top of page

864 találat

  • Agrármérnök tanár MSc

    Pedagógiai Agrármérnök tanár MSc Pedagógiai Mesterképzés Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar A képzésről A képzés célja olyan szakemberek - agrár-mérnöktanárok - felkészítése, akik versenyképes tudás birtokában átlátják a mezőgazdaság lényeges területeit, kellő elméleti és gyakorlati ismerettel rendelkeznek ahhoz, hogy ezt a közoktatásban (szakképző iskolák és technikumok), valamint az iskolarendszeren kívüli képzőhelyeken hatékonyan tovább adhassák. A Szak előnye, hogy a képzés sikerrel kapcsolja össze a mérnöki és pedagógiai ismereteket, ezek egy oktatási rendszerben szerezhetők meg. Továbbtanulási lehetőség nyílik – az MSc. diploma megszerzése után - egyetemünk Doktori Iskolájában a PhD fokozat megszerzése céljából. Képzés helyszíne Mosonmagyaróvár Félévek száma 4 Képzés nyelve Magyar A szakmáról A képzés főként azok számára ajánlott, akik mérnöki (agrár) ismeretek birtokában nyitottak a humán jellegű ismeretek megszerzésére, érdeklődnek a tanári és pedagógia tárgykörök iránt, illetve a jövőben szívesen foglalkoznak fiatalok oktatásával, nevelésével. Az agrár-mérnöktanár képzés során a hallgatók széles körű elméleti felkészítést kapnak mezőgazdasági, valamint pedagógiai és pszichológiai tárgyakból. Mindezek mellett nagy hangsúlyt fektetünk az iskolai gyakorlatokra, ahol kipróbálhatók és alkalmazhatók a pedagógiai ismeretek tantermi és üzemi (tangazdaság) körülmények között. Elhelyezkedés A mérnöktanár szakon szerzett diplomával szakképző iskolákban, technikumokban, kollégiumokban, illetve felnőttképzési területen lehet tanárként, nevelő tanárként elhelyezkedni. Az agrár-mérnöktanár végzettség a szakmai (agrár) tárgyak középszintű (középiskolai) tanítására jogosít fel. A diplomával továbbá olyan állások is betölthetők, melyek ellátásához pedagógiai és pszichológiai ismeretekre van szükség. Például mezőgazdasági cégeknél trénerként, vagy olyan szakmai területen, ahol a munkaerő képzésével, át- és továbbképzésével szükséges foglalkozni. Képzés tanterve Tudj meg többet a szakról Oktatóink Dr. Adrigán Zsuzsanna PhD egyetemi adjunktus Csenger Lajos Antalné dr. PhD egyetemi adjunktus Dr. Kalmár Sándor PhD egyetemi docens Dr. Troján Szabolcs tanszékvezető egyetemi docens

