1794 találat
- A sikeres diplomaszerzést segíti a „Matematika 0” tantárggyal a Széchenyi István Egyetem
Első ránézésre plusztehernek tűnhet, de valójában az esetlegesen hiányzó számolási alapkészségek pótlását, ezáltal az alapozó és szakmai tárgyak sikeres teljesítését szolgálja a „Matematika 0” tantárgy, amelyet a tavaszi félévtől vezetett be számos szakon a Széchenyi István Egyetem. Az intézmény ezzel a lehetőséggel tulajdonképpen ingyenes korrepetálást biztosít a hallgatóknak, akik így biztosabban juthatnak el három és fél év alatt a diplomáig, és nem kell a saját pénzüket vagy a szüleikét költeniük hiányosságaik pótlására. A Széchenyi István Egyetem képzésfejlesztési reformja részeként az elmúlt időszakban olyan új, a tanulást támogató kurzusokat indított, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a hallgatók egyetemi éveik során sikeresen teljesítsék a követelményeket. Ezek egyike a „Matematika 0” tantárgy: ennek során a mérnöki, informatikai és közgazdaságtani területeken szükséges, alapvető matematikai ismereteket adnak át az oktatók. „A tárgy elvégzése egy kivétellel minden mérnöki, informatikai és gazdasági szakon kötelező, de aki az év eleji szintfelmérőn legalább 50 százalékos eredményt ért el, az már teljesítette a tárgyat. A feladatsor a középiskolás, középszintű érettségi részfeladataiból áll, például első- és másodfokú egyenletek megoldása, műveletek zárójeles és törtes kifejezésekkel számolás szükséges hozzá. Tükröt tart a hallgatók elé: akiknek nem sikerült jól, tisztába kerültek azzal, mik a hiányosságaik. Ezek pótlása azért nagyon fontos, mert enélkül – tanszéki kollégáink sokéves tapasztalatai szerint – a »Matematika 1-2-3« tárgyakat biztosan nem, de valószínűleg szakmai tárgyaikat is csak rendkívül nehezen vagy egyáltalán nem tudnák később teljesíteni. A »Matematika 0« során tíz témakörbe rendezve javítjuk a szükséges alapkészségeket. Aki eljár az órákra – amit az elsőévesek számára garantáltan időpontütközés-mentesen tartunk –, és rendszeresen készül, nagy eséllyel sikeresen írja meg a szemeszter végi zárthelyi dolgozatot, amire két lehetőséget is biztosítunk. Úgy szervezzük, hogy sikeres »Matematika 0« után a »Matematika 1« zárthelyi és vizsga dolgozatait is megírhassák; meggyőződésünk, hogy utóbbiak a »Matematika 0« után könnyebben teljesíthetők” – foglalta össze prof. dr. Horváth Zoltán, a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar dékánja, a Matematika és Számítástudományi Tanszék vezetője. „A »Matematika 0« tulajdonképpen az egyetem ingyenes szolgáltatása, ami abban segít a hallgatóknak, hogy felzárkózzanak. Emellett nemcsak a matematikai tudást, hanem olyan, különösen a műszaki tudományterületeken szükséges gondolkodásmódot is nyújt, aminek elsajátítása révén a szakmai tárgyak a lehető leggördülékenyebben teljesíthetők. Ez két szempontból is jó a hallgatóknak: hamarabb, biztosabban juthatnak el a diplomáig, és nem kell a saját pénzüket vagy a szüleikét elkölteniük rengeteg pluszórára. Ehelyett az egyetem berkein belül, a hallgatótársaikkal együtt készülhetnek fel, az oktatóktól pedig tudnak órák után kérdezni” – fejtette ki Vályi Nagy Dávid, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke. Biczi Dániel másodéves turizmus-vendéglátás szakos hallgató az előző szemeszterben végezte el a „Matematika 0” kurzust. „Nem vagyok nagy matekos, így sajnos a februári szintfelmérőn nem sikerült jól teljesítenem. A tavaszi félév során azonban rengeteg segítséget kaptam ahhoz, hogy megszerezzem a szükséges tudást. Részt vettem az egyetem által biztosított felkészítő órákon, gyakoroltam a Moodle-rendszerbe feltöltött típusfeladatokat, így nagyon könnyen haladtam a tananyagban. Mire elérkeztünk a zárthelyi dolgozathoz, már én is jó pontokkal, könnyen abszolváltam a tárgyat” – fejtette ki. A soproni fiatal megjegyezte, jó kezdeményezésnek tartja a „Matematika 0”-t arra, hogy felzárkóztassa a hiányos tudásúakat, mert oktatónak és hallgatónak egyaránt időpazarlás, ha valaki a megfelelő alapok nélkül szeretne továbblépni tanulmányaiban. Hozzátette: „A »Matematika 1« számomra elsőre nagyon nehéz volt, azonban a »Matematika 0« tananyaga kiválóan illeszkedett a »Matematika 1« követelményeihez, így azonnal hasznosítani tudtam a megszerzett tudást.”
