1792 találat
- Startol a SZEN: Desh, Beton.Hofi, Dzsúdló a Széchenyi Egyetemi Napok színpadán
A győri fesztiválszezon nyitánya minden évben a Széchenyi Egyetemi Napok (SZEN), amely április 22-én rajtol az intézmény campusán. A mindenki számára nyitott rendezvényen sport- és közösségi programok, valamint koncertek várják az érdeklődőket. A Széchenyi István Egyetem legnépszerűbb rendezvénye a SZEN . A program az elmúlt évtizedben hallgatói napokból valódi fesztivállá nőtte ki magát, és a hosszú szabadtéri szezon első nagy eseményévé vált országos szinten is. Idén is számos hazai előadó fordul majd meg a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub udvarán felállított Audi Hungaria Nagyszínpadon: Desh, Beton.Hofi és Dzsúdló mellett fellép Bruno x Spacc, KKevin, Belano, a BSW, a Girlhood és a Punnany Massif is. Az egyetemi klubszínpad vendége lesz többek között VZS, Nótár Mary, illetve a Groovehouse, alul pedig az ország legnépszerűbb DJ-i garantálják a hangulatot, mint Pixa, Metzker Viktória vagy Regán Lili. Érdekesség, hogy a Kollégiumi Stúdió néhány korábbi tagja által alapított, drum and bass műfajra fókuszáló Westside Waves is bemutatkozik a fesztiválon, valamint az is, hogy idén már három nap kipróbálható lesz a nagysikerű silent disco, ahol a résztvevők nem hangfalakból hallgatják a zenét, hanem vezeték nélküli fejhallgatókon, több csatorna között váltogatva. A SZEN-en minden műfaj rajongója megtalálhatja a számítását. (Fotó: Dudás Máté) „Szervezőként kettős célunk van: egyrészt, hogy a hallgatók és a munkatársak jól érezzék magukat, másrészt, hogy a Győrben és környékén élők is velünk fesztiválozzanak, hiszen az esti eseményekre bárki jegyet válthat” – fogalmazott Vályi Nagy Dávid, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke, aki azt is hozzátette: bár a rendezvény hivatalosan április 22-től 25-ig tart, de bizonyos programelemek már 19-én, vasárnap elkezdődnek. „A hagyományos Kollégiumi Kidobóssal kezdünk vasárnap este, majd jön a SZE Derby autós ügyességi vetélkedőnk, és sörpongbajnokságot is szervezünk. Szerdán indul a chill park a K3 kollégium előtti füves területen. Itt feltöltődhetnek a megfáradt fesztiválozók, akiket profi fodrász, sminkes és masszőr is vár majd. Az edzőcsarnok mellett pedig dodzsem és lézeres agyaggalamb-lövészet biztosítja a hangulatot” – említette Söveges Zalán, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat rendezvényszervezésért felelős alelnöke. Szintén a nappali programokhoz kapcsolódik, hogy szerdán az E.ON nagy kitelepüléssel, sok aktivitással és meglepetéssel készül. Nem csupán a zenés-táncos események vonzzák a hallgatókat, de a sportlehetőségek is sokakat megmozgatnak. Ebben a néhány napban az egyetemen űzött közkedvelt sportágakban próbálhatják ki magukat a fiatalok, mint a B33 kosárlabda , a röplabda vagy a pilates . Emellett az egyetemi napokra időzítették a labdarúgó SZE Kupa döntőjét, idén először rajtol az I. SZE Sárkányhajó Campus Kupa és a hagyományos püspökerdei futás sem maradhat el. Mindehhez extra motivációt biztosít, hogy a programokon való részvétellel testnevelési tárgyak is abszolválhatók. „A Red Bull-lal együttműködésben elhoztuk a SZEN-re a Four 2 Score kispályás labdarúgótorna egyik magyar selejtezőjét, amelynek győztese kvalifikálja magát a budapesti döntőre. Két korábbi válogatott futballista, Torghelle Sándor és Kabát Péter megfigyelőként vesz részt az eseményen, akik a kiesett csapatokból választanak ki egy-egy játékost, hogy a vigaszágon tovább küzdhessenek” – árulta el Malomsoki Milán, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat sportért felelős elnöki megbízottja, aki kiemelte: az eseményre április 22-én kerül sor a műfüves pályán. Jegyvásárlás A Széchenyi Egyetemi Napok nappali programjai szabadon látogathatók, viszont az esti koncertekre és bulikra a belépés karszalaghoz kötött. Az eddigi évekhez hasonlóan nemcsak egyetemi polgárok, hanem külsősök is részt vehetnek a rendezvényen. A jegyeket és a bérleteket a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub weboldalán , valamint személyesen a Hallgatói Információs és Szolgáltató Központban vásárolhatják meg az érdeklődők.
- Audi Development Camp: újra Győrbe várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetem
A Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria szakmai együttműködésének kiemelkedő eleme az Audi Development Camp, amely 2026 nyarán ismét Győrbe várja a jövő mérnökeit. A nemzetközi, angol nyelvű rövid képzési program idén július 20. és 27. között kínál lehetőséget a hallgatóknak, hogy valós ipari kihívásokon keresztül fejlesszék tudásukat. Jelentkezni április 30-ig lehet. Az Audi Development Camp az elmúlt években a Széchenyi István Egyetem és a Győrben autógyárat, motorgyárat, fejlesztőközpontot és szolgáltatási központot is működtető Audi Hungaria szoros partnerségének egyik kiemelt projektjévé vált. Ennek során a világ számos országából érkező fiatalok valódi ipari kihívásokon dolgoznak, miközben elismert akadémiai és vállalati szakemberektől tanulják meg a szakma rejtelmeit. A program sajátossága, hogy minden évben egy közvetlenül az Audi Hungaria által megadott feladaton dolgoznak a hallgatók, nemzetközi csapatokban. Ezúttal egy komplex robotikai megoldás kidolgozása és implementálása áll majd a középpontban. A gyakorlatorientált képzésre olyanokat várnak, akiknek tanulmányai érintik a robotikai és a programozási (Python vagy C++), az informatikai és mechatronikai, illetve a jármű- és gépészmérnöki ismeretek valamely területét. A tábor hivatalos nyelve az angol, így a résztvevők kommunikációs készségeiket is gyakorolhatják. A projektfolyamat strukturált mérnöki megközelítést követ: a probléma meghatározásától és a rendszerkoncepció kidolgozásától kezdve a szimuláción és megvalósításon át egészen a validációig vezeti végig a hallgatókat. A cél olyan innovatív, ugyanakkor megvalósítható megoldások létrehozása, amelyek megfelelnek a modern ipari elvárásoknak. Galéria az előző évi programról. (Fotók: Nagy Gergely) A július 20. és 27. közötti program elején a résztvevők felkészítő képzést kapnak a Széchenyi István Egyetem tapasztalt oktatóitól, amely megalapozza a sikeres projektmunkát. A hallgatók a hét folyamán folyamatos mentorálásban részesülnek, így nemcsak technikai tudásukat mélyíthetik el, hanem a rendszerszintű gondolkodásban is fejlődhetnek. A tábor különlegessége, hogy a csapatok eredményeiket az egyetem és az Audi Hungaria szakemberei előtt mutathatják be, a győztes pedig exkluzív ajándékokban és élményekben részesül. A program része egy gyárlátogatás is, amelynek során a hallgatók közvetlen betekintést nyerhetnek a győri székhelyű nagyvállalat működésébe. A Széchenyi-egyetem a résztvevők számára szállást biztosít a győri campuson, emellett délutánonként közösségi és csapatépítő programokkal segíti az ismerkedést. A részvételi díj 365 euró, amely magában foglalja a szállást, az oktatást, az ebédet, a megnyitó és záróesemények ellátását, a hivatalos pólót, a sikeres teljesítésről szóló mikrotanúsítványt, a mentorálást, a tananyagokat, valamint a szakmai programokat. A felvételi interjúk során nyújtott teljesítmény alapján a legjobb hét százalékba kerülők ösztöndíjban részesülnek. A jelentkezési határidő 2026. április 30. A pályázók a regisztrációs űrlap kitöltésével és a 15 eurós regisztrációs díj befizetésével jelentkezhetnek. Az önéletrajzok alapján kiválasztott hallgatók online interjúk során mutatkozhatnak be a mentoroknak és a szervezőknek. A legjobbak ezt követően kapnak meghívást a programra. A táborról további információk az Audi Development Camp honlapján olvashatók.
