top of page

1203 találat

  • A sport valódi ünnepe volt MEFOB Feszt a Széchenyi István Egyetemen

    Tizenhárom sportágban mérte össze tudását több mint húsz felsőoktatási intézmény ezernél is több sportoló-hallgatója Győrben, a Széchenyi István Egyetemen. A Magyar Egyetemi–Főiskolai Országos Bajnokság harmadik alkalommal megrendezett fesztiválja, a MEFOB Feszt a hazai egyetemi sport minden eddiginél nagyszabásúbb rendezvénye volt. A legtöbb aranyérmet a házigazda győriek szerezték, megelőzve a Pécsi Tudományegyetemet és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet. A Széchenyi István Egyetem és a Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség közös eseményén, a MEFOB Feszten tizenegy sportágban országos bajnokságot, kettőben pedig kupát rendeztek a hazai felsőoktatási intézmények hallgatóinak április 30. és május 3. között Győrben. Az eseményt látványos körülmények között nyitották meg a szervezők az egyik központi versenyhelyszínen, a Győri Városi Egyetemi Csarnokban. A négy nap során magas színvonalú mérkőzéseket, izgalmas futamokat láthattak az érdeklődők, népszerűsítve ezzel a sportolás fontosságát. A rendezvény fesztiváljellegét erősítette, hogy a sportolók a campuson felépített chill parkban kapcsolódhattak ki a versenyek között, míg az esti bulik a közös szórakozást szolgálták. A sportolói teljesítmények alapján valamennyi egyetem büszke lehet hallgatóira, 17 intézmény is elmondhatja magáról, hogy megnyerte valamelyik versenyszámot. A 13 sportág eredményeit összesítve a legtöbb aranyérmet a házigazda Széchenyi István Egyetem szerezte, szám szerint 21-et, megelőzve a 15-öt gyűjtő Pécsi Tudományegyetemet, a hat arannyal záró Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet és az öttel végző Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemet. Színvonalas, sportszerű versenyek jellemezték a győri MEFOB Fesztet. (Fotók: Dudás Máté, Tian Yubo, Szabó Enikő, Adorján András) „Amikor két éve megszületett a MEFOB Feszt ötlete, még nem gondoltuk, hogy ilyen rövid idő alatt ekkora eseménnyé növi ki magát. Az érdeklődésre jellemző, hogy már 2022-ben négy évre előre elkelt a rendezés, Miskolc és Debrecen után Győrbe érkezett a programsorozat, ahol az eddigi legnagyobb sportfesztiválunkat szerveztük meg a Széchenyi-egyetemmel közösen” – fogalmazott Juhász Péter, a Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség főtitkára. Hozzátette, a házigazda intézmény mindent megtett azért, hogy a résztvevők számára emlékezetes legyen ez a néhány nap, hiszen kiváló rendezvényt tudhatunk magunk mögött. „A hallgatók által is egyre jobban várt programról van szó, amelynek legfőbb célja a sport népszerűsítése mellett a közösségépítés. Ehhez járulnak hozzá a színes programok mellett azok a versenyek, amelyeken az amatőr sportolók együtt vetélkedhetnek olimpikonokkal, Európa- és világbajnoki résztvevőkkel” – húzta alá a főtitkár. A MEFOB Feszt valódi fesztivál is volt szabadidős programokkal, bulikkal. (Fotók: Németh Richárd, Szabó Máté) „A sport igazi ünnepe volt rendezvényünk, ahol a szabadidős sportkedvelők és a legmagasabb szinten teljesítő hallgatók több sportágban találkozhattak, valós, új közösségeket építhettek, amelyre biztosan támaszkodhatnak civil életükben. Természetesen nagyon örülünk a kiemelkedő hazai győzelmeknek is, számos aranyérem, például a vízilabdás lányok elsősége engem is meglepetésként ért. A már szinte elvárt evezős és kézilabdás sikerek mellett ki kell emelnem még a lány futsalosok nagy fölénnyel megnyert aranyérmét, hiszen ebben a sportágban először indultunk. Úgy látom, ez a bajnoki cím szinte kötelez bennünket az ETO FC-vel közös, jól megtervezett folytatásra”  – zárta összegzését dr. Gyömörei Tamás, az intézmény Sport- és Rekreációs Központjának igazgatója, a Széchenyi István Egyetem Sportegyesülete (SZESE) elnöke. Az evezés – amelyben több jelenlegi és korábbi klasszis, köztük Szabó Bence (Széchenyi István Egyetem) Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes evezős, a MEFOB Feszt egyik nagykövete is rajthoz állt – hazai fölényt hozott, a győri egyetem öt számban is első helyezést szerzett. Emellett a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem két, az Óbudai Egyetem pedig egy elsőségnek örülhetett. Az ergométeres evezés versenyszámaiban is öt aranyérmet gyűjtött a hazai különítmény, míg a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a Pannon Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem egy-egy elsőséget szerzett. Vízilabdában a férfiaknál a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, míg a hölgyeknél a Széchenyi István Egyetem diadalmaskodott. Futsalban a nőknél ugyancsak a győriek, míg a férfiaknál a Debreceni Egyetem lett az első. Asztaliteniszben közel száz versenyző, köztük a férfi és női Extraliga meghatározó játékosai, korábbi utánpótlás-válogatott versenyzők és felnőtt válogatott-kerettagok is elindultak. A Pécsi Tudományegyetem tarolt, a nyolc versenyszámból hétben nem talált legyőzőre, a nyolcadikban, vagyis az oktatói kategóriában másodikok lettek a Budapesti Gazdasági Egyetem mögött. A rendkívül látványos cheerleading sportágban minden idők legnépesebb mezőnye jött össze: 13 egyetem 247 egyetemistája versenyzett 13 versenyszámban. Az izgalmakat fokozta, hogy Senior Pom Double és Senior Hip-Hop Double kategóriában is vb-kvalifikációért folyt a küzdelem. Összesítésben a pécsiek négy, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem három, a Debreceni Egyetem kettő, míg az ELTE Savaria Egyetemi Központ, az Óbudai Egyetem, a Semmelweis Egyetem, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egy-egy bajnoki címet szerzett. Az idei évben jubilált az ultimate frizbi, mivel éppen tizedik alkalommal rendeztek MEFOB döntőt a sportágban. 11 egyetemi csapatban több mint 150 versenyző dobta a korongot, amelyben végül – a sportág történetében első nem fővárosi alakulatként – a Széchenyi-egyetem csapata bizonyult a legjobbnak.  Röplabdában a nőknél a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, míg a férfiaknál a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem lett a bajnok. A sakk MEFOB színvonalát magyar bajnokok, olimpikonok, 18 címviselő indulása emelte, amelyen a Budapesti Corvinus Egyetem kettő, míg a Széchenyi-egyetem, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, valamint a Pécsi Tudományegyetem egy-egy elsőséget gyűjtött be. A sárkányhajó mindkét távján azonos eredmény született, 200 és 2000 méteren is a pécsiek nyertek, megelőzve a győri és a szegedi hajót. Az idei MEFOB Fesztet a kézilabdadöntők zárták. A női és a férfi fináléban is az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemmel mérkőzött meg a Széchenyi István Egyetem. A hölgyeknél az egriek nagy csatában nyertek, míg a férfiaknál az élvonalbeli bajnokságba frissen feljutó Győri ETO-Uni FKC csapatkapitánya, a MEFOB Feszt nagykövete, Lang Zalán vezérletével a házigazda győriek diadalmaskodtak. Két sportágban nem országos bajnokságot, hanem kupát rendeztek. Szkanderben a házigazda győriek nyerték a legtöbb versenyszámot, szám szerint hatot. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói négyszer, míg az Óbudai Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyszer-egyszer állhatott a dobogó legfelső fokára. E-sportban ugyancsak kupát hirdettek, amelyben a Neumann János Egyetem szerzett elsőséget. A MEFOB Feszt részletes eredményei itt olvashatók. A győri Széchenyi István Egyetem a képzeletbeli stafétát a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemnek adta át, hiszen a következő MEFOB Fesztet a jövőre századik évfordulóját ünneplő „TF” rendezi majd.

