1793 találat
- A Magyar Táncművészeti Egyetemmel és a Győri Balettel együttműködve kínál táncművészeti életpályát a Széchenyi István Egyetem
A Széchenyi István Egyetem, a fenntartásában működő Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium, a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) és a Győri Balett képviselői egyedülálló táncművészeti életpályaprogram létrehozásáról írtak alá megállapodást április 15-én. Ennek lényege, hogy a szakgimnázium diákjai már középiskolai éveik alatt megkezdhetik egyetemi tanulmányaikat, majd ha elvégezték a szakgimnáziumot, az MTE-n eltöltött mindössze két szemeszter alatt diplomát szerezhetnek. A Magyar Táncművészeti Egyetem, a Széchenyi István Egyetem és a Győri Balett régóta elkötelezett a hazai táncművészet fejlesztése iránt. Ennek érdekében indult el 2021-ben a Magyar Táncművészeti Egyetem Széchenyi István Egyetemen kihelyezett, táncos és próbavezető képzése, támogatva az észak-dunántúli régió táncművészeinek diplomaszerzését. A háromévente meghirdetett, a Győri Balett szakmai támogatásával működő alapszak első évfolyama tavaly sikeresen végzett , bizonyítva a program életképességét és hatékonyságát. „Ezt az együttműködést kívánjuk tovább erősíteni az 1981-ben a Győri Balett szakmai utánpótlásának biztosítására létrejött, tavaly augusztus 1-jével a Széchenyi István Egyetem fenntartásába került győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégiumra épített, integrált képzési modellel. Közös célunk, hogy a szakgimnáziumi diákok a táncos és próbavezető alapszakot részben szakgimnáziumi tanulmányaik során, részben azzal párhuzamosan, majd további két egyetemi félév alatt elvégezhessék. Így – amennyiben kötelezettségeiket teljesítik – rövidebb idő alatt diplomát szerezzenek” – mondta el a megállapodás tartalmáról az aláírási ünnepségen dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi-egyetem általános és oktatási elnökhelyettese. Hozzátette, a Magyar Táncművészeti Egyetem és a Széchenyi István Egyetem szakmai egyeztetéseket követően összehangolta a szakgimnázium által nyújtott ismereteket és gyakorlatokat, illetve a táncos és próbavezető alapszak mintatervét. Kiemelte, a szakmai partner a nemzetközi hírű Győri Balett, amely a munkaerőpiaci igényeket közvetlenül csatornázza be a képzésbe. „Az együttműködésre építve egyedülálló táncművészeti életpályaprogram jön létre. Partnerségünk révén olyan utat kínálunk a diákoknak és hallgatóinknak, amely töretlen fejlődést és a kiteljesedés lehetőségét biztosítja a tehetséges fiatalok számára” – fogalmazott az elnökhelyettes. Az együttműködési megállapodást Velekei László, a Győri Balett igazgatója, Kiss János, a Magyar Táncművészeti Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Fodorné Molnár Márta, a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora, Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem általános és oktatási rektorhelyettese, valamint prof. dr. Friedler Ferenc, a Széchenyi-egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese látta el kézjegyével. (Fotó: Adorján András) Fodorné Molnár Márta, a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora kiemelte: intézményük küldetésének tekinti a tánc pozitív mentális és fizikális hatásának hangsúlyozását a társadalom számára. „Ennek egyik módja, hogy tánctanárokat képzünk, akik fontos szerepet töltenek be a művészeti nevelésben óvodás kortól a legidősebbekig. Ez azért fontos, mert a tánc jobb közérzetet ad, segít egészségesnek maradni, kitartásra, koncentrációra és a másik tiszteletére nevel. A másik mód, hogy táncművészeket, próbavezetőket, valamint koreográfusokat képzünk, akik a művészetükkel tudnak hatni az emberek lelkére” – fejtette ki. Hozzáfűzte, Győrben a táncművészet a Győri Balettnek köszönhetően hatalmas népszerűségnek örvend, ráadásul az általános és középiskola révén a tehetséges diákok is megtalálják a helyüket. „Ez a művészeti ág nagyon korspecifikus, ezért természetes, hogy a fiatalok minél előbb szeretnék elkezdeni szakmai karrierjüket, ugyanakkor az egyetemi diplomára is szükségük van. Együttműködésünk lényege ezért éppen az, hogy hamarabb végig tudjanak menni ezen az úton. Bízom benne, hogy a közös képzésünket elvégző fiatal művészek továbbviszik társadalmi küldetésünket” – húzta alá. Velekei László, a Győri Balett igazgatója korszakos jelentőségűnek nevezte a megállapodást a magyar táncművészet és a művészeti képzés történetében. „Intézményeink tudásukkal, tapasztalatukkal, erőforrásaikat egyesítve új lehetőséget teremtenek a jövő művészei számára a tehetséggondozástól egészen a pályára lépésig” – jegyezte meg. Mint mondta, a Magyar Táncművészeti Egyetem elkötelezett a magas szintű szakmai képzés mellett, a Széchenyi István Egyetem innovatív szemlélete mintaértékű a magyar oktatásban, a Győri Balett pedig hazánk egyik legismertebb és legsikeresebb professzionális táncegyüttese. „Ez az összefogás példamutató kezdeményezés, amely erősíti a művészeti élet szereplői közötti párbeszédet, és egyben biztos alapot nyújt a következő generációk számára” – zárta az igazgató. Az eseményt a Széchenyi István Egyetem Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium növendékeinek előadása tette még ünnepibbé. (Fotó: Adorján András)
- Új STEAM-tanteremmel gazdagodott a Széchenyi István Egyetem Apáczai-kara
Megújult a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karának 253-as tanterme, amely a jövőben STEAM-tanteremként szolgálja az egyetemi oktatást. A korszerűsítés az ALEX Fémbútor Kft. támogatásával valósult meg. A cég biztosította a teljes bútorzatot (mintegy 6,5 millió forint értékben), az egyetem pedig vállalta a felújítási munkálatokat. A terem kialakítása a természettudományos, technológiai, mérnöki, művészeti és matematikai (STEAM) területek oktatását, valamint a kooperatív csoportmunkát támogatja. Az új tér lehetőséget nyújt a hallgatók számára a gyakorlatorientált, élményszerű tanulásra. Az átadáson dr. Pongrácz Attila dékán hangsúlyozta a korszerű tanulási környezetek jelentőségét a minőségi felsőoktatásban, és kiemelte a kar elköteleződését a pedagógiai megújulás és a STEAM oktatás iránt. Az eseményen részt vett Baumgartner Bernadett, az ALEX Fémbútor Kft. üzletágvezetője, valamint Petzné dr. Tóth Szilvia dékánhelyettes és dr. Lampert Bálint egyetemi adjunktus, akik aktívan közreműködtek a projekt szakmai megvalósításában. Az átadón jelen voltak az Apáczai-kar hallgatói és az Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola diákjai is. A megújult tanterem a Széchenyi István Egyetem és a vállalati partnerek közötti példaértékű együttműködés újabb eredménye, amely hozzájárul a jövő pedagógusainak színvonalas képzéséhez. A korszerű terem a színvonalas pedagógusképzéshez járul hozzá. (Fotók: Dudás Máté)
- Út a felsőoktatásba: félszázan végeztek a Széchenyi István Egyetem jogi felvételi előkészítő képzésén
A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara az idei tanévben már másodízben hirdette meg Jogtudatosan című előadás-sorozatát középiskolások számára. Az április 11-én zárult program révén a résztvevők olyan témákban mélyülhettek el, mint a digitális gyermekvédelem, a gyermekjogok, az adatvédelem, a kábítószerjog, a zaklatás, a fogyasztóvédelem, a munkajog és a vállalkozási ismeretek. A Széchenyi István Egyetem „Út a felsőoktatásba” programja keretében a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar – együttműködésben igazságszolgáltatási és igazgatási intézményekkel, civil és gazdasági szereplőkkel – immár második alkalommal szervezett felvételi előkészítő programsorozatot középiskolások számára a 2024–2025-ös tanévben. A Jogtudatosan a középiskolások alapvető jogi ismereteinek fejlesztését tűzte ki célul, mindennapi életükben hasznosítható és érdeklődésükre számot tartó témakörökben. A kurzus által a diákok közelebbről is megismerhették az egyetemet, sőt felvételi eredményükhöz intézményi pontokat is szerezhettek. A projektben a kar és kiemelt partnerei – köztük a Győri Ítélőtábla, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság, Főügyészség, Kormányhivatal és Ügyvédi Kamara, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint a UNICEF – a gyakorlatból hozott példákkal tették élményszerűvé és hitelessé a tanulási folyamatot. A nyolc alkalomból álló sorozat utolsó, április 11-i állomásán 55 diák tette le a záróvizsgát az intézmény Győri Innovációs Parkjában. A részt vevő fiatalok összesen húsz győri, kőszegi, soproni, szombathelyi, tatabányai, veszprémi, zalaegerszegi, celldömölki, komáromi és pápai középiskolából érkeztek. Szabó Csaba rendőr őrnagy, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője, prof. dr. Smuk Péter, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának dékánja, dr. Tóth-Sipos Rita, a Győri Ítélőtábla bírósági titkára, dr. Gyurita Rita, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója, valamint dr. Lukács Eszter, az egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese a Jogtudatosan záróeseményén. (Fotó: Dudás Máté) Dr. Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese a záróeseményen elmondta, az intézmény hazánk egyik meghatározó tudásközpontjaként magas színvonalú, vonzó képzéseket kínál az ország minden területéről érkező fiatalok számára, amelynek térségen túlmutató népszerűségét bizonyítja ez a program is. Kiemelte, a győri egyetem szerepel a QS és a Times Higher Education világranglistáján, amelyeken a világ mintegy 28 ezer felsőoktatási intézménye közül mindössze kétezret jegyeznek. Az elnökhelyettes bemutatta a fiataloknak azt a képzési, kutatási sokszínűséget, pezsgő egyetemi életet, amely az itt tanulókra vár. „Sokukat bizonyára a program teljesítésével megszerezhető felvételi pontok is motiváltak jelentkezésükkor, de az elmúlt hónapokban rengeteget tanultak, fejlődtek és tettek a jövőjükért. Időt és energiát szántak erre a képzésre, ezáltal egy lépéssel közelebb kerültek a tudatos felnőtté váláshoz. Büszkék lehetnek önmagukra, hiszen sikeresen elvégeztek egy olyan előkészítő kurzust, amelynek tavalyi évfolyamáról 53-an már a Széchenyi István Egyetem hallgatói. Bízom abban, hogy a »Jogtudatosan« élményei alapján a ma oklevelet szerzők közül is sokakat viszontláthatunk intézményünk falai között” – zárta dr. Lukács Eszter. Dr. Gyurita Rita, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszékének egyetemi adjunktusa köszöntőjében kiemelte: a program nagyon jó lehetőség az állami szervek számára, hogy betekintést nyújtsanak munkájukba az érdeklődő fiataloknak. „A jogi ismeretek bővítése mellett talán sikerült arra is rávilágítanunk, hogy Győr nemcsak egyetemi város, hanem igazi regionális igazságszolgáltatási és igazgatási központ is” – jelentette ki. Hozzátette: érdemes a Széchenyi István Egyetemet és annak jogi karát választani, mert a kiváló képzési lehetőségek mellett a jogászként végzettek elhelyezkedése kifejezetten kedvező a térségben. A Jogtudatosan második évfolyamán 55 diák végzett, oklevelüket az egyetem Győri Innovációs Parkjában vehették át. (Fotó: Dudás Máté) A Jogtudatosan kiemelt partnere, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság képviseletében Szabó Csaba rendőr őrnagy, a Bűnmegelőzési Osztály vezetője elmondta, hatalmas öröm számukra, hogy tevékeny szerepet vállalhattak ebben a hiánypótló kezdeményezésben. „A rendőrség kiemelten fontosnak tartja, hogy a diákok már ebben a korban előre lássák lehetőségeiket a munkaerőpiacon. Mi természetesen minden jól képzett szakembert szívesen várunk” – húzta alá. Beszédében rámutatott: a kurzust elvégzők az első nagy lépést már megtették a sikeres egyetemi tanulmányok és karrier felé. Végezetül hangsúlyozta: „Alapvégzettségemet magam is a győri campuson szereztem, így személyes tapasztalatomból mondhatom, hogy jó széchenyisnek lenni.” Prof. dr. Smuk Péter, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar dékánja úgy fogalmazott, a Jogtudatosan kezdeményezésnek minden résztvevője nyertes, ahogy a kar, úgy a szakmai partnerek és a középiskolások is. A diákokhoz szólva elárulta: a program által megszerzett felvételi pluszpontokra szükségük lesz a kar képzéseire való bejutáshoz. „Az egyetemünk iránt érdeklődők száma jelentősen nőtt az idei évben, az első helyes jelentkezéseket nézve tizenhat százalékos növekedést tapasztaltunk, a jogi karra vetítve ez tizenkét százalék. Nagy lesz tehát a verseny, ahol számítanak majd a többletpontok” – részletezte. Zárásként köszönetet mondott az egyetem támogatásának, a program létrejöttét segítő szakembereknek, a kar munkatársainak, valamint a középiskolások tanárainak és szüleinek. A tatabányai Jurida Zsófia felsőoktatási felvételi jelentkezése során a Széchenyi-egyetem jogászképzését jelölte meg elsőként. „A Jogtudatosan kiváló lehetőség volt arra, hogy betekintést nyerjek a győri egyetemi életbe. Nagyon tetszett a kurzus, különösen a munkajog része, ráadásul a program során barátokat is szereztem” – összegezte élményeit. A Bárdos László Gimnázium végzőse elárulta: nagyon várja, hogy szeptembertől ő is a Deák-kar hallgatója lehessen. A tatabányai Jurida Zsófia (középen) ősszel már a győri jogi kar hallgatójaként szeretne visszatérni az intézménybe. (Fotó: Dudás Máté) Fejes Márk, a pápai Jókai Mór Közgazdasági Technikum tanulója ugyancsak továbbtanulási tervei miatt végezte el az előkészítő kurzust. „A jövőben magam is a győri jogászképzésre szeretnék járni, remélem ez meg is valósulhat. A nyolc alkalom nagyon sok új tudásanyagot nyújtott, az alapvető ismereteken belül olyan dolgokat tanulhattunk, amik biztosan hasznunkra válnak” – mondta el véleményét. Hozzáfűzte, számára nagyon izgalmas, hogy a jog ennyire szerteágazó tudományterület, elsődleges célja pedig, hogy később ügyvédként támogassa az igazságszolgáltatást. Fejes Márk pápai diák szintén a Széchenyi-egyetem jogászképzésére jelentkezett, a kurzus során elsajátított ismereteket nagyon hasznosnak találta. (Fotó: Dudás Máté)
- Szakmai befektetés: volt hallgatók e-mobilitási startup vállalkozásában szerzett részesedést a Széchenyi István Egyetem
A győri Széchenyi István Egyetem stratégiai célja a tudásalapú gazdaságfejlesztéshez való hozzájárulás, aminek egyik eszköze startup cégek támogatása. Az intézmény hasznosítóvállalkozása, az Uni Inno Zrt. ennek érdekében fektetett be az EV.analytica Kft.-be, amely innovatív megoldásával az elektromos járművek töltését tenné sokkal egyszerűbbé és kényelmesebbé az autósok számára. A kft. a nyugat-európai és az amerikai piac meghódítására törekszik, amelynek érdekében folyamatosan építi kapcsolatait és keres üzleti partnereket. A hagyományos autók tankolásának kényelmességét hozza el az elektromos járművek világába az EV.analytica névre keresztelt startup vállalkozás, amelyet három fiatal szakember, Németh András, Papp Zoltán és Simon Gergely alapított. Közülük az utóbbi kettő a Széchenyi István Egyetemen szerezte járműmérnök mesterdiplomáját. „Ma már egyre többen közlekednek e-autókkal, amelyek töltése azonban jelenleg nehézkes. Csak Magyarországon közel húsz szolgáltató működtet töltőpontokat, és közülük az E.ON-tól az Lidlen át az Aldiig sokféle cég megtalálható. Ha pedig elhagyjuk az ország határait, még jóval több szereplővel találkozunk a piacon. Az autósoknak mindegyikükhöz külön applikációt kell letölteni, majd regisztrálni és megadni az adatokat. Ráadásul ezek az appok gyakran nem felhasználóbarátok, meglehetősen kényelmetlenül használhatók. A mi ötletünk egy olyan applikáció, amely egyfajta ernyőként egy helyre gyűjti a különböző e-mobilitás-szolgáltatókat, így az autósoknak elegendő lesz csak ezt letölteni, és mindössze egyszer regisztrálni, cserébe egy nem túl magas kényelmi díjért” – fejtette ki Papp Zoltán. Simon Gergely hozzátette: a fejlesztésben nem csupán ez a nóvum. A rendszer képes lesz arra, hogy a rendszám megadása után, a jármű műszaki paramétereit figyelembe véve töltőpontot ajánljon – akár útvonaltervezéssel –, amit le is foglal, hogy ne kelljen sorban állni. „Ha valaki például a horvát tengerpartra utazik, az applikáció javaslatot tesz, hogy közben hol álljon majd meg tölteni. Még az is beállítható ehhez, hogy hány százalékos töltöttséggel szeretnénk megérkezni, vagy hogy olyan helyet kínáljon fel, ahol közben lehet vásárolni vagy ebédelni” – mondta a szakember. Megjegyezte: globális terjeszkedésre törekszenek, és öt éven belül a teljes Európát és Észak-Amerikát szeretnék lefedni. Az ígéretes startup vállalkozásban – amelyben kockázatitőke-befektetőként a Lunar Program Zrt. és a Septem Lute Kft. is jelen van – a Széchenyi István Egyetem is részesedést szerzett. „Intézményünk stratégiai célja, hogy hozzájáruljon a tudásalapú gazdaságfejlesztéshez, és új szemléletű működésünkbe teljesen beleillik ez az üzleti alapú partnerség. Korábban már szereztünk ilyen tapasztalatot, hiszen jelentős mértékben vállaltunk szerepet az – egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel közösen drónfejlesztésre és -értékesítésre létrehozott – ABZ Innovation Kft. sikereiben, tavaly év végén pedig rendkívül eredményesen értékesítettük a cégben meglévő tulajdoni hányadunk döntő részét. Az együttműködés hasznos volt abból a szempontból is, hogy sokat tanultunk arról, az egyetem miként tudja támogatni egy piacon működő cég műszaki fejlesztéseit” – hangsúlyozta Dósa Gábor, a Széchenyi-egyetem hasznosítóvállalkozása, az Uni Inno Zrt. vezérigazgatója. Kiemelte: az intézmény Digitális Fejlesztési Központján keresztül jelentős hozzáadott értékkel – többek között az applikáció szerver szintű programozási feladatainak elvégzésével – is segítik az EV.analyticát. Papp Zoltán, Németh András, és Simon Gergely, az EV.analytica alapítói – a startup vállalkozás célja az amerikai és a nyugat-európai piac meghódítása.
