top of page

1793 találat

  • Rangos minősítést nyert el a Széchenyi István Egyetem három egységének kutatási infrastruktúrája

    A Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontja és Győri Innovációs Parkja „Kiváló kutatási infrastruktúra” címet, míg Zalaegerszegi Innovációs Parkja az Intelligens Járművek Kutatási Hálózat részeként „Ígéretesen fejlődő kutatási infrastruktúra-hálózat” minősítést kapott. Mindez azt jelenti, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által minősített kutatási infrastruktúrák közül három a győri intézmény részeként működik. „A most elnyert címek fontos igazolásai annak, hogy egyetemünk infrastruktúrája nemzetközi szinten is kiemelkedő. Mindez nagymértékben szolgálja az oktatóink, kutatóink és doktoranduszaink által végzett kutatásokat. Stratégiai célunk, hogy kilenc karunkra és négy doktori iskolánkra építve a jövőben is tovább növeljük intézményünk tudományos teljesítményét” – emelte ki prof. dr. Friedler Ferenc, az egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese. Az NKFIH az év elején indította el a „Nemzeti kutatási infrastruktúrák 2023–2024” elnevezésű felmérését. A beérkezett pályázatok többlépcsős értékelése a Nemzeti Kutatási Infrastruktúra-bizottság szakmai irányításával és független külső szakértők bevonásával zajlott. A minősítés során olyan szempontokat vettek figyelembe, mint az egyediség, a tudományos kiválóság, az országos stratégiai jelentőség, a hazai és a nemzetközi kapcsolatok, a nyílt hozzáférés és felhasználás, az oktatás és utánpótlás-nevelés, valamint az ipari innovációs együttműködések megléte. A Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontja a fizikai és mérnöki tudományok területén újította meg a már 2021-ben megszerzett „Kiváló kutatási infrastruktúra” címét. A központ a mobilitás jövőjét érintő kutatás-fejlesztési tevékenységet folytat többek között az elektromobilitás, a gépi tanulás, a környezetérzékelés, a járműszimuláció, az önvezető járműirányítási és az intelligens közlekedési rendszerek területén. A Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontja a mobilitás terén végzi az értékes kutatás-fejlesztési tevékenységét. (Fotó: Májer Csaba József) Az egyetem 2023-ban megnyitott Győri Innovációs Parkja új pályázóként nyerte el ugyanezt a címet. A park az intézmény tudományos, kutatás-fejlesztési és innovációs ökoszisztéma-építési tevékenységeinek fontos helyszíne, ahol szabad teret kap az akadémiai közösségek és a vállalatok együttműködése. Elsődleges fejlesztési fókuszterületei közé tartozik a digitalizáció, a telekommunikáció és a fenntartható energiamenedzsment. A Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkjának első fejlesztési ütemében teljesen megújult a város ikonikus kockaépülete. (Fotó: Adorján András) Az egyetem Zalaegerszegi Innovációs Parkja az Intelligens Járművek Kutatási Hálózat részeként kapott „Ígéretesen fejlődő kutatási infrastruktúra-hálózat” címet. Az említett hálózat a HUN-REN Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) Intelligens Autonóm Járművek Laboratóriuma vezetésével jött létre, a Széchenyi-egyetem Zalaegerszegi Innovációs Parkja és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. együttműködésével. Infrastruktúrája az intelligens járművekkel kapcsolatos kutatás-fejlesztés minden fázisát támogatja a modellezéstől a prototípus-tesztelésig. A Széchenyi István Egyetem Zalaegerszegi Innovációs Parkja a ZalaZone mellett kínál kitűnő kutatás-fejlesztési infrastruktúrát. (Fotó: Adorján András) „A Széchenyi-egyetem innovációs tevékenységében kulcsszerepet játszanak innovációs parkjai és kompetenciaközpontjai – mint például a Járműipari Kutatóközpont –, hozzá a céges keretet pedig az intézmény tudáshasznosító vállalkozása, az Uni Inno Zrt. adja – fogalmazott Dósa Gábor, az Uni Inno Zrt. vezérigazgatója. – Az elnyert címek az egyetem kutatási és innovációs képességének erősödését is jelzik, ami pozitívan hat a képzésekre, valamint nemzetközi és vállalati kapcsolatainkra egyaránt.”

  • Hetzmann Béla kuratóriumi elnök: A Széchenyi István Egyetem fenntarthatósági eredményeit ismeri el a QS legújabb rangsora

    A Széchenyi István Egyetem tevékenységének egyik fókuszában a fenntarthatóság áll, amelyre nagy hangsúlyt fektet oktatási és kutatás-fejlesztési tevékenységében is. Az intézmény e területen elért eredményeit mutatja, hogy tavalyi debütálása után előrelépett a Quacquarelli Symonds (QS) nemzetközi felsőoktatási minősítő szervezet december 10-én közzétett fenntarthatósági ranglistáján. Korunk legnagyobb kihívása a fenntarthatóság, amelynek tétje, hogy a Föld és az emberi társadalmak mennyire maradnak élhetők a következő generációk számára. A Széchenyi István Egyetem ezt felismerve határozta meg stratégiai céljaként az ehhez való hozzájárulást. Az intézmény e téren elért eredményeinek elismerését jelenti, hogy az egyik legnevesebb felsőoktatási minősítő szervezet, a QS december 10-én publikált fenntarthatósági ranglistáján – Európában a 352., Magyarországon a 7. legjobbként – a 889. helyen szerepel, ami előrelépést jelent az egy évvel ezelőtti 901–920. hely után.  A rangsor a felsőoktatási intézmények fenntarthatósághoz való hozzájárulását veszi górcső alá, a vállalatoknál is alkalmazott ESG-normarendszert alapul véve a környezeti és a társadalmi hatásra, valamint a vezetés minőségére összpontosítva. A Széchenyi-egyetem különösen kiemelkedően teljesített az utóbbi kategóriában – amelyben a világ 354. legjobbjának találták a lista készítői –, illetve a környezeti fenntarthatóság és az egyenlőség biztosítása terén. A nagy presztízsű lista élén idén a kanadai Torontói Egyetem áll, megelőzve a második helyezett svájci ETH Zürichet, valamint a holtversenyben harmadik Kaliforniai Egyetemet (USA) és Lund Egyetemet (Svédország). A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriuma, felügyelőbizottsága és az egyetem vezetése közösen dolgozik az intézmény fejlődéséért. (Fotó: Adorján András) „Újabb jelentős eredmény a Széchenyi-egyetem számára, hogy egy olyan kulcsfontosságú területen, mint a fenntarthatóság előre tudott lépni a nemzetközi versenyben. Az intézmény és a fenntartó alapítvány kuratóriuma jövőre is közösen fog dolgozni a stratégiai célok, köztük a tudományos teljesítmény, az innovációs tevékenység és a vállalkozási ökoszisztéma erősítéséért, ami újabb sikerek alapját teremtheti meg”  – hangsúlyozta Hetzmann Béla, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke.  „A nemzetközi felsőoktatási rangsorok objektív mércét állítanak az egyetemek elé, így rendkívül fontos, hogy az egyik legrangosabb minősítő szervezet újabb listáján jegyzik intézményünket. Mindez alátámasztja, hogy a globális színtéren is magas színvonalúnak számít képzési, valamint tudományos teljesítményünk, amivel Győr és az egész térség fejlődéséhez tudunk hozzájárulni”  – fogalmazott dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke. A Széchenyi-egyetem a most megjelent listán kívül a QS további két rangsorán szerepel: legfrissebb világranglistáján az 1001–1200. , európai ranglistáján pedig a 370. helyen  található. A Széchenyi István Egyetem győri campusa – az intézmény sokat tesz a fenntarthatóságért. (Fotó: Korcz Miklós Máté)

  • A drónok alkalmazásáról kínál egymásra épülő képzéseket a Széchenyi István Egyetem

