top of page

1793 találat

  • Ha április, akkor SZEN – felejthetetlen élményekkel gazdagodtak a Széchenyi-egyetem hallgatói

    „Nem érhetett véget az egyetemi karrierem egy utolsó SZEN nélkül” – talán ez a kiragadott mondat mindent elárul arról, mit jelent a hallgatóknak a Széchenyi Egyetemi Napok, amely idén is ütősre sikeredett. Cikkünkben megkíséreljük a lehetetlent: összefoglaljuk a legérdekesebb programokat, felidézzük az átélt élményeket, és megpróbáljuk néhány bekezdésben megragadni a fesztivál esszenciáját azon olvasóinknak is, akiknek nem állt módjukban részt venni a félév minden kétséget kizáróan legjobban várt hallgatói eseményén. Múlt héten a szokásosnál is zajosabb volt a Széchenyi István Egyetem campusa, ugyanis – mint az köztudott – hallgatói napokat tartottak az intézményben. A hosszú múltra visszatekintő rendezvényt már közel egy évtizede fesztiválkoncepcióban szervezi meg a hallgatói önkormányzat és az egyetem közös produkcióban. Ennek lényege, hogy a fókusz az esti szórakozáson van, amelyet nappal aktivizáló, illetve pihentető programok egészítenek ki – hasonlóan, mint például az EFOTT esetében. A szervezők ügyeltek rá, hogy mozgásra bírják a hallgatókat, ezért a sport elengedhetetlen része a SZEN-nek. Nehéz is kiemelni egyet-egyet, hiszen mindenki megtalálhatta a kedvére valót az e-sporttól a falmászáson át a sárkányhajózásig. Ha valaki elsétált a különböző helyszínekre, mindenhol sportoló hallgatókkal találkozhatott. A SZEN tehát tökéletes alkalom arra, hogy játékos formában összemérjük erőnket és ügyességünket egymással, de arra is, hogy új sportágakat fedezzünk fel – a mozgás magától értetődő örömét már nem is említve. A sportprogramok a SZEN elmaradhatatlan részét képezik. (Fotók: Baranyai Tamás, Csete Martin, Gyergyói Réka, Szabó Enikő – Helix Hallgatói Rendezvényszervező Iroda) Rátérvén a nappali programokra: aligha tévedünk, ha azt állítjuk, a hagyományosan közkedvelt mackókészítés mellett a házasságkötés a legnépszerűbb a hallgatók körében. Természetesen szó sincs valódi frigyről, a házasodó felek mindössze egy hétre fogadnak hűséget egymásnak. Mégis hány és hány párkapcsolatra üti rá a botcsinálta anyakönyvvezető a „hivatal” pecsétjét, valamint hány és hány bimbózó románc szökken szárba a tanúk szeme láttára! Vannak, akik a legjobb barátjukkal kötik össze szimbolikusan életüket, de olyanra is akadt példa, hogy valaki a frissen vásárolt italával esküdött meg. Ki ne szeretne oldott körülmények között, a barátai társaságában házasodni? A jókedv mindig garantált. Vetélkedők, játékok, érdekességek: erről szóltak a nappali programok a SZEN-en. (Fotók: Horváth Márton, Májer Csaba József) Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a SZEN legnagyobb vonzerejét az esti fellépők jelentik. Korábbi cikkünkben leírtuk, a szervezők igyekeztek mindenkinek kedvezni a rendelkezésre álló költségvetés keretein belül, így mindegyik napra más-más előadókat és DJ-ket hívtak a hazai (és idén először a nemzetközi) zenei kínálatból. A sok koncert és buli mellett mégis a silent disco volt a sláger a hallgatók körében, amely valóban nem mindennapi élmény, hiszen nem sokszor fordul elő az emberrel egy átlagos szórakozóhelyen, hogy fejhallgatón keresztül élvezi a zenét a társaival. A szokásoknak megfelelően ezúttal is három különböző stílust szolgáltató csatorna közül választhattak a résztvevők, akik egész éjjel megtöltötték a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub udvarán felállított sátor küzdőterét. Galéria az esti programokról. (Fotók: Horváth Márton, Májer Csaba József) Portálunk kíváncsi volt arra is, miként élték meg a fesztiválozók az elmúlt napokat, így számos volt és jelenlegi hallgatót kérdeztünk meg arról, mi vonzotta őket a SZEN programjában. A válaszokat összesítve két dolog világosan látszik: a pandémia a mai napig érezteti hatását, a két év kihagyás után sokan most először vehettek részt az eseményen, másrészt sokan alig várják, hogy végre kicsit kieresszék a gőzt a tanulás és a munka mellett, a SZEN pedig képes megtörni a hétköznapok monotonitását. „Három éve vagyok itt az egyetemen, és még sosem tapasztalhattam meg, milyen is az egyetemi napok. Nem is volt kérdéses, hogy részese szeretnék lenni ennek” – felelte érdeklődésünkre Kapui Dominik, aki gépészmérnöknek tanul a Széchenyi István Egyetemen. „A tanulmányaimmal jól haladok, tehát nagy esély van rá, hogy ez volt az utolsó lehetőségem, hogy kipróbáljam. Nem érhetett véget itteni karrierem egy utolsó SZEN nélkül” – jelentette ki. Kőszegi Bence végzett mérnökként már más szemszögből nézi a dolgot: „Kevés olyan egyetemi program van, ahol az egykori hallgatótársakkal, akár jelenlegi kollégákkal újra tudunk találkozni. A bográcsokat és a szerdai bulikat a munka mellé nehéz beütemezni, hétvégén pedig kevés ilyen esemény akad. Ezért is tartom remeknek a SZEN-t. Idén is jött az üzenet többektől, hogy hétvégén ott lesz ő is, találkozzunk. Sokan utaznak akár kétszáz kilométert is azért, hogy együtt lehessünk. Persze van olyan barátom is, akire mérges voltam, mert nem jött, azt mondta, húzós hete van. Szerintem már megbánta” – nevette el magát. „A napközbeni programok feldobták a hangulatom, végre életre kelt az egyetem, a Kollégiumi Stúdió is remek zenéket hozott” – szögezte le egyértelműen Pap Tünde. Az informatikusnak tanuló lány pozitívnak tartja, hogy az egyetemi közegben, otthonos körülmények között gyakorlatilag egy többnapos fesztiválon vehetett részt. „A SZEN pedig sosem okoz csalódást, ráadásul rengeteg ismerőssel, szaktárssal futok össze. A fellépőkkel nem foglalkoztam sokat, én mindenképpen ott lettem volna” – tette hozzá. Ilyen volt tehát az idei egyetemi napok. Egy hétig tartó sportolás, játék és szórakozás a javából.

