1793 találat
- Mérnökök vették át diplomájukat: dr. Ferencz Orsolya is gratulált a Széchenyi István Egyetem végzettjeinek
Csaknem 270-en végeztek idén nyáron a Széchenyi István Egyetem Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karán, amely július 18-án tartotta diplomaátadó ünnepségét. A fiataloknak dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos köszöntőbeszédében személyesen is gratulált. A Széchenyi István Egyetem Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kara július 18-án tartotta diplomaátadó ünnepségét azon hallgatóinak, akik a tavaszi szemeszter végén sikeres záróvizsgát tettek. A mintegy 270 fiatal a Győr Városi Egyetemi Csarnokban vehette át oklevelét. A kar dékánja, dr. Horváth Zoltán professzor az eseményen úgy fogalmazott: „Köszönöm azt a sok befektetett energiát, amivel a mi munkánkat is támogatták. Projektjeinkben hasznosan részt vettek, vizsgáikra pedig lelkiismeretesen felkészültek, tapasztalatot és sikerélményt adva nekünk.” Hozzátette: a frissen végzetteknek életük során folyamatosan meg kell majd újulniuk. „Ne féljenek a kihívásoktól, mert azokból csak jól jöhetnek ki, ha kitartanak elveik mellett, hosszú távú céljaikat szem előtt tartják, és dolgoznak értük” – tanácsolta. A dékán kiemelte, hogy a kar a dinamikus fejlődés érdekében új képzéseket is indít – sokszor az adott területen vezető cégek, hatóságok, szolgálatok bevonásával. „Idén szeptemberben kommunikáció, navigáció és távérzékelés szakirányú továbbképzést indítunk Magyarország és a régió jelentős képzési hiányosságait pótolva. Jövőre új, interdiszciplináris mesterséges intelligencia szakot indítunk, ráadásul új, Mesterséges Intelligencia Tanszéket is alapítottunk” – árulta el. A frissdiplomásokat az ünnepség díszvendége, dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos is köszöntötte. „Büszkén állok most itt, hiszen a HUNOR programot vezetve csodálatos eredményt értünk el: negyvenöt év után újra sikeres tudományos nemzeti kutatóűrhajós programot tudtunk a nemzetközi világ elé tárni, hiszen pár nappal ezelőtt Kapu Tibor visszatért a Földre. Külön köszönöm, hogy a győri egyetem nagyon sok fiatalt kapcsolt be ebbe a programba, felhívva a figyelmet az űrkutatás fontosságára” – mondta el. A végzettekhez szólva hangsúlyozta: „Soha ne veszítsék el a hitüket és a fantáziájukat! Az a világ, ami megújítja Földünk életét, csak szakmailag felkészült, élénk fantáziájú értelmiséggel képes megoldani az emberiség kihívásait. Higgyenek önmagukban és tudásukban, bízzanak saját képességeikben, és legyen erejük elképzelni a célt, amit el akarnak érni!” Az ünnepségen dr. Ferencz Orsolya és dr. Horváth Zoltán professzor elismerő oklevelet adtak át a SZESAT Interdiszciplináris Szakkollégiumban kiemelkedő munkát végző hallgatóknak, Marton Gábornak és Katherine Cazcónak. A Neumann János Informatikai Szakkollégiumban végzett kimagasló tanulmányi, szakmai és tudományos tevékenységet folytató hallgatóknak járó elismerő oklevelet Antal Kristóf és Székely Zoltán vehette át. Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat által odaítélt „Oktatók a hallgatókért” díjat dr. Fecser Nikolett oktatási dékánhelyettes, az Automatizálási és Mechatronikai Tanszék docense érdemelte ki, aki szakmentorként különös figyelemmel segíti az elsőévesek beilleszkedését, valamint kulcsszerepet játszik a hallgatók és oktatók közötti párbeszédben. Szintén az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat adományozza évről évre a Pro Progressum díjat azoknak, akik kiemelkedő szakmai munkát végeznek az intézményben működő szakmai szervezetek fejlődéséért. Az elismerés oklevél minősítésében Zlatics Gergő gépészmérnöki alapszakos hallgató, a SZEngine motorfejlesztő csapat tagja részesült. A kiemelkedő közösségi tevékenységet végző hallgatóknak járó Pro Auditoribus díj emléklap minősítését Borbély Máté (gépészmérnöki alapszak) és Mayer Marcell (mérnökinformatikus alapszak), oklevél minősítését Godó Zénó (gépészmérnöki alapszak), Koroknai Virág (gazdaságinformatikus alapszak), Magasi Botond (gazdaságinformatikus alapszak) és Németh Benedek (gazdaságinformatikus alapszak), míg bronz minősítését Horváth Bence József (mechatronikai mérnök alapszak), Sárközi Ádám (mérnökinformatikus mesterszak) és Tian Yubo (mérnökinformatikus alapszak) kapta. A Széchenyi István Egyetem és a Reinhold és Carmen Würth Alapítvány 2013 óta áll szoros kapcsolatban. Az alapítvány a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar egy szociálisan hátrányos helyzetű, jól tanuló hallgatóját rendszeres ösztöndíjban részesíti, a kar végzősei közül pedig a legkiválóbb tanulmányi eredményű hallgatót pénz- és tárgyjutalommal, valamint oklevéllel jutalmazza. Az idei tanulmányi díjat a gépészmérnöki alapszakon végzett Singlár Ádám vehette át dr. Horváth Sándor kuratóriumi elnöktől. Galéria (Fotók: Adorján András, Dudás Máté)
- Új jogászgeneráció indult útnak a Széchenyi István Egyetemről – a kar bővülő képzési kínálattal erősít
A jogi pálya sokak szemében a kötöttségekről szól, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának végzősei számára azonban a július 17-i diplomaátadó ünnepség azt is megmutatta: a jog eszköz a kibontakozásra, a társadalmi felelősségvállalásra, sőt a szakmai szabadság megélésére is. A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara július 17-én rendezte meg diplomaátadó és doktoravató ünnepségét a Győr Városi Egyetemi Csarnokban. Az eseményen 240 hallgató vehette át diplomáját, és avatták doktorrá azokat, akik eredményesen fejezték be osztatlan jogászképzésüket. A kar vezetői, oktatói, valamint a hivatásrendi szervezetek képviselői jelenlétében megtartott rendezvény mérföldkő volt nemcsak a végzettek, hanem a kar története szempontjából is, ugyanis az 1995-ben újraindult győri jogászképzés 30. tanévének lezárását jelentette. Prof. dr. Smuk Péter dékán beszédében kiemelte, hogy az idei évfolyam nemcsak létszámában és teljesítményében, hanem körülményeiben is különleges volt. „ A mostani frissdiplomások munkáját a kar megújulása és megannyi személyes öröm vagy megpróbáltatás színezte ” – fogalmazott, hozzátéve: az évfolyam bizonyította, hogy a győri jogászképzés válság- és COVID-álló anyagból készült. A dékán rámutatott arra is, hogy a kar oktatási palettája az igazságügyi igazgatási alapszaktól a doktori képzésig terjed, és 2026 szeptemberében tovább bővül: elindul a gyermekjogi és a kriminológiai mesterszak. „A Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar harminc év alatt a Nyugat-Dunántúl meghatározó jogi képzési központjává vált” – emelte ki beszédében prof. dr. Smuk Péter dékán. (Fotó: Nagy Gergely) Az eseményen ünnepi köszöntőt mondott dr. Posta Attila, a Győri Ügyvédi Kamara elnöke is, aki arra buzdította a frissdiplomásokat, hogy a jogászi hivatás gyakorlása során a törvények betűje mellett mindig figyeljenek azok szellemiségére is, és maradjanak hűek az igazságosság eszméjéhez. „A diploma nem csupán oklevél, hanem egy ígéret is arra, hogy a jog szolgálatában, emberi méltósággal és szakmai felelősséggel végzik majd a munkájukat” – hangsúlyozta. Dr. Posta Attila, a Győri Ügyvédi Kamara elnöke is köszöntötte a frissdiplomásokat. (Fotó: Dudás Máté) Réti Zsófia, a jogászképzés végzőse hallgatótársai nevében köszönt el az alma matertől. „Sokan úgy emlegetnek minket, mint a »Covid-évfolyam«, hiszen tanulmányaink első másfél évét az online térbe szorította a világjárvány. De épp ez az időszak tanított meg minket az alkalmazkodásra, a kitartásra és arra, hogyan kovácsolódhatunk valódi közösséggé a nehézségek ellenére is” – fogalmazott. Kiemelte: a karon biztosított tehetséggondozásnak és közösségi programoknak köszönhetően nemcsak szakmailag, hanem emberileg is maradandó élményekkel gazdagodtak. Réti Zsófia köszönt el hallgatótársai nevében az egyetemtől. (Fotó: Adorján András) A jogi kar kiemelt figyelmet fordít a hallgatók közösségi tevékenységének és oktatói munkához való viszonyának elismerésére is. A Pro Auditoribus díj emléklap minősítésében Oláh Rebeka Lídia (igazságügyi igazgatási alapszak), Székesi Réka (jogász osztatlan képzés), Tátrai Dóra (jogász osztatlan képzés), Torda Dorottya (igazságügyi igazgatási alapszak) és Zalán Eszter (igazságügyi igazgatási alapszak), oklevél minősítésében pedig Feledi Bettina (igazságügyi igazgatási alapszak) és Kiss Napsugár Doroti (jogász osztatlan képzés) részesült. Az „Oktatók a hallgatókért” díjat dr. Király Péter Bálint, a Közigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszék egyetemi adjunktusa kapta. A hallgatók méltatása szerint az oktató mindig elérhető volt számukra, segítőkészsége és figyelmessége példaértékű, az órákon kívül is aktívan jelen van a kari közösség életében, és kimagasló szerepet vállalva a tehetséggondozásban. Dr. Király Péter Bálint a hallgatói rendezvények állandó résztvevőjeként a hallgatók számára emberséges és jóindulatú szereplője a kari közösség mindennapjainak. (Fotó: Nagy Gergely) Prof. dr. Smuk Péter záró gondolataiban útravalót is adott a végzetteknek: „ A végzettség mellé olyan képességeket is vigyenek magukkal, mint a világos beszéd, az empátia és a minőség iránti igény. Azt kívánom, hogy bizonyítsák alázatukat, tiszteletüket és hivatástudatukat – ezek alapján ismerjenek fel bennünket a világban. ” Diplomával a kézben, új hivatásuk felé indulva búcsúztak el az alma matertől a Széchenyi-egyetem friss végzősei. (Fotó: Nagy Gergely)