    A Széchenyi István Egyetem jelentős szereplője a hazai drónkutatásnak és -fejlesztésnek, emellett a szakemberek oktatásában is kiemelkedő szerepet játszik. Az intézményben mára olyan drónképzési rendszert alakítottak ki a téma szakértői, amely a pilóta nélküli légi járművek építésétől azok irányításán át különféle felhasználásukig mindenre kiterjedő tudást kínál. Ezek között különös hangsúlyt kap a drónok fenntarthatóságot támogató alkalmazása. A képzéseket új honlap gyűjti csokorba. A Széchenyi István Egyetem egyre nagyobb – ma már meghatározó – szerepet vállal a magyar drónkutatásban. A témában megvalósult projektek és fejlesztések révén olyan gyakorlati tudással rendelkeznek az intézmény szakemberei, amely egyedülálló képzések indítását tette lehetővé. Ezek között éppúgy helyet kapnak a két féléves szakirányú továbbképzések, mint a néhány hetes és az egynapos, mikrotanúsítványt adó programok. „Az egyetem négy évvel ezelőtt indította el a drónirányító és -adatelemző szakirányú továbbképzését , ami az első akkreditált szak ezen a területen. Az ide jelentkezők nemcsak a drónok kezelését, biztonságos üzemeltetését tanulják meg, de különböző adatfeldolgozási eljárásokat is, legyen szó mezőgazdasági területek feltérképezéséről, városképi felmérésről, közlekedési gócpontok elemzéséről vagy akár objektumvédelmi feladatokról” – fejtette ki dr. Teschner Gergely, az egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának adjunktusa. Hozzátette, a képzés népszerűségét mutatja, hogy máig mintegy százötvenen végezték el többek között mezőgazdasági, régészeti, rendvédelmi, mérnöki területekről érkezve. A következő két féléves kurzus február 15-én indul . A Széchenyi István Egyetem meghatározó szerepet játszik a drónfejlesztés és - képzés területén egyaránt. (Fotó: Májer Csaba József) „A drónirányítás ma már az alapszakos hallgatók számára választható tárgyként is elérhető, amely a drónjogosítvány megszerzésére készíti fel őket. A pilóta nélküli légi járművek gyakorlati hasznosságát több eszközzel is igyekszünk bemutatni a társadalom számára, ezért minden évben versenyeket is rendezünk, ahol látványos módon nyújtunk betekintést a drónok világába” – mondta. Hozzátette, a „drónrepülések gyakorlata” elnevezésű egynapos kurzus korosztálytól függetlenül azoknak szól, akik a kereskedelmi forgalomban kapható drónokat szeretnék megfelelően használni. A palettán február 15-től új elemként jelenik meg az egyedi drón tervezésével, építésével és programozásával foglalkozó két féléves dróntechnológiai szakemberképzés, amire január 31-ig lehet jelentkezni. „A programban olyan oktatók is részt vesznek, akik korábban az egyetemen végeztek, illetve saját drónépítési tapasztalattal rendelkeznek. E képzésben az intézmény együttműködik a terület egyik meghatározó szereplőjével, a Rotors & Cams Zrt.-vel ” – emelte ki. Az intézmény szintén tavasszal tervezi indítani az egynapos, mikrotanúsítványt nyújtó infrastruktúramonitoring-képzést, amelynek keretében egy épület felmérését oktatják a napelemek optimális elhelyezése szempontjából. Azt is megtanítják, miként lehet egy már telepített napelemparkban ellenőrizni a hibákat, például az elromlott diódákat hőkamerás drón segítségével. „A program része egy rádiótorony drónnal történő statikai vizsgálata és az antennák beállítása is. A képzésben érintett infrastruktúraelemek a későbbiekben a piaci igények szerint változtathatók” – fogalmazott a szakember. A drónversenyeken látványos módon ismertetik meg a nagyközönséget a drónok világával. (Fotó: Májer Csaba József) Dr. Teschner Gergely kiemelte, az egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) közösen valósítja meg a növényvédelmi drónpilóta-képzést , amelynek előfeltétele a pilóta nélküli légijármű-irányítói igazolvány megszerzésére felkészítő tanfolyam elvégzése. „Az itt elsajátítható tudás jelentősen hozzájárul a fenntartható és precíziós gazdálkodáshoz, hiszen egy permetező drónnal célirányosan, a valóban szükséges mennyiséget lehet kijuttatni az adott területre” – hangsúlyozta. Az egyetem közreműködésével e területen kifejlesztett innováció  igazi sikertörténet, amely jelentős nemzetközi érdeklődésre tart számot. Az oktató megjegyezte, az intézményben nemcsak a terület szakemberei, de a hallgatók is izgalmas drónkutatásokat végeznek. „Egyikük defibrillátort szerelt az eszközre, és azt vizsgálja, hogy mennyire gyorsítható meg az életmentés, ha az újraélesztő készülék drónnal érkezik a helyszínre. Olyan hallgatónk is van, aki sugárzásmérést, és olyan is, aki templomok vagy éppen hidak felmérését végezte drón segítségével. Ez is mutatja, hogy a felhasználási lehetőségek kimeríthetetlenek”  – sorolta. A Széchenyi István Egyetem drónképzései megtalálhatók az egyetem frissen elindított nextgenlearn.sze.hu  weboldalán, amely az aktuális, piaci igényeket kiszolgáló tudást kínáló, sok esetben egyedülálló képzéseket gyűjti csokorba.

  • A Széchenyi István Egyetem kiváló sportévet zárt és húsz hallgatója lett az Év egyetemi sportolója

    A Széchenyi István Egyetem 2024-ben kimagasló sporteredményeket ért el. Májusban nagy sikerrel rendezte meg a hazai egyetemi sport legnagyobb rendezvényét, majd a többi egyetemi bajnokságon is kiválóan szerepelt. Nem volt ez másként a világversenyek esetében sem, amelyek révén az intézmény 20 hallgatója érdemelte ki az Év egyetemi sportolója címet. A Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség (MEFS) megtartotta az Év Egyetemi Sportolója Díjátadó Gáláját. Az idei egyetemi és felnőtt világversenyeken elért eredményei alapján a Széchenyi István Egyetem 20 hallgatója érdemelte ki az Év egyetemi sportolója címet: kosárlabdában Baffy Fanni, Bánszegi Borbála, Mihály Emma és Rozmán Lilla Anna, dzsúdóban Vida András és Szeredás Botond Bence, kick-boxban Petrovics Péter, evezésben Fehérvári Eszter, Csepel Zsófia Luca, Balog Zsombor, Józsa Márton, Gasztonyi Péter László, Glázer Márió, Fazekas Fanni, Viandt Léna Lilian, Shah Amir és Gasztonyi Barnabás, kenuban Rumi Gergő, kerékpárban Zsankó Petra, uszonyosúszásban pedig Bukor Ádám.  A Széchenyi István Egyetem hallgatói idén is szépen teljesítettek a világversenyeken. (Fotó: MEFS) A Széchenyi István Egyetem májusban nagy sikerrel rendezte meg a MEFOB Fesztet , amely a hazai egyetemi sport minden eddiginél nagyszabásúbb rendezvénye volt. A 13 sportág versenyeit magában foglaló esemény legtöbb aranyérmét a házigazda győriek szerezték. A hallgatók a nyári, debreceni Európai Egyetemi Játékokon is kitűnően szerepeltek, emellett pedig számos egyetemi és felnőtt világversenyről is érmekkel tértek haza. Takács Kincső kenuban, Sebestyén Dalma pedig úszásban  képviselte az intézményt a párizsi olimpián. Újabb sportsikerek az év végén A közelmúltban 18 ország 22 egyetemének 24 csapata vett részt a kínai Xiamenben megrendezett 3×3 Kosárlabda Egyetemi Világbajnokságon, amelyen a Széchenyi István Egyetem női csapata egyedüliként képviselte hazánkat. A Baffy Fanni, Bánszegi Borbála, Kovács Léna és Mihály Emma összeállítású csapat dr. Barthalos István vezetésével a 9. helyen zárta a világeseményt. „Nagyon büszke vagyok a csapatom eredményeire és arra, hogy itt lehettünk. A tornán szerzett tapasztalatokat felhasználjuk a csapat fejlesztése céljából”  – mondta összegzésként a szakember. A hárompontos dobók versenyében Kovács Léna első helyen kvalifikálta magát a legjobb négybe, ahol végül a negyedik helyen végzett. A kínai világbajnokságon a Széchenyi István Egyetem csapata képviselte Magyarországot. A győri versenyzők a különböző sportági egyetemi bajnokságokról is szép eredményekkel tértek haza, és az éremkollekciót az elmúlt néhány hétben tovább gyarapították. A gödöllői úszó MEFOB-on az Ollé Mónika Beatrix, Sebestyén Dalma, Deák Levente és Matthew O’Sullivan alkotta csapat megmutatta a Széchenyi-egyetem és a Győri Úszó SE együttműködésének értékét. Az igazolt sportoló kategóriában a hallgatók öt arany- és két ezüstérmet szerezve az éremtáblázat élén végeztek. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Arénájában megrendezett Dzsúdó MEFOB-on ugyancsak szépen csillogó érmeket gyűjtöttek a széchenyisek. A profi női kategória 57 kg-os súlycsoportjában Ábrahám Titanilla ezüstérmet szerzett. Profi férfi kategóriában Takács Regő 81 kg-ban, Mihályi Bálint 90 kg-ban, Kőhalmi Zoltán +100 kg-ban lett bronzérmes, míg az amatőr férfiak között 90 kg-ban Nagy Ákos Bátor szerezte meg a harmadik helyezést. A napokban a Magyar Curling Szövetség, a Győri ETO HC és a Széchenyi-egyetem együttműködésében, a győri jégcsarnokban rendezték meg a 2024 második félévi Országos Egyetemi Curling Kupát. A versenyen a győri egyetem csapatai második, ötödik, hatodik és nyolcadik helyet értek el. A kupa 2025-től már hivatalosan is a Magyar Egyetemi–Főiskolai Országos Bajnokság keretei közt folytatódik. Győzelem a Műszaki Felsőoktatási Sportnapokon Az egyetemi sport ágazati versenyrendszerének egyik legnagyobb tradícióval rendelkező versengése a Műszaki Felsőoktatási Sportnapok. Az idei küzdelmeket a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rendezte meg, amelyek összetett győztese a Széchenyi István Egyetem lett (női kosárlabda és kispályás labdarúgás 1. hely, férfi kosárlabda, asztalitenisz és mix röplabda 2. hely, sakk 4. hely), megelőzve a második helyezett Óbudai Egyetemet és a harmadik Pécsi Tudományegyetemet. „Az eddigi 51 versenyből a Széchenyi István Egyetem adott a legtöbbször otthont a rendezvénynek, köszönhetően annak, hogy sportinfrastrukturális hátterünk ma is kiemelkedik a részt vevő intézmények közül. Nem meglepő az sem, hogy az összetett pontversenyben 30 elsőséggel kimagasló eredményességet mutathatunk fel a rendezvény több mint fél évszázados történetében” – fogalmazott a megmérettetés kapcsán dr. Gyömörei Tamás, az egyetem Sport- és Rekreációs Központjának vezetője. A Széchenyi István Egyetem nyerte a Műszaki Felsőoktatási Sportnapok kispályás labdarúgó-bajnokságát.

