864 találat
- Dr. Jóna László
jona.laszlo@sze.hu Közlekedési Tanszék Dr. Jóna László egyetemi adjunktus Tudományterülete: Műszaki CLICK FOR ENGLISH CLICK FOR HUNGARIAN Jóna László a Széchenyi István Egyetemen végzett 2009-ben Okleveles Településmérnökként, doktori fokozatát 2017-ben szerezte a Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskolájában építőmérnöki tudományokból. Kutatási területe az urbanisztika, a közösségi terek, és a belső udvarok kialakítása, az integrált közlekedési rendszerek, valamint a mozgáskorlátozottak közlekedése. A Széchenyi István Egyetem Közlekedési tanszékének egyetemi adjunktusa, emellett 2010 óta az ELTE Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézete Nyugat-magyarországi Tudományos Osztályának munkatársa, 2019 óta tudományos munkatársa. A Magyar Urbanisztikai Társaság Győr-Moson-Sopron megyei területi csoport újjászervezésének egyik kezdeményezője és 2022 óta elnöke. TANSZÉKI OLDAL PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR Scopus ID ÖNÉLETRAJZ Go jona.laszlo@sze.hu OrcID KÉPZÉSEK Közlekedésmérnöki BSc Közlekedésmérnöki MSc CURRICULUM VITAE RESEARCH PUBLICATIONS GOOGLE SCHOLAR DEPARTMENT PAGE Go jona.laszlo@sze.hu
- Somlyódyné Prof. Dr. Pfeil Edit
somlyody.edit@sze.hu Területi Tudományi és Vidékfejlesztési Tanszék Somlyódyné Prof. Dr. Pfeil Edit egyetemi tanár Tudományterülete: Regionális és Közigazgatástudomány CLICK FOR ENGLISH CLICK FOR HUNGARIAN TANSZÉKI OLDAL PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR Scopus ID ÖNÉLETRAJZ Go somlyody.edit@sze.hu OrcID KÉPZÉSEK Gazdálkodási és menedzsment BSc Közösségi és civil tanulmányok MA Regionális és környezeti gazdaságtan MSc Turizmus-menedzsment MSc CURRICULUM VITAE RESEARCH PUBLICATIONS GOOGLE SCHOLAR DEPARTMENT PAGE Go somlyody.edit@sze.hu
- Liszkai Zsuzsanna
liszkai.zsuzsanna@sze.hu Liszkai Zsuzsanna mesteroktató Tudományterülete: CLICK FOR ENGLISH CLICK FOR HUNGARIAN Testnevelés-földrajz szak, 1987 PTE Úszás szakedző, 1998 TF Testnevelő tanár MSc. 2013 NyME Mozgásfejlesztés szakterületen pedagógus szakvizsga, 2015 NyME TANSZÉKI OLDAL PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR Scopus ID ÖNÉLETRAJZ Go liszkai.zsuzsanna@sze.hu OrcID KÉPZÉSEK Rekreáció és életmód BSc Tanító BA CURRICULUM VITAE RESEARCH PUBLICATIONS GOOGLE SCHOLAR DEPARTMENT PAGE Go liszkai.zsuzsanna@sze.hu
- Dr. Bándy Katalin Ph.D
bandy@sze.hu Nemzetközi és Alkalmazott Közgazdaságtan Tanszék Dr. Bándy Katalin Ph.D egyetemi docens Tudományterülete: Gazdasági, Társadalomtudományi CLICK FOR ENGLISH CLICK FOR HUNGARIAN Migrációkutató, Európai Unió, nemzetközi kapcsolatok szakértő. Fő kutatási fókusz Dél-Korea és Magyarország kapcsolatai. TANSZÉKI OLDAL PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR Scopus ID ÖNÉLETRAJZ Go bandy@sze.hu OrcID KÉPZÉSEK Gazdálkodási és menedzsment BSc Gépészmérnöki BSc Igazságügyi igazgatási BA Járműmérnöki BSc Jogász Jogi Kereskedelem és marketing BSc Közösségszervezés BA Logisztikai mérnöki BSc Mechatronikai mérnöki BSc Mérnökinformatikus BSc Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki BSc CURRICULUM VITAE RESEARCH PUBLICATIONS GOOGLE SCHOLAR DEPARTMENT PAGE Go bandy@sze.hu
- Baldauf-Gombor Mónika
baldauf-gombor.monika@sze.hu Vezetéstudományi és Marketing Tanszék Baldauf-Gombor Mónika Óraadó oktató Tudományterülete: Gazdasági CLICK FOR ENGLISH CLICK FOR HUNGARIAN Oktatott tárgy: hr controlling TANSZÉKI OLDAL PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR Scopus ID ÖNÉLETRAJZ Go baldauf-gombor.monika@sze.hu OrcID KÉPZÉSEK Emberi erőforrás tanácsadó MA Műszaki menedzser MSc Személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási MA Vezetés és szervezés MSc CURRICULUM VITAE RESEARCH PUBLICATIONS GOOGLE SCHOLAR DEPARTMENT PAGE Go baldauf-gombor.monika@sze.hu
- Soósné Dr. Kiss Zsuzsanna PhD, habil.