- Megújul az M-Club, új funkciót kaphat a postapalota – újabb mérföldkőhöz érkezett a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári fejlődése
Az elmúlt évtized látványos fejlődésének újabb állomásához érkezett a Széchenyi István Egyetem Mosonmagyaróváron: hamarosan megkezdődik az M-Club és környezetének teljes körű felújítása, valamint előrehaladott tárgyalások zajlanak a Magyar Posta Zrt.-vel a mosonmagyaróvári postapalota megvásárlásáról. Mindez tíz éve tartó, tudatos építkezés és stratégiai fejlesztés eredménye, amelynek alapjait az intézmény és az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar 2016-os közös integrációja fektette le – egy olyan folyamaté, amelynek előkészületei már 2015-ben elkezdődtek. Az azóta elért sikerekben kulcsszerepet játszott dr. Nagy István országgyűlési képviselő, aki a kezdetektől támogatta a Széchenyi-egyetem és a kar közötti erős partnerség kialakulását. Az elmúlt tíz év során meghozott stratégiai döntésekhez a magyar kormány folyamatos támogatása társult, lehetővé téve a térség egyik legdinamikusabban fejlődő tudásközpontjának megerősödését. Dr. Tóth Tamás kutatóprofesszor, a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának dékánja, dr. Filep Bálint, az egyetem elnöke, dr. Nagy István agrárminiszter, országgyűlési képviselő és dr. Tóth Árpád, az egyetem gazdasági vezetője a mosonmagyaróvári postapalota előtt. (Fotó: Adorján András) A kar szellemi és infrastrukturális megújítása kézzelfogható eredményeket hozott. Az óvári vár és környezetének átfogó rekonstrukciója méltó otthont teremtett az intézmény számára, amely mára valódi tudományos műhellyé vált. Az oktatási és kutatási tevékenység kiszélesítését új tanszékek létrehozása is jelzi (Alkalmazott Fenntarthatósági Tanszék, Területi Tudományi és Vidékfejlesztési Tanszék, Rendszertudományi Tanszék, Biotechnológia és Táplálkozástudományi Tanszék), amelyek a társadalom jövőjét meghatározó diszciplínákban nyitottak új dimenziókat. Eközben a kar oktatói közössége elismert szakemberekkel, professzorokkal bővült, és a belső utánpótlás is jelentősen erősödött. Ez minőségi előrelépést eredményezett: az oktató-kutatói létszám egyharmadával – ezen belül a kutatók száma több mint ötszörösére – nőtt 2016 óta, megközelítve a 150-et. Mindennek köszönhetően a karra első helyen jelentkezők száma csaknem megduplázódott, a felvetteké pedig szintén rekordokat döntve folyamatosan emelkedett. A hallgatói létszám így jelenleg már 25 százalékkal magasabb a kilenc évvel ezelőttinél, és meghaladja a 1000-et. A további fejlődés érdekében a Széchenyi István Egyetem két újabb, kulcsfontosságú fejlesztés megvalósítását tervezi a közeljövőben. A mosonmagyaróvári campus megújításának folytatásaként hamarosan elkezdődik a közvetlen közelében található M-Club és közvetlen környezetének rekonstrukciója. A 375 millió forintos beruházás várhatóan még az ősszel befejeződik. A várhoz illeszkedő, hangulatos közösségi térként működő épület büfét, kávézót, teraszt, valamint edukációs és workshopteret is kínál majd. Emellett az egyetem előrehaladott tárgyalásokat folytat az egykori mosonmagyaróvári postapalota megvásárlásáról a Magyar Posta Zrt.-vel. Az intézmény vizsgálja, hogy a historizáló stílusú, több mint százéves épület melyik stratégiai fókuszterületéhez kapcsolódóan tölthet majd be közcélú funkciót a jövőben, egyaránt erősítve a várost és a térséget. A végleges megállapodás őszre születhet meg. „A mosonmagyaróvári kar és a Széchenyi István Egyetem közös integrációja olyan stratégiai döntés volt, amely az egész térség jövőjét formálja. Öröm látni, hogy az intézmény folyamatosan bővül, új képzési területeken jelenik meg, és valós válaszokat ad a vidék, az agrárium és a fenntarthatóság kihívásaira. A most induló fejlesztések újabb példái annak, hogy az egyetem a város és a régió fejlődésének motorja” – fogalmazott dr. Nagy István agrárminiszter, országgyűlési képviselő. „Páratlan lehetőségeket kínál a Széchenyi István Egyetem kiváló adottságú mosonmagyaróvári és vármegyeszékhelyen lévő győri campusa közötti szinergia. Az oktatás, a kutatás és az innováció integrált szemléletű erősítése révén intézményünk nemzetközileg is egyre meghatározóbb szereplővé válik” – mondta dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke. Az M-Club épülete jelenleg… (fotó: Adorján András) …és a látványterveken.
- Fenntartható jövő nemzetközi csapatmunkában: lezárult a Széchenyi István Egyetem és az Audi közös programja
Valós vállalati problémákra kerestek fenntartható megoldásokat húsz egyetem hallgatói a Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös képzési programján, a július 7. és 14. között megrendezett Audi Development Campen. A nemzetközi tábor záróeseményén bemutatott eredmények azt bizonyítják: a résztvevők készen állnak a globális kihívásokra. Záróeseménnyel ért véget a Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria együttműködésében megvalósult Audi Development Camp, amelyen 17 ország 20 egyetemének fiataljai vettek részt. A hallgatók valós vállalati kihívásokra kerestek fenntartható megoldásokat, miközben nemcsak szakmailag fejlődtek, hanem egymás kultúráját is jobban megismerhették. Az idei tematika a Győrben autógyárat, motorgyárat, fejlesztőközpontot és szolgáltatási központot is működtető Audi Hungaria vízgazdálkodásának ESG (azaz környezeti, társadalmi és vállalatirányítási) alapú elemzése volt. A fiatalok csapatokban, a kreatív problémamegoldást középpontba helyező tervezői gondolkodásmódot alkalmazva kerestek megoldási javaslatokat a fenntarthatóság, az etikus működés és a környezeti felelősségvállalás kihívásaira. Az idei Audi Development Camp résztvevői a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkja előtt. (Fotó: Nagy Gergely) A program módszertani hátterét a Széchenyi István Egyetem Design Tanszékének munkatársa, Palócz Krisztián is erősítette, míg az ESG szakmai oldalát dr. Torma András, az Alkalmazott Fenntarthatóság Tanszék vezetője, az Audi Hungaria Környezetvédelmi Osztályának szakértője támogatta. Utóbbi az eseményen kiemelte, hogy a résztvevők mindegyike kiválóan teljesítette a programot. Mint mondta, az oktatók számos kérdést kaptak a hallgatóktól, akik különböző megközelítéseket és látásmódokat hoztak magukkal. „A témaválasztás illeszkedett mind a Széchenyi István Egyetem, mind az Audi Hungaria stratégiai céljainak eléréséhez, és példaértékű, hogy a hallgatók egy gyári telephelyi kihíváson keresztül ismerkedhettek meg az ESG-vel. A vízhasználat tudatos kezelése az iparban létfontosságú, hiszen az csak korlátozottan rendelkezésre álló erőforrás, amelynek pazarlása nemcsak környezeti, hanem gazdasági kockázatot is jelent. Ahogy az egyik fiatal fogalmazott: »most már tudjuk, hogy ipari környezetben a vízfogyasztás nem ismerete olyan, mint autót vezetni üzemanyagszint-jelzés nélkül«. Egy ilyen rendszer átláthatósága és hatékony működése nemcsak az üzemi folyamatok optimalizálása miatt fontos, hanem a jövő fenntartható iparágainak alapkövét is jelenti” – fejtette ki. Dr. Torma András, a Széchenyi István Egyetem Alkalmazott Fenntarthatóság Tanszékének vezetője (Fotó: Nagy Gergely) A hallgatók egyöntetűen úgy látták, hogy ez az egy hét hozzájárult személyes fejlődésükhöz. „Nagyon izgalmas lehetőség volt számomra ez a program. Nemcsak egy vezető ipari városba jöhettem, hanem a tengerentúlra is utazhattam – ráadásul olyan kezdeményezésben vehettem részt, ahol a korábban megszerzett tudásomat valós környezetben alkalmazhattam. Óriási különbség van a tantermi és a gyakorlati tapasztalat között” – fogalmazott Matthew Pickering, aki először járt Európában az egyesült államokbeli Quinnipiac Egyetem képviseletében, ahol automatizálási mérnöknek tanul. A résztvevők a szakmai kihíváson túl a közösségi élményeket is kiemelkedőnek tartották. „ Ez a projekt mindent ötvözött – szórakoztató volt, ugyanakkor gondolkodásra és együttműködésre késztetett – emelte ki Kazi Methon, a Széchenyi István Egyetem bangladesi hallgatója. – Teljesen különböző kultúrák találkoztak, más-más szemlélettel, és ezt kellett közös nevezőre hozni a probléma megoldása érdekében. Rengeteget tanultunk egymástól. ” A záróeseményen kihirdették a legjobban teljesítő csapatot, amelynek tagjai Abobaker Bameftah (jemeni hallgató, Óbudai Egyetem), Berat Erol Celik (török hallgató, Isztambul Aydin Egyetem), Ovín Rodríguez Guzmán (spanyol hallgató, Leóni Egyetem), Matthew Pickering (amerikai hallgató, Quinnipiac Egyetem), Kazi Ibna Sina Methon (bangladesi hallgató, Széchenyi István Egyetem) és Marit Papke (német hallgató, Ingolstatdi Katolikus Egyetem) voltak. (Fotó: Nagy Gergely) Díjazták az öt legtehetségesebb hallgatót is: Marit Papkét ( német hallgató, Ingolstatdi Katolikus Egyetem ), Matthew Pickeringet ( amerikai hallgató, Quinnipiac Egyetem ), Edoardo Guglielmit (olasz hallgató, Emilia Romagna Járműipari Egyetem), Nina Novoselt (osztrák hallgató, Klagenfurti Alpok–Adria Egyetem) és Kiran Vaddit (indiai hallgató, Landshuti Főiskola). (Fotó: Nagy Gergely)
- Bemutatta első elektromos autóját a Széchenyi István Egyetem Formula Student-csapata