  • Sport és tudomány: együttműködik a Széchenyi István Egyetem és a Győri Vízisport Egyesület

    Az élsporttal párhuzamos tanulás és diplomaszerzés lehetőségét kínálja a fiataloknak az a megállapodás, amelyet a Széchenyi István Egyetem és a Győri Vízisport Egyesület írt alá kedden. Az együttműködés széles körű sportszakmai, tudományos partnerséget jelent, Magyarország egyik legnagyobb hagyományaival rendelkező sikersportága, a vízilabda fejlesztését segíti, valamint az egyetem vonzerejét is növeli. „A magyar vízilabda mindig a tudományra épült, és mindig kiművelt főkkel dolgoztunk együtt a sportsikerekért. Ezért is örülök annak, hogy a Széchenyi István Egyetem mint a térség egyik legfontosabb tudományos tényezője a helyi vízilabda-egyesülettel együttműködési megállapodást köt. A huszonegyedik század sportjában a sikerhez a vízben nyújtott teljesítmény mellé a társtudományokat is segítségül kell hívni” – fogalmazott a megállapodás aláírásán Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, aki hozzátette: mindent meg fognak tenni azért, hogy az együttműködés sikeres legyen. Dr. Gyömörei Tamás, az egyetem Testnevelési és Sportközpontjának központvezetője az angolszász sportrendszerek példáján keresztül mutatta be annak előnyeit, amikor az egyetemi sport szorosan kötődik a professzionális sporthoz. „Olyan együttes rendszereket kell közvetítenünk a családok felé, amelyek nem kizárólag sportkarriert, hanem azzal párhuzamosan a tanulás, a diplomaszerzés lehetőségét is kínálják. A duális karrier, vagyis a kettős életpályamodell az egyesület, az egyetem, illetve a sportoló-hallgató számára is hasznos. A Széchenyi István Egyetem olyan programot nyújt, amelyben az élsportolók nem kényszerülnek választásra, és a sportnál maradva akár válogatott, olimpiai szintű sporttevékenység mellett is tudnak tanulni” – hangsúlyozta a központvezető. „A megállapodás aláírása fontos mérföldkő a győri vízilabdázás életében. A Széchenyi István Egyetemmel való együttműködésünk már 2021-ben elkezdődött, amikor a felsőoktatási intézmény a női csapatunk mellé állt” – emlékeztetett Ábrahám Csaba, a Győri Vízisport Egyesület elnöke. Hozzáfűzte, a vízilabdázók számára hagyományosan nagy jelentőséggel bír a továbbtanulás, a diplomaszerzés igénye, ezt számos olimpiai és világbajnok sportoló példája is mutatja. „Egyesületünk célja, hogy minél több válogatott sportolóval járuljunk hozzá a magyar vízilabda sikereihez. Bizakodóak lehetünk, hiszen olyan tehetségek pallérozódnak nálunk, mint a tavaly U15-ös válogatottként Európa-bajnoki címet nyert Torma Luca, akit a torna legjobb kapusának választották a szakemberek. Az egyetemmel való közös munka is ebbéli törekvéseinket segíti” – zárta a sportvezető. A megállapodást dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem kancellárja, prof. dr. Baranyi Péter Zoltán, az intézmény rektora, valamint Ábrahám Csaba, a Győri Vízisport Egyesület elnöke látta el kézjegyével.

