864 találat
- Előadó-művészet BA
Művészeti Előadó-művészet BA Művészeti Alapképzés Művészeti Kar A képzésről A képzés célja zenei előadóművészek képzése, akik képesek a szakképzettségük szerinti, magas szintű előadó-művészeti tevékenység - elsősorban irányítás mellett, illetve csoportos teljesítmény keretében megvalósuló - végzésére a magyar és nemzetközi zenei és a kulturális életben. Kiművelt zenei ízlésük, magas szintű zenei és technikai, elméleti és gyakorlati ismereteik, előadói készségeik alapján képesek különböző zenei együttesekben művészi szolgálat teljesítésére, valamint zenei vagy kulturális intézmények működésében szakmai kompetenciájuknak megfelelő, aktív, közreműködői vagy egyszerűbb irányítói feladatok ellátására. Felkészültek tanulmányaik mesterképzésben történő folytatására.Az előadóművészet alapképzési szakon a hallgatók a professzionális zenész szakmai tudásához szükséges alapvető elméleti és történeti zenei ismereteket, a szakiránynak megfelelő speciális előadóművészeti, elméleti ismeretek és repertoárismeretet, a zenei előadóegyüttesek műfaji sajátosságainak, működésük és működtetésük tartalmi, formai kereteinek, valamint társadalmi-művelődési adottságainak ismeretét, a kamarazenei, zenekari, illetve énekkari kultúra ismeretanyagát és repertoárját, a tanulmányok mesterképzés szinten történő folytatásához szükséges zenei készségeket és kellő mélységű elméleti ismereteket sajátíthatnak el. Képzés helyszíne Győr Félévek száma 7 Képzés nyelve Magyar A szakmáról A képzésre klasszikus zenei előképzettséggel rendelkező fiatalok jelentkezését várjuk. Számukra előzetes főtárgyi konzultációkat, előfelvételi meghallgatást biztosítunk. A hangszeres/ének szakirányok főtárgy felvételi vizsgáinak, valamint az elméleti és készségtárgyak alkalmassági felméréseinek követelményei a kar honlapján (muk.sze.hu) és a felvi.hu oldalán egyaránt elérhetők. A felvételi vizsgák időpontjairól a kar honlapján tájékozódhatnak a jelentkezők. Elhelyezkedés Az Előadóművészet alapképzési szakon végzettek alkalmasak: az alapszakon elsajátított ismeretek birtokában zenekarokban, kamaraegyüttesekben, énekkarokban szólamaikat tisztán, formáltan, a stílus és a zeneszerző gondolkodásmódjának megfelelően megszólaltatni, a hangversenyéletben kamarazenészként vagy zenekari muzsikusként részt venni, saját környezetükben szólistaként, kísérőként, szólamvezetőként tevékenykedni, a zeneművészeti alkotásokat megérteni és azokat szakirányuknak megfelelően interpretálni, a zeneismeretüket és -szeretetüket hangszeren, énekkel, szóban és írásban terjeszteni, zenei szervezési, szerkesztési feladatokat megoldani. Képzés tanterve Tudj meg többet a szakról Oktatóink Alszászy Gábor DLA egyetmi docens Bassi-Nagy Katalin egyetemi adjunktus Csabay Domonkos művésztanár Csaby Csaba József Művésztanár Dr. Cseri Kinga egyetemi docens Dr. Cziglényi Ákos Oktatási dékánhelyettes, egyetemi docens Dr. Endrődy Sándor egyetemi docens Fajd-Kerner Mária művésztanár Dr. Hontvári Csaba dékán, egyetemi docens Dr. Horváth Barnabás Óraadó Dr. habil. Horváth Nóra Prof. Dr. Ittzés Gergely, DLA egyetemi tanár Kolarovszki Sarolta művésztanár dr. Molnár Gyula Egyetemi Docens. Nikodém Géza egyetemi adjunktus dr. Ruppert István egyetemi tanár Réti Balázs egyetemi docens Salvi Nóra egyetemi docens Dr. Simon József testnevelő tanár Dr. Szabó Balázs egyetemi docens Szabó Magdolna Mária mesteroktató Dr. Wersényi György Egyetemi tanár
- Dr. Koltai Judit Petra