- Jóga és ajurvéda: indiai kutatóközpont szerzetese tartott előadást a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak
Az egészséges életről, az ajurvéda gyógyászati módszerének ötezer éves hagyományáról és a jóga szemléletmódjáról tartott előadást a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak az indiai Vishwaguru Deep Ásram Kutatóközpontjának szerzetese, Mahamandaleshwar Swami Gyaneshwar Puri. A Széchenyi István Egyetemet ezer szál fűzi a jóga és az ajurvéda otthonához, Indiához. Az intézmény amellett, hogy négy féléves nemzetközi gazdaság és gazdálkodás kettős képzést kínál a szubkontinens északkeleti részén fekvő Integral Egyetemmel, indiai hallgatói közösséget is épít, valamint India magyarországi nagykövetségének kezdeményezésére, azzal közösen minden évben otthont ad a jóga nemzetközi napját megünneplő közös gyakorlásnak . A Kautz Gyula Gazdaságtudományi, valamint az Egészség- és Sporttudományi Kar hallgatóinak egy része október 15-én mélyebben is megismerkedhetett az ország ősi kultúrájának egy szeletével: a Dzsaipur városában található Vishwaguru Deep Ásram Kutatóközpont alelnöke, Mahamandaleshwar Swami Gyaneshwar Puri tartott előadást az Egyetemi Könyvtár és Levéltárban. A neves szerzetes 2001 óta él a központnak otthont adó közösségben, ahol 2016-ban indult tudományos kutatói tevékenység. A Jóga a Mindennapi Életben rendszerét követő spirituális tanító maga is oktat, több diplomával és végzettséggel rendelkezik, és hét nyelven beszél. Legfontosabb küldetésének azonban a jóga és az ajurvéda hagyományainak kutatását tartja, valamint azok átemelését a mai világba. Köszöntőjében dr. Lukács Eszter, a Széchenyi-egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese rámutatott az alkalom kettős értékére, a program történelmi és tudományos szempontból egyaránt egyedülálló jellegére. „Vendégünk elismert kutató, aki húsz tudományos kiadványt, valamint számos jógáról és ajurvédáról szóló könyvet írt az elmúlt években” – tette hozzá. Kifejtette továbbá, hogy az ajurvéda és a jóga fizikai, lelki, valamint mentális egészségre gyakorolt hatásaik miatt akár a rekreáció és életmód alapszak tantervébe is bekerülhetnének. Ennek megvalósítását az eseményen szintén jelen lévő dr. Somogyi Angéla, az Egészség- és Sporttudományi Kar dékánja is támogatta. A Jóga a Mindennapi Életben rendszer Horvátországban született szerzetese előadásában elárulta: az ajurvéda kifejezés szó szerint az élet tudományát jelenti. „A modern orvoslás körülbelül kétszáz éve fejlődik, vele párhuzamosan pedig a táplálkozástudomány is fontossá vált az elmúlt ötven évben. De miért korlátoznánk magunkat erre a rövid időszakra, amikor az ajurvéda ötezer évnél is régebb óta gyűjtött tapasztalatokra épít?” – vetette fel. Elmagyarázta, hogy ez a gyógyászati módszer a nyugati medicinával ellentétben nem a betegség szempontjából közelíti meg az egészség kérdését, hanem inkább a megelőzést és az embert helyezi a központba. „Az ajurvéda táplálkozástudományt, életmódot, gyógyászatot egyaránt magába foglal. Célja, hogy még azelőtt megoldást adjon az ember problémájára, mielőtt az bekövetkezne. Hiszen mikor már megjelenik egy tünet, sokkal nehezebb kezelni a betegséget, mint megfelelő életvitellel elejét venni annak” – részletezte. A szerzetes elmondta, hogy a jóga testedzésként és mozgásformaként terjedt el leginkább a világban, valójában azonban jóval többet jelent egyszerű sportnál, ezért is lehet kiváló kulturális diplomáciai eszköz az országok közti megértés és párbeszéd érdekében. „A jógának Indiában kilenc különböző filozófiai iskolája van, amelyek sok szempontból különböznek, de mindegyik rendszer alapját a rendszeres gyakorlás adja. Az ottani gondolkodás szerint ugyanis az elméletek nem elegendők, azok működését a gyakorlatban lehet csak igazán hasznosítani” – ismertette. Hozzáfűzte: azon felül, hogy a jóga a test működését segítő és javító eszköz, a lelki, mentális, illetve szociális harmóniát is elősegíti. Sok hallgató volt kíváncsi az érdekes előadásra. (Fotók: Adorján András)
- Nemzetközi projekt: innovatív eljárásokat fejlesztettek a borkészítés és a borvizsgálat terén
