top of page

1793 találat

  • Tóth Máté Fordulat című kötetének szellemi bölcsőjeként tekint a Széchenyi István Egyetemre

    „Új paradigmákra és főként az ezekről szóló diskurzusokra volna szükség, hiszen a régi toposzok nem féltétlenül jelentenek már választ az európai ember életében ma felmerülő kérdésekre” – vallja dr. Tóth Máté, aki alma matere falai között, a Széchenyi István Egyetem Budapesti Innovációs és Képzési Központjában mutatta be Fordulat című létszemléleti-világnézeti kötetét szerdán. A Széchenyi alumni könyve kapcsán kerekasztal-beszélgetésre és pezsdítő vitára invitálta oktatóit, dr. Lukács Esztert, dr. Komlósi Lászlót és dr. Kecskés Gábort. „Érdemes volna elengedni azt az elefántcsonttorony-gőgöt, hogy egyetlenegy tudományterületnek a magaslatából tekintünk a világra, illetve a folyamatokra, mert ez a gondolkodás túlságosan egyoldalú képet mutat, buborékot képez körülöttünk. Pontosan ezért van arra szükség, hogy kellő alázattal a többi tudományterület, iparág, szemléletmód működését is megértsük, és ilyen komplexitással felvértezve közelítsünk a válaszokhoz. A magam szerény módján ezt próbáltam a kötetben kivitelezni. Bízom benne, hogy sikerült egy olyan új szempontot bemutatnom, aminek eljött az ideje” – hangoztatta a Széchenyi István Egyetem (SZE) Budapesti Innovációs és Képzési Központjában megtartott könyvbemutató felütéseként dr. Tóth Máté. A szerző hozzátette: „Új paradigmákra és főként az ezekről szóló diskurzusokra volna szükség, hiszen a régi toposzok nem feltétlenül jelentenek már választ az európai ember életében felmerülő kérdésekre”. Társadalomfilozófiai könyve kiindulópontjaként is azt jelölte meg, hogy a klímaváltozás, a világjárvány, a népvándorlások, valamint a digitalizáció, a tudományos és technológiai forradalom egyaránt egészen új típusú kihívások elé állítanak minket. „Ez a legőszintébb könyvem” – vallotta a beszélgetés során a szerző, amire reflektálva dr. Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi rektorhelyettese kifejtette, hogy egy ilyen szenvedélyes mű megírása tiszteletreméltó bátorságot igényel, hiszen az olvasó elé tárja, s fel is vállalja belső erkölcsi kódexét, egy nyugati ember értékrendjének megélését, fordulat előtt álló kultúránk őszinte identitáskeresését. Dr. Kecskés Gábor szerint pedig a kötet természetéből adódóan szekértáborokat alakíthat ki, s bízik benne, hogy ezen felül elindíthatja közöttük a kommunikációt is, amellyel óriási űrt tölthetne be e tekintetben. A szerző kérdésünkre kifejtette, megtiszteltetésnek érzi, hogy alma matere lehetőséget biztosított arra, hogy falai között és kedves tanárai társaságában mutassa be kötetét. „Szellemileg is jellemző a kötődés az egyetemhez, s ennek lenyomatai pontosan tetten érhetők a Fordulatban, hisz a kötet maga is a Széchenyi-egyetem doktori iskolájának inter- és transzdiszciplináris szemléletét tükrözi, és annak koncepciójával harmonizál. A Fordulat továbbá módszertanában, tudományos felépítésében is tükrözi a SZE következetességét, a tudományos nóvumok és párbeszéd iránti elkötelezettségét” – magyarázta. A műben a szerző több ízben is azonosul és hivatkozásként tünteti fel a SZE doktori programjában oktató szaktekintélyek, például Basarab Niculescu, Iwai Katsuhito és Vattay Gábor téziseit. Névjegy: Dr. Tóth Máté energiajogász, közgazdász, egyetemi oktató, a Rátky és Társa Ügyvédi Iroda energetikai csoportját vezető ügyvéd, egyúttal a Magyar Energetikai Társaság elnökségi tagja, alelnöke és Interdiszciplináris Tagozatának elnöke. Mind Magyarországon, mind külföldön az energiajog és klímapolitika elismert és keresett szakértője. Summa cum laude PhD-fokozatát a Széchenyi István Egyetem Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskolájának angol nyelvű SzEEDSM Doktori Programjában szerezte 2021-ben. Szakmai tevékenysége mellett sohasem riadt vissza világnézeti állásfoglalásoktól, társadalomkritikáktól, s a doktori képzésben is tanultak hatására benne érlelődött és kiforrott gondolkodás esszenciájaként 2021-ben megírta Fordulat című esszékötetét, amely mostanra a tudományos közösségben és a fiatalok körében is hivatkozási alap. A kötetről bővebb ismertető ide kattintva érhető el.

  • Új eszközökkel támogatják a Széchenyi István Egyetem fenntarthatóságra nevelési céljait

    Lego oktatókészlet átadásával és három évre szóló együttműködési megállapodással mélyítette a fenntarthatóságra nevelés területén megvalósuló partnerkapcsolatát a Széchenyi István Egyetem és a Büchl Hungária Környezetvédelmi Szolgáltató Kft. Míg a felsőoktatási intézmény az oktatással, addig a vállalat ipari tevékenységével építi a jövőt. „A Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karán működő Lego élménypedagógiai terem fejlesztésének mostani támogatásával fejlődik az intézmény, és fejlődik a kar is. A jelenlévő diákok csillogó szeme is bizonyíték arra, hogy érdemes folytatni a megkezdett komplex munkát a környezettudatosságra nevelés területén, hiszen minden itt megtapasztalt élmény arra inspirálhatja a diákokat és a hallgatókat, hogy a jövőben odafigyeljenek a fenntarthatósági célokra” – köszönte meg a lehetőséget a támogatóknak dr. Pongrácz Attila, az Apáczai Csere János Kar dékánja. Az új eszközöket az oktatásban és a pedagógus továbbképzésben hasznosítják. (Fotógaléria: Májer Csaba József) A hulladékgazdálkodással kapcsolatos szemléletformáláshoz hozzájáruló támogatás kézzelfoghatóan erősíti és szinkronban van a Széchenyi István Egyetem egyik kiemelt céljával, illetve elköteleződésével, az oktatási innovációra épülő környezetvédelemmel és az alkalmazott fenntarthatósággal – fogalmazott köszöntőbeszédében dr. Zseni Anikó, az intézmény oktatási rektorhelyettese. Megindokolva a támogatás és a három évre szóló együttműködési megállapodás létjogosultságát hozzátette: Az oktatásban mára szükségszerűvé vált a pedagógiai paradigmaváltás, amelynek során be kell építeni azokat a módszereket és elméleteket, amelyekkel motiválhatjuk és segíthetjük a „digitális bennszülöttek” tanulási folyamatait. A rektorhelyettes köszönetet mondott a H-Didakt Kft-nek azért az április végére tervezett motivációs workshopért, amelyen felkészítik az egyetem 12 oktatóját az új készletek használatára. Az átadóünnepségen Gyökeres Sándor, a Büchl Hungária Környezetvédelmi Szolgáltató Kft. ügyvezetője úgy fogalmazott, vállalatuk társadalmi felelősségvállalásának része, hogy támogatják az egyetem törekvéseit. „A zöldmegoldások elkötelezett híveként úgy látjuk: amennyiben tenni szeretnénk a jövőért, annak egyik legjobb módja, ha ilyen együttműködésekkel az előttünk álló generációk szemléletformálását támogatjuk. Célunk, hogy a ma átadott eszközök segítségével a fiatalok megértsék, mit tehetnek környezetünkért, hogy olyan gazdag erőforrások álljanak rendelkezésükre, mint nekünk” – hangoztatta az ügyvezető. Az átadott Lego Education Spike Essential oktatókészlet bemutatása után Petzné dr. Tóth Szilvia, az Apáczai Csere János Kar adjunktusa körvonalazta a Büchl Hungária Kft. és a Széchenyi István Egyetem hosszabb távra tervezett együttműködésének részleteit a fenntarthatóságra nevelés területén.

