett. A labor tevékenységével egyszerre szolgálja a hallgatók gyakorlati oktatását, az ipari partnereket és innovatív termékek piaci bevezetését. „Az Építőanyag- és Szerkezetvizsgáló Laboratórium akkreditációjának megszerzése egy út vége és egyben egy másik kezdete. A folyamat azzal indult, hogy mintegy két évvel ezelőtt két vizsgálólaboratóriumot szervezetileg egyesítettünk, erőforrásaink jobb kihasználása érdekében. Most pedig elnyertük az akkreditációt, ami újabb kaput nyit meg előttünk, hiszen jelentősen növeli piaci versenyképességünket” – mondta el dr. Szép János, a Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karának dékánja. Hozzátette, az akkreditáció révén nemcsak az ipari megrendelések növekedhetnek, de a kutatás-fejlesztési tevékenységüket is erősíteni tudják, mindezek pedig az oktatásra is visszahatnak, amelyből a hallgatók profitálnak. „A labor infrastrukturális fejlesztése is előkészítés alatt áll, és már kész tervünk van arra, hogy milyen berendezésekkel frissítenénk eszközparkunkat, ami még tovább bővítené oktatási, kutatási, ipari lehetőségeinket” – húzta alá. A dékán köszönetet mondott az egyetem vezetésének az akkreditáció megszerzésének támogatásáért, feltételeinek biztosításáért, míg kollégáinak az eredményes előkészítő munkáért. „A laboratórium tevékenysége rendkívül sokrétű, amely magában foglalja a különböző tulajdonságok analízisét a széles körben alkalmazott építőanyagok alapanyag-vizsgálatától a modellkísérleteken keresztül a teljes szerkezetek vizsgálatáig” – fejtette ki Pollák András laborvezető. Kiemelte, az alap-, mester- és doktoranduszképzésben részt vevő hallgatók számára lehetőséget biztosítanak a szerkezetek testközeli megismerésére, mérések elvégzésére. A főbb építőanyag- és szerkezetes tantárgyakat érintő laboratóriumi gyakorlatok mellett tudományos diákköri munkák, kutatási projektek, szakdolgozatok, diplomamunkák készítésében is segítséget nyújtanak. „Jelenleg több mint száz magyarországi piaci partnerrel állunk kapcsolatban, gyakorlatilag szinte minden építőipari ágazatban dolgozó vállalat megfordult már megbízóként a laboratóriumunkban. Az építési termékek teljesítményállandóság-vizsgálatától kezdve az épületdiagnosztikai és minősítő vizsgálatokig közel százféle mérést végzünk. A megrendelések között megtalálhatók voltak például vasúti termékek, monolit és előregyártott betonszerkezetek, természetes anyagú hőszigetelők, acél vázszerkezetek és geoműanyagok termékfejlesztésével kapcsolatos feladatok is” – hangsúlyozta a laborvezető, aki kollégáival, dr. Harrach Dániellel, dr. Németh Attilával és Baranyai Gusztávval készítette elő a minősítés megszerzését. Végezetül megjegyezte, a minőségirányítási rendszer bevezetésével és az öt évre szóló akkreditált vizsgálólaboratóriumi státusz elnyerésével tovább tudják szélesíteni a piaci szereplőknek nyújtott szolgáltatások körét.

  • SmartManFest: a Széchenyi István Egyetem innovációi a képzést és a kutatást egyaránt szolgálják

