1793 találat
- Egymillió forint támogatást kapnak a Széchenyi István Egyetem gólya ösztöndíjas elsőévesei
A Széchenyi István Egyetem 50, nappali képzésen tanuló elsőévese nyerte el az intézmény Gólya ösztöndíját: a nyertesek tíz hónapon keresztül havi százezer – azaz összesen egymillió – forint támogatásban részesülnek. A 17 vármegye kedvezményezett járásaiból és településeiről érkezett fiatalok okleveleiket ünnepségen vehették át. Csaknem ötezer hallgató kezdte meg tanulmányait idén szeptemberben a Széchenyi István Egyetemen, ahol jelentős segítséget kapnak ahhoz, hogy sikerrel vegyék az akadályokat. Az intézmény döntése értelmében idén is 50 olyan elsőéves részesül tíz hónapon át havi százezer forintos, már harmadik éve meghirdetett Gólya ösztöndíjban, aki a vonatkozó kormányrendelet értelmében kedvezményezettnek minősülő járásból vagy átmenetileg kedvezményezett településről érkezett, valamint középiskolai tanulmányi és versenyeredményeivel kiérdemelte azt. Az átadóünnepségen Pósánné Rácz Annamária felsőoktatásért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyertesek már továbbtanulásuk előtt sok mindent letettek az asztalra, amivel rászolgáltak a támogatásra. „Nagyon jó döntést hoztak akkor, amikor a Széchenyi István Egyetemet választották. Azt kívánom, találják meg itt azt a területet, ami életük pályája lesz” – biztatta a jelenlévőket. Dr. Kovács Zsolt, az egyetem általános és oktatási elnökhelyettese kifejtette: az intézmény célja, hogy felkarolja a tehetségeket, akikből így felkészült szakemberek, kutatók válhatnak. „Ennek érdekében biztosítunk széles körű ösztöndíjrendszert a hallgatók számára – tette hozzá. – Emellett számtalan lehetőséget kínálunk a kiteljesedésre: a nálunk tanulók projektmunkákban, kutatásokban, a világelitbe tartozó hallgatói csapatokban vehetnek részt, de a sportban vagy a művészetekben is megtalálhatják a hozzájuk leginkább illő karrierutat. Ebben számíthatnak munkatársaink és a felsőbb évesek támogatására is.” A Széchenyi István Egyetem országos vonzerejét jelzi, hogy a gólya ösztöndíjasok összesen 17 vármegyéből érkeztek, a legtöbben Veszprémből (tízen), Bács-Kiskunból (öten), Békésből, Nógrádból, Somogyból, Vasból és Zalából (négyen-négyen), valamint Csongrád-Csanádból (hárman). A nyertesek az eseményen kifejtették: az elmúlt néhány hónap igazolta számukra, hogy helyesen döntöttek, amikor az intézmény mellett tették le a voksukat. A Bács-Kiskun vármegyei Horváth Sztella jogász szakra jár. „Azért jöttem Győrbe, mert az ismerősöktől nagyon jókat hallottam az itteni képzésről” – jegyezte meg. Szaktársa, a kaposvári Fitos Kristóf azt hangsúlyozta, hogy a győri jogi kar Jogtudatosan felvételi előkészítő rendezvénysorozata gondolkodtatta el, hogy „ha ez ennyire jó, akkor megéri idejönni”. Az egyik szombathelyi gimnáziumban érettségizett Molnár Stella a személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási alapképzést kezdte meg szeptemberben. „Sok ismerősöm, rokonom járt vagy jár ide, és mindenki pozitívan nyilatkozott az egyetemről, ami meggyőző volt” – fogalmazott. A karcagi Varga Kata építészmérnöknek tanul. „A nyílt napon döntöttem el, hogy ide szeretnék jönni, mert ez az egyetem tűnt a legfejlettebbnek a többivel összehasonlítva” – emelte ki. A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Lénárt Máté a járműmérnök szakra nyert felvételt. „Ezen a területen a győri a leginnovatívabb, leggyakorlatorientáltabb képzés, ami nagy szerepet játszott a választásomban. Ráadásul a jövőben szeretnék a környező nagy autóipari cégek valamelyikénél elhelyezkedni” – mondta. A csongrád-csanádi Móra Norbert szintén rendkívül tudatosan döntött a Széchenyi-egyetem mellett. Ő gépészmérnöknek tanul, és az egyetem Arrabona Racing Team Formula Student hallgatói versenycsapatáról a sajtóban olvasott hír hatására jött Győrbe – az elsőéves gépészmérnök-hallgató ma már csapattag. Ötven elsőéves hallgató nyerte el a Széchenyi István Egyetem Gólya ösztöndíját. (Fotók: Adorján András)
- Gondoskodáspolitika: együttműködik a Széchenyi István Egyetem és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet
A Széchenyi István Egyetem és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet együttműködési megállapodást írt alá a regionális gondoskodáspolitikát érintő képzések és kutatások közös fejlesztéséért. A partnerség eredményeként a győri intézmény a térségben elsőként gondoskodáspolitikai tanulmányok mesterképzést indít. Az itt végzettek később akár az egyetem Medtech Campusán megvalósuló idősotthon működésében is szerepet vállalhatnak. A Széchenyi István Egyetem jelentős múltra tekint vissza a szociális képzések terén, és képzésfejlesztési tevékenységével is támogatja ezt a szférát. Ennek eredményeként szakjainak listája februártól egy új mesterképzéssel egészül ki: a régióban elsőként gondoskodáspolitikai tanulmányok mesterszakot indít. Ehhez a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet nyújt majd szakmai támogatást egy, az intézmények között november 19-én aláírt megállapodásnak köszönhetően. A hosszú távú partnerség célja ezen túl a gondoskodáspolitika regionális fejlesztése nemcsak az oktatás, hanem a kutatás és a tudományos ismeretterjesztés terén is. A jövőben az intézet segítséget nyújt a Széchenyi-egyetemen megvalósuló, egymásra épülő képzési rendszer kidolgozásában is, akár az alapszaktól egészen a doktori tanulmányokig. További közös törekvés, hogy a felek nemzetközi jelentőségű kutatásokat folytassanak, és tudományos eredmények elérésével támogassák a közös publikációs tevékenységet. „Együttműködésünk első gyümölcse a gondoskodáspolitikai tanulmányok mesterképzésünk, amely a szociális szféra jövőbeli vezetőit hivatott kinevelni, egyúttal a térség gondoskodáspolitikai fejlődését is szolgálja a képzések, kutatások terén. Bízunk benne, hogy mindez jelentős lépés a szociális szféra szakemberhiányának mérséklésében” – fogalmazott az ünnepélyes aláíráson dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem általános és oktatási elnökhelyettese. Hozzátette, a jövőben az egyetem Medtech Egészségtechnológiai Campusán kap helyet az idősgondozás a győri Szent Mór Bencés Perjelséggel együttműködésben, ahol a képzésben részt vevők gyakorlati helyüket, és későbbi munkahelyüket is megtalálhatják. Köszönetet mondott a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézetnek a képzés előkészítésében nyújtott szakmai, tartalmi és módszertani segítségért, valamint Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárnak törekvéseik támogatásáért. Király Adrienn, az egyetem tulajdonában lévő Uni-Medicampus Kft. szakmai tanácsadója kitért a Győrben megvalósuló MedTech Egészségtechnológiai Campus fejlesztésére, különös tekintettel az idősgondozásra vonatkozó tervekre. Mint mondta, jelentős az igény az idősellátásra, ezért a Zrínyi utcai területen mintegy 140-150 fős idősotthon megvalósítását tervezi az egyetem a bencés perjelséggel együttműködésben. „Partnerségünk keretében gondozási, szakápolási és egészségügyi szolgáltatásokat szeretnénk biztosítani az időskorúak számára, a lelki gondozás pedig a bencés értékszemlélet integrációjával válhat teljessé” – sorolta. Dr. Tóth Tibor, a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet főigazgatója kifejtette, az elmúlt évek hazai szociálismunkás-képzésének jelentkezési adatait látva kezdték el az oktatás megújításának tervezését. Az első tapasztalatok azt mutatják, hogy az új forma jelentősen növelte a fiatalok érdeklődését a terület iránt. Hozzáfűzte, az országos hálózat kiépítésének fontos eleme a Széchenyi István Egyetemmel kötött megállapodás. „Nagy öröm számunkra, hogy Nyugat-Magyarország egyik legfontosabb és legmodernebb egyeteme is csatlakozott a mesterképzéshez. Következő célunk egy alapképzés országos elindítása gondoskodásmenedzsment néven. Emellett »közösségi gondoskodás« doktori programot is tervezünk a hálózat egyetemeinek együttműködésével. Ezzel válhat majd teljessé az ágazat utánpótlásképzésének megújítása” – fogalmazott. Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta, az egyetemi modellváltás azt is segíti, hogy az intézmények az oktatás mellett a közösség életében is nagyobb szerepet tudjanak betölteni. „Az említett idősotthon egyedülálló vállalkozás, mert egy egyetem kezdeményezi, méghozzá egyházi együttműködéssel. Mindezzel olyan lehetőséget teremt, ahol a képzés, a friss munkaerő és az idősellátás egy helyen kapcsolódik össze. Ez olyan komplex megoldás, amely nemcsak Magyarországon, de egész Európában példaértékű lehet” – húzta alá. Megjegyezte, fontos az infrastrukturális fejlesztés, de legalább ilyen lényeges a szakképzett munkaerő biztosítása is, akik magas színvonalon tudják működtetni ezeket az ellátásokat. „A Széchenyi-egyetem olyan lendületes intézmény, amely hatékonyan járulhat hozzá ezen szakmák vonzóvá tételéhez a fiatalok számára” – mondta végül az államtitkár.