- Környezetbarát permeteződrón fejlesztéséért részesült innovációs elismerésben a Széchenyi István Egyetem
Innovációs elismerésben részesült a Széchenyi István Egyetem, az intézmény Digitális Fejlesztési Központja, illetve tudáshasznosító vállalkozása, az Uni Inno Zrt. A 33. Magyar Innovációs Nagydíjon átadott kitüntetést az ABZ Innovation Kft.-vel közösen megalkotott környezetbarát permeteződrón fejlesztéséért ítélték oda. A Magyar Innovációs Nagydíjat a Magyar Innovációs Szövetség alapította 1991-ben, és a pályázatot azóta rendszeresen meghirdeti. Az idei, 33. díjátadó ünnepséget a Parlamentben tartották a Kulturális és Innovációs Minisztérium, az Agrárminisztérium, az Energiaügyi Minisztérium, a Nemzeti Innovációs Ügynökség, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának támogatásával. Az innovációs nagydíjat a Széchenyi István Egyetemmel szoros partnerségben együttműködő komáromi Foxconn leányvállalata, a Cloud Network Technology érdemelte ki informatikai tesztelési rendszeréért. Az eseményen a Széchenyi-egyetem, tudáshasznosító vállalkozása, az Uni Inno Zrt., valamint Digitális Fejlesztési Központja innovációs elismerést vehetett át Bőthe Csabától, a Magyar Innovációs Szövetség ügyvezetőjétől. A kitüntetést a számos nemzetközi kiállításon is díjnyertes környezetbarát permeteződrónnal érdemelték ki, amelyet az ABZ Drone Kft.-vel és a tőkebefektető MIB Invest Group Kft.-vel közösen alapított ABZ Innovation Kft. -n belül alkottak meg. A környezetbarát permeteződrón korábban számos hazai és nemzetközi szakkiállításon, fórumon és vásáron mutatkozott be nagy sikerrel. Az eszközt megalkotó cég eredményességét jól mutatja, hogy az Uni Inno Zrt. tavaly tulajdonrészének többségét jelentős árbevétel mellett tudta értékesíteni , a hazai egyetemi modellváltás óta eltelt időszak üzletileg legsikeresebb egyetemi exitjét megvalósítva. „A Széchenyi István Egyetem 2018-ban alapított hasznosító vállalkozásának célja, hogy egy stabil innovációs ökoszisztéma kiépítésén keresztül minél több, gazdasági versenyképességet támogató szellemi alkotással segítse a hazai technológiai fejlődést. Mindezt az Uni Inno Zrt. többnyire spinoff vállalkozásokkal valósítja meg. Jelenleg tizennyolc szellemi alkotásra kötöttünk hasznosítási szerződést, tulajdonosi szerepvállalással pedig nyolc vállalatban van részesedésünk. Ezekben szakmai és pénzügyi erőforrásokkal is szerepet vállalunk. Így zajlott a közös munka az ABZ Innovation Kft.-vel is, amellyel kifejezetten sikeres együttműködést tudhatunk magunkénak” – fogalmazott Dósa Gábor, az Uni Inno Zrt. ügyvezetője. Az egyetemi cég munkájáról elmondta, kiemelt fókuszuk az intézményi kutatás-fejlesztési tevékenység révén született innovációk ipari felhasználásának támogatása. „A hasznosíthatóságot jelentős mértékben erősíti, ha ezek az újítások ipari jogvédelmi oltalommal rendelkeznek, ezért kiemelten fontosak ennek különböző formái, mint a szabadalom, a használati mintaoltalom, a formatervezési mintaoltalom és a védjegy. Egyetemünk az elmúlt öt évben huszonöt szabadalmi bejelentést tett, jelenleg tizenöt szabadalom- és használatimintaoltalom-kérelem van folyamatban. Emellett védjegyből harmincat jelentettünk be, tizennégy pedig előkészítés alatt áll. Ezeken kívül hat formatervezési mintaoltalommal is rendelkezünk” – részletezte az ügyvezető. Kiemelte: összegezve az elmúlt öt évet az egyetem az Uni Inno Zrt.-n keresztül több mint száz szellemi alkotás hasznosítását tette lehetővé. A felvételen Dósa Gábor, a Széchenyi István Egyetem hasznosító vállalkozása, az Uni Inno Zrt. vezérigazgatója átveszi az elismerést Bőthe Csabától, a Magyar Innovációs Szövetség ügyvezetőjétől. (Fotó: Fantom Média) A Magyar Innovációs Nagydíjon elismerésben részesült környezetbarát permeteződrón az Uni Inno Zrt., illetve az egyetem Digitális Fejlesztési Központjának egyik kiemelkedő eredménye, amely az elérhető termékek valamennyi előnyös tulajdonságát egyesíti. Dinamikus akadálykerülési és útvonaltervezési funkciói precízebbé teszik a permetezést, ezáltal akár 75 százalékos költségcsökkenés és négyszeres munkatempó érhető el a traktoros permetezéshez képest. „A hatékonyság növelésével az eszköz nemcsak gazdaságilag előnyösebb, de környezetbarát megoldást is nyújt. A termőterület földrajzi adottságaihoz való rugalmasabb alkalmazkodása révén pedig a speciális gazdálkodói igényeket is képes kielégíteni” – részletezte Takács Olivér, a Digitális Fejlesztési Központ helyettes vezetője. Elmondta, a központban az innovációval foglalkozó négytagú csapat feladata a piacvezető termékeknél is jobban működő szoftver és algoritmusok fejlesztése volt. „Odafigyeltünk az energiatakarékosságra, a permetlé elosztásának szabályozhatóságára, illetve a felhasználóbarát kezelői felületre. Így olyan eszközt tudtunk megalkotni, ami egyszerre szolgálja a fenntarthatóságot és a magyar agrárium előrelépését. Hálásak vagyunk, hogy erőfeszítéseinket ezzel a díjjal is elismerték” – fogalmazott. Elárulta: jelenleg is több olyan újdonságot nyújtó technológián dolgoznak az egyetem érdekeltségében működő cégekkel közösen, amellyel a zöldebb jövő megteremtését segítik elő. Az elismerést nyert környezetbarát permeteződrón megalkotásában nagy szerepet vállalt a Széchenyi-egyetem Digitális Fejlesztési Központja. A felvételen a fejlesztők: Szekeres Péter, Lázár Tamás, Pap Martin Felicián és Takács Olivér. (Fotó: Dudás Máté)
- Nemzetközi perbeszédverseny: Európa harmadik legjobbja lett világűrjogban a Széchenyi István Egyetem hallgatói csapata
Kiemelkedő nemzetközi sikert értek el a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának hallgatói, akik a rangos Manfred Lachs világűrjogi perbeszédverseny európai fordulójában harmadik helyen végeztek. Az Európai Űrügynökség párizsi központjában rendezett megmérettetésről a fiatalok a hibátlan írásbeli beadványnak járó különdíjat is elhozták. Bosits Dorina, Herold Virág és Zsuppán Balázs, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának hallgatói alkotta csapat kimagasló teljesítménnyel az elődöntőbe jutott és összesítésben harmadik helyezést ért el a Manfred Lachs világűrjogi perbeszédverseny idei európai fordulóján. A kar az elmúlt hét esztendőben megszakítás nélkül és egyre eredményesebben szerepel a rangos nemzetközi megmérettetésen. A hágai Nemzetközi Bíróság előtt két elképzelt állam vitáját szimuláló, több mint három évtizedes múltra visszatekintő verseny európai fordulójának az idén a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő és hazánkat éppen tíz éve a tagjai közé felvevő Európai Űrügynökség adott otthont párizsi központjában. A résztvevőknek rendkívül összetett, fiktív jogesetet kellett megoldaniuk, amelynek középpontjában egy távközlési műholdakat üzemeltető magánvállalat szolgáltatásainak igénybevétele, a műholdas távközlési szolgáltatások bérlete és elektronikus zavarása, a műholdak egymás közelében végzett műveletei és elfogása, továbbá az események nyomán keletkező károk megtérítésének nemzetközi világűrjogi kérdései álltak fegyveres összeütközés idején. Zsuppán Balázs, Bosits Dorina és Herold Virág, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának hallgatói harmadik helyezést értek el a világűrjogi perbeszédverseny európai fordulóján. „A nemzetközi jog és a világűrjog számos területét érintő, hét hónapon át tartó felkészülés során hallgatóink angol nyelven, egyenként közel hetven oldal terjedelemben elkészítették a két állam írásbeli beadványát, amelyek a perben álló államok által a Nemzetközi Bírósághoz benyújtott iratok