koltaij@sze.hu Statisztika, Pénzügy és Kontrolling Tanszék Dr. Koltai Judit Petra egyetemi docens Tudományterülete: Gazdasági CLICK FOR ENGLISH CLICK FOR HUNGARIAN 2010 szeptembere óta dolgozom a Széchenyi István Egyetemen, jelenleg a Statisztika, Pénzügy és Kontrolling Tanszék egyetemi docenseként. Elsősorban statisztikához, kutatásmódszertanhoz és pénzügyekhez kapcsolódó tárgyakat oktatok FOSZK-on, alapszakon és mesterszakon. 2023-tól a gazdálkodási és menedzsment szakon szakmentorként tevékenykedem. Fontos számomra a hallgatói tehetséggondozás is, diákjaim évről-évre eredményesen szerepelnek a TDK-n és OTDK-n. Főbb kutatási területem a fenntarthatóság. TANSZÉKI OLDAL PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR Scopus ID ÖNÉLETRAJZ Go koltaij@sze.hu OrcID KÉPZÉSEK Ápolás és betegellátás BSc Ellátásilánc menedzsment MSc Gazdaságinformatikus BSc Gazdaságinformatikus MSc CURRICULUM VITAE RESEARCH PUBLICATIONS GOOGLE SCHOLAR DEPARTMENT PAGE Go koltaij@sze.hu
- Dr. Markót Mihály Csaba
markot.mihaly.csaba@math.sze.hu Matematika és Fizika Tanszék Dr. Markót Mihály Csaba tudományos főmunkatárs Tudományterülete: CLICK FOR ENGLISH CLICK FOR HUNGARIAN TANSZÉKI OLDAL PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR Scopus ID ÖNÉLETRAJZ Go markot.mihaly.csaba@math.sze.hu OrcID KÉPZÉSEK Programtervező informatikus BSc Programtervező informatikus MSc CURRICULUM VITAE RESEARCH PUBLICATIONS GOOGLE SCHOLAR DEPARTMENT PAGE Go markot.mihaly.csaba@math.sze.hu
- Ambrus Csaba
csabaambrus.acs@gmail.com Statisztika, Pénzügy és Kontrolling Tanszék Ambrus Csaba Óraadó Tudományterülete: Gazdasági, CLICK FOR ENGLISH CLICK FOR HUNGARIAN Finance Manager, Munkahely: ICBC Austria Bank GmbH, Finance & Accounting Department TANSZÉKI OLDAL PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR Scopus ID ÖNÉLETRAJZ Go csabaambrus.acs@gmail.com OrcID KÉPZÉSEK Gazdálkodási és menedzsment BSc CURRICULUM VITAE RESEARCH PUBLICATIONS GOOGLE SCHOLAR DEPARTMENT PAGE Go csabaambrus.acs@gmail.com
- Németh Péter Ernő
nemeth.peter@tilb.sze.hu Villamosmérnöki és Infokommunikációs Tanszék Németh Péter Ernő Címzetes Egyetemi Docens Tudományterülete: Informatikai CLICK FOR ENGLISH CLICK FOR HUNGARIAN Szakterületem a rádiókommunikáció és a kábeltelevíziós rendszerek. TANSZÉKI OLDAL PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR Scopus ID ÖNÉLETRAJZ Go nemeth.peter@tilb.sze.hu OrcID KÉPZÉSEK Villamosmérnöki BSc CURRICULUM VITAE RESEARCH PUBLICATIONS GOOGLE SCHOLAR DEPARTMENT PAGE Go nemeth.peter@tilb.sze.hu
- Dr. Gyurián Nagy Nikolett
nagyova.nikoleta@sze.hu Vezetéstudományi és Marketing Tanszék Dr. Gyurián Nagy Nikolett egyetemi docens Tudományterülete: Gazdasági CLICK FOR ENGLISH CLICK FOR HUNGARIAN Kutatási területe a fogyasztói és szervezeti magatartás vizsgálata, különös tekintettel a társadalmi és fenntarthatósági kihívások marketing- és viselkedéstudományi aspektusaira. Kutatásaiban a fogyasztói döntéshozatal, a fenntarthatóság és a szervezeti folyamatok összefüggéseit elemzi. TANSZÉKI OLDAL PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR Scopus ID ÖNÉLETRAJZ Go nagyova.nikoleta@sze.hu OrcID KÉPZÉSEK Egészségügyi menedzser MSc Gazdálkodás és menedzsment Gazdálkodási és menedzsment BSc Gazdaságinformatikus BSc Kereskedelem és marketing Kereskedelem és marketing BSc Közösségszervezés BA Marketing MSc Műszaki menedzser BSc Műszaki menedzser MSc Vezetés és szervezés MSc CURRICULUM VITAE RESEARCH PUBLICATIONS GOOGLE SCHOLAR DEPARTMENT PAGE Go nagyova.nikoleta@sze.hu
- Mechatronikai mérnöki BSc