  • Magyarország és a Széchenyi István Egyetem is segít az ukrajnai háború elől menekülő hallgatóknak

    Magyarország és a Széchenyi István Egyetem egyaránt fontosnak tartja, hogy a vészhelyzeti, azonnali segítségnyújtás mellett hosszabb távon, tanulmányaik folytatását lehetővé téve is támogassa az Ukrajnából menekült ukrajnai és nemzetközi hallgatókat – derült ki dr. Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi rektorhelyettese, a Magyar Rektori Konferencia Nemzetközi Bizottságának elnöke előadásából az ENSZ Közkapcsolati Osztályának „Az ENSZ Akadémiai Hatása” (UNAI) elnevezésű programja által szervezett rendezvényen. Az egyetemek által az ukrajnai háború humanitárius hatásaira adott válaszokról rendezett információcserét az ENSZ Közkapcsolati Osztályának UNAI programja. Ez, valamint az ezt felügyelő Globális Kommunikációs Főosztály az ENSZ titkárságához tartozik, és António Guterres főtitkár irányítása alatt áll. Az online formában lebonyolított esemény moderátora Omar Hernández, a UNAI programigazgatója volt, míg a köszöntőt Dana Sleiman, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) New York-i irodájának vezető munkatársa és Robert Skinner, a UNAI igazgatója, a Közkapcsolati Osztály osztályvezető-helyettese tartotta. A programon a Bukaresti Egyetem, a varsói Lazarski Egyetem, valamint az egyesült királyságbeli De Montfort Diákszövetség képviselői mellett dr. Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi rektorhelyettese, a Magyar Rektori Konferencia Nemzetközi Bizottságának elnöke az Ukrajnából menekült nemzetközi és ukrajnai hallgatóknak nyújtott magyar segítségről tartott előadást. Kifejtette: minden magyarországi felsőoktatási intézmény együttműködik a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, amelyek feladata a humanitárius erőfeszítések koordinálása. Hozzátette: a vészhelyzeti, azonnali segítségnyújtás részeként kollégiumokban helyezték el a menekülteket, akiknek ételt, italt, ruhát, tisztálkodási szereket biztosítottak. Jótékonysági adománygyűjtést is szerveztek számukra. „A Széchenyi István Egyetemen indiai és nigériai hallgatói csoportokat láttunk vendégül, míg a Magyarországra érkezők között rajtuk kívül a legtöbben ghánai, egyiptomi, iráni, pakisztáni és ukrán egyetemisták voltak” – részletezte dr. Lukács Eszter. Az érkezők 63 százaléka úgy döntött, hogy visszatér származási országába, a többiek pedig Magyarországon maradtak, vagy más európai országokba utaztak tovább. A rektorhelyettes megjegyezte: az érintett országok budapesti nagykövetségei 3-5 nap alatt tudták megszervezni a fiatalok továbbutaztatását, így az ideiglenes szállás jelentős segítséget jelentett számukra. Dr. Lukács Eszter beszámolt arról is, hogy hosszú távú segítségnyújtás keretében ghánai, egyiptomi, iráni, pakisztáni és ukrajnai hallgatók kaptak lehetőséget arra, hogy magyar felsőoktatási intézményekben fejezzék be tanulmányaikat, amire a Students at Risk (Hallgatók veszélyben) elnevezésű program jött létre. Emellett az európai Erasmus-programot vehetik igénybe azok, akik rövidebb képzési formát választanának: a magyar kormány 500-500 ösztöndíjas helyet ajánlott fel ukrajnai és korábban Ukrajnában tanuló nemzetközi hallgatóknak. A rektorhelyettes ismertette azt is, hogy a magyarországi továbbtanulást választó menekültek 79 százaléka korábban orvosi tanulmányokat folytatott Ukrajnában, míg a fennmaradó 21 százalék fogorvosi, gyógyszerészeti, mérnöki, gazdaságtudományi és informatikai szakokra járt. A Széchenyi István Egyetem öt alap- és kilenc mesterképzésre – közgazdasági, mezőgazdasági és mérnöki szakokra – tud felvenni hallgatókat. Dr. Lukács Eszter összehasonlításként elmondta, hogy Magyarországon jelenleg 39 ezer külföldi hallgató tanul a felsőoktatási intézményekben, ami az Ukrajnából érkezőkkel együtt 40 ezerre emelkedik. A magyar felsőoktatás hallgatóinak összlétszáma jelenleg 273 ezer, a jelenleg zajló felvételi eljárásban pedig 99 ezren próbálnak bejutni valamelyik egyetemre. „Ez azt jelenti, hogy az Ukrajnából menekült hallgatóknak felajánlott kvóta a magyar felsőoktatási rendszerbe belépni kívánó új jelentkezők egy százalékát teszi ki” – húzta alá a rektorhelyettes.

