1793 találat
- A hazai vízügyi szervezetek értékelték a szeptemberi árvízi védekezést a Széchenyi István Egyetem Vízgazdálkodási Kutatócsoportja közreműködésével
Szakmai előadóülésen elemezte a tavaly szeptemberi árvíz kezelését az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Magyar Hidrológiai Társaság Győri Területi Szervezete és a Széchenyi István Egyetem. A Horizon DALIA (Danube Region Water Lighthouse Action) projekt keretében szervezett eseményen mintegy 120 szakember vett részt. A Széchenyi István Egyetem a térség meghatározó tudásközpontjaként nem csupán képzési tevékenységére koncentrál, hanem a társadalom fejlődését, jóllétét szolgáló kezdeményezéseket is támogatja. Az intézmény e küldetésének megfelelően jelentősen segítette a tavaly szeptemberben a Dunán és mellékfolyóin levonuló árhullám elleni védekezést. Néhány hónappal később, január 28-án pedig az árvíz kiértékeléséről szóló szakmai fórumnak adott otthont. A DALIA (Danube Region Water Lighthouse Action) projekt keretében megtartott előadóülést az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Magyar Hidrológiai Társaság Győri Területi Szervezete és az egyetem közösen szervezte. Az intézmény Menedzsment Campusán rendezett eseményen több mint 120 szakember vett részt, köztük a védekezésben érintett vízügyi igazgatóságok, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a katasztrófavédelem, valamint az érintett önkormányzatok képviselői. Az eseményen Németh József, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója köszöntötte a részt vevő szakembereket. (Fotó: Dudás Máté) A „2024. szeptemberi árvíz kiértékelése” elnevezésű fórum célja az árvízvédekezési tapasztalatok, valamint az árhullám meteorológiai és hidrológiai sajátosságainak átfogó elemzése volt. Az előadások során a szakemberek bemutatták az árvíz kialakulásának időjárási hátterét, az árhullám levonulásának hidrológiai folyamatait, illetve az alkalmazott védekezési stratégiák hatékonyságát. A szakértők részletesen értékelték a Duna magyarországi szakaszán végrehajtott védekezési intézkedéseket, kiemelve a különböző vízügyi igazgatóságok tapasztalatait és fejlesztési javaslatait. Külön szekció foglalkozott a települési védekezési munkálatokkal és azok eredményességével. A Vízgazdálkodási Kutatócsoport kutatóinak köszönhetően a Szigetköz térségében végzett kutatások is kiemelt figyelmet kaptak. A tájegységre jellemző altalajszivárgás vizsgálatáról dr. Koch Edina tartott előadást. Az árvízi hordaléktranszport hatásának bemutatására irányuló expedíciós térszkenneres méréseket Chappon Máté ismertette. Ezen kutatások eredményei fontos támpontot nyújthatnak az árvízvédelem jövőbeli fejlesztéseihez. Chappon Máté, a Széchenyi István Egyetem oktatója is tartott előadást a rendezvényen. (Fotó: Ámon Gergely) A rendezvény a tapasztalatok megosztása révén lehetőséget biztosított az árvízvédelmi stratégiák továbbfejlesztésére, elősegítve a későbbi védekezések sikerességét. A résztvevők kiemelték a vízügyi ágazat és a társadalom közötti hatékony kommunikáció fontos szerepét a sikeres árvízkezelésben, valamint rámutattak az összefogás jelentőségére. A szakmai fórumon többek között a vízügyi igazgatóságok, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a Katasztrófavédelem, az érintett önkormányzatok képviselői, valamint a Széchenyi István Egyetem kutatói vettek részt. (Fotó: Dudás Máté)
- Önvezető könnyű páncélvédettségű járművet fejlesztett a Széchenyi István Egyetem és a Gamma Zrt.
Könnyű páncélvédettségű terepjáró bázisjárműre fejlesztett autonóm és távirányítási funkciókat a Széchenyi István Egyetem. A hazai védelmi ipar meghatározó gyártójával, a Gamma Zrt.-vel közösen kialakított, hazánkban egyedülálló katonai és katasztrófavédelmi célú járművet az intézmény Járműipari Kutatóközpontjának munkatársai látták el ön- és távvezérlést lehetővé tevő technológiával. A Széchenyi István Egyetem és a budapesti Gamma Zrt., a hazai védelmi ipar meghatározó gyártója sikeresen valósította meg közös projektjét, egy ön- és távvezérlésre alkalmas könnyű páncélvédettségű terepjáró bázisjármű fejlesztését. Az újítás igénye a meglévő, ballisztikai védelemmel rendelkező járművek tesztelése, képességeinek demonstrálása során merült fel az élő erő védelme és az emberierőforrás-szükséglet csökkentése érdekében. Az innovációs pályázat fő célkitűzése egy olyan nehéz terepi viszonyok között is alkalmazható, fizikai behatásokkal szemben védelmet nyújtó alapjármű megépítése volt, amely biztosítja az önvezérléshez szükséges rendszerintegráció alapvető feltételeit, valamint a többcélú alkalmazást. A megvalósult szimpla fülkés, félplatós, 4x4 hajtásképletű járműhöz illeszkedő, többfunkciós feladatellátást támogató cserefelépítmény-rendszert is kidolgoztak a szakemberek, amely lehetővé teszi a különböző felhasználói igényeknek megfelelő, különleges szakmai képességekkel rendelkező felépítmények fejlesztését. A Komondor könnyű páncélvédettségű járműcsalád hatodik, új típusa (RDO-3927) cserélhető felépítményrendszerrel teszi lehetővé a változatos alkalmazást. (Fotó: Gamma Zrt.) „Először azon dolgoztunk, hogy a jármű mozgása, így a pedálrendszer és a kormány távolról is irányítható legyen. Ebbe a munkába az egyetem Digitális Fejlesztési Központja is bekapcsolódott, hogy zökkenőmentesen, rövid reakcióidővel működjön a kamerakép átvitele, amihez 5G- és wifihálózatot használtunk” – vázolta fel Kőrös Péter, a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjának (JKK) Autonóm Közlekedési Rendszerek operatív vezetője. Kiemelte, hogy a távvezérlés kezelői felületét, irányítói programjait és a digitális műszerfallal ellátott operátori állást mind a központ munkatársai valósították meg. A szakember elárulta, hogy az autonóm működési mechanizmus beépítése nem volt újdonság a kollégáknak, hiszen a JKK egyik fő kutatási profilját az önvezető járművek adják. „Az egyetlen ismeretlen tényező a méret volt, hiszen 16-18 tonnás páncélozott járműre még nem fejlesztettünk ilyen funkciót” – fejtette ki. „Ebben az irányítási formában GPS-technológia segítségével előre felmérjük a bejárandó terepet, amelyen a jármű utána önállóan végig tud menni. Ha bármilyen akadály kerül az útjába, akkor a jármű vagy megáll, vagy kikerülő manővert végez el attól függően, hogy mit programoztunk be neki” – részletezte Kőrös Péter. Eredetileg határvédelmi és felderítő funkciók ellátására alkalmas jármű kidolgozása volt a fő fókusz, de azóta már számos más területről – például tűzoltóságról – is érdeklődtek az innováció iránt. „A szenzorokat és a távközléshez szükséges eszközöket a járműtestre szereltük fel, a hátsó felépítmény pedig cserélhető, ezért bármilyen funkciót elláthat a mérésektől a mentéseken át a hadi alkalmazásig. Az autonóm és távvezérlés pedig Magyarországon egyedülálló módon funkciótól és felépítménytől függetlenül működik” – húzta alá a mérnök. A céggel történő együttműködésről elmondta: „Szakmailag és emberileg is kiváló csapat dolgozott a projekten. A fejlesztés nem valósulhatott volna meg Ocskay Gábor, a Gamma Zrt. Különleges Jármű Divíziójának egykori vezetője nélkül, aki sajnos a közös munka végeredményét már nem élhette meg.” A Gamma Zrt. és a Széchenyi István Egyetem közös fejlesztésében megvalósult könnyű páncélvédettségű jármű ön- és távvezérlésre is alkalmas. (Fotó: Gamma Zrt.) A konzorciumi tagok a projekt során a Gamma Zrt. Komondor járműcsaládjának hatodik, új típusát (RDO-3927) alkották meg. Dr. Zsitnyányi Attila, a vállalat vezérigazgatója elmondta, a Széchenyi István Egyetemmel sikerre vitt pályázat további fejlesztéseket is inspirált, a távirányíthatóságot és az önvezető funkciót pedig akár más járműveikre is kiterjesztenék. „Magyarország egyetlen könnyű páncélvédettségű bázisjármű-fejlesztőjének és -gyártójának lenni komoly felelősséggel jár, ezért nyitottan állunk az olyan jövőbe mutató kutatási együttműködésekhez, mint amilyen a győri egyetemmel is megvalósult. A projekten dolgozó kutatóközpont, illetve az egyetem vezetésének hozzáállását, munkabírását már a pályázat készítése során csodáltam. Kiváló munkát végeztek végig, hihetetlenül rövid reakcióidőkkel. Öröm volt velük együtt dolgozni” – jelentette ki a vezérigazgató. Hozzátette: a kiváló tapasztalatoknak köszönhetően a jövőben is folytatnák a partnerséget az intézménnyel.