- Mikrotanúsítványt is adott a Széchenyi István Egyetem Hallgatói Önkormányzatának vezetőképző programja
A Széchenyi István Egyetem Hallgatói Önkormányzata félévente rendezi meg hagyományos vezetőképző rendezvényét. Az idei program újdonsága volt, hogy a résztvevők mikrotanúsítványt nyújtó képzéseken vehettek részt, amelyek során fejleszthették kommunikációs, vezetői és szervezői, valamint szociális kompetenciáikat. A Széchenyi István Egyetem Hallgatói Önkormányzata (EHÖK) rendszeresen megrendezi Rilex elnevezésű vezetőképző programját olyan kompetenciák fejlesztésére összpontosítva, amelyek nélkülözhetetlenek a fiatalok sikeres szakmai pályafutásához. A hallgatók az idén először mikrotanúsítványt adó, vagyis egy-egy részterületet célzó képzéseken is részt vehettek a Pannonhalmán megrendezett eseményen. „A hallgatói önkormányzat készségfejlesztő és kompetenciabővítő rendezvényének célja a kiemelkedő hallgatótársak támogatása és szakmai fejlődésük segítése. A képzések során megszerzett tudást a fiatalok az EHÖK-ben, a diplomaszerzésüket követően pedig a munkaerőpiacon is kamatoztatni tudják. A vezetőképző nemcsak a tudás átadásra összpontosít, hanem a szervezetünkön belüli utánpótlás kinevelését is szolgálja. Segít megtalálni azokat, akik nagyobb felelősséget és szerepet szeretnének vállalni az EHÖK fejlődésében és jövőjében” – fogalmazott Vályi Nagy Dávid, a hallgatói önkormányzat elnöke. Hozzátette, hasonlóan fontos a félévente megrendezett programsorozat közösségépítő ereje. A kereskedelem és marketing szakon tanuló Cs. Tóth Virág a vezetői, szervezői szekcióban vett részt, és úgy látja, értékes tudással gazdagodott. „Nemcsak a hallgatói önkormányzat kari képviselőjeként és a gólyabál főszervezőjeként tartom fontosnak, hogy képezzem magam, de egyéni fejlődésem szempontjából is. Olyan témákat jártunk körül, mint az időmenedzsment, a stratégiai cél meghatározása, a problémamegoldás vagy a delegálás, amelyek nélkülözhetetlenek egy vezető számára” – fogalmazott. A hallgató kiemelte, a kurzus elvégzését igazoló mikrotanúsítvány jelzi a többlettudást és a folyamatos fejlődés igényét a munkáltatók felé. A gazdálkodás és menedzsment szakos Balogh Emma friss tagja a hallgatói önkormányzatnak, a Rilexen pedig a kommunikáció szekcióban vett rész és szerzett mikrotanúsítványt. „Nagyon pozitívnak tartom, hogy a vezetőképzőn elsőévesek is részt vehetnek, hiszen a közösségkovácsoló program kitűnő lehetőség a beilleszkedésre. A képzésen rengeteg olyan ismerettel bővült a tudásom, amelyet jól tudok hasznosítani egyetemi éveim alatt és azután is. Ilyenek például a hivatalos levelek és prezentációk készítése, az aktív hallgatás jelentősége és a meggyőzés, a vita fortélyai” – sorolta. Hozzáfűzte, kedvező tapasztalatai alapján a jövőben is szívesen részt venne a képzésen, és akár új területeket is megismerne.