- Állásbörze: a régió meghatározó gazdasági szereplői várták a Széchenyi István Egyetem hallgatóit
A Széchenyi István Egyetem Állásbörzéje hallgatóknak, diplomásoknak, pályakezdőknek és szakképzett fiataloknak kínál kapcsolatépítési lehetőséget a munkaerőpiaci szereplőkkel. A térség jelentős foglalkoztatói az április 14-én megrendezett programon mintegy százötven állást és gyakornoki pozíciót kínáltak a fiataloknak, akik hasznos tanácsokat kaptak az önéletrajzíráshoz és a sikeres felvételi interjúhoz is. A Széchenyi István Egyetem nagy sikerű eseménye, az Állásbörze minden félévben találkozóra hívja a hallgatókat és a munkáltatókat. A napokban megtartott tavaszi rendezvényen a térség jelentős foglalkoztatói, az intézmény partnerei ezúttal is saját standokon mutatkoztak be az érdeklődőknek. „Az idén újdonság volt, hogy az Állásbörze előtti napon felkészítő programokat tartottunk a hallgatóknak. A résztvevők az álláskeresést segítő előadások mellett részt vehettek próba-állásinterjúkon, CV-fotózáson és fejlesztőtréningeken, amelyek segítették a másnapi börzére történő felkészültségüket. Ezen lehetőségek egy részét nemzetközi hallgatók számára is elérhetővé tettük” – mondta el Bende Réka, a Széchenyi-egyetem karrier szakreferense. Hozzátette, a tavaszi rendezvényen több mint harminc kiállító közel százötven nyitott pozícióját ismerhették meg a fiatalok. A nap folyamán a duális képzési lehetőségekről és az egyetem hallgatói csapataiban való részvételről is tájékozódhattak a látogatók. A Széchenyi István Egyetem tavaszi Állásbörzéjén sok fiatal tájékozódott a munkaerőpiaci lehetőségekről. (Fotó: Adorján András) Az elsőéves gazdálkodás és menedzsment szakos Havasi Míra Imola már többször ellátogatott a kiállításra. „Gimnazistaként is elkísértem egyetemista bátyámat, mert nagyon érdekelt az intézmény és ez a program. Most egyrészt a gyakornoki pozíciókat kerestem, és számos érdekes lehetőséggel találkoztam pénzügyi, illetve kontrollingterületen. Másrészt kiállítóként is érintett vagyok, mint az Arrabona Racing Team tagja. Célunk, hogy minél többen megismerjék hallgatói versenycsapatunkat, amely kitűnő terepe a tapasztalatszerzésnek a fiatalok számára” – fejtette ki. Havasi Míra Imola nemcsak érdeklődőként, de – mint az Arrabona Racing Team tagja – kiállítóként is jelen volt az eseményen. (Fotó: Adorján András) „Rendszeres látogatója vagyok az Állásbörzének, de korábban inkább csak érdeklődőként vettem részt rajta, most azonban már konkrét célokkal érkeztem. A gyakornoki pozíciók és az álláslehetőségek egyaránt érdekelnek, hiszen ugyan alapszakon végzős vagyok, de mesterképzésben is gondolkozom” – fogalmazott a járműmérnök szakos Császár Félix. Császár Félix gyakornoki pozíciók után érdeklődött a rendezvényen. (Fotó: Adorján András) Az ugyancsak járműmérnöknek tanuló Fülöp Krisztián szerint a rendezvény kiválóan alkalmas a cégekkel való kapcsolatépítésre. „Gyakornoki pozíciók után érdeklődöm, elsősorban a gépészeti fejlesztési terület érdekel, mert alapképzés után szeretnék elhelyezkedni, és emellett én is mesterképzésen folytatnám tanulmányaimat” – emelte ki. „Logisztikai mérnöki diplomám megszerzését követően tervezem a járműmérnök alapképzés elvégzését is, mert úgy látom, ezzel a két végzettséggel széles körű lehetőségek nyílnának meg előttem a munkaerőpiacon” – vélekedett Schäffer Péter, aki a folyamatoptimalizálás területén keresett nyitott pozíciót az eseményen. Fülöp Krisztián és Schäffer Péter a járműipari cégek standjait kereste fel. (Fotó: Adorján András) A gyakornoki és álláshelyek iránt érdeklődőknek érdemes felkeresni a rendezvény honlapját , ahol megtalálják a kiállítók által kínált lehetőségeket. Az oldalon fellelhető az intézmény emberi erőforrás tanácsadó mesterszakos hallgatóinak összeállítása is, amely az állásinterjúhoz, az önéletrajz, illetve a kísérőlevél megírásához tartalmaz hasznos tanácsokat.
- A természet ritmusa: tíz ország hallgatói mutatták be a tavaszi hagyományokat a Széchenyi István Egyetemen
A tavaszi megújulás állt a Széchenyi István Egyetem „A természet ritmusa” című rendezvényének középpontjában, ahol a nemzetközi hallgatók saját országuk évszakhoz kötődő hagyományait mutatták be a zene és a dallamok segítségével. A program egyszerre adott teret az ismeretszerzésnek és a különböző kultúrák kapcsolódásának. A Széchenyi István Egyetem több mint ezerfős, csaknem kilencven országból érkezett nemzetközi hallgatói közösségének kiemelt értéke a kulturális sokszínűség, amelyet az intézmény Nemzetközi Igazgatóságának Mobilitási és Ösztöndíjközpontja rendszeres interkulturális programokkal támogat. „A természet ritmusa” kezdeményezés ezt a megközelítést tükrözte: a résztvevők nemcsak bemutatták saját hagyományaikat, hanem közvetlen tapasztalatot is szereztek egymás szokásairól. Az esemény tematikáját a tavasz, a megújulás és az újrakezdés gondolata határozta meg, amely szorosan kapcsolódik az ENSZ által március 20-ára kijelölt nemzetközi boldogságnap üzenetéhez. A világnap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a jóllét, a közösségi kapcsolatok és a társadalmi egyensúly fontosságára, hangsúlyozva, hogy ezek nemcsak egyéni, hanem globális szinten is meghatározó tényezők. A rendezvényen harminc különböző országból érkeztek hallgatók, közülük nigériai, etióp, szudáni, mongol, török, bangladesi, indonéz, indiai, ugandai és magyar fiatalok mutatták be kultúrájukat, lehetőséget adva a különbözői hallgatói hátterek találkozására. A középpontban az állt, hogy miként kapcsolják a tavasz érkezését az újjászületéshez, a szabadsághoz vagy a hagyományőrző ünnepekhez. Külön figyelmet kapott a hazai prezentáció: a nemzetközi tanulmányok szakos Bedics Anna a magyar húsvéti szokásokat ismertette, kitérve a nagypéntek jelentőségére, amely Jézus Krisztus keresztre feszítésének állít emléket, valamint a húsvétvasárnap üzenetére, amely a feltámadást ünnepli. Előadásában szólt a húsvéthétfői locsolkodás ma is élő hagyományáról is. „A természet ritmusa” című nemzetközi program résztvevői a Széchenyi István Egyetemen – a hallgatók tíz ország kulturális hagyományait mutatták be, melyeket öltözetükkel is megidéztek. (Fotó: Ódor Márton) A program megható eleme volt, amikor a résztvevők elénekelték a „Tavaszi szél vizet áraszt” című népdalt. „ Őszintén hiszem, hogy a zene képes összekapcsolni a különböző kultúrákból érkező embereket. Látni, ahogy a hallgatóink együtt énekelnek, tanulnak egymástól, és örömmel adják elő népdalunkat, egyszerre volt felemelő és megható – szép emlékeztető arra, hogy a közös élmények határokon átívelő módon teremthetnek tartós kapcsolatokat ” – mondta Páliné Nyiri Sylvia, az intézmény Nemzetközi Igazgatóságának munkatársa, az Ösztöndíjprogram Keresztény Fiataloknak intézményi koordinátor, az esemény főszervezője. Az etiópiai Netsanet Temesgen, infrastruktúra-építőmérnöki mesterszakos hallgató, az Ösztöndíjprogram Keresztény Fiataloknak ösztöndíjasa is kiemelte, hogy