  • Villamosmérnöki Msc

    Műszaki Villamosmérnöki Msc Műszaki Mesterképzés Informatikai és Villamosmérnöki Kar A képzésről Hallgatóink a villamosmérnöki szakterületre jellemző üzemeltetési, technológia-irányítási, tesztelési feladatkörök ellátásán felül igényesebb fejlesztési és kutatási feladatok elvégzésére is alkalmassá válnak. A távközlési rendszerekre fókuszáló specializáció az informatika és a távközlés teljes konvergenciáját hangsúlyozó, az automatizálási rendszerekre fókuszáló specializáció a régió iparára támaszkodó, a modern technológiai sorokban nélkülözhetetlen programozható vezérlőrendszereket középpontba állító tantervvel rendelkezik. A képzés gyakorlat-orientált jellegét a specializációkhoz rendelt féléves mérnöki projektek és gyakorlati szimulációs és tervezési feladatok erősítik. Képzés helyszíne Győr Félévek száma 4 Képzés nyelve Magyar, Angol A szakmáról A villamosmérnök szakma rendkívül szerteágazó. Főbb területei az elektronika, a villamosenergia-ellátás, energetika, ipari automatizálás, infokommunikáció, és digitális rendszerek. Az iparág fejlődése állandó, ami folyamatosan új kihívások elé állítja a benne dolgozókat. A villamosmérnöki feladatok ellátásában a szakmai ismeretek mellett többek között jó műszaki érzékre, analitikus gondolkodásmódra, logikára, rendszerszemléletre van szükség. Azoknak ajánljuk, akiket érdekelnek az áramkörök, villamos rendszerek, akiknek örömet okoz, ha új berendezések vagy megoldások kidolgozásában vehetnek részt, vagy üzemeltethetik azokat. Elhelyezkedés A távközlési rendszerek és szolgáltatások szakterületén végzett hallgatók számos hazai és multinacionális távközlési, műsorszolgáltatási és távközlésinformatikai vállalatnál, vagy az ezekkel a témákkal foglalkozó kutatóhelyeken sikeres karrier reményében helyezkedhetnek el. Az automatizálási rendszerek specializáción végzett hallgatók főként a régió gép-, jármű- és elektrotechnikai iparában helyezkedhetnek el, de az egész ország területén egyaránt szívesen látott és sikeres munkatársak lehetnek. Képzés tanterve Tudj meg többet a szakról Oktatóink Dr. Borbély Gábor CSc. PhD. tanszékvezető Budai Tamás Egyetemi tanársegéd Dr. Bácsi Ádám egyetemi docens Dr. Horváth András egyetemi docens Dr. Horváth Ernő tudományos munkatárs John Kowalchuk nyelvtanár Dr. Konczosné Prof. Dr. Szombathelyi Márta egyetemi tanár Dr. Kovács Ákos Egyetemi Adjunktus Prof. Dr. Kuczmann Miklós egyetemi tanár Orosz Tamás egyetemi docens Pataki Péter tanársegéd Dr. Répás Sándor, PhD. egyetemi docens Szántó Norbert egyetemi tanársegéd Dr. Wersényi György Egyetemi tanár

  • Dr. G. Karácsony Gergely

    karacsony@sze.hu Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszék Dr. G. Karácsony Gergely egyetemi docens Tudományterülete: Jogi CLICK FOR ENGLISH CLICK FOR HUNGARIAN Egyetemi oktató, kutató, tanácsadó és szakértő. Kiemelt kutatási területe a modern digitális technológiák (mesterséges intelligencia, IoT) alapjogokra gyakorolt hatásai, szabályozási kérdései, valamint a személyes adatok és a magánélet védelme. Ez utóbbi szakterületet adatvédelmi szakértőként műveli a gyakorlatban is. Számos tanulmány, könyvfejezet és önálló monográfia szerzője, tudományos konfreenciák és ismeretterjesztő események rendszeres előadója magyar és angol nyelven. TANSZÉKI OLDAL PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR Scopus ID ÖNÉLETRAJZ Go karacsony@sze.hu OrcID KÉPZÉSEK Gazdaságinformatikus BSc Igazságügyi igazgatási BA Jogász Jogi Közösségszervezés BA Modern technológiák és kiberbiztonség joga MA Személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási BA Személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási MA CURRICULUM VITAE RESEARCH PUBLICATIONS GOOGLE SCHOLAR DEPARTMENT PAGE Go karacsony@sze.hu

  • Sporttudományi képzéseink | Széchenyi Egyetem

    Képzési forma Alapkképzés Mesterképzés FOSZK Osztatlan Szakirányú továbbképzések Út a felsőoktatásba Doktori iskoláink Összes Agrár Bölcsészettudományi Egészségügyi Gazdasági Informatikai Jogi Műszaki Művészeti Pedagógiai Sporttudományi Társadalomtudományi Szakirányú továbbképzések Út a felsőoktatásba Doktori iskoláink Összes Agrár Bölcsészettudományi Egészségügyi Gazdasági Informatikai Jogi Műszaki Művészeti Pedagógiai Sporttudományi Társadalomtudományi ALAPKÉPZÉS Rekreáció és életmód BSc

  • Huszka Péter

    huszkap@sze.hu Vezetéstudományi és Marketing Tanszék Huszka Péter egyetemi docens Tudományterülete: Gazdasági CLICK FOR ENGLISH CLICK FOR HUNGARIAN 35 éves oktatási gyakorlattal, mérnöki, pedagógiai végzettséggel és közgazdasági PhD fokozattal rendelkezem. Általános és középiskolai, főiskolai és egyetemi szintű tanítási tapasztalattal rendelkezem. Kutatási területem: élelmiszer-marketing és a fogyasztói magatartás változása Rendszeresen részt veszek habilitációs és doktori fokozatszerzési eljárásokban különböző egyetemeken, valamint publikáltam több hazai és nemzetközi folyóiratban. TANSZÉKI OLDAL PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR Scopus ID ÖNÉLETRAJZ Go huszkap@sze.hu OrcID KÉPZÉSEK Kereskedelem és marketing Kereskedelem és marketing BSc Logisztikai mérnöki MSc Marketing MSc CURRICULUM VITAE RESEARCH PUBLICATIONS GOOGLE SCHOLAR DEPARTMENT PAGE Go huszkap@sze.hu