- Okleveles magasépítő technikusképzés indul Kecskeméten a Széchenyi István Egyetem közreműködésével
A győri Széchenyi István Egyetem és a Kecskeméti SZC Gáspár András Technikum együttműködésében okleveles magasépítő technikusképzés indul a 2025/2026-os tanévtől. Az erről szóló megállapodást az intézmények képviselői nemrégiben írták alá Kecskeméten. A Széchenyi István Egyetem elkötelezett a szakképzés és a minőségi szakember-utánpótlás segítése mellett. Ennek érdekében számos együttműködést alakít ki, az elmúlt időszakban többek között a Győri Szakképzési Centrum két intézményével , valamint a Soproni Szakképzési Centrum Fáy András Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumával kezdte meg okleveles technikusképzések elindítását. Ezek a lehetőségek számos előnnyel járnak a fiatalok számára. Amellett, hogy jól szolgálják a középiskola és a felsőoktatás közti átjárhatóságot, hozzájárulnak a sikeres szakmai karrierhez szükséges kompetenciák és készségek elsajátításához. Az egyetem nemrégiben újabb megállapodást írt alá: közreműködésével a Kecskeméti Szakképzési Centrum Gáspár András Technikumában indul el okleveles magasépítő technikusképzés a következő tanévtől, amelynek során a diákok az építőiparban kiválóan hasznosítható tudást, versenyképes végzettséget szerezhetnek. A képzés kialakításában nagy szerepet vállal az egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara, amely a tanterv összeállítása mellett oktatói segítséget és kreditelismerési lehetőséget is nyújt. „A mai nap egy gyümölcsöző együttműködés kezdete, amelyben az építőipari technikusképzés és az egyetemi képzés összeforr. A partnerség által olyan diákok kerülhetnek be a felsőoktatásba, akik a naprakész elméleti tudás mellett gyakorlati tapasztalattal is rendelkeznek, ez pedig hozzájárul szakmai pályafutásuk sikerességéhez” – fogalmazott az aláírási ünnepségen Ignácz Bence, a Kecskeméti Szakképzési Centrum főigazgatója. Elmondta, hatalmas büszkeség a központ számára, hogy építőipari képzéseit még magasabb szintre emelheti a Széchenyi István Egyetem közreműködésével. Jóljárt Zoltán Balázs, a Kecskeméti SZC Gáspár András Technikum igazgatója kifejtette: az együttműködés nagy lépést jelent mind a technikusképzés, mind pedig az építész-, építő- és közlekedésmérnöki szakma jövőjének megerősítésében. „Célunk, hogy színvonalas és gyakorlatközeli tapasztalattal, valamint a legújabb iparági ismeretekkel vértezzük fel a továbbtanulás előtt álló diákjainkat” – szögezte le. Hozzátette: a mostani megállapodás az érettségi utáni kétéves technikumi képzésre vonatkozik, azonban kiemelt cél a rövidített szakmai képzések indítása is, amely a felnőttképzésben már jól működő gyakorlat. „Az új szakképzési stratégia 2019-es elindulásakor az egyik legfontosabb cél a szakképzés és a felsőoktatás összekapcsolása volt. Ez egyetemünk számára is kihívást jelentett, azonban az elmúlt időszakban tizenkilenc technikummal és kilenc szakképzési centrummal írtunk alá együttműködési megállapodásokat, így már nagyon jó gyakorlattal rendelkezünk a közös képzési programok megvalósítása terén” – húzta alá dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem általános és oktatási elnökhelyettese. Köszönetet mondott az ágazatirányító minisztériumnak és Pölöskei Gáborné korábbi szakképzésért felelős helyettes államtitkárnak a folyamatos támogatásért, amely lehetővé tette az okleveles technikusi képzések indítását. „Ezzel az együttműködéssel mindenki, de elsősorban a Kecskeméti SZC Gáspár András Technikum diákjai és szüleik nyernek, hiszen bátran választhatnak szakmát abban a tudatban, hogy a felsőoktatásba történő továbblépés biztosított számukra. Intézményeink közösen olyan képzési programot alakítanak ki, amelyben a diákok által szerzett krediteket egyetemi tanulmányaik során beszámítjuk, így az adott tantárgyakat már nem kell újra elvégezniük, ha a Széchenyi-egyetemre kerülnek” – taglalta az elnökhelyettes. Kiemelte: a tapasztalatok alapján az okleveles technikusi képzésről érkező hallgatók általában felkészültebbek, így magabiztosabban veszik a szakmai tárgyak akadályait, nagy lépést téve sikeres diplomaszerzésük felé.
- Birodalmak kora – nemzetközi jogtörténeti konferenciát rendezett a Széchenyi István Egyetem
A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Jogtörténeti Tanszéke első ízben rendezte meg „Birodalmak kora” elnevezésű nemzetközi konferenciáját. A háromnapos programon hat ország neves felsőoktatási intézményeinek kutatói vitatták meg az első világháborút megelőző évszázad jogi, politológiai és közigazgatási aspektusait angol, német és francia nyelven. Az első világháborút megelőző évtizedekre az európai hatalmak óriási területek uraivá váltak, az expanzió és a globalizálódás folyamata kihívások sorát hozta el. A 19. századi nagyra nőtt birodalmak működtetésének kormányzati, jogi, gazdasági és kulturális kérdéseiről szólt az a nemzetközi konferencia, amelyet a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának Jogtörténeti Tanszéke rendezett meg november 20–22-én. A „Birodalmak kora” elnevezésű, háromnapos programon a terület 35 kutatója vett részt, köztük hazai intézetek PhD-hallgatói, valamint hat ország – Magyarország, Ausztria, Németország, Franciaország, Olaszország és az Egyesült Államok – rangos felsőoktatási intézményeinek szakértői. Az előadók között a Salentói, a Bécsi és a Párizsi Egyetem, a Berlini Humboldt Egyetem vagy épp a Michigani Egyetem professzora is megtalálható volt. „A konferencia egy olyan turbulens időszakot ölel fel, amelynek száz évében rengeteg történelmi jelentőségű változás történt. Az ekkor létrejött modern, polgárosodó, iparosodó, gyarmatosító birodalmak már nyitottak a világ felé, állandó hatalmi, kulturális és politikai harcot vívva egymással. A »Birodalmak kora« során ezeket az állami, társadalmi, gazdasági és jogi változásokat vettük górcső alá az európai nagyhatalmak viszonylatában” – részletezte dr. Barna Attila, a Jogtörténeti Tanszék vezetője, a program egyik főszervezője. A szervezésben nyújtott támogatásért köszönetet mondott az egyetem vezetőségének, valamint szervezőtársainak, dr. Pálvölgyi Balázs egyetemi docensnek és dr. Hulkó Gábor dékánhelyettesnek. A tanszékvezető elárulta, hogy a nagy sikerre való tekintettel a rendezvénynek már a folytatását is tervezik. Az esemény ötletgazdája, dr. Pálvölgyi Balázs elmondta, hogy az első napot a PhD-hallgatók kutatásainak szentelték. „A doktoranduszok szakmai fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy nemzetközi konferencián idegen nyelven adják elő tudományos eredményeiket. Emellett a fiatal tudósjelöltek a terület jelentős hazai és külföldi képviselőivel is megismerkedhettek a program során” – húzta alá a rendezvény másik főszervezője. Hozzátette: a hosszú távú kapcsolatépítés mellett cél a nemzetközi publikációs tevékenység ösztönzése is. A megnyitón dr. Lukács Eszter, az egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese kiemelte: a program során bemutatott kutatások a Jogtörténeti Szemle és az Európai Jogtörténeti Folyóirat (Journal on European History of Law) című elismert szakmai lapokban jelennek majd meg, nagyban hozzájárulva az intézmény tudományos törekvéseihez. „A konferencia nyolc neves külföldi előadója mellett számos hazai kutató képviselteti magát a rendezvényen. Büszkék vagyunk a jogi kar jelen lévő oktatóira, illetve gratulálunk annak a tíz doktorandusznak, akik előadásaikkal letették a névjegyüket a szakmai plénum előtt” – fogalmazott. A Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar dékánja, prof. dr. Smuk Péter kiemelkedő eseményként mutatta be a konferenciát, amely elmélyíti a jogtörténettel foglalkozó tudósok közti nemzetközi kapcsolatokat, és akár közös kutatásoknak is teret nyithat. Köszöntő előadásában párhuzamot húzott a 19. századi kolonizáció és a 21. századi digitalizáció kihívásai között: „Ezen a konferencián ugyan az első világháború előtti időszak tapasztalatainak feltárása a feladatunk, azonban a hatalmi harcok mögött megbújó mintázatok felismerése a jelen és a jövő megértéséhez is hozzásegíthet minket.”