  • Drónkutatás a Széchenyi-egyetemen: sikeresen tesztelték a saját fejlesztésű fedélzeti rendszert

    Az előfutár drón kutatásban a tavalyi szimulációt követően a DJI M600 hexakopterre épített saját fedélzeti rendszer fejlesztése idén áprilisra jutott el az első tesztelésekig. A repülések célja a kamerastabilizáló gimbal és a hexakopter robotpilótájának a fedélzeti rendszer plusz súlyával (és esetleges elektronikai zavarásaival) való tesztelése volt. A sikeres tesztről videofelvétel is készült. Az „Innovatív járműipari tesztelési és vizsgálati kompetenciák fejlesztése a nyugat-magyarországi régióban a zalaegerszegi Járműipari Tesztpálya infrastruktúrájára támaszkodva GINOP-2.3.4-15-2020-00009” projekt keretén belül az FT2 „Autonóm földközeli légi megoldások” alprojekt Széchenyi Egyetemen futó szakasza (együttműködésben a SZTAKI-val) során az előfutár drónkoncepció összetett, hardverelemeket is tartalmazó szimulációját tavaly mutatták be. A projekt újabb fontos állomásához érkezett, hiszen a fejlesztés 2022 áprilisában eljutott a DJI M600 hexakopterre épített saját fedélzeti rendszer (kamera, navigációs szenzor, képfeldolgozó számítógép, gimbal) első tesztjéig. Az első repülések célja a kamerastabilizáló gimbal és a hexakopter robotpilótájának a fedélzeti rendszer plusz súlyával (és esetleges elektronikai zavarásaival) való tesztelése volt. A tesztről készült videó a gimbal tesztelését mutatja, a hexakoptert kézi vezérléssel éles irányváltásokra kényszerítve. A gimbal láthatóan jól tartja a kamera lefelé mutató irányát, vagyis megfelel az előfutár drón projektben kitűzött feladatnak, amikor a készenléti egység földi járműve előtt haladó kamerás drón segít detektálni a takarásból érkező veszélyeket. A videó ITT megtekinthető. Közreműködők: Dr. Bauer Péter, Dr. Hiba Antal, Nagy Mihály, Kisari Ádám, Simonyi Ernő, Kuna Gergely, Drotár István