- Rangos díjjal ismerte el a vízügyi igazgatás vezetőinek eredményes munkáját a Széchenyi István Egyetem
A Széchenyi István Egyetem az Irányító Testületi Elismerő Oklevél arany fokozatával köszönte meg Láng Istvánnak, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatójának és Németh Józsefnek, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatójának a sikeres árvízi védekezés irányításában végzett magas színvonalú munkáját, valamint az intézménnyel kialakított sokoldalú partnerséget. A Széchenyi István Egyetem legnagyobb ünnepsége minden évben – gróf Széchenyi István születésének évfordulójához kapcsolódóan – a szeptemberi Akadémiai Nap, amelyen rangos elismerések átadására kerül sor. A tavalyi rendhagyó év volt, a rendezvényt ugyanis az árvízi védekezés miatt novemberre halasztották. Az intézmény vezetése az Irányító Testületi Elismerő Oklevél arany fokozatát adományozta Láng Istvánnak, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatójának és Németh Józsefnek, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatójának. A szakemberek akkor nem tudtak jelen lenni, ezért az elismerést a napokban vették át dr. Filep Bálint elnöktől, dr. Lukács Eszter nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettestől, valamint prof. dr. Friedler Ferenc rektortól, tudományos elnökhelyettestől. Prof. dr. Friedler Ferenc, az egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese, dr. Lukács Eszter, az intézmény nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese, Németh József, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója, Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója és dr. Filep Bálint, az egyetem elnöke az elismerő oklevelek átadásakor. (Fotó: Adorján András) A 2024 szeptemberében levonult árhullám Győrt, azon belül a Mosoni-Duna szomszédságában található campust is érintette. Az egyetem tevékeny résztvevője a helyi közösség életének, ezért a védekezésben is szerepet vállalt többek között a hallgatók és a munkatársak önkéntes munkájával, valamint a messzebbről érkezett szakemberek számára szállás biztosításával. A vízügyi vezetés ezúttal is magas színvonalon irányította, szervezte a védekezést. Ezt a tevékenységet köszönte meg az egyetemi közösség a főigazgató és az igazgató elismerésével. A Széchenyi István Egyetem hallgatói is segítettek a szakembereknek az árvízi védekezésben tavaly szeptemberben. (Fotó: Adorján András) A díj egyben méltatása az intézmény és a vízügy hosszú ideje tartó szoros együttműködésének is. A szigetközi vízpótlásért folytatott küzdelem közös ügye, vagy éppen az Insula Magna Komplex Vízgazdálkodási és Fenntartható Fejlesztési Program eredményei jól mutatják a partnerség erejét. Az utóbbi projekt a Szigetköz–Csallóköz térségének fenntartható fejlesztését szolgálja, és rámutat arra, hogy a víz összekapcsol, nem pedig szétválaszt. Ezt a térségi összefogást ünnepli meg évről évre az egyetem partnereivel – köztük a vízügyi főigazgatósággal – az „A víz amit akartunk” elnevezésű rendezvénnyel. Az együttes cselekvést szimbolizálják a víz világnapjának közösen szervezett programjai, konferenciái, workshopjai is. Szigetköz jövője érdekében széles körű összefogás alakult, amelynek az Országos Vízügyi Főigazgatóság, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Széchenyi István Egyetem egyaránt fontos szereplője. (Fotó: Marcali Gábor) A vízügy a jövő szakembereinek képzését is támogatja, valamint részt vesz az egyetem kutatási tevékenységében. A szoros együttműködés alapja a közös cél, vagyis a fenntarthatósághoz való hozzájárulás. Az élhető és egészséges jövő elképzelhetetlen megfelelő mennyiségű és minőségű víz nélkül. A vízgazdálkodási és környezetvédelmi szakterületek ezért napjainkban még hangsúlyosabbá válnak, a klímaváltozás és a szélsőséges időjárási körülmények jelentette kihívások pedig egyre nagyobb szakértelmet és egyre szélesebb összefogást követelnek meg. Ebben vállal partnerséget a vízügy és az egyetem, és ennek elismerését jelentik az átadott díjak.
- A kínai holdújévet és az erősödő képzési, gazdasági kapcsolatokat ünnepelték a Széchenyi István Egyetemen
Különleges programot rendezett a Széchenyi István Egyetem a kínai holdújév alkalmából január 31-én. Az eseményen résztvevők bepillantást nyerhettek a távol-keleti ország kultúrájába, és megismerhették azokat a lehetőségeket is, amelyeket a győri intézmény és kínai partnerei közösen teremtettek az oktatás és a gazdaság terén. A Széchenyi István Egyetem egyre erősebb kapcsolatokat ápol Kínával – erre a tényre is felhívta a figyelmet az a rendezvény, amelyet az intézmény a kínai holdújév alkalmából tartott meg Győri Innovációs Parkjában. Az eseményen dr. Lukács Eszter nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettes kifejtette: távol-keleti hallgatói közösségük folyamatosan gyarapszik, számos vendégprofesszort fogadtak az elmúlt években, és eddig már 15 kínai egyetemmel kötöttek együttműködési megállapodást. Hozzátette: 2022-ben közös építőmérnöki kettős képzési programot indítottak a Jiaxingi Egyetemmel , amellyel tavaly „Bevezetés az építőmérnöki tudományokba” címmel mikrotanúsítványt adó képzést is létrehoztak. Emellett a Hszücsoui Műszaki Egyetemmel közösen egyedülálló képzési programokat indítanak az élelmiszermérnök és a logisztikai mérnök szakokon. Az elnökhelyettes hangsúlyozta: az egyetem vállalati kapcsolatai is jelentősek, kiemelt partnerei közt tudhatja például a Huaweit , amely az élenjáró technológiák fejlesztésének meghatározó globális szereplője. A Széchenyi István Egyetem és a budapesti kínai nagykövetség képviselői a rendezvény kapcsán a kapcsolatok további erősítéséről is megbeszélést folytattak. (Fotó: Adorján András) „A képzések és a vállalati kapcsolatok mellett intézményünk a kultúra támogatását is rendkívül fontosnak tartja. Ezért kínálunk magyar és kínai anyanyelvű oktatóinkkal kínai nyelvtanulási lehetőséget nemcsak kollégáinknak és hallgatóinknak, hanem azoknak az általános és középiskolás diákoknak is, akik érdeklődnek a kínai kultúra iránt” – fogalmazott dr. Lukács Eszter. Megjegyezte, hogy a nyelvoktatást és a Kínához fűződő oktatási, felsőoktatási együttműködések fejlesztését még magasabb szintre kívánják emelni, amelynek érdekében beadták a pályázatot Konfuciusz Intézet létesítésére. „Mindez hozzá fog járulni a győri nyelvoktatáshoz és nyelvvizsgáztatáshoz, a kulturális cserekapcsolatok bővüléséhez, tananyagok fejlesztéséhez, a kutatások erősítéséhez, a párbeszéd előmozdításához, valamint további vállalati partnerségek építéséhez” – húzta alá. Han Dongsheng, a budapesti Kínai Nagykövetség tanácsosa az ünnepségen örömét fejezte ki, hogy a Széchenyi István Egyetem rendkívül szoros kapcsolatokat ápol kínai felsőoktatási intézményekkel és vállalatokkal. „Először járok itt, és nagyon tetszik Győr, érezni a város és az egyetem energiáját. Nagy lehetőségek vannak a további magyar–kínai együttműködésekben” – jelentette ki. A tanácsos a Széchenyi-egyetemet olyan dinamikusan fejlődő intézményként méltatta, mint amely jelentős eredményeket ért el az oktatásban és a kutatásban, kiemelkedő versenyképességgel rendelkezik a műszaki tudományok terén, gyorsan fejlődő nemzetköziesítése révén pedig, sokszínű környezetet teremt a fiatalok számára. Han Dongsheng beszéde végén a holdújév alkalmából jó egészséget, tanulmányi és szakmai sikereket, valamint boldogságot kívánt mindenkinek a kígyó évében, amely a kínai kultúrában a bölcsesség, a rugalmasság, az egészség és a hosszú élet szimbóluma. A programnak a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkja adott otthont. (Fotó: Adorján András) A rendezvényen a résztvevők bepillantást nyerhettek a kínai kultúrába, így például előadásokat hallgathattak meg az ottani szokásokról, öltözködésről és a holdújévről. Emellett játékos kínai nyelvtanuláson vehettek részt, tintával, ecsettel kínai szerencsekaraktert festhettek, kipróbálhattak egy hagyományos kínai tollasjátékot, sőt az ottani gasztronómiába is belekóstolhattak. Az eseményen előadást tartott a Széchenyi István Egyetem korábbi hallgatója, Guo Shaofeng is, aki nemrégiben vehette át az intézmény „Év nemzetközi alumnija 2024” díját. (Fotó: Adorján András) Az eseményen a résztvevők a kínai kultúra számos jellegzetességével ismerkedhettek meg. (Fotók: Dudás Máté és Adorján András)