  • Jótékonysági jogászdíszvacsorát tartottak a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak támogatásáért

    A Deák Ferenc Alapítvány a Győri Jogászképzésért hatodik alkalommal rendezett jótékonysági díszvacsorát, amelynek célja a Széchenyi István Egyetem állam- és jogtudományi karán tanuló tehetséges, rászoruló hallgatók támogatása volt. Az esten díszvendégként részt vett a Kúria elnöke, prof. dr. Varga Zs. András, illetve Életút díjat vehetett át dr. Szalai Éva és dr. Verebélyi Imre, a Közigazgatási Jogi Tanszék két meghatározó alakja. Több mint kétmillió forint bevétel gyűlt össze a Deák Ferenc Alapítvány a Győri Jogászképzésért által megrendezett hagyományos díszvacsorán, amelyen a Széchenyi István Egyetem és az intézmény Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának vezetői, munkatársai és egykori hallgatói, valamint a térség jogászai és a jogászi hivatásrendek képviselői ültek egy asztalhoz. Dr. Smuk Péter professzor, a kar dékánja köszöntőjében elmondta: örül annak, hogy évről évre sokan vesznek részt a jótékonysági vacsorán, támogatva a hallgatókat. Prof. dr. Friedler Ferenc, a Széchenyi István Egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese arról beszélt, az intézmény dinamikus fejlődését három szempont alapján lehet mérni: ezek a nemzetközi ranglistákon elfoglalt pozíciók, a világ élvonalába tartozó szakterületek száma és az oktatók tudományos eredményei. „Ezekhez a sikerekhez nagyban hozzájárul az a példaértékű szakmai összefogás, ami ezen az estén is érzékelhető, és amiért egyetemünk kifejezetten hálás ” – húzta alá. A Deák Ferenc Alapítvány a Győri Jogászképzésért kuratóriumának elnöke, a jogi kar korábbi dékánja, prof. dr. Lévayné dr. Fazekas Judit köszöntőjében kiemelte: „A 2014-es alapításkor számtalan célunk volt – a hallgatók támogatása, a kar fejlesztése –, de nem is sejtettük, hogy egy nagyon fontos hozzáadott értéket is létrehozunk, ez pedig a közösségteremtés.” Hozzátette: a tehetséges, rászoruló fiatalok támogatása az alapítvány legfontosabb célja, amelynek érdekében az elmúlt kilenc évben 13 millió forintnál is magasabb összeget fordított hallgatói ösztöndíjakra. A jótékonysági est díszvendége prof. dr. Varga Zs. András, a Kúria elnöke volt, aki korábban a Közigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszék egyetemi docenseként is oktatott. Beszédében arra hívta fel a figyelmet: „Akármi történik is a világban, egy dolog nem változik: nincs európai és nincs magyar államiság jog, jogrend és jogászok nélkül.” Kitért arra is, hogy a közjog és a polgári jog kialakulása több ezer éves múltra tekint vissza, hiszen már a kereszténység első zsinatjai is szabályrendek alkotásáról szóltak. „A digitalizációval sok esetben leegyszerűsödtek a folyamatok, azonban mindig szükség lesz a jogászokra, mert bizonyos dolgokat nem lehet gépekkel elvégezni: ilyen például a bizonyítás” – jelentette ki. A kar minden évben Életút díjat ad át azon munkatársak részére, akik tudományos és szakmai pályafutásukkal, iskola- és közösségteremtő személyiségükkel jelentős szerepet vállalva a győri jogászképzés számára időtálló értéket teremtettek. A kari közösség a Herendi Porcelánmanufaktúra által elkészített díjat idén a Közigazgatási Jogi Tanszék két meghatározó alakjának, dr. Szalai Évának és dr. Verebélyi Imrének adományozta. „Dr. Szalai Éva pályája kezdete óta tanít az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, és mindig hitt abban, hogy a hallgatókat a közigazgatási oktatás mellett a gyakorlati pálya megismerésére kell ösztönözni a lehető legszélesebb tudás megszerzése érdekében”  – fogalmazott a méltatásban dr. Lapsánszky András, a győri jogi kar Közigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszékének vezetője, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökhelyettese. Elmondta, a díjazott az Alkotmánybíróságon is hosszú éveken át dolgozott, így meghatározó közigazgatási tudása és munkássága nyomon követhető az alkotmánybírósági határozatokban. „Kiemelném jószívű hozzáállását, hiszen sosem egyéni céljait nézte, hanem mindig a hallgatókét, és az önzetlen tudásátadás jellemezte. Olyan gondolkodásmódot adott át, amely maradandó és máig hasznosítható”  – hangsúlyozta. A szintén Életút díjban részesült dr. Verebélyi Imre professor emeritust dr. Gyurita Rita, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója méltatta, rámutatva az ünnepelt példaértékű szakmai pályafutására. „Győrbe 2007-ben érkezett Bihari Mihály és Patyi András professzorok invitálására. Először az európai és nemzetközi igazgatási szakot szervezte, majd 2008-tól az egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájának alapító vezetője, törzstagja és oktatója lett”  – részletezte. Dolgozott miniszterhelyettesként, közigazgatási államtitkárként, miniszteri biztosként és kormánybiztosként is. A laudációban elhangzott: „Elhivatottságával, kitartó, sőt sokszor szenvedélyes munkabírásával, szerteágazó oktatói, kutatói és gyakorlati tevékenysége által a közigazgatás-tudomány ikonikus professzorává, igazi mesterévé vált.” Galéria az eseményről (Fotók: Adorján András)