kiss.zsuzsa@sze.hu Szülészeti és Nőgyógyászati Tanszék Soósné Dr. Kiss Zsuzsanna PhD, habil. habilitált egyetemi docens, szakfelelős Tudományterülete: Egészségügyi CLICK FOR ENGLISH CLICK FOR HUNGARIAN Több mint 30 éve oktatok felsőoktatásban, 25 éve egészségtudományi képzési területen, elsősorban védőnő-, szülésznő-, népegészségügyi ellenőr-, ápoló- és családtudományi szakembereket. 20 éve foglalkozom családterapeutaként krízisbe került gyermekes családokkal, kutatom e témát. TANSZÉKI OLDAL PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR Scopus ID ÖNÉLETRAJZ Go kiss.zsuzsa@sze.hu OrcID KÉPZÉSEK Egészségügyi gondozás és prevenció BSc CURRICULUM VITAE RESEARCH PUBLICATIONS GOOGLE SCHOLAR DEPARTMENT PAGE Go kiss.zsuzsa@sze.hu
- Jogász
Jogi Jogász Jogi Osztatlan Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar A képzésről A modern elvárásoknak való megfelelés érdekében két – egyformán erős – pillérre építettük fel ötéves jogászképzésünket. Az elméleti ismeretek alakítják ki azt a jogi gondolkodást, stratégiai látásmódot, ami alkalmassá teszi a hallgatókat arra, hogy helyt álljanak a gyorsan változó gazdasági, társadalmi és műszaki környezetben, képesek legyenek az adaptációra, és normatív szabályozás állandó változása ellenére évtizedek múlva is alkalmazható tudással rendelkezzenek. A szakjogi ismeretek és a gyakorlatorientált képzés olyan ismereteket közvetít, ami a diploma utáni munkába állást és érdemi, szakmai munkavégzést segítik elő. A képzés során gyakorlatok, szemináriumok, csoport-projektek egészítik ki az előadások ismeretanyagát, így a hallgatók megismerhetik az élő joggyakorlatot is. Karunk oktatói között számos, nemzetközileg is elismert szaktekintély, és felelősségteles posztokat betöltő gyakorlati szakember tevékenykedik. Így többek között Dr. Lamm Vanda, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, Dr. Bihari Mihály és Dr. Lenkovics Barnabás az Alkotmánybíróság volt elnökei, Dr. Kukorelli István korábbi alkotmánybíró, Dr. Patyi András, a Kúria elnökhelyettese – és a sor tovább folytatható. A karon folyó kutatásokra is jellemző a jövőorientáltság, a technológia fejlődésének kihívásaira adott válaszok, illetve az új társadalmi hatások elemzése, pl. az önvezető járművekkel és intelligens rendszerekkel kapcsolatos jogi szabályozási kérdések vizsgálata, így hallgatóinknak is lehetőségük nyílik ezen aktuális témák megismerésére. Képzés helyszíne Győr Félévek száma 10 Képzés nyelve Magyar A szakmáról A jogászi szakma egyike a legmagasabb presztízzsel bíró hivatásoknak, ezt fejezi ki a jogászképzés sikeres teljesítéséért járó doktori cím is. Mivel a mindennapi élet szinte valamennyi része – családi kapcsolatoktól a gazdasági életen át a közhatalom gyakorlásáig – különböző megközelítésmódot alkalmazó – például alkotmányjogi, polgári jogi, büntetőjogi jogi, közigazgatási jogi, nemzetközi jogi, uniós jogi – előírások által szabályozott, a jogászi szakterületek széles spektrumon helyezhetők el, ami jól mutatja a jogászi szakmában rejlő sokszínűséget. Ezt fokozza az is, hogy a jogi eljárásokban különböző szerepekben – ügyintéző, jogtanácsos, ügyvéd, védő, ügyész, bíró, stb. – vesznek részt jogászok. Elsősorban azoknak lehet vonzó terület, akik a humán tárgyakat, a logikát, a retorikát és a nyelveket szeretik. A jogász számára kiemelkedően fontos a rendszerszintű