- Doktorokat avattak és rangos díjakat adtak át a Széchenyi István Egyetem Akadémiai Napján
Az Akadémiai Nap minden évben a Széchenyi István Egyetem legrangosabb ünnepsége névadója, gróf Széchenyi István születésének évfordulója alkalmából. Az intézmény idén szeptemberben az árvízi védekezés miatt elhalasztotta az eseményt, így azt november 22-én tartották meg. A rendezvényen doktorokat avattak és rangos elismeréseket adtak át azoknak, akik munkájukkal nagymértékben hozzájárultak az egyetem fejlődéséhez. A Széchenyi István Egyetem nemcsak képzéseivel és kutatásaival vesz részt a régió életében, de felelősséget vállal a helyi közösségért is. A szeptemberi árvíz idején az intézmény több száz magyar és nemzetközi önkéntes hallgatója és munkatársa segítette az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkáját, a győri campus kollégiumában pedig szállást biztosított az ország más területeiről érkezett vízügyi szakembereknek. A védekezés elsődlegessége miatt elhalasztott Akadémiai Napot november 22-én rendezték meg. „Intézményünk ereje abban az egyedülálló közösségben rejlik, amit valamennyi díjazottunk kimagaslóan értékes tevékenységével példáz. Mindez lehetővé teszi, hogy magas színvonalú képzésekkel, kutatásokkal, innovációkkal erősítsük a térség versenyképességét” – fogalmazott köszöntőjében prof. dr. Friedler Ferenc, a Széchenyi-egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese. Beszédében visszatekintett az elmúlt évre, amelyben elkészült a Győri Innovációs Park első üteme, Zalaegerszegi Innovációs Parkja és MedTech Egészségtechnológiai Campusának első épülete. Mint mondta, az intézmény teljesítménye három szempont szerint mérhető: egyrészt a nemzetközi világranglistákon elért helyezésekkel; másrészt azzal, hogy hány tudomány- és szakmai területen tölt be az egyetem meghatározó szerepet a világban, harmadrészt pedig a professzori kiválósággal. „A Times Higher Education interdiszciplináris tudományos rangsorában egyetemünk a világ 600 legjobb universitasa között szerepel, hazánkban pedig a harmadik legjobb felsőoktatási intézmény. Büszkék vagyunk arra, hogy egyetemünk ma már nyolc jelentős nemzetközi ranglistán szerepel” – mondta. A rektor a hallgatói eredmények közül kiemelte, hogy világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét a SZEnergy hallgatói csapat idén harmadszor nyerte meg világcsúccsal, nagy fölénnyel megelőzve Európa legjobb műszaki egyetemeit. Hozzáfűzte, a professzori kiválóságra példa, hogy az egyetemnek jelenleg öt olyan kutatója is van, aki a tudománymetriai rangsorban szakterületén a világ legjobbja vagy legjobbjai közé tartozik. Díjak és elismerések A köszöntő után az egyetem rangos elismeréseinek átadása következett. Az egyetem az Irányító Testületi elismerő oklevél arany fokozatával köszönte meg Láng István Ágostonnak , az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatójának és Németh Józsefnek , az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatójának a sikeres árvízi védekezés irányításában végzett magas színvonalú munkáját. Ezt az elismerést kapta dr. Szunyogh Ferenc grafikusművész, az egyetem nyugalmazott oktatója, dr. Zsoldos Ibolya , az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar professzora, valamint Hegedüs Péter , az Egyetemi Könyvtár és Levéltár osztályvezetője, a sárkányhajócsapat edzője is. Tiszteletbeli doktori címet vehetett át dr. Halmai Péter professzor, aki a nemzetközi gazdaságtan, a makroökonómia, az összehasonlító gazdaságtan és az agrárgazdaságtan nemzetközileg elismert, Széchenyi-díjas kutatója és oktatója. A Barényi professzori cím olyan ipari szakembereknek adományozható, akik közreműködnek az egyetem kutatási, oktatási tevékenységében. A kiemelkedő innovációs, ipari fejlesztési tevékenység elismerésére szolgáló díjat Robert Buttenhauser kapta. A szakember 2021 óta töltötte be az Audi Hungaria motorgyártásért felelős igazgatósági tagi pozícióját, és kulcsszerepet játszott a vállalat termelési portfóliójának átalakításában. Tevékenységének köszönhetően számos sikeres projekt és együttműködés jött létre a vállalat és az egyetem között. Az ünnepségen vette át egyetemi tanári címét az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar két oktatója, dr. Borsos Attila és dr. Movahedi Rad Majid. Utóbbi az idei Hegedűs Gyula Tudományos Ösztöndíjat is megkapta. A Széchenyi István Egyetem Szenátusa címzetes mesteroktatói címet adományozott Kozma Szabolcsnak , a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Pannonhalmi Tagintézménye vezetőjének, Kóbor Józsefnek , a Széchenyi István Egyetem nyugdíjas mérnöktanárának, dr. Dernóczi Attilának , a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal főosztályvezetőjének. Címzetes egyetemi docensi címet vehetett át dr. Drucskó Zoltán , az IKR Agrár Kft. ügyvezető kabinet titkára, Czikkelyné Kovács Magdolna , a NewCode Kft. cégvezetője, címzetes egyetemi tanári címet pedig dr. Pádár Zsolt , a Genexpert Kft. tulajdonos-ügyvezetője, valamint dr. Patrick Heinecke , az Audi Hungaria Zrt. korábbi pénzügy, IT, beszerzés és compliance területekért felelős igazgatósági tagja, aki jelenleg a Volkswagen China pénzügyi igazgatója. A Pro Universitate díjat Németh Katalinnak , az Audi Hungaria oktatási és tudományos kooperációk vezetőjének és dr. Nagy Adélnak , a Győri Tankerületi Központ igazgatójának ítélték. Ebben az elismerésben olyan személyiségek részesülhetnek, akik kiemelkedő oktatói, tudományos vagy egyéb tevékenységükkel, példamutató emberi magatartásukkal nagymértékben hozzájárultak az egyetem céljainak megvalósításához, hírnevének öregbítéséhez. A Pro Educatione díj azon oktatók elismerése, akik kimagasló szakmai tevékenységet nyújtanak, hozzájárulva a karok és tudományterületek közötti együttműködés eredményességéhez. Ezt a díjat kapta dr. Benyák Anikó , az Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar oktatási dékánhelyettese, a Neveléstudományi és Pszichológia Tanszék vezetője, valamint dr. Szalai Szabolcs , az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar oktatási dékánhelyettese, a Járműgyártás és Technológia Tanszék vezetője. Az Egyetem Irányító Testülete Bakonyi István Kiváló Oktatói díjjal ismerte el dr. Husz Anikó egyetemi mesteroktatót. Kiváló Mentor díjat vehetett át dr. Berkes Judit , a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar egyetemi docense, dr. Horváth Ernő , a Járműipari Kutatóközpont tudományos munkatársa, Kőrös Péter , a Járműipari Kutatóközpont kutatómérnöke és Vitinger Nikoletta , az Oktatásszervezési Igazgatóság Mosonmagyaróvári Tanulmányi Osztályának szakreferense. A Széchenyi-egyetem Érdemes Polgára lett Horváth Gábor , az Építész-, Építő és Közlekedésmérnöki Kar egyetemi adjunktusa, valamint dr. Koppány Attila , a Széchenyi István Egyetem professor emeritusa. Az intézmény Kiváló munkatárs címet adományozott Nagy Máriának , az Egyetemi Könyvtár és Levéltár könyvtárosának, Mónus Imrénének , a Felnőttképzés és Kompetenciafejlesztési Központ képzési szakreferensének, Paul Rogersonnak , a Nemzetközi Programok és Alumni Központ nemzetközi programok szakreferensének, valamint Keil Krisztina Juditnak és Lovász Csaba Gyulának , az Uni-Famulus Kft. mosonmagyaróvári munkatársainak. Az egyetem vezetése, szakszervezete és a Hallgatói Önkormányzat Egyetemi Közösségért Díjjal ismerte el dr. Bukor Emese , a Nyelvi és Kulturális Központ tudományos főmunkatársa közösségépítő tevékenységét. A Hallgatóbarát Egyetemért díjat Máté-Németh Szilvia , a Szolgáltató Központ és Kollégium kollégiumi szakreferense vehette át. Doktorrá avatás, habilitáció A Multidiszciplináris Műszaki Doktori Iskolából Istenes György , Mehran Amini és Sós Eszter , a Regionális és Gazdaságtudományi Doktori Iskolából Suta Alex , az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolából dr. Lengyel Júlia , a Wittmann Antal Növény-, Állat- és Élelmiszer-tudományi Multidiszciplináris Doktori Iskolából pedig Kádár Róbert Szilárd , Posgay Miklós Marcel és Vörös Levente tehette le doktori esküjét. Az Egyetemi Habilitációs Tanács döntése alapján hatan tettek eleget a habilitációs eljárás követelményeinek. Közülük négyen – az informatikai tudományok területén dr. Bertók Ákos Botond , a gazdálkodás- és szervezéstudományok területén dr. Eisingerné dr. Balassa Boglárka , az állattenyésztési tudományok területén dr. Zsédely Eszter és dr. Gombkötő Nóra – az ünnepségen vehették át oklevelüket. Képgaléria az ünnepségről (Fotók: Adorján András, Dudás Máté)