  • Marketing MSc

    Gazdasági Marketing MSc Gazdasági Mesterképzés Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar A képzésről A képzés során a hallgatók megismerkedhetnek az európai, ázsiai és amerikai marketinges szemléletmódokkal. Arra törekszünk, hogy mindezt ne csak elveiben, hanem az alkalmazásokban, így a vállalati rendszerek működésében és működtetésében, a gazdálkodás különböző fázisaiban, a marketingstratégia megalkotásában, a turizmus és a szolgáltatások marketingproblémáinak megoldásában is alkalmazni tudják. Lehetőséget adunk arra, hogy a pályázati, tárgyalási, információs rendszerek terén, valamint a marketingkommunikációs és prezentációs technikákban is jártasságot szerezzenek. A hallgatók bekapcsolódhatnak a tanszéki kutatásokba, ahol közvetlen ismereteket szerezhetnek az elmélet gyakorlati területre való adaptálásáról. Képzés helyszíne Győr Félévek száma 4 Képzés nyelve Magyar, Angol A szakmáról A Marketing mesterszakon alapos gazdasági és marketing szaktudással rendelkező közgazdász szakembereket képzünk, akik alkalmasak lesznek a különböző termékek és szolgáltatások kereslet-vezérelt beszerzésére és értékesítésére, kis-, közép- és nagyvállalatok marketing tevékenységének szervezésére és irányítására. A végzett hallgatók képesek lesznek elemezni a különböző marketing technikák hatásait, vizsgálni a vállalatok piaci versenyképességét, a termékek, illetve szolgáltatások keresletét, s képesek lesznek marketingstratégia kialakítására is. A megszerzett módszertani ismeretek lehetővé teszik, hogy javaslatokat dolgozzanak ki a kis-, közép- és nagyvállalatok piaci tevékenységének javítására. Mindehhez rugalmasságra, megbízhatóságra, jó problémamegoldó képességre, komoly felelősségtudatra és kreativitásra van szükség a jelentkező részéről. Elhelyezkedés Végzett hallgatóink képesek a gazdálkodó szervezetek marketing feladatainak önálló megoldására, a szakterületeknek megfelelő döntések előkészítésére, az egyes funkcionális területek munkájának irányítására, szervezésére. Mind multinacionális vállalatoknál, mind kisebb cégeknél elhelyezkedhetnek, sőt, tanácsadó, piackutató, marketingkommunikációs cégek is várják a fiatalokat. Akinek erre indíttatása van, önálló vállalkozásba is kezdhet. Képzés tanterve Tudj meg többet a szakról Oktatóink Bilinovics-Sipos Judit egyetemi tanársegéd Borbely-Bailey Natasha Nyelvtanár Böcz Tamara Egyetemi Tanársegéd Czupy Barbara Óraadó Dr. Erdős Ferenc, PhD egyetemi docens Dr. Gombos Szandra egyetemi adjunktus Dr. Gyurián Nagy Nikolett egyetemi docens Huszka Péter egyetemi docens John Kowalchuk nyelvtanár Prof. Dr. Józsa László Egyetemi tanár Dr. Kecskés Petra egyetemi docens Dr. Platz Petra egyetemi adjunktus Potháczky Rácz Irma egyetemi tanársegéd Dr. Tompos Anikó egyetemi docens Dr. Vinkóczi Tamás egyetemi adjunktus Dr. Élő Gábor egyetemi docens