formáját, tartalmát és hangvételét követik. A terjedelmes periratok elkészítéséhez a nemzetközi jogi, a hadijogi és világűrjogi ismereteken túl a nemzetközi bírói fórumok joggyakorlatának tanulmányozása, illetve a műholdas transzponderek működésével és a műholdas távközlés zavarásával kapcsolatos alapvető műszaki ismeretek megszerzése is szükséges volt” – fejtette ki Sulyok Gábor, a kar professzora. Hozzátette, a hallgatók ezt követően a szóbeli fordulón adták elő a felperesi és az alperesi állam perbeszédét. Minden versenyzői csapat összesen négy, egyenként közel másfél órás tárgyalás keretében tárta érveit a háromtagú bírói testületek elé, és válaszolt a bírók által feltett kérdésekre. „Csapatunk a második legmagasabb pontszámmal jutott be a legjobb négybe, ahol a harmadik helyen zárta a versenyt, elnyerve a hibátlan írásbeli beadványnak járó különdíjat is. A finálét a Luxembourgi Egyetem hallgatói nyerték meg, akik a döntőben a Bécsi Egyetemmel mérték össze a tudásukat” – számolt be a professzor. A győri csapat szombathelyi tagja, Bosits Dorina elmondta, mindhármuknak hatalmas élmény volt a megmérettetés, amelyen rengeteg tudást és nemzetközi tapasztalatot szereztek. „Már a több mint féléves felkészülés rengeteget adott számunkra, hiszen az írásbeli beadványok elkészítéséhez számos bírósági esetet, szakirodalmat, jogszabályt tekintettünk át, és angol nyelven állítottuk össze a két kereseti kérelmet. Az európai döntőben egy perszimulációban vettünk részt, amelyen nemcsak elő kellett adnunk perbeszédünket, de a bírák részletekbe menő kérdéseire is válaszoltunk” – elevenítette fel a hallgató, aki másodízben volt tagja a csapatnak. „Már a tavalyi hatodik helyezés is rekordnak számított, az idei harmadik helyezés pedig még nagyobb eredmény, különösen úgy, hogy csak néhány pont választott el bennünket a világdöntőre utazó kontinensgyőztes luxemburgiaktól. Hatalmas élmény volt az Európai Űrügynökség központjában versenyezni, és büszkeséggel töltött el bennünket a nemzetközi hírű szakemberek elismerése, gratulációja” – fogalmazott. Bosits Dorina hozzátette, örömteli számára, hogy a Széchenyi-egyetem egyre meghatározóbb szereplője a területnek nemcsak mérnöki, de jogi szempontból is. Bosits Dorina, Herold Virág és Zsuppán Balázs felkészülését a Nemzetközi és Európai Jogi Tanszék oktatói, Sulyok Gábor egyetemi tanár és Ganczer Mónika egyetemi docens irányította; munkájukat Horváth Barbara és Erős Orsolya Júlia doktoranduszok segítették. A csapat kiutazására és részvételére a Széchenyi István Egyetem támogatásának köszönhetően nyílt lehetőség.
- Sikeres karrier előtt: jövőbeli munkáltatóikkal találkozhattak a hallgatók a Széchenyi István Egyetem Állásbörzéjén
A Széchenyi István Egyetem félévente rendezi meg Állásbörzéjét a hallgatók, a diplomások, a pályakezdők és a szakképzett fiatalok számára, kapcsolatépítési lehetőséget kínálva a munkaerőpiaci szereplőkkel. Az idei első, áprilisi eseményen közel félszáz kiállító csaknem 300 állásajánlattal és gyakornoki lehetőséggel várta az érdeklődőket, akik az intézmény duális képzéséről is részletes tájékoztatást kaptak. A Széchenyi István Egyetemen a térség jelentős gazdasági társaságai és foglalkoztatói, az egyetem ipari partnerei április 8-án ismét saját standokon mutatkoztak be az érdeklődőknek. Az intézmény Állásbörzéjén a kiállítók a személyes kapcsolatfelvétel lehetősége mellett több száz nyitott pozíciót, vagyis gyakorlati helyet és állást kínáltak a fiataloknak. „Félévente megtartott rendezvényünk nagyon népszerű a hallgatók körében, hiszen személyesen találkozhatnak a munkaadókkal. Mostani programunkon 45 kiállító – köztük több, nemzetközi szinten is neves vállalat – vett részt, amelyek összességében közel háromszáz különböző munkalehetőséget ajánlottak ” – fogalmazott Zentai Effi, az egyetem karrier-szakreferense. Hozzátette, a rendezvény a térség gazdasági szereplői számára is fontos, hiszen hozzájárul jól képzett és rátermett munkaerő-utánpótlásuk biztosításához. A Széchenyi István Egyetem áprilisi Állásbörzéjén 45 kiállító és közel 300 különböző munkalehetőség várta a hallgatókat. (Fotó: Nagy Gergely) A nap folyamán az érdeklődők az intézmény duális képzéseiről is tájékoztatást hallhattak, sőt ezzel kapcsolatos kerekasztal-beszélgetésen is részt vehettek, amelyen az Audi Hungaria, a MÁV Pályaműködtetési Zrt. és a Schaeffler Savaria Kft. képviselői osztották meg gondolataikat. Oláh Gréta duális referens kiemelte: ennek a képzésnek a lényege, hogy a hallgatók felsőfokú tanulmányaikkal párhuzamosan egy vállalati partner gyakorlati képzésében is részesülnek. „Ez jelentős versenyelőnyt jelent számukra a munkaerőpiacon, hiszen sok esetben már egyetemi éveik alatt megtalálják későbbi munkahelyüket, illetve valós gyakorlati tapasztalatot szereznek szakmájukban. A konstrukció az együttműködő cégek számára is kedvező, hiszen hozzájárul a friss, innovatív szakmai szemléletmódhoz, illetve jövőbeli munkatársaik kiválasztásához is ” – jegyezte meg. Kiemelte: változás, hogy idén először nem az intézmény leendő, hanem a már egyetemi tanulmányaikat folytató hallgatói pályázhatnak. Az érdeklődők április 9-től az összes partnert és a jelentkezés minden részletét megtalálják a dualis.sze.hu weboldalon, a jelentkezési határidő pedig április 20. Bicsák Barnabás Vasszécsenyből érkezett a győri egyetemre, ahol másodéves duális hallgatóként járműmérnöknek tanul, gyakorlatát pedig a szombathelyi Schaeffler Savaria Kft.-nél végzi. „A Széchenyi-egyetem által kínált duális képzési formának számos előnye van, amit magam is megtapasztalhattam. Az intézményben megszerzett tudást egy cégnél is alkalmazhatom, ráadásul már egyetemi éveim alatt olyan munkatapasztalatot szerezhetek, ami felbecsülhetetlen értékű a diplomaszerzést követően. Nem elhanyagolandó az ösztöndíj sem, ami jelentősen segíti tanulmányaimat” – fogalmazott a fiatal. Hozzátette, az egyetemen és annak vállalati partnerénél is nagyszerűen érzi magát, hiszen már most kollégaként kezelik, egy kitűnő csapat tagja lehet, ráadásul egy világcég munkájából veheti ki a részét. A vasszécsenyi Bicsák Barnabás a Széchenyi István Egyetem duális hallgatójaként járműmérnöknek tanul, és a Schaeffler Savaria Kft.-nél dolgozik. (Fotó: Adorján András) A győri Polgárfi Erika, az intézmény ellátásilánc-menedzsment mesterképzésének hallgatója az egyetem mellett két és fél évig gyakornokoskodott az Audi Hungariánál. „Hatalmas élmény és karrierutam meghatározó lépcsője volt az ott töltött időszak. Támogató, segítőkész csapat vett körül, így rengeteget tanulhattam” – hangsúlyozta. Mint mondta, nagyon hasznos rendezvénynek tartja az egyetem Állásbörzéjét, amelyre már korábban is ellátogatott. „Ezúttal azért jöttem el, mert szeretnék minél szélesebb képet kapni arról, hogy milyen lehetőségeim lesznek friss pályakezdőként elsősorban Győrben és a város vonzáskörzetében” – zárta. A győri Polgárfi Erika, az intézmény ellátásilánc-menedzsment mesterképzésének hallgatója az Audi Hungariánál szerzett gyakorlati tapasztalatot. (Fotó: Adorján András) A rendezvényen a hallgatók a cégek kínálatai mellett karriertippeket kaphattak, és az egyetem világ élvonalába tartozó hallgatói csapataival is megismerkedhettek, amelyek ugyancsak kitűnő lehetőségeket kínálnak a gyakorlati tapasztalatok megszerzéséhez. A börzén részt vevő cégek nyitott pozíciói megtalálhatók az allasborze.sze.hu és a karrier.sze.hu oldalakon is, ahol az érdeklődők az önéletrajzíráshoz, a motivációs levél elkészítéséhez, az álláskereséshez és -interjúhoz is hasznos tanácsokat találnak.