- Sikerrel zárult a Széchenyi István Egyetem először megrendezett nemzetközi mechanikai konferenciája
Osztrák, szlovák és magyar egyetemek részvételével, első ízben rendezték meg a Széchenyi István Egyetemen az ipari és alkalmazott mechanikai konferenciát november közepén. A programot színvonalas előadások, közös kutatásokat ösztönző megbeszélések jellemezték. „A gépészmérnöki tudományterületen belül első alkalommal rendeztük meg műszaki mechanika témájú konferenciánkat. Az esemény célja az egyetem tudományos életének élénkítése mellett a munkatársak hazai és nemzetközi kapcsolatainak kialakítása, erősítése volt, amelyek közös kutatásokban ölthetnek testet. Hagyományteremtő céllal hirdettük meg a programot, amelyre első alkalommal kifejezetten a Budapest–Bécs–Pozsony háromszögben, illetve ennek vonzáskörzetében lévő egyetemek képviselőit hívtuk” – fogalmazott dr. Antali Máté, a egyik szervező, a Széchenyi István Egyetem Alkalmazott Mechanika Tanszékének docense. Az eseményen prof. dr. Horváth Zoltán, a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar dékánja utalt rá, hogy a konferenciával megcélzott egyetemek fizikai közelsége kitűnő lehetőséget nyújt a kooperációra akár személyes találkozások révén is. A kétnapos győri szimpóziumon több magyar egyetem mellett olyan neves külföldi intézmények vettek részt, mint a Bécsi Műszaki Egyetem és a Pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem. A résztvevők mintegy 25 előadást hallgathattak meg: a témák között a géptervezésben, illetve a gyártásban felmerülő mechanikai kérdések, szilárdsági, dinamikai számítások és szimulációk, illetve numerikus módszerek is terítékre kerültek. „A műszaki mechanika fontos szerepet játszik abban, hogy az elméletet, a matematikai módszereket összekösse a gyakorlati alkalmazásokkal. A tudományág többek között a különböző gépek, berendezések statikus teherbírását, a gépek mozgását, rezgéseit vizsgálja. A műszaki mechanika ezért a gépészet mellett más mérnöki területeket is érint: a konferencián jármű-, építő-, és építészmérnök szakemberek is tartottak előadást” – részletezte dr. Antali Máté. Hozzátette, az előadások mellett számos megbeszélés történt, közös kutatások lehetőségei körvonalazódtak, és új kapcsolatok alakultak. „A visszajelzések nagyon pozitívak: többen érdeklődtek a folytatás iránt, és annak lehetősége is felmerült, hogy a későbbi, hasonló konferenciák a résztvevő egyetemeknél, vagyis mindig más-más helyszínen valósulhatnának meg” – zárta. A konferenciáról további részletek olvashatók az esemény egyetemi weblapján: mechanics-symposium.sze.hu .
- Volt hallgatók startupjával és kereskedelmi nagyvállalattal működik együtt a Széchenyi István Egyetem
Stratégiai megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem a világ egyik legnagyobb szarvasmarha, sertés, juh és hús import-export cége, a Hunland cégcsoport hazai képviselőjével, a Hunland Service Kft.-vel és a vele szorosan együttműködő reAgro kutató-fejlesztő vállalkozással. Az intézmény, a nagyvállalat és az egyetemi gyökerekkel rendelkező startup partnersége új lehetőségeket teremt az oktatásban, valamint a kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységben. A Széchenyi István Egyetem stratégiai megállapodást kötött a hazai szarvasmarha-, sertés-, juh- és húskereskedelem meghatározó szereplőjével, a Hunland Service Kft.-vel és a vele szorosan együttműködő reAgro Kft.-vel, amely folyamatos kutatás-fejlesztési tevékenységgel támogatja a cégcsoportot. Az együttműködés célja olyan termékek és technológiák fejlesztése, amelyek az állattenyésztési ágazat kitettségeinek mérséklésében nyújthatnak segítséget. Ez kiváló esélyeket biztosít közös pályázatok elnyeréséhez, új tudományos eredmények és publikációk születéséhez. A Hunland cégcsoport gyakorlóhelyet és bemutató területet nyújt az egyetem hallgatóinak, nemzetközi kapcsolati hálója pedig további szinergiák feltárására nyújt lehetőséget az intézmény szinte valamennyi fókuszterületén. „Egyetemünk kiemelt célja, hogy oktatási és kutatási tevékenységét a gyakorlatba ültetve válaszoljon a kor aktuális kihívásaira. Ehhez nagymértékben hozzájárul intézményünk erős vállalati kapcsolatrendszere is. Smart Farm tangazdaságunkban a hallgatók a vetéstől a betakarításig a legmodernebb technológiák használatával sajátíthatják el a korszerű tudást, legyen szó precíziós gazdálkodásról, egészséges élelmiszer-előállításról vagy akár digitális agráriumról” – fogalmazott az ünnepélyes aláíráson dr. Tóth Tamás, a mosonmagyaróvári kar dékánja. Dr. Ásványi Balázs vállalati kapcsolatokért felelős dékánhelyettes kiemelte, az intézmény és a két vállalkozás korábban is kitűnő kapcsolatot ápolt egymással, a megállapodás aláírása ennek intézményesítése és még magasabb szintre emelése. „A Hunland az állattenyésztéstől a növénytermesztésen át az értékesítésig hatalmas tapasztalattal rendelkezik, amelyből hallgatóink és kutatóink egyaránt sokat profitálhatnak. Együttműködésünkből olyan közös tudás és produktum születhet, amely a piacon is jelentős értéket képvisel” – jegyezte meg. Dr. Varga Zoltán, a Vízgazdálkodási és Természeti Ökoszisztémák Tanszék docense hozzáfűzte, az ágazat egyik legfontosabb feladata, hogy alkalmazkodjon a rohamosan változó körülményekhez. Ebben játszhat kulcsszerepet a partnerek közös cselekvése. A Hunland cégcsoport 1992-ben alakult élőállat-kereskedelmi vállalkozásként, holland és magyar gyökerekkel. Az évek során a világ egyik legnagyobb szarvasmarha-, sertés-, juh- és húsimport-export vállalatává vált. Tevékenysége a növénytermesztéstől a tejtermelésen és technológiai fejlesztéseken át egészen a szállítmányozásig lefedi az agrárágazat szinte minden szegmensét. A cég kiegészítő termékekkel is támogatja partnereit, miközben működésében kiemelt szerepet kap a fenntarthatóság és a körforgásos szemlélet. Hipszki Tibor, a Hunland cégcsoport operatív, pénzügyi és stratégiai igazgatója elmondta, a hármas együttműködés jelentősen hozzájárul versenyképességük megtartásához, hiszen így olyan kihívásokra találhatnak válaszokat, mint a klímaváltozás. „Hatékonyabb termelést, új termékeket is remélünk, amellett, hogy bővíteni tudjuk a hallgatók lehetőségeit, hozzájárulva a minőségi szakemberképzéshez” – összegezte. A reAgro Kft. alapítói szoros kapcsolatban állnak a Hunland Service Kft.-vel, kutatásaikat, vizsgálataikat eddig is a cégcsoport telephelyein, annak támogatásával végezték. A startup mindkét alapító tagja az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon végzett. Dr. Gubó Eduárd, a cég egyik ügyvezetője kiemelte, a partnerség fenntartható célokat szolgál, amely egybegyúrja az egyetemi tudást, a startup kreativitását és a nagyvállalati szemléletet. „Így olyan innovatív ötleteket valósíthatunk meg, amelyek globális kérdésekre kínálnak megoldásokat” – húzta alá. Pordán-Háber Dóra, a cég másik ügyvezetője hozzátette, jelentős tervekkel és újszerű kutatási ötletekkel szeretnék támogatni azt a hármas együttműködést, amely fontos szereplője lehet az ágazat jövőjének.