nagy élmény volt számára részt venni a programban, és a zenén keresztül megismerni más kultúrákat. „ Büszke vagyok arra, hogy képviselhettem Etiópiát, és a magyar népdal közös éneklése is emlékezetes marad számomra ” – mondta. A szudáni Ibrahim Bakri, a Wittmann Antal Növény-, Állat- és Élelmiszertudományi Multidiszciplináris Doktori Iskola hallgatója, Stipendium Hungaricum ösztöndíjasa kiemelte: „Számos kultúrát és hagyományos dalt ismerhettem meg a világ különböző pontjairól. A tojásdíszítés közben új emberekkel találkoztam, emellett többet megtudhattam a magyar húsvéti hagyományokról is, amelyek a keresztény és népi elemeket egyaránt ötvözik.” „Nagyon sokat jelentett számomra ez az esemény: a hazám bemutatása még erősebbé tette a kötődésemet az otthonomhoz. A magyar népdal eléneklése pedig azt erősítette meg, hogy bár különböző országokból érkeztünk, a zenén keresztül mégis könnyedén kapcsolódhatunk egymáshoz” – fogalmazott a bangladesi Khanom Sanjida ellátásilánc-menedzsment mesterszakos, önköltséges hallgató. A Törökországból érkezett dr. Nurullah Bektas, a Multidiszciplináris Mérnöktudományi Doktori Iskola egykori Stipendium Hungaricum ösztöndíjas hallgatója számára fontos volt, hogy bemutathatta a nevruzt, amely több százmillió ember számára jelenti a tavasz ünnepét hazájában és azon túl. „ Olyan volt, mintha egy darabot hozhattam volna el az otthonomból a győri egyetemi közösségbe. A »Tavaszi szél vizet áraszt« együttes éneklése még az esemény után is sokági velem maradt, emlékeztetve arra, hogy a zene nem igényel fordítást ” – mondta. A prezentációkat kreatív program is kísérte: a résztvevők húsvéti tojásokat díszítettek, amelyekből egy tojásfa készült. (Fotó: Adorján András)
- Magfeldolgozó technológiai céggel kötött együttműködési megállapodást a Széchenyi István Egyetem
Naprakész molekuláris biológiát alkalmazó, technológiafókuszú céggel lépett partnerségre a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara és az intézmény hasznosítóvállalkozása, az Uni Inno Zrt. A magfeldolgozó technológiákban élen járó, győri székhelyű CHH Műszaki Kft. az intézmény gyakorlatorientált tevékenységét oktatási, kutatási és innovációs területen is támogatja majd. A Széchenyi István Egyetem nagy hangsúlyt fektet hazai és nemzetközi kapcsolatainak fejlesztésére az oktatás és a kutatás terén egyaránt. Az intézmény Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara az elmúlt években több mint húsz vállalattal kötött együttműködési megállapodást a gyakorlatorientált képzés és a jövőbemutató, innovatív tevékenység előremozdításáért. A kar nemrég újabb sikert könyvelhetett el: a magfeldolgozó technológiákkal foglalkozó CHH Műszaki Kft.-vel lépett hivatalos partnerségre. A cég a világszerte ismert Cimbria gépekhez kapcsolódóan nyújt teljes körű, egyedi igényekre szabott megoldásokat a tervezéstől a kivitelezésig. Tevékenysége kiterjed a magfeldolgozó üzemek technológiai tervezésére, acélszerkezetek és gépkiegészítők gyártására, valamint komplett üzemek megvalósítására. Győri központjában gyártócsarnokkal, alkatrészraktárral és laborháttérrel rendelkezik, ahol a vetőmagok minőségi vizsgálata és feldolgozása történik korszerű technológiákkal. A vállalat elkötelezett a hazai vetőmag-előállítás fejlesztése mellett, amit biotechnológiai laboratóriumi szolgáltatásokkal és modern molekuláris biológiai módszerekkel is támogat. Az együttműködés középpontjában a gyakorlatorientált oktatás, a kutatás-fejlesztés és az innováció erősítése áll. A partnerség jegyében a vállalat a hallgatók szakmai fejlődését szakdolgozatok, diplomamunkák és doktori kutatások révén támogatja, valamint gyakornoki lehetőségekkel és laborhasználattal segíti a tapasztalatszerzést. A kooperáció közös kutatási és innovációs projektek indítására, szakmai publikációk támogatására és rendezvényekre is kiterjed, nyitva a felsőoktatási kompetenciák vállalati hasznosítására és a képzések fejlesztésében való részvétel felé. Az egyetem és hasznosítóvállalkozása mindehhez széles körű szakmai, kutatási és innovációs hátteret biztosít, érintve a gyártási folyamatok optimalizálását, új termékek fejlesztését, piacra lépési stratégiák kidolgozását, valamint a szellemi tulajdon hasznosítását. Az együttműködési megállapodás aláírásának résztvevői: Horváth Ármin, a CHH Műszaki Kft. biolabor üzletágának vezetője, Plevza Beatrix, a cég ügyvezetője, dr. Tóth Tamás kutatóprofesszor, a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának dékánja és dr. Ásványi Balázs vállalati kapcsolatokért felelős dékánhelyettes. (Fotó: Nagy Gergely) A megállapodás ünnepélyes aláírásán dr. Tóth Tamás kutatóprofesszor, a kar dékánja úgy fogalmazott: kiemelten fontosnak tartják a vállalati együttműködéseket, mert hidat jelentenek a képzés, a kutatás, az ipar és a felsőoktatás között. Hangsúlyozta: a projektalapú, gyakorlatorientált oktatást kiválóan támogatja az olyan cégekkel fenntartott szoros kapcsolat, amelyek jövőbemutató módon működnek, a CHH Műszaki Kft. labortevékenysége pedig példaértékű minta a hallgatók számára. Dr. Ásványi Balázs vállalati kapcsolatokért felelős dékánhelyettes elmondta: az egyetem mosonmagyaróvári karának népszerűsége abból is fakad, hogy a hallgatók piacképes tudást szereznek az intézményben, amelyhez elengedhetetlenek a korszerű technológiai és laborháttérrel rendelkező, ipari kapcsolódási pontok. „A partnerség nagy értéke az képzési, kutatási és innovációs területekre kiterjedő együtt gondolkodás, valamint a szakdolgozati és PhD-tanulmányokat segítő konzultációs lehetőség. Kiemelhető még a molekuláris biológiát fókuszba helyező, modern háttér, valamint a magfeldolgozás világszínvonalú technológiáját bemutató portfólió, amelyek mind támogatják az előremutató, interdiszciplináris kooperációt” – jelentette ki. Hozzátette: az Uni Inno Zrt. az innovatív fejlesztések szabadalmi eljárásaiban nyújthat majd segítséget. A CHH Műszaki Kft. ügyvezetője, Plevza Beatrix kijelentette: az elmúlt 22 év szakmai munkájának elismerésének éli meg az együttműködési megállapodás aláírását. „Vezetőként azt várom a közös munkától, hogy a bennünk rejlő fejlődési potenciál üzleti sikerré transzformálódjon, illetve a szakmai tudásunkat át tudjuk adni az agrártechnológiában tevékenykedő következő generációnak” – szögezte le. Megjegyezte: cégük felismerte, hogy az innováció lételeme a piaci sikernek, amelyben a munkavállalók is partnerek, és támogatják a folyamat-, termék- vagy szolgáltatásfejlesztéseket. „Legmerészebb innovációnk a biotechnológiai üzletág elindítása volt, amellyel célunk, hogy naprakész a molekuláris biológiai technikákkal, köztük új generációs szekvenálással eredményül kapott adatokat partnereink a gyakorlatban tudják hasznosítani” – húzta alá. Az ügyvezető hangsúlyozta: kiemelt fontosságúnak tartja a magyar felsőoktatást, és hogy a hazai társadalom a tudásra épüljön, ezért az együttműködés kulcsának látja az oktatás jellegű tevékenységek támogatását.