Januárban jelentette be az Arrabona Racing Team, hogy – követve az autóipar és a Formula Student-versenysorozat trendjeit – a belső égésű motort villamos hajtásra cseréli. A csapat azóta elkészítette az új korszak első autóját, amit nemrégiben a nagyközönségnek is bemutatott. Az ART_12 névre keresztelt modell első hivatalos megmérettetésére augusztusban kerül sor Horvátországban. A szokásosnál is nagyobb érdeklődés előzte meg az Arrabona Racing Team (ART) idei rollout – azaz az új járművet bemutató – rendezvényét, ugyanis az első olyan autójukat leplezték le, amelyben akkumulátor szolgáltatja az energiát. A várakozás a váltás miatti kíváncsiságnak volt köszönhető: vajon a 2024-es magyar verseny győztese milyen konstrukcióval debütál az elektromos kategóriában? „A tavalyi FS East-győzelem történelmi pillanat, a magyar felsőoktatásban is páratlan siker volt, egyben egy korszak méltó lezárása” – elevenítette fel az eseményen tartott köszöntőjében a gárda legnagyobb eredményét dr. Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese. „A mai alkalom mérföldkő a csapat számára, amely bátran lépett egy új, fenntarthatóságot is szolgáló irányba. Intézményünknek kiemelten fontos, hogy a kor aktuális kihívásaira felkészült, gyakorlati tudású szakembereket képezzünk, amihez az Arrabona Racing Team tevékenysége nagyban hozzájárul” – fogalmazott. Dr. Lukács Eszter beszédében kifejezte az egyetem elismerését a csapat felé. (Fotó: Miklós Balázs) Tumpek Barna, a győri Audi Hungaria Zrt. termékadat-menedzsment és homologizációtámogatás részlegének vezetője szintén a hallgatói tehetségműhelyek fontosságát emelte ki beszédében. „Amikor a campuson járok, mindig égnek a lámpák a műhelyben, zajlik a munka. A tehetséges, agilis fiatalok szakmailag felkészültek, és pontosan tudják azt is, milyen egy projekten dolgozni, milyen a rugalmasság, milyen egy konfliktushelyzet. Ezek a képességek nem a fán teremnek, és ezt az Audi Hungaria nagyon üdvözli. Ennek jele, hogy az elmúlt években számos munkatársunk került ki az Arrabona Racing Teamből” – mondta. „Az a koncepcióváltás, amit az ART véghez vitt, előfordul az iparban is. Ez is jó felkészülés a munka világára” – mutatott rá Tumpek Barna. (Fotó: Dudás Máté) A rendezvényen több pódiumbeszélgetést is hallhatott a közönség. Elsőként az ART egyik legrégebbi támogatója, a FRIMO Hungary Kft. nevében Hermann Tibor ügyvezető mutatta be vállalkozásukat. A cég egyedi alkatrészeket gyárt a csapatnak, cserébe a hallgatók többek között marketingterületen segítenek a társaságnak, ahol gyakornokként vagy akár főállásban is szívesen fogadják a tehetséges fiatalokat. Ezt követően Bariska Szilárd, az ART csapatvezetője kifejtette: a kategóriaváltás ellenére minden eddiginél több céggel kötöttek együttműködést, ami jól mutatja az ipar nyitottságát az e-mobilitás és a hozzá kapcsolódó innovatív technológiák irányába. Az új támogatók közül kiemelkedik a Drivetrain Innovation Kft. (DTI), amely a speciálisan versenyjárművek számára kifejlesztett, nagy hatásfokú inverterét (a villanymotorokhoz használt frekvenciaváltót) először a Széchenyi-egyetem csapatának biztosította. Sárkány Richárd, a cég egyik alapítója az eseményen Bazsó Gábor „Karotta” újságíróval közösen egy korábbi munkájukat is ismertette. Bariska Szilárd az autó leleplezése előtt kifejtette: tavaly nyár végére minden adott volt, hogy elkötelezzék magukat a váltás mellett. „Kellett hozzá bátorság is, hiszen járt utat hagytunk el a járatlanért, ráadásul »benzinvérűként« a belső égésű motort nehezen engedtük el, főleg sikereink birtokában. Nem mi vagyunk az egyetlenek, akik tavaly még a belső égésű kategóriában indultak, idén viszont az elektromosban. Az utóbbiban sokkal többen szeretnének indulni, ez is mutatja, hogy merre van a Formula Student jövője” – világította meg a döntés hátterét. Bariska Szilárd szerint a csapat kategóriaváltását az egyetem, a szponzorok és a tagok is lelkesen fogadták. (Fotó: Miklós Balázs) Az ART_12 műszaki részleteiről Frech Mátyás konstrukciós vezető számolt be. „Idén tiszta lappal kezdtük a tervezést, semmilyen korábbi konstrukció nem korlátozott minket. A hajtásrendszerünkben teljesen új technológiát alkalmazunk. Az akkumulátorcsomag a szabályok szerinti maximális 600 voltos rendszerfeszültséget biztosítja, a hengercellás megoldás pedig a lehető legnagyobb üzembiztonságot adja. A rendszert szándékosan túlméreteztük, hogy ki tudjuk tapasztalni a határainkat a tesztek során, így a jövőben itt még lesznek karcsúsítási lehetőségeink” – indokolt. A DTI által biztosított szilícium-karbid alapú inverterek akár 98 százalék feletti hatásfokkal is képesek működni. Míg korábban hátsókerék-meghajtású volt az autó, most lehetőség nyílik arra, hogy minden kereket külön motor hajtson, ami sokkal finomabb manőverezést tesz lehetővé. Mivel a szabályzat 80 kilowatt maximális teljesítményt enged, a sebesség fokozásához a leszorító erőt kellett növelni. Ezt az aerodinamikai csomag biztosítja: miután a korábban a belső égésű motorhoz tervezett hűtőrendszer méretét drasztikusan csökkenthették, így új oldalcsatornával és – eddig nem látott újításként – oldalszárnnyal egészült ki az autó. Szintén fontos, hogy a jármű tömege kisebb lett, amit karbon kompozit karosszériával értek el. „Másfél lépcsős hajtóművet választottunk: a legkisebb méretben ez a legstrapabíróbb, miközben megvalósítja a szükséges áttételt” – mondta Frech Mátyás konstrukciós vezető. (Fotó: Dudás Máté) „Első elektromos autóhoz képest nagy dobásnak tartom az új modellt, a jármű az egész mezőnyben egyedinek számít. Olyan újításokat valósított meg a csapat, amiket nemcsak az eddigi ART-autókban nem láttunk, de más csapatoknál sem. Nagy potenciál van benne, még sokat lehet fejleszteni rajta a következő években” – vélekedett Baráth Márton, a csapat korábbi tagja, az Audi Hungaria Zrt. munkatársa. Hozzátette: az üzembiztonság szempontjából előnyei és hátrányai is vannak a villamos hajtásnak. „A kevesebb mozgó alkatrész miatt kisebb az esélye, hogy elszakad egy cső vagy szivárgás történik, emellett nincs akkora rezgés, és kevésbé sérülékeny a hűtőrendszer. Ugyanakkor egy elektromos szabályozó rendkívül érzékeny, ha bármilyen érték megszalad, azonnal letilt a rendszer, ami pillanatnyi vagy teljes megállást okozhat” – hangsúlyozta. Végezetül Bariska Szilárd elmondta: miután az FS East szervezői bejelentették, hogy az idei esemény elmarad, a csapat Horvátországban, az augusztusi FS Alpe Adria versenyen áll először rajthoz, addig pedig rengeteget tesztelnek. A korszakváltás szimbolikus pillanata: a csapat tavalyi belső égésű autója rántotta le a leplet az ART_12-ről. (Fotó: Dudás Máté) Az Arrabona Racing Team és az elektromos éra első autója, az ART_12. (Fotó: Dudás Máté) Galéria az eseményről. (Fotók: Dudás Máté, Miklós Balázs)
- Végzett az első hallgató a Széchenyi István Egyetem és a kínai Jiaxingi Egyetem építőmérnöki kettős képzésén
A Széchenyi István Egyetem nemzetköziesítési törekvéseinek újabb mérföldkövét jelenti, hogy sikeres záróvizsgát tett az intézmény és kínai partnere, a Jiaxingi Egyetem építőmérnöki kettős képzésének első hallgatója. A fiatal jeles eredménnyel teljesítette a követelményeket, oklevelét kitűnő minősítéssel szerezte meg. Az építőmérnöki kettős képzés előkészítése néhány évvel ezelőtt kezdődött a Széchenyi István Egyetem és a kínai Jiaxingi Egyetem együttműködésében. A négyéves program sajátossága, hogy a hallgatók tanulmányaik első felét Kínában, második felét Győrben teljesítik, és olyan diplomát szereznek, amelyet mindkét intézmény elismer. A résztvevőknek nemzetközi környezetben, többféle mérnöki megközelítés mentén nyújtanak korszerű tudást, felkészítve őket a globális szakmai kihívásokra. A most végzett kínai hallgató példás szorgalommal és kimagasló teljesítménnyel tett eleget a követelményeknek: szakdolgozatát egy csarnoképületről készítette, összehasonlítva a kínai és az európai tervezési szabványokat, előírásokat. Célja az volt, hogy a megszerzett elméleti ismereteket a gyakorlatban is alkalmazni tudja, és mindkét ország mérnöki gondolkodásmódját integrálja. Záróvizsgáján jeles eredményt ért el, oklevele pedig kitűnő minősítést kapott. A vizsga minőségét emelte, hogy ahhoz online formában csatlakozott Guoxin Chen, a Jiaxingi Egyetem professzora, ezzel is erősítve a program közös szakmai felügyeletét. Zhang Jingjie kitűnő minősítéssel szerezte meg oklevét. Tanulmányi útját dr. Szép János dékán, a képzés szakmai felelőse a kezdetektől figyelemmel kísérte. Dr. Szép János, a Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karának dékánja kiemelte: a program első végzőse nemcsak egyéni sikert, hanem a képzés nemzetközi értékét is megtestesíti. „Hallgatónk kiváló eredménye azt bizonyítja, hogy a kettős képzés valódi hozzáadott értéket jelent. A program célja pontosan az, hogy ilyen elkötelezett, nemzetközi szemléletű mérnököket képezzünk. A két intézmény együttműködése lehetővé teszi, hogy a fiatalok többféle mérnöki szemléletmóddal ismerkedjenek meg, integrálják azokat” – fogalmazott a dékán. Zhang Jingjie a tanulmányai során szerzett tapasztalatait különösen hasznosnak ítélte meg, kiemelve a nyitott és támogató környezetet, amelyet a győri egyetem oktatói és társai biztosítottak számára. „A képzés nemcsak szakmai fejlődésben segített, hanem abban is, hogy magabiztosabban mozogjak nemzetközi környezetben. Különösen értékesnek tartottam a gyakorlatközpontú oktatást, a kulturális sokszínűséget és a közösség befogadó légkörét. Tanulmányaimat tovább folytatom ösztöndíjjal Magyarországon, és a jövőben is nemzetközi pályára készülök. Mindenkinek ajánlom a kettős képzést, aki szeretné fejleszteni magát, és új távlatokat kíván nyitni” – emelte ki a hallgató. A képzés sikerét mutatja, hogy idén szeptembertől újabb két kínai hallgató érkezik Győrbe, ami megerősíti a program fenntarthatóságát és fejlődési potenciálját.