- A jövő megoldásai: több egészségügyi kutatás-fejlesztés is sikerrel zárult a Széchenyi István Egyetemen
Mesterséges intelligencia, digitális képalkotás és anyagtechnológia: többek között e témák egészségügyi alkalmazásait kutatták a Széchenyi István Egyetem munkatársai az elmúlt időszakban. Az intézmény a TKP2021-EGA-21 projektben a Semmelweis Egyetemmel közösen, tudományos eredményeik összekapcsolásával fejlesztett jövőformáló megoldásokat. A Széchenyi István Egyetem nagyot lépett előre az egészségtechnológiai innovációk terén az elmúlt években. Ezzel kapcsolatos az a projekt is, amelyet a Semmelweis Egyetemmel közösen valósított meg az intézmény. A két fél előremutató, a jövő egészségügyét meghatározó eredményeket ért el a mesterséges intelligencia, a digitális képalkotás, a foglalkozásegészségügy és az anyagtechnológia területén. Digitális képalkotás A győri intézmény munkatársai olyan kép- és videótovábbító, valamint -elemző rendszert fejlesztettek ki, amely neutrális hálózattal, 5G technológiával teszi lehetővé az orvosi képalkotást és adattovábbítást radiológiai alkalmazásokhoz, mindezt adatvédett környezetben. A rendszer lényegét az álló- és mozgóképek szerverplatformra történő, biztonságos, minimális késleltetésű továbbítása adja, ahol lehetőség nyílik a felvételek utófeldolgozására, illetve videóstream formájában közvetítésre. Ezáltal olyan univerzális képtovábbító rendszer jön létre, ami egységes platformon kezeli az analóg és a digitális képforrásokat egyaránt. A tesztelés során a szakemberek műtéteken használt orvostechnikai eszközök – elsősorban endoszkópok – képét, valamint a műtőorvos hangját és képét közvetítették a rendszeren keresztül, aminek köszönhetően a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban több százan tudták követni az adott beavatkozást. A kutatási program során létrejött termék tehát egy olyan szoftverplatform, ami 5G hálózaton keresztül képes műtéteket online platformra közvetíteni úgy, hogy az alkalmazott orvostechnikai berendezés képe is ugyanúgy továbbításra kerül. Rehabilitáció és telerehabilitáció A Széchenyi-egyetem a projekten belül a rehabilitáció kérdéskörével is foglalkozott, amelyhez szoftveres alkalmazást fejlesztett. A játékalapú megoldás gyorsabb felépülést és élményt nyújt a páciensek számára. A felhasználó 3D-ben, gombokkal tudja kezelni a játékot, amelyben akadályokat kell kikerülnie, illetve érméket kell felvennie, valamint minijátékokat kell megcsinálnia, hogy minél több pontot szerezzen. A fejlesztés az élményfaktoron alapul, hiszen minél szórakoztatóbb módon zajlik a rehabilitáció, a betegek annál kevésbé érzik megterhelőnek a feladatokat. A program zenével és hangeffektekkel segíti, hogy a játékos belefeledkezhessen az alkalmazásba. Az applikáció VR (virtuális valóság) eszközre telepíthető, így a fejlesztés számítógép nélkül használható. A szoftver tehát alkalmas arra, hogy a felépülőben lévő páciensek elvégezzék rehabilitációs gyakorlataikat, de kiválóan használható a kezelő személyzet oktatására is. A győri intézmény szakemberei telerehabilitációs eszközt is fejlesztettek, mely egy webkamera és a mesterséges intelligencia segítségével képes meghatározni a páciens pozícióját, mozgását és a gyakorlatok elvégzésének minőségét. Az alkalmazásban a gyakorlatokat egy avatár mutatja, a páciensnek pedig minél pontosabban kell lekövetnie azt. A felhasználó látja saját magát a gyakorlatok elvégzése közben, valamint a szoftver valós időben ajánlásokat küld a helyes mozgás érdekében. A fejlesztés szakmaiságát a kezelőorvos által összeállított feladatsor adja. Az alkalmazás nemrég elérte azt a technológiai fejlettségi szintet, hogy elkezdődhettek az első tesztek, melyek során rehabilitációs szakemberek állítottak elő gyakorlatsorokat. Ezeket képfelismerő algoritmusokkal digitalizálták, majd bekerültek a telerehabilitációs rendszerbe. A szoftver ezáltal egy olyan platformként működik, ami egy webkamerakép alapján felismeri az emberi mozgást, utasítja a pácienst az adott gyakorlat helyes elvégzésre, és kiértékeli annak hatékonyságát. Anyagtechnológiai fejlesztések A Széchenyi-egyetem a Semmelweis Egyetem Transzlációs Medicina Intézetének és Gyógyszerésztudományi Karának munkatársaival közösen fém-, polimer- és gyógyszeralapú implantátumokat is kutatott a projektben. Titánötvözetből, 3D nyomtatással előállított implantátum minták elkészítésében és konzultációkban a DentArt Technik Fogtechnikai Kft. segítette a szakembereket. Mivel az állkapocscsontot (mandibulát) erősítő, támasztó implantátumok egyedi, személyre szabott darabok, a mechanikai vizsgálatoknak kulcsfontosságú szerepe van a hosszú élettartam miatt. A feladat párhuzamos elméleti és kísérleti kutatást igényelt. A résztvevők mechanikai végeselem-szimulációkkal segítették a kifogástalan minőségű darab tervezési folyamatát és az optimális szerkezetkialakítását. A Széchenyi István Egyetem saját kísérleti mechanikai tesztberendezést tervezett és épített, valamint szabadalmaztatta az eszközt, amellyel különböző mintákon statikus és dinamikus, rágást utánzó vizsgálatokat végzett. Ezek kiértékelését mechanikai és CT rekonstrukciós analízisekkel végezték. A Semmelweis Egyetem keresztkötött zselatin alapú sejtvázakat állított elő, amely lágyszövet-implantátumként lesz használható, a kísérletek és laboratóriumi eredmények alapján a vázszerkezetek megfelelően támogatják a sejtek megtapadását. Ezek az anyagok sterilek, nem mérgezőek, és megfelelő pórusmérettel rendelkeznek. A cél egy olyan anyag kifejlesztése volt, amely hosszabb távú beültetésre alkalmas, így a mechanikai vizsgálatok alapján a megfelelő keresztkötőket állatkísérletekben is alkalmazták, az anyagot néhány hónapra egerek bőre alá beültetve. Az implantátumokat eltávolításuk után mikroszkópos és szövettani vizsgálatokkal elemezték. A kutatók fertőzés jeleit nem tapasztalták, megfigyeléseik alapján az élő szövetek elkezdtek beépülni a mátrixokba. A külső részen kötőszövet, a belső részen pedig érképződés alakult ki. Ezen eredmények alapján az új sejtvázak alkalmasnak bizonyultak arra, hogy lágy szöveti implantátumként engedélyezzék őket, és a fejlesztésből orvostechnikai eszköz lehessen. A Széchenyi-egyetem és a Semmelweis Egyetem kutatói közös munka során, sejtkultúrás (in vitro) kísérletekkel igazolták, hogy a 3D nyomtatott, lézeres felületkezeléssel ellátott titánimplantátumon a sejtek jól megtapadnak, és egy hét után aktívan osztódnak. A lézeres felületkezelés nem növelte sem a sejtek tapadását, sem a szaporodást, de a módszer mindenképp alkalmas lehet csontpótló implantátumok felszíni mikroszerkezetének kialakítására.