- A Neumann Társaság Kalmár-díját vehette át dr. Tóth Árpád, a Széchenyi István Egyetem docense, gazdasági vezetője
A Neumann János Számítógéptudományi Társaság minden évben Kalmár-díjjal ismeri el a számítástechnika alkalmazási területein elért kimagasló eredményeket. A kitüntetést ebben évben ketten vehették át, köztük dr. Tóth Árpád, a Széchenyi István Egyetem Statisztika, Pénzügy és Kontrolling Tanszékének egyetemi docense, Járműipari Kutatóközpontja digitális vállalati beszámolással foglalkozó gazdasági kutatócsoportjának vezetője. Dr. Tóth Árpád kutatásainak középpontjában a nagy méretű adathalmazokra épülő gazdasági folyamatok és rendszerek elemzése áll. Ezek során kiemelten fontos szerepet kap az XBRL (eXtensible Business Reporting Language) globálisan adoptált keretrendszere, amely támogatja az üzleti és fenntarthatósági jelentési rendszerek digitalizálását és automatizálását. Az XBRL lehetőséget nyújt a különféle jelentési adatok egységesített, strukturált formában való összekapcsolására, hozzájárulva az ESG (környezetvédelmi, társadalmi és irányítási) információk megbízható és átlátható kezeléséhez. A kutató a témában elért eredményei a vállalatok fenntarthatósági közzétételeinek vizsgálatára irányultak, ezek relevanciáját és érthetőségét megfigyelve, főképp autóipari gazdasági szereplők példáján. Az eredmények elősegítik a számviteli és vállalati információs rendszerek fejlődését, valamint hozzájárulnak az elérhető adatforrások feldolgozásához. Dr. Tóth Árpád az elmúlt években a digitalizációs és alkalmazott számítástechnikai eljárások terén is jelentős gyakorlati eredményeket ért el. Kiemelhető a „continuous auditing” (folyamatos auditálás) és a „continuous monitoring” (folyamatos monitoring) eljárások alkalmazása, amelyek hatékony eszközt jelentenek a digitális vállalati jelentések naprakész elemzéséhez és minőségi ellenőrzéséhez.
- Pályázati felhívás az Önkéntes Tartalékos ösztöndíjra
A Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökség csoportfőnöke pályázati felhívást tett közzé az önkéntes tartalékosok részére folyósítható tanulmányi ösztöndíjról. Ennek célja a Magyar Honvédség számára előnyös szakmai tudás megszerzésének támogatása, a hallgató, nagykorú tanuló érdeklődésének a honvédelmi tevékenység felé orientálása, a katonai alapismereteket alkalmazni képes önkéntes tartalékosok számának növelése, valamint a katonai alapismereteket alkalmazni képes tartalékos tiszti és altiszti állomány utánpótlásának biztosítása. A pályázat beérkezési határideje: 2024. december 10. A részletes pályázati kiírás és a pályázati adatlap innen elérhető: Magyarország Kormánya - Önkéntes Tartalékos ösztöndíj pályázati felhívás (2024)
- Jótékonyság: gyermekotthon lakóinak meséltek országaikról a Széchenyi István Egyetem nemzetközi hallgatói
A győri gyermekotthon lakóinak szóló, kulturális és jótékonysági programsorozatot tart a Széchenyi István Egyetem, melynek során nemzetközi hallgatói mutatják be magukat és hazájukat. Az „Én és az országom” elnevezésű kezdeményezés egy éve indult, azóta pedig már 12 országgal ismerkedhettek meg a gyerekek. A minőségi oktatáshoz való hozzáférés jelentősen hozzájárul a szegénység felszámolásához és a jobb életminőséghez, emellett a jól működő közösségek és települések alapját jelenti. A Széchenyi István Egyetem számára ezért kiemelt jelentőséggel bír a gyermekek jogainak világnapja, amelyet november 20-án, a gyermekek jogairól szóló ENSZ-nyilatkozat 1989-es elfogadásának évfordulóján ünnepelnek világszerte. A fenntartható jövő érdekében az intézmény nagy hangsúlyt fektet a színvonalas képzésekre, az esélyegyenlőségre és a társadalmi szerepvállalásra. A jótékonyság jegyében az egyetem nemzetközi hallgatói tavaly decemberben horgolt takarókat készítettek és ajándékoztak a győri Gyermekvédelmi Központ átmeneti gyermekotthona lakóinak. A szervezők új kulturális programsorozatot is indítottak a gyermekek számára, amelynek során a külföldről érkezett fiatalok személyes hangvételű előadásokon ismertetik meg hazájuk kultúrájával a tizenéveseket, akik mára már 12 országról hallhattak részletesen. Közülük 11-et – Ukrajnát, Mexikót, Kenyát, Marokkót, Ghánát, Nigériát, Kínát, Libanont, Etiópiát, Indiát és Pakisztánt – a Széchenyi-egyetemen Stipendium Hungaricum ösztöndíjjal, valamint az Ösztöndíjprogram Keresztény Fiataloknak támogatásával tanulók mutattak be nekik. „Az eseményeken nemzetközi hallgatóink mesélnek hazájukról, kultúrájuk különlegességeiről és saját magukról. Az otthon lakói nagyon lelkesen fogadják az előadásokat, sokat kérdeznek, és szívesen töltenek időt a külföldi fiatalokkal. Azt tapasztaljuk, hogy ezek az élmények ugyanolyan örömet szereznek egyetemistáinknak, mint a gyerekeknek” – mondta el Páliné Nyiri Sylvia, az intézmény Nemzetközi Programok és Alumni Központjának munkatársa, a sorozat főszervezője. „A különböző kultúrákból érkező hallgatók mind a magas színvonalú felsőoktatásban való részvétel igényével érkeztek Magyarországra, ez az, ami összeköti őket. Előadásaik végén ezért arról is beszélnek, hogy miért tartják fontosnak a továbbtanulást, a minőségi oktatást és az idegen nyelvek elsajátítását” – tette hozzá. Kiemelte: a hátrányos helyzetben lévő tizenéveseknek rengeteget számít, hogy hozzájuk korban közel álló, tanulmányaikra fókuszáló külföldi fiatalok biztatják őket a tanulásra. „Hiszem, hogy az oktatásban való részvétel lehetősége mindenki előtt nyitva áll, olyan lehetőségeket nyújtva a fiataloknak, amelyek generációkon átívelő hatást gyakorolhatnak jövőjükre” – húzta alá. Tamrat Delessa Chala, az intézmény Multidiszciplináris Műszaki Doktori Iskolájának PhD-hallgatója Etiópiát mutatta be az otthonban élő fiataloknak. „Az előadások révén a részt vevő tinédzserek számára kinyílik a világ, és fogékonyabbak lesznek a kulturális különbségek megértésére. Arra is ösztönözzük őket, hogy elgondolkodjanak saját identitásukon, elősegítve a befogadást és a kultúrák közötti megértést” – vélekedett. Hozzátetette: a program fejlesztheti a kommunikációs készségeket és hozzájárulhat nemzetközi kapcsolatok kialakulásához is. A kínai Guo Shaofeng idén nyáron végzett az egyetem ellátásilánc-menedzsment mesterszakán, de alapdiplomáját is Győrben szerezte . A rendezvénysorozat kezdetekor nem számított arra, hogy ekkora érdeklődést tanúsítanak majd a gyermekotthonban lakók, azonban már előadása kezdetekor csillogó tekintetekkel és kíváncsi arcokkal találkozott. „Rájöttem, hogy nem csupán Kína történelmét és kultúráját osztottam meg velük, hanem segítettem hidat építeni a kultúrák között. A program ráébresztett arra, hogy nemzetközi hallgatóként fontos szerepem van az interkulturális kommunikáció és megértés elősegítésében” – részletezte. „Rendkívül fontosnak tartom bátorítani a hátrányos helyzetű tinédzsereket a továbbtanulásra, amely új lehetőségeket nyit meg számukra, szélesíti világlátásukat, és felruházza őket olyan alapvető készségekkel, amelyek szükségesek személyes és szakmai fejlődésükhöz” – fűzte hozzá. A program nagymértékben hozzájárul a Széchenyi István Egyetem számára stratégiai fontosságú ENSZ fenntartható fejlődési célokhoz , így például a minőségi oktatáshoz, a szegénység felszámolásához, az egyenlőtlenségek csökkentéséhez és az ezek eléréséért kötött partnerségekhez.