- EFOTT: utcányi kitelepüléssel, számtalan programmal mutatkozott be a házigazda Széchenyi István Egyetem
A napokban véget ért a 49. EFOTT , melynek házigazdája a Széchenyi István Egyetem volt. A Velencei-tó partján, Sukorón megtartott fesztiválon a győri intézmény utcányi kitelepüléssel, számtalan programmal és aktivitással hozta közel a fiatalokhoz képzési portfólióját, a hallgatók számára nyújtott lehetőségeket, és adott ízelítőt a széchenyis életérzésből. Az EFOTT az ország legnagyobb hallgatói rendezvénye, amely közel fél évszázados története során hazánk harmadik legnagyobb fesztiváljává nőtte ki magát – és végig megtartotta felsőoktatási jellegét. Különlegessége, hogy területén évek óta megtalálható az Universum névre keresztelt különálló rész, amely felvonultatja az egyetemi, vállalati és civil kiállítókat, valamint helyszínt biztosít a sportprogramoknak és a strandnak is. Aki idén belépett ide, annak rögtön a Széchenyi István Egyetem tárult a szeme elé: az intézmény közel 50 méter hosszú, utcaszerű kitelepülést alakított ki, melynek mindkét oldalán a tevékenységét és céges partnereit bemutató standok álltak. Itt kapott helyet a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) és a Diákhitel Központtal közös Jövőkép színpad is, amely változatos tematikájú előadásokat kínált az érdeklődőknek. A Széchenyi István Egyetem szervezői csapatának egy része. (Fotó: Németh Kristóf) „Amikor leadtuk a pályázatunkat a házigazda intézmény szerepére, világos volt, hogy a HÖOK és az EFOTT más koncepcióban képzeli ezt el, mint a korábbi években. Nagyobb teret, hangsúlyosabb megjelenést szerettek volna adni a főszervezőnek, ennek következtében mi is elengedtük a fantáziánkat, és jóval markánsabb kitelepülést álmodtunk meg. Az Universumban most először egy teljes szakaszt egységesen egy egyetem és a partnerei tölthettek meg. Büszkék vagyunk arra, hogy elsőként nekünk nyílt lehetőségünk ilyen formában bemutatkozni a fesztiválon, igyekeztük is kihozni ebből a legtöbbet” – vázolta fel a hátteret Lőrincz Gergő, az egyetem szolgáltatási és brandigazgatója. Az intézmény színe-java jelen volt az EFOTT-on: az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar, valamint az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar közös kitelepülésén 3D szkennert és 3D nyomtatót próbálhattak ki az érdeklődők, az Alumni és Wellbeing Központ, illetve az Egészség- és Sporttudományi Kar elsősegély-bemutatóval készült, az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar és a Digitális Fejlesztési Központ a precíziós és dróntechnológiára fókuszált. Emellett jelen voltak a hallgatói csapatok – a SZEnergy, a SZEngine, az Arrabona Racing Team, a SZEnavis és a SZESE E-Sport szakosztálya –, a vállalati partnerek közül pedig az Audi Hungaria, az E.ON, a Diákhitel Központ, a Waberer’s és a MÁV. „Szerettük volna, hogy a sport és a felsőoktatás kapcsolata hangsúlyosan jelenjen meg, így két kiváló sportolónkat – Sebestyén Dalma úszót és Takács Kincső kenust – elhívtuk egy beszélgetésre. Volt előadásunk a jövő gyártástechnológiájáról, hogy mindenki láthassa, a leendő mérnököknek milyen kompetenciákkal kell rendelkezniük, de foglalkoztunk a közlekedésbiztonsággal is. A pénzügyi tudatosság szintén fontos részét képezte a programnak” – mondta el Söller Klaudia, az Egyetemi Rendezvényszervezési Központ vezetője. „A Hallgatói Önkormányzattól közel hatvanan, a különböző egyetemi szervezeti egységektől százan, a céges partnerektől százötvenen – összesen tehát mintegy háromszázan – dolgoztak azon, hogy a megjelenésünk minél sikeresebb legyen. Szerepet vállaltunk a sportprogramok lebonyolításában is. Jégkorongcsapatunk street hoki bajnokságon játszott, de az ETO férfi és női futballcsapatától is érkeztek hallgatóink, akikkel dekázóversenyen mérhették össze magukat a fesztiválozók” – tette hozzá Pajor Eszter, a Szolgáltatási és Brand Igazgatóság projektmenedzsere. Az egyetem ajándéktárgyakkal is készült a fesztiválra: naptejet és vászontáskát kaptak azok, akik meglátogatták a Széchenyi István Egyetem kitelepülését. Bárki megkóstolhatta az egyetem saját sajtját és sörét is. (Fotó: Adorján András) Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter is csapolt a Széchenyi-egyetem söréből. (Fotó: Dudás Máté) A Széchenyi István Egyetem színeit idéző labdamedencében gyerekkorukat élhették újra az arra járók. (Fotó: Bakcsi Alexandra) Megkérdeztük az egyetem önkéntes hallgatóit, hogyan érezték magukat a fesztiválon. Kozelka Dominik a mosonmagyaróvári karról érkezett, és az EFOTT-on főleg a logisztikáért felelt. „Remek társaság kovácsolódott össze. Akkor is itt voltunk, amikor nem is kellett volna, mert jól éreztük magunkat a széchenyisekkel” – emelte ki. Orbán Nikolett a Hallgatói Önkormányzat kommunikációs bizottságának tagjaként a közösségimédia-platformokra készített videókat a rendezvény során. Úgy vélte, az EFOTT különleges a hasonló méretű fesztiválokhoz képest. „A mi korosztályunk van itt elsősorban, és nagyon sok hallgató. Velük hamar megtalálom a közös hangot, nagyon könnyen tudok új barátságokat kötni” – hangsúlyozta. Csatlakozott hozzá Tóth Barbara, aki közösségszervezés szakosként több programért felelt, például a hennafestésért és a fesztiválházasság-kötésért. „A szervezőkkel körben építettük ki a sátrainkat a kempingben, így nagyon családias volt a közeg” – fogalmazott. Galéria a nappali programokról. (Fotók: Adorján András, Bakcsi Alexandra, Németh Kristóf) A Széchenyi István Egyetem térítésmentes jegyet biztosított a regisztráló munkatársak számára a rendezvény első két napjára. „Azért szerettem volna élni ezzel a lehetőséggel, hogy újra megtapasztalhassam azt az élményt, amit korábban hallgatóként. Szerencsére a kollégáim is csatlakoztak hozzám, így együtt látogattunk el a fesztiválra. Örülök, hogy részese lehettem, ez kiváló juttatás volt az egyetem részéről” – árulta el a HR-igazgatóságon dolgozó Gellén Adél, aki korábban igazságügyi igazgatási, majd emberi erőforrás tanácsadó szakon szerzett diplomát az intézményben. „Igyekeztünk kiélvezni az esti programokat is. Igaz, messzire nem jutottunk, mert a Kollégiumi Stúdió olyan remek hangulatot varázsolt a SZE Bárnál, hogy képtelenek voltunk szabadulni onnan” – tette hozzá. Galéria az esti programokról. (Fotók: Adorján András, Dudás Máté) Németh Benedek frissen végzett gazdaságinformatikus elégedett volt a zenei előadók sokszínűségével. „Magam is dobolok egy zenekarban, így nyitott vagyok mindenre, és örültem annak, hogy a fellépőkínálat főleg a fiatalokat célozza. Ez tényleg az egyetemisták fesztiválja” – jegyezte meg. Weisz Martin, a Széchenyi-egyetem villamosmérnök-hallgatója a nappali programokat emelte ki. „Az EFOTT különlegessége, hogy megismerkedhetünk más egyetemekkel, cégekkel, civil szervezetekkel – összegzett. – Nagyon élveztem végigjárni az Universumot, a széchenyis utca pedig lenyűgöző volt.”