- Partnerségre lépett a Széchenyi István Egyetem és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Az oktatás és a kutatás mellett számos aktuális, a hallgatók mindennapjait, biztonságát és a társadalom jóllétét érintő – köztük balesetmegelőzési, drogprevenciós, vagyonvédelmi és áldozatvédelmi – kérdésre is kiterjed a Széchenyi István Egyetem és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság együttműködése. A Széchenyi István Egyetem az oktatás és a kutatás-fejlesztés mellett kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy az intézményben meglévő ismereteket a társadalom javára a gyakorlatban hasznosítsa. Erre teremt újabb kiváló lehetőséget a Széchenyi István Egyetem és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság együttműködése, amelyet a felek január 29-én írtak alá az intézmény győri campusán. Ennek értelmében a rendőr-főkapitányság a büntetőjog, a kriminalisztika, a kriminológia és a rendészeti tudományok esetében a jogalkalmazói gyakorlat oldalát bemutatva kapcsolódik be az oktatásba. Emellett balesetmegelőzési, drogprevenciós, vagyonvédelmi, áldozatvédelmi és más bűnmegelőzési témakörökben is előadásokat tart. A rendőrség korunk aktuális, fiatalokat nagy számban érintő témájaként az online térben elkövetett bűncselekmények megelőzésével, felderítésével és vizsgálatával kapcsolatban szintén információkat nyújt a hallgatóknak, szakmai gyakorlati lehetőséget biztosít számukra, illetve támogatja szakdolgozatok, diplomamunkák elkészítését. Az egyetem infrastruktúrájával, több tudományterületet felölelő tudásbázisával, szakértelmével járul hozzá a főkapitányság munkájához. A tervek között szerepel a közlekedés- és közbiztonsági fókuszú digitális innovációk megvalósítása is. Dr. Molnár Eszter rendőr alezredes, hivatalvezető, Nagy Ágnes rendőr ezredes, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes, dr. Varga Péter rendőr dandártábornok, Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrfőkapitány, dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi-egyetem általános és oktatási elnökhelyettese, prof. dr. Horváth Zoltán, a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar dékánja, valamint prof. dr. Smuk Péter, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar dékánja az ünnepélyes aláíráson. (Fotó: Dudás Máté) Dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi-egyetem általános és oktatási elnökhelyettese az ünnepélyes aláíráson köszönetet mondott a főkapitányság munkatársainak azért a partnerségért, amely egyszerre segíti a képzések színvonalának emelését, a pályaorientációt és a hallgatók biztonságát. „Állam- és jogtudományi karunk képzései kapcsolódnak a rendőrség munkájához is, emellett intézményünk technológiai és informatikai tudásával, fejlesztéseivel támogatni tudja a hatékony bűnüldözést. A megállapodás aláírásával elsősorban e területeken szeretnénk még szorosabbá tenni meglévő együttműködésünket” – fogalmazott. Dr. Varga Péter rendőr dandártábornok, vármegyei rendőrfőkapitány kiemelte, az egyetemmel való közös munka jelentősen hozzájárulhat a közbiztonság további javulásához, hiszen az intézmény olyan aktuális témákban végez kutatásokat, mint a mesterséges intelligencia, illetve folytat képzéseket, mint a kiberbiztonság. „Együttműködésünk eddig is példaértékű volt, ennek is köszönhető, hogy a jogi karon végzettek közül ma már többen dolgoznak a főkapitányságon, és gyakornoknak is egyre többen jelentkeznek hozzánk. Ezt a partnerséget emeljük magasabb szintre azzal, hogy új területekre is kiterjesztjük a közös gondolkodást” – húzta alá a főkapitány. Prof. dr. Smuk Péter, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar dékánja elmondta, a bűnözésben olyan technológiák jelentek meg, amelyek jogalkotási és bűnüldözési szempontból is új kihívásokat jelentenek. „Megoldásukra speciális, több tudományterületet érintő ismeretekre van szükség. Ezt a modern, jól használható tudást szeretnénk átadni a jövő szakembereinek, többek között olyan egyedülálló képzésekkel, mint a modern technológiák és kiberbiztonság joga ” – világított rá. A dékán kitért a kar Jogtudatosan elnevezésű felvételi előkészítő programjára is, amelyben ugyancsak fontos partner a rendőrség, és amelyben szintén a társadalmat kiemelten érintő kérdésekkel foglalkoznak. Dr. Horváth Zoltán, a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar dékánja megjegyezte, az együttműködésben a technológiai oldalt képviselve vesznek részt. A területet érintő képzéseik mellett megemlítette a kutatás-fejlesztés területét, és a fiatalok bevonását is. „Projektalapú oktatásunk keretében hallgatóink valós problémákra keresik a választ, így akár már a tavaszi félévben meghatározhatók olyan feladatok, amelyek a rendőrség munkáját segítő megoldásokat eredményeznek” – fűzte hozzá. Nagy Ágnes rendőr ezredes, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes végezetül elmondta, a kiberbűnözés egyre nagyobb, ma már felbecsülhetetlen mértékű károkat okoz a társadalom számára, amely ellen hatékony fellépésre van szükség. Ebben is segítséget nyújthat a két fél együttműködése. A Széchenyi István Egyetem és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság már eddig is sok területen együttműködött, amire példa többek között a Jogtudatosan elnevezésű felvételi előkészítő program. (Fotó: Adorján András)
- Tízéves jubileumát ünnepelte a Széchenyi István Egyetem informatikai szakkollégiuma
Jelentős mérföldkőhöz érkezett a Neumann János Informatikai Szakkollégium , amely nemrégiben ünnepelte alapításának tizedik évfordulóját. A hallgatói kezdeményezésből létrejött szakmai közösség nevéhez fűződik a nagysikerű P12 programozói verseny , amelynek évekig a Széchenyi István Egyetem volt a házigazdája. A társaság jelenlegi hosszú távú projektje egy hallgatóknak szóló, mesterséges intelligenciával kapcsolatos vetélkedő létrehozása. 2014-ben lelkes hallgatók csapata azzal kereste meg Takács Gábort, a Széchenyi István Egyetem Informatika Tanszékének oktatóját, hogy segítsen nekik szakkollégiumot alapítani. A fiatalok akkor már hónapok óta próbálták megtalálni a megfelelő szervezeti formát a tevékenységükhöz: először a SZE:dev önképző kör keretein belül gondolkodtak, önálló projekteket és céges együttműködéseket kerestek, végül létrehozták a Neumann János Informatikai Szakkollégium ot. Ez eleinte a Külső Kollégiumban működött, majd a Multifunkciós Épület átadása után a központi campusra helyezte át székhelyét. A Neumann János Informatikai Szakkollégium egykori és jelenlegi tagjai. (Fotó: Nyilas Fanni / Helix Rendezvényszervező Iroda /) „Az ember mindig örül, ha az oktatói pályára kerülve érdeklődő és aktív hallgatókkal találkozik. Természetes volt, hogy ha hozzám fordultatok, akkor élére álltam a kezdeményezésnek, és a szakkollégium első programigazgatójaként igyekeztem egyengetni a csapat útját. Megtisztelőnek tartottam a felkérést, büszke vagyok erre az időszakra és a nagyszerű közös eredményekre” – köszöntötte Takács Gábor a Bridge Hallgatói és Oktatói Klubban megtartott rendezvényen az egykori és a jelenlegi tagokat. „A hallgatói szervezetekben való részvétel során legalább annyit lehet tanulni, mint az órákon” – folytatta, majd hozzátette: a csapatmunka, a közös programok szervezése, a felelősségtudat és az együttműködés szükségessége mind-mind olyan tapasztalatot biztosít, amelyet későbbi pályájukon is hasznosítani tudnak a hallgatók. „A szakkollégium remek kapcsolódási pont, ezért bátorítok mindenkit, hogy legyen aktív, és hozza ki magából a legtöbbet” – húzta alá az oktató. „A szakkollégium lelkes hallgatók együttműködéséből jött létre, amely lendület kitart a mai napig” – mondta Takács Gábor alapító programigazgató. (Fotó: Nyilas Fanni / Helix Rendezvényszervező Iroda /) Dr. Hollósi János, a szakkollégium jelenlegi programigazgatója, alapító tagja kiemelte: eseménydús évtized áll a szervezet mögött, sok szép sikerrel, kihívásokkal és persze rengeteg változással. „Óriási eredménynek tartom, hogy annak idején kitaláltuk és több alkalommal is megszerveztük a P12 országos programozói versenyt, amelynek a Széchenyi István Egyetem adott otthont hosszú ideig. Számos tudományos diákköri munka született a szakkollégium égisze alatt, idén tavasszal pedig az Országos Tudományos Diákköri Konferencián is képviseltetni fogjuk magunkat. Kutatási tevékenységünk felfelé ível, évről évre egyre több dolgozat kerül ki tagjaink keze alól” – fogalmazott. Dr. Hollósi János programigazgató úgy vélte, a szakkollégium szervezeti átalakításának és a munkacsoportok bevezetésének köszönhetően fokozódott a szakkollégium tudományos tevékenysége. (Fotó: Nyilas Fanni / Helix Rendezvényszervező Iroda /) A szervezet aktuális helyzetéről Horváth Márton elnök beszélt, aki betekintést nyújtott a szakkollégium terveibe is. „A jövőben szeretnénk minél több programot szervezni, kirándulásokat, bográcsozást és tréninget is tervezünk. Felpörgetjük belső kurzusainkat, létrehozunk egy belső tudásbázist. Nyitunk a publikum felé is, félévente legalább egy előadást vagy workshopot szeretnénk, ami bárki számára látogatható lesz. Legnagyobb projektünk egy olyan hallgatói verseny, amelyet víziónk szerint a világon elsőként a Széchenyi István Egyetemen szervezünk meg: KLASK társasjátékot játszó gépi játékosokat kellene fejleszteniük a csapatoknak, amelyek közül az nyer, amelyik a legeredményesebb mesterséges intelligencia ágenst hozza létre. Jelenlegi kutatásainkkal már ezt a rendezvényt alapozzuk meg, így két-három éven belül sor kerülhet az első ilyen megmérettetésre is” – árulta el az elnök. Horváth Márton elnök a szakkollégium jelenéről és jövőjéről beszélt. (Fotó: Nyilas Fanni / Helix Rendezvényszervezői Iroda /) A tízéves jubileumi rendezvény célja az ünneplés mellett az emlékek felelevenítése és összekovácsolódás is volt. A nosztalgikus hangulatot a szakkollégium legjobb pillanataiból készített videó, a közösségépítést pedig a szakkollégium történetére és aktualitásaira is rákérdező kvíz garantálta. Az esemény helyszínét a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub , a vacsorát a Széchenyi Étterem , a hangosítást pedig a Kollégiumi Stúdió biztosította. (Fotók: Nyilas Fanni / Helix Rendezvényszervező Iroda /)