- Szaxofon- és trombitasikerek: országos versenyeken remekeltek a Széchenyi István Egyetem zeneművész-hallgatói
A Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának klasszikus szaxofon és trombita előadóművészet alapszakos hallgatói jelentős sikereket értek el országos zenei versenyeken nemrégiben. A II. Gallai Attila Országos Klarinét- és Szaxofonversenyen Tarcza Dávid Bertalan harmadik helyezett lett szaxofonon, míg a 47. Rézfúvós és Ütőhangszeres Találkozón és Versenyen a trombitások között Benyó Andor az első, míg Kovács Dániel és Hégely Márton a dobogó második fokára állhattak fel. A Széchenyi István Egyetem zeneművészeti képzése évtizedek óta meghatározó a hazai komolyzenei életben. Az intézmény hallgatói nemrég újabb sikereket értek el, amelyek jól mutatják az oktatás magas színvonalát. A II. Gallai Attila Országos Klarinét- és Szaxofonversenyt idén Monoron tartották meg a felsőfokú zeneművészeti képzésben tanulók számára. A rangos megmérettetésen a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karáról Tarcza Dávid Bertalan első évfolyamos, klasszikus szaxofon előadóművész-hallgató harmadik helyezést ért el. Felkészítő tanára Bánfi Barna tanársegéd, zongorán pedig Yagi Maki működött közre. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán rendezték meg a 47. Rézfúvós és Ütőhangszeres Találkozót és Versenyt, amelyen a Széchenyi-egyetemet ezúttal öt trombitás hallgató képviselte. A nemzetközi verseny két kategóriában zajlik: míg az elsőben a zeneművészeti szakgimnáziumok 12. és 13. osztályos, illetve szakmai tagozatos növendékei mellett az alapszakon vagy osztatlan képzésen 1. évfolyamos hallgatók vehetnek részt, addig a másodikban már az ennél magasabb szinten lévő, tanulmányaikban előrébb tartó fiatalok is megmérethetik magukat. Az I. kategóriában megosztott első helyezést ért el a Széchenyi-egyetem első évfolyamos trombitaművész-hallgatója, Benyó Andor, aki a kötelező művek közül Théo Charlier b-moll szóló versenymű no.1 című kompozícióját, a második fordulóban pedig szabadon választott darabként Marcel Bitsch Négy variáció egy Domenico Scarlatti témára című művét adta elő. Konzulense a Művészeti Kar dékánja, dr. Hontvári Csaba egyetemi docens. Ugyancsak az I. kategóriában megosztott második helyezést ért el Kovács Dániel, az intézmény első évfolyamos hallgatója. Ő a kötelezők közül Hidas Frigyes Fantázia trombitára és zongorára című opuszát, míg a második fordulóban Oskar Böhme f-moll trombitaversenyének I. tételét szólaltatta meg. Felkészítője Németh Tamás mesteroktató. A II. kategóriában Hégely Márton első évfolyamos és Turák Csaba második évfolyamos klasszikus trombita alapképzés szakos hallgató, valamint Szilágyi Máté negyedik évfolyamos osztatlan zenetanár-trombitatanár szakos hallgató indult. Őket szintén Németh Tamás mesteroktató készítette fel a versenyre. Közülük a még csak elsőéves, magasabb kategóriában induló Hégely Márton léphetett fel a képzeletbeli dobogó második fokára, aki Willy Brandt f-moll hangversenydarab op.11 című szerzeményét követően Henri Tomasi Trombitaversenyének I. tételét adta elő. A versenyzőknek mindkét fordulóban két-két zenekari részletet is meg kellett szólaltatniuk a szólóműveken kívül. A győri hallgatók felkészítésében és produkcióban Farkas Zsolt tanársegéd működött közre zongorán. A felvételen a 47. Rézfúvós és Ütőhangszeres Találkozó és Verseny trombitás díjazottai. Jobbról az első Kovács Dániel, a második Hégely Márton, a harmadik pedig Benyó Andor.
- Famulus Apartmanház: minőségi szálláslehetőséggel bővíti szolgáltatásait a Széchenyi István Egyetem
Hamarosan birtokba vehetik a vendégprofesszorok, a munkatársak és a partnercsapatokhoz tartozó sportolók a Széchenyi István Egyetem által kialakított Famulus Apartmanházat. A korszerű, teljesen berendezett lakóegységek kedvező feltételekkel biztosítanak színvonalas elhelyezést, hozzájárulva az intézmény nemzetközi vonzerejének erősítéséhez. A Széchenyi István Egyetem célja, hogy hallgatóinak, oktatóinak és munkatársainak olyan környezetet teremtsen, amely támogatja a magas színvonalú oktatást és kutatást, valamint a mindennapi munkavégzést. Az intézmény szolgáltatási portfóliójának folyamatos fejlesztése ennek kiemelt része, különös tekintettel a nemzetközi kapcsolatok erősítésére és a vendégprofesszorok fogadására. E törekvések jegyében valósul meg az intézmény Famulus Apartmanházának kialakítása. „Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy olyan szolgáltatásokat biztosítsunk polgárainknak, amelyek hozzájárulnak az egyetem hazai és nemzetközi versenyképességéhez, közösségünk erősítéséhez. A színvonalas lakhatási lehetőségek kulcsszerepet játszanak abban, hogy idevonzzuk és hosszú távon is megtartsuk a kiváló szakembereket, akik hamarosan már a Famulus Apartmanház felújított, kényelmes lakóegységeibe is beköltözhetnek” – mondta el Lőrincz Gergő, az intézmény szolgáltatási és brandigazgatója. Kiemelte: az új szálláslehetőséget egyetem munkatársai, vendégprofesszorai, valamint a stratégiai partnerségben lévő sportegyesületek sportolói vehetik igénybe, a piaci albérletáraknál kedvezőbb feltételekkel. A Széchenyi István Egyetem apartmanházában 27 lakóegység található munkatársak, vendégprofesszorok és sportolók számára. (Fotó: Adorján András) A beruházást az egyetem saját ingatlanán, a Hotel Famulus és az Árkád bevásárlóközpont szomszédságában valósította meg, s a kivitelezési munkálatok április végével zárulnak. Az apartmanházban összesen 27, teljesen bútorozott lakóegységet alakítottak ki, mindegyiket saját fürdőszobával és konyhával felszerelve. A kínálat felét egy légterű, legfeljebb két fő számára ideális stúdióapartmanok adják, emellett nappali plusz egy hálószobás lakások, valamint nappali plusz kétszobás apartmanok is elérhetőek lesznek. Az utóbbiak akár párok vagy családok számára is megfelelő elhelyezést biztosítanak. A beruházást az egyetem a napokban mutatta be munkatársainak és partnereinek, köztük Szeles Szabolcsnak, Győr sportért és egyetemi kapcsolatokért felelős tanácsnokának (balról a második) és Havas Máténak, az ETO FC Győr klubműködési és akadémiaigazgatójának (jobbról a második). (Fotó: Adorján András) Az apartmanház a Hotel Famulustól mindössze egy perc sétára található, így a beköltözők a szálloda bizonyos szolgáltatásait – például a reggeli étkezést – is igénybe vehetik. A fejlesztés hosszú távon hozzájárul az egyetem stratégiai céljaihoz: új lehetőségeket teremt a munkatársak számára, támogatja a sportolók és a külföldről érkező szakemberek fogadását, tovább növelve az intézmény vonzerejét a hazai és nemzetközi felsőoktatási térben. A modern kialakítású apartmanok között egyterű, egyszobás és kétszobás lakások is megtalálhatók. (Fotók: Adorján András)
- Felsőoktatás és sport: közösen hozna létre angol nyelvű iskolát a Széchenyi István Egyetem és az ETO FC Győr
A sportegészségügyi kutatásoktól az innovatív technológiák alkalmazásán át az oktatásfejlesztésig számos területre terjed ki a Széchenyi István Egyetem és az ETO FC Győr együttműködése. A partnerség újabb eleme egy angol nyelvű általános és középiskola közös létrehozása lehet, amely egyszerre szolgálhatja a vendégprofesszorok és a külföldi labdarúgók gyermekeinek az oktatását. A Széchenyi István Egyetem az oktatás és a kutatás mellett a harmadik missziós tevékenységére is nagy hangsúlyt fektet, melynek keretében együttműködik a térség meghatározó gazdasági, társadalmi és sportszereplőivel. Ennek jegyében tavaly májusban még szorosabbra fűzte kapcsolatát az élvonalbeli ETO FC Győr labdarúgócsapatot is fenntartó ETO Futball Kft.