  • Úszonyosúszás: remekelt a Széchenyi István Egyetem hallgatója az egyetemi világbajnokságon

    A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) a kolumbiai Pereirában rendezte meg az egyetemi uszonyosúszó-világbajnokságot április végén. Az eseményen két fiatal képviselte Magyarországot, köztük Bukor Ádám, a Győri Búvár SE versenyzője, a Széchenyi István Egyetem felvidéki hallgatója. A sportoló eddigi pályafutása során már nyolc világbajnoki címet szerzett, és az Év egyetemi sportolójának is megválasztották. Éremkollekcióját ezúttal a 100 méteres felszíni úszásban elért ezüsttel gyarapította. „Egyrészt nem vagyok teljesen elégedett, mert három aranyéremért utaztam el Kolumbiába, ugyanakkor mindent kiadtam magamból. A 100 és a 400 méteres úszást egy napon rendezték, és már reggel, a 100-as előfutamon éreztem, hogy nehezebben megy a mozgás, mint vártam. Emiatt a 400 méter döntőjét kicsit elengedtem, hogy a másik számra koncentrálhassak, amelyben végül a második helyen végeztem. A 200 méteres versenyre aztán már nagyon kimerültnek éreztem magam, de a negyedik helyen így is sikerült célba érnem” – idézte fel a történteket a klasszis, aki szerint a nehézségeket nagyrészt az okozta, hogy nem sikerült az akklimatizálódása, emiatt alig aludt a verseny napjaiban. Bukor Ádám – aki egy hónapja a Magyar Honvédség sportszázadában teljesít szolgálatot – ebben a hónapban Kecskeméten és Bécsben versenyez, amelyek jó felkészülést jelentenek a júliusi belgrádi vb-re, ahová nagy célokkal utazik. „A 200 méteres felszíni váltóban szeretnénk megvédeni világbajnoki címünket, de 100 méteren is a győzelem a cél. Egyéniben a 100 méteres felszíni számban indulok: remélem, sikerül döntőbe jutnom, és kvalifikálnom magam a jövő évi, Kínában megrendezendő Világjátékokra” – fogalmazott Bukor Ádám, aki köszönetet mondott a Széchenyi-egyetemnek és a Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetségnek a támogatásért, ami lehetővé tette, hogy eljusson a kolumbiai egyetemi vb-re.

  • Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

    A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára. A Széchenyi István Egyetem jelentős szereplője a hazai drónkutatásnak. E tevékenységében szoros partnerséget ápol az ABZ Drone Kft.-vel, mellyel közösen fejleszti mezőgazdasági permeteződrónját. A minden jelenlegi, a piacon elérhető innovációt egyesítő, hazai és európai mezőgazdasági adottságokra tervezett jármű már több nemzetközi díjat is elnyert. Az egyetem kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenysége mellett a képzésben már jelenleg is markánsan jelenik meg a dróntechnológia. Az intézmény és többségi tulajdonában álló leányvállalata, a CloudIA Zrt. régóta együttműködik, többek között drónirányító és -adatelemző képzésének megvalósításában. A céggel és ABZ Drone Kft.-vel megkötött megállapodás e közös tevékenységeket bővíti tovább. „Egyetemünk idén fogadta el kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiáját, amely 2030-ig meghatározza e terület irányait és céljait. Ennek megvalósításához nagymértékben hozzájárulnak ipari együttműködéseink. A digitalizáció és a fenntarthatóság minden területünket áthatja, s ezáltal olyan fejlesztéseket tudunk végezni, amelyek egyszerre járnak haszonnal az egyetem, a partnervállalkozás és a társadalom számára” – fogalmazott dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi-egyetem általános és oktatási elnökhelyettese. Hozzátette, intézményük különböző tudományterületek összekapcsolásával képes értékes innovációkat létrehozni, többek között a legkorszerűbb technológiák és a mezőgazdaság területén. „Erre az összekapcsolódásra kitűnően alkalmas a drón, amelyben már jelentős közös eredményeket értünk el, s ezeket az oktatásban is jól tudjuk hasznosítani” – emelte ki. „Az ABZ Drone Kft. egyik fontos célja, hogy a mezőgazdasági és ipari drónpilótákat a legmagasabb színvonalon képezze. Ennek északnyugat-magyarországi központját teremtette meg az együttműködésünk. A hallgatók számára a térségben egyedülálló képzést nyújtunk az ABZ piaci, gyakorlati tapasztalataira, az egyetemen rendelkezésre álló tudásra, valamint a CloudIA szakértelmére építve. A Széchenyi-egyetemen megvalósuló kutatások és a dróntechnológia terén elért közös eredmények nemcsak hazánkban, de európai és világszinten is kuriózumnak számítanak” – mondta el Török Gyula, az ABZ Drone Kft. ügyvezetője. Aláhúzta, a képzés a nemzetközi piacon is keresett ismereteket nyújt. Mint említette, május 27-én indul a következő drónirányító képzés, amelynek részleteiről, illetve a jelentkezésről az abzdrone.com weboldalon lehet tájékozódni. Dr. Szauer Balázs, a CloudIA Zrt. vezérigazgatója kifejtette, hogy a cégnek mint két felsőoktatási intézmény, a Széchenyi István Egyetem és az Edutus Egyetem leányvállalatának elsődleges célkitűzése és tevékenysége a szemléletformálás, valamint a tudatosítás támogatása a dróniparágban. Hozzátette, az ABZ Drone Kft.-vel jelenleg is ellátnak közös oktatási tevékenységet, ahogy a Széchenyi István Egyetemmel is kitűnő a kapcsolatuk. „A drónképzés hazai struktúrája egymásra épülő elemekből áll. Ezzel összhangban a hármas együttműködés lehetővé teszi, hogy a pilóta nélküli légijármű irányítói igazolvány megszerzését követően tovább szakosodva a növényvédelmi drónpilóta tanúsítványt is megszerezzék a jelentkezők. Ezzel a hallgatók számára a régióban a legmagasabb szintű drónképzést tesszük elérhetővé” – hangsúlyozta. A Széchenyi István Egyetem győri campusán megtartott együttműködési aláírás során elhangzott: a drónok irányítása és felhasználása területén a jövőben további, mikrotanúsítványt adó képzések is várhatók.