  • Kereskedelem és marketing

    Gazdasági Kereskedelem és marketing Gazdasági FOSZK Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar A képzésről Kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzés keretében három szakirányon folytatunk képzéseket. Mindhárom szakon a megfelelő elméleti megalapozás birtokában képesek a gyakorlati ismeretek elsajátítására, és olyan gyakorlati esettanulmányok megoldására, amelyek szimulálják a vállalkozási gyakorlat folyamatát. A képzés során cél az is, hogy a Hallgatók ismerjék meg a vállalkozások tevékenységét szabályozó jogszabályokat, továbbá a vállalati kereskedelem és marketing tevékenység eljárásait, tervezési, elemzési és értékelési módszereit. Képzés helyszíne Győr Félévek száma 4 Képzés nyelve Magyar A szakmáról A felsőoktatási szakképzés keretében célunk olyan gazdasági szakemberek képzése, akik képesek általános gazdálkodási és ügyviteli feladatok lebonyolítására, döntések előkészítésére, mikro- és kisvállalkozásoknál pedig akár a kereskedelmi, a logisztikai vagy a marketingkommunikációs területet vezetni. A képzés kompetenciái tekintetében a Hallgatók egyszerűbb gazdasági folyamatokat, eljárásokat képesek megtervezni, megszervezni és végrehajtani, hatékonyan kommunikálnak írásban és szóban. Egyszerűbb szakmai beszámolókat, értékeléseket, prezentációkat készítenek, illetve prezentálnak. Kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzés keretében Kereskedelem és marketing – logisztika, Kereskedelem és marketing – marketingkommunikáció, illetve Kereskedelem és marketing –kereskedelmi szakokon folytatunk képzéseket. Elhelyezkedés Végzett Hallgatóink alkalmasak kisvállalkozások áruforgalmi vagy marketing területén középvezetői, nagyobb vállalkozásoknál középvezetők és a felsővezetők mellett kereskedelmi, illetve marketing szakreferensi, asszisztensi tevékenységet folytatni. A képzés elvégzése után tanulmányaik beszámításával alapképzésre jelentkezhetnek. A szakirányos képzésben megszerzett ismeretek alkalmassá teszik a Hallgatókat a termelő és kereskedelmi vállalkozások, média és reklámügynökségek kereskedelmi, és marketing kommunikációs feladatainak ellátására, továbbá a szakirányokon végzettek képesek általános gazdálkodási és ügyviteli feladatok lebonyolítására, döntések előkészítésére. Végzett hallgatóink hazai és külföldi gazdasági társaságoknál, vállalatoknál és szolgáltatóknál, közintézményekben, közhivatalokban, családi vállalkozásnál helyezkednek el. Képzés tanterve Tudj meg többet a szakról Oktatóink Dr. Bakó Ferenc Egyetemi adjunktus Dr. Gombos Szandra egyetemi adjunktus Dr. Gyurián Nagy Nikolett egyetemi docens Horváth Patrícia Tanársegéd Huszka Péter egyetemi docens Jenei Szonja Óraadó John Kowalchuk nyelvtanár Kiviharju-Turi Adél Központvezető Lakosy Dóra Óraadó oktató Dr. Platz Petra egyetemi adjunktus Dr. Vinkóczi Tamás egyetemi adjunktus Dr. Élő Gábor egyetemi docens

  • Agrár- és üzleti digitalizáció BSc

    Agrár Agrár- és üzleti digitalizáció BSc Agrár Alapképzés Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar A képzésről A képzés célja agrár-digitalizációs mérnökök képzése, akik képesek a hazai és a nemzetközi agrárgazdaság különböző területein agrár-digitalizációs, precíziós és IoT eszközöket üzemeltetni, működtetni, továbbá az ágazati sajátosságok figyelembevételével képesek agrár-digitalizációs fejlesztési feladatok megoldására. A megszerezhető ismeretek spektruma széleskörű: gazdaságtudományi alapismeretek, gazdaságmatematikai, informatikai ismeretek, közgazdaságtani, statisztikai ismeretek, agrár- és gazdasági jogi ismeretek, közigazgatási alapismeretek, agrártechnológiai és agrár-természettudományi alapismeretek, agrárgazdasági és vállalkozási alapismeretek. Képzés helyszíne Mosonmagyaróvár Félévek száma 7 Képzés nyelve Magyar A szakmáról Az agrár-digitalizációs mérnök a különböző méretű agrárvállalkozások (kis- és közepes vállalkozások, nagyvállalatok) egységeinek vezetésével, a termelési folyamatok megszervezésével, ellenőrzésével és értékelésével foglalkozik. A képzés alkalmassá teszi az alapszakon végzetteket az agrárium fenntartható működéséhez kapcsolódó korszerű informatikai eszközök, szoftverek alkalmazására, használatára. Feladatai közé tartozhat az agrobiznisz egyes területei által érintett vidéki területek feltételeinek javítása, a rendelkezésre álló források integrálása; a helyi gazdaság fejlesztése és a fenntartható fejlődés megteremtése. Elhelyezkedés Az agrár- és üzleti digitalizáció alapszakon végzettek alkalmasak lesznek a hazai és nemzetközi agrár-digitalizáció különböző területein középvezetői feladatok ellátására. Az agráriumban működő különféle cégeknél a gyakorlati oldal hasznosíthatja tudásukat és képességeiket, míg a kutatás-fejlesztés intézményeiben innovációs és kutatási feladatokat végezhet és irányíthat, továbbá menedzselheti a kutatási eredmények gyakorlatban történő hasznosítását. Elhelyezkedhetnek továbbá a termelésben, a kereskedelemben, a pénzügyi szektorban és a szakigazgatásban is. Képzés tanterve Tudj meg többet a szakról Oktatóink