  • A közlekedésbiztonság javításáért működik együtt a Széchenyi István Egyetem és a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

    A közúti és vasúti balesetek számának csökkentése, valamint a közlekedésbiztonság átfogó javítása a célja annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet a Széchenyi István Egyetem és a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság képviselői láttak el kézjegyükkel december 5-én. A partnerség tovább erősíti a győri intézmény térségi szerepét. A Széchenyi István Egyetem az oktatás és a kutatás-fejlesztés mellett kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy felhalmozott tudását a gyakorlatban hasznosítsa a társadalom érdekében. Erre teremt újabb lehetőséget az intézmény és a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság által kötött együttműködési megállapodás, amelyet Boross Zoltán László rendőr ezredes, vármegyei rendőrfőkapitány és dr. Kovács Zsolt, az egyetem általános és oktatási elnökhelyettese írt alá a győri campuson december 5-én. A két fél azzal a céllal lépett partnerségre, hogy javítsák Komárom-Esztergom vármegye közlekedésbiztonsági helyzetét, növeljék a közlekedési balesetek megelőzésének hatékonyságát, valamint együttműködjenek a közúti és vasúti járműfogalom növekedéséből eredő útépítési, forgalomtechnikai, forgalomszervezési megoldások kidolgozásában, gyakorlati megvalósításában. Az egyetem kutatói a legkorszerűbb módszerekkel elemzik a vármegye közlekedési hálózatát és alakítanak ki forgalomszervezési és torlódáscsökkentési stratégiákat, például az M1-es autópálya jövőbeni bővítése kapcsán, illetve vesznek részt a motorkerékpárosokat érintő balesetek számának csökkentését célzó programok kimunkálásában. A főkapitányság többek között adatokkal, helyszíni bejárási lehetőség biztosításával, szakmai konzultációkkal segíti az intézmény képzési és kutatási tevékenységét. „A mai aláírás egy olyan közös munka kezdete, amely valamennyi társadalmi réteg érdekét szolgálja, hiszen mindenki közlekedik, és szeretné azt minél biztonságosabban tenni. Célunk a közúti és vasúti balesetek számának csökkentése, valamint a közlekedésbiztonság átfogó javítása. Egyetemünk számára különösen hasznos ez az együttműködés, mert lehetőséget teremt arra, hogy elméleti kutatásainkat gyakorlati tapasztalatokra építve fejlesszük. Valós problémákra kereshetünk megoldásokat, hallgatóink pedig »életszerű« diplomatémákon dolgozhatnak”  – hangsúlyozta az aláírási ünnepségen dr. Szép János, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar dékánja. Az ünnepségen Boross Zoltán László főkapitány elmondta: Magyarország azt vállalta az Európai Unió felé, hogy 2030-ig jelentősen csökkenti a közeledési balesetek – ezen belül a halálos, illetve a súlyos sérüléssel járó balesetek – számát. „Ez az elvárás is arra sarkall minket, hogy mindent megtegyünk ennek érdekében. Szerencsére nem vagyunk egyedül, hiszen nagyon sok önkormányzattal, civil szervezettel, vállalattal és más szervekkel dolgozunk együtt a jobb közlekedésbiztonságért, és külön örülök annak, hogy most már a Széchenyi István Egyetemmel is e célért dolgozunk”  – emelte ki.

  • A Széchenyi István Egyetem lesz a 2025-ös EFOTT Fesztivál házigazdája

    A Széchenyi István Egyetem lesz a 2025-ös EFOTT házigazdája – jelentették be a szervezők. A jövőre július 9–13. között megtartott EFOTT az egyetemisták fesztiváljaként már évtizedek óta a nyár egyik legkedveltebb rendezvénye, 2025-ben is a Velencei-tónál várja a jelenlegi és egykori hallgatókat egy felejthetetlen élményre. „A Széchenyi István Egyetem büszke arra, hogy a 2025-ös EFOTT házigazdája lehet, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy a résztvevők megismerjék a ma már nyolc nemzetközi ranglistán előkelő helyen szereplő intézményünket” – fogalmazott dr. Filep Bálint, az egyetem elnöke. Hozzátette: „Reméljük, közülük sokan minket választanak majd, ha a későbbiekben alap-, mester- vagy doktori képzésben gondolkodnak. Éppen ezért a rendezvényen bemutatjuk európai színvonalú infrastruktúránkat, minőségi oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységünket, valamint egyedülálló hallgatói életünket, de a programban természetesen a szórakozás és a kultúra is kiemelt szerepet kap. Úgy látjuk, a fesztivál azért rendkívül fontos a fiatalok számára, mert így kötetlen formában nyílik lehetőségük megismerkedni az egyetemista közeggel és tapasztalatokat cserélni.” A Széchenyi István Egyetem Magyarország egyik meghatározó tudásközpontja, különösen olyan élenjáró technológiák terén, mint a digitalizáció, a drónok, az autonóm közlekedési rendszerek, az e-mobilitás és a precíziós gazdálkodás. Az EFOTT programjai között ezek a területek kiemelt hangsúlyt kapnak, így a látogatók testközelből ismerhetik meg az intézmény innovatív megoldásait. A projektalapú, gyakorlatorientált képzések és a világ élvonalába tartozó hallgatói versenycsapatok szintén fontos szerepet kapnak majd a fesztiválon. „Az EFOTT mindig is több volt, mint egy fesztivál – egyfajta kapocs az egyetemi közösségek között. A Széchenyi István Egyetem részvétele különleges lehetőséget ad arra, hogy az intézmény a modern technológiák és a tudományok terén nyújtott eredményeit bemutassa, miközben a látogatók megtapasztalhatják a fesztivál egyedi hangulatát is” – mondta Budai Marcell, az EFOTT sajtófőnöke. A fesztivál célja, hogy minden hallgató számára maradandó élményt nyújtson, és erősítse az egyetemi közösségeket. A nappali programok keretében az UNIversumban idén is bemutatkoznak a hazai felsőoktatási intézmények, innovációs projektek, valamint a civil szervezetek és a vállalati szektor szereplői.  Felvételek a tavalyi EFOTT-ról. (Fotók: Adorján András és Dudás Máté)

  • Országos klarinét- és trombitaversenyen remekeltek a Széchenyi István Egyetem zeneművész-hallgatói

    A Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának hallgatói a közelmúltban országos sikereket értek el. Ketten a 19. Országos Klarinétversenyen szereztek dobogós helyezéseket és különdíjat, másik két növendék pedig a 15. Varasdy Frigyes Országos Egyetemi Trombitaversenyen érdemelt ki második díjat. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara és a Conservatory Alapítvány közösen rendezte meg nemrég a 19. Országos Klarinétversenyt, amelyen a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának két klasszikus klarinét szakos hallgatója indult el. A versenyt mindketten dobogós hellyel zárták. Karikás Dávid második díjat szerzett, Tóth Benedek pedig harmadik helyen végzett, utóbbi emellett a kötelező mű (Zombola Péter: Változatok) legjobb előadásáért járó különdíjat is kiérdemelte. Felkészítő tanáraik Novák András és Anderkó Dániel voltak. Zongorán közreműködött Király Ádám egyetemi tanársegéd. A 15. Varasdy Frigyes Országos Egyetemi Trombitaversenyt Budapesten, a csepeli Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnáziumban rendezték meg december 1-jén. A hallgatók külön alap- és mesterképzés kategóriákban mérték össze tudásukat, a Széchenyi-egyetem fiataljai pedig mindkettőben második díjat szereztek. Az alapképzésesek között Behán András Áron harmadéves növendék ért el második helyezést, a mesterképzés kategóriában pedig Fejes Dávid másodéves trombita előadó-művészet szakos hallgató végzett a dobogó második fokán. A győri képzés minőségét jelzi, hogy a Széchenyi István Egyetem volt az egyetlen intézmény, amelynek mind az öt indulója (a díjazottakon kívül Erdélyi László István, Solymosi Dániel és Turák Csaba) bekerült a verseny döntőjébe. Felkészítő tanáraik Németh Tamás művésztanár és a Művészeti Kar dékánja, dr. Hontvári Csaba voltak. Zongorán közreműködött Csaby Csaba művésztanár és Farkas Zsolt főiskolai tanársegéd.