Lezárult az ADEXGO Kft. és a Széchenyi István Egyetem „Élesztők helyi biodiverzitásának kiaknázása a borkészítésben – a borok objektív jellemzését és azonosítását lehetővé tevő komplex minőségvizsgálati technológia kidolgozása” című közös, nemzetközi 2019-2.2.1-EUREKA pályázata. A projekt a román SC ICA Research and Development SRL vállalat vezetésével, valamint további két román partner – a SC Pharmacorp Innovation SRL és a University of Agronomic Sciences and Veterinary Medicine of Bucharest (USAMVB) – részvételével valósult meg. A 2024. augusztus 31-én zárult pályázat fő célja új, innovatív eljárások kidolgozása volt a borkészítés és a borvizsgálat terén. A hároméves pályázati időtartam alatt a klasszikus vizsgálati módszerek mellett műszeres gyorsvizsgálati technológiákat felvonultató módszertant dolgoztak ki, mely roncsolásmentes közeli-infravörös spektroszkópiára (NIRS), optoelektronikai és gázkromatográfiás (GC) elektronikus orra, biológiai membránnal bevont ionszelektív térvezérlésű tranzisztor (ISFET) szenzorokkal szerelt elektronikus nyelvre épült. A kifejlesztett technológia segítségével az egyes borfajták azonosítását végezték el, illetve azonosították a szennyezett vagy fertőzött, íz- és illathibát mutató borokat. A kidolgozott műszeres gyorsvizsgálati technológiát sikeresen alkalmazták a román konzorciumi partnerek által fejlesztett borászati technológiával előállított kísérleti borok minőségének leírására, az egyes élesztőtörzsekkel és azok kombinációival készített borok objektív jellemzésére. Az eredmények igazolták, hogy a különböző minőségvizsgálati protokollokat egységes rendszerbe foglaló komplex módszertan a humán borminősítés és a célzott kémiai vizsgálatok mellett hasznos eszköze az innovatív borászati fejlesztéseknek. A projekt résztvevői kidolgoztak egy komplex borminőség-vizsgálati technológiát és módszertant, ami bővíti az ADEXGO Kft. Correltech üzletága, valamint a Széchenyi István Egyetem által nyújtott szolgáltatások körét.
- Nemzetközi együttműködés: görög és spanyol ellenfelekkel mérkőztek meg a Széchenyi-egyetem sakkozói
A Széchenyi István Egyetem Sportegyesületének (SZESE) 50 éve működő sakkszakosztálya és a Győri Sakk-kör egy nemzetközi program keretein belül látta vendégül a spanyol Club D Escacs Llinars, valamint a görög Skakistikos Omilos Leon Kantia sakkozóit a győri campuson. Idén 50 éves a Széchenyi István Egyetem Sportegyesületének (SZESE) sakkszakosztálya, amely nemcsak a hallgatóknak nyújt versenyszerű sakkozási lehetőséget, de a Győri Sakk-kör keretein belül a gyerekeket is várja soraiba. Szabó Zsolt, a szakosztály vezetője kifejtette, régóta kiemelt figyelmet fordítanak a nemzetközi kapcsolatok építésére, amelyben a határokon átnyúló pályázati lehetőségeket is kihasználják. Az egyesület jelenleg is aktív részese az GAMBIT Erasmus+ projektnek, amelyben három európai uniós ország klubja és a Polgár Judit Sakk Alapítvány mint szakmai oktató szervezet vállal szerepet. „Az utánpótlás-nevelő Győri Sakk-kör edzői és játékosai májusban a görög Héraklionban vettek részt tudásmegosztó workshopon, ezúttal pedig a görög és a spanyol csapatok fiataljai látogattak el hozzánk. Győri programunk során több mint hatvan résztvevővel rendeztük meg versenyünket, de arra is figyelmet fordítottunk, hogy partnereink megismerjék az egyetemet és a várost. A találkozó eredményesen zárult, 2025 nyarán pedig a spanyolországi Llinars del Vallèsben folytatódik közös projektünk. Együttműködésünk célja a sakkozás népszerűsítése és az alkalmazott oktatási módszertanok megosztása. A nemzetközi programban a személyes alkalmak mellett az online térben is több esemény – köztük versenyek és edzői képzések is – zajlanak rendszeresen” – fogalmazott a szakosztályvezető. Kiemelte, a klub tagjai izgalmas napokat élhettek át, hiszen a nemzetközi vendégek fogadását követően a budapesti Sakkolimpián és a 10. Polgár Judit Világsakkfesztiválon is részt vettek. Végezetül hozzátette, továbbra is várják a magyar és külföldi hallgatók, a sakkozni vágyó fiatalok jelentkezését soraikba. A győri verseny eredményei: A csoport: 1. Margl Roland (Széchenyi ESE) 6,5 pont , 2. Konstantinos Klokas (Heraklion-GRE) 6,0 pont , 3. Bedőcs Máté (Széchenyi ESE) 5.5 pont B csoport : 1. Anastasia Bakali (Heraklion-GRE) 6,0 pont , 2. Nagy Dávid Zoltán (Széchenyi ESE) 5,0 pont, 3. Szentmiklósi Eszter (Széchenyi ESE) 5,0 pont Kategóriagyőztesek: Bedőcs Máté (Széchenyi ESE), Balogh Zoltán (Levél), Bencsics Bercel (Széchenyi ESE) , Fülöp Blanka Olimpia (Széchenyi ESE), Fülöp Júlia Paula, (Széchenyi ESE) , Bencsics Benedek (Széchenyi ESE), Pörgei Zsombor (Jánossomorja), Varga Bence (Levél) , Nagy Dávid Zoltán (Széchenyi ESE) , Anastasia Bakali (Heraklion-GRE) , Sidó Sára (Széchenyi ESE) , Aleksandra Permanyer Dvoretskaya (Llinars del Vallès-ESP) , Ferencz Vencel (Péterfy, Győr).