  • Herczeg Géza Péter

    herczeg@sze.hu Szerkezetépítési és Geotechnikai Tanszék Herczeg Géza Péter mesteroktató Tudományterülete: CLICK FOR ENGLISH CLICK FOR HUNGARIAN Okleveles építőmérnök vagyok, 2005 óta dolgozom a Szerkezetépítési és Geotechnikai Tanszéken.. Főbb oktatott tantárgyaim: Tartószerkezetek mechanikája 1-2, Tartószerkezetek analízise és méretezése, Statika és szilárdságtan alapjai TANSZÉKI OLDAL PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR Scopus ID ÖNÉLETRAJZ Go herczeg@sze.hu OrcID KÉPZÉSEK Építészmérnöki BSc Építőmérnöki BSc Infrastruktúra-építőmérnöki MSc CURRICULUM VITAE RESEARCH PUBLICATIONS GOOGLE SCHOLAR DEPARTMENT PAGE Go herczeg@sze.hu

  • Gazdaságinformatikus MSc

    Informatikai Gazdaságinformatikus MSc Informatikai Mesterképzés Informatikai és Villamosmérnöki Kar A képzésről A képzés célja a hallgatók felkészítése az IT-alapú üzleti innovációk és fejlesztések előkészítésére, tervezésére és megvalósítására. A képzés súlypontja a technológiai területek mellett azok szervezési és irányítási feladataira való felkészítés. A szak többek között az IT-projektmenedzsment, folyamatmenedzsment, stratégiai menedzsment, üzleti adatelemzés és különböző szakterületi (pl. ERP) rendszerek témakörében ad korszerű módszertani és gyakorlati ismereteket. A képzés alatt a hallgatók megtanulják alkalmazni a gazdasági és informatikai szakterület ismeretanyagát, illetve megfelelő elméleti és gyakorlati tudást kapnak tanulmányaik akár doktori képzésen történő folytatásához is. Képzés helyszíne Győr Félévek száma 4 Képzés nyelve Magyar, Angol A szakmáról A gazdaságinformatikusok iránti növekvő kereslet elsősorban az informatikának az értékteremtő folyamatokban betöltött, egyre markánsabb szerepének köszönhető. Hiány van a bonyolult összefüggéseket feltáró, mély gazdasági elemzéseket végző, az üzleti folyamatok hatékonyságát informatikai támogatással növelő, magas képzettségű, a szervezeti vezetéssel együttműködni tudó szakemberekre. Ehhez magasfokú elemző- és problémamegoldó készségre, rendszerszemléletre, jó kommunikációs és absztrakciós készségre, valamint kreativitásra egyaránt szükség van. A gazdaságinformatikus képzést azoknak ajánljuk, akiket nemcsak az informatika érdekel, hanem a gazdasági folyamatok is. Elhelyezkedés A szakon végzettek informatikai vezetőként, projektvezetőként, fejlesztőként, szakértőként, senior tanácsadóként, infrastruktúra-menedzserként egyaránt magas színvonalú teljesítményre képesek. Az elhelyezkedési lehetőségek igen széles skálát mutatnak: nagyobb vállalatoknál, kisebb vállalkozásokban, az üzleti és a közszolgálati szférában egyaránt sikeres karrier vár hallgatóinkra. Jóllehet a képzésben résztvevő hallgatók többsége már rendelkezik munkahellyel, a képzés teljesítése ugyanakkor jelentős minőségi ugrást jelenthet az álláslehetőségek és a betöltött munkakörök terén. A képzés elvégzését követően a végzettek megfelelően felkészültek lesznek akár saját startup, vagy vállalkozási tevékenység végzésére is, amely az önmegvalósítás magasabb fokát jelentheti. Képzés tanterve Tudj meg többet a szakról Oktatóink Dr. Bognár Tamás egyetemi adjunktus Dr. habil Borbély Katalin egyetemi docens Budai Tamás Egyetemi tanársegéd Dr. Erdős Ferenc, PhD egyetemi docens John Kowalchuk nyelvtanár Prof. Dr. Józsa László Egyetemi tanár Dr. Kecskés Petra egyetemi docens Kiviharju-Turi Adél Központvezető Dr. Koltai Judit Petra egyetemi docens dr. Kovács Katalin egyetemi docens Németh Richárd egyetemi tanársegéd Potháczky Rácz Irma egyetemi tanársegéd Dr. Szi Brigitta egyetemi adjunktus dr. Tóth Árpád, FCCA Gazdasági vezető, tanszékvezető egyetemi docens Dr. Vinkóczi Tamás egyetemi adjunktus