  • Együttműködés a T-Systems Magyarország Zrt.-vel!

    A Digitális Fejlesztési Központ és T-Systems együttműködésében olyan közös program valósul meg, amelynek célja a 4G és 5G hálózatokban történő mobilalapú nyomkövetések összehasonlítása. A 4G cellaalapú hálózatokhoz képest a későbbiekben kiépülő 5G hálózatok által alkalmazott technológiák lényegesen pontosabb helymeghatározást tesznek lehetővé, azonnali és utólagos lekérdezések során is. Ez többféle modern üzleti alkalmazáshoz nyithatja meg az utat. A Digitális Fejlesztési Központ támogatása a GINOP-3.1.1-VEKOP-15-2016-00001 projekt keretében valósul meg.

  • Ergométeres bajnokság: oktatók és hallgatók együtt versenyeztek a Széchenyi-egyetemen

    Kilenc hazai intézmény közül a Széchenyi István Egyetem zárt az élen a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség idei ergométeres országos bajnokságán. A győriek valamennyi kategóriában, a profik és az amatőrök között is bravúrosan szerepeltek. A siker értékét növeli, hogy nemzetközi hallgatók, valamint a Testnevelési és Sportközpont munkatársai is részt vettek a megmérettetésen. Az idei évben Mosonmagyaróvár adott otthont a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Ergométeres Bajnokságnak (röviden: ergométeres MEFOB-nak), amelyen ezúttal a Széchenyi István Egyetem minden korábbinál népesebb delegációval képviseltette magát. A többletet az amatőr kategóriában indulók megugrása okozta: sok, a sportággal ismerkedő hallgató próbálta ki magát. A Testnevelési és Sportközpont is számos kollégát delegált a bajnokságra – olyannyira, hogy a testnevelő-tanárok mellett az adminisztratív munkatársak is elindultak a versenyen! Az eredményeket böngészve elmondható, hogy valamennyi kategóriából dobogós pozíciókat kaparintott meg a Széchenyi István Egyetem, így Alföldi Zoltán felkészítő edző jogosan nevezte egyedülálló sikernek a szereplést. „A profiknál válogatott evezősökkel álltunk ki, mindannyian a Győri Atlétikai Club versenyzői. Egyéniben Juhász Adrián aranyérmet, Fehérvári Eszter bronzérmet szerzett, csapatban pedig Szigeti Rolanddal és Szabó Bencével kiegészülve másodikak lettünk” – ismertette az eredményeket a szakember, aki kiemelte, óriási dolognak tartja, hogy amatőr egyéni és oktatói kategóriákban ilyen népes csapatot tudott kiállítani az intézmény. „A mostani volt az egyetem történetének legsikeresebb MEFOB-ja, ez nem is kérdés” – folytatta. „A legnagyobb létszámmal a Pécsi Tudományegyetem és a Pannon Egyetem szokott érkezni, és általában a helyezésekben is ők a legjobbak. Ezúttal viszont mind a versenyzők számában, mind az eredményekben megelőztük riválisainkat” – értékelt. Galéria az eseményről. (Fotók: Czucz Bálint) Mint megtudtuk, nem véletlenül növekedett meg az érdeklődés a verseny iránt, az egyetem ugyanis két évvel ezelőtt a választható testnevelési kurzusok közé illesztette az evezést is, amely jótékony hatással volt a sportág népszerűségére. A tanulság világos: ha a hallgatóknak felkínálják a lehetőséget, hogy – mint egy svédasztalos menüből – választhatnak több opció közül, törvényszerűen megképződik egy réteg, amelyik – miután belekóstolt valamelyik kurzusba – hosszabb távon is elköteleződik majd egy-egy sportág mellett. Így történt azokkal a nemzetközi hallgatókkal is, akiknek étvágya csak a MEFOB után jött meg igazán: május 21-én (a magyar hallgatókkal karöltve) újabb versenyre indulnak, a Margitszigetre, amelyen már hajóba is szállnak. „Az amatőr versenyzőink háromnegyede a kurzusról érkezett, negyede pedig barát és ismerős volt, tehát sportág népszerűsítése szempontjából a testnevelési kurzusok közé beemelni az evezést egyértelműen pozitív fejleményként értékelhető. Most már a sokadik félévünket visszük végig” – tette hozzá Alföldi Zoltán, aki a portálunknak a felkészülésről is beszélt. „Először ergométeren tanítjuk meg a hallgatókat evezni, aztán a tanmedencében folytatjuk a kurzust. A végső cél, hogy túraevezős-hajóban fejezzék be a képzést a félév végére” – jegyezte meg. A Széchenyi István Egyetem teljes eredménylistája a 2022. évi Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Ergométeres Bajnokságról: Professzionális férfi hallgató: 1. Juhász Adrián Professzionális női hallgató: 3. Fehérvári Eszter Professzionális hallgatói csapatverseny: 2. Fehérvári Eszter, Szigeti Roland, Szabó Bence, Juhász Adrián Amatőr férfi oktató: 2. Sólymos Péter 3. Dr. Gyömörei Tamás 4. Dr. Zakariás Géza 5. Katona Zsolt 6. Dr. Simon József Amatőr női oktató: 1. Gréta Borda 2. Lendvay Zsuzsanna Amatőr férfi hallgató: 1. Kovács Balázs 7. Kacsó Gergő Csaba 8. Fóris Norbert 9. Varga Patrik 10. Vas Dominik 11. Dombi Balázs 12. Kis Attila 13. Denson Mulaze 14. Ganbat Otgontumur 15. Mourad Chadi 16. Hajdu Balázs 17. Mukin Altay 18. Schmitzhofer Olivér 19.Tranker-Sterna Dávid 20. Zhasmin Kerimbay 21. Csordás Péter Amatőr női hallgató: 2. Pfeffer Laura 3. Szabó Enikő 4. Bodrogai Andrea 5. Snizkovska Lillia 6. Véber Réka Márta Felkészítők: Alföldi Zoltán, Lakó Szandra, Nagy Gábor

  • Bemutatta kutatás-fejlesztési tevékenységét a Széchenyi-egyetem a ZalaZONE tesztpálya avatásán