  • Szakértőként tért vissza a Széchenyi Egyetemre

    Szegletes Dávid, egykori Széchenyis hallgató, azon kevés Audi Hungaria munkatárs egyike, aki az Audi Formula Racing GmbH csapatában a négykarikás márka Formula-1-es debütálását   készíti elő. Dávid a vállalat neuburgi fejlesztőközpontjából tért most vissza Győrbe a Széchenyi István Egyetemen rendezett Formula Student Symposium meghívására, hogy konstruktőri munkájáról meséljen.   Igazán mozgalmas időszakot tudhat maga mögött a 28 éves fiatal mérnök, hiszen előbb alapszakon, majd angol nyelven mesterdiplomát szerzett a győri egyetemen, miközben a SZEngine csapatát erősítve már tanulmányai alatt belekóstolt a versenyzés világába. Ezzel párhuzamosan gyakornokként kezdett dolgozni az Audi győri telephelyén. Két éve az immár főállású fejlesztőmérnök élete izgalmas fordulatot vett, amikor sikeresen jelentkezett a Volkswagen Konszern 2026-ban a Formula-1-ben debütáló projektjéhez. A Formula Student Symposiumra újra Győrbe látogató nagykanizsai fiatalembert kérdeztük álmokról, inspirációról, a siker kulcstényezőiről és hogy milyen érzés szakértőként visszatérni oda, ahol egykor hallgatóként maga is inspirációt merített.  Gondoltad volna anno, amikor itt a Széchenyin megkezdted a járműmérnöki alapképzésed, hogy pár év múlva, az Audi F1-Projekt csapatának mérnökeként térsz vissza?   Meg sem fordult a fejemben – kezdi mosolyogva Dávid –, bár fiatalkorom óta járműmérnök szerettem volna lenni, az autók, izgalmas műszaki megoldások mindig is vonzottak. A Schumacher-éra korában megragadt bennem a Formula-1 világa. Tudatosan választottam emiatt egyetemet, amiben az is közre játszott, hogy sok lehetőség kínálkozik Győrben arra, hogy a hallgatók gyakorlati ismeretekre is szert tegyenek. Az egyetemi képzésen túl szerinted mi járult hozzá ahhoz leginkább, hogy megkaparints egy helyet az újonnan alakuló Audi F1-Projekt csapatában?   Az egyetemi évek valóban jó alapot jelentettek, emellett sokat nyomott a latban, hogy a SZEngine csapatában már belekóstoltam a versenyzés és az arra való felkészülés világába. A folyamatok teljes spektrumában részt vehettem: alkatrészt terveztem, a gyártási eljárást is én választottam ki, majd a kész alkatrész útját is tovább kísértem, sőt, versenyekre is utaztam a csapattal. Szerintem nagyon sokat adott ez a pár év, a szakmai tudás mellett olyan éles helyzetekben is helyt kellett állni, amivel az egyetemi tanulmányok alatt nem sűrűn találkozik egy diák. A csapatdinamika, a felelősség, a prezentációs készségek, az önálló feladatok révén komplex gyakorlati tudásra is szert tettem. A diplomamunkáimat is a hallgatói versenycsapatnál végzett feladatkörömből írtam. És talán az sem volt hátrány, hogy magabiztosan beszéltem angolul. Mondanám, hogy németül is – nevet –, de azon még van mit csiszolni.  Hogy talált meg a lehetőség?   Pár hónapja már az Audi Hungariánál dolgoztam, amikor az AUDI AG műszaki fejlesztésének korábbi igazgatója egy toborzó előadást tartott itt a vállalatnál. Úgy gondoltam, hogy ilyen lehetőség nem adódik minden nap az életben, és jelentkeztem. Azt szoktam mondani, hogy jó időben voltam jó helyen, és éltem a lehetőséggel.   A feladataid mennyire hasonlíthatóak össze azzal, amit az Audi Hungaria villamoshajtás-fejlesztés csapatában végeztél?   Neuburgban konstruktőrként a hajtáslánckomponensekkel foglalkozok. Van némi átfedés a győri feladataimmal, mint például az teszteredmények analízise, kiértékelése. Jelenleg azonban fő feladatom az alkatrészek tervezése. A csapat nagyon nemzetközi, több mint 360-an dolgozunk a fejlesztőközpontban a hajtásláncon. Többek között vannak olasz, spanyol, ukrán, angol kollégáim is. Az Audi Hungariától összesen heten érkeztünk, amikor az Audi Formula Racing GmbH 2023 elején megkezdte működését. Többségében fiatal a csapat, de sokat számít, hogy olyan tapasztalt munkatársaim is vannak, akik már a Le Mans-i versenyek idején is az Audi csapatát erősítették.  Mit jelent számodra a Formula Student Symposium? Miért tartottad fontosnak, hogy részt vegyél, mint szakértő?   Nagyon megtisztelő, hogy felkértek szakértő előadónak és visszatérhetek az egyetememre ilyen minőségben. Nem volt olyan régen, mikor még én is hallgatóként vettem részt az FS Symposiumon, így sokat jelent, hogy most motiválhatom a jelenlegi diákokat. A szakmai beszélgetésen egyébként önmagában öröm részt venni, ráadásul számos lehetőség kínálkozik a kapcsolatépítésre is.  Mit javasolnál a jövő fiatal mérnöktehetségeinek, ha hasonló karrierútról álmodoznak?   Én gimnáziumból kerültem az egyetem mérnökképzésére, eleinte aggódtam, hogy nincs olyan szakmai tapasztalatom, amit többen esetleg a szakközépiskolából magukkal hoztak. Aztán a hallgatói versenycsapatba való jelentkezéskor megtapasztaltam, hogy nagyon fontos az agilitás, a lelkesedés, az elhivatottság, hogy nyitottak legyünk az újra, a tanulásra. Ezt tudom kiemelni tanácsként is, hogy legyenek kitartóak, nyitottak, bátran éljenek a lehetőségekkel. Az én esetemben meghatározó döntés volt, hogy csatlakoztam a SZEnginhez, máig meghatározó élményeket és tudást szereztem általa, ahogy az Audinál eltöltött gyakornoki időszakom alatt is rengeteget tanultam.  Milyen jövőbeli céljaid vannak még? Szívesen csatlakoznál a jövőbeni Formula-1-es csapathoz akár versenymérnökként is, ha a lehetőség adná magát?   Egyelőre a 2026-ig tartó időszakban gondolkodok, az a fontos, hogy a váltó, amiért én is felelős vagyok, a lehető legjobb legyen. Szeretném megőrizni a nyitottságomat. Itt Neuburgban is el tudom képzelni a karrieremet, akár koordinációs szerepkörben, de vonz a versenyzés világa is. Ez teljesen más életmód, az év nagy részét helyszínről-helyszínre való utazással töltöd, ami a sok élmény és új impulzus mellett azért megterhelő is. Arról nem is beszélve, hogy nem éppen családbarát munka. De amíg fiatal vagyok, és a családalapításnak még nem jön el az ideje, addig szívesen kipróbálnám magam versenymérnökként is.