és kritikus gondolkozás, a lényeglátás, a gondolatok szabatos megfogalmazásának képessége és a kitartás. Minthogy a jogászok az emberek életét akár gyökeresen meghatározó eljárásokban – például bűncselekmények miatti felelősségre vonásban – működnek közre, magas fokú felelősségvállalás és empátia szükséges a jó jogász számára. Elhelyezkedés A jogászi végzettség a leginkább konvertálható szakterület, hiszen a klasszikus igazságszolgáltatási (bírói, ügyészi, ügyvédi) munka mellett a közigazgatás, a közélet, a sajtó, sőt, a gazdasági vállalkozások is elhelyezkedési lehetőséget kínálnak a jogászok számára. A jogászképzésben szerzett széles körű ismeretek, a rendszerező és kritikus szemléletmód képessé teszi hallgatóinkat arra, hogy akár végzettségüktől eltérő területen is megállják helyüket. Tapasztalataink szerint a karunkon diplomát szerzett hallgatókat a közel kétmilliós lakosú Felső-dunántúli nagyrégió – benne Győr – és a főváros munkaerőpiaca nehézség nélkül befogadja. A Diplomás Pályakövetési Rendszer adatai alapján hallgatóink 28%-a már a diploma átvételekor rendelkezik állással, a végzettek pedig átlagosan két hónapon belül el tudnak helyezkedni. Ezzel az első munkahely megtalálásáig eltelt idő tekintetében elsők vagyunk a jogi karok között. A jogász diploma megszerzése után szeretettel várjuk hallgatóinkat a szakjogász képzéseken. Kiemelkedő eredménnyel végzett hallgatóink, akik elhivatottságot éreznek a tudományos kutatómunka és az oktatás iránt, karunk doktori iskolájában folytathatják tanulmányaikat, ahol a képzés sikeres befejezésekor PhD fokozatot szerezhetnek. Képzés tanterve Tudj meg többet a szakról Oktatóink Dr. habil. Bartkó Róbert, PhD habilitált egyetemi docens dr. Beck Judit megbízott oktató Prof. Dr. Bencze Mátyás egyetemi tanár Borbely-Bailey Natasha Nyelvtanár Dr. Bándy Katalin Ph.D egyetemi docens Dr. Bóka Zsolt Lic. lur. Can. Mesteroktató Dr. Czebe András LL.M. PhD egyetemi docens Dr. habil Egresi Katalin PhD egyetemi docens Dr. Erdős Csaba PhD egyetemi docens Felhőfalvi Erika nyelvtanár Dr. habil. Ferencz Jácint PhD tanszékvezető egyetemi docens dr. Frank Máté egyetemi tanársegéd Dr. Ganczer Mónika PhD egyetemi docens, kari TDT elnök Dr. Gurdon-Nagy Klára PhD. egyetemi docens Dr. Gurdon-Nagy Klára PhD. LLM egyetemi docens Dr. Gárdonyi Gergely PhD. egyetemi docens Dr. Göndör Éva egyetemi docens Dr. Herédi Erika PhD egyetemi docens Dr. Horváth Gergely egyetemi docens Horváthy Balázs egyetemi docens Dr. Hulkó Gábor egyetemi docens John Kowalchuk nyelvtanár Dr. G. Karácsony Gergely egyetemi docens Dr. Keserű Barna Arnold PhD tanszékvezető egyetemi docens Dr. Knapp László PhD egyetemi docens, oktatási ügyekért felelős dékánhelyettes Dr. Nárai Márta egyetemi docens Dr. Remsei Sándor egyetemi docens Prof. Dr. Smuk Péter egyetemi tanár, dékán dr. Stipkovits Tamás István egyetemi tanársegéd Prof. Dr. Sulyok Gábor egyetemi tanár Dr. habil. Szoboszlai-Kiss Katalin egyetemi docens Dr. Trenyisán Máté PhD egyetemi adjunktus Dr. Váczi Péter PhD. tanszékvezető egyetemi docens Dr. Wellmann Barna Bence PhD egyetemi adjunktus dr. Ősze Áron egyetemi adjunktus Dr. Őszéné Dr. Takó Dalma Egyetemi adjunktus
- Dr. Varga Zoltán