- Bosch – Mobilis Középiskolás Program: Digitális készségek fejlesztése a jövő munkaerőpiacáért
A Robert Bosch Kft. és a győri Széchenyi István Egyetemen található Mobilis Interaktív Élményközpont közös programot indított középiskolás diákok digitális készségeinek fejlesztésére. Az idén január és április között zajló rendezvénysorozat célja az volt, hogy a 9–14. évfolyamos diákok számára gyakorlati tapasztalatokat biztosítson a legmodernebb technológiák – például a robotika, a mesterséges intelligencia és a mikrovezérlés – területén, így fejlesztve digitális képességeiket és készségeiket, ezáltal megkönnyítve a továbbtanulásukat és a munkaerőpiacon való elhelyezkedésüket. A középiskolákat Győrből és 100 kilométeres körzetéből választották ki, így közel 800 diák, több mint 30 osztály vehetett részt a programban. A foglalkozásokon a tanulók megismerhették a robotépítés alapjait, a különböző szenzorok működését, az adatok feldolgozását, valamint a blokk- és szövegalapú programozás nyelvét. Körbejárták a mesterséges intelligencia kérdéskörét is – azon belül a gépi tanulás alapjait –, kísérletezhettek kép- és alakzatfelismeréssel, valamint arcfelismerő beléptető rendszert hozhattak létre. A témák közül a mikrovezérlés, az irányítás és az áramkörök sem maradhattak ki: a diákok kipróbálhatták az áramkörök építését és a mikrovezérlők programozását. Különböző hobbielektronikai projektekben vehettek részt, többek között robotjárművet építhettek motorvezérlők segítségével. A program egyedülálló lehetőséget biztosított számukra, hogy elmélyüljenek a jövő technológiáiban, és első kézből tapasztalják meg az ipar 4.0 és ipar 5.0 megoldásait. A rendezvény célja az volt, hogy a diákokat felkészítse a digitális világ kihívásaira, és segítse őket a továbbtanulási és pályaválasztási döntéseik meghozatalában. A program záróeseménye nagy érdeklődés mellett zajlott. (Fotó: Adorján András)
- Siker nemzetközi hallgatóként: az év alumnijai osztották meg tapasztalataikat a Széchenyi István Egyetem rendezvényén
Az indiai Amandeep Singh és a kínai Guo Shaofeng volt a vendége a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkjában rendezett „Alumni Spotlight” elnevezésű programnak. Az „Év nemzetközi alumnija” díj legutóbbi nyertesei egykori hallgatóként értékes tapasztalatokat osztottak meg a közönséggel. Az idén januárban megtartott Egyetemi Díjátadó Gála és Médiabál adott alkalmat arra, hogy a Széchenyi István Egyetem kitüntetésekkel ismerje el a legkiválóbb oktatóit, partnereit és hallgatóit. A rendezvényen az „Év nemzetközi alumnija 2024” díjat két egykori széchenyis hallgató, az indiai Amandeep Singh és a kínai Guo Shaofeng vehette át. A fiatalok tanulmányi eredményeik mellett példamutató közösségi tevékenységükkel érdemelték ki az elismerést. A díjazottak nemrég az intézmény Nemzetközi Programok és Alumni Központjának szervezésében az „Alumni Spotlight” elnevezésű programon számoltak be pályafutásukról. Az érdeklődők értékes tanácsokat kaptak tanulmányaik elvégzéséhez, de az előadók a munkakereséshez is hasznos tippeket adtak. A kínai Guo Shaofeng és az indiai Amandeep Singh, a tavalyi „Év nemzetközi alumnija” díjának nyertesei az „Alumni Spotlight” eseményen értékes tapasztalatokat osztottak meg a hallgatósággal. (Fotó: Nagy Gergely) Az Audi Hungaria Járműmérnöki Karon mesterdiplomát szerzett Amandeep Singh Stipendium Hungaricum ösztöndíj segítségével végezte el a győri egyetemet, hallgatói évei alatt pedig mindvégig ambiciózusan és kitartóan dolgozott céljaiért. „A Széchenyi-egyetemet a kiemelkedő vállalati kapcsolatai miatt választottam, emellett tetszett, hogy gyakorlatias megközelítésű az oktatás. Már a kezdetekkor kitűztem magam elé a célt, hogy szeretnék legalább gyakornoki pozíciót betölteni az Audi Hungariánál, amit sikerült is elérnem. Ez az eredmény jó üzenet lehet a mostani hallgatóknak, hogy érdemes harcolni az álmainkért” – fogalmazott az indiai fiatal, aki ma már teljes állásban dolgozik a győri autóipari nagyvállalatnál. „A Széchenyi-egyetemen olyan oktatóktól tanulhattam, akik valóban releváns ipari tudással rendelkeznek, és akik rengeteget tudtak segíteni. Sokat lendíthet a hallgatók pályáján az Audi Development Camp rövid képzési program is, ami hatalmas tapasztalatot és értékes kapcsolatokat ad, így bátran ajánlom minden érdeklődőnek” – fogalmazott Amandeep Singh. Útravalóul két fontos tanácsot adott a jelenlévő nemzetközi hallgatóknak. A tervezés és a kitartó, tudatos karrierépítés mellett a magyar nyelv elsajátítását emelte ki. Mint mondta, egyrészt a tisztelet jele, ha igyekeznek megismerni a helyi kultúrát, másrészt szakmai előmenetelüket is segítheti egy-egy társalgásindító magyar szó, amellyel aztán kiemelkedhetnek a nyelvet nem beszélő társaik közül. Guo Shaofeng 2018-ban Pekingből érkezett Győrbe, ahol járműmérnöki alapdiplomáját és ellátásilánc-menedzsment mesterdiplomáját is szerezte. Elmondta: a képzések minősége mellett fontos volt számára az élhető környezet is, amit teljes mértékben megtalált Magyarországon. A kínai fiatal jelenleg a BYD elektromos járműipari cég komáromi gyárában dolgozik mérnökként. „A jövőképemet alapvetően meghatározza a folyamatos fejlődés, a tudásgyarapítás és az interkulturális tapasztalatszerzés. Hálás vagyok azért a sok barátért, akiket a világ minden tájáról megismerhettem, illetve a magyar kultúráért, amit nagyon megszerettem. Ugyanakkor szeretnék még többet utazni, kipróbálni magam Európa más országaiban vagy akár a tengerentúlon” – vázolta fel terveit. Telek Marcella, az egyetem Nemzetközi Programok és Alumni Központ Nemzetközi Kapcsolatok és Alumni Osztályának vezetője kifejtette, számos kezdeményezéssel támogatják az egykori hallgatók pályafutását és közösségszervezését. „Intézményünkbe 2017-ben érkeztek először nagyobb számban nemzetközi hallgatók, azóta egyre többen szereznek diplomát, így a globális alumnihálózatunk is folyamatosan növekszik. Célunk, hogy olyan elkötelezett közösséget alakítsunk ki, amelynek tagjai büszkén képviselik hazájukban a Széchenyi-egyetemet, és nagykövetként viszik jó hírét szerte a világban – jelentette ki. – Már jelenleg is számos lehetőséget kínálunk az érdeklődő egykori hallgatóknak, hírlevelekkel, előadásokkal, eseményekkel igyekszünk bevonni őket. A jövőben még több, aktivitásra buzdító programmal készülünk, illetve figyelemmel kísérjük és elismerjük a nálunk oklevelet szerzettek szakmai sikereit is.” Az Alumni Spotlight eseményre a Széchenyi István Egyetem sok nemzetközi hallgatója volt kíváncsi. (Fotó: Nagy Gergely)
- Vallás és tudomány: nemzetközi konferenciát tartottak Győrben a Széchenyi István Egyetem közreműködésével
A Széchenyi István Egyetem Vallás és Tudomány Kutatócsoportja, a Szent Mór Bencés Perjelség, valamint a Jáki Szaniszló Társaság „A tudomány megváltója” címmel nemzetközi konferenciát tartott nemrégiben. A hit és a tudomány kapcsolatáról szóló rendezvény a társaság győri születésű névadójának emléke mellett a modern kor kihívásaival, így a mesterséges intelligencia kérdésének keresztény megközelítéseivel is foglalkozott. Győr egyik legszebb barokk palotájában, a Széchenyi-téren található Apátúr-ház dísztermében rendezték meg azt az egyedülálló nemzetközi konferenciát, amely Jáki Szaniszló bencés szerzetes, Templeton-díjas fizikus munkásságának állított emléket. „A tudomány megváltója” című rendezvényre az Egyesült Államokba emigrált tudományfilozófus számos tisztelője, barátja jött el hazánkon kívül az USA-ból, Olaszországból és Spanyolországból. A Széchenyi István Egyetem Vallás és Tudomány Kutatócsoportja, a Szent Mór Bencés Perjelség, valamint a Jáki Szaniszló Társaság által szervezett esemény központjában a hit és a tudomány kapcsolata állt. A megnyitón dr. Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese elmondta, a 2009-ben elhunyt bencés szerzetes személyében megtestesült a hit és a tudomány harmóniája. „A két fogalom sokak szerint szemben áll egymással, ugyanakkor Jáki Szaniszló különleges szakmai életútja és követendő példája – amelyet napjainkban a győri bencés atyák is méltán képviselnek – megmutatja, hogy a tudomány fejlődését a hit szerves részeként érdemes értelmezni” – fogalmazott. Kiemelte: a különleges konferencia a tudomány valódi ünnepe, hiszen magyar, angol és olasz nyelvű előadásokon foglalkozik a vallás kérdéseivel, valamint korunk talán legnagyobb kihívásával, a mesterséges intelligenciával. „Biztos vagyok abban, hogy inspiráló gondolatokkal, jövőbemutató filozófiai megközelítésekkel, valamint a tudomány és a hit kapcsolatának új perspektíváival találkozhatunk a kiváló előadók révén” – jelentette ki. Dr. Tóth András, a Jáki Szaniszló Társaság elnöke, dr. Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese, Rafael Pascual atya, a római Regina Apostolorum Pápai Főiskola filozófiaprofesszora, illetve Tóth Konstantin atya, a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium igazgatója a konferencia megnyitóján. (Fotó: Dudás Máté) Dr. Tóth András, a Jáki Szaniszló Társaság elnöke kifejtette: a szervezők számára hatalmas öröm, hogy az ismert tudománytörténész tiszteletére számos hozzá közel álló személy fogadta el meghívásukat, így például Stacy Trasancos amerikai professzor, aki doktori disszertációját is Jáki atyáról írta, valamint hozzá hasonlóan az egyesült államokbeli Seton Hall Egyetemen tanít. Kiemelte Lucía Guerra Menéndez, a madridi Szent Pál Egyetem docensének előadását is, aki egyedüliként dolgozott közös publikáción a győri származású szerzetessel. Az esemény vendége volt az olasz Antonio Colombo, Jáki atya angol nyelvű műveinek lektora és olasz nyelvre fordítója, valamint az amerikai Thomas Fowler, a Xavier Zubiri Alapítvány képviselője is, aki a mesterséges intelligenciáról beszélt a hallgatóságnak. A konferencia nyitóelőadását Rafael Pascual atya, a római Regina Apostolorum Pápai Főiskola filozófiaprofesszora tartotta „Módszerek a tudomány és a vallás közötti kapcsolat értelmezésére” címmel. Az olasz nyelvű prezentációban a két fogalom kapcsolatának elméleti megközelítéseit ismerhette meg a közönség egy olyan kutatótól, aki rengeteget tett Jáki Szaniszló nemzetközi elismertségéért. A rendezvényen köszöntőt mondott dr. Pacsay-Tomassich Orsolya, a Magyar Diplomáciai Akadémia elnöke is, aki egyúttal a nemzetközi hallgatók számára rendkívül fontos segítséget nyújtó Stipendium Hungaricum Ösztöndíjprogram létrehozója, valamint a hazai felsőoktatás nemzetköziesítésének és a magyarországi nemzetközi hallgatói közösségek erősítésének egyik legjelentősebb személyisége.
- A magyar versenyképesség erősítéséért írt alá stratégiai megállapodást a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Széchenyi István Egyetem
A felsőoktatási intézmények közül a Széchenyi István Egyetemmel kötött elsőként együttműködési megállapodást a Nemzetgazdasági Minisztérium a „Magyarország versenyképességi stratégiája (2024–2030)” célkitűzéseinek megvalósítását szolgálva. A dokumentum – amelyet a szaktárca részéről Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár, az egyetem részéről pedig dr. Filep Bálint elnök írt alá április 8-án – kijelöli a két fél közös munkájának irányait, hangsúlyozva az innovációk, a tudásalapú gazdaságfejlesztés, a fenntarthatóság és az elektromobilitás jelentőségét. Az egyedülálló megállapodás célja, hogy az élenjáró technológiák minél szélesebb körű alkalmazásával előmozdítsa a magyar ipar versenyképességét, kiemelt figyelemmel az infokommunikációs szektorra, a képzett munkaerő hosszú távú biztosítására (ezen belül a járműipari mérnökképzés minőségi fejlesztésére), az egészségipari innovációk és kutatás-fejlesztési lehetőségek kiaknázására, illetve a fenntarthatóság, a zöld átállás, a design- és kreatívipari kompetenciafejlesztés, a fejlett logisztikai szolgáltatások, valamint az alapanyagipar támogatására. A partnerség fókuszában az innováció és a technológiatranszfer áll, különösen az innovációs parkokban megvalósuló együttműködések révén, ahol az egyetemi kutatók és ipari szereplők közös térben dolgozhatnak együtt, segítve a hazai kis- és középvállalkozásokat, továbbá a startup-ökoszisztéma szereplőit. A megállapodás alapját többek között az jelenti, hogy a Széchenyi István Egyetem nagy hangsúlyt fektet a gyakorlatorientált programokra, a duális képzésekre, a piaci alapú felnőttképzésre és a vállalati kooperációkra épülő kutatásokra. Az intézmény szakjainak negyede már angol nyelven is elérhető, ezzel is erősítve a nemzetközi jelenlétet és a magyar gazdaság nyitottságát. A kutatás-fejlesztés terén a mesterséges intelligencia, az ipari IoT, a kollaboratív robotika, az autonóm rendszerek, valamint a felhőalapú és nagykapacitású számítástechnológiák állnak a partnerség középpontjában. A felek közösen keresik azokat a jövőbe mutató megoldásokat, amelyek előmozdítják Magyarország verseny- és innovációképességét. A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Széchenyi István Egyetem hosszú távú elköteleződésük jegyében kinyilvánították szándékukat arra is, hogy a felsőoktatás és a piaci szféra más területein szintén kölcsönösen támogatják egymást, hozzájárulva ezzel a magyar gazdaság fejlődéséhez. A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Széchenyi István Egyetem képviselői a megállapodás ünnepélyes aláírásán. (Fotó: Nemzetgazdasági Minisztérium)
- Országos Tudományos Diákköri Konferencia: díjak sorát nyerték el a Széchenyi István Egyetem hallgatói az Állam- és Jogtudományi Szekcióban
Olyan aktuális témák jogi vonatkozásainak kutatásával értek el első helyezéseket a Széchenyi István Egyetem állam- és jogtudományi karának hallgatói az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK), mint a kriptohitelezés és a mesterséges intelligencia. Emellett további dobogós helyezéseket és különdíjakat szereztek a résztvevők. A sikerek az intézmény tehetséggondozó munkájának színvonalát jelzik. A kétévente, minden páratlan esztendőben megrendezett OTDK Magyarország legnagyobb tudományos rendezvénysorozata, a hazai tehetséggondozás legfontosabb fóruma, ahol a hallgatók ismertethetik kutatási eredményeiket. Az esemény egyben verseny, amelyre 16 szekcióban kerül sor. Elsőként az Állam- és Jogtudományi Szekció programjait rendezték meg nemrégiben a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem szervezésében. A megmérettetésen rendkívül sikeresen szerepelt a rendezvény legutóbbi, 2023-as házigazdája , a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara, amelynek hallgatói két-két első, második és harmadik helyezést, valamint hét különdíjat érdemeltek ki, emellett Illés Borbála a legjobb opponensnek járó elismerést vehette át. A negyedéves Pup Dorina a szekció Jog- és Állambölcselet Tagozatában bizonyult a legjobbnak „A lgoritmizálható igazságosság – A bírói döntéshozatal digitális újragondolása” című tudományos kutatásával. Konzulense dr. Pődör Lea, a Jogelméleti Tanszék adjunktusa volt. „Azt vizsgáltam, hogy az igazságosság mennyire objektív, törvényszerűsíthető, ami ahhoz szükséges, hogy ezt az emberi fogalmat a mesterséges intelligencia is tudja értelmezni, és így a jövőben segíthesse a bírói döntéshozatalt, eljutva egészen a robotbíró gondolatáig” – fejtette ki a hallgató, aki kutatását jövőre szeretné diplomamunkává továbbfejleszteni. „Rendkívül izgalmasnak találtam, hogy elmélyedtem egy speciális témában, és maga a versenyzés is motiválóan hatott rám. Reméltem, hogy jó eredményt érek el, de első helyezésre nem számítottam” – fűzte hozzá. A Pénzügyi Jogi Tagozatban ért első helyet Csonka Mirtill és Kiss Napsugár Doroti közös, „A kriptohitel az új devizahitel? Szabályozási kihívások és lehetőségek a kriptohitelezés terén” című kutatása, amelyet dr. Glavanits Judit és dr. Király Péter Bálint témavezetése mellett készítettek. A két ötödéves hallgató elmondta: tavaly a kriptoeszközökről