  • A Jávorkai testvérekkel indulnak japán turnéra a Széchenyi István Egyetem tehetséges zeneművész-hallgatói

    A világszerte ismert Jávorkai fivérek a Széchenyi István Egyetem zeneművész-hallgatóival közösen indulnak adventi japán turnéra, első koncertjüket december 7-én adják a Yokohama Minato Mirai Hall-ban többezres közönség előtt. A hegedű- és csellóművész testvérpár, illetve a tehetséges növendékekből álló Egyetemi Vonószenekar 20 alkalommal lép majd fel a szigetországban, ahol a császári családnak is muzsikálhatnak. A Széchenyi István Egyetem Művészeti Karán magas színvonalú képzés zajlik, hallgatóinak sorából számos kiváló előadóművész kerül ki. A vonóshangszereken játszó legtehetségesebb fiatalok előtt ebben a félévben egyedülálló lehetőség nyílt: a világhírű Jávorkai testvérekkel zenélhetnek egy adventi koncertsorozaton Japánban. A 14 zenészhallgatóból álló Egyetemi Vonószenekart nyolc hegedűs, három mélyhegedűs, két gordonkás és egy nagybőgős alkotja. A 20 hangversenyből álló „Ave Maria” turné során a zenekar az ázsiai ország olyan híres koncerttermeibe látogat el, mint a Tokyo Opera City Concert Hall, a Yokohama Minato Mirai Hall, illetve Oszaka, Gifu és Szaitama több ezer férőhelyes előadótermei. A karácsonyi tematikájú programban Bach, Haydn, Vivaldi és Albinoni legszebb művei csendülnek fel. A győri születésű duó – Jávorkai Sándor hegedűművész és Jávorkai Ádám csellóművész – hosszú évek óta visszatérő vendég Japánban, de számos földrész sok más országában léptek már fel, és világszerte tartanak mesterkurzusokat is. „Ez a koncertsorozat azért különleges számunkra, mert szülővárosunkhoz köt bennünket, lehetőséget ad arra, hogy tudásunkból visszaadjunk általa egy kicsit Győrnek, a Széchenyi-egyetem hallgatóinak. Célunk megmutatni a fiatal tehetségeknek, hogy a zene és a tanulás révén milyen messzire juthatnak el – földrajzilag és szakmailag egyaránt”  – fogalmazott Jávorkai Ádám. Elárulta: az együttműködés ötlete Pintér-Péntek Imrétől, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnökétől, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökétől származik. A többszörös díjnyertes csellóművész elmondta, hónapok óta tart a közös munka a hallgatókkal, akik lelkesen és lelkiismeretesen készülnek a december 5-én induló távol-keleti programra. „Fontos kiemelni azt a nagylelkű támogatást, amit az egyetem nyújt ehhez a projekthez. Ennek köszönhetően a növendékek már nyáron mesterkurzusokon fejlesztették tudásukat, és ösztöndíjat is kapnak a turné idejére  – jelentette ki. – Biztos vagyok abban, hogy az út felejthetetlen élmény lesz a hallgatóknak, hiszen a világ legjobb koncerttermeiben zenélhetnek fantasztikus közönség előtt. Az egyik hangversenyt ráadásul a japán császári család is meghallgatja majd.” Dr. Hontvári Csaba, a Széchenyi-egyetem Művészeti Karának dékánja szerint értékes szakmai tapasztalatot szereznek a hallgatók, akik hatalmas koncerttermekben, többezres közönség előtt léphetnek fel. „A Jávorkai testvérekkel folytatott közös munka fontos mérföldkövet jelent a fiatalok szakmai fejlődésében, hiszen sokaknak most van először részük nem oktatási, hanem professzionális célú zenekari felkészülésben. Ez a művészi felnőtté válásban segíti őket”  – jelentette ki. Kiemelte: a fúvós- és vonóshangszereken tanulók gyakran vesznek részt zenekari munkában, azonban ez a 14 hallgatóból álló együttes igazi különlegesség. Páhok Bence Bendegúz klasszikus brácsa szakos, harmadéves hallgató kifejezetten szereti az ázsiai kultúrát, így nagyon várja, hogy megcsodálhassa Japánt. „Ez a turné hatalmas lehetőség arra, hogy tanulhassak a Jávorkai fivérektől. Remélem, hogy jól helyt fogok állni, és a későbbiekben is hasznosítani tudom ezeket a tapasztalatokat”  – nyilatkozott. A hegedű szakos Bódai Ákosban a próbakoncertek alatt tudatosodott igazán a turné jelentősége. „Kiváltságosnak érzem magam, hogy a modern koncerttermek legjobbjaiban játszhatok majd, és nagyon örülök, hogy ezt az élményt a barátaimmal, hallgatótársaimmal élhetem át” – jegyezte meg. Hozzáfűzte: zenészként tégláról téglára építik fel tudásukat, ebbe a „házba” pedig rengeteg „téglát” gyűjt majd a turné során.

  • Sport Forum Hungary: a sport egészségügyi és technológiai vonatkozásait is bemutatta a Széchenyi István Egyetem

    A Széchenyi István Egyetem az idén is aktív szerepet vállalt a régió egyik legjelentősebb sportkonferenciája, a Sport Forum Hungary sikerében. Az intézmény amellett, hogy szakmai előadásokkal színesítette a rendezvény kínálatát, bemutatta egészségtechnológiai fejlesztéseit, mobilitással kapcsolatos kutatásait, illetve képzéseit is. Az egyetem standjánál többek közt autószimulátorral, mini EKG-vel, sőt a drónfocival is megismerkedhettek az érdeklődők. A budapesti Puskás Arénában megrendezett Sport Forum Hungary a régió kiemelt sportkonferenciája, amely összehozza a globális sportélet meghatározó szereplőit. A már harmadik alkalommal megtartott esemény a nemzetközi sportegyüttműködések, a sportélet és a sportgazdaság meghatározó kulcskérdéseit járja körül. Az idei rendezvény a párizsi olimpia és paralimpia, továbbá a labdarúgó-Európa-bajnokság tanulságait és a világ sportiparára gyakorolt hatásait, illetve társadalmi beágyazottságának mértékét vizsgálta. A szakemberek nagy figyelmet szenteltek a szabadidősport és az egészséges életmód vonatkozásaira is. A Széchenyi István Egyetem minden évben résztvevője  a programnak, ezúttal is saját standdal és izgalmas előadásokkal járult hozzá a program sikeréhez. „Intézményünk számára a sport több dimenziója is rendkívüli fontossággal bír. Egyrészt kettős életpályamodellt kínálunk az élsportolóknak, hogy aktív pályafutásukat össze tudják egyeztetni tanulmányaikkal, a civil életre való felkészüléssel. Másrészt fontos szerepet kap a szabadidősport és a hallgatók egészséges életmódjának támogatása” – fogalmazott Szénássy Célia, az egyetem nemzetközi titkára, az egyetemi bemutatkozás szervezője.  Hozzátette, az intézmény kutatásaiban is hangsúlyos a terület, amely az Egészég- és Sporttudományi Kar tudományos tevékenysége mellett jelentős egészségtechnológiai innovációkban is megmutatkozik. Mint mondta, emellett az egyetem meghatározó szerepet vállal a közlekedés fenntartható jövőjének alakításában is, s e témák mentén állították össze a standot, ahol a kar mellett a győri egyetem Járműipari Kutatóközpontja és Digitális Fejlesztési Központja is bemutatkozott. Az érdeklődők testközelből ismerhettek meg egy autószimulátort, láthattak versenygokartot, motorblokkot és drónt. Megismerkedhettek a drónfocival és több egészségtechnológiai innovációval, köztük az egyetemi fejlesztésű szemvizsgáló eszközzel . Az ide látogatók egészségügyi kutatások témakörében izgalmas prezentációkat hallhattak dr. Szelid Zsolt, az intézmény Sportmedicina és Digitális Egészségtudományi Tanszékének vezetője, sportkardiológus, a Magyar Labdarúgó-szövetség orvosi bizottsága elnöke előadásában , amelyek során mini EKG-vel és pulzusmérő pánttal is találkozhattak. Az esemény keretében dr. Kovács Barnabás, a Széchenyi-egyetem sportdiplomácia képzésének programigazgatója tartott előadást az Európában is egyedülálló sportdiplomáciai szaktanácsadó képzésről, amely azon sportszakembereknek kínál különleges tanulási lehetőséget, akik a szektor különböző szervezeteit képviselik hazai és nemzetközi szinten. A gyakorlati oktatás során a programban évről évre barcelonai tanulmányút  is szerepel. A szakon olyan személyiségek végeztek, mint Szász Emese olimpiai bajnok párbajtőröző . Az intézmény szakmai kerekasztal-beszélgetéseken is képviseltette magát, amelyeken Pap Martin, a Digitális Fejlesztési Központ MI fejlesztési csoportvezetője a mesterséges intelligencia sportban betöltött szerepéről, míg dr. Stephens-Sarlós Erzsébet, az Egészség- és Sporttudományi Kar adjunktusa a motiváció, a mentális egészség és a táplálkozás hatásairól beszélt.