    Látványosan demonstrálta kutatás-fejlesztési tevékenységét a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontja a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya március 26-i átadásán. Emellett a folyamatban lévő fejlesztések is mutatják az intézmény zalaegerszegi jelenlétének folyamatos erősödését. Összesen 45 milliárd forintból, 265 hektáron elkészült a zalaegerszegi ZalaZONE Járműipari Tesztpálya, amelynek átadásán a program miniszteri biztosa, Vigh László országgyűlési képviselő jelentette készre a beruházást Orbán Viktor miniszterelnöknek. A kormányfő kiemelte: fontos, hogy „gyorsabbak legyünk, mint mások, hamarabb ismerjük fel a jövőt”, és ebben segíthet technológiai szempontból a tesztpálya. Hozzátette: ez volt az a gondolat, amely meggyőzte a kormány tagjait arról, hogy érdemes támogatni a fejlesztést. Orbán Viktor kitért rá: a járműipar a magyar ipar fejlesztésében óriási szerepet játszik. 2010-ben a magyar járműgyártásban 80 ezer ember dolgozott, most pedig 150 ezer család él meg ebből. Jean Todt, az ENSZ közlekedésbiztonsági különmegbízottja, a Ferrari Forma–1-es csapatának korábbi technikai igazgatója beszédében kiemelte, két éve volt módja megtekinteni az épülő tesztpályát, ami nagy hatást gyakorolt rá, s gratulált a magyar kormánynak a jövőbe mutató beruházás felkarolásáért. A jövő közlekedésfejlesztését szolgáló technológiák itt vizsgáznak, itt születnek meg – szögezte le. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az esemény kapcsán az MTI-vel azt közölte: a ZalaZONE világszínvonalú kutatás-fejlesztési infrastruktúrájának egyedisége abban áll, hogy a hagyományos járműdinamikai tesztek mellett az automatizált, hálózatba kapcsolt, illetve elektromos járművek vizsgálatát, fejlesztését is lehetővé teszi. Hozzáfűzte: a beruházás első ütemeként 2019-re készült el a felhasználók számára irodákat, műhelyeket biztosító tesztközpont és az első három pályaelem – vagyis a dinamikai felület, a nagy sebességre tervezett kezelhetőségi pálya, illetve a Smart City –, amelyekkel már megkezdődött az üzleti célú hasznosítás is. Az elmúlt két évben a létesítmény a Smart City Zóna további szakaszai mellett újabb nyolc modullal bővítette szolgáltatási portfolióját, köztük fékfelülettel, autópályaszakasszal, országúti modullal, egyetemi pályamodullal, alacsony tapadású kezelhetőségi pályával, valamint zajmérőfelülettel és emelkedőkkel. A miniszter kitért arra is, hogy a ZalaZONE működésében már kezdetektől jelen vannak az egyetemek és a kutatóintézetek is. Kutatási hálózati együttműködés jött létre mostanra a győri Széchenyi István Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a veszprémi Pannon Egyetem, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. és több nyugat-európai felsőoktatási intézmény részvételével. Palkovics László úgy értékelt, hogy a high-tech gyártási és kutatás-fejlesztési kapacitások bővítése megalapozza Magyarországon a tudásalapú gazdaság megerősítését és megteremti a fenntartható növekedés feltételeit. A versenyképes kutatási infrastruktúráknak és a köréjük épülő innovációs ökoszisztémáknak köszönhetően hazánk európai szinten is élenjáró szerepet tölthet be a korszakváltó technológiák meghonosításában – mondta. A Széchenyi István Egyetem zalaegerszegi jelenléte láthatóan egyre erőteljesebb: az intézmény tudományos és innovációs parki fejlesztése – egy inkubációs és egy szállásépület építése – hamarosan lezárul. Emellett járműipari kutatásokat segítő, korszerű eszközök, berendezések beszerzésére is folyamatban van már. A győri universitas mindezt a tesztpálya átadásához kapcsolódóan is demonstrálta a Magyar Tudományos Akadémia észak-dunántúli regionális szervezete, a VEAB Járműipari Munkabizottsága éves munkaprogramjának részeként. Az egyetem Járműipari Kutatóközpontja a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézettel (SZTAKI) közösen elvégzett kutatás-fejlesztés egy szeletét is felvillantotta: a jelenlévők láthatták, ahogy egy önvezető autó beavatkozás nélkül, autonóm módon kikerült több, járművekből álló akadályt, illetve amikor ezt egy drónnal kiegészülve, annak szenzoros adatait felhasználva tette, és szemléltette a kiterjesztett érzékelés egy felhasználási területét. Emellett a JKK ZalaZONE-részlege a későbbi ipari kutatás-fejlesztési feladatokra készülve egy radar-keresztmetszetmérést és egy nagyfeszültségű akkumulátorrendszer valós idejű montírozására alkalmas diagnosztikai eljárást mutatott be.

  • Az élet legszebb hivatását adta Gogolák Rékának a Széchenyi István Egyetem

    Gogolák Réka 2021-ben végzett a győri Széchenyi István Egyetem Egészség- és Sporttudományi Karán, ápolás és betegállátás szakon, szülésznő szakirányon. A diploma megszerzése után azonnal munkába állt korábbi gyakorlati helyén, a győri Petz Aladár Egyetemi Oktatókórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályán. Az alma mater fiatal alumnájával a szülésznői hivatás szépségéről, valamint az egyetemen zajló gyakorlatorientált egészségügyi képzésről beszélgettünk. Gogolák Réka számára már korán egyértelművé vált, hogy egészségügyi területen szeretne dolgozni. Amikor eljött a felsőoktatási felvételi ideje, nem maradt benne kétség, hogy nem szakmát, hanem hivatást fog választani. Azonban a szerencse is közrejátszott választásában, hiszen a szülésznői szakirány mellett az ápolóit megjelölte felvételi lapján. Hangsúlyozta: „Azóta is nagyon hálás vagyok, hogy így alakult, már az első szakmai gyakorlaton beleszerettem a szülészet világába, ez azóta sem változott.” A dabasi lányt a Széchenyi István Egyetemre elsősorban a szerelem vonzotta, hiszen jelenlegi férje akkor már Győrben élt és dolgozott, így lehetőségük adódott itt megkezdeni a közös életünket. Az első szemeszter után azonban már tudta, hogy szakmai szempontból is a legjobb döntést hozta. Kifejtette: „Az egyetemen a gyakorlati képzés nagyon sokat segített abban, hogy végzett szülésznőként is megálljam a helyem, hiszen a szülőszobán és az osztályokon eltöltött sok-sok gyakorlatnak köszönhetően olyan tapasztalatot szerezhettem, amit másképpen nem lehetne pótolni”. Diplomája megszerzése után szinte azonnal munkába állt korábbi gyakorlati helyén, a győri Petz Aladár Egyetemi Oktatókórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályán szülésznőként. Úgy véli, hatalmas előnyére vált, hogy ismerős környezetben kezdhetett, hiszen az egyetemi évek alatt szakmai gyakorlaton, illetve segédápolóként is dolgozott az újszülött osztályon, így nem volt számára ismeretlen a kórház. Hozzátette: „Bár viszonylag rövid idő telt el a diplomám megszerzése és a munkába állasom óta, de ez idő alatt is sok tapasztalatot szereztem, sokat tanultam a kollégáimtól, és ennek köszönhetően egyre nagyobb magabiztossággal állok a rám váró szakmai kihívások elé”. Arra a kérdésre, hogy tekint a szülőnői hivatásra, megható gondolatokat fogalmazott meg: „Az, hogy munkám során minden nap a részese lehetek ennek a csodának, hogy a kezeim között születik meg egy új kis élet, segédkezhetek egy család megszületésénél, támaszt nyújthatok az élet egyik legnehezebb és leggyönyörűbb folyamatában, semmi máshoz nem fogható. Ezek a pillanatok segítenek megbirkózni a szakma nehézségével, a felelősséggel, a fizikai és mentális terheléssel, amivel a szülésznői munka jár. Rengeteg hálával és boldogsággal gondolok erre a szakmára, a hivatásomra.” Legkedvesebb történetéről faggattam, de Gogolák Réka szerint minden egyes szülést és születést felsorolhatna, hiszen mindegyik egyedi és kedves élmény számára: „Különösen nagy boldogsággal tölt el, mikor akár hónapokkal később képeket és kedves üzeneteket kapok az édesanyáktól, akiknek én segíthettem világra kisbabájukat. Nagyon nagy öröm számomra az a tudat, hogy ennyi idő elteltével is hálával gondolnak rám.” Hangsúlyozza azonban, hogy a szülésznői hivatáshoz, a megfelelő szakképesítés mellet végtelen sok empátia és magas stressztűrő képesség szükséges, hiszen nyomás alatt is támaszt kell nyújtani a szülő nőnek, a kismamának, vagy a nőbetegnek. A Széchenyi István Egyetem képzését azoknak ajánlaná, akiknek fontos, hogy már az egyetemi évek alatt megtapasztalják, hogy milyen valódi kórházi környezetben dolgozni, hiszen a képzés nagy részét teszi ki a klinikai szakmai gyakorlat, aminek kiemelkedő jelentősége van a későbbi szakmai tevékenység során. Arra a kérdésre, miszerint tervez-e szakmai továbblépést, akár egy mesterszak elvégzésével a győri egyetemen, egyértelmű igennel felel: „Mindenképpen szeretnék még tanulni, nem érzem teljesen lezártnak felsőfokú tanulmányaimat, az elkövetkező néhány évben nem tartom kizártnak, hogy ismét széchenyis hallgatóként folytassam a tanulást. De egyelőre elsősorban a klinikai színtéren szeretnék minél több tapasztalatot szerezni”. Sok volt csoporttársával azóta is tartja a kapcsolatot, többekkel kollégákként is együtt dolgoznak a győri kórházban. Elmondta, a közös szakmai kihívásoknak és élményeknek köszönhetően igen közeli barátságok alakultak ki az egyetemi évek alatt. A campusra pedig bármikor szívesen visszatérne, akár egy későbbi alumni találkozó alkalmával is. A 2021-es év Gogolák Réka életében nem csak a diploma megszerzése miatt számított mérföldkőnek. A diplomaosztót követően házasságot kötött párjával, akivel közel 8 éve alkottak egy párt. Hangsúlyozta: „Nagyon sokat köszönhetek neki, mert a tanulmányaim alatt, és a munkám során is hihetetlenül sok támogatást kaptam és kapok tőle”. Hozzátette, hogy számukra nem okoz különösebb kihívást, a szakmát és a magánéletet összeegyeztetni, igyekeznek minél több minőségi időt eltölteni egymással. Tény, hogy ez a megszokottnál egy kicsit több tervezést igényel, hiszen sokszor a hétvégéket és az ünnepnapokat is a kórházban tölti. Aláhúzta azonban, hogy számára ez olyan áldozat, ami szinte elenyésző a szakma szépsége mellett.