szóló európai rendelettel és a magyar törvényjavaslattal foglalkozó dolgozatukkal második helyezést értek el az egyetemi Tudományos Diákköri Konferencián. Közben az utóbbi jogszabály hatályba lépett, emiatt aktualizálták kutatásukat. Mivel számos hiányosságot fedeztek fel a rendelettel kapcsolatban, úgy döntöttek, hogy egy konkrét témára, a kriptohitelezésre koncentrálnak. Ezt a devizahitelezéssel hasonlították össze, amelynél hasonló problémákat tapasztaltak. „Ketten, csapatmunkában végeztük a kutatást, és együttműködésünk nagyon jól sikerült” – jegyezte meg Csonka Mirtill. „Karunkon rendkívül nagy hangsúlyt fektetünk a tehetséggondozásra. Az OTDK-n elért eredmények ezen tevékenység magas színvonalát és hallgatóink, munkatársaink tudományos kiválóság iránti elkötelezettségét mutatják. Gratulálok minden résztvevőnek és felkészítőiknek” – fogalmazott prof. dr. Smuk Péter dékán. Dr. Ganczer Mónika, a kar Tudományos Diákköri Tanácsának elnöke arra hívta fel a figyelmet: több mint 50 hallgatójuk – összes hallgatójuk csaknem 4 százaléka – vett, illetve vesz részt az idei OTDK-n, ami a legmagasabb arány a Széchenyi-egyetemen. „A sikerek mögött a hallgatók, az oktatók és a vezetés egymást segítő, közös munkája áll” – húzta alá. Kiss Napsugár Doroti, Csonka Mirtill és Pup Dorina büszke az OTDK-n elért első helyezésére. (Fotó: Adorján András) A Széchenyi István Egyetem eredményei az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában 1. helyezettek: Pup Dorina: Algoritmizálható igazságosság – A bírói döntéshozatal digitális újragondolása (Jog- és Állambölcseleti Tagozat); témavezető: dr. Pődör Lea Csonka Mirtill, Kiss Napsugár Doroti: A kriptohitel az új devizahitel? Szabályozási kihívások és lehetőségek a kriptohitelezés terén (Pénzügyi Jogi Tagozat); témavezetők: dr. Glavanits Judit, dr. Király Péter Bálint 2. helyezettek: Kalmár Dorotea: Kis kockázat egy embernek, de hatalmas veszély az emberiségnek: az űrszemét mérséklésének nemzetközi jogi kérdései (Nemzetközi Jog II. Tagozat); témavezető: prof. dr. Sulyok Gábor Vigh Eszter Éva: A nemesi cím jogos használatának nyomában – Nemességigazolások különös tekintettel a XVIII. századi eljárásokra (Magyar Állam- és Jogtörténet II. Tagozat); témavezető: dr. Pálvölgyi Balázs 3. helyezettek: Bosits Dorina, Réti Zsófia: Szabadság vagy szabályok? Fiatalok a gyűlöletbeszéd határán a Metaverzumban (Infokommunikációs Jogi Tagozat); témavezető: dr. Kelemen Roland Nagy Kata: Fair play? Női és transzgender sportolók megítélése és munkajogi helyzete a férfiak uralta élsport világában (Munkajog II. Tagozat); témavezető: dr. Nyerges Éva Különdíjasok: Héjj Maja, Házi kedvencünk a jogrendszer fókuszában – a kutya és a jogi szabályozás (Agrár- és Környezetvédelmi Jogi Tagozat); Témavezető: dr. Kecskés Gábor Kocsis Bálint: A személyes és nyilvános meghallgatás – avagy nyitott kapukat az Alkotmánybíróságra? (Alkotmányjog I. Tagozat); témavezető: dr. Erdős Csaba Hruby Réka: Mit érdemel az a bűnös...? A terhelti vallomás és a beszámítási képesség összefüggései (Büntetőeljárási Jog I. és Kriminalisztika Tagozat); témavezető: dr. Jungi Eszter Szabó Bernadett: Két szék között – A fiatal felnőttek büntetőjogi megítélése (Büntetőjog I. Tagozat); témavezető: dr. Czebe András Krebsz Klaudia: A segítség egy kattintásnyira van!? A gyermekeket érő cyberbullyinggal szembeni hatékony reparációs megoldások szabályozási kerete (Infokommunikációs Jogi Tagozat); témavezetők: dr. Kelemen Roland és dr. Kovács-Szépvölgyi Enikő Szendi Alina: Senki földje, mindenki felelőssége – A környezeti károkozás és annak szabályozása a nyílt tengeren és az Antarktiszon (Nemzetközi Jog I. Tagozat); témavezető: dr. Kecskés Gábor Tibold Tódor Bendegúz: A platform alapú munkavégzés jogi megítélése – munkajogviszony vagy polgári jogi jogviszony? (Munkajog I. Tagozat); témavezető: dr. Ferencz Jácint Legjobb opponens: Illés Borbála (Munkajog I. Tagozat) A cikk a „MEC_24 Tudományos Mecenatúra Pályázat” keretében megvalósuló, MEC_N 149220 azonosítószámú, „A tudomány vonzásában – fiatal tudósok a közösségért” című projekt keretében készült.
- Széchenyi István Egyetem: rekordszámú résztvevő az Országos Járműmérnök Napon
Visszatért az Országos Járműmérnök Nap Győrbe: a tavalyi debreceni kitérő után ismét az alapító Széchenyi István Egyetem vállalta a házigazda szerepét. Az intézmény Hallgatói Önkormányzata által megálmodott rendezvény évről évre fejlődik és bővül. Az érdeklődők – akik nagy számmal érkeztek Budapestről és Debrecenből is – országosan ismert személyiségekkel találkozhattak. A Széchenyi István Egyetem Hallgatói Önkormányzatának (EHÖK) járműmérnök szakbizottsága 2022-ben szervezte meg először az Országos Járműmérnök Napot, melynek a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub adott helyet. Az esemény célja a járműmérnök közösség összefogása és az egyetemek közötti kapcsolatok kiépítése volt, szakmai és szórakoztató programokon keresztül. „Kezdeményezőként az első két rendezvényt Győrben valósítottuk meg, aztán tavaly átadtuk a stafétát a Debreceni Egyetemnek. Idén ismét mi vállaltuk az esemény megszervezését. Intézményünk előnye, hogy közel a hallgatói klub és a szállást adó kollégium, az EHÖK felépítéséből fakadóan pedig a szervezeti háttér is stabil” – engedett betekintést a kulisszák mögé Koch Márk, az ezúttal az AVL támogatásával megvalósult program főkoordinátora. „Több mint háromszázan regisztráltak, amely az eddigi legnagyobb létszám. Az érdeklődők nagy része győri hallgató volt, de sok vendéget fogadunk a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről, valamint a Debreceni Egyetemről. Örülünk annak, hogy az esemény híre messzire eljutott, és megmozgatta az országos járműmérnök közösséget” – fogalmazott Kádár Dóra, az esemény kommunikációért felelős főszervezője. Hatalmas érdeklődés mellett zajlott a nap kitüntetett programja, az a kerekasztal-beszélgetés, amelyre a szervezők a szakterület nagyágyúit hívták meg. Ott volt Vályi István és Göbölyös Zsolt, a the-zone.hu internetes portál két alapító tagja, Havassy Péter, a Havassy Motorsport tulajdonosa, valamint a Széchenyi István Egyetem egyetemi docense, dr. Hanula Barna is. A téma ugyan az élményautózás jövője volt, de végül az autóipar jelenlegi gazdasági helyzetétől a tuningolás szabályozási kérdéseiig számos felmerülő kérdést érintettek a résztvevők. Óriási érdeklődés övezte a kerekasztal-beszélgetéseket. (Fotó: Dudás Máté) Ezután állomáspontos-vetélkedő következett, ahol többek között távirányítóskisautó-versenyzés, alkatrész-összeszerelés és a Széchenyi-egyetem világelitbe tartozó Formula Student hallgatói csapata, az Arrabona Racing Team jóvoltából időre mért kerékcsere biztosította az izgalmakat. „Tavaly Debrecenben is voltam, természetes, hogy a mostani alkalmat sem hagytam ki, főleg, hogy itt van nálunk a győri campuson” – felelte érdeklődésünkre Verebélyi Tibor, másodéves járműmérnök-hallgató, aki szerint ennél csábítóbb előadókat keresve sem találhattak volna a szervezők. „A délutáni tuninggal kapcsolatos kötetlen beszélgetést nagyon élveztem, mindig követem a srácokat, jó volt személyesen is találkozni velük. Az autózás nagyban függ az anyagiaktól, így különösen érdekelt, mit ajánlanak a hallgatók számára” – mondta. A délutáni második kerekasztal résztvevői: Bácsi „RMS Geri” Gergely, Mancs Ádám (Junkbuilds), Hetyési Zsolt (Junkbuilds), Kocsis Dezső (KD Turbo). (Fotó: Dudás Máté) Az állomáspontos vetélkedő során különböző, autózáshoz kapcsolódó szakmai és szórakoztató feladatokban tehették próbára magukat a hallgatók. (Fotók: Dudás Máté) A Széchenyi István Egyetem Sportegyesülete (SZESE) e-sport-szakosztálya révén szimulátorokat is kipróbálhattak a résztvevők. (Fotó: Adorján András) Koch Márk főkoordinátort végül arról kérdeztük, hogyan látják a rendezvény jövőjét, miképpen tudnak építkezni az idei esemény után. „Ebben a koncepcióban óriási potenciál van, sok irányba indulhatunk: lehet belőle akár egy szakmai konferencia vagy akár egy kötetlen hangulatú fesztivál is. Jelenleg a kettő között egyensúlyozunk, hogy mindkét területet kidomborítsuk. A végső célunk az, hogy olyan rendezvényt szervezzünk, amire a járműmérnök-hallgatók szívesen jönnek szerte az országból, és ha ezt elértük, már elégedettek vagyunk” – összegzett. Galéria: Adorján András, Dudás Máté