Műszaki Mechatronikai mérnöki BSc Műszaki Alapképzés Informatikai és Villamosmérnöki Kar A képzésről Hazánkban a Széchenyi István Egyetemen kezdődött meg leghamarabb a mechatronikai képzés. A szakon projekt-alapú, gyakorlatorientált, kiscsoportos oktatás folyik. A szakdolgozatok témái zömmel valós ipari problémák megoldására irányulnak. Ezek megírását segítendő a Practing projekt keretében lehetőség nyílik gyakorlati félévet tölteni különböző iparvállalatoknál. A munkáltatók igényeit és napjaink legmodernebb technolóiáit figyelembe véve Ipari digitalizáció és robotika specializáción tanulhatnak a hallgatóink. Egyetemünkön a szakma három alappillére, a gépész, a villamos és az informatikai képzés a megfelelő laboratóriumokkal együtt megtalálható. Képzés helyszíne Győr Félévek száma 7 Képzés nyelve Magyar A szakmáról A jó mechatronikai szakember igazi ezermester: e jelző alatt nem csak a gyakorlati képességeket, hanem a széles és alapos elméleti hátteret is értjük. Az ideális jelölt ifjú kora óta fúr, farag, forraszt, számítógépes programokat ír, szereti és érti a matematikát és a fizikát és nem tudja eldönteni, hogy gépész vagy informatikus, vagy villamosmérnök legyen. A 21. század műszaki szakembere a mechatronikai mérnök. A mindennapi éltünkben olyan gépek, berendezések vesznek körül, amelyekben a mechatronika egyre fontosabbá válik. A háztartási gépek: a hűtőgép, az automata mosógép, mikrohullámú sütő, a robot porszívó stb., a közlekedési eszközeink: a jól felszerelt kerékpár, az autó, a repülő stb., a termelő berendezések: az ipari robot, az intelligens gyártósorok, a humanoid robotok stb., mind- mind egyben mechatronikai szerkezetek is. Elhelyezkedés A szak elvégzése után a következő területeken helyezkedhetnek el a hallgatók: mechatronikai eszközök, berendezések felhasználásán alapuló gyártási, szerelési, minőségszabályozási folyamatok felügyelete és irányítása, mechatronikai rendszerek üzemeltetése és karbantartása, egyszerűbb mechatronikai szerkezetek tervezése, robot és CNC programozás, szervizmérnöki feladatok. A potenciális munkaadók köre az összes modern technológiával termelő, fejlesztő hazai és multinacionális nagy, közepes és kisvállalkozás, szolgáltató cégek és a modern technikát felhasználó összes intézmény. Képzés tanterve Tudj meg többet a szakról Oktatóink Dr. Antali Máté egyetemi docens Borbely-Bailey Natasha Nyelvtanár Dr. Bácsi Ádám egyetemi docens Dr. Bándy Katalin Ph.D egyetemi docens dr. Czipf Csongor Ph.D. egyetemi adjunktus, címzetes egyetemi docens Dr. Dömötör Piroska egyetemi adjunktus Dr. Fecser Nikolett egyetemi docens, GIVK oktatási dékánhelyettes GIVK esélyegyenlőségi koordinátor Szakképzési Kooperációs Központ Központvezető Felhőfalvi Erika nyelvtanár Dr. Horváth András egyetemi docens Dr. Horváth Ernő tudományos munkatárs Ibriksz Tamás tanársegéd John Kowalchuk nyelvtanár Dr. Konczosné Prof. Dr. Szombathelyi Márta egyetemi tanár Krecht Rudolf egyetemi tanársegéd Prof. Dr. Kuczmann Miklós egyetemi tanár Dr. Kulcsár Nárcisz Rita Egyetemi adjunktus Dr. Lendvai László dékánhelyettes, egyetemi docens Lukács Antal mesteroktató Macher Gergely Zoltán Operatív vezető, egyetemi tanársegéd Monek Gergő egyetemi tanársegéd Dr. Pere Balázs egyetemi docens Pup Dániel egyetemi adjunktus Dr. Remsei Sándor egyetemi docens Dr. Rámháp Szabolcs egyetemi docens Saly Gábor egyetemi tanársegéd Serfőző Dániel egyetemi tanársegéd Dr. Simon Ilona egyetemi adjunktus Dr. Solecki Levente adjunktus Szántó Norbert egyetemi tanársegéd Dr. Tolner Imre Tibor egyetemi adjunktus
- Csányi Csilla Zita