- Megnyílt a Széchenyi István Egyetem Design Campusának első budapesti kiállítása
A Budapest Design Week a hazai designszakma összes területét bemutató, nemzetközi jelentőségű esemény, amely az idei évtől a Magyar Divat & Design Ügynökség szervezésében valósul meg október 10–20. között. A rendezvénysorozat részeként mutatkozhattak be a Széchenyi István Egyetem formatervező hallgatói egy csoportos kiállítás keretében. A győri intézmény október 10-én megnyílt, Formanyelvek című, első budapesti tárlatának az országosan jegyzett Jászi Galéria ad otthont. A Budapest Design Week programelemeként valósulhatott meg a Formanyelvek című kiállítás, ami a Széchenyi István Egyetem Design Campusához tartozó Formatervező Tanszék hallgatóinak budapesti debütálása. Hatalmas mérföldkő ez a győri egyetemi designszakember-képzés és annak országos szintű láthatósága, valamint a hallgatók életében egyaránt. A formatanulmányokat, anyagkísérleteket és interdiszciplináris hallgatói gondolkodásról tanúbizonyságot tevő tervezési feladatok prezentációit felvonultató tárlat megnyitóját október 10-én rendezték meg a belvárosi Jászi Galériában (1056 Budapest, Irányi u. 12.). Az eseményen Jászi Orsolya kiemelte, hogy galériája grafikusművészek bemutatására fókuszált, később tevékenységük kibővült, teret adtak a textilművészetnek is, majd a 2021-ben megalapított Jerger Krisztina-díjjal a kurátori és kiállításrendezői munkára szerették volna irányítani a közönség figyelmét. Jászi Orsolya hangsúlyozta: ez idő tájt együttműködtek dr. Lepsényi Imrével, a Széchenyi-egyetem oktatójával, aki beszámolt a győri Design Campus fejlődéséről, a hallgatói sikerekről és az izgalmas projektekről. „Így jött az ötlet, hogy mutassuk be a hallgatói munkákat nálunk” – mondta Jászi Orsolya. Dr. Lukács Eszter, az egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese kijelentette: megtiszteltetés, hogy a rangos galéria biztosít méltó helyszínt a kiállításnak. Kiemelte, hogy a hallgatók első budapesti tárlata kiváló hírvivője az intézménynek, amely mintegy 200 különféle képzést kínál 14 és fél ezer hallgatójának, köztük több mint 40-et angol nyelven is. „ Művészeti Karunkon 2021-ben indultak el designszakjaink, amelyeken építőművészeket, formatervezőket, tervezőgrafikusokat képzünk alap- és mesterfokon. Az elmúlt néhány év bebizonyította, hogy érdemes volt erre az útra lépni, hiszen rengeteg tehetséges fiatallal dolgozhatunk együtt, hallgatóink szép sikereket érnek el. Egyikük éppen a Budapest Design Week tavalyi megnyitóján vehette át a Magyar Formatervezési Díj Magyar Formatervezési Tanács által adományozott megosztott különdíját , amit az egyetem Digitális Fejlesztési Központja által kifejlesztett orvostechnikai eszköz tokozásának megtervezéséért nyert el” – tette hozzá. „Intézményünk fő erőssége éppen abban rejlik, hogy a különböző tudományterületek együttműködésével és hallgatói részvétellel végzi jövőt formáló tevékenységét” – összegzett dr. Lukács Eszter. Hozzáfűzte: a Design Campus a tavaly átadott Győri Innovációs Parkban talált otthonra, amely az ipari együttműködések és a közös kutatás-fejlesztések központjaként is működik. „Hallgatóink itt inspiratív és innovatív környezetben fejlődhetnek” – mondta A kiállítás október 20-ig tekinthető meg hétköznapokon 10 és 18 óra között. Képgaléria (Fotók: Bankó József)
- A stroke diagnosztizálását segíti a Széchenyi István Egyetem formatervezési díjas fejlesztése
A Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központja olyan szemvizsgáló eszközt fejleszt, amely jelentősen hozzájárulhat a stroke hatékony diagnosztizálásához. Bár a műszer még nem készült teljesen, egy rangos elismerést máris bezsebelt. A fejlesztés fizikai megjelenése az egyetem Design Tanszékének hallgatója, Rovó Balázs munkáját dicséri, aki elnyerte a Magyar Formatervezési Tanács különdíját. A Széchenyi István Egyetem fókuszában olyan technológiai fejlesztések állnak, amelyek hozzájárulnak egy-egy terület fenntarthatóbb, eredményesebb működéséhez. E tevékenységébe a hallgatókat is bevonja, akik így már tanulmányaik alatt részt vehetnek az intézmény jelentős kutatási projektjeiben. Ezek közül több az orvostudomány területét érinti, a hatékonyabb gyógyítást szolgálja. Az egyetem Digitális Fejlesztési Központja a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházzal együttműködve végzi egy speciális szemvizsgáló eszköz fejlesztését, amely az agyi katasztrófák pontosabb diagnosztikájához járul hozzá. Ennek háttere, hogy a sürgősségi osztályon heveny szédüléssel jelentkező betegeknél az elvégzett CT-vizsgálatok egy része álnegatív eredményt ad. Az egyetem szakemberei ezért olyan eszközt fejlesztettek, amely segít kimutatni a kóros szemmozgásokat. Szemmozgási zavarok gyakran kísérik az akut szédüléssel jelentkező stroke betegséget, de jelezhetik a belsőfül károsodását is. Így az eszköz segítséget nyújthat a veszélyes (stroke) és a kevésbé veszélyes (belsőfül) eredetű heveny szédüléssel járó kórképek elkülönítésében. „Ezek a szemmozgások csak akkor fedezhetők fel, ha az eszközünk teljes sötétséget biztosít viselője számára, hiszen akkor nem érvényesül a látószerv természetes korrekciója. Az általunk fejlesztett alkalmazás egy kamera segítségével képes meghatározni a pupilla közepét, és folyamatosan kiszámítja annak helyzetét, végül grafikonra is rajzolja azt. Így válik láthatóvá az orvos számára a stroke-ra jellemző szemmozgás” – részletezte a fejlesztés lényegét Szlovák Zoltán, aki a Széchenyi-egyetem harmadéves mérnökinformatikus, duális képzésben tanuló hallgatójaként vesz részt a Digitális Fejlesztési Központ munkájában. A Komárom-Esztergom vármegyei Lábatlanból érkezett fiatalember szoftverfejlesztőként dolgozik a projektben. A találmány hardvere esetében a fejlesztők kihasználták a Széchenyi István Egyetem multidiszciplináris jellegének előnyeit, hiszen az eszköz fizikai megjelenése az intézmény Design Tanszékének együttműködésével véglegesedett. Rovó Balázs harmadéves formatervező hallgató olyan külsőt alkotott, amely nemcsak ellenálló felépítést biztosít, de letisztult megjelenésével a páciensben is bizalmat kelt. A tervezésnél elengedhetetlen volt, hogy flexibilis kialakítású legyen az eszköz, amely minden arcra, fejre kényelmesen igazítható. A megvalósítás olyan jól sikerült, hogy Rovó Balázs elnyerte a Magyar Formatervezési Tanács megosztott különdíját, amit a Kulturális és Innovációs Minisztérium Felsőoktatásért Felelős Államtitkársága ajánlott fel. A díjat az októberi Budapest Design Weeken adták át, amelyen maga a találmány is bemutatkozott. „Fejlesztésünket önálló előadás keretében ismertettük, természetesen az esemény szempontjából relevánsabb formatervezés kiemelésével. A kerekasztal-beszélgetés során példánkkal is erősítettük az egyetem szerepét a jövő szakembereinek gyakorlati felkészítésében, valamint a különböző tudományágak és szakterületek együttműködésében” – emelte ki Szlovák Zoltán. Végezetül elmondta, a munkát tovább folytatják, hogy az alkalmazás újabb funkciókkal gyarapodjon, az eszköz pedig hasznos optimalizálásokon menjen keresztül. „A Design Tanszék formatetvezés szakvezetője, Lepsényi Imre keresett meg a fejlesztésben való részvétel lehetőségével. Rögtön igent mondtam, hiszen ez volt az első nagyobb szabású projekt, amiben részt vehettem” – mesélt a kezdetekről Rovó Balázs, aki a győri egyetem formatervező szakára a Szeged melletti Sándorfalváról érkezett. Elmondta, az eszköz megismerése után a tokozás formatervezéséhez olyan alapvető szempontokat határozott meg, mint az ergonómia, a higiénia és a páciensorientált lélektani hatás. „Folyamatosan konzultáltam a Digitális Fejlesztési Központtal, hiszen a tervezés során újabb és újabb kihívások merültek fel mind technikai, mind pedig designszempontból. Az irányvonalak közös meghatározása után jött a részlettervezés, a konstrukció kialakítása” – emelte ki. Mint mondta, hatalmas motivációval vetette bele magát az alkotás folyamatába, amit szakmai fejlődése szempontjából is jelentős lehetőségnek érzett. „Ezért is nagy megtiszteltetés, hogy munkámat szakmai elismeréssel illették. A Széchenyi-egyetem rendkívül sokat adott a számomra, hiszen ez alatt a lassan két és fél év alatt óriási mértékben megváltozott a világnézetem, teljesen más szemmel nézek a minden nap használatos tárgyakra. Remek mentoroktól és szakemberektől tanulhatok, akik hatalmas odaadással igyekeznek átadni szakmai tudásukat. Rengeteg új kortárs technológiával foglalkozhatunk, ami mindig is nagy álmom volt, és amelyek ismerete elengedhetetlen a tervezői pályán” – emelte ki a harmadéves hallgató. Hozzátette, az alapképzés után szeretne mesterképzésre is jelentkezni, hogy minél jobb, alaposabb és sokoldalúbb designerré válhasson. A fejlesztés a TKP2021-EGA-21 azonosítószámú, „Mesterséges intelligencia, digitális képalkotás, foglalkozásegészségügyi megoldások és anyagtechnológiai fejlesztések egészségügyi alkalmazásának kutatása a Széchenyi István Egyetem és a Semmelweis Egyetem tudományos eredményeinek összekapcsolásával” elnevezésű pályázatból került finanszírozásra.