  • E-sport-sikerek: mentorálással lesznek még jobbak a profi játékosok a Széchenyi István Egyetemen

    A Széchenyi István Egyetem Sportegyesülete (SZESE) 2019 óta rendelkezik e-sport-szakosztállyal, s a sportág azóta is töretlen népszerűségnek örvend a hallgatók körében. A tehetséges fiatalokat az intézmény tulajdonában lévő Uni Pro Sport Kft. programvezetője, Borkai Ádám kutatja fel és segíti a minél jobb teljesítmény érdekében. Mentoráltja, Vén Balázs nemrég egy rangos nemzetközi verseny labdarúgó-videójáték kategóriájában győzött. A Széchenyi István Egyetem számos sportolási lehetőséget kínál hallgatói számára: modern szabadidős sportparkja mellett sportegyesülete, a SZESE 13 szakosztálya – például röplabda, kézilabda, asztalitenisz, dzsúdó, sakk – várja a fiatalokat. A lista 2019-től újabb sportággal bővült, ekkor alakult meg az e-sport-szakosztály , amelynek számítógépekkel, konzolokkal és csúcskategóriás versenyautó-szimulátorokkal felszerelt terme kiváló infrastruktúrát biztosít a fejlődéshez. A győri intézményhez tartozó Uni Pro Sport Kft. célja mindemellett a város élsportjának támogatása. A cég patronálása alá tartozik a férfi-kézilabdacsapat, a jégkorongcsapat, a női kosárlabdacsapat és a vízilabda-egyesület. Tevékenységének legújabb területe az e-sport, amiért Borkai Ádám felel programvezetőként. Feladata, hogy felkutassa hazánk tehetséges fiatal játékosait, és mentorként segítse őket a lehető legjobb eredmények elérésében, valamint egyetemi pályaorientációjukban. „Tapasztalt játékosként és e-sportolóként folyamatosan figyelem a különböző játékok versenyeit, illetve versenyzőit, így naprakész információim vannak a jó eredményeket elérő fiatalokról, akik között rengeteg a középiskolás. Általuk olyan kiváló képességű sportolók kerülhetnek a mentorprogramba, akik tanulmányaikat és karrierjüket később a Széchenyi-egyetemen folytathatják” – részletezte Borkai Ádám. Elmondta, tevékenysége során főleg azokra a játékokra koncentrál, amelyek e-sport-olimpián és -világbajnokságon is a számok között szerepelnek. Első mentoráltjainak egyike Vén Balázs, akire az EA FC labdarúgó-videójátékban nyújtott teljesítménye és streamjeinek magas elérési számai miatt figyelt fel. „Nagyjából egy éve dolgozunk együtt. Ezalatt Balázs hatalmas fejlődésen ment keresztül, nemrég pedig megnyerte a T-Esports Championship versenyt, a Telekom saját nemzetközi bajnokságát”  – fűzte hozzá a programvezető. „Májusban a Győrben megrendezett MEFOB Feszten győztem az Országos Egyetemi EA FC ’24 bajnokságban, onnantól indult egy jó szériám. Magabiztosan kezdtem a szeptemberi T-Esports nemzetközi bajnokságban is, végül megnyertem a budapesti döntőt” – taglalta Vén Balázs. Kiemelte: mentora sokat segített neki a játékfelfogásban, a taktikában és az önbizalomnövelésben. A 21 éves Bács-Kiskun vármegyei, solti fiatal elárulta: a jövőben szeretné a Széchenyi István Egyetem gazdaságtudományi karán folytatni tanulmányait, hogy az intézmény infrastruktúrájának köszönhetően e-sport-karrierjéből is a maximumot hozhassa ki.

  • Országos CNC-programozói versenyen lett bronzérmes a Széchenyi István Egyetem csapata

    Először indult az országos Bánki-HAAS CNC-programozói versenyen a Széchenyi István Egyetem csapata, amelynek tagjai végül nagy versenyben bronzérmet szereztek. A gépészmérnök-hallgatókból álló SZECAM elnevezésű gárda a jövőben akár nemzetközi megmérettetéseken is képviselné az intézményt. A Széchenyi István Egyetem tevékenysége az oktatás, a kutatás és a vállalati kapcsolatok hármas egységén alapul, képzéseinek központjában a gyakorlatias, munkaerőpiacon is versenyképes tudás áll. Ez a filozófia hívta életre a gépészmérnöki alapszak egyik újítását: a jelenlegi szemesztertől kezdve a hallgatók már technológiatervezés és gépészeti automatizálás szakirányon is folytathatják tanulmányaikat. A specializáción többek között forgácsoló megmunkálással és számítógéppel támogatott gyártással (angolul „computer aided manifacturing” – CAM) foglalkoznak a fiatalok. A szakirány három hallgatója – Varga Márton, Szokolóczi Áron és Nyíri Rafael – olyan tehetségesnek bizonyult, hogy oktatóik benevezték őket a harmadik alkalommal megrendezett országos Bánki-HAAS CNC-programozói versenyre, amelyen hat felsőoktatási intézmény 13 csapata indult el. Közülük jutott a legjobbak közé a SZECAM, a Széchenyi-egyetem alakulata. A fiatalok az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar Járműgyártás és Technológia Tanszékének laborjában készültek a megmérettetésre, Rusz Roland János tanszéki mérnök mentorálásával. A szakember számára nem volt szokatlan a feladat, a hallgatók fejlődését ugyanis egy saját maga által szervezett szakkör keretein belül már korábban is segítette. Dr. Szalai Szabolcs tanszékvezető, a kar oktatási dékánhelyettese elmondta, munkatársaival és számos ipari partnerrel közösen egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a forgácsolás területére. „Nagyon jó kapcsolatot ápolunk a Forma–1-es csapattal is rendelkező Haas szerszámgépgyártó nagyvállalattal, a verseny fővédnökeként ők hívták fel a figyelmünket a lehetőségre”  – fejtette ki. Hozzátette: a cég a felkészülést azzal is segítette, hogy a verseny előtti időszakra a hallgatók rendelkezésére bocsátott egy szimulátort, amin a feladatokat gyakorolhatták. A döntőben a legjobb öt csapatot számos kihívás elé állította a szakmai zsűri, a szimulációs feladat mellett prezentálással, rajzelemzéssel és programozási hibakereséssel lehetett gyűjteni a pontokat. A dobogó legfelső fokán végül a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem végzett, a második helyet a házigazda Óbudai Egyetem csapata szerezte meg, bronzéremmel pedig az újonc SZECAM győri fiataljai térhettek haza. Nyereményük egy-egy 3D nyomtató volt. „A hallgatók sikerének egyik legpozitívabb hatása, hogy a szakma ipari nagyvállalatai felfigyeltek az egyetemünkön zajló magas színvonalú munkára. Ez az eredmény erősíti a már meglévő kapcsolatainkat, és lehetőséget ad további együttműködések kiépítésére is” – húzta alá a tanszékvezető, aki köszönetet mondott prof. dr. Dogossy Gábor dékánnak és Pálfi László tanszéki mérnöknek a támogatásért. A jövőbe tekintve hozzátette: „Célunk, hogy hosszú távon is képviselhessük az egyetemet országos és nemzetközi szintű versenyeken, ezért várjuk a terület iránt érdeklődő fiatalokat a csapatba.”