  • ÖSZTÖNDÍJPROGRAMOK TÁMOGATJÁK AZ UKRAJNÁBÓL MENEKÜLTEK RÉSZVÉTELÉT A MAGYAR FELSŐOKTATÁBAN

    Többek között a Stipendium Hungaricum, Erasmus+, Makovecz Program és a CEEPUS program is külön támogatásokat indít a Magyarországra érkező hallgatók és oktatók számára. forrás: https://tka.hu/palyazatok/16304/osztondijprogramok-tamogatjak-az-ukrajnabol-menekultek-reszvetelet-a-magyar-felsooktataban A kormány döntése alapján a külföldi hallgatók hazai felsőoktatási intézményekben történő diplomaszerzését támogató Stipendium Hungaricum program kibővült a „Students at Risk” alprogrammal, amely az Ukrajnából az orosz–ukrán háború miatt menekülni kényszerült ukrán, illetve a Stipendium Hungaricum partnerországok hallgatói számára nyújt segítséget. Mintegy 1000 fő kap lehetőséget, hogy az Ukrajnában elkezdett, folyamatban lévő tanulmányait magyarországi felsőoktatási intézményben fejezze be. A Tempus Közalapítvány koordinálásával megvalósuló alprogramot idén 3,25 milliárd forint többletforrásból finanszírozza a Külgazdasági és Külügyminisztérium. A Makovecz Program felhívásának módosítása lehetővé teszi, hogy kárpátaljai magyar hallgatók, oktatók és felsőoktatásban közreműködő szakemberek is bekapcsolódhassanak a magyarországi, illetve a teljes Kárpát-medencei felsőoktatásba. A program 130 millió forint pluszforrásból biztosítja a résztvevők ösztöndíját és közeli hozzátartozóik támogatását. A Tempus Közalapítvány az Erasmus+ program keretében is támogatást biztosít a hazánkba érkező ukrán és harmadik országbeli felsőoktatási hallgatók, oktatók és munkatársak fogadására. Az ukrajnai résztvevők bejövő mobilitásának támogatása új elemként jelenik meg a programban. A megvalósítás részletei még kidolgozás alatt vannak, de az Európai Bizottság javaslata alapján van lehetőség arra, hogy ösztöndíjas formában fogadjuk a résztvevőket magyarországi felsőoktatási intézményekben. Azok az oktatók, akik ukrán felsőoktatási intézményben dolgoztak Magyarországra érkezésük előtt, szintén igényelhetnek támogatást, melynek havi ösztöndíjrátája nemzeti szinten kerül meghatározásra. A Közép-Kelet-Európában és a Nyugat-Balkánon megvalósuló részképzésre, kutatómunkára, vagy rövidebb hallgatói mobilitásra lehetőséget biztosító CEEPUS program, egy rendkívüli döntéssel lehetővé tette, hogy ukrán freemover ösztöndíjasai – azok a 2021/22-es tanévben résztvevő diákok és oktatók, akik egyetemi hálózatokon kívül pályáztak – könnyített feltételekkel vehetnek részt a mobilitásban, amennyiben az adott fogadó ország szeretne élni ezzel a lehetőséggel. A hazai intézmények körülbelül 200 hónapnyi támogatást tudnak erre a célra felhasználni, 3 hónapos hallgatói, illetve 1 hónapos oktatói mobilitásokkal. Az ukrán-orosz háború kirobbanása ismét megmutatta, hogy milyen fontos szerepe van az összefogásnak és a szolidaritásnak – az oktatási együttműködések területén is. A nemzetközi ösztöndíjprogramokat koordináló Tempus Közalapítvány azonnal elkezdte felmérni a kárpátaljai, illetve ukrajnai felsőoktatási hallgatók és oktatók megsegítésének, magyarországi tartózkodásának támogatási lehetőségeit, valamint a rendelkezésre álló források átcsoportosíthatóságát. Az erre irányuló tevékenységeik részeként csatlakoztak a Híd Kárpátaljáért segélyprogramhoz, melynek keretében várják azoknak az Ukrajnából menekülő egyetemistáknak és oktatóknak a jelentkezését, akik szeretnének bekapcsolódni a hazai felsőoktatás nyújtotta lehetőségekbe. A Tempus Közalapítvány által működtetett információs vonalon és online felületen március 7. óta már több mint 3800-an jelentkeztek. Az ügyfélszolgálaton keresztül az érdeklődők segítséget kaphatnak magyarországi képzésekbe való bekapcsolódásban, ösztöndíjas lehetőségek elérésében, valamint szállással, elhelyezéssel kapcsolatos kérdésekben is. A programok átalakításával és a források átcsoportosításával az cél, hogy minél több felsőoktatási szereplőnek biztosítsa a tanuláshoz és tanításhoz megfelelő magyarországi feltételeket a háború elől menekülők számára. Ennek érdekében a szervezet képviselői folyamatosan egyeztetnek nemzeti és európai szinten az általuk kezelt programok megvalósíthatóságáról, és igyekeznek a lehető legrugalmasabb feltételeket biztosítani a résztvevőknek.

  • Széchenyi István Egyetem: három izgalmas koncert az Egyetemi Hangversenyteremben

    A Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának otthont adó Egyetemi Hangversenyteremben (egykori zsinagóga, 9025 Győr, Kossuth L. u. 5.) három izgalmas koncertre várják a zenekedvelőket az április 4-i héten. A belépés díjtalan. A triószonáta születése J. S. Bach hegedűre, fuvolára és csembaló szólamra komponált kamaraművei A hangversenyek időpontjai: 2022. április 4., hétfő 18:00 2022. április 20., szerda 18:00 Közreműködnek: Balogh Vera (barokk fuvola), Kalló Zsolt (barokk hegedű), Kecskés Mónika (csembaló). A Győri Egyetemi Zenekar hangversenye Időpont: 2022. április 5, kedd 19:00 Műsor: Max Bruch: e-moll kettősverseny hegedűre és mélyhegedűre op. 88 Dmitrij Sosztakovics: II. (F-dúr) zongoraverseny op. 102 Közreműködnek: Baranyai István (hegedű), Láposi János (mélyhegedű), Choi Insu (zongora). Vezényel: Ménesi Gergely. Mozart – zenék és kommentárok Négy divertimento (KV439/b) Arnóth Balázs egyetemi docens kommentárjaival Időpont: 2022. április 6., szerda 19:00 Közreműködnek: Agárdi Eszter, Kutas Mária Anna, Zétényi Tamás (gordonka), Alszászy Gábor (narrátor).