- A Széchenyi István Egyetem megerősítette helyét a Times Higher Education világranglistáján
Tavalyi debütálása után idén is felkerült a Times Higher Education világranglistájára a Széchenyi István Egyetem. Ez azt jelenti, hogy továbbra is a világ egyetemeinek legjobb öt százalékába tartozik. A világban az egyik legelismertebb és az egyetemisták által leginkább figyelt felsőoktatási rangsor a Times Higher Educationé (THE). A szervezet október 9-én tette közzé idei világranglistáját, amelyen története során másodszor olvasható a Széchenyi-egyetem neve. A lista presztízsét mutatja, hogy a dobogót a brit Oxfordi Egyetem, valamint az egyesült államokbeli Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) és Harvard Egyetem alkotja. Phil Baty, a THE adatokért felelős vezetője úgy fogalmazott: örömteli, hogy míg öt éve még csak öt, ezúttal 11 magyarországi intézmény szerepel a rangsorban, további négy pedig törekszik arra, hogy bekerüljön, és most „reporter” státuszt kapott. „Magyarország az elmúlt évben több nemzetközi tudóst vonzott egyetemeire, és több nemzetközi kutatási projektben működött együtt, ami jó előjel a jövőbeli sikerek szempontjából” – húzta alá. Dr. Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese kifejtette: a THE világranglistájának jellegzetessége, hogy rendkívül kutatásintenzív, és a világ egyik legátfogóbb, legkiegyensúlyozottabb értékelési rendszereként 17 különálló teljesítménymutatót alkalmaz, a legszigorúbb sztenderdek szerint. A részletes adatok szerint a győri intézmény a legtöbb pontot kedvező hallgató-oktató arányára, a kutatási források és az intézményi jövedelem generálására, illetve a fogadott nemzetközi hallgatók magyar hallgatókra vetített számára kapta. Az egy évvel korábbihoz képest a legnagyobb pozitív változást ugyanakkor a kutatási kiválóság és a szabadalmak kategóriában érte el. „Büszkék vagyunk rá, hogy egyetemünk nemcsak a THE világranglistáján, hanem »fiatal egyetemek« rangsorán, fenntarthatósági célok alapján összeállított rangsorán, valamint mérnöki kategóriában tudományterületi ranglistáján is szerepel” – hangsúlyozta dr. Lukács Eszter. A Széchenyi István Egyetem másodszor került fel a Times Higher Education világranglistájára, ami garanciát jelent a hallgatóknak, a partnereknek és a térségnek az intézmény képzési és kutatási tevékenységének magas színvonalára. (Fotó: Adorján András)
- Ezüstérmet szerzett a Széchenyi István Egyetem női csapata a hazai rendezésű kosárlabda MEFOB-on
A győri rendezésű, 13 sportágat számláló MEFOB Feszt után a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság kosárlabda négyes döntőjének is a Széchenyi István Egyetem adott otthont. Az intézmény férficsapata negyedik, míg a nők második helyet szereztek. A Széchenyi István Egyetem számára kiemelten fontos a sport, az utóbbi időszakban pedig egyenesen a hazai felsőoktatás sportfővárosává vált. Alighogy nagy sikerrel lezárult a győri MEFOB Feszt, újabb országos egyetemi bajnokság házigazdája volt a Széchenyi István Egyetem. A 13 egyéni és csapatsportágban megrendezett fesztivált követően a női és férfi kosárlabda MEFOB-nak is a győri campus adott otthont május 13–14-én. A nőknél az elődöntő hazai győzelmet hozott, hiszen a Győr nagy csatában felülmúlta a címvédő ELTE-BEAC csapatát. A fináléban a TFSE-t már nem sikerült meglepni, így az UNI Győr SZESE az ezüstérmet szerezte meg hazai közegben, míg a bronzérmet szoros meccsen az ELTE-BEAC gyűjtötte be a DEAC ellen. Dr. Barthalos István, a győri lányok edzője büszke a csapat egész éves teljesítményére. „A döntőben most a papírforma érvényesült. Dolgozunk tovább, hogy majd bajnokok lehessünk” – summázta. A férfiak mezőnyében is izgalmas csatákat, szoros elődöntőket láthatott a közönség: míg a PTE-PEAC nyolc ponttal bizonyult jobbnak a DEAC-nál, addig a Miskolci Egyetem mindössze héttel nyert a Mosonmagyaróvár UNI Győr ellen. A bronzmeccsen a PTE-PEAC szerzett érmet, míg a hazaiak a negyedik helyen zártak. A döntőben a DEAC diadalmaskodott a Miskolci Egyetem ellen. Nők Elődöntők: UNI Győr SZESE – ELTE-BEAC 78–68 TFSE – DEAC 97–38 Bronzmérkőzés: ELTE-BEAC – DEAC 67–64 Döntő: UNI Győr SZESE – TFSE 63–95 Férfiak Elődöntők: PTE-PEAC – DEAC 60–68 Miskolci Egyetem – Mosonmagyaróvár UNI Győr 82–75 Bronzmérkőzés: PTE-PEAC – Mosonmagyaróvár UNI Győr 104–74 Döntő: DEAC – Miskolci Egyetem 102–91
- A harmadik évfolyam végzett a Széchenyi István Egyetem és a Rhode Island-i Egyetem kettős MBA-képzésén
Nemzetközi szintű üzleti tudás birtokába kerültek azok, akik elvégezték a Széchenyi István Egyetem és az egyesült államokbeli Rhode Island-i Egyetem kettős, az egyik legnevesebb akkreditációs szervezet által akkreditált angol nyelvű MBA-képzését. A Széchenyi István Egyetem amerikai Rhode Island-i Egyetemmel négy éve indított kettős, angol nyelvű, négy féléves MBA-képzést, amelynek végén a hallgatók mindkét intézmény oklevelét megkapják. A program olyan alapdiplomával rendelkezők jelentkezését várja, akik vállalat- vagy intézményvezetési ambíciókkal rendelkeznek, és karrierútjukat kívánják felgyorsítani. A képzés magas színvonalát mutatja, hogy elnyerte az egyik legrégebben működő és legnevesebb nemzetközi szakmai akkreditációs szervezet, az AACSB akkreditációját. Ezt az üzleti iskolák mindössze öt százaléka mondhatja el magáról a világon. A harmadik évfolyam hallgatói a Széchenyi István Egyetem győri Menedzsment Campus épületében május 11-én megtartott záróvizsgán adtak bizonyságot megszerzett tudásukról. Ennek eredményeként összesen tízen vehetik át a győri és az amerikai intézmény oklevelét.
- Új távlatokat nyithat a rovarpiacon az Agroloop és a Széchenyi István Egyetem együttműködése
A feketekatonalégy-lárvákból előállított egészséges állateledel-alapanyagok és szerves talajjavító készítmények a hazai agrárium számos területén hoztak forradalmian új, fenntartható megoldásokat. Az Agroloop és a Széchenyi István Egyetem együttműködési szándéknyilatkozatot kötött, amely új kapukat nyithat meg a takarmánycélú rovarpiac előtt. A tudományos kutatásokon túl kölcsönösen támogatják egymást más területeken is: nemcsak közös fenntarthatósági szemléletet alakítanak ki, de az akadémiai szférában keletkezett tudásanyag ipari-agrárgazdálkodási hasznosítása és bővítése is kitűzött cél – jelentették be a megállapodás aláírásán. Az európai fehérjekitettség egyre sürgetőbb problémát jelent az agrárszektorban: a világ hústermelésének egynegyede a háziállatok tápjában hasznosul, míg a globális szántóföldi növénytermesztés 75 százaléka takarmánycélú tevékenység. Ennek kiváltására kínál környezetkímélő alternatívát az Agroloop: helyi élelmiszer-feldolgozók takarmány minősítésű melléktermékeit használja a lárvák etetésére, amik az alacsony értékű biomasszát magas minőségű takarmányfehérjévé és -zsírrá alakítják