  • Trombitával a nemzetközi élvonalban: világversenyen lett harmadik a Széchenyi-egyetem hallgatója

    Behán Áron András, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának másodéves trombita előadó-művészet szakos hallgatója első magyar indulóként harmadik helyen végzett a Trumpet Talents Tallinn rangos nemzetközi versenyen. Az észtországi megmérettetésre Németh Tamás, a Győri Filharmonikus Zenekar trombita-szólamvezetője, a kar művésztanára készítette fel a tehetséges növendéket. Az 1870-ben épített, jelentős műemléki értéket képviselő egykori győri zsinagóga épületegyüttese ad otthont a Széchenyi-egyetem zeneművészettel foglalkozó képzéseinek, így a 2015-ben létrehozott trombitaművész szaknak is. A kiemelkedő képességű hallgatók számának növekedése és a képzés folyamatos fejlődése indokolttá tette a nyitást a nemzetközi színtér felé, aminek köszönhetően mára több győri hallgató is kipróbálhatta magát európai és világversenyeken. „András már elsőévesként első díjat nyert az országos Varasdy Frigyes Trombitaversenyen, ami hatalmas eredmény, így elkezdtük feltérképezni a nemzetközi lehetőségeket is. Először Lengyelországban indultunk el egy négyfordulós nemzetközi versenyen, ahol két növendékünk színvonalas előadásaival felkeltette a szakma figyelmét, és megmutatták a győri képzés magas színvonalát” – mesélt a közös munkáról Németh Tamás, a Győri Filharmonikus Zenekar trombita-szólamvezetője, a kar művésztanára. Behán Áron András ezen a lengyel versenyen ismerkedett meg Adan Delgado Illada spanyol trombitaművésszel, akit felkészítőtanára mutatott be a fiatal tehetségnek. Németh Tamás még a valenciai operaházban játszott együtt a zenésszel, aki ma már a Spanyol Állami Zenekar szóló trombitása. Az ő javaslatára adta be jelentkezését a tallinni versenyre a szegedi származású előadóművész-hallgató, aki mint mondja, felbecsülhetetlen tapasztalatokat szerzett Észtországban. „Első magyarként indultam el ezen a világversenyen, ahová Spanyolországból, Japánból és Kínából is érkeztek versenyzők, a szakma legnagyobb tehetségei voltak jelen. Öt korcsoportban lehetett nevezni, én a legfelső korcsoportban, a hivatásos művészek között indultam el és itt szereztem harmadik helyezést. Jó szervezéssel, inspiráló környezetben telt el a kint töltött négy nap, felejthetetlen élmény volt” – fejtette ki. András zenészcsaládból származik, így nem volt kérdéses számára, hogy előadó-művészettel szeretne foglalkozni. Hatéves korától játszik trombitán, és mint mondja, nem volt nehézségektől mentes az idevezető út, mostanra viszont megtalálta a helyét. „A nemzetközi versenyek jelentik számomra a legnagyobb szakmai inspirációt, de Győrben igazi közösségre is találtam. Tanárainktól nem csak rengeteget lehet tanulni, de maximálisan támogató hozzáállásukkal segítik a versenyekre való felkészülést is” – mondta el. A fiatal tehetség álma, hogy egy neves nyugat-európai zenekarban játszhasson, de ha az élet úgy hozza, nem zárkózna el a szólókarriertől sem. Németh Tamás számára hatalmas öröm azt látni, hogy tanítványai ilyen magas színvonalon muzsikálnak és nemzetközi sikereket érnek el. „András közvetlenül az észt verseny előtt egy teljesen más műsorral megnyerte a 45. országos trombitaversenyt Debrecenben, ami fantasztikus eredmény. Büszke vagyok a tanszak többi növendékére is, akik rendszeresen szereznek helyezéseket és különdíjakat. A legfontosabb azonban, hogy a hallgatók számára érték ide tartozni: pezsgő és inspiráló közegben tanulhatnak és zenélhetnek itt” – hangsúlyozta.

  • Ahol a tehetségek találkoznak: Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia a Széchenyi István Egyetemen

    Több mint 300 hallgató mutatta be pályamunkáját és művészeti alkotását a Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia (TDK) és Tehetségnap keretein belül április 24-én. Az eseményen idén először Turizmus Olimpiát is rendeztek, ahol gyakorlati feladatokban mérettettek meg a versenyzők. „A tehetségekkel való foglalkozás nem csupán a tudás átadása, hanem gondolkodni tanítás is” – fejtette ki megnyitó beszédében dr. Konczosné prof. dr. Szombathelyi Márta, a Széchenyi István Egyetem Egyetemi Tudományos és Művészeti Diákköri Tanácsának elnöke. Mint mondta, a hallgatók tudományos kiválósága egyben az intézmény kiválóságát is megmutatja, ezért fontos, hogy az egyetem kiemelten támogatja a tehetségek kibontakozását. A konferencia sikerét jelzi, hogy idén több mint 300 hallgató jelentkezett, akik összesen 189 kutatási anyagot készítettek és 95 zeneművészeti alkotást adtak elő. A megnyitó ünnepségen részt vevőket prof. dr. Friedler Ferenc, az egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese is köszöntötte, aki az akadémiai életpályára bátorította a fiatalokat. „A kutatópályának számos előnye kiemelhető, hiszen az alkotómunka ‒ amellett, hogy pozitívan hat a személyiségre ‒, eredménye nemzetközi névjegyként szolgál, bárhová is megyünk a világban” – motiválta a hallgatókat. A TDK konferenciára beérkezett pályamunkákat összesen 36 szekcióban hallgatta meg a szakmai zsűri. A zenészhallgatók 95 előadást mutattak be két napon keresztül az Egyetemi Hangversenyteremben, az egykori zsinagógában. A Tehetségnapot színes kísérő programok egészítették ki: a könyvtári szabadulószoba, a Mathias Corvinus Collegium előadása és könyvritkaságok hasonmásainak megcsodálása mellett a prezentációk és a filmkészítés rejtelmeibe is betekintést nyerhettek az érdeklődő hallgatók. Az eseményen idén először rendezték meg a Turizmus Olimpiát, s így egy gyakorlatorientált vetélkedővel bővült a program. Dr. Kundi Viktória, a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Turizmus és Vendéglátás Tanszékének vezetője azokra a hallgatókra gondolva kezdeményezte a versenyt, akik az egyetemen szerzett tudást szeretnék játékos vetélkedő formájában bizonyítani. A Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia eredményhirdetésén 37 pályamunka kapott első díjat, 36 második díjat, 21 harmadik díjat, ezek mellett pedig 46 különdíjat osztott ki a szakmai zsűri. A 2025 tavaszán tartandó Országos Tudományi Diákköri Konferenciára (OTDK) összesen 90 pályamunka szerzett jogosultságot. Az idei félévben is szép számmal képviseltették magukat a nemzetközi hallgatók a konferencián: 24-en vettek részt, és pályamunkáik közül 3 első, 4 második, 1 harmadik és 4 különdíjas eredmény született, OTDK-ra pedig 11-en szereztek jogosultságot. Az eredmények itt érhetők el:

  • Megnyitóünnepség: hazánk eddigi legnagyobb hallgatói sporteseménye kezdődött a Széchenyi-egyetemen