- A térség vállalkozásainak kompetenciafejlesztéséért fogott össze a régió kamaráival a Széchenyi István Egyetem
A Győr-Moson-Sopron, a Vas, valamint a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen alapít vállalkozást a Széchenyi István Egyetem. A felek erről szándéknyilatkozatot írtak alá. Az intézmény a létrejövő UniChamb Kft. koordinálásával meglévő, illetve a cégek igényei alapján fejlesztett új képzési programokat – elsősorban mikrotanúsítvánnyal záruló rövid idejű képzéseket és szakirányú továbbképzéseket – kínál a fejlődésre vágyó cégeknek. A Széchenyi István Egyetem az ország egyik meghatározó tudásközpontjaként elkötelezett a gazdaság és a társadalom fejlődését szolgáló fejlesztések, együttműködések mellett. E célhoz járul hozzá a régió kereskedelmi és iparkamaráival régóta fennálló partnersége, amelyet a közös vállalkozásalapítás még magasabb szintre emel. A Győr-Moson-Sopron, a Zala és a Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarákkal együtt létrehozott innovatív cég az UniChamb Kft. nevet kapta. A kooperáció célja a térségben működő vállalatok versenyképességének erősítése igényeikre szabott képzések és kompetenciafejlesztés által. A Széchenyi-egyetem tudásbázisára építő egyedülálló kezdeményezés a kamarákon keresztül kínál értékes fejlődési lehetőséget azoknak a vállalkozásoknak, amelyek szintet lépnének a sikerességüket meghatározó munkavállalói vagy vállalatirányítási készségek és ismeretek terén. A régiós munkaerőpiac naprakész elvárásait és a képzések kialakításának rugalmasságát a kamarák vállalkozói kapcsolatrendszere, valamint céglátogatások és tanácsadások biztosítják. Dr. Kovács Zsolt, az egyetem oktatási és általános elnökhelyettese arról beszélt, hogy az egyetem az UniChamb Kft. koordinálásával meglévő, illetve a cégek igényei alapján fejlesztett új képzési programokat – elsősorban mikrotanúsítvánnyal záruló rövid idejű képzéseket és szakirányú továbbképzéseket – kínál a fejlődésre vágyó cégeknek. Az oktatói feladatokat az intézmény számos területen széles körű szaktudással rendelkező munkatársai és partnerei látják majd el. „A mikrotanúsítványt adó képzések egy-egy részterülethez kapcsolódó, gyakorlatban azonnal hasznosítható tudás elsajátítását teszik lehetővé. Ez egy hatékony és egyre népszerűbb tanulási forma, amely mindennapi munkájukhoz rugalmasan alkalmazkodva új ismeretekhez, kompetenciákhoz juttatja a munkavállalókat” – részletezte. „A kamara országos és megyei vezetése is elkötelezett amellett, hogy elértük a munkaintenzív gazdasági fejlődés maximumát – fogalmazott Pintér-Péntek Imre, az Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. – Innen kezdve a tudásalapú gazdaság megteremtésében a legfontosabb szövetségesünk Győr-Moson-Sopron vármegyében a Széchenyi István Egyetem. Ezt tükrözi a cégalapítási szándéknyilatkozat, amely egy tudás- és információs transzfert ellátó rendszer alapját képezi.” Kovács Dezső, a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta, azért tartja fontosnak az egyetemi együttműködést, mert ahogy elképzelhetetlen területfejlesztés gazdaságfejlesztés nélkül, úgy a gazdaságfejlesztéshez elengedhetetlen a gazdaság és a felsőoktatás együttműködése. „Hiszünk a kezdeményezés sikerében” – tette hozzá Cseri József, a Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, kiemelve: a jövőt illetően kulcsfontosságú, hogy a folyamatosan változó elvárásokhoz igazodó, magasabb hozzáadott értéket biztosító képzési modellel tudják támogatni a hazai gazdaság fejlődését. A cég alapításáról szóló szándéknyilatkozat aláírásának résztvevői: Cseri József, a Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Kovács Dezső, a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Pintér-Péntek Imre, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, prof. dr. Friedler Ferenc, a Széchenyi István Egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese és dr. Kovács Zsolt, az egyetem általános és oktatási elnökhelyettese. (Fotó: Adorján András)
- Kreditet és kulturális élményeket kapnak a Széchenyi István Egyetem hallgatói a KULTKredit Program keretében
A Csontváry Kulturális Kredit (KULTKredit) Program keretében februártól olyan szabadon választható tantárgyak várnak elérhetővé országszerte, amelyek részeként az egyetemi hallgatók kulturális rendezvények látogatásával szerezhetnek kreditet. A kezdeményezéshez a Széchenyi István Egyetem is csatlakozott, a Győri Nemzeti Színházzal, a Győri Balett-tel, a Győri Filharmonikus Zenekarral és a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeummal partnerségben. A Kulturális és Innovációs Minisztérium kezdeményezésére indul útjára a KULTKredit Program, amelynek célja, hogy a hallgatók közvetlen élmények útján széles körben megismerkedjenek kulturális örökségünk értékeivel, nemzeti identitásuk alapjaival, a nem magyar nemzetiségű hallgatók pedig képet kapjanak hazánk kultúrájáról. Az ennek keretében meghirdetendő szabadon választható tárgy teljesítésének feltétele a kulturális rendezvényeken való részvétel, amely a Széchenyi István Egyetemen a Győri Nemzeti Színház, a Győri Balett, a Győri Filharmonikus Zenekar és a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum partnerségével válik elérhetővé. Az ünnepélyes aláírás résztvevői: Velekei László, a Győri Balett igazgatója, dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem általános és oktatási elnökhelyettese, Novák Irén művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár, Fűke Géza, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója, Székely Zoltán, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum igazgatója és Bakos-Kiss Gábor, a Győri Nemzeti Színház igazgatója. (Fotó: Adorján András) A Győri Nemzeti Színház az első vidéki helyszínként adott otthont az együttműködési megállapodás aláírási ünnepségének január 27-én. Az eseményen Novák Irén művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár kiemelte, a kulturális kormányzat a 2024–2025-ös tanév második félévében mintaprogramként 11 magyarországi egyetemen, 44 kulturális intézmény partnerségével indítja el a tantárgyat. „Az elmúlt években minden korosztályt megcéloztunk magyar kultúra népszerűsítésére: többek között elindult az óvodásoknak szóló Vitéz László Program, az általános iskolásoknak a Lázár Ervin Program, míg a középiskolásoknak a »KULTUP – Belenősz a kultúrába! Program«, a KULTKredit pedig az egyetemistákat célozza meg. Ők a jövő értelmisége, ez a program pedig értékalapú alternatívát kínál a számukra. A kulturális élmények a kikapcsolódás mellett inspirálhatják őket, motivációt és új ismereteket adhatnak számukra” – fogalmazott a helyettes államtitkár. Dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi-egyetem általános és oktatási elnökhelyettese elmondta, nem volt kérdés, hogy csatlakoznak a programhoz, hiszen Győr hazánk egyik legszínesebb kulturális palettájával rendelkező városa, intézményük pedig mintegy 15 ezer – köztük ezer nemzetközi – hallgatójával a térség legjelentősebb fiatalokból álló közösségét adja. „Tizenegy tudományterületen oktató és kutató egyetemünk egyik legfontosabb elve, hogy hallgatóink olyan értékes tudást sajátítsanak el, amellyel szakterületük legjobbjai lehetnek. Emellett a fiataloknak olyan színvonalas közösségi és kulturális programokat, sportolási lehetőségeket kínálunk, amelyek által valóban felejthetetlenek lesznek az itt töltött évek. A programmal a nálunk tanulók Győr művészeti életének legjavába nyerhetnek betekintést, és még tanulmányi kreditet is kapnak érte. Kiváló lehetőség ez számukra, amiért ezúton is köszönetet mondunk a Kulturális és Innovációs Minisztériumnak” – emelte ki. Bakos-Kiss Gábor, a Győri Nemzeti Színház igazgatója hiánypótlónak és rendkívül nagy jelentőségűnek nevezte a kezdeményezést, amelyhez a győri kulturális intézmények örömmel csatlakoztak. „ A KULTUP Program egyik zászlóshajója a győri színház, a tavalyi évadban 48 településre jutottunk el, és több előadásunkat példaként állítják a csatlakozó intézmények elé. A Széchenyi-egyetemmel kiváló a kapcsolatunk, amit a KULTKredit Program kapcsán tovább építünk, egyre inkább bevonva a hallgatókat” – hangsúlyozta. Székely Zoltán, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum igazgatója azt emelte ki, hogy a program révén hatékonyabban tudják megszólítani az egyetemista korosztályt. „Győr-Moson-Sopron vármegyei hatókörű intézményként széles körű tevékenységet folytatunk, kiállításaink mellett koncerteket, közművelődési programokat, szakköröket, irodalmi esteket is rendezünk. A fiataloknak tárlatvezetésekkel készülünk, amelyeken a térség történetét ismerhetik meg, emellett pedig rendkívül gazdag művészeti gyűjteményekkel rendelkezünk” – ismertette az igazgató, aki bízik benne, hogy a kezdeményezés segítségével nagyon sok fiatal válik rendszeres múzeumlátogatóvá.