  • Minőségi hangszerekkel fejlődött tovább a hangszerpark a Széchenyi-egyetem Művészeti Karán

    Csaknem hatmillió forintos altszaxofon- és klarinétbeszerzés révén javultak a minőségi képzés feltételei a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karán. A hangszervásárlások a hallgatók felkészülése mellett a Győr Symphonic Band és az Egyetemi Zenekar felkészülését, koncertjeit is segítik. A Széchenyi István Egyetem Művészeti Kara az ország egyik jelentős zenei képzőhelyévé vált az elmúlt években. A magas oktatási színvonalhoz minőségi hangszerek is szükségesek. Ezt segítik azok a beszerzések, amelyek az utóbbi hónapokban valósultak meg. A beruházás – egy basszusklarinét és egy altszaxofon megvásárlása – összesen 5,7 millió forintba került. „Az új basszusklarinét jelentős előrelépést jelent a klarinét tanszak számára. A hiánypótló hangszert a szólóhangszeres, a kamarazenei és a zenekari képzés során, valamint a Győr Symphonic Band próbáin és koncertjein egyaránt használni fogjuk” – emelte ki kérdésünkre Szabó Ferenc, az együttes karmestere, a Zenekari Hangszerek Tanszék művésztanára. Az altszaxofon megvétele hasonlóan fontos volt a kar számára – tudtuk meg Bánfi Barna művésztanártól. „Az egyik hallgatónk már ezen a hangszeren játszva megnyerte az egyetem Tudományos és Művészeti Diákköri Konferenciájának fúvósszekcióját tavaly év végén” – jegyezte meg örömmel. Dr. Hontvári Csaba, a Művészeti Kar dékánja kérdésünkre azt mondta: a basszusklarinét a Győr Symphonic Bandben betöltött kulcsfontosságú szerepe mellett a Győri Egyetemi Zenekar szimfonikus repertoárjának bővítését is lehetővé teszi, egy klarinétegyüttes felállításához pedig egyenesen elengedhetetlen. Az altszaxofon pedig nem csupán a zenekarok és a különböző kamarazenei formációk számára fontos, hanem szólóhangszerként is sok lehetőséget kínál. „Az egyetem mindig kiemelten kezelte a Művészeti Kar értékteremtő tevékenységét. A hangszerbeszerzések részben zenekarainkat, részben hallgatóink felkészülését szolgálják, és hozzájárultak az utóbbi másfél évtized dinamikus fejlődéséhez” – emelte ki a dékán.

  • Újabb precíziós szakmérnökök végeznek a Széchenyi-egyetem mosonmagyaróvári karán

    Ötödik alkalommal végeznek precíziós mezőgazdasági szakmérnökök a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári karán. A rekordlétszámú csapat a hathetes képzést jó hangulatú szakmai nappal zárta, amelyen agrokémia, precíziós tápanyaggazdálkodás, helyspecifikus műtrágyaszórás, kijuttatási térképek készítése, szántóföldi gyakorlati bemutató, szenzoros talajvizsgálatok és hasznos technológiai ismeretek is szerepeltek a programban. A szakmai nap a Biotechnológiai Oktató és Bemutató Központ előadótermében Nagy István agrárminiszter előadásával kezdődött, aki a világ és a magyar mezőgazdaság helyzetéről, az átalakulások és a változások hatásairól beszélt. Elmondta: a következmények egyike, hogy egyre inkább felértékelődik az agrárium és az élelmiszer-biztonság. Hozzátette, hogy hazánkban növekszik a minőségi gazdálkodás megbecsültsége, miközben a pályázatok és a támogatások pedig történelmi lehetőséget jelentenek a termelők számára. Leszögezte: ezzel tudni kell élni, hogy a feldolgozóipart fejlesztve egyre meghatározóbbá, hatékonyabbá váljon a magyar mezőgazdaság. „Az agrártudás, a termelőképesség kincset ér” – biztatta a hamarosan végző szakmérnököket a miniszter, s azt kérte tőlük: sose spórolják meg az időt tudásuk gyarapítására. Úgy fogalmazott: a modern technológiákkal, adatalapon dolgozni képes agrármérnökök szerepe egyre fontosabb a világban. A támogatási rendszer újdonsága, hogy a kisebb, a közepes és a nagyobb gazdaságok technológiai fejlesztését is lehetővé teszi, ami lényeges az agrárdigitalizáció megoldásainak gyakorlati hasznosítása szempontjából. A mosonmagyaróvári képzés résztvevői elsajátították azokat a műveleteket, beállításokat, feladatokat, trükköket és alkalmazásokat, amelyekkel akár kisebb beruházással is jelentős előrelépés érhető el a termelésben. Mindehhez persze idő, energia és elkötelezettség is szükséges, de a ráfordítások nagy hasznot és előnyöket biztosítanak, költséget csökkentenek és bevételt növelnek. Az adatokat ezért minden esetben gyűjteni és rendszerezni kell: a folyamatos információfeldolgozás kiemelt fontosságú a helyspecifikus gazdálkodás tervezése és megvalósítása során. A tapasztalatok szerint a mosonmagyaróvári képzés egyik előnye, hogy a kialakult barátságok, szakmai kapcsolatok nem szakadnak meg. A „legendás” hármas csoport tagjai például azóta is közösen járnak agrárrendezvényekre, szervezik-tervezik üzleti kapcsolataikat, egymással dolgoznak, egymástól vásárolnak termékeket és szolgáltatásokat, miközben élénk, izgalmas szakmai beszélgetéseket folytatnak, fejlesztve tudásukat és képességeiket. A szakmai nap további részében dr. Borsiczky István óvári gazdász, a Baranya megyei Tomelilla Kft. ügyvezetője mutatta meg működés közben a helyspecifikus gazdálkodás gyakorlatát. Kiemelte: nem mindenkinek ugyanaz a recept való, a helyi adottságoknak, körülményeknek és lehetőségeknek megfelelően kell választani a technológiai megoldások közül. A szántóföldi növénytermesztés élvonalbeli munkaeszközeivel foglalkozó szakember arról is beszélt, hogy a termelők gondolkodhatnak kisebb volumenű beruházást igénylő lépésekben is. A monitorozás néhány 100 ezer forintból már elkezdhető drónnal is: a farmmenedzsment-rendszerek kincset érő adatokkal és döntéstámogatással javítják a hatékonyságot, a monitorok visszajelző rendszerein pedig minden látszik – a hibák, az eltérések, a változások és a megvalósulás is. A szakember a résztvevőknek modellezte az adatgyűjtés hatékony megvalósítását és a kijuttatási térképek gyors elkészítését is, majd zárásként az egyetem tangazdaságának búzaföldjén mutatta be élőben a monitor és a műtrágyaszóró közötti kapcsolatot. Dr. Vona Viktória szakvezető elmondta: a precíziós mezőgazdasági szakmérnökképzésen nagy hangsúlyt fektetnek gyakorlati ismeretek átadására annak érdekében, hogy a precíziós növénytermesztési módszerek valóban használható formában jelenjenek meg a hallgatóknak. Hozzátette: a jövőben is számos eszközt, gépet és megoldást mutatnak meg élményszerűen, élesben a csapattá kovácsolódó hallgatóknak. A szakvezető kiemelte: a „VP2-4.1.8-21 Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása” pályázati felhívás értelmében a szakképzettséggel rendelkező munkavállalók megfelelő szintű felkészültsége is fontos tényező ahhoz, hogy a magyar mezőgazdaság digitalizációja jó úton haladjon. Ezért nemcsak pluszpontokkal premizálja az ilyen szakembereket, hanem arra is lehetőséget biztosít, hogy a pályázati időszakban szakképzettséget szerezzenek Óváron. A kar idén is hirdet felvételt a precíziós mezőgazdasági szakmérnökképzésre.