    Több mint húsz felsőoktatási intézmény ezret meghaladó számú sportoló-hallgatójának részvételével vette kezdetét a Magyar Egyetemi–Főiskolai Országos Bajnokság harmadik alkalommal megrendezett fesztiválja, a MEFOB Feszt Győrben, a Széchenyi István Egyetemen április 30-án. A megnyitóünnepségen jelen lévők látványos ízelítőt láthattak a cheerleading sportágból, és a program részeként az első napon befejeződött versenyszámok díjait is átadták. A Széchenyi István Egyetem és a Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség közös eseményén, a MEFOB Feszten tizenegy sportágban – kézilabdában, futsalban, röplabdában, asztaliteniszben, ergométeres evezésben, evezésben, sárkányhajóban, ultimate frizbiben, sakkban, vízilabdában és cheerleadingben – országos bajnokságot, míg szkanderben és e-sportban kupát rendeznek a hazai felsőoktatási intézmények hallgatóinak április 30. és május 3. között. A rendezvény a sport népszerűsítése mellett a közösségépítésről is szól, ezért szabadidősportos programok és esti bulik is színesítik azt. Az egyes sportágak programjai itt olvashatók. Bár a versenyek már kedden reggel óta zajlottak, hivatalosan a délutáni ünnepségen nyitották meg az eddigi legnagyobb szabású MEFOB Fesztet a Győr Városi Egyetemi Csarnokban. A ceremónia a részt vevő hazai egyetemek hallgató-sportolóinak bevonulásával vette kezdetét. Az ünnepségen prof. dr. Friedler Ferenc, a Széchenyi-egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese köszöntőbeszédében elmondta: a nemzetközi versenyben érdekelt intézményük számára a sport kiemelt jelentőséggel bír, ezért is büszkék arra, hogy otthont adhatnak a rendezvénynek. „A sport a legjobb iskola ahhoz, hogy sok minden másban sikeresek legyünk, hiszen a fizikai állóképesség mellett a pozitív személyiségjegyeket is erősíti. A sportolók olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek az akadémiai életben szintén hasznosak. Ilyen a motiváció, a céltudatosság, a kitartás, valamint az, hogy lényeges számukra az eredmény, aminek eléréséhez hajlandóak belefektetni a szükséges munkát” – fogalmazott. Prof. dr. Friedler Ferenc beszélt a Széchenyi-egyetem sportoló hallgatóknak a diplomaszerzés lehetőségét nyújtó, valamint az intézmény kiváló sportinfrastruktúrájáról is. „A páratlan elhelyezkedésű győri campus létesítményei, a Püspökerdő, a Mosoni-Duna és a holtág, illetve az itt kialakított sportpark számos lehetőséget kínál a hallgatóknak a sportolásra. Ezt segíti sportegyesületünk, a SZESE, valamint a győri sportklubokkal kialakított szoros együttműködésünk is” – húzta alá. Prof. dr. Mocsai Lajos, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnöke úgy fogalmazott: „Közös feladatunk és felelősségünk, hogy a sport által, annak hatásával legyőzzük a különböző betegségeket. Ezért is tartom fontosnak, hogy minél több ilyen, valódi közösséget teremtő rendezvény legyen az intézményekben.” Beszédében nagyrabecsülését fejezte ki a kiemelkedő infrastruktúrával rendelkező Széchenyi-egyetemnek, amiért vállalkozott arra, hogy méltó házigazdája legyen a fesztiválnak. Emellett köszönetet mondott az egyetemi sportot szívügyüknek tekintő országos sportági szakszövetségeknek, az indulók felkészítését végző elhivatott intézményi munkatársaknak, valamint a saját egészségük megőrzését, a versenyszellemet és egyetemük képviseletét fontosnak tartó sportoló-hallgatóknak. Boncsarovszky Péter, Győr ifjúságügyért felelős polgármesteri biztosa azt kívánta a résztvevőknek, érezzék magukat jól a városban, és később is térjenek majd vissza. A köszöntőbeszédeket követően látványos cheerleading-bemutatót láthatott a közönség, majd átadták az első napon véget ért versenyszámok díjait. Ergométeres evezésben, a profi kategóriában a nők között Fehérvári Eszter (Széchenyi István Egyetem), míg a férfiaknál Pető Benedek (Széchenyi István Egyetem) győzött. Asztaliteniszben női és férfi csapatban, valamint női és férfi párosban is a Pécsi Tudományegyetem diadalmaskodott. Cheerleadingben, a show cheer team kategóriában a Debreceni Egyetem bizonyult a legjobbnak. Az eseményről további információk a mefobfeszt.hu honlapon találhatók. Már az első nap több sportágban zajlottak a küzdelmek a MEFOB Feszten. (Fotók: Adorján András, Bakcsi Alexandra, Csete Martin, Dudás Máté)

  • Emléktáblát avattak Halbritter Mátyás tiszteletére a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkjában

    Az egykori Győri Keksz- és Ostyagyár vezetőjének tiszteletére emléktáblát avattak a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkjában. Halbritter Mátyás lokálpatriótaként rendületlenül dolgozott a városért és segítette az egyetem fejlődését. A Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkja helyén hosszú évtizedeken át a Győri Keksz- és Ostyagyár működött, amelynek legendás vezetője volt Halbritter Mátyás, aki negyven éven át dolgozott a vállalatnál. A tizenhárom éve elhunyt igazgató idén lenne 80 éves, emléke előtt tisztelegve kezdeményezte a tábla elhelyezését özvegye, Halbritterné dr. Raffai Judit. „Halbritter Mátyás nemcsak Győr gazdaságának fejlődéséért, de intézményünk egyetemmé válásáért is sokat tett az Universitas-Győr Alapítvány egyik alapítójaként és kuratóriumi tagjaként. Többek között ezért is vagyunk büszkék a győriek által egyszerűen csak kekszkockaként emlegetett épület felújítására. Az egykori kekszgyár területe ma a Halbritter Mátyás által is elkötelezetten támogatott egyetem szerves része, Győri Innovációs Parkja, ahol a tudomány és az ipar összekapcsolódik egymással” – mondta el köszöntőjében dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke. Dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere beszédében kiemelte, Győr értékét az itt dolgozó és élő emberek szorgalma, tudása és munkája adja, Halbritter Mátyás pedig rengeteget adott városának, és igazi példakép lehet a mai fiatalok számára is. Elmondta, a vállalatigazgatónak jelentős szerepe volt az Universitas-Győr Alapítvány létrehozásában, erőfeszítései pedig az egyetem létrejöttével, fejlődésével célba értek. Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő megemlékezésében méltatta Halbritter Mátyás lokálpatrióta tevékenységét és kekszgyári, valamint alapítványi munkáját. Beszédében hangsúlyozta, a tábla felavatásával múlt és jelen kapcsolódik össze a Győri Innovációs Park területén. Az avatóünnepség zárásaként Halbritterné dr. Raffai Judit versben emlékezett meg férjéről, majd egy szál rózsával avatta fel az emléktáblát, amelyet a Széchenyi István Egyetem és a Győri Keksz- és Ostyagyár Nyugdíjasaiért Alapítvány közös támogatásával Lebó Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművész alkotott meg.