-vel, amellyel azóta számos projektet indított útjára. A kooperáció újabb mérföldköve egy angol nyelvű iskola alapítása lehet, amit a klub és az intézmény közösen ismertetett a napokban. Havas Máté, az ETO FC Győr klubműködési és akadémiaigazgatója rámutatott, hogy új korszakot építenek a várossal és a Széchenyi-egyetemmel karöltve. „Számomra a 2025-ös év legnagyobb sikere az egyetemmel való együttműködés aláírása volt, mert közösen számos területen tudunk innovációkat fejleszteni és versenyelőnyt szerezni” – fogalmazott a partnerségről. Bemutatta az ETO FC jövőbeli fejlesztéseit, így a stadion modernizálására és egy új edzőközpont létrehozására vonatkozó elképzeléseket, valamint a közeli, egykori gokartpálya területére tervezett edzőpályákat és kiszolgálóegységet. Kiemelte: az utóbbi esetében az egyetem Alkalmazott Fenntarthatósági Tanszékével és Fenntarthatósági Kompetenciaközpontjával együttműködésben dolgoznak azon, hogy az új komplexum hosszú távon is környezettudatosan működjön. Havas Máté, az ETO FC Győr klubműködési és akadémiaigazgatója kifejtette: rendkívül fontos számukra az egyetemmel való együttműködés. (Fotó: Adorján András) Dr. Lukács Eszter, az egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese felhívta a figyelmet arra: intézményükben és az ETO FC-ben közös, hogy nemcsak Magyarországon, hanem a világban is szeretnének nyomot hagyni. Kifejtette, hogy az elmúlt néhány évben hatalmas fejlődést értek el ezen a téren. A nemzetközi hallgatók száma mára megközelíti az 1200-at, akiknek összesen 62 angol nyelvű képzést kínálnak. Ezen felül kettős képzési programok elérhetők külföldi egyetemekkel partnerségben, amelyek végzettjei mindkét intézmény diplomáját megkapják. Hozzátette: a fejlődést a felsőoktatási világranglisták is visszaigazolják, hiszen a két legfontosabbon – a Quacquarelli Symondsén (QS) és a Times Higher Educationén – egyaránt szerepel a Széchenyi, amely a QS európai rangsora szerint a hatodik legjobb egyetemnek számít Magyarországon. „Ahhoz, hogy nemzetköziesítésünket újabb szintre emeljük, szükség van egy angol nyelvű iskolára” – szögezte le. Magyarázatként rávilágított: csak tavaly 24 vendégprofesszor töltött az egyetemen legalább három hónapot, s ha a jövőben még több kiválóságot szeretnének Győrbe vonzani, akkor biztosítani kell gyermekeik oktatását is. A tervezett fejlesztés részleteiről Horváthné dr. Szabó Sarolta, az egyetem stratégiai igazgatója elmondta: az iskola létrehozása a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia bővüléséhez kapcsolódna. Az intézmény nyolcosztályos, angol nyelvű általános iskolai képzést, valamint egy kisebb létszámú középiskolai szintet kínálna, ahol angol és magyar nyelvű osztály is indulna. Az iskola az ETO Park szomszédságában, a Győri Egyetemi Jégsport Központ mellett valósulhat meg, szervesen kapcsolódva a közelben meglévő sportinfrastruktúrához. A koncepció része kollégium, tornacsarnok és étkező kialakítása is. „Kiemelten fontos számunkra az iskola nemzetközi akkreditációjának megszerzése, ami alapvető feltétele annak, hogy valóban nyitott rendszert tudjunk létrehozni. Ez biztosítja ugyanis, hogy a világ bármely pontjáról érkező tanulók bekapcsolódhassanak az oktatásba, és később más országokban ott folytathassák tanulmányaikat, ahol itt abbahagyták” – fogalmazott Horváthné dr. Szabó Sarolta. Szeles Szabolcs, Győr sportért és egyetemi kapcsolatokért felelős tanácsnoka, önkormányzati képviselő kiemelte, hogy a Széchenyi István Egyetem és az ETO FC együttműködésével olyan területek kapcsolódnak össze, amelyek a város fejlődésében régóta meghatározó szerepet töltenek be. Megjegyezte: a kezdeményezés jól példázza, hogy az oktatás és a sport összehangolt fejlesztése új lehetőségeket nyithat meg helyi és regionális szinten egyaránt. Havas Máté, az ETO FC Győr klubműködési és akadémiaigazgatója, dr. Lukács Eszter, az egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese, Horváthné dr. Szabó Sarolta, az intézmény stratégiai igazgatója és Szeles Szabolcs, Győr sportért és egyetemi kapcsolatokért felelős tanácsnoka, önkormányzati képviselő (Fotó: Adorján András)
- Országos rajzversenyen remekeltek a Széchenyi István Egyetem művészeti szakgimnáziumának növendékei
A Széchenyi István Egyetem fenntartásában működő Tánc- és Képzőművészeti Szakgimnázium kiemelkedő sikert ért el a XXXIV. Országos Rajzversenyen: a 12–13. évfolyamosok kategóriájában Gazsó Botond Zoltán első, míg Beleznai Zsófia második helyezést szerzett. A budapesti Jelky András Iparművészeti Szakgimnáziumban megrendezett kétnapos megmérettetésen 35 iskola 78 diákja vett részt, akik komplex tanulmányrajzi feladatokon keresztül adtak számot felkészültségükről. A most elért eredmény különösen figyelemre méltó, hiszen rendkívül ritka, hogy egy intézmény tanulói végeznek az első két helyen. „Ez nemcsak tehetség kérdése, hanem az ő döntésük és kitartásuk is kellett hozzá, mert a felkészülés komoly fókuszt igényel” – fogalmazott dr. Radosza Attila felkészítő tanár, a Széchenyi István Egyetem docense, aki szerint az ilyen sikerek mögött a diákok tudatos kiválasztása és hosszabb távú elköteleződésük áll. A fiatalokat személyre szabott figyelemmel és tudatos szakmai támogatással segítik az intézményben. „Kis létszámú csoportokkal dolgozunk együtt, így lehetőség van arra, hogy egyénileg kövessük a fejlődésüket, és célzottan készítsük fel őket az ilyen, többnapos, nagy terhelést jelentő versenyekre” – emelte ki Németh Alexandra Georgina felkészítő tanár. Hozzátette: a Széchenyi István Egyetem által biztosított oktatási környezet – többek között a rendszeres modellhasználat és a szakmai háttér – meghatározó módon járul hozzá a tehetségek kibontakozásához. A Széchenyi István Egyetem fenntartásában működő Tánc- és Képzőművészeti Szakgimnázium növendékei Gazsó Botond Zoltán első, míg Beleznai Zsófia második helyezést szerzett. Felkészítő tanáraik: Németh Alexandra Georgina és dr. Radosza Attila. (Fotó: Nagy Gergely)
- A NATO kiberbiztonsági gyakorlatának előkészítésében vett részt a Széchenyi István Egyetem oktatója
A NATO legnagyobb kiberbiztonsági gyakorlata, a Locked Shields előkészítésében vett részt a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának oktatója, dr. Vikman László alezredes nemrégiben. A szakember Magyarországot képviselte a dél-koreai eseményen. Egy állam számára egy kibertámadás nemcsak informatikai kérdés, hanem a mindennapi működésre is hatással lehet, az energiahálózatoktól a különböző szolgáltatásokig. Erre a komplex helyzetre készíti fel a résztvevőket a Locked Shields nemzetközi gyakorlat, amelynek előkészítésében dr. Vikman László, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának oktatója is szerepet vállalt a közelmúltban Dél-Koreában. A NATO Kibervédelmi Kiválósági Központja által szervezett programban az egyes országok különböző forgatókönyvek alapján gyakorolják, hogyan kell egy kibertámadás során többek között technikai, jogi és kommunikációs szempontok figyelembevételével döntéseket hozni. „ Ez a NATO védelmi gyakorlata, ahol több ország közösen dolgozik egy-egy feladaton, és valósághű helyzetekkel találkozik. A technikai védekezés mellett ugyanolyan fontos, hogy milyen jogi döntéseket hozunk, hogyan kommunikálunk a nyilvánosság felé, vagy milyen stratégiai lépéseket teszünk egy adott helyzetben ” – fogalmazott dr. Vikman László, aki a gyakorlaton úgynevezett non-tech leader szerepkörben vesz részt, vagyis azokat a részeket felügyeli, amelyek nem elsősorban informatikai kérdésekkel foglalkoznak. „Ide tartozik a jogi, a média- és a stratégiai döntéshozatali terület, ezek koordinálása és a felmerülő problémák kezelése. Ilyenkor az is kérdés, hogy hogyan értesítjük a lakosságot, és ez milyen formában történik meg. Ezeket a helyzeteket mindenki a saját nemzeti szabályai és eljárásai szerint kezeli ” – tette hozzá. Dr. Vikman László alezredes, a Széchenyi István Egyetem Modern Technológiai és Kiberbiztonsági Jogi Tanszékének munkatársa a dél-koreai Nemzeti Kiberbiztonsági Együttműködési Központ campusán, a Locked Shields gyakorlat előkészítéséhez kapcsolódó egyeztetésen. A program a felkészülést szolgálta: Magyarország és Dél-Korea idén egy csapatot alkotva vesz részt a gyakorlaton. „ A találkozó célja az volt, hogy a két ország szakemberei összehangolják a munkát, megbeszéljék, milyen rendszerekkel dolgozunk majd, és hogyan osztjuk fel egymás között a feladatokat ” – részletezte. A gyakorlat során szerzett tapasztalatok az egyetemi oktatásban is közvetlenül megjelennek. „ A forgatókönyvek évről évre változnak, mind összetettebbek, így már a felkészülés is komoly tanulási folyamat. Ezek az ismeretek különösen értékesek a hallgatók számára, mert segítenek megérteni, hogy egy-egy helyzetben milyen döntések születnek, és ezek milyen következményekkel járnak. A digitális fenyegetések a gazdasági szereplőket is egyre inkább érintik, így ez a tudás azoknak is hasznára válik, akik piaci környezetben készülnek elhelyezkedni” – húzta alá, hozzátéve: a Széchenyi István Egyetem hallgatói a későbbiekben a PartnersRun programon keresztül közvetlenül is bekapcsolódhatnak a felkészülésbe.