  • Cselgáncs: olimpiára és paralimpiára készül a Széchenyi István Egyetem két hallgatója

    Irány Párizs! – a következő időszakban ez lehet a jelmondata Sipőcz Richárdnak és Fóris Norbertnek is. Előbbi a 2024-es párizsi olimpiára, míg utóbbi a paralimpiára készül. Közös bennük, hogy mindketten a Széchenyi István Egyetem sport- és rekreációszervezés szakos hallgatói, és az intézmény sportegyesületének, a SZESE-nek a dzsúdósai. Ami talán a legfontosabb hasonlóság: mindegyiküknek valós esélye lehet nemcsak a kijutásra, de akár az éremszerzésre is. „Az idei évre a fő célkitűzésem nem egy konkrét világranglistás hely elérése, hanem egyszerűen csak az, hogy az év végére a súlycsoportom legjobbjai közé kerüljek. A cél természetesen a párizsi olimpia, most mindent ennek rendelek alá” – fogalmazott kérdésünkre Sipőcz Richárd, aki – a két-két kadét és U23-as Eb-arany után – tavalyi sikerével kétszeres junior Európa-bajnoknak is mondhatja magát. A győri sportoló úgy látja, hogy a következő időszakban a legfontosabb feladata, hogy erőben és technikailag is fejlődjön, taktikailag pedig a versenyeken, éles helyzetben javuljon tovább. A sport- és rekreációszervezés szakos, másodéves hallgató kiemelte, a Széchenyi István Egyetemen minden segítséget megkap ahhoz, hogy a sportot és a tanulást össze tudja egyeztetni. „Oktatóim nagyon rugalmasak, hiszen a tanulmányaimat a versenyekkel, edzőtáborokkal kell összehangolnom. Az intézmény segítsége a felkészülésem szempontjából is sokat jelent. A győri sport- és rekreációszervezés képzés keretében hasznos és gyakorlatias tudást kapok, ráadásul egy családias hangulatú, baráti légkörben” – emelte ki a +100 kilogrammos súlycsoportban az olimpiára készülő sportoló. „Nagyon izgalmas időszakát élem a felkészülésnek, hiszen a sportágamban jelentős szabályváltozás történt, ami – vak sportolóként – engem is nagymértékben érint. A vakok korábban együtt versenyeztek a gyengén- és aliglátókkal, ám mostantól külön kategóriát alkotnak” – hangsúlyozta Fóris Norbert. Hozzáfűzte, mivel egy kategóriából kettő lett, a nyári játékokon azonban meghatározott versenyszámban oszthatók ki az érmek, ezért a súlycsoportok számát lefelezték. Mindez azt is jelenti, hogy a győri versenyzőre fogyasztás vár, hogy a megszűnő 81 kilogrammos súlycsoportból a 73 kilogrammosok közé kerüljön. Hogy céljait elérje, heti háromszor vesz részt dzsúdóedzésen, kétszer súlyt emel, háromszor fut, és – ha ideje engedi – két alkalommal ergométeres evezéssel fejleszti állóképességét. Mindezt – Sipőcz Richárdhoz hasonlóan – tanulás mellett teszi. Helyes döntés volt, hogy Budapestről Győrbe költöztem, mert nagyon megszerettem a várost. Élhető, nyugodt, barátságos, és mindenhova könnyen eljutok” – fogalmazott a sportoló, aki a fővárosban már két alapszakos diplomát is szerzett, mielőtt a Széchenyi István Egyetem sport- és rekreáció mesterszakos, nappali tagozatos hallgatója lett. Hozzátette, a Széchenyi-egyetem nagyszerű választás volt, szakmailag felkészült, mindenben mellette álló oktatók, és ugyancsak segítőkész csoporttársak veszik körül. „Az én feladatom most az, hogy a lehető legjobban végezzem el a felkészülést, és kihozzam magamból a maximumot, amihez itt minden segítséget megkapok. Úgy érzem, jó kezekben vagyok. Egy olyan helyen, ahol tudok küzdeni az álmaimért, ahonnan elérhetem a célomat” – összegezte a parasportoló. Mint mondta, az első versenye az új szabályokkal áprilisban lesz a törökországi Antalyában, de az idén több nagy megmérettetés is vár rá, köztük az Európa- és a világbajnokság is. „Büszkék lehetünk arra, hogy – ha minden jól megy – egyetemünk és egyesületünk egyszerre adhat versenyzőt az olimpiára és a paralimpiára is. Két nagyon tehetséges fiatalról van szó, akik rengeteget dolgoznak a sikerért” – jellemezte tanítványait Gyimes Nikoletta, a SZESE szakosztályvezetője. Hozzátette, a szabályváltozás valóban növeli Fóris Norbert paralimpiai esélyeit, akinek még az éremszerzés is benne lehet a pakliban. A szakember szerint Sipőcz Richárd is nagy lehetőség előtt áll, hiszen tudása alapján ott a helye a legjobbak között. „Bár kemény lesz az előttünk álló út, a legfontosabb most a kvalifikáció. Ha minden úgy alakul, ahogy azt mi szeretnénk, az ő nyakába is érem kerülhet” – árulta el Gyimes Nikoletta.

  • Ünnepi szenátusi ülés a Széchenyi-egyetemen: a tudatos építkezés kiemelkedő eredményekhez vezet