  • Pedagógiai | Széchenyi Egyetem

    Képzési forma Alapkképzés Mesterképzés FOSZK Osztatlan Szakirányú továbbképzések Út a felsőoktatásba Doktori iskoláink Összes Agrár Bölcsészettudományi Egészségügyi Gazdasági Informatikai Jogi Műszaki Művészeti Pedagógiai Sporttudományi Társadalomtudományi Szakirányú továbbképzések Út a felsőoktatásba Doktori iskoláink Összes Agrár Bölcsészettudományi Egészségügyi Gazdasági Informatikai Jogi Műszaki Művészeti Pedagógiai Sporttudományi Társadalomtudományi ALAPKÉPZÉS Gyógypedagógia BA Szakoktató BA Tanító BA MESTERKÉPZÉS Agrármérnök tanár MSc Tanári (mérnöktanár) MA Tanári (zeneművésztanár) MA Tanári (zenetanár) MA OSZTATLAN Tanári (mérnöktanár) Tanári (zenetanár)

  • Dr. habil. Bozsaky Dávid PhD

    bozsaky@ga.sze.hu Építészeti és Épületszerkezettani Tanszék Dr. habil. Bozsaky Dávid PhD tanszékvezető egyetemi docens Tudományterülete: Műszaki CLICK FOR ENGLISH CLICK FOR HUNGARIAN Okleveles építészmérnök (2007), építőmérnöki tudományos doktora (2012), habilitált doktor (2019). 2007 óta a Széchenyi István Egyetem oktatója, 2016 óta az Építészeti és Épületszerkezettani tanszék vezetője. Szakmai érdeklődési köre az építőanyagok és az épületszerkezetek. Kutatási területei az építőipari hőszigetelő anyagok, a nanotechnológiás építőanyagok, a megújuló és újrahasznosított alapanyagú építőanyagok, valamint az újrahasznosítás és újrahasználat az építészetben. TANSZÉKI OLDAL PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR Scopus ID ÖNÉLETRAJZ Go bozsaky@ga.sze.hu OrcID KÉPZÉSEK Építész MSc Építészmérnöki Építészmérnöki BSc Építőmérnöki BSc Szerkezet-építőmérnöki Msc CURRICULUM VITAE RESEARCH PUBLICATIONS GOOGLE SCHOLAR DEPARTMENT PAGE Go bozsaky@ga.sze.hu

  • Szabó Ferdinánd

    szabof@sze.hu Építészeti és Épületszerkezettani Tanszék Szabó Ferdinánd tanársegéd Tudományterülete: Műszaki CLICK FOR ENGLISH CLICK FOR HUNGARIAN Oktatott tárgyak: Építészeti ábrázolás alapjai, Építészeti kommunikáció, Ábrázoló geometria, Építéskivitelezés, Komplex építéstervezés, Building Construction Design Project TANSZÉKI OLDAL PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR Scopus ID ÖNÉLETRAJZ Go szabof@sze.hu OrcID KÉPZÉSEK Építész MSc Építészmérnöki Építészmérnöki BSc Építőmérnöki BSc CURRICULUM VITAE RESEARCH PUBLICATIONS GOOGLE SCHOLAR DEPARTMENT PAGE Go szabof@sze.hu