  • Nem csak épületeket, jövőt is épít a széchenyis építészmérnök diploma

    Bodor Réka 2021-ben végzett építészmérnökként a Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karán. Számára az tette vonzóvá az építészmérnök szakmát, hogy ötvözheti benne a művészetet és a mérnöki ismereteket a tervezés során. A Széchenyi István Egyetem kiválasztása pedig nem volt kérdés számára, hiszen tudta, hogy az országosan is elismert Építész Műteremház valódi szakmai bölcső az építészhallgatók számára. Bodor Réka egy olyan időszakban szerzett építészmérnök diplomát, amikor az építőipar csúcsot dönt, az építkezési kedv pedig egyre csak nő. Véleménye szerint ez a feszített időszak kedvező az újonnan végzettek számára, hiszen ő is szinte azonnal el tudott helyezkedni szakmájában. Kifejtette: „A munka világában rengeteg új dolgot, programot, folyamatot kell megtanulnunk, de így most talán egy kicsit gyorsabban kell felvennünk a ritmust. Mindenképpen szerencsésnek mondanám ezt az időszakot, hiszen megkönnyítette a munkába állás mielőbbi lehetőségét.” Bodor Réka jelenleg főként kis- és középületek tervezésében, műszaki rajzolásában vesz részt: „Változatos munkámnak köszönhetően nap mint nap új tapasztalatokkal gazdagodom. Szeretem a tervezési folyamatokban rejlő kreatív részeket és a műszaki tartalom előállításában rejlő kihívásokat.” Bár a nemek közötti arány egyre kiegyenlítettebb az építészmérnök szakmában, mégis alapvetően inkább férfias hivatásnak számít. Arra a kérdésre, hogy milyen út vezetett a Széchenyi István Egyetem építészmérnök szakáig, Bodor Réka elmondta: „Veszprémi gimnáziumi éveim végén kezdtem el igazán azon gondolkodni mi is leszek, ha nagy leszek. Mindig is szerettem barkácsolni, rajzolni, saját készítésű kis tárgyakat és ajándékokat csinálni. Így került elő az építész szakma egy esti családi beszélgetés során. Hamar vonzóvá vált sokrétűsége, megtetszett, hogy az építészet hogyan ötvözi a művészetet és a mérnöki ismereteket. Így döntöttem emellett a hivatás mellett.” A szentgáli lánynak aztán Győrre és a Széchenyi István Egyetemre esett a választása. Mint mondta, ez már magától értetődő döntés volt számára, hiszen a campus jó hírnevén túl az építészképzés családias környezete és hangulata is nagyon tetszett neki. A Széchenyi István Egyetem egyik kultikus épülete az Építész Műteremház, amelyet az egykori trafóházból alakítottak ki, országosan is egyedülálló „bölcsőt” létrehozva az építész hallgatóknak, akiknek itt 0–24 órában van lehetőségük együtt tanulni, tervezni, kapcsolatokat építeni. Az épület Bodor Réka egyetemi éveinek is meghatározó helyszíne lett: „Az Építész Műteremház az itteni építészképzés szíve-lelke. Lehetőséget ad arra, hogy közösen tanuljunk, fejlődjünk, és persze szórakozzunk. A mai napig szívesen gondolok vissza az ott eltöltött előadásokra, makettezésekre, jóízű beszélgetésekre és koncertekre. Amikor Győrben járok, mindig visszalátogatok ide.” A családias hangulat mellett oktatói is jelentős hatással voltak rá. Hangsúlyozta, hogy a képzésben részt vevő tanárok mindannyian nagymértékben hozzájárultak szakmai fejlődéséhez: „Külön köszönettel tartozom Zétényi Zsófiának, aki konzulensként hatalmas szakmai segítséget nyújtott diplomamunkám elkészítésénél, illetve Czigány Tamásnak és Bach Péternek, akik mindig szívügyükként tekintenek a győri építészképzésre.” Bodor Réka úgy látja, hogy a győri építészképzés az ott töltött évei alatt is folyamatosan fejlődött. Az oktatók igyekeztek mindig naprakész szakmai tudást, és változatos oktatási módszereket alkalmazni. A diplomaszerzés óta is tartja a kapcsolatot szaktársaival, mindig számíthat rájuk szakmai kérdésekben is. Ezek a kapcsolatok segítettek neki gyakornoki helyet találni, majd a diploma megszerzését követően elhelyezkedni. Arra a kérdésre, hogy mint építészmérnök, van-e olyan vágya, melyet szeretne megvalósítani, megtervezni, Bodor Réka elmondta: „Nehéz kérdés. A tanulmányaim során többféle épületet terveztem a kis családi háztól a középületig, de számomra a nagy álom, hogy a szülőfalum számára tervezhessek. A szentgáli közösség mindig is meghatározó szerepet töltött be az életemben, és ezt egyszer szeretném viszonozni a szakmám segítségével.” Hozzátette: „A néptánc kiskorom óta életem szerves része. Megtanított a hagyományok fenntartására, ápolására, megőrzésére és a kis aktív közösségek fontosságára. Ezeket a szemléleteket igyekszem a munkámba is beépíteni. Szeretnék olyan épületeket tervezni melyek ezeket a látásmódokat képviselik.”