varga.zoltan@sze.hu Dr. Varga Zoltán egyetemi docens Tudományterülete: Agrár CLICK FOR ENGLISH CLICK FOR HUNGARIAN Szakterülete az agrometeorológia és egyéb alkalmazott meteorológiai vizsgálatok. Kutatási tevékenysége fókuszában az éghajlati változékonyság és az éghajlatváltozás mezőgazdasági hatásainak vizsgálata, illetve az extrém meteorológiai jelenségek agrometeorológiai elemzése áll. TANSZÉKI OLDAL PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR Scopus ID ÖNÉLETRAJZ Go varga.zoltan@sze.hu OrcID KÉPZÉSEK Agrármérnöki Állattenyésztő mérnöki BSc Állattenyésztő mérnöki MSc Környezetgazdálkodási agrármérnöki MSc Ménesgazda Mérnökinformatikus BSc Mezőgazdasági Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki BSc Mezőgazdasági mérnöki BSc Mezőgazdasági vízgazdálkodási és környezettechnológiai mérnöki BSc Mezőgazdasági vízgazdálkodási mérnöki MSc Növényorvosi MSc CURRICULUM VITAE RESEARCH PUBLICATIONS GOOGLE SCHOLAR DEPARTMENT PAGE Go varga.zoltan@sze.hu
- Ellátásilánc menedzsment MSc
Gazdasági Ellátásilánc menedzsment MSc Gazdasági Mesterképzés Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar A képzésről A képzés során kiemelten kezeljük, hogy a hallgatók megismerkedjenek a logisztikai menedzsment hazai és nemzetközi szemléletmódjával, elméleti és gyakorlati téren egyaránt.A készségek fejlesztését az önképzés ösztönzésével, továbbá az oktató-hallgatói együttműködés szoros és eredményes alkalmazásával kívánjuk elérni. A hazai logisztikai menedzsment neves szakemberei vendégelőadóként több tárgyban is szerepet kapnak. A hallgatók bekapcsolódhatnak a tanszéki kutatásokba, ahol közvetlen ismereteket szerezhetnek az elméleti ismeretek gyakorlatban történő alkalmazásáról. Képzés helyszíne Győr Félévek száma 4 Képzés nyelve Magyar, Angol A szakmáról A hallgatók az integrált vállalati logisztikai menedzsment összefüggéseit átlátva képesek lesznek a vállalati logisztikai rendszer és a vállalatokat átfogó ellátási láncok irányítására. A szükséges elméleti tudás birtokában, illetve a modern gyakorlati megoldások ismeretében e szakemberek képesek a vállalaton belüli, illetve a vállalatok közötti logisztikai folyamatok tervezésére, elemzésére és fejlesztésére, valamint azok hatékony vezetésére. Elhelyezkedés Végzett hallgatóink sikerrel pályázhatnak minden olyan állásra, amely a logisztika bármely területét (beszerzés, elosztás, termelés, gyártás, szerelés, szolgáltatás, szállítmányozás, karbantartás, minőségbiztosítás stb.) érinti.A munkaadóktól kapott információk azt mutatják, hogy a logisztikai menedzserek szaktudására a termelés és a szolgáltatás területén működő kis- és nagyvállalkozásoknál, multinacionális vállalatoknál egyaránt szükség van. Elhelyezkedésükre regionálisan – ez alatt elsősorban a hallgatók „hazai” környezetét értve - és országosan is széles körben nyílik lehetőség, amennyiben megfelelő szintű idegennyelv-ismerettel rendelkeznek. Képzés tanterve Tudj meg többet a szakról Oktatóink Dr. Adrigán Zsuzsanna PhD egyetemi adjunktus Dr. Buics László egyetemi docens Dr. Csavajda Péter egyetemi adjunktus Dr. Erdős Ferenc, PhD egyetemi docens Dr. Gombos Szandra egyetemi adjunktus Görbe Polina Egyetemi Tanársegéd Dr. Hartványi Tamás egyetemi docens John Kowalchuk nyelvtanár Prof. Dr. Józsa László Egyetemi tanár Dr. Kazinczy Eszter (PhD) Egyetemi adjunktus Dr. Koltai Judit Petra egyetemi docens Dr. Konczosné Prof. Dr. Szombathelyi Márta egyetemi tanár Dr. Koppány Krisztián PhD egyetemi docens Nagy Sándor tanszéki mérnök Vastag Gyula Distinguished Professor Dr. Vinkóczi Tamás egyetemi adjunktus