    Átadták a Pro Universitate díjakat, új doktorokat avattak, habilitációs és címzetes egyetemi docensi címeket adtak át a Széchenyi István Egyetem emelkedett hangulatú ünnepi szenátusi ülésén. A nyilvános eseményen dr. Baranyi Péter Zoltán rekor, dr. Hankó Balázs helyettes államtitkár, dr. Csépe Valéria, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság elnöke, valamint dr. Stumpf István kormánybiztos is köszöntőt mondott. „Magyarország kormánya szabadságot adott az egyetemeknek, és ehhez eszközül a modellváltás keretrendszerét biztosította. Mostanra világosan látszik, hogy jó döntés volt már az első pillanatban élni lehetőségével. Sikeresen indultunk, mert szabadon megválaszthattuk céljainkat és eszközeinket” – fogalmazott köszöntőjében az 1848. márciusi szabadságharccal és annak felelősségével párhuzamot vonva dr. Baranyi Péter Zoltán, a Széchenyi István Egyetem rektora. (Fotógaléria: Májer Csaba József) Az intézmény Szenátusának elnöke beszédében hangsúlyozta az egyetem tudomány területén elért eredményeit és törekvéseit, amelynek köszönhetően a Széchenyi-egyetem oktatási és kutatási tevékenysége alapján a világ felsőoktatási intézményeinek első 4 százalékába tartozik. Emellett méltatta a Győrben, Mosonmagyaróváron és Zalaegerszegen megvalósuló, innováció szempontjából is kiemelkedő beruházásokat is, amelyek az egyetemi polgárok és a partnerek visszajelzéseivel összeadódva szerinte egyértelműen jelzik, „előnyösen váltottuk be a szabadság adta lehetőségeket, és így léphetünk a fenntartható, modern egyetemi rendszer pályájára”. Az ünnepségen dr. Hankó Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára a struktúraváltásra utalva kiemelte, a tudatos építkezés ma is, csak úgy, mint a reformkorban, kiemelkedő eredményekhez vezet. „Tudatos építkezés tapasztalható Győrött, a Széchenyi István Egyetemen, amely az intézmény közösségét folyamatosan fejleszti, s teszi nemcsak az oktatók, a kutatók és a hallgatók, hanem Győr, a régió és nemzetünk közösségének is meghatározó, felelős intézményévé” – fejtette ki. Hangsúlyozta: az elmúlt években teljes mértékben megújult a felsőoktatás. „Mondhatjuk azt, hogy most az első fecskék nyarat csináltak. Ennek eredményeként a magyar egyetemek a világ felsőoktatási rangsoraiban jelentősen előreléptek, a hallgatók kétharmada már modellváltás utáni, versenyképes, rugalmasabb működésű intézményrendszerbe jár, miközben a felvettek nyolcvan százaléka tandíjmentesen tanulhat” – mondta. „Magyarországon a tanulás kifizetődő dolog, hiszen átlagosan nyolcvan százalékkal magasabb a bére a diplomásoknak, akik az okleveleik megszerzését követően szinte azonnal el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon” – hangoztatta a helyettes államtitkár, egyúttal gratulálva a most doktori fokozatot szerző végzősöknek, illetve a díjazottaknak. Mint mondta, a Széchenyi István Egyetem nemcsak az oktatásban, a kutatásban és az innováció terén nyújt kiemelkedő teljesítményt, hanem a Covid-járvány idején is erőn felül teljesített ösztöndíjával és önkéntes hallgatói áldozatos munkájával. Emellett pedig az elsők között segítette az ukrajnai háború elől menekülőket. Dr. Csépe Valéria, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság elnöke beszédében arra buzdította az egybegyűlt ünneplőket, hogy a kényelmes középszerűség helyett a felkészültséggel és tudással teljes minőség és műveltség legyen vezérelvük. A struktúraváltás történelmi léptékű lehetőségét hangsúlyozva kifejtette, hogy a modellváltás teret engedett a minőségnek és a felsőoktatásban most tapasztalható fokozatváltásnak is. „Örömünnep a mai, s egyben egy magasabb szintű felelősség kezdete is. Gondoljanak mindig arra, hogy mit tehetnek többet és jobban. Szárnyaljanak, s közben küzdjenek a középszerűség ellen” – fogalmazta meg jókívánságait. Ezt követően dr. Stumpf István, a felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos, a Széchenyi István Egyetem professzora lépett az emelvényre. Beszédében reagált a határainknál dúló háborúra. „Az a globális világrend, amelyet eddig megtapasztaltunk, jelentős változáson megy keresztül. Hogy ennek következtében milyen rendszer alakul ki, s ebben milyen lehet Magyarország mozgástere, arra a válaszokat leginkább az egyetemeken adhatnak, amelyek a tudás hordozói és megújítói, világítótoronyként mutathatnak utat” – mondta. Hozzátette, örömmel látja, hogy a Széchenyi-egyetem, amelyet immár tíz éve szolgál, rendületlenül, mi több mintaértékűen épül és fejlődik. Mára a legversenyképesebb egyetemek egyikének számít, köszönhetően vezetése elhivatott hozzáállásának, illetve a modellváltás adta szabadságnak. Elismerések a kiválóságoknak Az ünnepi szenátusi ülésen adták át a legmagasabb egyetemi kitüntetést, a Pro Universitate díjat, amely olyan egyetemi dolgozók, illetve egyetemet támogató polgárok, közéleti személyiségek munkájának elismerésére szolgál, akik kiemelkedő oktató, tudományos vagy egyéb tevékenységükkel, példamutató emberi magatartásukkal, a Széchenyi István Egyetem munkáját támogató tevékenységükkel nagymértékben hozzájárultak az intézmény céljainak megvalósításához, hírnevének, tekintélyének, megbecsültségének öregbítéséhez. (Fotógaléria: Májer Csaba József) Az elismerést dr. Szepesházi Róbert nyugalmazott egyetemi docens, az intézmény geotechnikai oktatásának megszervezésében játszott kiemelkedő szerepéért, míg Villányi Tibor gépészmérnök, a Győri Zsidó Hitközség elnöke az egykori győri zsinagóga mai oktatási, kulturális arculata kialakításában végzett tevékenységéért, az egyetemmel és annak Művészeti Karával kialakított sokoldalú együttműködéséért vehette át. A Széchenyi István Egyetem Szenátusa professor emeritus címet adományozott prof. dr. Kóczy T. László egyetemi tanárnak, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának, az Egyetemi Doktori Tanács Elnökének, aki az országos Egyetemi Doktori Tanácsban is képviseli az intézményt. A Szenátus döntése alapján címzetes egyetemi docensi címet vehetett át Mészáros János, a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. stratégiai és gazdasági vezérigazgató-helyettese, akivel a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar évek óta kiváló munkakapcsolatot ápol, s aki ötletgazdája és fő támogatója a kar Országos Pénzügyi Esettanulmányi Versenyének is. Doktori címet viselhetnek Az ünnepségen Ph.D. doktorátusi oklevelet vehetett át az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolából dr. Kelemen Roland; a Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskolából Tóth Álmos Dávid, Nagy András Lajos, Ajtayné Károlyfi Kitti, Wizner Krisztián, Ősz Olivér és Kocsis Szürke Szabolcs; a Regionális és Gazdaságtudományi Doktori Iskolából Ocskay Gyula Miklós, Csányiné Szemerédi Eszter, Vinkóczi Tamás, Laczkovits-Takács Tímea, Polster Csilla, Gajzágó Gergő Attila és Domokos Bernadett; a Wittmann Antal Növény-, Állat- és Élelmiszertudományi Multidiszciplináris Doktori Iskolából Vona Viktória Margit, Albert Réka és Kéri-Schmidthoffer Ildikó. A Széchenyi István Egyetem Egyetemi Habilitációs Bizottsága habilitált doktorrá avatta dr. Monostori Tamást, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának főiskolai tanárát, a Növénytudományi és Környezetvédelmi Intézet vezetőjét.

  • A top háromban a győri sporttudományi képzések a Széchenyi István Egyetem új professzora szerint

    Áder János köztársasági elnök 2022. február 1-vel egyetemi tanárnak nevezte ki dr. Szakály Zsoltot, a Széchenyi István Egyetem Sporttudományi Tanszékének vezetőjét. A professzor úgy látja, hogy az intézmény és Győr népszerű a hallgatók körében, a sporttudományi képzések pedig az országban a top háromban találhatók. „Harminchat éve dolgozom az oktatásban, amiből az első tizenkilenc évet a közoktatásban töltöttem, ahol a szakmunkásképzőtől a testnevelés tagozatos gimnáziumig minden szinten kipróbáltam magam. A felsőoktatásba 2006-ban kerültem, két évvel később pedig tudományos fokozatot szereztem. Azóta igyekszem megfelelni a doktorrá avatáskor tett esküm szellemének. Professzori kinevezésem egyrészt újabb motivációt jelent, másrészt plusz felelősséggel is jár. Önmagam felé magasabb követelményeket támasztok, és továbbra is folyamatosan segítem kollégáim és hallgatóim szakmai előmenetelét” – mondta kérdésünkre dr. Szakály Zsolt arról, hogy a professzori címig milyen út vezetett. A Sporttudományi Tanszék vezetője kiemelte, hogy az egyetemi tanári cím elérésében nagyon sokat köszönhet családjának, munkatársainak és a Széchenyi István Egyetemnek, amely minden segítséget megad a fejlődéshez. Az intézmény kiemelten kezeli a sportot, ami nemcsak az infrastrukturális fejlesztésekre, például a győri egyetemi sportpark kialakítására igaz, hanem a sporthoz kapcsolódó tudományterületek támogatására is. „Mindez azért fontos, mert az egészséges életmód és a stresszoldás egyik fontos eszköze a fizikai aktivitás, a mozgás. Az egyetem sportos szemléletével hozzájárul, hogy a hallgatók diplomájuk megszerzését követően is kiegyensúlyozott, boldog polgárok legyenek” – mondta dr. Szakály Zsolt. A professzor szerint a Széchenyi István Egyetem sporttudományi képzései az országban a top háromban találhatók a különböző mutatók szerint, rekreáció és életmód alapszakon pedig itt tanulnak a legtöbben. Úgy tapasztalják, hogy a fiatalok körében népszerű az intézmény és Győr, ráadásul ilyen képzések a Dunántúlon – Győrön kívül – csak Pécsett vannak. Terveik között szerepel a hallgatói létszám emelése, amit nagyban segíthet egy új alapszak, a sportszervezés elindítása. Ezzel a sportegyesületeknek, sportági szakszövetségeknek, önkormányzatoknak biztosítanának magasan képzett szakembereket. „Célunk az is, hogy még több tehetséges, sikeres élsportolót csábítsunk Győrbe tanulni, és segítsük őket, a »duális karrierjük« felépítésében, ami a sportpályafutásuk utáni karrierjük alapját jelentheti – fejtette ki dr. Szakály Zsolt. – Mentoráljuk, szükség szerint egyéni tanrenddel támogatjuk őket. Vonzó számukra, hogy az egyetemen kiemelt ösztöndíjban, sőt a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány révén külön sportolói ösztöndíjban is részesülhetnek, ami megkönnyíti felkészülésüket, tanulmányaikat.”