- Bor Campus: az egyetemi polgárok kedvezményesen vehetnek részt a sétáló borkóstolón
A második győri Bor Campus sétáló borkóstolón több mint hatvan kiváló bort, pezsgőt, cavát, proseccót és pálinkát kóstolhatnak a rendezvényre látogatók. A november 29-i estre a Széchenyi István Egyetem hallgatói és munkatársai kedvezményesen válthatnak jegyet. A Spirit Bodega Wine & Drink t avaly hagyományteremtő céllal rendezte meg sétáló borkóstolóját Bor Campus néven a Bridge Hallgatói és Oktatói Klubban. A sorozat idén az ETO Park második emeletén található Zóna Gastro étteremben folytatódik november 29-én, pénteken 17-től 23 óráig. Az est folyamán az ország neves borvidékeinek 15 pincészete és egy pálinkaház képviselteti magát minőségi termékeivel. A vendégek több mint hatvan kiváló bort, pezsgőt, cavát, proseccót és pálinkát ismerhetnek meg. A programra a korlátlan italfogyasztást és pogácsát magukban foglaló, 8990 forintba kerülő jegyek személyesen a szintén az ETO Parkban található Spirit Bodega üzletben, illetve a rendezvény ideje alatt a Zóna Gastro étteremben válthatók, online pedig az esemény Facebook-oldalán keresztül. Az internetes jegyvásárlásnál a SZE2024 kuponkóddal, míg személyesen a hallgatói és alkalmazotti kártya bemutatásával 5 százalékos kedvezmény érvényesíthető. A szervezők a sofőrökre is gondoltak, akik 1000 forintos belépővel ásványvizet és pogácsát fogyaszthatnak. Az ünnepekre való készülődés és ajándékvásárlás kapcsán fontos információ, hogy a Spirit Bodega hasonló mértékű kedvezményt ad termékeire az egyetemi polgároknak kártyájuk felmutatásával. Az üzlet hétfőtől szombatig 10–20 óráig, vasárnap pedig 10–18 óráig tart nyitva az ETO Park földszintjén, a főbejárattal szemben.
- A harmadik legjobb magyar felsőoktatási intézmény a Széchenyi István Egyetem a THE interdiszciplináris tudományos rangsorán
Az 501–600. helyen szerepel a Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) november 21-én tett közzé első alkalommal a világ interdiszciplináris területeken legjobb egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött nemzetközi szintű infrastruktúrája és magas kutatási bevételei, több tudományágat érintő erősödő kutatási teljesítménye, valamint kiváló megítélése áll. A Széchenyi István Egyetem nagy erőssége, hogy kilenc karán és kompetenciaközpontjaiban tizenegy tudományágban folytat tudományos tevékenységet, és kihasználja az ebben rejlő szinergiákat. Az intézményben számos olyan innovációs projekt és kutatás zajlik, amelyek során a különböző területek kutatói egymással összefogva jutnak jelentős eredményekre. Az e téren elért előrelépést erősítette meg a világ egyik legnagyobb felsőoktatási minősítő szervezete, a THE első ízben november 21-én publikált interdiszciplináris tudományos ranglistája, amelyen a győri egyetem harmadik legjobb magyar universitasként az 501–600. helyen szerepel. A lista rangját jelzi, hogy dobogóját olyan neves egyetemek alkotják, mint az egyesült államokbeli Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) és Stanford Egyetem, valamint a Szingapúri Nemzeti Egyetem. Dr. Lukács Eszter, a győri intézmény nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese elmondta: a rangsor készítői az informatikai, a mérnöki, a fizikai és az élettudományok területén végzett interdiszciplináris kutatásokat vették górcső alá. Az infrastrukturális felkészültséget és a kutatási bevételeket 35, az interdiszciplináris publikációs tevékenységet 40, míg az intézmény reputációját 25 százalékos súllyal vették figyelembe a végeredménynél. „Hálásak vagyunk valamennyi elkötelezett kollégánknak, aki tevékenységével hozzájárult az újabb sikerhez. A kiváló eredményben nagy szerepet játszik intézményünk európai színvonalú és jelentős bevételeket realizáló kutatási infrastruktúrája. Ugyancsak kulcsfontosságú a tudományos munkát támogató keretrendszer. Ennek része a személyenként akár évi több millió forintot elérő ösztöndíj, a publikációk közlési díjának átvállalása, az adatbázisokra való előfizetés és a rangos nemzetközi konferenciák szervezése” – fogalmazott az elnökhelyettes. Ez a mostani a THE ötödik nemzetközi ranglistája, amelyre a Széchenyi István Egyetem felkerült. Az intézmény a THE világranglistáján az 1501+ kategóriában , „fiatal egyetemek” rangsorán az 501–600. helyen, fenntarthatósági célok alapján összeállított rangsorán a 601–800. helyen – ezen belül a „fenntartható városok és közösségek” kategóriában a világ 200 legjobb egyeteme között –, míg tudományterületi világranglistáján mérnöki tudományok kategóriában az 1001+ kategóriában szerepel.