- Páthy Ádám
pathya@sze.hu Szociális Tanulmányok és Szociológia Tanszék Páthy Ádám egyetemi adjunktus Tudományterülete: Társadalomtudományi CLICK FOR ENGLISH CLICK FOR HUNGARIAN Szociológus és regionalista vagyok, a szociológia területén elsősorban kutatásmódszertannal és kvantitatív elemzésekkel foglalkozom, a regionális tudományok területén pedig a területi egyenlőtlenségek modellezésével, illetve a kelet-közép-európai városfejlődéssel. TANSZÉKI OLDAL PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR Scopus ID ÖNÉLETRAJZ Go pathya@sze.hu OrcID KÉPZÉSEK Közösségi és civil tanulmányok MA Regionális és környezeti gazdaságtan MSc Szociológia BA CURRICULUM VITAE RESEARCH PUBLICATIONS GOOGLE SCHOLAR DEPARTMENT PAGE Go pathya@sze.hu
- Ménesgazda
Agrár Ménesgazda Agrár FOSZK Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar A képzésről A képzés során a hallgatók sokoldalú szakmai tudásra tehetnek szert, melynek keretében hangsúlyt helyezünk a gyakorlatias megközelítésre. A tanulmányi idő szerves része a gyakorlati oktatás. Ennek eredményeként a hallgatók képesek lesznek koordinálni egy lovas telep életét és biztosítani tudják a korszerű és piacképes lótartás feltételeit. Részt tudnak venni a lovak kiképzésében és versenyeztetésében, valamint tenyészszemlékre és vizsgákra történő felkészítésében, továbbá különböző lovas rendezvények szervezésében és lebonyolításában. A szükséges gazdasági, pénzügyi és jogi ismeretek, valamint informatikai tudás birtokában be tudnak kapcsolódni a lovas létesítmény gazdasági életének szervezésébe és az adminisztratív munkába. Képzés helyszíne Mosonmagyaróvár Félévek száma 4 Képzés nyelve Magyar A szakmáról A ménesgazda ideje jelentős részét lovak közelében tölti. Feladatai közé tartozik a kisebb- nagyobb létszámú különböző lovas létesítmények – lovardák, lovasiskolák, kiképző istállók, ménesek – lóállományának napi felügyelete. A szükséges tartási- és takarmányozási feltételek szakszerű biztosításán túl mindez magában foglalja a tenyésztéshez és a lovak munkavégzéséhez, valamint a lovas objektum folyamatos és biztonságos működtetéshez szükséges teendők ellátását. A ménesgazda feladatait közvetlen kollégái, a lovász, az edző/oktató vagy az állatorvos közreműködésével látja el, de kapcsolatba kerül a szakmai szervezetek és hatóságok képviselőivel ugyanúgy, mint a telepre érkező lovasokkal és más érdeklődő személyekkel. Elhelyezkedés A végzett szakemberek különböző beosztott és vezető munkakörökben elhelyezkedhetnek lovas vállalkozásoknál, tenyészetekben, ménesekben, lovasiskolákban és lovasszervezeteknél, de saját lovas vállalkozást is indíthatnak. Egyetemünkön a végzett ménesgazda hallgatóknak lehetőségük van többek között „Állattenyésztő mérnöki” és „Mezőgazdasági mérnöki” alapszakon, valamint „Agrármérnöki osztatlan képzésben további tanulmányok folytatására, melynek keretében – megfelelő szint teljesítése esetén – bizonyos tantárgyak beszámításra kerülhetnek. Képzés tanterve Tudj meg többet a szakról Oktatóink Giczi Zsolt adjunktus Dr. Gulyás László Egyetemi docens Dr. Hegyi Judit egyetemi docens Dr. Kalmár Sándor PhD egyetemi docens dr. Lencsés-Varga Erika egyetemi docens Dr. Varga Zoltán egyetemi docens
- Pécsi Gertrúd Éva