- Egyre erősebb kapcsolatokat ápol egyesült államokbeli partnerekkel a Széchenyi István Egyetem
A Széchenyi István Egyetem képviselői is hivatalosak voltak az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének függetlenség napi fogadására. A meghívás jól példázza, hogy a győri intézmény egyre több területen ápol szoros kapcsolatokat amerikai partnerekkel. A Széchenyi István Egyetem képviseletében dr. Lukács Eszter nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettes, valamint Németh Péter tudományos titkár, az intézmény HUN-REN Nemzetközi Kiválósági Egyetemi Centrumának központvezetője vett részt az USA magyarországi nagykövetsége által július 4-én tartott függetlenség napi rendezvényen. A fogadáson Robert Palladino, a nagykövetség ideiglenes ügyvivője kiemelte az amerikai–magyar kapcsolatok fontosságát, a közös értékek jelentőségét, illetve hangsúlyozta a párbeszéd és az együttműködés folytatásának szükségességét. A programon számos rangos vendég mellett magyar kormányzati vezetők – köztük miniszterek és államtitkárok – is jelen voltak, ami jól mutatja az esemény diplomáciai jelentőségét. A Széchenyi István Egyetem meghívása ilyen magas szintű ünnepségre nemcsak elismerés, hanem azt is jelzi, hogy egyre fontosabb szereplőként van jelen a transzatlanti felsőoktatási és tudományos együttműködések térképén. Az intézmény amerikai kapcsolatai az elmúlt években több szinten is fejlődtek. Robert Palladino ügyvivő júniusban személyesen látogatott el a győri campusra , ahol a nagykövetség delegációja átfogó képet kapott az egyetem oktatási és kutatási portfóliójáról, valamint nemzetközi nyitásra épülő stratégiájáról. Németh Péter, a Széchenyi István Egyetem HUN-REN Nemzetközi Kiválósági Egyetemi Centrum központvezetője, dr. Lukács Eszter, az egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese, Robert Palladino, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője, Pazaurek Piros, a HungarianHub elnöke, Közép-Florida tiszteletbeli magyar konzulja és dr. Peták István, a Széchenyi István Egyetem kutatóprofesszora a fogadáson. (Fotó: Public Diplomacy Section at U.S. Embassy Budapest) A győri intézmény jó hírének köszönhetően az Audi Development Camp rövid képzési programban tavaly az amerikai Princeton Egyetem hallgatója is részt vett, idén pedig a Quinnipiac Egyetemről érkezett több fiatal. A Széchenyi-egyetem emellett idén harmadik alkalommal indítja el és finanszírozza a Catalyst Europe programot, együttműködve az MIT-vel (Massachusetts Institute of Technology). Az egészségügyi technológiai innovációk iránt érdeklődők számára nyitva áll a jelentkezés lehetősége . Mindezeken túl az intézmény több amerikai felsőoktatási partnerrel ápol szoros kapcsolatot – például vendégprofesszort fogad a Pennsylvaniai Állami Egyetem schuylkilli campusáról –, miközben a floridai HungarianHub, az USA Accelerator program és a Hungarian Summit révén a nemzetközi innovációs hálózatokhoz is egyre szorosabban kapcsolódik. Az utóbbi rendezvény egyik állomásának is a Széchenyi-egyetem adott otthont idén, közös szervezésben Pazaurek Pirossal, a HungarianHub elnökével, Közép-Florida tiszteletbeli magyar konzuljával. Az egyetem a tudományos együttműködések terén ugyancsak jelentős amerikai kapcsolatokat alakított ki. Erre kiváló példa dr. Peták István, a Széchenyi István Egyetem kutatóprofesszora, aki nemzetközileg elismert szakértő a személyre szabott daganatterápia és a molekuláris genetika területén. Munkáját az Egyesült Államokban is elismerik: oktat az Illinois Egyetem chicagói campusán, emellett alapítója egy massachusettsi egészségipari vállalatnak, a Genomate Health-nek. Szintén kiemelhető, hogy a közelmúltban dr. Glenn Tiffert, a Stanford Egyetem Hoover Intézet kutatóközpontjának professzora példaértékűnek nevezte a győriek ipari partnerekkel kialakított együttműködéseit. Emellett a nebraskai államminiszteri látogatás többek között az agrárkutatásban kínálkozó közös lehetőségekre irányította a figyelmet, míg a Quinnipiac Egyetemmel folytatott tárgyalások a műszaki és technológiai együttműködés bővítését célozták. „A nemzetközi jelenlét erősítése a Széchenyi-egyetem egyik stratégiai célkitűzése, amelynek fontos része az Egyesült Államokkal ápolt szoros kapcsolat – hangsúlyozta dr. Lukács Eszter. – Amerikai partnereink révén nemcsak hallgatóink és oktatóink számára nyílnak meg új lehetőségek, hanem kutatási és innovációs tevékenységünk is jelentősen fejlődik, amely hosszú távon hozzájárul intézményünk és a régió versenyképességéhez. Hiszünk abban, hogy a globális együttműködések révén közösen tudunk választ adni a jövő legfontosabb társadalmi és technológiai kihívásaira.” Felvételek a függetlenség napi fogadásról. (Fotó: Public Diplomacy Section at U.S. Embassy Budapest)
- Mestertanár Aranyéremmel ismerték el a Széchenyi István Egyetem jogi karának oktatóját, dr. Kecskés Gábort
Dr. Kecskés Gábor, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának docense a tehetséggondozásban nyújtott példaértékű munkája elismeréseként Mestertanár Aranyéremet vehetett át nemrégiben. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács által alapított díjat azoknak a felsőoktatási szakembereknek ítélik oda, akik legalább tíz éve kimagasló színvonalon és eredményességgel támogatják a hallgatói tudományos diákköri tevékenységet. Dr. Kecskés Gábor több mint másfél évtizede foglalkozik tehetséggondozással. Az első tudományos diákköri dolgozatot (TDK) készítő hallgatóját 2011-ben mentorálta, azóta számos tanítványa ért el sikereket országos szinten is. Mint mondta, számára a velük való közös gondolkodás jelenti a munka leginspirálóbb részét . „Nagyon szeretem azt a folyamatot, amikor a hallgató bejön egy témával, és együtt építjük fel. Közösen alakítjuk, formáljuk az ötletet – és miközben ő tanul, én is tanulok tőle” – fejtette ki. Kiemelte, hogy a tehetséggondozás mindig is erőssége volt a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karnak, főként a jogászképzés jellegéből fakadóan. „Ez a jogi kar DNS-éhez tartozik. A jogászok nem gépeket terveznek vagy szerkezeteket építenek, hanem gondolatokat formálnak és írnak. Ez különösen alkalmassá teszi őket arra, hogy tudományos kutatásokban mélyüljenek el” – hangsúlyozta. Szerinte a valódi cél nem csupán a versenyeredmények elérése, hanem az úgynevezett „flow” élmény megteremtése, amikor a hallgató teljesen azonosulni tud a kutatási témájával. Dr. Kecskés Gábor, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának docense (Fotó: Adorján András) Dr. Kecskés Gábor a hallgatóval közös témaválasztás és a konzultáció folyamatában mindvégig arra törekszik, hogy személyes kötődés alakuljon ki a témához annak érdekében, hogy szakmailag megalapozott, ugyanakkor olvasmányos pályamunka születhessen. Az oktató szerint a jog különösen gazdag lehetőségeket kínál arra, hogy az elméletet a mindennapi élethez kössék. „ A jog nem csupán elvont szabályrendszer, hanem mindennapi élethelyzeteinket szabályozza. Ha így tekintünk rá, egyszerre kézzelfoghatóbbá, érthetőbbé válik ” – magyarázta. A jogi tehetséggondozás egyedi formái közé tartoznak a jogesetmegoldó és perbeszédversenyek is, melyekre szintén aktívan készít fel fiatalokat, kari és tanszéki kollégáival egyetemben. Ezek a kihívások nemcsak szakmai fejlődést kínálnak, hanem visszaigazolást is adnak munkájának eredményességéről. A Mestertanár Aranyérem számára éppen ezért nem valaminek a lezárása, sokkal inkább egy új lendület kezdete. „A kitüntetés megerősít abban, hogy érdemes csinálni. Nem pihenőt jelent, hanem motivációt a folytatáshoz – talán most már kicsit nagyobb magabiztossággal” – mondta. „Nagyon büszkék vagyunk dr. Kecskés Gábor kollégánk teljesítményére. A díj egyben a Széchenyi István Egyetemen folyó tehetségfejlesztő munka elismerése is. Egyetemünk így már húsz Mestertanár aranyérmes kollégával büszkélkedhet . Az elismerés magas presztízsértékét az is jelzi, hogy az odaítéléséről szóló oklevelet az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és az oktatásért felelős miniszter írja alá; az Országos Tudományos Diákköri Konferencia záróülésén adják át, amelynek színhelye hagyományosan a Magyar Tudományos Akadémia díszterme ” – méltatta az oktatót dr. Konczosné prof. dr. Szombathelyi Márta, az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács elnöke.