át. Az Agroloop takarmánycélú lárvatenyésztési és takarmányalapanyag-előállítási tevékenysége teljesen új iparágat nyitott az agráriumban. Ezt emeli magasabb szintre a Széchenyi István Egyetemmel kötött megállapodás, melynek célja a rovaralapú megoldások közös kutatása és fejlesztése, valamint az ehhez kapcsolódó tudásanyag általános bővítése és hasznosítása. Az együttműködés kiinduló alapját képezi a fenntarthatóság, amely mindkét fél működésében kiemelt fókuszt kap. A Széchenyi István Egyetem stratégiai fontosságúnak tekinti a fenntartható fejlődést, amit jól mutat az is, hogy az intézményt a Times Higher Education fenntarthatósági célok alapján összeállított rangsorán „a fenntartható városok és közösségek” kategóriában a világ 400 legjobb egyeteme közé sorolták. A közös projektek várható hatása nemcsak a környezetkímélőbb mezőgazdasági gyakorlatokban, de a hazai és nemzetközi tudományos és szakmai tevékenységekben is megmutatkozik majd. „Hiszünk abban, hogy a takarmánycélú rovarfehérje-gyártás új távlatokat nyithat a hazai agrár- és élelmiszer-gazdaság fejlesztésében, és hozzájárulhat a jelenkori klímaváltozás mérsékléséhez is – ehhez pedig nélkülözhetetlen a vállalati és akadémiai szektorok összefogása. Büszkék vagyunk rá, hogy a magyar felsőoktatás egyik legmeghatározóbb fenntarthatósági stratégiájával rendelkező intézményével köthetünk ebben partnerséget” – mondta el Percze Rajmond, az Agroloop társalapító-ügyvezetője. A megállapodás értelmében az egyetem Mosonmagyaróvári Innovációs Parkja jelentős kutatás-fejlesztési erőforrásokat biztosít a rovarfehérje-gyártó cég számára: kiterjedt laborhálózatával és a saját területén végzett kisparcellás vizsgálatokkal segíti többek között a lárvaalapú szerves trágya tesztelését. Ennek során kiderülhet, hogy a lárvatrágyával gazdagított talajon nevelt növényeknek tényleg határozottan jobb-e a beporzó képességük, vonzva a beporzó rovarokat, és így valóban felerősítik-e az adott területen nevelt növények reprodukcióját. Ugyancsak válasz születhet arra, hogy a lárvatrágyával gazdagított talaj a növényevő kártevők mekkora részét idegeníti el. Az Agroloop az így kapott kutatás-fejlesztési eredmények és innovációk gyakorlati alkalmazását, gazdasági hasznosulását bemutatja a hallgatóknak. Így például szakmai támogatással, rendszeres előadásokkal és tanulmányi üzemlátogatások biztosításával segíti az egyetemen bevezetett rovartenyésztés szaktárgy oktatását. Ezen felül az intézmény Fenntarthatósági Kompetenciaközpontja szervezésében létrejött éves nemzetközi konferencián is megosztja tapasztalatait: az Agroloop és az egyetem munkatársai közös szakmai előadásokon dolgoznak, amelyeket tudományos cikként is közzétesznek, és az ezekhez esetleg illeszkedő kutatás-fejlesztési pályázatokon is közösen indulnak majd el. „A Széchenyi István Egyetemen kiemelten foglalkozunk a fenntarthatóság kérdésével, ezért az egyik legfontosabb stratégiai célunk az, hogy oktatási és kutatási tevékenységünkkel folyamatosan tegyünk a fenntartható fejlődés érdekében és szélesítsük hallgatóink látókörét a témában. Ehhez érkeznek most új erőforrások az Agroloop széles portfóliójának és innovatív technológiájának köszönhetően, amely lehetővé teszi, hogy a kutatásaink során szerzett tudásanyaggal kézzelfogható gazdasági és társadalmi hatást érjünk el” – fejtette ki a megállapodás kapcsán dr. Teschner Gergely, a Széchenyi István Egyetem Mosonmagyaróvári Innovációs Parkjának vezetője.
- A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi István Egyetem a THE ranglistáján
Az 501–600. helyen szerepel a Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak. A THE az egyik legelismertebb nemzetközi felsőoktatási rangsorokat készítő szervezet, amely évről évre publikálja a legjobb fiatal – azaz maximum 50 éves – egyetemek sorrendjét. A május 14-én megjelent legfrissebb lista presztízsét mutatja, hogy az első helyezett a szingapúri Nanyang Műszaki Egyetem. A rangsorra története során először került fel a Széchenyi István Egyetem, rögtön az előkelő 501–600. helyre. A THE a lista készítése során az átfogó és kiegyensúlyozott összehasonlítás érdekében öt területen – oktatás, kutatás, kutatási hatás, nemzetközi perspektíva, ipari tudástranszfer – vizsgálta az intézmények teljesítménymutatóit. Az elemzésben többek között olyan szempontokat vettek figyelembe, mint a hallgató–oktató arány, a doktoranduszok alapképzésben tanulókhoz és oktatókhoz-kutatókhoz viszonyított hányada, a kutatási bevételek, a publikációk idézettsége, a nemzetközi hallgatók, illetve a vendégprofesszorok aránya vagy a nemzetközi együttműködések. „A felsőoktatási rangsorok olyanok, mint a sportmérkőzések: csak az eredmény számít. A THE mostani, fiatal egyetemeket tartalmazó listájának a különlegessége, hogy ugyanolyan szigorú módszertannal készül, mint a világranglista, azzal a különbséggel, hogy kisebb súllyal veszi figyelembe az intézmények reputációját, hírnevét, amiben a nagymúltú, akár több százéves universitasok jelentős helyzeti előnyben vannak. A rangsor így sokkal jobban tükrözi az egyetemek valódi teljesítményét” – húzta alá dr. Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese. „Egyetemünk munkatársaira mindig jellemző volt a tudatos építkezés a fejlődés érdekében. Nyolc-tíz éve határoztuk meg kiemelt stratégiai célként a nemzetköziesítést. Az ebben részt vevő kollégáknak, valamint intézményünk szabadabb, önállóbb működését lehetővé tevő 2020-as modellváltásának is köszönhetően évről évre közeledünk a világ élvonalához. Ez ugyanakkor a képzésektől, a kutatásoktól a vállalatokkal való együttműködéseken át a sportig és a kultúráig sok terület együttes fejlesztését igényli, és folyamatos elvárást támaszt mindannyiunk számára. E folyamat újabb objektív értékelése alapján a világ fiatal egyetemei közül már az 501–600. helyen állunk, ami alátámasztja, hogy jó úton járunk, és egyetemünk teljesítménye a globális színtéren is magas színvonalúnak számít. Mindez Győrt és az egész térséget is erősíti. A 2030-ig szóló stratégiánk megvalósítása további lehetőséget hozhat, aminek zálogát innovációs parkjaink és nemzetközi szintű infrastrukturális fejlődésünk jelenti” – hangsúlyozta dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke. Ez a mostani a THE negyedik nemzetközi ranglistája, amelyre a Széchenyi István Egyetem felkerült, s ezek közül hármon tavaly vagy idén debütált. Az intézmény a THE világranglistáján az 1501+ kategóriában, fenntarthatósági célok alapján összeállított rangsorán „a fenntartható városok és közösségek”, a „tisztességes munka és gazdasági növekedés”, valamint a „béke, igazságosság és erős intézmények” kategóriákban a világ 400 legjobb egyeteme között, tudományterületi világranglistáján pedig mérnöki tudományok kategóriában az 1001+ kategóriában szerepel.