  • Mocsai Lajos motivációs előadása nyitotta a Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti Diákköri Konferenciáját

    Közel ötszáz hallgató több mint negyven szekcióban mutatta be kutatási eredményeit a Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti Diákköri Konferenciáján november 26-án. A rekordlétszámú érdeklődőt vonzó rendezvényen dr. Mocsai Lajos professzor, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemet fenntartó Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, a magyar kézilabda-válogatott volt szövetségi kapitánya tartott plenáris előadást arról, hogy a sportsikereket megalapozó motivációs módszerekkel hogyan növelhető a tudományos teljesítmény. „A Széchenyi István Egyetem őszi Tudományos és Művészeti Diákköri Konferenciáján (TDK) 235 magyar és 31 nemzetközi hallgató ismertette kutatásait, míg 143 művészeti kari hallgató a zeneművészet területén versenyzett. Rajtuk kívül közel hetven középiskolás diák vett részt a programon, közülük hatan az egyetemistákkal közös szekciókban szerepelve” –  mondta el d r. Konczosné prof. dr. Szombathelyi Márta, az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács elnöke. Hozzátette, a közel ötszáz résztvevő több mint negyven szekcióban adott számot tudásáról, közülük kerültek ki azok az ifjú kutatók is, akik 2025 tavaszán az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) képviselhetik az intézményt. „Minden ember lehet tehetséges, de ennek kibontakoztatására lehetőséget kell teremteni. Ez a tehetségsegítés feladata”  – fogalmazott. Prof. dr. Friedler Ferenc, az egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese az esemény megnyitóján a fiatalokhoz szólva kiemelte, a legjobb állások megszerzéséhez elengedhetetlen a motiváció, a csapatmunka, az angol nyelvtudás és a szakmai ismeret. Hozzátette, a motiváció a tudományos munkához is nélkülözhetetlen. „A kutató célja, hogy olyan eredményre jusson, amelyre még előtte senki. Bátorság és elszántság szükséges az ismeretlenhez” – hangsúlyozta. A rektor kiemelte: örömteli a Széchenyi-egyetem hallgatóinak motiváltsága, amit mutat, hogy ilyen nagy számban vesznek részt a TDK-kon.   Dr. Cziráki Szabina, az Országos Tudományos Diákköri Tanács titkára elmondta, a napokban 17 hazai és határon túli egyetemen rendeznek TDK-t. „Köszönjük a Széchenyi-egyetemnek azt a hatalmas munkát, amit a tehetségekért tesz, és amelynek köszönhetően az elmúlt időszakban jelentősen nőtt a TDK-dolgozatot benyújtó hallgatók száma. Az intézmény egyedülálló módon négy OTDK-szekciót rendezett 2017-ben, amit 2021-ben a műszaki , 2023-ban pedig az állam- és jogtudományi szekció győri megrendezése  követett” – jegyezte meg. Hozzáfűzte, az egyetem abban is példamutató, hogy a 16 országos tudományterületi szekció közül a kémia és vegyipari kivételével valamennyiben képviseltette magát az elmúlt tíz évben. A program nyitóelőadását dr. Mocsai Lajos professzor tartotta, aki elárulta, élete három területre épül: ez a család, a kézilabda és az oktatói munka. Az első pillér erejét mutatja, hogy négy gyermeke van, és hamarosan megszületik a 17. unokája. A második is hasonlóan szilárd alapokon nyugszik, hiszen a 23-szoros válogatott kézilabdázó aktív pályáját követően négy évtizeden át edzősködött, amelyből 17 évig szövetségi kapitányként dolgozott. Négy olimpián, 19 világversenyen járt a női és a férfiválogatottal, a hazai klubcsapatok mellett tíz évig a német bajnokságban is tevékenykedett. A harmadik pillér a Testnevelési Egyetem, amelynek kapuját ötven éve lépte át először hallgatóként, majd oktatója és rektora is lett, ma pedig a fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke. Mocsai Lajos előadásában a motiváció és a teljesítmény kapcsolatáról beszélt. „A kosaras legenda Michael Jordant idézve: a jó és a kiváló között a szív a különbség. Ő volt az a sportoló, aki még az edzést is megállította, ha az nem volt elég kemény. Egyszerűen csak elvárta, hogy akire rábízta a tehetségét, az hozza ki magából és ezzel belőle is a maximumot. Ez a szemlélet az oktatóval szemben is elvárható, hiszen az ő feladata, hogy a hallgatót elindítsa a pályán, motivációt adjon ahhoz, hogy a legjobbját tudja nyújtani” – fogalmazott. A szakember párhuzamot vont a sportolók és a hallgatók között, hiszen mindkettő esetében fontos, hogy mindig legyen célja az aznapi munkának, minden nap jobbá akarjanak válni. Ez a kiválóságra való törekvés. Mint mondta, ugyancsak fontos tulajdonság a félelemmentesség, a koncentráltság és a görcsmentesség is. Ezek fejlesztésében kulcsszerepet játszik a mester, legyen az akár edző, akár oktató. „Minden tehetségben az aranymagot kell megtalálni. Ha minden készséget egyaránt fejleszteni akarunk, akkor egy jó átlagos teljesítményre képes sportolót kapunk. Ha megtaláljuk azt, amiben kiemelkedő, és azt erősítjük, akkor abban ő lehet a legjobb” – világított rá. Hozzátette, az alkotóerő fenntartásához a külső és a belső motiváció is elengedhetetlen, és fontos, hogy az énorientáció soha ne vegye át a feladatorientáció helyét. Aki ugyanis elhiszi magáról, hogy már mindent tud, az nem fejlődik tovább, és lekörözik. Kiemelte, mindehhez a mester részéről is olyan tulajdonságokra van szükség, amely megteremti a bizalmat a rá bízott tehetségben, mert kettejük csapatmunkája, hogy a fiatal a lehető legjobbá váljon.   A Tehetségnap keretében a Tudományos és Művészeti Diákköri Konferenciát különböző kísérőprogramok, kiállítások és előadások színesítették, az eredményhirdetésen pedig a szekciók legjobbjait díjazták. A részletes eredménylista itt olvasható .

  • Ösztöndíjakkal is várja a nemzetközi hallgatókat a Széchenyi István Egyetem

    Jelentősen megkönnyíti a Széchenyi István Egyetemen folytatott tanulmányokat a magyar állam által nyújtott Stipendium Hungaricum ösztöndíj, amelyre mintegy száz ország fiataljai pályázhatnak. A győri intézmény emellett saját alapítású ösztöndíjjal is segíti a tehetséges, nehéz helyzetben lévő nemzetközi hallgatókat. A Stipendium Hungaricum program  célja, hogy elősegítse a magyar felsőoktatás nemzetköziesítését, minőségfejlesztését, és növelje az egyetemek kulturális sokszínűségét. Magyarország mintegy száz állammal kötött megállapodást, amelyek fiataljai pályázhatnak Stipendium Hungaricum ösztöndíjra. A Széchenyi István Egyetem azon intézmények közé tartozik, amely hosszú évek óta biztosítja ezt a lehetőséget. Mészáros Márta, az egyetem Nemzetközi és Alumni Programok Központ Mobilitási és Ösztöndíj Osztályának vezetője arról számolt be, hogy az intézmény újabb hároméves, 2025-től 2028-ig tartó időszakra nyerte el a Stipendium Hungaricum-licencet. A következő tanévre vonatkozó, a https://stipendiumhungaricum.hu/apply/  címen elérhető pályázati felület már megnyílt. „Az ösztöndíjprogram keretében az érdeklődőknek egyetemünk kilenc karán 44 angol nyelvű szak érhető el, amelyek közül kilenc új. A jelenlegi tanévre több mint négyezren jelentkeztek intézményünkbe. Bízunk abban, hogy ezúttal is nagy lesz az érdeklődés” – fogalmazott Mészáros Márta, hozzátéve, hogy az intézményben most közel 400-an tanulnak Stipendium Hungaricum ösztöndíjjal az összesen csaknem ezer nemzetközi hallgató közül. Bihari Annabella, a Nemzetközi Programok és Alumni Központ vezetője hangsúlyozta: annak sem kell csalódottnak lenni, aki nem nyeri el ezt az ösztöndíjat, mert a Széchenyi-egyetem saját ösztöndíjat alapított a nehéz helyzetben lévő nemzetközi jelentkezők számára. A SODA ösztöndíjprogrammal kapcsolatos részletes információk a https://admissions.sze.hu/soda-scholarship  oldalon érhetők el. „Intézményünk ily módon is támogatni kívánja azokat a kiváló teljesítményű, tehetséges fiatalokat, akiknek hátrányos helyzetük miatt nehézséget okoz a továbbtanulás. Erre az ösztöndíjra jövő februártól júniusig lehet jelentkezni, az önköltséges jelentkezéssel együtt. A nyertesek 90 százalékos tandíjkedvezménnyel tanulhatnak nálunk, emellett ingyenes szállást és egészségügyi alapellátást biztosítunk számukra” – ismertette Bihari Annabella. A központvezető hozzáfűzte: az Európán kívüli magyar diaszpórában élő, magyar gyökerekkel rendelkező fiatalok a Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogram  keretében pályázhatnak ösztöndíjra, amelynek révén a Széchenyi-egyetemen is tanulhatnak. Számukra az intézmény külön utazási támogatást és magyar nyelvtanulási lehetőséget is nyújt.

Keresés

bottom of page