- Siker a nemzetközi porondon: Magyarország első profi szimulátorcsapata alakult meg a Széchenyi István Egyetemen
Idén alakult meg a Széchenyi István Egyetem e-sport-divíziójának (SZESE E-Sport) első profi motorsportszimulátor-csapata, amely rögtön a sportág élmezőnyébe lépett. A kiemelkedő magyar versenyzőkből álló gárda nemrég az amerikai Daytona 24 órás szimulátorversenyen ért el nagyszerű eredményt: az 5. helyet szerezte meg az LMP2 kategória legerősebb mezőnyében. A Széchenyi István Egyetem e-sport-divíziója méltán népszerű a fiatalok körében: az intézmény modern infrastruktúrával és képzett szakemberekkel támogatja az egyesületi és professzionális e-sportolást. A szakág életében 2025-ben új időszámítás kezdődött, megalakult ugyanis első profi szimulátorcsapata, amely a virtuális motorsportban képviseli az egyetemet és Magyarországot. A gárda vezetője Nagy Zsolt, az egyetemi Digitális Fejlesztési Központ e-sport-divíziójának munkatársa, aki közel két évtizedes hazai és nemzetközi szimulátoros tapasztalattal a háta mögött segíti a tehetségeket. A csapat első nagy sikerét az iRacing által szervezett nemzetközi Daytona 24h versenyen érte el, ami a virtuális motorsport egyik legkiemelkedőbb eseménye. Csaknem 24 ezer játékos 5600-nál is több csapatban küzdött a győzelemért, mintegy hárommillió kört megtéve az amerikai virtuális pályán. Olyan nagy nevek is „rajtrácsra álltak”, mint Max Verstappen négyszeres Forma–1-es világbajnok, Kiss Norbert hatszoros kamion-Európa-bajnok vagy Bruno Spengler, a német túraautó-bajnokság (DTM) győztese. A megmérettetést többmilliós közönség követte figyelemmel a hivatalos közvetítéseken, valamint az indulók streamjein keresztül. A győriek csapatát hazai és nemzetközi szinten is jól ismert profik alkották, akik számos hazai és nemzetközi sikert értek már el pályafutásuk során. Tóth Dávid Magyarország egyik legeredményesebb szimulátorversenyzője, többszörös hazai bajnok, valamint világbajnoki résztvevő. Simon Tamás a hazai szimulátorozás egyik meghatározó alakja, világbajnoki résztvevő, autóbeállítás-specialista. Pálla Balázs a Széchenyi-egyetem mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök hallgatója, a SZESE E-Sport színeiben több hazai bajnoki cím birtokosa. A gárda legfiatalabb tagja, Oláh Dániel mindössze 16 éves. Tehetségét bizonyítja, hogy 2024-ben megnyerte a K&H Magyar Nemzeti E-Sport Bajnokságot. Pálla Balázs profi szimulátorversenyzőként képviseli a Széchenyi István Egyetemet a SZESE E-Sport (Pro) csapatában, miközben az intézmény mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki képzésének hallgatója. (Fotó: Dudás Máté) A SZESE E-Sport (Pro) csapata a daytonai 24 órás verseny LMP2 kategóriájában, a legerősebb mezőnyben (Top Split) versenyzett, és az 5. helyet szerezte meg, többször vezetve a versenyt. A győri alakulat közel egyperces előnyt is kiautózott, amikor a változó időjárási körülmények és a romló tapadás miatt egy kis hiba balesetet eredményezett, amelyben autója megsérült. A javítások után a versenyzők elszántan küzdötték vissza magukat az élmezőnybe. A tehetséggondozás érdekében a Széchenyi István Egyetem akadémiai csapatot is indított, amely a fiatal versenyzők felfedezését és képzését tűzte ki célul azért, hogy a jövőben ők is profi versenyzőkké válhassanak. A SZESE E-Sport Academy a daytonai versenyen az LMP2 kategóriában a 3. helyet ért el a 3. legerősebb mezőnyben. A csapat tagja Varga Máté, a Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium tanulója, Pálla Bálint, a Széchenyi István Egyetem joghallgatója, Mihalidesz Máté, a budapesti Fáy András Technikum tanulója, valamint Gázser Gergő, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök-hallgatója. A Daytona 24 órás verseny LMP2 kategóriájában a SZESE E-Sport (Pro) csapat a legerősebb mezőnyben indult. A felvételen a gárda autója épp Max Verstappen Red Bullja előtt vezeti a mezőnyt. Az egyedi festést Kiss Tibor készítette. Az intézmény két további csapattal is képviseltette magát. A Nagy Zsolt, Kovács Bence, Kovács Gergely és Lampert Máté összeállítású SZESE E-Sport UNI szintén az LMP2 kategóriában, a 18. legerősebb mezőnyben a 8. helyet érte el. Az egyetem GT3-as kategóriájú csapata baleset következtében kénytelen volt feladni a versenyt. Akit érdekel az egyetemi e-sport alakulása, nyomon követheti azt a SZESE E-Sport Facebook -, Instagram -, TikTok -, Twitch - és Discord -csatornáin, valamint a hivatalos honlapon .
- Innovatív jármű- és gyalogos-forgalommenedzsment alkalmazást fejlesztettek a Széchenyi István Egyetemen
Akadálymentes és folyamatos jármű-, illetve gyalogosközlekedést tesz lehetővé az UniParking elnevezésű forgalommenedzsment-alkalmazás, amelyet az Uni Inno Zrt.-nél, a Széchenyi István Egyetem százszázalékos tulajdonában lévő vállalkozásnál fejlesztettek ki. Az innováció a valós piaci igényeket kiszolgálva a beléptetést és forgalomirányítást is új szintre emeli a felhőalapú rendszer segítségével. A Széchenyi István Egyetem elkötelezett az innovációk létrehozása iránt, a z általa alapított Uni Inno Zrt. célja pedig a szellemi alkotások támogatása, a fejlesztési eredmények hasznosításának elősegítése. Az NKFIH 2021-1.1.4-GYORSÍTÓSÁV pályázaton nyertes projekt során a cég az Uninet Kft. és a Digitális Fejlesztési Központ szakértőinek bevonásával speciális rendszert valósított meg. Az UniParking forgalommenedzsment-alkalmazás sajátossága, hogy az eddigieknél sokkal rugalmasabban és könnyebben integrálja az adott területen található kapukat, ajtókat, sorompókat, több technológiával elősegítve a belépéshez szükséges jogosultság meghatározását és kezelését. „A gyalogosbeléptetés esetében a klasszikus kártyás megoldást azzal egészítettük ki, hogy az alkalmazásban virtuális kártyát tudunk létrehozni, amely igény esetén rendszeres vagy egyszeri belépésre is jogosíthat” – fogalmazott Daliás Tibor, az egyetem Digitális Fejlesztési Központjának fejlesztőmérnöke. Hozzátette, a járműforgalom esetében a hagyományos rendszámfelismerő rendszerhez ugyancsak kioszthatók hasonló jogosultságok. „Ezt egészítettük ki azzal a foglaltságjelző rendszerrel, amely kameraképek és a mesterséges intelligencia segítségével működik. Mindez jelentősen megkönnyíti a felhasználók dolgát, akik így az alkalmazásban arról is tájékozódhatnak, hogy a területen belül hol találnak szabad parkolóhelyet” – fogalmazott. A költséghatékonyságot növeli, hogy a kameraképek feldolgozása kiválthatja a fizikai foglaltságjelző berendezéseket, hiszen a mesterséges intelligencia felismeri a szabad helyeket. A felvételen Daliás Tibor, a Széchenyi István Egyetem fejlesztőmérnöke mutatja a mesterséges intelligenciával támogatott alkalmazást. (Fotó: Adorján András) A rendszer felépítése moduláris, tehát teljes egészében a megrendelő igényeire szabható. Az alkalmazás akkor is használható, ha csak a gyalogos- vagy csak a járműves rendszerre van szükség, ha teljesen új rendszert kell kiépíteni, sőt akkor is, ha valaki a meglévőt szeretné „felokosítani”. A mai kor embere magától értetődőnek tartja a mobilitást, így a járművek száma rohamosan növekszik. Ezek kezelése, elhelyezése viszont egyre nehezebb feladat, főleg a nagy forgalmú intézményeknél, kereskedelmi egységeknél. „Innovációnk abban segít, hogy a beléptetés és a forgalomirányítás folyamatai egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá váljanak. Olyan integrált megoldásokat kínálunk, amelyek zökkenőmentesen kezelik a járművek és a gyalogosok mozgását, biztosítva a hozzáférési jogosultságok precíz kezelését. A felhőalapú rendszer lehetővé teszi a valós idejű azonosítást és a biztonsági rendszerek folyamatos kommunikációját, hogy minden helyzetben kontroll alatt lehessen tartani a forgalmat a szoftver segítségével. Az azonnali megjelenítést erősíti az 5G-képes kommunikáció” – összegezte a fejlesztőmérnök. Az UniParking rendszer egyaránt alkalmas bevásárlóközpontok, sportlétesítmények, iroda- és parkolóházak, parkolóudvarok, ipari létesítmények, kórházak, közszolgálati intézmények, valamint turisztikai célú attrakciók forgalommenedzselésére. Használatával a parkolók kihasználtsága is növelhető, amely sok esetben többletnyereséget jelent. A valós idejű képekről 5G-modullal ellátott kamerák gondoskodnak. (Fotó: Adorján András)