- A Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkjába látogatott a francia nagykövet
Claire Legras, Franciaország budapesti nagykövete volt a Széchenyi István Egyetem vendége nemrégiben. A külképviselet vezetője a Győri Innovációs Parkban ismerkedett meg az egyetem tevékenységével, és tartott hallgatóknak szóló előadást „Védelmi kihívások az európai színtéren: örökség és kilátások” címmel. A tavaly átadott Győri Innovációs Park otthont adott már kiállításoknak, külképviseleti találkozónak és stanfordi professzori előadásnak, április végén pedig új vendég látogatott el a létesítménybe: Franciaország budapesti nagykövete, Claire Legras az intézmény professzoraival és hallgatóival is találkozott. Dr. Lukács Eszter, az egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese elmondta, a Széchenyi István Egyetem több mint 14 ezer hallgatóval rendelkezik, akik közül ezren a világ csaknem 80 országából érkeztek, az intézmény pedig hat világranglistán szerepel. A program helyszínválasztását azzal indokolta, hogy az oktatási és tudományos partnerségek fejlesztése mellett az egyetem francia vállalatokkal is együtt kíván működni, a Győri Innovációs Park pedig a képzések, a kutatás-fejlesztések és a cégekkel való kooperációk központja. Dr. Kolossváry Tamás, a Győri Innovációs Park központvezetője bemutatta az itt folyó tudományos munkát, amely magában foglalja az egyetem formatervező, tervezőgrafika és építőművészeti képzéseit koordináló Design Campusát, több kutatás-fejlesztéssel foglalkozó egységet, vállalkozásfejlesztési irodát, valamint a legkorszerűbb technológiákhoz kapcsolódó vállalati partnereinek – így például az Audi és a Bosch – kihelyezett irodáját. Kiemelte, hogy az így megerősödő ipari kapcsolatok segítik startup és spinoff vállalkozások létrejöttét, a kutatási projektek, a szabadalmak és a tudományos publikációk számának növelését, valamint az innovációkat. Clarire Legras nagykövet elismerően nyilatkozott a parkról, és elmondta, számos francia vállalat működik Magyarországon, akik nyitottak az ehhez hasonló akadémiai együttműködésekre, különösen a villamosmérnöki, az elektrotechnikai és a biotechnológiai területeken. Dr. Remsei Sándor dékán a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karon tanulható szakokat ismertette, különös tekintettel az angol nyelvű alap- és mesterképzésekre, valamint az olyan kettős képzésekre, mint az egyesült államokbeli Rhode Island-i Egyetemmel közös MBA posztgraduális képzés. A Széchenyi-egyetem legtöbb hallgatóval rendelkező kara – a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar – is bemutatkozott. Dr. Lilik Ferenc egyetemi docens beszámolt a kar kínálta lehetőségekről, és kiemelte: a hallgatók számára a legértékesebb a gyakorlati tapasztalat, amelyet olyan szakmai partnereknek köszönhetően tud segíteni az intézmény, mint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vagy az egyetem Digitális Fejlesztési Központja. A budapesti nagykövet programja zárásaként a Győri Innovációs Park konferenciatermében telt házas előadást tartott az érdeklődő hallgatók számára, akik között francia nemzetiségű, Erasmus+ programban részt vevő fiatalok is jelen voltak. A korábban a francia védelmi minisztériumban dolgozó diplomata az európai színtér történelmi és jelenlegi kihívásairól beszélt, kiemelve a NATO szerepét és az állami védelmi politikák összehangolásának nehézségeit. A nagykövet a stratégiai függetlenség, a hadászati iparfejlesztés és az európai összefogás kérdéseiről is értekezett, majd örömmel válaszolt a hallgatók nemzetközi kapcsolatokat érintő kérdéseire.
- Országos biológiai és környezetvédelmi tanulmányi verseny döntőjét rendezték a Széchenyi-egyetemen
A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara hosszú évtizedek óta közreműködik a 2021/2022-es tanévben csapatversennyé alakult Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny országos döntőjének megrendezésében. A finálénak ezúttal az intézmény győri campusa adott otthont. Az idei vetélkedőn 201 középiskolai csapat indult, amelyek közül két korosztályban 26 csapat jutott a döntőbe. A megnyitó különlegessége a neves etológus, Jane Goodall videóüzenete volt. A csapatoknak a döntőben egy projektet kellett bemutatniuk, amelyben egy természetvédelmi vagy környezetvédelmi problémát tárnak fel, végeznek kutatást és adnak rá megoldási javaslatokat. A zsűri nehéz helyzetben volt, mivel minden csapat magas színvonalon oldotta meg a feladatot. Emellett egy tesztlap kérdéseinek megválaszolása is várt a résztvevőkre, akik az eredményhirdetésig az egyetem Alkalmazott Fenntarthatóság Tanszékének munkatársaival vitatták meg, mennyi mindent lehet tenni a környezetért. Eredmények: 9. évfolyamos csapatok: 1. helyezett: Birkások csapat (Bratek Viktor, Kovács Botond – Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, Aszód; felkészítő tanár: Könczöl Bernadett), előadás címe: Eltűnő gyepfoltok – meredek helyzet a Hosszúvölgyben 2. helyezett: Biomassza csapat (Menyhárt Ábel, Tihanyi Zsombor, Czémán Dávid – Keszthelyi Vajda János Gimnázium, Keszthely; felkészítő tanár: Vass Adrien), előadás címe: A Balaton vízszintváltozásának hatása az énekesmadarak költésére 3. helyezett: Pullum Tres Ales csapat (Jurányi Laura, Subai Piroska, Tóth Zsófia Mária – Deák Téri Evangélikus Gimnázium, Budapest; felkészítő tanár: Gadóné Kézdy Edit), előadás címe: Leánykökörcsin vagy downhill? 10–11–12. évfolyamos csapatok: 1. helyezett: Svábbogarak csapat (Pete Brúnó, Nádor Áron Csaba, Geier Krisztián – Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium, Érd; felkészítő tanár: Kitzinger István), előadás címe: Ipari és hagyományos szőlőgazdálkodás II. 2. helyezett: Kakukk Kukkoló csapat (Medgyesi Júlia – ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium, Budapest; felkészítő tanár: Dr. Karkus Zsolt), Előadás címe: Védett vizeink bioindikációs vizsgálata a Börzsönyben 3. helyezett: Színjátszólepkék csapat (Sipos Veronika, Pancza Boglárka, Kürtösi Balázs – Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda, Kecskemét; felkészítő tanár: Kiss Ildikó), előadás címe: Ürgék gerilla üzemmódban A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara mellett a verseny lebonyolításában a Jane Goodall Intézet munkatársai is aktív részt vállaltak. A program megvalósítását a Magyar Biológiai Társaság és a Nemzeti Tehetség Program segítette. A versenyről és az eredményekről bővebb információ a következő linken érhető el: https://www.mbt-biologia.hu/kitaibel-verseny.