- Egyedülálló építőipari vizsgálatokat végez a Széchenyi István Egyetem laboratóriuma
A biztonságos építéshez precíz vizsgálatokra és mérésekre van szükség – ezt a szemléletet képviseli a Széchenyi István Egyetem Építőanyag- és Szerkezetvizsgáló Laboratóriuma, amely Nyugat-Magyarországon egyedülálló módon többféle anyag és szerkezet vizsgálatát is magas szakmai színvonalon végzi. Az egyetemi háttér és a piaci szemlélet együtt teszi a labort meghatározóvá a régióban. A laboratóriumi vizsgálatok az utóbbi években egyre hangsúlyosabbá váltak az építőiparban. Nemcsak a szabályozások szigorodása, hanem az anyagok minőségével kapcsolatos elvárások is megkövetelik a pontos, szabványosított, szakmailag megalapozott méréseket. Az ezekhez szükséges háttér azonban sokszor csak korlátozottan elérhető. Ezt a hiányt tölti be a Széchenyi István Egyetem győri campusán működő Építőanyag- és Szerkezetvizsgáló Laboratórium , amely az ipari szereplők és az oktatási-kutatási szféra között képez hidat. Az Építőanyag- és Szerkezetvizsgáló Laboratórium munkatársai: Pollák András laboratóriumvezető, dr. Harrach Dániel laboratóriumvezető-helyettes, Baranyai Gusztáv és dr. Németh Attila vizsgálómérnökök. (Fotó: Adorján András) „ A legtöbb labor egyetlen anyagra vagy szakterületre specializálódik, míg mi többféle anyag és szerkezet vizsgálatára is képesek vagyunk. Beton, kerámia, hőszigetelő anyagok, előregyártott elemek, egyedi mérések, helyszíni vizsgálatok – ezek mind megtalálhatók nálunk” – mondta Pollák András laborvezető. Az egység több mint száz ipari partnerrel dolgozik együtt, köztük nagyvállalatokkal és mérnökirodákkal éppúgy, mint magánszemélyekkel vagy igazságügyi szakértőkkel. A megbízások döntő része piaci alapú: olyan cégek térnek vissza rendszeresen, akik az építőipari piac meghatározó szereplői. „ Gyakran előfordul, hogy egy gyártónak terméktanúsításhoz van szüksége vizsgálatra, máskor egy szakértői eljárásban kérik a háttértámogatásunkat. Olyan is van, hogy egy új termék fejlesztésénél keresnek meg minket – sorolta Pollák András. – Azt tapasztaljuk, hogy egyre többen fordulnak hozzánk azért, mert komplex vizsgálati hátteret, mérnöki gondolkodást, a kapcsolódó tanszékkel együtt pedig magas szintű elméleti szakértelmet is tudunk adni a projektekhez .” A folyamatos technológiai fejlesztés is hozzájárul a minőséghez. A közeljövőben egy olyan ultrahangos, képalkotó szoftverrel rendelkező vizsgálórendszert állítanak üzembe, amely változó frekvencián működik és lehetővé teszi a szerkezeti betonok nagy pontosságú helyszíni vizsgálatát. Ilyen berendezésből mindössze egy működik az országban. Emellett egy különleges fárasztóberendezéssel is rendelkeznek, amely akár 30 tonnás terhelés mellett szintén változó frekvencián tud terhelést leadni, egy másik akár 12 méteres támaszközig végez hajlítási vizsgálatokat – ez a kapacitás hazai viszonylatban is kimagasló. A labor vízzáróság-vizsgáló próbapaddal is rendelkezik. (Fotó: Adorján András) „A folyamatos fejlesztés kulcskérdés. Nemcsak az oktatást és a kutatást támogatjuk, hanem teljes értékű partnerei kívánunk lenni a piac szereplőinek is. Ehhez korszerű eszközparkra és szakmai hitelességre egyaránt szükség van” – emelte ki Pollák András. A labor az egyetem részeként természetesen részt vesz a hallgatók gyakorlati képzésében, kutatási projektekben, doktori munkákban is, ugyanakkor működése nem korlátozódik az akadémiai keretek közé. A cél az, hogy a térségben működő cégek, szervezetek és szakemberek is felismerjék: Győrben elérhető egy olyan mérési és vizsgálati háttér, amelyre bátran lehet építeni – szó szerint is.
- Diákok kérdéseire válaszolt Kapu Tibor kutatóűrhajós a Széchenyi István Egyetem, a Mobilis és az NMHH közös programján
Történelmi jelentőségű esemény színhelye volt július 9-én a Széchenyi István Egyetem és a Mobilis Interaktív Élményközpont: a HUNOR-program keretében a „Csillagközi kapcsolatok napja” elnevezésű rendezvényen általános és középiskolás diákok tehettek fel kérdéseket Kapu Tibor kutatóűrhajósnak, aki élőben jelentkezett be a Nemzetközi Űrállomásról. Hazánk számára történelmi jelentőségű küldetés zajlik a HUNOR (Hungarian to Orbit) Magyar Űrhajós Program keretében: 45 év után először indult ismét magyar nemzeti űrhajós a világűrbe. Ehhez kapcsolódva a Széchenyi István Egyetem, a Mobilis Interaktív Élményközpont és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közösen szervezte meg a „ Csillagközi kapcsolatok napját ” július 9-én Győrben. Az ismeretterjesztő esemény csúcspontja az a páratlan lehetőség volt, hogy 16 kiválasztott általános és középiskolás élő rádiókapcsolatban tehetett fel kérdéseket Kapu Tibor kutatóűrhajósnak, aki a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről válaszolt. A kapcsolatfelvételre 9 óra 50 perckor került sor, ezt követően egész napos tudományos és ismeretterjesztő programokon vehettek részt a diákok. Az egyedülálló programra rengetegen voltak kíváncsiak. (Fotó: Nagy Gergely) Dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos a budapesti HUNIVERZUM interaktív élményközpontból élőben bejelentkezve köszöntötte a mintegy 300 érdeklődőt. „Nagyon örülök annak, hogy ennyi fiatal látja, történelmi lehetőség áll előttünk: jelenleg a fejünk fölött a Nemzetközi Űrállomáson egy magyar honfitársunk, Kapu Tibor kutatómérnök magyar elmék által kigondolt, magyar alkotók, kutatók és mérnökök által létrehozott kísérleteket, feladatokat végez, gazdagítva ezzel a hazai tudományos életet ” – fogalmazott. Utalt arra is: a HUNOR-program további előnye, hogy kézzelfoghatóvá teszi a magyar tehetségek eredményességét a nemzetközi tudomány területén. Kiemelte: Kapu Tibor küldetésének egyik fontos üzenete, hogy az emberiség számára a Föld az otthon, amit minden áron meg kell őriznünk, a jövő pedig a fiatalok – így a jelen lévő iskolások – kezében van. Dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos emlékeztett: Kapu Tibor kutatásai a magyar tudomány fejlődéséhez is hozzájárulnak. (Fotó: Dudás Máté) Dr. Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese köszöntőjében rámutatott: a történelmi jelentőségű esemény nemcsak különleges élmény, hanem inspiráció is a résztvevők számára. „ Egyetemünk kiemelt fontosságúnak tartja, hogy olyan tudást nyújtson, amely túlmutat a hétköznapokon. Az űrkutatás, a technológiai innováció és a tudományos kíváncsiság mind olyan területek, amelyek a gazdasági fejlődés mellett az emberiség közös jövőjét is alakítják. Kapu Tibor példája azt mutatja: a magyar kutatók, mérnökök és tudósok a világ élvonalában is megállják a helyüket” – jelentette ki. Hozzátette: az egyetem célja, hogy hallgatóit új megoldások keresésére, alkotására inspirálja, amelyek aztán akár az űrben is használhatók. „Célunk, hogy Győrben nemzetközi színvonalú tudásközpontot építsünk, amely hozzájárul Magyarország technológiai fejlődéséhez” – árulta el. Dr. Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese történelmi pillanatnak nevezte a „Csillagközi kapcsolatok napját” (Fotó: Dudás Máté) Dr. Horváth Zoltán professzor, a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar dékánja kiemelte: a szervezők éjjel-nappal dolgoztak azon, hogy ez az esemény létrejöhessen. „ Az űrkutatás nem öncélú, hanem a jövő technológiáját alapozza meg. Az egyetemünk nemcsak támogatja, de aktívan részt is vesz benne: saját fejlesztésű műholdunk is hamarosan Föld körüli pályára áll. A programjainkhoz pedig már középiskolásként is lehet csatlakozni – például CubeSat-fejlesztésben, még az egyetemi tanulmányok megkezdése előtt ” – tette hozzá. Prof. dr. Horváth Zoltán, a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar dékánja beszédében kiemelte: az űrkutatás nem öncélú, a mindennapi életünk fejlődéséhez járul hozzá. (Fotó: Nagy Gergely) A rendezvényen Keszthelyi Bernadett, a Széchenyi-egyetem égisze alatt működő Mobilis Interaktív Élményközpont ügyvezetője büszkeséggel beszélt a másfél évnyi munkáról, ami megelőzte a különleges programot. „Fantasztikus összefogás eredményeként Győr negyedóra erejéig ott lesz az űrben. Ki kell használnunk ezt a lehetőséget arra, hogy a tudományt, a természettudományokat népszerűsítsük. Ezért dolgozunk mi is a Mobilisben, hiszen mindennek – így a műszaki, mérnöki szakterületeknek is – ez az alapja” – szögezte le. Keszthelyi Bernadett, a Mobilis Interaktív Élményközpont ügyvezetője köszönetet mondott a szervezőknek az elmúlt másfél év munkájáért. (Fotó: Dudás Máté) A kiválasztott 16 fiatal az ország minden tájáról érkezett, kérdéseiket egy szakmai zsűri több ezer beküldött ötlet közül választotta ki. Rendkívül színes témák voltak: elhangzott, hogy Kapu Tibor milyen magyar ételt vinne szívesen az űrbe (Túró Rudit), miről álmodik odafent (a családjáról és a küldetésről), illetve hogy mit tenne, ha eljutna a Marsra (szívesen menne, és kutatna), vagy ha megnyerné a lottóötöst (nem lottózik, de házat). Mindezek mellett komoly tudományos felvetések is szerepeltek, például az űrszemét veszélyeiről, káros sugárzások elleni védekezésről vagy a súlytalanság testre gyakorolt rövid és hosszú távú hatásairól. A kapcsolódás gördülékenyen zajlott, Kapu Tibor hiteles szakmai válaszai mellett nyitottsággal és őszinte figyelemmel fordult a diákok felé, a beszélgetést pedig a jelenlévők hatalmas „Hazavárunk!” kiáltása zárta. A részvételért a tanulók emléklapot vehettek át. Kapu Tibor magyar űrkutatótól 16 általános és középiskolás diák kérdezhetett élő rádiókapcsolatban. (Fotó: Nagy Gergely) A tudományos programokat színes előadások és interaktív bemutatók kísérték. Solymosi János, a BHE Bonn Hungary Kft. űrtechnológiai igazgatója a mélyűri kommunikáció kulisszatitkaiba avatta be a hallgatóságot. Dr. Partl Alexandra Petra, a HUNOR Magyar Űrhajós Programért Felelős Főosztály osztályvezetője az űrhajósok kiválasztási és felkészítési folyamatáról beszélt. Molnár Milán, a Mobilis vezető demonstrátora földi körülmények között mutatta be az egyik kísérletet, amelyet Kapu Tibor az űrben is elvégzett. Az esemény zárásaként a szervezők „Üzenet az űrbe” címmel meteorológiai ballont indítottak útnak a Mobilis tetőteraszáról. A meteorológiai ballon körülbelül 35 km magasra száll fel. (Fotó: Dudás Máté)