csanyi.csilla.zita@sze.hu Gyógypedagógia Tanszék Csányi Csilla Zita mesteroktató Tudományterülete: Pedagógiai CLICK FOR ENGLISH CLICK FOR HUNGARIAN Szakvizsgázott, okleveles, oligofrénpedagógia-logopédia szakos gyógypedagógiai tanár, pedagógiai terapeuta, perinatális zenei konzulens, a Radó EGYMI logopédusa. Saját fejlesztésű terápiái a Szülőcsoportos zenés beszédindítás és az Érted (?) zenélek! Hang- és ritmusasszisztált komplex nyelvi terápia. Az A Te Hangodat Ismerem Perinatális Zenei Program győri megvalósítója a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház PIC osztályán. A hallgatók képzése során törekszik az elmélet és gyakorlat, a diagnosztika és a rá épülő tudatos terápiás tervezés szoros egységbe foglalására, a nyitott, holisztikus szemlélet továbbadására. Kutatási témái a zene-ritmus-mozgás és nyelvi feldolgozási folyamatok összefüggéseire; a beszéd - és nyelvfejlődési zavaros gyermekek integrációjának eredményességére irányulnak. TANSZÉKI OLDAL PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR Scopus ID ÖNÉLETRAJZ Go csanyi.csilla.zita@sze.hu OrcID KÉPZÉSEK Gyógypedagógia BA CURRICULUM VITAE RESEARCH PUBLICATIONS GOOGLE SCHOLAR DEPARTMENT PAGE Go csanyi.csilla.zita@sze.hu
- Dr. Horváth Gergely
horvg@sze.hu Kereskedelmi és Agrárjogi Tanszék Dr. Horváth Gergely egyetemi docens Tudományterülete: Jogi CLICK FOR ENGLISH CLICK FOR HUNGARIAN Szakfelelős – Agrárjogi és vidékfejlesztési szakjogász szakirányú továbbképzési szak (LL.M.), Jogi szakokleveles mérnök szakirányú továbbképzés, Külföldi mobilitási programok kari szakkoordinátora TANSZÉKI OLDAL PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR Scopus ID ÖNÉLETRAJZ Go horvg@sze.hu OrcID KÉPZÉSEK Agrárközgazdász MSc Agrármérnöki Élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnöki MSc Élelmiszermérnöki BSc Igazságügyi igazgatási BA Jogász Jogi Környezetgazdálkodási agrármérnöki MSc Környezetmérnöki BSc Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki BSc Mezőgazdasági mérnöki BSc Növényorvosi MSc CURRICULUM VITAE RESEARCH PUBLICATIONS GOOGLE SCHOLAR DEPARTMENT PAGE Go horvg@sze.hu
- dr. Ruppert István
ruppert@sze.hu Szólóhangszerek és Művészetelmélet Tanszék dr. Ruppert István egyetemi tanár Tudományterülete: Művészeti CLICK FOR ENGLISH CLICK FOR HUNGARIAN Dr. Ruppert István egyetemi tanár, 1987 óta az Intézmény szolfézs- és orgona tanára, 2005-2019 között igazgatója és dékánja.. TANSZÉKI OLDAL PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR Scopus ID ÖNÉLETRAJZ Go ruppert@sze.hu OrcID KÉPZÉSEK Előadó-művészet BA Tanári (zeneművésztanár) MA Tanári (zenetanár) Tanári (zenetanár) MA CURRICULUM VITAE RESEARCH PUBLICATIONS GOOGLE SCHOLAR DEPARTMENT PAGE Go ruppert@sze.hu
- Nagy Gábor
nagy.gabor@sze.hu Járműhajtás Technológia és Teljesítményelektronika Tanszék Nagy Gábor Laborvezető Tudományterülete: Műszaki CLICK FOR ENGLISH CLICK FOR HUNGARIAN TANSZÉKI OLDAL PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR Scopus ID ÖNÉLETRAJZ Go nagy.gabor@sze.hu OrcID KÉPZÉSEK Gépészmérnöki BSc Gépészmérnöki MSc Járműmérnöki BSc Járműmérnöki MSc CURRICULUM VITAE RESEARCH PUBLICATIONS GOOGLE SCHOLAR DEPARTMENT PAGE Go nagy.gabor@sze.hu
- Csurák Erzsébet
ecsurak@gmail.com Bölcsészettudományi- és Humánerőforrás-fejlesztési Tanszék Csurák Erzsébet Óraadó tanár Tudományterülete: Bölcsészettudományi CLICK FOR ENGLISH CLICK FOR HUNGARIAN 1999-től a Nyugat-Magyarországi Egyetem - 2016. januártól a Széchenyi Egyetem - Apáczai Csere János Főiskolai Karon oktatok óraadói státuszban. Az első években művelődésszociológia és rendezvényszervezés tárgyat oktattam művelődésszervező nappali és levelező tagozatos hallgatóknak. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy az NYME rektora tudományos munkám elismeréseként 2004-ben címzetes főiskolai docens címetJelenleg a Kulturális Mediáció mesterszakon veszek részt a képzésben adományozott számomra. 2013-ban felkérést kaptam a Kar akkori dékánjától Dr. Cseh Sándor úrtól az Apáczai Kar karrier irodájának létrehozására és működési feltételeinek megteremtésre. Kiemelkedő szakmai munka és siker volt számomra 2014-ben a Magyar Sakkszövetség és az Apáczai Kar által közösen megrendezett U16 Sakkolimpiájának szervezésben vállalt szerep. 2014-ben vendég oktatóként fesztiválszervezés témában órákat tartottam a nyitrai egyetemen. A Kulturális Mediáció MA indulása óta folyamatosan részt veszek részt a hallgatók képzésében, felkérésre államvizsga bizottság kérdezőjeként illetve elnökként is segítem a Kar munkáját. TANSZÉKI OLDAL PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR Scopus ID ÖNÉLETRAJZ Go ecsurak@gmail.com OrcID KÉPZÉSEK Kulturális mediáció MA CURRICULUM VITAE RESEARCH PUBLICATIONS GOOGLE SCHOLAR DEPARTMENT PAGE Go ecsurak@gmail.com
- Dr. Pál Patrícia
Szülészeti és Nőgyógyászati Tanszék Dr. Pál Patrícia Radiológus Főorvos Tudományterülete: Egészségügyi CLICK FOR ENGLISH CLICK FOR HUNGARIAN A PAEOK Radiológia osztályon vezető helyettes főorvosként dolgozom. Hazai szakmai rendezvényeken előadóként, folyóiratunkban publikálóként, az oktatásban régóta tutorként és társelőadóként részt vállalok. TANSZÉKI OLDAL PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR Scopus ID ÖNÉLETRAJZ Go OrcID KÉPZÉSEK Szülészeti-nőgyógyászati szonográfia MSc CURRICULUM VITAE RESEARCH PUBLICATIONS GOOGLE SCHOLAR DEPARTMENT PAGE Go
- dr. Berde Éva
berde.eva@sze.hu Nemzetközi és Alkalmazott Közgazdaságtan Tanszék dr. Berde Éva egyetemi tanár Tudományterülete: Gazdasági CLICK FOR ENGLISH CLICK FOR HUNGARIAN Oktatott tárgyaim különböző közgazdaságtani és piacelméleti kérdésekhez kapcsolódnak. Az oktatás minden szintjén, az alap-, mester- és PhD-képzésben egyaránt jelentős oktatási tapasztalattal rendelkezem. Különösen büszke vagyok számos sikeresen végzett PhD-hallgatómra. Jelenleg elsősorban kutatási kérdések foglalkoztatnak. Kutatásaim középpontjában a demográfia és a gazdaság kapcsolatának vizsgálata áll, ezen belül az öregedés gazdaságtana, valamint a munkaerőpiac alakulása, különös tekintettel az idősebb korosztály munkaerőpiaci helyzetére. Emellett időnként más területek iránt is érdeklődöm. Ide tartoznak az elektronikus oktatási formák, különösen a MOOC-ok, valamint a haknigazdaság működésével kapcsolatos kérdések. TANSZÉKI OLDAL PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR Scopus ID ÖNÉLETRAJZ Go berde.eva@sze.hu OrcID KÉPZÉSEK Gazdálkodási és menedzsment BSc Turizmus-menedzsment MSc CURRICULUM VITAE RESEARCH PUBLICATIONS GOOGLE SCHOLAR DEPARTMENT PAGE Go berde.eva@sze.hu
- Prof. Dr. Sulyok Gábor
sulyok.gabor@ga.sze.hu Nemzetközi és Európai Jogi Tanszék Prof. Dr. Sulyok Gábor egyetemi tanár Tudományterülete: Jogi CLICK FOR ENGLISH CLICK FOR HUNGARIAN Sulyok Gábor nemzetközi jogász, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi és Európai Jogi Tanszékének egyetemi tanára és a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. Kutatási területei: erőszak tilalma a nemzetközi jogban, humanitárius intervenció, nemzetközi jog forrásai, nemzetközi jog története, világűrjog. TANSZÉKI OLDAL PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR Scopus ID ÖNÉLETRAJZ Go sulyok.gabor@ga.sze.hu OrcID KÉPZÉSEK Jogász Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás MSc CURRICULUM VITAE RESEARCH PUBLICATIONS GOOGLE SCHOLAR DEPARTMENT PAGE Go sulyok.gabor@ga.sze.hu