- Jubileumi nemzetközi karmesterkurzust tartottak a Széchenyi István Egyetemen
Tizedik alkalommal rendezték meg a Széchenyi István Egyetemen a Győri Nemzetközi Hidas Frigyes Fúvószenekari Karmesterkurzust március 20. és 24. között. A külföldi résztvevőket is vonzó szakmai program zenekari próbákkal és elméleti előadásokkal segítette a karmesterek fejlődését, a képzést pedig záróhangverseny koronázta meg. A Győri Nemzetközi Hidas Frigyes Fúvószenekari Karmesterkurzus névadója a 20. századi magyar zeneszerzés kiemelkedő alakja, akinek munkássága a fúvószenekari irodalomban is meghatározó. Ezt az örökséget követi a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség, valamint a Széchenyi István Egyetem Művészeti Kar által közösen szervezett karmesterkurzus, amelyet idén tizedik alkalommal rendeztek meg. A 2007-ben indult program kétévente tér vissza Győrbe, és mára folyamatosan bővülő hazai és nemzetközi érdeklődés kíséri. Az idei alkalmon mintegy 35 résztvevő érkezett többek között az Egyesült Államokból, Németországból, Ausztriából és Olaszországból. A képzés olyan szakmai fórummá vált, amelyen a résztvevők különböző zenei megközelítésekkel találkozhatnak, tapasztalatot cserélhetnek, és közvetlen visszajelzések révén fejlődhetnek. A jubileumi alkalmon a karmesterek a zenekari próbák mellett elméleti előadásokat hallgattak, majd a kurzus végén koncerten mutatták be tudásukat a Győr Symphonic Band közreműködésével. A többnapos képzés lezárásaként koncertet tartottak az Egyetemi Hangversenyteremben, ahol a képzésben részt vevő karmesterek vezényelték a műsort, bemutatva a hét során megszerzett tapasztalataikat. (Fotó: Adorján András) Dr. Marosi László karmester, a kurzus egyik művészeti vezetője, a nemzetközi fúvószenei szcéna elismert szakembere hosszú ideje az Egyesült Államokban él és dolgozik, de a magyarországi zenei életben is rendszeresen szerepet vállal. „ A karmesterképzésben pótolhatatlan a zenekarral végzett munka, hiszen a gesztusok és a zenei elképzelések azonnal visszajelzést kapnak. Ez a kurzus olyan lehetőséget biztosít, amelyet zenészek nélkül nem lehet megteremteni ” – emelte ki. Hozzátette: a program iránt évről évre egyre nagyobb az érdeklődés, és ma már nemzetközi szinten is vonzza a résztvevőket, akik közül többen visszatérő vendégként kapcsolódnak be a munkába. Richard Greenwood karmester (a felvételen balra) az Amerikai Egyesült Államokból érkezett. A zenepedagógus a képzéshez csatlakozva előadásaiban az amerikai hangszeres zeneoktatás felépítését és repertoárját mutatta be, új szempontokkal gazdagítva a résztvevőket. Mellette a kurzus művészeti vezetői: dr. Marosi László karmester és Szabó Ferenc karnagy, a Széchenyi István Egyetem mesteroktatója. (Fotó: Adorján András) Szabó Ferenc karnagy, a program másik művészeti vezetője, a Széchenyi-egyetem mesteroktatója elmondta, hogy a kurzus nemcsak a karmesterek fejlődését segíti, hanem a zenekart, a Győr Symphonic Bandet is építi. „Ez mindannyiunk számára inspiráló, és hozzájárul ahhoz, hogy évről évre érdemben fejlődjünk . Az elmúlt közel két évtizedben olyan szakmai közösség formálódott, amelyben a tudásmegosztás, a gyakorlati tapasztalatszerzés és a nemzetközi kapcsolatok egyaránt meghatározó szerepet töltenek be” – fogalmazott. Széchenyi István Egyetemen a Győri Nemzetközi Hidas Frigyes Fúvószenekari Karmesterkurzus tizedik alkalmára mintegy 35 résztvevő érkezett többek között az Egyesült Államokból, Németországból, Ausztriából és Olaszországból. (Fotó: Adorján András)
- Környezetbarát autómosó szolgáltatást indít győri campusán a Széchenyi István Egyetem
A Széchenyi István Egyetem legújabb, környezetbarát szolgáltatásával az intézmény kollégáinak kínál kényelmes és kedvezményes lehetőséget arra, hogy helyben vehessenek igénybe teljes körű, külső-belső autótisztítást. A lehetőség április 7-től érhető el az egyetemi polgárok számára a győri campuson. A Széchenyi István Egyetem célja, hogy hallgatóinak, oktatóinak és valamennyi munkatársának olyan környezetet teremtsen, amely lehetővé teszi a zavartalan tanulást és a magas színvonalú munkavégzést. Az intézmény széles körű szolgáltatásainak újabb eleme a győri campus igazgatási épületével szemközti P1-es parkolólemez alsó szintjén kialakított, országosan ismert Greenline-technológiával működő autómosó, az intézmény tulajdonában működő Uni-Famulus Kft. üzemeltetésében. Az új szolgáltatás – a tesztüzemet követően – április 7-től kínál karcmentes kézi autómosást és belső kozmetikát. A tisztítást szakértő személyzet végzi, amelyre a MyGreenline alkalmazáson keresztül lehet majd időpontot foglalni. Az egyetemi alkalmazottak és hallgatók 4000 forinttól vehetik igénybe a külső tisztítást, míg a komplett, vagyis külső-belső takarítás ára 8000 forinttól indul. A munkatársak minimális víz felhasználásával, környezetkímélő módon tisztítják meg a gépjárműveket. (Fotó: Dudás Máté) „Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy folyamatosan új, értékteremtő szolgáltatásokkal bővítsük portfóliónkat az egyetemi polgárok támogatására. Az autómosó bevezetése ennek egy praktikus és mindennapokat megkönnyítő eleme” – fogalmazott Lőrincz Gergő, az intézmény szolgáltatási és brandigazgatója. Hozzátette, a munkavállalók számára jelentős segítség, hogy gépjárművük tisztíttatását munkaidő alatt el tudják végezni, ami jelentős időmegtakarítást eredményez számukra. Gál András, az Uni-Famulus Kft. technikai és technológiai igazgatója, Varga Klaudia, az egyetemi tulajdonú cég ügyvezetője, valamint Lőrincz Gergő, az intézmény szolgáltatási és brandigazgatója (Fotó: Dudás Máté) Varga Klaudia, az Uni-Famulus Kft. ügyvezetője kifejtette, az intézményi járműflotta tisztítása szempontjából is fontos ez a fejlesztés, amely nemcsak a belső hatékonyságot növeli, hanem az egyetemi közösség számára is többletlehetőséget nyújt. „Célunk az volt, hogy gyors, megbízható és helyben elérhető autókozmetikai szolgáltatást kínáljunk, miközben a fenntarthatóságot is szem előtt tartjuk. Tesszük mindezt versenyképes, a környékbeli autómosóknál kedvezőbb árakon. Egyszerre nyújtunk tehát kényelmet, minőséget és környezettudatos alternatívát” – húzta alá. Gál András, az Uni-Famulus Kft. technikai és technológiai igazgatója hozzátette: a Greenline autómosó nanotechnológiás tisztítószerekkel, minimális vízfelhasználással és kézi mikroszálas tisztítással dolgozik, így hatékonyan oldja fel a szennyeződést karcolás nélkül. Előnye, hogy környezetbarát, víztakarékos, a felületen pedig védőréteget hagy, ami tovább tisztán tartja az autót. A P1-es parkolólemezben kialakított helyszínen egyszerre két járművet tudnak majd fogadni, de a későbbi tervek között szerepel a campuson belüli mobil szolgáltatás bevezetése is. A Széchenyi István Egyetem autómosó szolgáltatása a P1-es parkolólemez alsó szintjén lesz elérhető. (Fotó: Dudás Máté)