- A Széchenyi István Egyetem a házigazda: a legjobb magyar zenei előadókkal és az ország első nyári felsőoktatási expójával várja látogatóit a 49. EFOTT
Elkezdődött július 9-én a 49. EFOTT: az ország 3. legnagyobb fesztiválja 10 zenei helyszínt, több mint 120 előadót és 600 különféle programot kínál. Szombatig a legjobb magyar zenei előadókkal és az ország első nyári felsőoktatási expójával várja látogatóit a rendezvény a Velencei-tó partján, Sukorón, az időjárás-előrejelzések szerint csütörtöktől már kellemes 23-25 fokkal. Valmar, ByeAlex és a Slepp, Carson Coma, Pogány Induló, beton.hofi, Krúbi, Majka, Desh, Lil Frakk, Wellhello, Follow the Flow, BSW, Halott Pénz, Dzsúdló, Blahalouisiana, Margaret Island, Punnany Massif, Irie Maffia, Moriones, Bohemian Betyars – csak néhány a sztárfellépők közül, akikkel az ország legnagyobb egyetemi fesztiválján, az EFOTT-on találkozhatunk szerdától. A Velencei-tó partján egy nagy visszatérőt is köszöntenek: a Tankcsapda több év után csap újra a húrok közé a fesztiválon, melynek házigazdája a győri Széchenyi István Egyetem. Az EFOTT-on idén is találkozik a fesztiválhangulat és a közösségi élmény: 10 zenei helyszínt, több mint 120 előadót és 600 programot kínálnak a Velencei-tó partján, egészen szombatig. „Idén 49. alkalommal szerveztük meg az EFOTT-ot. Örömmel látjuk, hogy egyre erősebbek az egyetemi közösségek és ennek a folyamatnak az EFOTT is kovásza. Két újdonsággal készültünk a látogatóknak: az egyik egy diszkóhelyszín a 90-es évek és 2000-es évek zenéivel és korhű fényrendszerrel, a másik pedig a techno zenei műfaj megjelenése a fesztiválon” – mondta a nyitó sajtótájékoztatón Lasztovicza Gábor fesztiváligazgató. Új elemként mutatkozik be az Educatio Summer is, melynek célja, hogy már az egyetemi felvételit megelőzően megmutassa, milyen is az egyetemi élet valójában, nemcsak képzési kínálatában, hanem közösségi, élményalapú oldaláról is. A fesztiválon továbbra is kiemelt szerepet kapnak a sportok, valamint a nappali programok is. Az UNIversum egyetemi kampuszban bemutatkoznak a hazai felsőoktatási intézmények, innovációs projektek, civil kezdeményezések és vállalati szereplők, interaktív programokkal és közösségi élményekkel tarkítva. Több mint 20 egyetem és 40 vállalat kínálatával lehet megismerkedni. „ Egyetemistának lenni rengeteg élményt, hozzáadott értéket jelent, fontos, hogy mindenki megismerje azokat a lehetőségeket, amiket a magyar felsőoktatás kínál ” – fogalmazott Eszterhai Marcell, az EFOTT tulajdonosi jogait gyakorló HÖOK elnöke. Kiemelt figyelmet kap a fesztiválon a házigazda győri Széchenyi István Egyetem kínálata. „Az, hogy elnyertük az ország legnagyobb hallgatói fesztiváljának házigazda szerepét, számunkra azt jelentette, hogy megmutathatjuk, mit jelent ma egy modern, nyitott, élhető és szerethető egyetem. Egy olyan intézmény, ahol világszínvonalú tudományos munka folyik, ahol az oktatás innovatív és jövőformáló, és ahol a közösség nem szólam, hanem valóság” – hangsúlyozta Lőrincz Gergő, a Széchenyi István Egyetem szolgáltatási és brandigazgatója. A szervezők nagy gondot fordítanak arra, hogy kíméljék az egyetemisták pénztárcáját is. Bár minden drágul körülöttünk, az EFOTT számos árat csökkentett: a legtöbb termék a tavalyihoz képest féláron lesz elérhető, egy pohár sört pedig 790 forintért fognak tudni megvásárolni az egyetemisták. A hivatalos fesztiválboltot üzemeltető Auchan Magyarország is folyamatosan figyeli a fiatalok igényeit. „ Az Auchan Placc minden nap reggel 8-tól este 9-ig várja a fesztiválozókat, illetve vasárnap reggel, indulás előtt még be lehet vásárolni nálunk. 1000 m2-en 600-féle termékből válogathat a közönség. A sajátmárkásokat bolti áron adjuk, és lesznek olyanok is szép számmal, amelyeket tavalyhoz képest olcsóbban kínálunk. A Placc emellett gasztrotérként is funkcionál, ahol a fiataloknak programokat szervezünk, étkezhetnek, megmelegíthetik az ebédjüket, vagy választhatnak a napi Placc menüből. Tényleg mindent megteszünk, hogy semmiben se szenvedjenek hiányt, gondtalanul és élménydúsan tölthessék el ezt a pár napot ” – mondta Vincze Géza ügyvezető igazgató. L. Simon László miniszteri biztos, a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány alapítója az EFOTT jelentőségét méltatta a térség szempontjából, kiemelve, hogy jelentős vendégéjszakaszámot hoz a fesztivál, fontos helyi adóbevételt termelve. Aláhúzta: kész a sukorói tópart fejlesztési terve, amely többek között egy ifjúsági központ építését is tartalmazza. „ Bízunk benne, hogy megépülhet, mert a csendes többség, aki valóban évtizedek óta itt él és várja a turisztikai lehetőségek bővülését, támogatja ” - fogalmazott. „A fiatalok sikere a nemzet sikere, ezért vagyunk mindenben a fiatalok mellett: ott vagyunk a sikeres diplomaszerzésben, a külföldi tapasztalatszerzésben, a munkavállalásban, a családtámogatásban és az otthonteremtésben is” – hangsúlyozta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter, hozzátéve: az EFOTT immár a 3. legnagyobb fesztivál az országban. A megnyitón dr. Lukács Eszter, a Széchenyi-egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese kijelentette: hisznek abban, hogy a jövő egyeteme nem csupán tudást ad át, hanem inspirál, közösséget épít és formálja a világot. Megjegyezte: az EFOTT 2025 nemcsak a szórakozásról, hanem az értékekről is szól. „Egyetemünk több tucat munkatársa és több mint hatvan hallgatója dolgozik a helyszínen, hogy a rendezvény valódi közösségi élmény legyen – emelte ki. – Intézményünk tizenhárom különleges installációval, több mint kilencszáz négyzetméternyi területen van jelen, ahol technológiai innovációinkkal, kreatív ötleteinkkel és közösségi programjainkkal várunk mindenkit.” Galéria (Fotók: Adorján András)
- Ismét szakirányú továbbképzési szakot indított a diaszpórában magyar nyelvet és kultúrát tanítóknak a Széchenyi István Egyetem
Összesen tíz országból húszan vesznek részt a Széchenyi István Egyetem által a diaszpórában magyar nyelvet és kultúrát tanítóknak tartott szakirányú továbbképzési szak első féléves jelenléti programjain. A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával megvalósuló program hallgatói olyan módszertanokat ismerhetnek meg, amelyek hatékonyan alkalmazhatók a külföldön élő magyarság fejlesztése során. A Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kara a több évtizedes hagyománnyal bíró nyári továbbképzés hagyományaira építve 2021-ben két féléves szakirányú továbbképzési szakot indított a diaszpórában magyar nyelvet és kultúrát tanító pedagógusoknak, amit azóta 74-en végeztek el. A kurzusra a 2025/2026-os tanévben Ausztráliából, Ausztriából, Csehországból, az Egyesült Királyságból, Hollandiából, Kanadából, Litvániából, Németországból, Spanyolországból és Szerbiából összesen 20 tanulni vágyó pedagógus érkezett Győrbe. A megnyitóünnepség résztvevői. (Fotó: Dudás Máté) A július 7-i megnyitóünnepségen Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kijelentette, hogy nemzetünk jelen kihívásaira jó válasz, ha segítségül hívjuk a kultúránkat, a hagyományainkat, az anyanyelvünket, ehhez pedig felkészült pedagógusok szükségesek mind az anyaországban, mind a Kárpát-medencében és a diaszpórában. Hozzátette: a Széchenyi-egyetem képzése arra készíti fel a diaszpórában magyar nyelvet és kultúrát tanítókat, hogy korszerű tudással és eszközökkel értéket közvetítsenek. Kitért arra is, hogy a nemzetpolitikai államtitkárság az elmúlt időszakban sok eredményt ért el: már 260 hétvégi magyar iskolával van kapcsolatuk szerte a világban, illetve segítik a diaszpóra fiataljait a diaszpóratáborokon keresztül is. Emellett diaszpóratámogató programok indultak és megalakult a Diaszpóra Tanács. Dr. Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára köszöntőjében felidézte Kapu Tibor űrhajós első űrbéli nyilatkozatát, amiben azt mondta, hogy „15 millió magyar ember emelt ma idáig” . Ennek kapcsán úgy fogalmazott: feladatunk és küldetésünk ennek a tudatnak az átadása, folyamatos őrzése és erősítése. Dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi-egyetem általános és oktatási elnökhelyettese aláhúzta: nemzetünk jövője szempontjából kulcskérdés a magyar nyelv és kultúra továbbörökítése, amelyben hatalmas szerepet játszanak a diaszpórában tanító pedagógusok. „Egyetemünk célja, hogy ebben a küldetésben támogassa őket, és hozzájáruljon a magyarság társadalmi fejlődéséhez” – fűzte hozzá. Ivanics Ferenc, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Önkormányzat alelnöke arra hívta fel a figyelmet: azzal az organikus, ősi kultúrával, amivel a magyarok rendelkeznek, a világ csak gazdagabb lehet – és a képzés ezt segíti elő. Dr. Pongrácz Attila, az Apáczai-kar dékánja szavaiból kiderült, hogy a résztvevők a kurzus során többek között a drámapedagógia, a néphagyományok és a kézművesség, illetve a művészetek nevelésben, személyiségfejlesztésben betöltött szerepével, a magyar nyelv tanításának aktuális kérdéseivel, a környezetpedagógiával, a projektalapú oktatással és a kooperatív tanítással-tanulással kapcsolatban kapnak hathatós szakmai segítséget. Kövecsesné dr. Gősi Viktória, az egyetem Tanár- és Pedagógusképzési Központjának főigazgatója, a képzés főszervezője azt emelte ki, hogy a digitális kor kihívásaira válaszokat kell találni. Megjegyezte: ehhez elengedhetetlen az értékközvetítés, az élményalapú tanulás, a közösségfejlesztés, valamint az, hogy stabil elméleti alapokra építve olyan módszereket adjanak át a résztvevőknek, amelyeket azonnal át tudnak ültetni a mindennapi tanítási gyakorlatukba.