- Szabadtéri koncertek a Széchenyi-egyetemen: ByeAlex, Kispál, T. Danny a Bridge Garden színpadán
Sorban a negyedik szezonját kezdi meg idén Győr egyetlen állandó szabadtéri színpada, a Bridge Garden. Május és október között az ország legnépszerűbb előadói látogatnak a Mosoni-Duna partjára BSW-től Deák Bill Gyuláig, T. Dannytől az Elefántig, a Kispál és a Borztól az Ossianig. A Széchenyi István Egyetem hallgatói klubjának udvara május 11-én, szombaton ByeAlex fellépésével nyitja meg kapuit. Néhány éve még kuriózumnak számított a szabadtéri színpad Széchenyi István Egyetem Bridge Hallgatói és Oktatói Klubjának udvarán, mára azonban – a rendezvényes szektor változásaival összhangban – a kulturális élet szerves és elengedhetetlen részévé vált, amely hónapokon át fesztiválokhoz hasonló koncertélményt nyújtott a győriek és Győr környékiek számára. A koncepció sikeresen vizsgázott, tavaly tovább emelkedett az érdeklődés. Idén már negyedik évadát kezdi meg a Bridge Garden, amely a magas látogatottság miatt folyamatosan növekszik területében és időszakában: a korábbiakhoz képest még több fellépővel várja a vendégeket, ezúttal már május közepétől egészen október elejéig. A nyitányon, május 11-én tavalyi nagy sikerű koncertje után ismét ByeAlex és a Slepp melegíti be a közönséget, majd a következő hétvégén a BSW és az Ossian zenél. Az idei évben számos visszatérő zenekar mellett először lép fel a Bridge Garden színpadán T. Danny, valamint első külföldi fellépőként a Bonfire német metálegyüttes. A rock és az alternatív műfajok kedvelőinek sem kell csalatkozniuk, hiszen többek között Deák Bill Gyula, Kalapács és a P. Mobil, illetve az Elefánt, a Csaknekedkislány és az Analog Balaton is koncertet ad a klub udvarán. Különlegesség, hogy május 30-án, csütörtökön a Kispál és a Borz lemezbemutató turnéja is a Bridge Garden felé kanyarodik, amely az egyetlen alkalom lesz idén, amikor Győrben élőben látható a zenekar. „A tavalyihoz képest idén még korábban, már május közepén nyitunk, ugyanis azt tapasztaltuk, a május-júniusi időszakban óriási érdeklődés mutatkozik a hazai fellépőkre” – nyilatkozta portálunknak Németh-Bende Péter, a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub üzletvezetője, aki hozzátette: a városi ingyenes rendezvényekkel együtt elképesztően színes szabadtéri időszak veszi kezdetét a hétvégén, ahol mindenki megtalálhatja a kedvére való zenei programot. „A közönség nagyon szerette az akusztikus esteket is, ezeket idén is folytatjuk, de még szervezés alatt vannak. Olyan is előfordul majd, amikor a koncertek után a házban after buli várható, itt a Zaki- és a Golyó-féle rockdiszkót említhetem. Figyeltünk arra is, hogy ne kerüljünk ütközésbe környékbeli nagy rendezvényekkel, például a győri nyárnyitó vagy nyárzáró hétvégével” – tájékoztatott Németh-Bende Péter. Fesztiválhangulat a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub udvarán. (Galéria: Adorján András) A már bejelentett Bridge Garden-koncertek: 2024.05.11. (szombat) – ByeAlex és a Slepp 2024.05.17. (péntek) – BSW és a Gang 2024.05.18. (szombat) – Ossian 2024.05.30. (csütörtök) – Kispál és a Borz 2024.06.07. (péntek) – T. Danny live 2024.06.08. (szombat) – Krúbi 2024.06.18. (kedd) – Bonfire 2024.06.21. (péntek) – Kalapács + Deák Bill Gyula 2024.07.06. (szombat) – Alvin és a mókusok + Junkies 2024.07.19. (péntek) – P. Mobil + Pokolgép 2024.08.17. (szombat) - Mobilmánia 2024.09.14. (szombat) – Totális Metál
- Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen
A Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésű Audi Development Camp elnevezésű nyári képzése idén augusztusban is várja a szakmai fejlődésre és kihívásokra vágyó mérnök- és közgazdászhallgatókat. Az egyhetes, angol nyelvű programon a magyar és nemzetközi fiatalokból álló csapatoknak ezúttal egy elektromos hajtáslánccal kapcsolatos projektfeladatot kell megoldaniuk. A negyedik alkalommal megrendezett nyári tábor a Széchenyi-egyetem és a világ legnagyobb motorgyárával rendelkező Audi Hungaria gyakorlati oktatást támogató együttműködésének fontos pillére, amelyen a hallgatók valódi projektmunkát végezhetnek, és területükön elismert mentoroktól tanulhatnak. Az Audi Development Camp idén augusztus 9. és 15. között várja a kihívásokra és fejlődésre nyitott hallgatókat az egyetem győri campusán. A szakmai rész mellett a táborozók szabadidős programokon is részt vehetnek, valamint inspiráló közegben építhetik nemzetközi kapcsolataikat. A táborban a világ bármely pontjáról érkező hallgatók egy olyan projektalapú képzésen vehetnek részt, amely az értékes szakmai tapasztalatok mellett akár karrierlehetőségeket is kínál. A programot elsősorban járműmérnöki, villamosmérnöki, mechatronikai mérnöki, szoftvermérnöki és gazdasági alap- vagy mesterképzésben tanuló hallgatók számára hirdette meg a Széchenyi István Egyetem. Fontos ugyanakkor, hogy a résztvevők alapos felkészítést kapnak az egyetem és az Audi szakembereitől, mielőtt megvalósítanák feladatukat. Az idei projektben a hallgatóknak az autóipar egy aktuális kihívására kell választ adniuk: csapatmunkában egy elektromos jármű hajtásláncát kell tökéletesíteniük, beleértve az akkumulátort, az elektromos motor(oka)t és a sebességváltót. Az ügyfél szempontjából fontos igényeket kell leginkább figyelembe venniük, ilyen például a fogyasztás, a hatótávolság vagy a dinamika (gyorsulás, végsebesség). A versenyt végül az a csapat nyeri, amelynek a tábor hete alatt alkotott hajtáslánca a leginkább megfelel a követelményeknek. Az augusztusi esemény a Széchenyi-egyetem győri campusán zajlik majd, ám a hallgatók betekintést nyerhetnek a zalaegerszegi ZalaZone járműipari tesztpálya és az egyetem Zalaegerszegi Innovációs Parkjának működésébe, valamint ellátogathatnak az Audi Hungaria győri gyárába is. A 200 eurós programdíj az előbbieken kívül tartalmazza a szállás, az ebéd, a tréningek, az oktatási anyagok, a hivatalos póló, valamint a képzés elvégzéséről szóló tanúsítvány költségét. Az érdeklődő hallgatók a jelentkezési űrlap kitöltése és a 10 eurós jelentkezési díj megfizetése után továbbjuthatnak az online interjúk fordulójába, amelynek végén a legjobbak bekerülnek a programba. A felvételi interjúk alapján a jelentkezők legígéretesebb 10 százaléka ösztöndíjban részesül, amely a teljes programdíjat fedezi számukra. Jelentkezni június 3-ig lehet a https://admissions.sze.hu oldalon.
