pgerti@sze.hu Szociális Tanulmányok és Szociológia Tanszék Pécsi Gertrúd Éva tapasztalati szakértő Tudományterülete: Társadalomtudományi CLICK FOR ENGLISH CLICK FOR HUNGARIAN Pécsi Gertrúd a 2005-ben megszerzett általános szociális munkás diplomája óta az Önkéntes segítő gyakorlat nevű tárgy fejlesztésén, népszerűsítésén dolgozik. Rendszeresen végez önkéntes tevékenységet és fontosnak tartja az önkéntesség eszméjének megismertetését a hallgatókkal is. Alapító tagja és titkára a Camelot Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesületének, de tagja több más civil szervezetnek is. 2015-ben szerzett mester diplomát közösségi és civil tanulmányok szakon. Tapasztalati szakértőként rendszeresen tart érzékenyítő foglalkozásokat különböző szakos hallgatók számára, felhívva a figyelmet az akadálymentesség és a társadalmi befogadás fontosságára. Kutatási területei: fogyatékossággal élők, esélyegyenlőség, önkéntesség. TANSZÉKI OLDAL PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR Scopus ID ÖNÉLETRAJZ Go pgerti@sze.hu OrcID KÉPZÉSEK Egészségügyi szervező BSc Építészmérnöki BSc Építőmérnöki BSc Gépészmérnöki BSc Gyógypedagógia BA Szociális munka BA Szociálpedagógia BA Villamosmérnöki BSc CURRICULUM VITAE RESEARCH PUBLICATIONS GOOGLE SCHOLAR DEPARTMENT PAGE Go pgerti@sze.hu
- Dr. Platz Petra
platz@sze.hu Vezetéstudományi és Marketing Tanszék Dr. Platz Petra egyetemi adjunktus Tudományterülete: Gazdasági CLICK FOR ENGLISH CLICK FOR HUNGARIAN Nemzetközi tapasztalattal rendelkezem az oktatás terén. Külföldi üzleti szférában szerzett tapasztalatomnak köszönhetően modern és gyakorlatorientált oktatást biztosítok, miközben hangsúlyozom a klasszikus értékeket és az etikus üzleti magatartást. Tudományos érdeklődésem fókuszában a döntéselmélet áll, amelynek keretében arra törekszem, hogy hallgatóim kritikusan gondolkodjanak és széleskörű problémamegoldó képességeket fejlesszenek ki. TANSZÉKI OLDAL PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR Scopus ID ÖNÉLETRAJZ Go platz@sze.hu OrcID KÉPZÉSEK Kereskedelem és marketing Kereskedelem és marketing BSc Marketing MSc Vezetés és szervezés MSc CURRICULUM VITAE RESEARCH PUBLICATIONS GOOGLE SCHOLAR DEPARTMENT PAGE Go platz@sze.hu
- Dr. Őszéné Dr. Takó Dalma
tako.dalma@sze.hu Nemzetközi és Európai Jogi Tanszék Dr. Őszéné Dr. Takó Dalma Egyetemi adjunktus Tudományterülete: Jogi CLICK FOR ENGLISH CLICK FOR HUNGARIAN Tanulmányok: 2014–2019. jogi tanulmányok (Széchenyi István Egyetem, Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar, jogász szak), 2019-től 2024-ig PhD képzés (Széchenyi István Egyetem, Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, állami ösztöndíjas doktorandusz). Munkahely: Széchenyi István Egyetem, Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar, Nemzetközi és Európai Jogi Tanszék. Kutatási terület: nemzetközi szerződések, emberi jogok. Tudományos közéleti tevékenység: 2019-től 2021-ig a Batthyány Lajos Szakkollégium igazgatóhelyettese, 2020-tól 2023-ig a SZE Doktorandusz Önkormányzat elnöke, 2020-tól a Széchenyi István Egyetem Közhasznúsági Felügyelő Bizottságának tagja, 2021 ősztől 2024 végéig a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar TDT titkára, 2025 januártól az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola titkára. Szakmai elismerések/Kitüntetések: Az év fiatal jogász tehetsége (2019). TANSZÉKI OLDAL PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR Scopus ID ÖNÉLETRAJZ Go tako.dalma@sze.hu OrcID KÉPZÉSEK Igazságügyi igazgatási BA Jogász Modern technológiák és kiberbiztonség joga MA Nemzetközi tanulmányok Ba Személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási MA CURRICULUM VITAE RESEARCH PUBLICATIONS GOOGLE SCHOLAR DEPARTMENT PAGE Go tako.dalma@sze.hu