- 35 éves az Alkotmánybíróság: nemzetközi konferencián vállaltak szerepet a győri jogi kar képviselői
A magyar rendszerváltozás alapvető fontosságú mozzanata volt az Alkotmánybíróság 1989-es megalakulása. A győri jogi kar korábbi és jelenlegi oktatói, illetve kutatásai révén szorosan kapcsolódik a testülethez, így a 35. évforduló alkalmából rendezett budapesti konferencián is szerepet vállalt. „Az alkotmánybíróságok működésének korszakai – kihívások és válaszok” címmel rendeztek nemzetközi konferenciát január 23-án Budapesten, a Parlamentben az Alkotmánybíróság (AB) alapításának 35. évfordulója alkalmából. Az eseményen Sulyok Tamás köztársasági elnök beszédében kiemelte: „A testület nemes céljaihoz méltóan sikeresen őrködik az alkotmányos rend felett, biztosítja az alapvető jogokat, a hatalom végső korlátjaként pedig megóvja a demokratikus jogállamot. A nemzet Alaptörvényébe írt értékeit képviseli és oltalmazza. Irányt mutat és gátat szab az újabb kihívásokkal szemben, amelyek a technológia robbanásszerű átalakulása következtében szélsőséges ideológiák terjedésével érik a társadalmunkat, jogrendszerünket.” Jelentős hazai és nemzetközi érdeklődés mellett rendezték meg a konferenciát, amelyen többek között a győri jogi kar Batthyány Lajos Szakkollégiumának tagjai is jelen voltak. Az államfővel összhangban Juhász Imre, az Alkotmánybíróság elnöke úgy fogalmazott: „Az Alkotmánybíróság az alkotmány értelmezése és az érintett törvények, egyéb jogszabályok alkotmányos kontrollja mellett nem vonhatja ki magát a társadalmi folyamatok vizsgálatából sem. Az úgynevezett alkotmányos párbeszéd során figyelemmel van az úgynevezett nemzetközi bírói fórumok és a társalkotmánybíróságok ítélkezési gyakorlatára is.” Megjegyezte: mindez összetett feladat, mert mégis az adott állam alkotmányos identitását kell elsősorban szem előtt tartania. A konferencián prof. dr. Smuk Péter, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának dékánja egy szekció moderálásában is részt vett. A konferencián a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara is tevékenyen képviseltette magát. „Karunk több szempontból erősen kötődik az Alkotmánybírósághoz. Számos professzorunk volt vagy most is a testület tagja, így Bihari Mihály, Kukorelli István, Lenkovics Barnabás, Stumpf István, Németh János, Lévay Miklós és Patyi András. Sőt, közülük hárman – Bihari Mihály, Lenkovics Barnabás és Németh János – a testület elnöki tisztségét is betöltötték. Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszékünk alkotmányjogi kutatásokkal foglalkozik, ami szintén szorosan kapcsolódik az Alkotmánybírósághoz. Egykori és jelenlegi oktatóink közül többen dolgoznak vagy dolgoztak a testület tanácsadóiként is. Emellett az alkotmányjogi szemináriumok hallgatói rendszeresen tesznek tanulmányi kirándulásokat az AB-n, amelynek szimulációs versenyein rendre eredményesen szerepelnek csapataink. Ennek megfelelően örömmel vettünk részt a rendezvényen, amelynek szervezésében dr. Erdős Csaba társadalmi kapcsolatokért felelős dékánhelyettes is szerepet vállalt, jómagam pedig egy szekció moderálását láttam el” – fejtette ki prof. dr. Smuk Péter dékán. Hozzátette: a konferencián számos országból érkeztek vendégek, így értékes személyes kapcsolatok építésére nyílt mód többek között lengyel, portugál és macedón alkotmánybírákkal, illetve a szlovák, a román és a szerb alkotmánybíróság magyar tagjaival. Érdekesség, hogy Korhecz Tamás, a szerb Alkotmánybíróság tagja a győri jogi karon is oktat. A rendezvény személyes kapcsolatok kialakítását is segítette. A felvételen Lee J. Strang, az egyesült államokbeli Ohiói Állami Egyetem professzora, Ľuboš Szigeti, a Szlovák Köztársaság Alkotmánybíróságának alelnöke és Smuk Péter, a győri jogi kar dékánja.
- EU-s pályázati sikerek: Horizon Europe és Interreg Danube nemzetközi kutatási támogatásokat nyert el a Széchenyi István Egyetem
Nemzetközi kutatási pályázataival nyert el a napokban jelentős támogatásokat a Széchenyi István Egyetem, amely az Európai Unió Interreg Danube és Horizon Europe programjainak segítségével kapcsolódik be környezetvédelmi, fenntarthatósági, víz- és halgazdálkodási kutatásokba. Ebben olyan neves intézményekkel működik együtt, mint a horvát Zágrábi és a brit Leedsi Egyetem, vagy épp a WWF közép- és kelet-európai környezetvédelmi szervezete. A Széchenyi István Egyetem stratégiájának kiemelt területe a rangos nemzetközi intézményekkel közös tudományos tevékenység fejlesztése. Emellett kulcsfeladatának tekinti a fenntartható fejlődés, valamint a környezet- és klímavédelem kérdéseinek feltárását. Ezen célokat szolgálják azok a 2025 elején környezetvédelmi, fenntarthatósági, víz- és halgazdálkodási témákban induló nemzetközi kutatások, amelyekre a sikeres pályázatok révén az Európai Unió által finanszírozott Interreg Danube és a Kormányzati Önerő Alap által finanszírozott Horizon Europe programok biztosítanak támogatást. A tudományos munkát konzorciumok fogják össze, melyekben a győri egyetem mellett neves külföldi intézetek, szervezetek és felsőoktatási intézmények vesznek részt. A Széchenyi István Egyetem győri campusa – az intézmény számára rendkívül fontos a fenntarthatósághoz, valamint a klíma- és környezetvédelemhez való hozzájárulás, ezt szolgálják az elnyert támogatások révén megvalósuló kutatások is. (Fotó: Korcz Miklós Máté) A HORIZON-MISS-2024-OCEAN-01-02 pályázaton a Széchenyi-egyetem 110 millió forint támogatást nyert el „Fenntartható vízgazdálkodás és a halak vándorlásának és élőhelyeinek integrált kezelése a Duna vízgyűjtő területén és a Fekete-tenger északnyugati részén” című kutatási tervével. A projekt az európai zöld megállapodás, a biológiai sokféleségre vonatkozó stratégia, a vízügyi keretirányelv, az élőhelyvédelmi irányelv és az édesvízi ökoszisztémák védelmére vonatkozó szakpolitikák végrehajtásához járul hozzá a halélőhelyek és halfajok megfigyelése és védelme révén. A kétéves kutatást a horvát Zágrábi Egyetem vezeti olyan további intézményekkel partnerségben, mint a német Eichstatt-Ingolstadti Katolikus Egyetem, a román Duna-delta Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Intézet vagy a szlovák Kassai Műszaki Egyetem. A projektet a Széchenyi-egyetem részéről dr. Bene Katalin, a Közlekedésépítési és Vízmérnöki Tanszék egyetemi docense fogja össze. A HORIZON-CL6-2024-CLIMATE-02-1 pályázaton 30,5 millió forint támogatásban részesült a Széchenyi-egyetem. Az ötéves klímavédelmi kutatást magyar részről dr. Kulmány István, az intézmény mosonmagyaróvári Smart Farm tangazdaságában működő Agrár- és Élelmiszeripari Kutatóközpont vezetője irányítja. A ClimateSmartExperiments (CSE) névre keresztelt program célja a kutatóállomások, illetve a hozzájuk kapcsolódó kutatói közösség aktív hálózatának kifejlesztése és megszervezése az összes EU-tagállamban és társult országban annak érdekében, hogy közös kreatív kutatási megközelítések és innovatív megoldások jöjjenek létre az éghajlatváltozás mérséklésére és az ahhoz való alkalmazkodásra. A konzorcium a holland Stichting Wageningen kutatóintézeteinek vezetésével valósul meg olyan partnerekkel, mint a brit Leedsi Egyetem, a francia Nemzeti Mezőgazdasági Kutatóintézet vagy a ciprusi Mezőgazdasági, Vidékfejlesztési és Környezetvédelmi Minisztérium. A részben európai uniós finanszírozású Interreg Danube pályázaton 129.998 euró (kb. 53 millió forint) támogatást nyert el a Széchenyi-egyetem. A nemzetközi halgazdálkodási kutatás sikeréért az intézmény részéről dr. Guti Gábor, a Természetesvízi Halgazdálkodás Kutatócsoport munkatársa felel. A hároméves projekt célja egy határon átnyúló rendszer létrehozása és tesztelése a tokhalak monitorozása és a dunai vándorló halak védelme érdekében. A román Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium vezetésével megvalósuló nemzetközi kutatásban részt vesz többek között a Természetvédelmi Világalap (WWF) közép- és kelet-európai környezetvédelmi szervezete, a Moldovai Állami és a Belgrádi Egyetem, valamint a bécsi Természeti Erőforrások és Élettudományi Egyetem.