  • Együttműködés a Samsung Magyarországgal!

    A Digitális Fejlesztési Központ és a Samsung Magyarország közötti együttműködés keretében olyan 5G-képes mobileszközök érkeztek a központba, amelyek a fejlesztések, a mérések és a hallgatói munkák megkönnyítését teszik lehetővé. A Telenor hálózatát használva (amelynek bázisállomása az egyetemi kollégium tetején van) sikerült olyan 5G kapcsolatot létesíteni, amely 800-1000 Mbps-os letöltési sebességet ért el. A Digitális Fejlesztési Központ támogatása a GINOP-3.1.1-VEKOP-15-2016-00001 projekt keretében valósul meg.

  • Gyakorlati tudást és munkatapasztalatot kínálnak a Széchenyi István Egyetem duális képzései

    Hosszú távra is megalapozhatják jövőjüket azok a fiatalok, akik jelentkeznek a Széchenyi István Egyetem duális képzéseire, amelyek az elméleti oktatás mellett valós ipari környezetben megszerzett munkatapasztalatot kínálnak. A hallgatók a diploma megszerzése után már kellő tapasztalattal, sokszor pedig konkrét állásajánlattal kezdhetik karrierjüket. Jelentkezni április 30-ig lehet. „A duális képzés hatalmas lehetőség arra, hogy olyan gyakorlati tudást szerezzünk, ami a jövőben bárhol hasznosítható a munkánk során” – állítja a Zala megyei Iklódbördőcéről érkezett Pék Márton, aki 2019 óta tanul a Széchenyi István Egyetemen közlekedésmérnök hallgatóként. Mint mondta, a duális képzéstől maximálisan megkapta azt, amit előzetesen várt. „Az elméleti képzéssel párhuzamosan egy vállalat napi munkájában is részt venni olyan komplex felkészültséget ad, amelyből hosszú távon profitálhatunk” – tette hozzá. A Széchenyi István Egyetem kiterjedt kapcsolatrendszere révén műszaki, informatikai, agrár-, gazdasági, illetve szociális tudományterületeken egyaránt, több mint 25 vállalati partnerrel működteti duális képzéseit. Ennek során a hallgatók 55 százalékban gyakorlati, 45 százalékban elméleti oktatásban részesülnek. Tanulmányaik ideje alatt egy adott cégnél, valós ipari környezetben szereznek hasznos munkatapasztalatot. Azok jelentkezhetnek, akik a Széchenyi István Egyetem meghatározott szakjainak egyikén, nappali tagozaton érvényes jelentkezéssel rendelkeznek az e-felvételi rendszerben. Az aspiránsoknak a vállalati partnernél is teljesíteniük kell egy állásinterjúhoz hasonló kiválasztási eljárást. Ha az illető felvételt nyer az egyetem alapképzésére, és a cégnél is megfelelt, akkor szeptemberben már duális hallgatóként kezdheti meg tanulmányait. Pék Márton a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kiválasztási folyamatára is jó szívvel emlékezik vissza: „Az én állásinterjúm nyár végén történt. A feszültségem hamar feloldódott, hiszen a meghallgatás jó hangulatú, támogató légkörben zajlott. A cégvezetőkkel folytatott kerekasztal-beszélgetés hamar kötetlen diskurzusba ment át, amelynek során a pályázók személyes motivációit, szakmai elhivatottságunkat is felmérhették.” A duális képzésben és a hagyományos képzési formában részt vevő hallgatók tanulmányi kötelezettségei, vizsgakövetelményei megegyeznek, a duális hallgatók azonban emellett jelentős gyakorlati tudást is szereznek. A vállalat és az egyetem is rugalmasan kezeli a hallgatók munka- és tanrendjét, így a fiatalok számára ez nem egy plusz teher, hanem egy jól összeegyeztethető, izgalmas képzési forma. „Minden félévben az első, hogy a cégnél az órarendemhez igazítják a vállalati tevékenységemet, így nem kell előadásokat kihagynom. Mindez az egyetem, a partnervállalat és a hallgató jó együttműködését is mutatja” – emelte ki Pék Márton. Hangsúlyozta, a duális képzés egyik legnagyobb pozitívuma, hogy az egyetemen tanultakat azonnal alkalmazhatják élesben. A fiatalok megismerik a vállalati kultúrát, rutint és kapcsolatokat szereznek, így a diploma megszerzése után már kellő tapasztalattal, sokszor pedig konkrét állásajánlattal kezdhetik karrierjüket. További pozitívum, hogy a duális hallgatóval a cég munkaszerződést köt, vagyis munkáját anyagilag is elismerik. Ez legalább a mindenkori minimálbér 65 százalékának megfelelő juttatást jelent. Emellett persze – amennyiben az egyéb feltételeknek megfelel – részesülhet a felsőoktatási ösztöndíjakból is. Így például ha jó tanulmányi eredményei vannak, akkor a fizetése mellett tanulmányi ösztöndíjra is jogosult lehet. „A Magyar Közútnál nem egy gyakorlatot végző hallgatót látnak bennem, hanem egy munkatársat, akinek számítanak a véleményére, fiatalos gondolataira, vagyis teljes értékű kollégaként kezelnek. Ez további jelentős motiváció a számomra, egyben egy jó visszajelzés arról, hogy a Széchenyi István Egyetemen valóban használható tudást szerezhetek” – fejtette ki Pék Márton, aki arra bíztat mindenkit, aki érdeklődik a lehetőség iránt, hogy ne riadjon vissza a kettős terheléstől: „Azt tanácsolom a fiataloknak, hogy merjenek belevágni. Kétségtelen, hogy az embernek ki kell lépnie a komfortzónájából, addig ismeretlen területre kell lépnie, de a duális képzés a sikeres életre készít fel, értékes diplomához, munkatapasztalathoz, kitűnő szakmai kapcsolatokhoz segít hozzá.” A duális képzésről és a jelentkezés folyamatáról további részletek ITT olvashatók.