  • Logisztikai mérnöki MSc

    Műszaki Logisztikai mérnöki MSc Műszaki Mesterképzés Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar A képzésről A szak célja ezért olyan mérnökök képzése, akik alkalmasak a vállalatokon belüli és a vállalatok közötti anyagáramlást, valamint az ahhoz kapcsolódó információáramlást megvalósító logisztikai (áruszállítási, anyagmozgatási, raktározási, csomagolási, komissiózási, rakodási, anyagellátási/beszerzési, áruelosztási, hulladékkezelési) folyamatok és rendszerek elemzésére, tervezésére, szervezésére, és irányítására. Mindezekhez hallgatóink magas szinten sajátíthatják el a szakterülethez kapcsolódó természettudományos, specifikus műszaki, gazdasági és menedzsment, informatikai és ipari, közlekedési technológiai ismereteket. Képzés helyszíne Győr Félévek száma 4 Képzés nyelve Magyar A szakmáról A nemzetgazdaság szereplői egyre inkább előtérbe helyezik a termelés és elosztás területén egyaránt az „időtényező” szerepét. A piaci versenyhelyzet, a kényszerű globalizációs folyamatok egyértelművé teszik a logisztikai folyamatok racionalizálásának fontosságát. Elhelyezkedés A logisztikai mérnök - korszerű ismereteire alapozva - sikerrel pályázhat minden olyan állásra, amely a logisztika valamelyik területét (beszerzés, elosztás, termelés, gyártás, szerelés, szolgáltatás, szállítmányozás, karbantartás, minőségirányítás stb.) érinti. A munkaadóktól kapott információk azt mutatják, hogy logisztikai mérnök szaktudására a termelés és a szolgáltatás területén működő kis- és nagyvállalkozásoknál, multinacionális vállalatoknál egyaránt szükség van. Képzés tanterve Tudj meg többet a szakról Oktatóink Dr. Bácsi Ádám egyetemi docens Dr. Csavajda Péter egyetemi adjunktus Görbe Polina Egyetemi Tanársegéd Dr. Hajba Tamás egyetemi adjunktus Dr. Hartványi Tamás egyetemi docens Dr. Hencz Csaba Imre egyetemi adjunktus Huszka Péter egyetemi docens John Kowalchuk nyelvtanár Juhászné Dr. Bíró Tamara Egyetemi adjunktus Dr. Konczosné Prof. Dr. Szombathelyi Márta egyetemi tanár Prof. Dr. Kuczmann Miklós egyetemi tanár Dr. Kézai Petra Kinga egyetemi adjunktus

  • Dr. Szakonyi Petra

    szakonyi.petra@sze.hu Közlekedésépítési és Vízmérnöki Tanszék Dr. Szakonyi Petra Dr. Petra Szakonyi Tudományterülete: Műszaki CLICK FOR ENGLISH CLICK FOR HUNGARIAN Dr. Szakonyi Petra vagyok, a Széchenyi István adjunktusa. A Széchenyi István Egyetemen szereztem főiskolai diplomát településmérnök alapszakon, majd a Corvinus Egyetemen végeztem el a mesterképzést és váltam okleveles településmérnökké. A főiskolai diploma megszerzése után több mint három évig dolgoztam a Győrújbaráti Polgármesteri Hivatalban mint településmérnök, majd azt követően tizenegy évig dolgoztam a Győr Megyei Jogú Város Polgármsteri Hivatalának Településfejelsztési Főosztályán mint stratégiai tervező. A Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Műszaki doktori iskolájában 2018-ban szereztem meg a Közlekedés- és Járműtudományok doktori címet. TANSZÉKI OLDAL PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR Scopus ID ÖNÉLETRAJZ Go szakonyi.petra@sze.hu OrcID KÉPZÉSEK Építész MSc Építőmérnöki BSc CURRICULUM VITAE RESEARCH PUBLICATIONS GOOGLE SCHOLAR DEPARTMENT PAGE Go szakonyi.petra@sze.hu

Keresés

bottom of page