- Jelentős sikereket értek el a Széchenyi István Egyetem adattudományi szakkollégiumának hallgatói
A Széchenyi István Egyetem Széll Kálmán Közgazdasági Adattudományi Szakkollégiuma három éve építi azt a tudományos fórumot, amely egyszerre kínál inspiráló, értékes kapcsolati hálót, mély tudást és korlátlan lehetőségeket a hallgatóknak. A tehetséggondozó közösség tagjai az elmúlt esztendőben jelentős eredményeket értek el: kiváló helyezéseket szereztek a Tudományos Diákköri Konferencián (TDK), kutatásaikat pedig publikációkban ismertették. A Széchenyi István Egyetem Széll Kálmán Közgazdasági Adattudományi Szakkollégiumának különlegessége, hogy angol nyelvű, ami nemcsak a nyelvi készségeket fejleszti, hanem nemzetközi perspektívát is biztosít a tagok számára. „A hallgatók így könnyebben kapcsolódhatnak be nemzetközi kutatási projektekbe, magabiztosan vehetnek részt nemzetközi konferenciákon és publikálhatnak rangos nemzetközi tudományos folyóiratokban. Ez hatalmas előnyt jelent a későbbi szakmai és akadémiai karrierjük során” – fogalmazott dr. Buics László, a szakkollégium programigazgatója. Hozzátette, az évről évre gyarapodó nemzetközi közösség lehetőséget kínál arra, hogy magyar és külföldi hallgatók együtt dolgozzanak különféle kutatási projekteken, megosszák egymással tapasztalataikat, és közösen találjanak innovatív megoldásokat a gazdaság és az adattudomány kihívásaira. A sokszínű környezet nemcsak a tudományos munkát gazdagítja, hanem kulturális nyitottságra, együttműködésre és széles látókörű gondolkodásra ösztönzi a tagokat. Kiemelte, a szakkollégium a személyes fejlődést kutatásmódszertani előadásokkal, készségfejlesztő tréningekkel, idegen nyelvi kurzusokkal és mentorprogramokkal is segíti. A szakkollégium a Széchenyi István Egyetem idei Tudományos Diákköri Konferenciáján részt vett magyar és nemzetközi tagjai. (Fotó: Miklós Balázs) A tagok az elmúlt évben jelentős eredményeket értek el: 77 intézményi és országos TDK-szereplés, 31 magyar és 46 angol nyelvű dolgozat, 41 díj – 12 első, 15 második, négy harmadik helyezés és 13 különdíj – fémjelzi tevékenységüket. Emellett 24 konferencia-előadást tartottak, nyolc konferencia-tanulmányt publikáltak, köztük két Scopus-indexált tanulmányt, valamint négy A kategóriás, tíz Q3-as, öt Q2-es és két Q1-es tudományos cikket jegyeztek. „A szakkollégium mottójában az áll: Smart Network, Deep Knowledge, Infinite Opportunities. Mindez arra utal, hogy mindenkit várunk, aki mélyebb tudást szerezne, új lehetőségeket fedezne fel, és értékes kapcsolatokat építene. Az alap- és mesterszakosok számára egyaránt lehetőséget kínálunk arra, hogy izgalmas kutatásokban vegyenek részt, nemzetközi konferenciákon szerepeljenek, és tudományos publikációkkal járuljanak hozzá saját és közösségük sikereihez” – összegezte dr. Buics László. Hozzátette, a szakkollégium felkereshető e -mailben a szellkalman@sze.hu címen, honlapjukon , Facebook on és LinkedIn en . A jelentkezési lap innen elérhető.
- Minőségi képzések: a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság szerint példaértékűek a Széchenyi István Egyetem megoldásai
A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) elismerte a Széchenyi István Egyetem minőségi oktatásért végzett tevékenységét – ez a legfontosabb üzenete annak a jelentésnek, amelyet a testület az intézmény nemrégiben lezárult monitoreljárása végén tett. A Széchenyi István Egyetem legutóbbi, 2021 végén lezárult felsőoktatási akkreditációs eljárása eredményeként a MAB 2026. december 31-ig akkreditálta az intézményt egy 2024-es monitoreljárás közbeiktatásával. Az utóbbira tavaly ősszel került sor. Ennek során a MAB úgy határozott, hogy az akkreditációs hatályt fenntartja 2026. december 31-ig. A testület indoklásában kiemelte, hogy a Széchenyi-egyetemen 2021 óta jelentős pozitív változás és tudatos építkezés tapasztalható a minőségmenedzsmentben. Leszögezte azt is, hogy az elindított új folyamatok, a bevezetett új eljárások során alkalmazott megoldások példaértékűek. „Az intézményben kialakított elnökhelyettesi rendszer és az ehhez rendelt feladatelosztás hatékony szervezeti irányítást és megvalósítást tesz lehetővé a belső minőségbiztosítási tevékenységek működtetésében” – húzta alá a MAB. A dokumentumban szerepel az is, hogy az egyetem számos lépést tett annak érdekében, hogy a hallgatóközpontú szemlélet áthassa az oktatás folyamatát. A grémium pozitívumként értékelte, hogy a bekövetkezett szervezeti változások támogatják a minőségbiztosítási feladatok összefogását, irányítását, illetve hogy az intézmény kidolgozta az oktatói kompetenciaelvárásokat, a teljesítményértékelési és a belső képzési rendszert. A Széchenyi István Egyetem rendkívül fontosnak tartja a hallgatóközpontú szemléletet. (Fotó: Korcz Miklós Máté) „Egyetemünk kiemelten koncentrál a minőségi oktatásra. Ennek érdekében olyan folyamatokat alakítottunk ki, amelyek garantálják, hogy a stratégiai tervekből a kitűzött célok eléréséhez konkrét cselekvési programok készüljenek, majd hatásukat időről időre elemezve elvégezzük a szükséges változtatásokat, finomhangolásokat. Ez több mint tizenötezer hallgatóval rendelkező, kétszázat meghaladó különféle képzést nyújtó intézményünk számára elengedhetetlen – emelte ki dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem általános és oktatási elnökhelyettese. – Örülünk, hogy a MAB az európai sztenderdek alapján készült jelentésében megerősítette, jó úton járunk, és példaértékűnek nevezte a magas színvonalú oktatásért tett erőfeszítéseinket.” Papatyi Csaba, az egyetem monitoring és minőségügyi igazgatója, valamint dr. Krankovits Melinda minőségügyi feladatokért felelős vezető arról tájékoztatott, hogy ősszel lezajlott az egyetem négy doktori iskolája közül kettő szokásos akkreditációs eljárása is. A MAB ismét akkreditálta a Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskolát. Indoklásában kiemelte, hogy a támogató – pénzügyi, gazdálkodási, informatikai – folyamatok, valamint az infrastruktúra jó hátteret biztosítanak az oktatási és kutatási tevékenységhez. A testület az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola akkreditációs hatályát is fenntartotta, miután a monitorbeszámolót magas színvonalúnak, példamutatóan alaposnak, az előírt feltételek teljesítését pedig megfelelőnek értékelte. „A MAB pozitív értékelése rendkívül fontos, mert egyetemünk arra törekszik, hogy kiváló hallgatóink ne csak doktori fokozatot szerezzenek, hanem területükön a nemzetközi tudományos közösség részeivé váljanak” – hangsúlyozta prof. dr. Friedler Ferenc, az intézmény tudományos elnökhelyettese, rektora.
