  • Régiből újat – új szerepben a „kocka”!

    A Széchenyi István Egyetem új Tudományos és Innovációs parkot hoz létre a volt Győri Keksz- és Ostyagyár „kockaépületében”! Az alapkőletételen – az egyetem vezetése mellett – részt vett Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is. A park célja egy olyan egyetemi központú innovációs ökoszisztéma kialakítása, mely teret ad spinoff és startup vállalkozásoknak, kreatív ipari alkotótérrel rendelkezik, inkubációs feladatokat lát el, fontos eleme a felsőoktatási tehetséggondozásnak, ezáltal tökéletes áramlatot biztosít az ipar, a kutatás és a felsőoktatás között. Az épületben kapnak helyet a Digitális Fejlesztési Központ új irodája és helyiségei is, amely így még közelebb kerül a térségben folyó kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységhez, valamint az ipari szereplőkhöz. A beruházás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból valósul meg. A Digitális Fejlesztési Központ támogatása a GINOP-3.1.1-VEKOP-15-2016-00001 projekt keretében valósul meg.

  • Baumgartner Zsolt a Forma–1 után a Széchenyi-egyetem révén váltott sávot élete autópályáján

    A magyar sportrajongók büszkén emlékeznek rá, és nem felejtik 2004 nyarát, amikor Baumgartner Zsolt Indianapolisban megszerezte a Forma-1-es történelem első, s mindmáig egyetlen magyar pontját. Azt azonban kevesen tudják, hogy a pilóta a győri Széchenyi István Egyetemen kapott új lendületet jövője tovább építéséhez, miután kiszállt a Minardi csapat autójából. A száguldó cirkusz magyar sztárja egykori alma materébe látogatott, és érdeklődésünkre élete új fejezeteiről mesélt, amelyben családja mellett most az agrárium és a Michelin-csillagos szakácsok rendelései játszák a főszerepet. Meghökkentőnek hathat az olvasók számára, hogy Baumgartner Zsolt egyenesen a Pápai Hús vágóhidjáról érkezett meg interjúnk helyszínére, ám az egykori autóversenyző és családja már rutinos állattenyésztőnek és alapanyag-előállítónak számít, hét évvel ezelőtt is rangos díjakat zsebeltek be magnaglicatenyésztő vállalkozásuk elismeréseként. „Az olasz Gambero Rosso magazin Grandi Salumi 2013 versenyén a legjobb érlelt tarja kategóriában díjazták azt az olasz céget, amelynek évek óta ehhez a termékükhöz alapanyagot szállítunk, 2015-ben pedig kiérdemeltük a Magyar Konyha Termelői Díjat is. Sikerünk titka a minőségben és a gondosságban rejlik, amivel feladatainkhoz hozzáállunk. Sosem mulasztom el például minőségi szempontból ellenőrizni a vágást, hiszen szigorú feltételeknek kell megfelelnünk a nemzetközi piacon. Itt is ugyanúgy kell ügyelni a legapróbbnak tűnő részletekre is, mint egy Forma–1-es futamon” – vont azonnal párhuzamot a két dimenzió között a mára már vállalkozásaiban és családapaként kiteljesedő egykori pilóta, a Baumgartner-hálózat ügyvezetője. Ahogy tud, segít a háború elől menekülőkön Ennek a szemléletnek is köszönhető, hogy az általuk előállított alapanyagokat mára Michelin-csillagos éttermek szakácsai rendelik szerte a világban. Budapesti szállodájukban, az Anna Hotelben pedig a saját maguk által előállított, máshol nem forgalmazott marha- és sertéshúsból készült prémium alapanyagokból készült ételkülönlegességeket szolgálják fel vendégeiknek. „Az Ukrajnában dúló háború aggodalommal tölt el bennünket is, hiszen ez minden magyar és európai vállalkozást kedvezőtlenül érint, de a humanitárius károk és veszélyek miatt is félve nyitom meg a híroldalakat” – reflektált a jelen kihívásaira az ügyvezető, aki elmondása szerint, ahogy tud, segít a bajbajutottakon. Adományt küldött segélyszervezeten keresztül, és szállodájukban is szállást biztosítanak a menekülteknek. „Nehéz ezekben a hetekben sikereimről beszélni” – sóhajtotta. Lendületet kapott a győri egyetemen További kérdéseinkre azonban elmondta, jelenleg leginkább a belföldi és a nemzetközi cégekkel való kapcsolattartást tartja legfontosabb feladatának. „Jó érzés, hogy a pilótaként megszerzett nyelvtudást és kapcsolatteremtő képességet, illetve a Széchenyi István Egyetemen a projektmenedzsmentről tanultakat együtt kamatoztathatom ilyenkor. A kereskedelemben, ha a partnered anyanyelvén szólalsz meg, azonnal jobb pozícióban vagy. Szerencsére nekem nem jelent akadályt az olasz és a francia kommunikáció sem, így tartós és közvetlen kapcsolatokat tudok építeni. Munkám során lendületet és kapaszkodót ad az a szemlélet, amit a győri egyetemen sajátíthattam el” – fejtette ki. Hozzátette: mindig is tudta, sportolói karrierjét diplomával is ki kell egészítenie ahhoz, hogy az F1 világából kilépve is sikeres legyen. Szerinte tájékozottsággal és képzettséggel könnyebb megérteni és segíteni másokat, azonosulni és érvényesülni a különböző élethelyzetekben. „A műszaki tudományok terén kiemelkedő győri egyetem ideális helyszín volt felsőfokú tanulmányaimhoz, hiszen szerencsés elhelyezkedése miatt közel volt a bécsi, a budapesti és a pozsonyi reptér is, amelyeket akkoriban gyakran látogattam a versenyek okán. A korszerű járműipari fejlesztésekre fókuszáló környezet, az oktatásban is tetten érhető gyakorlati szemléletmód, és a sportolókat támogató, rugalmas háttér már az én időmben, a kétezres évek elején is jellemző volt az intézményre. Mára pedig látványos fejlődésen ment keresztül az egyetem, büszkén járok újra a falak között, hiszen látom, kézzelfogható eredményeket ért el, hatalmasat fejlődött az alma materem” – fűzte hozzá. Meghökkentő értékelés A pilótának sikerült még valamivel meglepnie: elmondása szerint autóversenyzőként ugyan mérföldkőnek tartja a pontszerző indianapolisi sikert a Minardi Forma–1-es csapatával, de a legbüszkébb mégis inkább 1999-es eredményeire, amelyek után már látható volt, hogy helye és lehetősége lesz a Forma–1-es startkockán. Abban az évben nyerte meg a németországi Formula Renault–2000-es bajnokságot, és az Európa-bajnokságon is a dobogón ünnepelhetett Gianmaria Bruni és Antonio Pizzonia mellett. „A siker értékét mutatja, hogy ugyanebben a sorozatban a következő évben például Felipe Massa állt ugyanezen a dobogón” – értékelte múltbéli teljesítményét a Széchenyi-egyetem alumnija. Baumgartner Zsolt még mindig részese a száguldó cirkusz világának, hiszen ő adhatja a gázt annak a kétüléses versenyautónak, amely körbefuvarozza a kiválasztott hírességeket a nagydíjhétvégék során. „Annak ellenére, hogy a mai napig a sebesség és az autók szerelmese vagyok, mára a legfontosabb számomra a családom és az ő sikereik, ezért valószínű, hogy hamarosan a kétülésestől is elköszönök” – árulta el.

Keresés

bottom of page