- Innovációk a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséért: alkalmazásokat és fuvaroptimalizációs rendszert fejleszt a Széchenyi István Egyetem
A Széchenyi István Egyetem az Energiaügyi Minisztérium támogatásával olyan komplex programot valósít meg, amelynek középpontjában a közlekedés szén-dioxid-kibocsátásának csökkentését célzó, mesterséges intelligencián alapuló fuvaroptimalizációs rendszer fejlesztése áll. A projekt eredményeinek tesztelése ipari – köztük meghatározó fuvarozó vállalati – partnerségben zajlik, miközben az intézményben kialakított új laboratóriumok és eszközpark a kutatási-tesztelési hátteret biztosítják. A Széchenyi István Egyetem kiemelten fontosnak tartja a fenntarthatósághoz való hozzájárulást, amely az intézmény képzési és kutatási portfóliójában kiemelt helyet kap. Ezt szolgálja az a projekt is, amelynek célja, hogy a digitális és önvezetési technológiákra építve csökkenjen a közlekedés környezeti terhelése. „ A szén-dioxid-kibocsátás mérséklését több, egymásra épülő fejlesztési pillér mentén valósítjuk meg. A modern infokommunikációs eszközökkel támogatott közlekedés- és környezetmonitoring platform a levegőminőség- és a közlekedési adatok gyűjtését biztosítják. Ezekre épül a mesterséges intelligencián alapuló fuvaroptimalizálási platform, amely a logisztikai folyamatok hatékonyságát javítja ” – ismertette dr. Budai Tamás, a projekt szakmai vezetője. Hozzátette: emellett a városi zöldfelületek levegőminőségre és hőérzetre gyakorolt hatásainak vizsgálatára, valamint a lakossági szemléletformálásra is figyelmet fordítanak. Az egyetemen kialakított infrastruktúra a szenzoros adatgyűjtéshez és az ezekre épülő elemzésekhez, valamint a mesterséges intelligencián alapuló fejlesztésekhez biztosít hátteret. A projekt részleteiről dr. Budai Tamás szakmai vezető beszélt. (Fotó: Marcali Gábor) „A fenntarthatóság vizsgálata nemcsak szakmai elhivatottságunk következménye, hanem egyetemünk versenyképességét is szolgálja, mert a csúcstechnológiák fejlesztése és a fenntarthatóság szempontjainak érvényesítése kéz a kézben haladnak ” – fogalmazott dr. Friedler Ferenc professzor, az intézmény rektora, tudományos elnökhelyettese. Kiemelte, hogy alapvető feladatuk a hallgatók sikeres pályára való felkészítése, amihez az elméleti és gyakorlati ismeretek mellett az intézmény további fontos elemet ad: a valós projektekben való részvétel lehetőségét. Dr. Friedler Ferenc professzor, a Széchenyi István Egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese (Fotó: Adorján András) Dr. Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese kifejtette, hogy a helyzet ma hasonló, mint az 1979-es második olajválság idején: a 2022-es energiakrízis után kopogtat az újabb. Emiatt szerinte a következő másfél, kétéves időszak rendkívül nehéz lesz, különösen Európa számára, amely levágta magát a keleti energiahordozókról, és hozzákötötte magát a nyugatiakhoz, miközben nem rendelkezik számottevő belső tartalékkal. Megjegyezte: kontinensünk versenyképességét – szemben az Egyesült Államokkal vagy Kínával – a szén-dioxid-kvóták szabályozása is rontja, amelyek jelentősen drágítják az áram- és földgázszektort. „Ehelyett a többet ésszel, mint szabállyal elvnek kellene érvényesülni. Az olyan projekteknek van létjogosultságuk, mint a Széchenyi István Egyetemé, amelyek a hazai szürkeállományra alapozva csökkentik a szén-dioxid-kibocsátást, s így Magyarország ki tud kerülni abból a csapdából, amiben Európa benne van” – húzta alá. Dr. Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese (Fotó: Adorján András) Dr. Fekete Dávid Győr és térsége élhetőségéért és fejlesztéséért felelős miniszteri biztos elmondta: a Széchenyi István Egyetem meghatározó szerepet játszik abban, hogy Győr és térsége Magyarország és Közép-Európa egyik legerősebb gazdasági központjává vált. Hangsúlyozta: „A mostani és a jövőbeni fejlesztések ezt a pozíciót erősítik, amelyhez elengedhetetlen a magas szintű szakemberképzés, valamint az egyetem és a gazdasági szereplők együttműködése. ” A bemutató résztvevői megtekintették a projekt keretében kialakított és felújított laborokat. (Fotó: Adorján András)
- A Győri Balett művészeitől tanulhattak a Széchenyi István Egyetem táncművészeti iskolájának növendékei
Kétnapos szakmai programot tartott a közelmúltban a Széchenyi István Egyetem fenntartásában működő Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium a nemzetközi hírű Győri Balett-tel együttműködve. Ennek keretében a diákok a táncművészek által vezetett kurzusokon vehettek részt, megismerhették személyes életpályájukat, és megtekinthették a társulat próbáját is. A Széchenyi István Egyetem Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium épülete, valamint a Győri Balett próbaterme volt a helyszíne az iskola diákjainak szervezett szakmai programnak. A két nap során Csokán Vivien, a Magyar Nemzeti Balett, illetve Guti Gerda és Tüű Barbara, a Győri Balett táncművészei klasszikus balett, míg Szőllősi Krisztina koreográfus, a Győri Balett művészeti asszisztense, valamint Margarida Filipe és Ónódy Ábel, a társulat művészei modern tréninget tartottak a növendékeknek. A szakgimnázium tanulói megtekinthették a Nosferatu című darab termi próbáját, sőt egy különleges kerekasztal-beszélgetésen is részt vehettek, amelyen Velekei László, a Győri Balett igazgatója mellett Herkovics Eszter Adria és Szentiványi Richard táncművészek tapasztalatait hallhatták a pálya szépségeiről és kihívásairól. A Győri Balett táncművészei és a Széchenyi István Egyetem Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium növendékei a szakmai programon. (Fotó: Nagy Gergely) Kara Zsuzsanna, a szakmai nap szervezője és a kerekasztal moderátora, az iskola művészeti szakmai vezetője elmondta, a programot a Győri Balett-tel közösen rendezték annak érdekében, hogy a diákok közvetlen kapcsolatba kerülhessenek a táncművészekkel, és belülről láthassák az általuk végzett próbafolyamatokat. „Amellett, hogy a növendékek professzionális táncművészektől leshettek el mozdulatokat és technikákat, egy kicsit részesei lehettek egy nemzetközi hírű társulat munkájának. Ezt szolgálta a balett-termi próba megtekintése is. A kerekasztal-beszélgetés pedig lehetővé tette, hogy a fiatalok megismerjenek olyan életutakat, tapasztalatokat, amelyek eredménye az érett táncművészé válás” – emelte ki. Kara Zsuzsanna hangsúlyozta, az iskola, az egyetem, és a Győri Balett együttműködése számos többletlehetőséget biztosít a fiataloknak. Folyamatosan keresik annak lehetőségét, hogy a tehetségek már diákéveik alatt bekapcsolódhassanak a társulattal megvalósított gyakorlati projektekbe, és fokozatosan részeivé váljanak a táncművészek családjának. „ Én magam is tízévesen csöppentem bele a Győri Balett életébe, miután Markó Iván