- Egyedülálló nemzetközi lehetőségek: Romániában kutatott a Széchenyi István Egyetem etióp doktoranduszhallgatója
Negyedik éve tanul a Széchenyi István Egyetemen az etióp Ayele Chala, aki az intézmény Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskolájában építőmérnöki PhD-képzésben vesz részt. A doktorandusz a nemzetközi hallgatók számára is elérhető ösztöndíjprogramok révén két alkalommal is a kutathatott a Temesvári Műszaki Egyetemen, és ennek köszönhetően pedig jelentős szakmai tapasztalatra tett szert. Az etióp Ayele Chala 2021-ben érkezett a Széchenyi István Egyetemre Stipendium Hungaricum ösztöndíjas PhD-hallgatóként. Az intézmény Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskolájában építőmérnöki tanulmányokat folytató fiatal a kiváló képzési és kutatási lehetőségek miatt választotta Győrt. Mint mondta, fontos volt számára a tanulást és fejlődést támogató, innovatív környezet, valamint a magas színvonalú, mégis megfizethető kollégium. A doktorandusz kutatásainak fókuszában a szeizmikus események által okozott talajmozgások jellemzése és feltárása áll, amelyet gépi tanulási algoritmusok, illetve mesterséges intelligencia segítségével vizsgál. 2024 decemberében vett részt először hallgatói mobilitási programban, akkor a Temesvári Műszaki Egyetemet választotta. „Az ott töltött egy hónap rengeteget tett hozzá a szakmai és a személyes fejlődésemhez. Tárt karokkal fogadtak, ezért könnyen alakítottam ki kapcsolatokat, ezek miatt pedig mindenképp szerettem volna visszatérni Romániába” – fogalmazott Ayele Chala. Ayele Chala, a Széchenyi István Egyetem doktorandusza a Temesvári Műszaki Egyetem egyik épülete előtt. A második csereprogramra idén márciusban került sor, az etióp doktorandusz ekkor három héten át dolgozhatott temesvári mentorával és az ottani oktatókkal. „Elsődleges célom az volt, hogy kutatásaimhoz további szakmai támogatást kérjek a témavezetőmtől, emellett pedig olyan előadásokat látogattam, amelyek gazdagították tudásomat és új ismeretekkel vérteztek fel — részletezte. — Rengeteg támogatást kaptam mind professzoraimtól, mind az egyetem adminisztratív munkatársaitól. Hihetetlenül jól éreztem magam, és ez a tapasztalat tökéletesen kiegészítette a Széchenyi-egyetemen tanultakat.” Ayele Chala szerint Győrben modern, támogató környezet, valamint kiváló akadémiai és adminisztratív szakembergárda segíti a nemzetközi hallgatókat. „Szeretek a Széchenyi-egyetemen tanulni, mert tanulmányaimat jól szervezett módon végezhetem, előrehaladásomhoz pedig minden szükséges információt megkapok. Ráadásul az intézmény egyedülálló módon három európai főváros — Budapest, Bécs és Pozsony — közelében található, így az utazás is könnyű és kényelmes” – jelentette ki. Hozzátette: „Maga a campus gyönyörű helyen, közvetlenül a folyóparton fekszik, így különösen a tavaszi és nyári szezonban lenyűgöző a környezet.” Az etióp fiatal elárulta, a jövőben is folytatni szeretné a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásait. „Hosszú távon arra törekszem, hogy vezető kutatókkal és ipari szereplőkkel működjek együtt, a tudományos világra hatást gyakorló tanulmányokat publikáljak, és hozzájáruljak a mesterséges intelligencia által vezérelt módszerek fejlesztéséhez. Remélem, hogy a jövőben tapasztalt szakemberként mentorálhatom és inspirálhatom majd a következő generáció tagjait” — foglalta össze terveit.
- A hatszoros kamion-Európa-bajnok Kiss Norberttel erősít a Széchenyi István Egyetem profi e-sport-szimulátorcsapata
Kiss Norbert hatszoros kamion-Európa-bajnok autóversenyző erősíti márciustól a Széchenyi István Egyetem profi szimulátorcsapatát, a SZESE E-Sport Pro-t. A nemzetközi e-sport világában idén debütált együttes a tapasztalt játékossal kiegészülve nagy reményekkel vág neki a szezon legnevesebb világversenyeinek. Idén alakult meg a Széchenyi István Egyetem e-sport-divíziójának első profi szimulátorcsapata, amely rögtön a sportág élmezőnyébe lépett. A kiemelkedő magyar fiatalokból álló gárda nemrég új versenyzővel gazdagodott: a Forma–1-es közvetítésekből is ismert, hatszoros kamion-Európa-bajnok Kiss Norbert személyében rutinos játékossal bővült a győri különítmény. „Nagyon örülök, hogy csatlakozhattam az egyetem kezdeményezéséhez, és tagja lehetek az első kizárólag magyar versenyzőkből álló profi szimulátorcsapatnak. Remélem, hogy több mint húszéves tapasztalatommal sokat tudok hozzátenni a sikerekhez, és a nemzetközi futamokon is kiemelkedő eredményeket érünk majd el együtt” – nyilatkozta Kiss Norbert, aki a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség nemrég alakult szimulátorszakágának is vezetője. Hozzátette: a szezon során a szimulátorsorozatot szervező iRacing és a kamion-Európa-bajnokság versenyei olykor átfedésben lesznek egymással, de a győriek rugalmasságának köszönhetően így sem kell lemaradnia a legnagyobb csatákról. „A júniusi nürburgringi 24 órás verseny például pont ütközik a szlovák kamionos futammal, de reményeink szerint az esti órákban tudom majd segíteni a többieket egy kihelyezett szimulátor segítségével” – árulta el. Kiss Norbert márciustól a Széchenyi István Egyetemhez tartozó SZESE E-Sport szimulátorcsapatának tagja. (Fotó: Adorján András) „2025 elején alakítottuk meg ezt a Magyarországon egyedülálló szimulátorcsapatot, amelybe országos és nemzetközi szinten is sikeres magyar versenyzőket igazoltunk. Tóth Dávid, Simon Tamás, Oláh Dániel és a Széchenyi-egyetemen tanuló Pálla Balázs mellé érkezett most Kiss Norbert, aki rögtön az első versenyén, a sebringi tizenkét órás futamon a legerősebb kategóriában, mintegy hatszáz csapat közül a hetedik helyet érte el Oláh Dániellel és Pálla Balázzsal közösen” – részletezte a csapat vezetője, Nagy Zsolt, az egyetemi Digitális Fejlesztési Központ e-sport-divíziójának munkatársa. A közel két évtizedes hazai és nemzetközi szimulátoros tapasztalattal rendelkező szakember elmondta, a csapat nevét a kezdeti sikereknek köszönhetően már nemzetközi szinten is ismerik, de a szezon hátralévő részében még számos megmérettetés vár a játékosokra. „A legnagyobb világversenyekre már bejutni is nagy szó, azokon jól teljesíteni pedig hatalmas kihívás. Ugyanakkor reális cél, hogy ezeken minél több versenyzőnk rajthoz álljon, például a négyszeres Forma–1-es világbajnok Max Verstappen és csapata, a Team Redline ellen is megküzdve” – jelentette ki Nagy Zsolt. A csapat tagjai – így Kiss Norbert is – a nemzetközi megmérettetésekre akár a Széchenyi-egyetem profi berendezésekkel rendelkező e-sport-termében is készülhetnek. (Fotó: Adorján András) A csapatvezető kiemelte: a SZESE E-Sporthoz akadémiai és egyetemistákból álló csapat is tartozik. „Célunk minél jobban segíteni a fiatal versenyzőket a fejlődésben, hogy ők is a lehető legjobb eredményeket érjék el, és feljussanak a profik közé. Ugyanakkor a felsőoktatást is képviselve támogatjuk a játékosokat abban, hogy értékes diplomát, valamint a jövőjük szempontjából kiemelten fontos szakmai tudást szerezzenek a Széchenyi-egyetemen” – fogalmazott. Megjegyezte: a szimulátoros tapasztalat a későbbiekben a szakma más területein is hasznos lehet, hiszen a legszerencsésebbek – mint Kiss Norbert – valós versenyzői karriert futhatnak be általa, de sokan mérnökként, csapatvezetőként, újságíróként vagy más szakemberként maradnak a sportágban. Akit érdekel az egyetemi e-sport alakulása, nyomon követheti azt a SZESE E-Sport Facebook -, Instagram -, TikTok -, Twitch - és Discord -csatornáin, valamint a hivatalos honlapon .
