- Értékes tudást visznek magukkal a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának frissdiplomásai
Több mint százan szereztek oklevelet a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karán idén. A zeneművészek és – az intézmény történetében másodszor – a designszakok végzettjei a július 5-i ünnepségeken vehették át diplomájukat. A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara után a Művészeti Kar is megtartotta diplomaátadó ünnepélyét, méghozzá kettőt – egyet a zeneművészeti, egyet pedig a designképzések végzettjeinek. „Mindenkinek van a tarisznyájában annyi, amennyivel bízvást mehet tovább a következő lépcsőre, vagy kopogtathat be a zeneiskolák vagy zenekarok, kórusok ajtaján. Ne feledjék: a tanulóévek ugyan elszaladtak, de a tanulás alapvető elemként továbbra is az önök életének része marad – mesterszakos hallgatóként, művészként, tanárként egyaránt” – szólt a zeneművész és zenetanár frissdiplomásokhoz dr. Hontvári Csaba, a kar dékánja. A designszakosok ünnepségén felidézte: a 2021-ben elindított építőművészet, formatervezés és tervezőgrafika képzések feltételei az intézmény támogatásának köszönhetően folyamatosan javultak, ma pedig már a 2023-ban átadott Győri Innovációs Park a Design Campus otthona. A rendezvényeken elismerések átadására is sor került. Kiemelkedő közösségi tevékenységéért a Pro Auditoribus díj emléklap minősítését Knyazoviczki Csengének, Csabai Viola Sárának, Horváth Judit Zoénak, Makra Mandula Rékának, oklevél minősítését Losonczi Szilviának, Szabó Grétának és Turay Nikolettnek, bronz minősítését Molnár Veronikának, a Pro Progressum díj emléklap minősítését pedig Szabó Grétának ítélték oda. A legjobb diplomahangversenyért és komplex szigorlatért Novák Aporka, Szegedi Réka Panna (mindketten előadóművészet alapképzés szak klasszikus furulya-előadóművész szakirány), Fehér Levente István (klasszikus hangszerművész mesterképzés szak oboaművész szakirány) és Vízhányó Gizella Erzsébet (előadóművészet alapképzés szak klasszikus gordonka-előadóművész szakirány); kiemelkedő záróvizsga-tanításért Baranyiné Egri Virág Nikolett (zeneművésztanár szak zongoraművész-tanár szakirány) és Karvalics Loretta (zeneművésztanár szak klarinétművész-tanár szakirány), míg a legjobb diplomamunkáért Szászvárosi Kata (osztatlan tanár-zenetanár szak magánénektanár szakirány) és Cséfalvay Anna Krisztina (osztatlan zenetanár mesterképzés szak hegedűtanár szakirány) részesült dicséretben. A híres magyar hegedűkészítő, Kónya István aranykoszorús mester emléke előtt tisztelegve egyik fia és unokája, id. Kónya Lajos és ifj. Kónya Lajos hegedűkészítő mesterek 2015-ben díjat hoztak létre. Az alapítók a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának egy, a tanév során kiváló tanulmányi teljesítményt nyújtó vonós hangszeres tehetséges hallgatóját jutalmazzák. Az elismerést a klasszikus hangszerművész mesterképzés szak hegedűművész szakirányán tanulmányokat folytató Lázok Richárd vehette át. Az „Oktatók a hallgatókért” díjat a hallgatók szavazatai alapján dr. Szabó Balázs egyetemi docens kapta meg. A zeneművész és zenetanár végzettek ünnepségén elbúcsúztattak két nyugállományba vonuló munkatársat – Bakosné Tripolszki Terézt és Várayné Szűts Katalint – is. Képgaléria (Fotók: Adorján András, Korinek Bettina)
- Széchenyi István Egyetem: fenntarthatósági kihívásokra keresnek választ a hallgatók az Audi Development Campen
Világszerte 17 ország hallgatóit vonzotta idén a Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös nyári képzése, az Audi Development Camp, amely ezúttal a fenntarthatóság és az innováció metszéspontjában kínál valós ipari kihívásokat a fiatal tehetségeknek. Az ötödik alkalommal megrendezett tábor fókuszában a győri Audi-gyár vízgazdálkodásának ESG-alapú vizsgálata áll. Ismét nemzetközi hallgatók érkeztek a Széchenyi István Egyetemre, hogy részt vegyenek az Audi Development Camp programban, amelyet július 7. és 14. között rendeznek meg. A jelentkezők közül 31-en nyertek felvételt a többfordulós kiválasztási eljárást követően. Ők 17 ország összesen 20 egyetemét képviselik, köztük a kínai Chongqing Egyetemet, az olaszországi Emilia Romagna Járműipari Egyetemet vagy az amerikai Quinnipiac Egyetemet. A tábor idei tematikája az Audi Hungaria vízgazdálkodásának ESG (azaz környezeti, társadalmi és vállalatirányítási) alapú elemzése. A résztvevők csapatokban, a kreatív problémamegoldást középpontba helyező tervezői gondolkodásmódot alkalmazva keresnek megoldási javaslatokat a fenntarthatóság, az etikus működés és a környezeti felelősségvállalás kihívásaira. A program módszertani hátterét a Széchenyi-egyetem Design Tanszékének munkatársa, Palócz Krisztián is erősíti, míg az ESG szakmai oldalát dr. Torma András, az Alkalmazott Fenntarthatóság Tanszék vezetője támogatja. Az Audi Development Camp résztvevői a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkja előtt. (Fotó: Nagy Gergely) Az egyetem Győri Innovációs Parkjában tartott ünnepélyes megnyitón dr. Dogossy Gábor professzor, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánja beszédében kiemelte, hogy a Széchenyi István Egyetem évek óta elkötelezetten dolgozik azon, hogy a modern technológiai tudást a fenntarthatóság szolgálatába állítsa. „Ez a tábor különleges lehetőség arra, hogy a résztvevők – mérnöki, szoftverfejlesztési, gazdaságtudományi, fenntarthatósági vagy jogi háttérrel – valós ipari problémán dolgozzanak, együtt gondolkodjanak és tanuljanak, valamint értékes szakmai és emberi kapcsolatokat építsenek” – hangsúlyozta. Dr. Dogossy Gábor professzor, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánja (Fotó: Nagy Gergely) Németh Katalin, az Audi Hungaria oktatási-tudományos kooperációért felelős vezetője köszöntőjében széles körű és sokszínű kapcsolatként jellemezte a nagyvállalat Széchenyi-egyetemhez fűződő viszonyát, amelyben a felek együtt fejlődnek. „Az Audi Development Campnek számos előnye van, ilyen a gyakorlatorientált oktatási forma, a nemzetközi csapatban zajló projektmunka, a kapcsolatépítés és a valós ipari problémákra választ kereső, megoldásfókuszú közös gondolkozás. Látni a jövő kihívásait, és megtalálni a helyes utat másokkal együtt dolgozva: ez a munkaerőpiacon leginkább értékelt tulajdonság” – fejtette ki. Németh Katalin, az Audi Hungaria oktatási-tudományos kooperációért felelős vezetője (Fotó: Nagy Gergely) A hallgatók nemcsak szakmai tapasztalatokkal, hanem élményekkel is gazdagodnak a tábor során. A programot olyan közösségépítő események színesítik, mint a sárkányhajózás, a BBQ vacsora vagy az egyetem Uni‑Elite Sport Clubjának játékos kihívásai. A résztvevők között van Eduardo Gugliemi, aki az Emilia Romagna Járműipari Egyetemen tanul. Az intézmény mesterképzésében – ahonnan ezúttal több hallgató is érkezett – kiemelt szerepet kapnak az ESG-elvek és a fenntartható mérnöki szemlélet, így a győri program különösen érdekes számukra. „Azért jelentkeztem, mert egyrészt régóta érdekelnek az autók, különösen az Audi, másrészt még sosem jártam Magyarországon, és izgalmasnak találtam, hogy nem a fővárosba, hanem egy ipari központba, vidéki városba jöhetek – fogalmazott. – Emellett hasonló témákkal foglalkozunk a mi egyetemünkön is, így úgy éreztem, ez a tábor kiváló alkalom arra, hogy szélesítsem a látókörömet, és tovább mélyítsem a tudásomat az ESG területén – ráadásul nemzetközi közegben.”
