  • Egy kisvárosnyi fiatal szeretne a Széchenyi István Egyetemen továbbtanulni

    A tavalyihoz hasonlóan idén is egy kisvárosnyi, több mint 14 ezer fiatal szeretne bejutni a nemzetközi rangsorokon is jegyzett Széchenyi István Egyetemre a felvételi eljárás során. Közülük mintegy négyezren az első helyen jelölték meg az intézményt. Dr. Kovács Zsolt, az intézmény kancellárja elmondta: a legtöbben a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karon, a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karon, az Audi Hungaria Járműmérnöki Karon, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karon és az Apáczai Csere János Karon tanulnának tovább. Örömtelinek nevezte, hogy ismét nőtt a nagy hagyományokkal rendelkező műszaki képzések népszerűsége, és ugyanez igaz az Egészség- és Sporttudományi, a Művészeti és a mosonmagyaróvári karra is. Az alapszakok közül több is valódi slágernek számít. Ilyen például a járműmérnök, a gépészmérnök, a mérnökinformatikus, a villamosmérnök, a kereskedelem és marketing, a gazdálkodási és menedzsment, a jogász és a gyógypedagógus. „A jelentkezési adatok azt mutatják, hogy a diákok értékelik egyetemünk minőségi, gyakorlatorientált képzéseit, amit a műszaki területeken egyre több duális partnerünk – köztük stratégiai partnerünk, az Audi – is segít. A fiatalok a nálunk szerzett diplomával könnyen el tudnak helyezkedni, és az átlagosnál magasabb fizetéshez jutnak a munkaerőpiacon. A gólyák pezsgő városba, támogató, nemzetközi környezetbe érkeznek, ahol az angol nyelvű képzések száma megközelíti a negyvenet, a hallgatói közösséget pedig 65 ország fiataljai alkotják. Intézményünk infrastruktúrája dinamikusan fejlődött az elmúlt években, és nagy hangsúlyt fektetünk arra is, hogy a hallgatóknak nyújtott szolgáltatások európai színvonalúak legyenek. A nálunk tanulók számos alapítványi, vállalati és egyéb ösztöndíjat érhetnek el, több tehetséggondozó műhely közül választhatnak, mindezek nagymértékben segítik tanulmányaikat, fejlődésüket” – hangsúlyozta dr. Kovács Zsolt.