    Az ipar 4.0 és az ipar 5.0 szerepe, a modern technológiák és azok képzésekbe építése, valamint a Széchenyi István Egyetem innovatív tevékenysége került előtérbe március 6-án a győri campuson megrendezett programon. Az országos Smart Manufacturing Festival keretében nemcsak a Győri Innovációs Parkot, de az intézmény laboratóriumait is megnyitották az érdeklődők előtt. „A SmartManFestet az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform Szövetség (NTPSZ) hívta életre, hogy az érdeklődők betekintést nyerjenek magyar ipari nagyvállalatok, kis- és középvállalkozások, felsőoktatási intézmények és kutatóhelyek ipari digitalizáció területén végzett tevékenységébe. A kezdeményezéshez csatlakozott az innovációt és technológiai újdonságokat fókuszba állító Széchenyi István Egyetem is” – fogalmazott a Győri Innovációs Parkban, vagyis a közelmúltban teljesen megújult egykori kekszgyári épületben az esemény részeként megrendezett kerekasztal-beszélgetésen dr. Kovács Ákos, az egyetem Digitális Fejlesztési Központja üzemeltetési divíziójának vezetője. Szántó Norbert, az intézmény Kiber-fizikai Gyártórendszerek Laboratóriumának vezetője az ipar 4.0 és az ipar 5.0 közti különbséget világította meg. „Míg az előbbiben a hálózatosítás és digitalizáció célja az automatizált, emberi beavatkozás nélküli működés, addig az utóbbi esetében újra az ember kerül a középpontba, és a modern technológiák – például a mesterséges intelligencia – az ő munkájának támogatását szolgálja” – ecsetelte. A szakember a Széchenyi István Egyetemen is alkalmazott folyamat alapú digitális iker fogalmára is kitért, amikor a fizikailag létező gyártócella és digitális mása egymással kommunikálva teszi lehetővé a könnyű és gyors beavatkozást. Ezt a módszert példázza az intézmény munkatársai által kifejlesztett egyedülálló oktatási platform, amely jól szemlélteti a fizikai és digitális világ közötti kétirányú interakciót. Lukács Balázs, a Digitális Fejlesztési Központ infokommunikációs technológiák fejlesztési divízióvezetője az új technológiák bevezetését a lépcsőzetesség és a szakértelem szükségességével jellemezte. Mint mondta, egy-egy innováció megjelenése és elterjedése között évek telnek el, mert alkalmazásához meg kell teremteni a feltételeket. „Az ipar 4.0 vívmányai is elsőként a nagyvállalatoknál terjedtek el, de ma már a kis- és középvállalkozások körében is megjelennek” – fogalmazott. A szakértelem kérdéséhez csatlakozott dr. Szalai Szabolcs, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar oktatási dékánhelyettese, aki arról beszélt, hogy a Széchenyi-egyetem miként tudja biztosítani hallgatóinak a legújabb ismereteket. „A gazdaságban folyamatosan változik az elvárt tudás. Intézményünk ezért bevonja az ipari szereplőket az oktatásba, a hallgatók a vállalatokkal közös projektfeladatokban vehetnek részt, valós piaci témát dolgozhatnak fel szakdolgozatukban, gyakorlati tudásukat pedig tovább mélyíthetik az egyetem laboratóriumaiban” – fejtette ki. Dr. Ballagi Áron, az Automatizálási és Mechatronikai Tanszék vezetője azt emelte ki, hogy a hallgatóknak erős alapot kell biztosítani a hagyományos ismeretekből, és erre lehet ráépíteni az újdonságokat, valamint azt a speciális tudást, amivel egy-egy részterület szakértőivé válhatnak. A tanszékvezető példaként a robotizációt említette, ahol a projektalapú oktatással, gyakorlati feladatokon keresztül mélyíthető el a megszerzett elméleti tudás. Dr. Fodor Dénes, a Teljesítményelektronika és Villamos Hajtások Tanszék vezetője amellett érvelt, hogy az egyetemi képzésben a tudományágakat integrálva kell kezelni, mert a tudományterületek egyre inkább összeérnek. „A tudós szétszedi a dolgokat, hogy tanulmányozni tudja, a mérnök pedig összerakja, hogy működjenek. A gyakorlati szakembereknek tehát nem elég érteniük a jelenségeket, de egyben alkotó tevékenységet is kell végezniük az innováció létrejötte érdekében” – fűzte hozzá. A kerekasztal-beszélgetésen a Széchenyi István Egyetem kutatásainak több területét is érintették az előadók: a digitalizáció és a robotika mellett az infokummunikáció, az 5G, a robotizáció, valamint az önvezető járművek is terítékre kerültek. Az érdeklődők a nap folyamán bepillanthattak a győri campus laboratóriumainak munkájába, megismerhették a Kiber-fizikai Gyártórendszerek Laboratórium, a Rádiófrekvenciás Vizsgálólaboratórium, a Távközlés-informatika Laboratórium és a Drónlaboratórium, valamint a Mobilis Interaktív Élményközpont tevékenységét. „Azért jöttem el a rendezvényre, hogy megismerjem a hallgatók számára nyitva álló lehetőségeket. Érdekelnek a modern technológiák, főleg a mesterséges intelligencia és a 3D tervezés, magam is az utóbbival szeretnék hosszú távon foglalkozni” – mondta el kérdésünkre Sebők Balázs, az egyetemre Székesfehérvárról érkezett elsőéves gépészmérnök hallgató. Hozzátette, örömmel tapasztalja, hogy az intézményben számos program segíti a hallgatókat, amelyek lehetőséget adnak számukra, hogy bekapcsolódjanak az innováció világába.

Keresés

bottom of page