  • Ezüstérmet szerzett a Széchenyi István Egyetem csapata a Gránit Bank Egyetemek Regattáján

    A szegedi evezős Európa-bajnokság társrendezvényeként megrendezett Gránit Bank Egyetemek Regattáján nyolc induló közül második helyen végzett a Széchenyi István Egyetem csapata. Első helyen a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, harmadik helyen pedig a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói értek célba. Az egyetemi evezésnek világszerte számos országban nagy tradíciója van, a most először megrendezett Egyetemi Regattával Magyarország is csatlakozott ehhez a hagyományhoz. A versenyen nyolc felsőoktatási intézmény indított el csapatot, amelyben nyolc hallgató képviselhette egyetemét. A szervezők nagy sikernek élték meg, hogy ennyi fiatal érdeklődik a sportág iránt. A rendezvényt a kiváló eredmények mellett rendkívül jó hangulat jellemezte. A verseny az április 25. és 28. között megrendezett Evezős Európa-bajnokság egyik kísérő-eseménye volt, amelynek a világszínvonalú infrastruktúrával rendelkező szegedi, Maty-éri Nemzeti Kajak-kenu és Evezős Olimpiai Központ adott otthont. Az esemény 34 ország több mint 600 sportolójának részvételével zajlott le, akik 32 versenyszámban mérték össze erejüket. A Széchenyi István Egyetem Egyetemi Regattán ezüstérmet szerzett csapatának tagjai: Józsa Márton, Glázer Márió, Fazekas Fanni, Viandt Léna, Pető Benedek, Shah Amir, Szigeti Roland, Lacsik Péter, kormányos: Csiza-Pák Luca A szegedi, Maty-éri Nemzeti Kajak-kenu és Evezős Olimpiai Központban megrendezett eseményen nyolc egyetem hallgatói indultak el. (Fotók: Magyar Evezős Szövetség)

  • Átadták a Pedró-Inno Pékség és Bisztrót a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkjában

    Az egyetemi polgárokat és a város lakóit egyaránt szolgálja, hogy megnyílt a Pedró-Inno Pékség és Bisztro a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkjában. A hivatalosan április 24-én átadott, minőségi ételeket és italokat kínáló üzlet az intézmény százszázalékos tulajdonában lévő Pannon Famulus Kft. és a Pedró Pékség Kft. közös vállalkozásaként működik. Győr egykori legendás vállalata, a keksz- és ostyagyár máig él a helyiek emlékezetében, akik közül sokan emlékeznek arra, hogy a vaníliás karika és a selyemcukor finom illata lengte be annak idején a környéket. Ezt a múltat is megidézi a Pedró-Inno Pékség és Bisztro, amely a Széchenyi István Egyetem által a gyár egykori raktárépületéből kialakított Győri Innovációs Parkban nyílt meg. Az átadóünnepségen Vajda Péter, a Pedró Pékség Kft. ügyvezetője a tervezők és a kivitelezők mellett köszönetet mondott dr. Filep Bálintnak, az egyetem elnökének, amiért az intézmény őket választotta partnernek a közös vállalkozáshoz. „Olyan vendéglátást nyújtunk itt, ami minden betérőnek örömmel tölti el a szívét. Nemcsak egy reggelit fogyaszthatnak el, vagy egy-egy jó kenyeret vihetnek haza, hanem a baráti-családi társaságok szórakozására is lehetőség nyílik” – mondta. Hozzáfűzte: lekötelezettek az egyetem munkatársainak. „Nagyszerű a közös munka, minden nap tanulnunk és egyre jobbak leszünk. Ez nemcsak a vállalkozásunkat erősíti, hanem jobbá válik tőle Győr, a vármegye és hazánk is” – emelte ki. Simon Róbert Balázs győri országgyűlési képviselő kijelentette: büszke arra, hogy fejlődik a város, és arra is, hogy az innovációs parkban a nemzetközi nagyvállalatok mellett az új üzlet révén magyar tulajdonban lévő kisvállalkozás is helyet kapott. „Biztos vagyok abban, hogy a vendégek elégedetten távoznak innen” – jegyezte meg. Szeles Szabolcs győri alpolgármester, Győr-Sziget önkormányzati képviselője arról beszélt, hogy a városrész az elmúlt időszakban rengeteget fejlődött, és visszakapta régi fényét. „Fantasztikus perspektívát jelent, hogy az innovációs park által Sziget egyetemi városrész lett, és újra élettel telik meg a környék” – hangsúlyozta. A Pedró-Inno Pékség és Bisztróban frissen sütött kenyerek, zsemlék, kiflik, péksütemények mellett különleges langalló, kávék és alkoholos italok is kaphatók. A terasszal is rendelkező üzlet vasárnap kivételével minden nap nyitva tart: hétfőtől csütörtökig 6 és 20 óra, pénteken és szombaton 6 és 24 óra között. Az üzletben minőségi étel- és italkínálat várja a vendégeket. (Fotók: Adorján András)

  • Magyarországi külképviseleti vezetőknek mutatta be fejlődését a Széchenyi István Egyetem

    Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy nagykövetet látott vendégül a Széchenyi István Egyetem április 26-án. Az eseményen az intézmény bemutatta, hogy a modern infrastruktúra hogyan segíti a minőségi képzéseket, és milyen jövőbe mutató kutatásokhoz, fejlesztésekhez járul hozzá. A Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkja adott otthont annak a rendezvénynek, amelyen az intézmény külföldi államok budapesti külképviseletei vezető munkatársainak, köztük nagyköveteknek mutatta be tevékenységét. Dr. Lukács Eszter nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettes a helyszínválasztást azzal indokolta, hogy az egyetem az egyes országokkal és azok intézményeivel, vállalataival a felsőoktatás mindhárom küldetésében, az oktatásban, a kutatásban és a harmadik missziós tevékenységekben is szoros kapcsolatokat kíván ápolni, az innovációs parkok pedig a képzések, a kutatás-fejlesztések és a vállalatokkal való együttműködések központjai. Kiemelte, a programot éppen emiatt oktatási, kutatási és befektetési partnerségekre összpontosítva szervezték meg, s az eseményen ezért tartottak prezentációt az egyetem innovációs parkjainak vezetői. Dr. Lukács Eszter hozzáfűzte: a 220 magyar és 42 angol nyelvű képzéssel, 14 ezer hallgatóval, köztük a világ csaknem 80 országát képviselő közel ezer nemzetközi hallgatóval rendelkező intézmény ma már a két legjelentősebb felsőoktatási minősítő szervezet, a Quacquarelli Symonds (QS) és a Times Higher Education (THE) hat világranglistáján szerepel. Felhívta a figyelmet Győr kiváló földrajzi elhelyezkedésére: a város az osztrák, a magyar és a szlovák főváros közelében fekszik. Dr. Lukács Eszter kifejtette, hogy a hallgatóknak egyesült államokbeli, kínai, portugál, olasz és indiai egyetemekkel együtt kettős képzési programokat is kínálnak. Az elnökhelyettes beszélt arról is, hogy intézményük rendkívül szoros kapcsolatokat ápol az ipar szereplőivel. A résztvevők csoportképe a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkjában, valamint Új Tudástér épületének főbejárata előtt. (Fotó: Adorján András és Dudás Máté) Kolossváry Tamás, az egyetem Győri Innovációs Parkjának központvezetője kifejtette, hogy tavaly adták át az első, csaknem négyezer négyzetméter alapterületű épületet, s a következő években további két ütemben válik teljessé a fejlesztés. Hangsúlyozta: az innovációs parkban vállalkozásfejlesztési iroda, az egyetem formatervező, tervezőgrafika és építőművészeti képzéseit koordináló Design Campusa, több kutatás-fejlesztéssel foglalkozó egysége, valamint legkorszerűbb technológiákhoz kapcsolódó vállalati partnerei – így például az Audi és a Bosch – kaptak helyet. Hozzátette: az így megerősödő ipari kapcsolatok erősíthetik startup és spinoff vállalkozások létrejöttét, a kutatási projektek, a szabadalmak és a tudományos publikációk számának növelését, valamint az innovációkat. A vendégek érdeklődve hallgatták az egyetemi prezentációkat. (Fotók: Adorján András) Dr. Tóth Tamás dékán az egyetem több mint 200 éves múltra visszatekintő Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának tevékenységét ismertette. Elmondta: csaknem 700 hallgató tanul 22 magyar és négy angol nyelvű képzési programjuk valamelyikén, s emellett 50 doktori hallgatójuk is van. Oktatási és kutatás-fejlesztési tevékenységük központjában a korszerű élelmiszer-technológiák, a fenntarthatóság, az agrárdigitalizáció és a vidékfejlesztés állnak. Aláhúzta: a képzéseket és a kutatás-fejlesztési tevékenységet korszerű laboratóriumok és az 500 hektáros Smart Farm tangazdaság segíti. A dékán több projekten keresztül bemutatta a kar kutatási portfólióját is. Dr. Weltsch Zoltán, az egyetem Zalaegerszegi Innovációs Központjának vezetőjének prezentációjából kiderült kifejtette: a világ egyik legkorszerűbb, a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó járműipari tesztpályája, a ZalaZone mellett komplett ökoszisztéma épült ki az elmúlt években. Ennek részét képezi a laboratóriumokat is magában foglaló egyetemi infrastruktúra és olyan nagyvállalatok üzemei, illetve fejlesztési központjai, mint az AVL, a Bosch és a Rheinmetall. Maga a tesztpálya lehetőséget nyújt elektromos, önvezető és katonai járművek tesztelésére is. A program része volt a Széchenyi István Egyetem hallgatói csapatai műhelyeinek megtekintése is a győri campuson. (Fotók: Dudás Máté) A vendégek közül Khamphone Vongstanty laoszi nagykövet elmondta: hazájából csaknem ötven fiatal tanul a Széchenyi István Egyetemen. A laoszi közösség létrejötte annak köszönhető, hogy a magyar kormány által indított Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram nyomán ma már önköltséges hallgatók is szép számmal tanulnak az intézményben a délkelet-ázsiai országból. „Ez a rendezvény nagyon jó lehetőség a győri egyetem megismerésére” – fogalmazott. Az intézmény Formula Student-versenysorozatban induló hallgatói csapata, az Arrabona Racing Team helyszínen kiállított versenyautójára utalva külön kiemelte a gyakorlatorientált oktatás jelentőségét. Francisco Munis, Malajzia budapesti nagykövete kifejtette: országából 2018 óta érkeznek fiatalok magyar egyetemekre tanulni a Stipendium Hungaricum programnak köszönhetően. „Akkoriban még csak nagyon kevesen jöttek, jelenleg azonban már mintegy százan vannak szerte az országban. Szeretnénk, ha számuk tovább növekedne, itt, a Széchenyi-egyetemen is. Bízom abban, hogy a jövőben erősíteni tudjuk kapcsolatainkat a győri intézménnyel” – hangsúlyozta.

  • Széchenyi István Egyetem: pályaválasztás előtt álló lányok vetélkedtek a Mobilisben

    „eSZE-ment lányok vetélkedője” címmel rendezett programot a Széchenyi István Egyetem és a Mobilis Interaktív Élményközpont középiskolás lányok részére. Az egyetem ezen a rendhagyó módon is arra biztatta a pályaválasztás előtt álló lányokat, hogy merjenek mérnöki pályát választani maguknak. A programra tizenegy, háromfős lánycsapat nevezett a győri középiskolákból. A vetélkedő során feladatként olyan projektmunkákat kaptak, amikhez szükségük volt digitális és fizikai ismereteikre, valamint csapatmunkára. Dr. Eisingerné dr. Balassa Boglárka, az egyetem Járműipari Kutatóközpontjának PR vezetője moderálásában a résztvevők első kézből kaptak információkat a mérnöki pályáról, méghozzá női mérnököktől, egyetemi oktatóktól, köztük dr. Kovács Katalintól, az Informatika Tanszék tanszékvezetőjétől, dr. Henézi Diána Saroltától, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar oktatási dékánhelyettesétől, valamint dr. Zseni Anikótól, az Alkalmazott Fenntarthatóság Tanszék docensétől. Ezt követően az intézmény Pályaorientációs és Marketing Központja az egyetemi képzésekről és a felvételi eljárásról tartott tájékoztatót a versenyző lányoknak. A diákok a vetélkedő során olyan izgalmas feladatokkal találkozhattak, mint a Gauss-ágyú építése és tulajdonságainak vizsgálata, vagy a Lego-robot programozása és irányítása. Végeredmény: 1. helyezett: 7. csapat Koczkás Lili – Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium Pákozdi Petra – Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium Péntek Nedda – Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium 2. helyezett: 11. csapat Neuberger Maja – Audi Hungaria Iskolaközpont Sajgo Emma – Audi Hungaria Iskolaközpont Szakál Borbála – Audi Hungaria Iskolaközpont 3. helyezett: 9. csapat Kiss Sára – Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Kiss Tekla – Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Tőke Nikoletta – Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium

  • MEFOB Feszt: 13 sportágban rendeznek országos hallgatói versenyeket a Széchenyi István Egyetemen