- Formula Student Symposium: tizedszer adtak elő a motorsport elismert mérnökei a Széchenyi István Egyetemen
Tizedik alkalommal, rekordszámú, mintegy 300 résztvevővel rendezte meg a Formula Student-versenycsapatoknak szóló Formula Student Symposiumot a Széchenyi István Egyetem. A november 15. és 17. között megtartott eseményen a motorsport és az autóipar elismert mérnökei tartottak fejlesztő előadásokat a számos országból érkezett fiataloknak. A Formula Student-versenysorozatban világszerte több száz egyetem hallgatói csapata dolgozik azon, hogy a lehető legjobb együléses versenyautót fejlessze. A bajnokságban a Széchenyi István Egyetem is érintett: az Arrabona Racing Team a belsőégésű kategóriában ér el évről évre jelentős sikereket a SZEngine motorfejlesztő gárdájának segítségével. A hazai és külföldi csapatok fejlesztési ciklusába tökéletesen illeszkedik a Formula Student Symposium, amelyet tizedik alkalommal rendezett meg a Széchenyi-egyetem. A november 15. és 17. között megtartott háromnapos eseményen a motorsport legendás mérnökei és az autóipar elismert szakemberei adtak elő a hallgatóságnak. A megnyitón prof. dr. Dogossy Gábor, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánja elmondta, a szimpózium kiváló alkalmat ad arra, hogy a csapatok betekintést nyerjenek a járműfejlesztés rejtelmeibe. „A Formula Student Symposium nem csupán inspirációt kínál, hanem olyan nélkülözhetetlen szakmai támogatást is nyújt, amely által a hallgatók előreléphetnek karrierjükben” – fogalmazott. „Egyetemünk és a szervező kar számára megtiszteltetés, hogy az autóipar és a motorsport huszonnyolc neves szakértője osztja meg nálunk tapasztalatait a jelenlévőkkel. Előadásaikkal nem csupán az intézményünk jó hírét növelik, hanem hozzájárulnak a magyar mérnökképzés nemzetköziesítéséhez is” – tette hozzá. A Széchenyi István Egyetem egyik legjelentősebb ipari partnere, az Audi Hungaria Zrt. nevében dr. Feszty Dániel, a járműfejlesztési részleg szakértője, egyúttal az egyetem Járműfejlesztési Tanszékének vezetője kiemelte: a vállalat 2009 óta támogat hallgatói csapatokat a Formula Student-versenysorozatban, azóta pedig már futamok és a szimpózium szervezésében is szerepet vállal. „A jövő szakembereinek felkészítése, a technikai fejlesztések figyelemmel kísérése, illetve a motorsport iránti szenvedélyünk mind indokolják ezt a támogatást, amelyre hosszú évek óta büszkék vagyunk” – húzta alá. Elmondta: a cég mérnökei a motor- és a járműfejlesztés területén dolgoznak az előremutató autóipari megoldásokon, ami egybevág a Széchenyi-egyetem törekvéseivel és a Formula Student-mozgalom céljaival is. Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban arról beszélt, hogy a vállalat budapesti központja hetente átlagosan négy szabadalmat nyújt be, valódi innovációs bölcsőként szolgálva a mérnöki területek fejlődését. „A szimpózium is erről szól: a részt vevő cégek és a Széchenyi-egyetem átadja a legújabb tudást és technológiákat annak érdekében, hogy új megoldások születhessenek” – foglalta össze. Az eseményen olyan tapasztalt szakértők tartottak előadást, mint Chris Lawrence, az Arrow McLaren Indycar-csapat versenymérnöke, Miroslav Zrncevic, a Bugatti Rimac tesztpilótája vagy épp a belga Claude Rouelle, aki versenymérnökként és járműdinamikai szakértőként rendszeresen tart szakmai tréningeket, és bíróként is tevékenykedik a legnevesebb nemzetközi Formula Student-versenyeken. A Csehországból érkezett David Derka áramlástant hallgat a Brnói Műszaki Egyetemen, a Formula Student Symposiumon harmadik alkalommal vett részt, mert kiváló találkozási lehetőségnek tartja a többi hallgatói versenycsapattal, valamint a motorsport képviselőivel. „Egyedülálló ebben az eseményben, hogy az előadásokat követően akár személyesen is beszélgetni lehet a szakértőkkel. Ezt az élményt máshol nem kapja meg az ember” – jelentette ki. A Londoni South Bank Egyetem Formula Student versenycsapatának junior mérnöki vezetője, Nina Drenski gépészmérnöknek tanul, s a győri szimpóziumon most először vett részt. „Viszonylag új csapat vagyunk, ezért minden lehetőséget megragadunk arra, hogy fejlesszük magunkat. Ez az esemény rengeteg kérdésre felhívta a figyelmünket, amivel eddig nem foglalkoztunk. Abban is segített, hogy jobban megértsük, mire fókuszálnak a versenybírók” – sorolta. Ő is kiemelte a szakértők jelenlétének értékét: „Hatalmas élmény a motorsportban jártas szakemberektől hallani saját tapasztalataikat. Minden előadás, beszélgetés rengeteget tett hozzá a fejlődésünkhöz.”
- Demo Day: startup vállalkozások születését segíti a Széchenyi István Egyetem
A Széchenyi István Egyetem kezdetektől tagja az országos Hungarian Startup University Programnak, amelynek keretében a fiatalok a jövő vállalkozásait tervezhetik meg. A kurzust minden évben az úgynevezett Demo Day zárja, amelyen az intézmény hallgatói mutatják be projektötleteiket. Idén összesen 19 csapat ismertette innovációját, az okos halradartól a hallássérülteket segítő eszközig. A Széchenyi István Egyetem a térség versenyképességének erősítését több eszközzel támogatja. Kiterjedt ipari együttműködései mellett oktatóit-kutatóit, hallgatóit is segíti a vállalkozóvá válás folyamatában az ötlettől a megvalósításig. Ennek oktatási lába a Hungarian Startup University Program (HSUP). Emellett jelentős közösségépítés is zajlik, olyan találkozási lehetőségekkel, mint amilyen a Spinoff Klub , ahol a résztvevők hasznos információkhoz juthatnak, és egymástól is ötletet meríthetnek. A brand idén tavasszal a Spinoff Extra elnevezésű programsorozattal bővült, amelynek keretében sikeres topmenedzserekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A Széchenyi István Egyetem kezdetektől résztvevője a Nemzeti Innovációs Ügynökség gondozásában megvalósuló HSUP-nak, amely startup vállalkozásokkal foglalkozik. A kezdeményezést a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal indította útjára, a győri intézmény pedig már a tananyag és a pilotprogram kidolgozásában is részt vett. Az e-learning-alapú, két féléves tárgy első félévében az innovatív gondolkodásmód és a startupvilág megismerése, míg a második félévben a vállalkozás felépítésével kapcsolatos gyakorlati képzés kerül fókuszba. A fiataloknak ez idő alatt egy üzleti vállalkozás modelljét kell megtervezniük, amelyből akár valódi startup is indulhat. A kurzust lezáró Demo Day elnevezésű rendezvényen a Széchenyi-egyetem hallgatói projektcsapatokban prezentálták ötleteiket az egyetem oktatói alkotta szakmai zsűri előtt. „Intézményünkben a program indulásától kezdve, az elmúlt három évben 1500 hallgató tanult a HSUP keretében, és közel 60 startup projekt indult el. Ebben a tanévben rekordszámú hallgató ismerhette meg a vállalkozásalapítás kulisszatitkait, hiszen az első szemeszterben mintegy ötszázan vették fel a tárgyat. A második, gyakorlati félévben is több mint kétszáz fiatallal dolgoztunk együtt, akik közül a záró eseményünkön 19 csapat prezentálta a tanultak alapján kialakított koncepciójukat” – fogalmazott dr. Rámháp Szabolcs, a Széchenyi-egyetem oktatója, a program szakmai vezetője. A zsűri döntése értelmében a legígéretesebb projektötlet a VRG Tackle csapaté, amely horgászok számára fejlesztett okos halradart mutatott be mobilapplikációval és közösségi funkciókkal. A második a DeafBand lett egy hallássérültek számára fejlesztett eszközzel, amely a hangok észlelésében segíti az érintetteket. Harmadikként díjazták a LumiBoost csapatát, amely aktívan világító reklámfelülettel ellátott élelmiszer-kiszállító doboz ötletére alapozná vállalkozását. A két féléves kurzust az országos Demo Day zárja majd, amelyen – egy többlépcsős kiválasztási folyamat végén – újabb sikereket érhetnek el a Széchenyi István Egyetem hallgatói. A STARTUP-2024-HSUP-013 azonosító számú projekt a Nemzeti Innovációs Ügynökség közreműködésével, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból valósult meg.
