- Jogi
Jogi Jogi Jogi FOSZK Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar A képzésről A képzés során a hallgatók megismerkednek a legfontosabb nagy jogterületek (polgári jog, büntetőjog, közigazgatási jog, európai és nemzetközi jog) alapjaival, működési logikájával és szakkifejezéseivel. Az oktatói munkában részt vesznek a győri bíróságok, ügyészségek és közigazgatási szervek szakemberei. A képzés egy egész féléves szakmai gyakorlatot is magában foglal, ahol a hallgatók betekintést nyerhetnek a bíróság, az ügyészség, a közigazgatás és az ügyvédi irodák tevékenységébe, megtalálhatják az érdeklődésüknek megfelelő feladatokat és azonnal használható, gyakorlati tudással vértezhetik fel magukat. Képzés helyszíne Győr Félévek száma 4 Képzés nyelve Magyar A szakmáról A jogi asszisztensek a különféle hivatásrendekben tevékenykedő jogász szakemberek munkáját segítik: adminisztratív, szervező, döntéselőkészítő, illetve más operatív feladatok ellátásával. Ők maguk jogi szakkérdésekben nem rendelkeznek önálló döntéshozatali kompetenciával. A felsőoktatási szakképzés alkalmassá teszi a hallgatót a bíróságok, ügyészségek, földhivatalok és más államigazgatási szervek adminisztrációjában speciális ügyviteli (ügykezelő, jegyzőkönyvvezető, ügyintézési) feladatok ellátására. Az ügyvédi, illetve közjegyzői irodákban feladatköre nem csupán adminisztratív tevékenységet, hanem precíz jogi előkészítői munkát is jelent. Elhelyezkedés Hallgatóink gyakorlati tudással, a jogi hivatásrendek által használt adminisztratív szakrendszerek beható ismeretével és számos nélkülözhetetlen készséggel (gépírás, levelezés, számítógépes ismeretek) felvértezve lépnek a munkaerőpiacra. Végzett hallgatóink a térség igazgatási–igazságszolgáltatási szerveinél, ügyvédi és közjegyzői irodáknál, illetve a gazdaság szereplőinél is sikeresen tudnak elhelyezkedni. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a nálunk végzett jogi asszisztensekre reális igény van a Felső-dunántúli nagyrégió munkaerőpiacán. Képzés tanterve Tudj meg többet a szakról Oktatóink Dr. habil. Bartkó Róbert, PhD habilitált egyetemi docens Borbely-Bailey Natasha Nyelvtanár Dr. Bándy Katalin Ph.D egyetemi docens Dr. Bóka Zsolt Lic. lur. Can. Mesteroktató Dr. Czebe András LL.M. PhD egyetemi docens dr. Frank Máté egyetemi tanársegéd Dr. Ganczer Mónika PhD egyetemi docens, kari TDT elnök Dr. Göndör Éva egyetemi docens Dr. Horváth Gergely egyetemi docens Horváthy Balázs egyetemi docens John Kowalchuk nyelvtanár Dr. G. Karácsony Gergely egyetemi docens Kecskés Gábor egyetemi docens Dr. Keserű Barna Arnold PhD tanszékvezető egyetemi docens Dr. Knapp László PhD egyetemi docens, oktatási ügyekért felelős dékánhelyettes Dr. Lengyel Júlia PhD mesteroktató Pálffy Zsuzsanna tanársegéd Dr. Remsei Sándor egyetemi docens dr. Stipkovits Tamás István egyetemi tanársegéd Dr. Váczi Péter PhD. tanszékvezető egyetemi docens Dr. Wellmann Barna Bence PhD egyetemi adjunktus dr. Ősze Áron egyetemi adjunktus