    Minden eddiginél több, tizenhárom sportágban és több mint ezer résztvevővel rendezik meg Győrben a Magyar Egyetemi–Főiskolai Országos Bajnokság Fesztiválját, vagyis a MEFOB Fesztet. Április 30. és május 3. között a győri Széchenyi István Egyetem ad otthont hazánk legnagyobb hallgatói sporteseményének. A versenyek között persze a közösségi programok és az esti bulik sem maradhatnak el. A Széchenyi István Egyetem és a Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség közös eseményén, a MEFOB Feszten tizenegy sportágban – kézilabdában, futsalban, röplabdában, asztaliteniszben, ergométeres evezésben, evezésben, sárkányhajóban, ultimate frizbiben, sakkban, vízilabdában és cheerleadingben – országos bajnokságot, míg szkanderben és e-sportban kupát rendeznek a hazai felsőoktatási intézmények hallgatóinak április 30. és május 3. között. A rendezvény a sport népszerűsítése mellett a közösségépítésről is szól, ezért szabadidősportos programok és esti bulik is színesítik azt. A Széchenyi István Egyetem az elmúlt években európai színvonalú sportinfrastruktúrát épített ki győri campusán. Itt található a Győri Városi Egyetemi Csarnok, az Egyetemi Edzőcsarnok, valamint a Mosoni-Duna-holtág mellett kosárlabdapályát, műfüves labdarúgópályát, futópályát, strandröplabdapályákat és teqball asztalt magában foglaló Egyetemi Sportpark. A hallgatóknak sportolási lehetőséget nyújt az 1973-ban alapított, 13 szakosztállyal működő Széchenyi István Egyetem Sportegyesülete (SZESE), az élsportolók támogatására kidolgozott – az élsporttal párhuzamos tanulás és diplomaszerzés lehetőségét kínáló – kettős életpályamodell program, illetve a professzionális sportklubokkal kiépített, az UNI Győr márkanévvel is jelzett, rendkívül szoros kapcsolat. Ebbe a sportos közegbe várja az egyetemistákat a Széchenyi-egyetem. Április 30-án, kedden már reggel kezdetét veszik a sportversenyek, és az első nap estéjén, 17.30-kor a megnyitó ünnepségen hivatalosan is köszöntik a MEFOB Feszt résztvevőit az egyetemi csarnokban. A versenyzők és a szurkolók a négy nap során változatos győri helyszíneken élvezhetik a küzdelmeket. Az egyetemi vízilabda-bajnokságot az Aqua Sportközpontban, az ergométeres versenyt és a szkanderkupát a győri campus Új-Tudástér épületének aulájában, a kézilabdát, a röplabdát és a futsalt a Győri Városi Egyetemi Csarnokban és az edzőcsarnokban, a cheerleading versenyt az egyetemi csarnokban láthatják az érdeklődők. Az ultimate frizbit a vámosszabadi műfüves pályán, az asztalitenisz MEFOB-ot az Apáczai-kar csarnokában, az evezést az Aranypart I-en (Mosoni-Duna), a sárkányhajóversenyeket az Aranypart II-n (holtág), a sakkot a Menedzsment Campus épület földszinti termében, az e-sport-kupát pedig az egyetem e-sport-termében rendezik. Az egyes sportágak programjai itt olvashatók. „Természetesen egy hazai rendezés esetén mindig előtérbe kerül az esélylatolgatás. Ismerve tradícióinkat, kézilabdában és evezésben érmet, érmeket várunk. Számunkra új sportágban, női futsalban is esélyesek vagyunk akár a bajnoki címre is, hiszen ETO-s válogatott sportolók erősítik csapatunkat. Mindemellett bízom abban, hogy az éles versengés mellett az idelátogató több mint ezer hallgató elsősorban jól érzi magát, új kapcsolatokkal, emlékezetes élményekkel gazdagodik a fesztiválon” – mondta el dr. Gyömörei Tamás, az intézmény Sport- és Rekreációs Központjának igazgatója, a Széchenyi István Egyetem Sportegyesülete (SZESE) elnöke. A győri MEFOB Feszt nagykövetei, a házigazda Széchenyi István Egyetem hallgatói – Sebestyén Dalma úszó olimpikon, Szabó Bence világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnok evezős és Lang Zalán, az élvonalba törő győri férfi kézilabdacsapat kapitánya. A három kiváló sportoló mindenkit arra biztat, hogy legyen részese a felejthetetlennek ígérkező eseménynek, ahol az amatőr és profi egyetemista sportolók együtt versenyeznek és képviselik a sport közös ügyét.

  • Kulcsszakma lesz a közösségszervezés – szakmai workshop a Széchenyi István Egyetem Apáczai-karán

    „Az idősödő korosztály értékei és közösségei” címmel közművelési szakmai workshopon vehettek részt a jelen és a jövő közösségszervezői a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kara, a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) és az egyetem tulajdonában lévő Rejuvina Kft. közös szervezésében. A Széchenyi István Egyetem Apáczai-karán több évtizedes hagyománya van a kultúraközvetítő kurzusoknak, amelyek keretein belül az intézmény az 1960-as évektől nyújt népműveléssel, közművelődéssel, közösségszervezéssel kapcsolatos szaktudást. Utóbbi 2019 óta önálló alapszakként is tanulható az egyetemen, hallgatói pedig már az alapozószakasz alatt találkozhatnak az idősödő korosztállyal kapcsolatos érzékenyítést célzó tantárgyakkal. „Az emberiség évezredes vágya válik valósággá azzal, hogy hosszabb életet élhet, erre a változásra azonban se a tudomány, se a gazdaság, se a társadalom nincs felkészülve.” Ez volt a mottója annak a konferenciának, amit az Apáczai-kar idén 5. évfordulóját ünneplő közösségszervezés szak és a térség közművelési szakemberei szerveztek. Az előadók rámutattak az idősödők számának növekedését eredményező demográfiai folyamatra, és hangsúlyozták a társadalmi változások szükségességét. Zsolnay Janka, a kar mesteroktatója megnyitó beszédében tolmácsolta dr. Pongrácz Attila dékán szavait, aki megköszönte az NMI munkatársainak a 2016 óta tartó sikeres együttműködést és a közösségszervezés szak mindenkori hallgatóinak támogatását. Ezt követően a demográfiai trendekből következően a jövőben várható kultúraközvetítő feladatokra és a pályaadaptáció alapvető kérdéseire épülő workshopot Tóthné Boda Éva, az NMI vármegyei igazgatója nyitotta meg. „Az idősödő korosztály közösségei a közművelődés jelentős szegmensét alkotják, így minden település fontos feladatának tekinti, hogy segítse, támogassa és bevonja őket kulturális programjaiba” – emelte ki az NMI vármegyei igazgatója, aki beszédében hangsúlyozta, hogy a közművelődés fókusza napjainkban is az értékmentés, az értékteremtés, a társadalmi tőke növelése, valamint a szellemi és lelki regenerálódás segítése. Dr. Vehrer Adél egyetemi docens, a közösségszervezés szak szakfelelőse felhívta a figyelmet a demográfiai folyamatok jelentős változására, amelynek eredményeképpen ma már az idősödő korosztály a legnagyobb létszámú célcsoport a kulturális szervezéssel és a humánfejlesztéssel foglalkozó szakemberek számára. „Ez a folyamat alapvetően két nagy területen jelent kihívást: a generációk együttműködése és párbeszéde, valamint a szellemi és fizikai aktivitásban megélt időskor kérdésköreiben. Ahhoz, hogy ezekre a kihívásokra válaszokkal tudjunk szolgálni, a jövő munkaerőpiacán kulcsszerep jut majd a kulturális közösségszervezőknek és a humánfejlesztőknek” – fejtette ki véleményét dr. Vehrer Adél, aki előadásában pozitív példákat és követendő közösségi mintázatokat mutatott be a világ számos pontjáról. A jó gyakorlatok sorát folytatva Némethné Jankovics Györgyi, az Európai Idősügyi Tanács (ESO) kelet-európai alelnöke kiemelte, hogy a nemzetközileg elfogadott álláspont szerint gazdasági szempontokat is figyelembe véve az időseket ma már nem csupán aktivitásra, hanem produktivitásra kell ösztönözni. „Gyakran halljuk, hogy az idősödők a társadalom és a gazdaság tehertételei, de érdemes inkább erőforrásként gondolni erre a korosztályra, hiszen az Európai Unió tagállamaiban folyamatosan nő a 65 éven felüliek aránya. Minden társadalomnak meg kell teremteni az ellátásukhoz szükséges gazdasági, egészségügyi és szociális infrastruktúrát, a legnagyobb probléma azonban, hogy a mai európai országok erre a változásra nincsenek felkészülve” – figyelmeztetett a demográfiai változás veszélyeire Némethné Jankovics Györgyi. Az esemény zárásaként dr. Ponyi László, a NMI kutatási központvezetője által moderált kerekasztal-beszélgetést hallgathattak meg a résztvevők „Karrierlehetőségek a közművelődésben” címmel. A szakmában rejlő lehetőségekről Kokas Éva, a győri Generációk Művelődési Háza igazgatója, Ihász Mónika, a Fertődi Művelődési Ház és Szabadidőközpont igazgatója, valamint Németh Fáni, a bősárkányi közösségi színtér közművelődési szakembere beszélt.