kiválasztott. Ez rengeteget adott további fejlődésemhez” – emlékezett vissza a március 15-én Harangozó Gyula-díjjal kitüntetett balettművész . Kiemelte, az említett partnerség a Magyar Táncművészeti Egyetemmel (MTE) teljes, amelynek köszönhetően a jövő évtől a szakgimnáziumi tanulók számára rövidebb idő alatt is teljesíthetővé válik a táncos és próbavezető képzés. A növendékek így az általános iskolai évektől egészen a diplomáig, sőt akár a társulati szereplésekig egy jól felépített, egységes táncművészeti életpályát járhatnak be. A program részeként az iskola diákjai a Győri Balett táncosai által vezetett kurzusokon vettek részt. (Fotó: Adorján András) Velekei László a diákokkal közös programok jelentőségét a Győri Balett jövőképének szemszögéből tartja igazán fontosnak. „Ennek a szakmai napnak is az volt a leglényegesebb eleme, hogy a fiatalok láthatták, mi vár rájuk, ha végigjárják az útjukat. Mindez olyan motiváció lehet számukra, amelyek megerősítik őket abban, hogy az előttük álló években még elhivatottabban dolgozzanak jövőjük érdekében” – vélekedett. A balettigazgató ugyancsak kitért az intézmények közt létrejött partnerségre. „Látva a nemzetközi példákat, a New York City Balettől a Balsoj Balettig az igazán nagy együttesek iskolákkal együttműködésben dolgoznak. Ez kiszámíthatóságot, elhivatottságot és jövőképet ad a fiataloknak, és ez az, ami Győrben is újra egyre erősebbé válik az alapító Markó Iván örökségéhez méltóan” – húzta alá. Az igazgató elmondta, a Covid-időszak után jelentősen megváltoztak a kultúrafogyasztási szokások, ami a szakmai és szervezési kérdésekre egyaránt nagy hatással volt. „Például míg előtte két-három produkciót kellett műsoron tartani, addig ma ez a szám eléri a 18-at, és egy évadban öt premierrel is jelentkezünk. Rengeteg változás történt, amelyek természetesen érintik a jövő táncművészeit is. Együttműködésünk abban is nagy segítség, hogy a fiatalok minderre felkészülten léphessenek majd ki a tánc világába” – zárta. A Nosferatu című előadás próbáját az iskola növendékei is megtekintették. (Fotó: Nagy Gergely) A próbán Velekei László, a Győri Balett igazgatója instruálta a táncosokat. (Fotó: Nagy Gergely)
- Innováció a szakképzésben: a Széchenyi István Egyetem győri campusán épül meg a Győri Járműipari Tudásközpont
Időkapszulát helyeztek el a Győri Járműipari Tudásközpont leendő helyszínén, a Széchenyi István Egyetem győri campusának területén április 1-jén. A beruházás a térség számára kiemelten fontos ágazatban járul hozzá a szakképzés sikerességéhez. A Győri Járműipari Tudásközpontot a „Szakképzési Ágazati Tudásközpontok létrehozása” elnevezésű GINOP Plusz pályázat 4 milliárd 243 millió forintos támogatásából valósítja meg a Győri Szakképzési Centrum. A beruházás leendő helyszínén, a Széchenyi István Egyetem győri campusán, a Mobilis Interaktív Élményközpont és a kosárlabda-edzőcsarnok közötti területen ünnepélyes keretek között időkapszulát helyeztek el április 1-jén. Az időkapszulát Hartyándiné Frey Aranka, a Győri Szakképzési Centrum főigazgatója, Perényi Lóránt építészeti stratégiáért felelős helyettes államtitkár, Szeles Szabolcs győri önkormányzati képviselő, sportért és egyetemi kapcsolatokért felelős tanácsnok, Gede Eszter, a Győri Szakképzési Centrum kancellárja, dr. Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár és dr. Fekete Dávid Győr és térsége élhetőségéért és fejlesztéséért felelős miniszteri biztos helyezte el. (Fotó: Adorján András) Az eseményen dr. Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár kifejtette: a szakképzés és a szakmatanulás következő szintugrásának garanciái lesznek az ágazati tudásközpontok, amelyek révén az egyetemek elméleti és a szakképzés gyakorlati tudása, valamint a piaci szereplők ismeretei együtt formálják a jövő gazdaságát, adnak teret az innovációknak és ruházzák fel a legnaprakészebb ismeretekkel a szakembereket. Hozzáfűzte, hogy öt helyen, több mint 21 milliárd forintból hozzák létre az új intézményeket, amelyek nemcsak az adott térségben, hanem az egész országban biztosítják az ágazatban tanulók képzését. „A Győri Szakképzési Centrum több mint tizenegyezer diákkal rendelkezik, és évről évre nő a szakképzést választók száma. Ma már százból hatvanhárom tanuló ezt az utat választja a régióban. A gép- és járműgyártás pedig hagyományosan hangsúlyos a térségben” – fogalmazott az államtitkár azzal kapcsolatban, hogy miért Győr az egyik helyszíne a programnak. „Erős gazdaság nincs erős szakképzés nélkül. Akkor tudjuk a győri gazdasági térség kiemelkedő pozícióit megtartani, ha a jövőben is lesznek olyan tehetséges fiatalok, akik a szakmát választják, biztosítva a vállalkozások számára a minőségi munkaerő-utánpótlást” – emelte ki dr. Fekete Dávid Győr és térsége élhetőségéért és fejlesztéséért felelős miniszteri biztos. Hozzátette, a fenntartó és a szakképző intézmények úgy kívánják a szakmaválasztás irányába terelni a fiatalokat, hogy az ne B terv legyen a számukra, hanem biztos életpálya, s a tudásközpont is ehhez járul majd hozzá. Az időkapszulába a fejlesztés tervei, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara kiadványa a választható szakmákról, a Kisalföld április 1-jei száma, egy Audi autó modellje és a győri egyetem közreműködésével, 3D nyomtatással készült miniatűr elektromos töltőállomás, illetve elektromotor került. (Fotó: Adorján András) Szeles Szabolcs győri önkormányzati képviselő, sportért és egyetemi kapcsolatokért felelős tanácsnok aláhúzta: üzenetértékű, hogy a beruházás a campus területén valósul meg. „A Széchenyi-egyetem szervesen kapcsolódik Győrhöz, és mindenki előtt nyitva áll. Számos olyan intézmény és létesítmény működik itt, amely széles körű együttműködés révén született meg. Ilyen a Mobilis, a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra elkészült új kollégium, és ilyen a városi egyetemi csarnok is. A megvalósuló tudásközpont jól illeszkedik ebbe a sorba, ahol diákok százai tanulhatnak majd” – sorolta. Perényi Lóránt építészeti stratégiáért felelős helyettes államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a nagy koncepciók sikere a részletekben rejlik, így ez a fejlesztés is akkor lehet igazán sikeres, ha minden építőkockára gondosan odafigyelnek a résztvevők. Gede Eszter, a Győri Szakképzési Centrum kancellárja közölte, a Járműipari Tudásközpont a duális partnereikkel, a város és a térség vállalkozásaival, valamint a felsőoktatási intézményekkel való együttműködést is szimbolizálja. A szakmai háttértudást biztosító partnerek közt említette az Audi képzőközpontját, a Gábor Dénes Egyetemet, az Edutus Egyetemet és a Széchenyi István Egyetemet. Utóbbinak köszönetet mondott azért, hogy helyet ad a ma már építési engedélyes tervdokumentációval rendelkező beruházásnak, amely így Győr frekventált pontján valósulhat meg.
