  • A Széchenyi István Egyetem jogászhallgatóit is várja az ENSZ menekültügyi szervezete

    A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán tartottak előadást az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) képviselői április 17-én. A hallgatók mélyebb betekintést nyerhettek az ENSZ menekültügyi intézményének tevékenységébe és a budapesti központban elérhető jogi munkalehetőségekbe. A Széchenyi-egyetem számára fontos az ENSZ munkájának támogatása és a hallgatók megismertetése a hazánkban is elérhető nemzetközi karrierutakkal. Az intézmény korábban már otthont adott a Vöröskereszt, valamint az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) programjának. Most kifejezetten a joghallgatók számára hirdetett meg angol nyelvű előadást az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), ami dr. Hulkó Gábor tudományos és nemzetközi dékánhelyettes és dr. Ganczer Mónika egyetemi docens szervezőmunkájának köszönhetően valósult meg. A vendégeket és a résztvevőket dr. Smuk Péter dékán köszöntötte, ezt követően dr. Kecskés Gábor egyetemi docens nyitotta meg az programot. „A nemzetközi jog tantárgy keretein belül intézményünk is foglalkozik a menekültjogokkal. Különleges lehetőség, hogy első kézből hallhatjuk az UNHCR Közép-Európai Regionális Képviseletének munkatársaitól ezt az előadást, hiszen a menekültügyek és az ehhez kapcsolódó jogi kérdések napjainkban rendkívül aktuálisak” – mondta el. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának munkáját általánosságban Antonia Lisa Haegner mutatta be, aki munkakörében a menekülteket érintő kihívásokra adott közösség alapú válaszok kialakításával foglalkozik. Előadásában ismertette az UNHCR történetét és jelenlegi feladatait. „2022 végéig több mint 108 millió ember kényszerült lakóhelyének elhagyására világszerte, közülük 40 százalék volt kiskorú. Fontos azonban kiemelni, hogy a menekültek legnagyobb része ugyanabból a néhány országból származik – többségük Szíriából, Ukrajnából és Afganisztánból –, és legtöbbjük szomszédos országokban keres menedéket”. Hozzátette: a szervezet elsődleges célja, hogy nemzetközi védelmet nyújtson a menekültek, valamint a lakóhelyük elhagyására kényszerült személyek egyéb kategóriái számára, illetve a kormányokkal együtt tartós megoldást találjon a problémáikra. A budapesti székhelyű UNHCR Közép-Európai Regionális Képviselet jelenleg  legfőképpen az ukrajnai menekültválsággal kapcsolatos ügyekkel foglalkozik. Feladatai közé tartozik – többek között – a határokon való átkelés segítése, a jogokhoz és különféle szolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása, valamint a kormányzattal való együttműködés a hatékony válaszok kialakításának érdekében. Vágó Barnabás, az UNHCR jogi munkatársa a menekültjogok legfőbb alapdokumentumaiba és azok szakmai elemzésébe avatta be a hallgatóságot, akik ezáltal pontos képet kaptak a legfontosabb fogalmakról, az előforduló jogi esetekről és a jogalkotás nehézségeiről. Kiemelte, hogy a menekülteket érintő kérdések napjainkban sok esetben összetettek, és országonként eltérőek lehetnek a hazájukat elhagyni kényszerülők jogi lehetőségei. Ezek az adottságok különösen fontossá teszik az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának munkáját. Az előadás zárásaként Tóth Botond Bendegúz mesélte el személyes tapasztalatát a nemzetközi jogi karrierrel, amelyet még tanulmányai alatt a Magyar Helsinki Bizottságban kezdett, és jelenleg az UNHCR jogi csapatában folytat gyakornokként. A jelentkezési és kiválasztási folyamatok ismertetése mellett mostani feladatairól is beszélt, amelyek a fordítástól a hazai és nemzetközi bíróságok joggyakorlatának vizsgálatán át dokumentumok előkészítéséig terjednek.

  • Először nyílt fotókiállítás a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkjában

    „Hommage fekete-fehérben: tisztelgés Győr városa és a Széchenyi István Egyetem előtt” címmel nyílt kiállítás a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkjában április 19-én. A Nagy Ferenc fotóművész alkotásait bemutató tárlat egy hónapon keresztül látogatható. A Győri Innovációs Park a kutatások, a fejlesztések és az oktatás otthona. Az épületben kapott helyet a Széchenyi István Egyetem Design Campusa is, mely a formatervező, a tervezőgrafika és az építőművészeti egyetemi képzéseket koordinálja. A tavaly átadott létesítménynek azonban más feladata is van: kulturális fórumként hidat képez az egyetem és a város polgárai között. Ezt a célt szolgálja Nagy Ferenc fotóművész kiállítása is, amely a napokban nyílt meg az épületben. Dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere köszöntőbeszédében kiemelte: nagy öröm számára, hogy a művész tehetségének és munkájának eredményét a nagyközönség is megtekintheti. „Különleges hatása van ezeknek a képeknek, mert érzelmet sugároznak, és jellegzetes hangulatot adnak át. Kívánom, hogy minél több embert ragadjanak meg a részletek, és sokan legyenek kíváncsiak a fotók sugározta érzésekre” – mondta el. Ágota Bernadett, a Design Campus igazgatója kifejtette, hogy a „Hommage fekete-fehérben” című tárlatot remélhetőleg több önálló alkotó, hasonló témájú kiállítása követi majd. „A fotográfia mint a design egyik közvetítő eszköze a Design Campus kurzusainak képzési tematikájában is megjelenik. Ez a kiállítás klasszikus értékeket képvisel és generációkon átívelő vizuális költeményként jelenik meg számunkra Nagy Ferenc jóvoltából” – fogalmazott. A fotóművész 2015-ben tért át a magas szintre fejlesztett portréfotózásról és természetfotózásról az épített környezet témakörére. Képei Budapesten és Győrben, kiállításokon és állandó tárlatokon is láthatók, legnépszerűbb alkotásai a Győr épületeit és jelképeit bemutató fotográfiák. „Hommage fekete-fehérben: tisztelgés Győr városa és a Széchenyi István Egyetem előtt” című kiállítása monokróm mutatja meg a világot a művész szemén keresztül, portrék, természetfotók és városképek között kalandozva. „Ez a kiállítás lehetőséget teremtett arra, hogy művészibb, válogatott anyagot mutassak be, ami nem egy témát követ. Két mottója van a kiállításnak: szívügyünk Győr és szívügyünk az egyetem” – hangsúlyozta a megnyitón Nagy Ferenc. A Győri Innovációs Park aulájában egy hónapon keresztül tekinthető meg a fekete-fehér alkotásokat bemutató kiállítás. (Fotók: Adorján András)

Keresés

bottom of page