  • Fesztiválhangulat a Széchenyi-egyetemen: sörjógával és Pixa-bulival rajtolt a SZEN

    Már második napja dübörög Győr legnagyobb ifjúsági fesztiválja a Széchenyi István Egyetemen, így kétéves kényszerszünetet követően újra a szórakozásé a főszerep az intézmény campusán. A keddi bemelegítés után szerdán már közel teljes fordulatszámon zakatolt a rendezvény, amely mától még magasabb fokozatba kapcsol, ugyanis a Bridge felső és alsó szintje mellett az udvaron felállított sátor is megtelik fellépőkkel a következő napokban. Egyetemi fesztivál a campus területén – röviden és tömören így jellemezhetnénk a Széchenyi Egyetemi Napokat (SZEN), amely az utóbbi években valóban egy fesztivállá nőtte ki magát. Napközben színes forgatag, különböző játékok, aktivitások és sportprogramok várják a hallgatókat, este pedig az ország legnépszerűbb előadói és DJ-i kínálnak felejthetetlen élményeket a bulizni vágyóknak. Minden adott, amiről egy fesztiválra asszociálna az ember: profi beléptetés, egy chill park nevet viselő pihenőzóna a kollégium előtti füves területen, kitelepülések, illetve a fesztiválsátor. És persze a legfontosabb: a nagybetűs HANGULAT. „Az volt a célunk, hogy csináljunk egy óriási bulit, ahol mindenki jól érzi magát” – nyilatkozta portálunknak Maczkó Márton, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) elnöke, aki úgy látja, hogy a pandémia miatti kétéves kihagyás (a korlátozások következtében utoljára 2019-ben rendezték meg a SZEN-t – a szerk.) nemhogy lohasztotta, inkább fokozta a hallgatók részvételi kedvét. „Mindenkinek nagyon hiányzott már ez a rendezvény” – folytatta az elnök. „Az első- és másodéves hallgatók még nem tapasztalhatták meg, milyen is ez, csak fényképeket, videókat láttak, történeteket hallottak a felsőbbévesektől… és már alig várták, hogy ők is átélhessék ugyanezt. Nem is kellett sokat hirdetnünk, hiszen azt érzékeltük, óriási az érdeklődés” – állította, majd hozzátette, mindez a jegyeladáson is meglátszik, hiszen az adatok alapján az eddigi legsikeresebb értékesítési időszakon vannak túl a szervezők, a kedvezményes időszakban több, mint kilencszáz bérletet adtak el. A SZEN – amely nem mellesleg előfutára a hazai fesztiválszezonnak és egyben Győr legnagyobb ifjúsági rendezvénye – kis híján egy hetet ölel fel, keddtől szombatig tart. Bár a tanítás folyamatosan zajlik az egyetemen, de a Hallgatói Önkormányzattal kötött megállapodás értelmében idén is ZH- és katalógusmentes hetet kaptak „ajándékba” a hallgatók, így minden akadály elhárult azelől, hogy valaki teljesen elmerüljön a programok között. Márpedig programból nincs hiány. A tapasztalatok azt mutatják, hogy messze nem csupán a zenés-táncos események mozgatják meg a hallgatókat, a nappali aktivitások és sportlehetőségek is sokakat vonzanak. Ebben a pár napban az egyetemen űzött közkedvelt sportágakban próbálhatják ki magukat a fiatalok, amihez extra motivációt biztosít, hogy ezzel a testnevelési tárgyak is abszolválhatók. A teljesség igénye nélkül csipegetve a menüből: a műfüves pályán focitornát rendeztek, sárkányhajóba ülhettek az érdeklődők, de a hagyományos püspökerdei futás sem maradt el – a SZEHero ügyességi vetélkedőre pedig a mai napon kerül sor az Aranyparton. A sportprogramok a SZEN szerves részét képezik. (Galéria: Horváth Márton, Májer Csaba József) A nappali aktivitások kapcsán Gaál Villőt, a Helix Hallgatói Rendezvényszervező Iroda rendezvényszervezési osztályának vezetőjét kérdeztük, aki elmondta, hogy az évről évre visszatérő, hagyományosnak mondható programpontok (mint például a mackókészítés vagy a beerpong-bajnokság) mellett számos újdonsággal készültek az idei évben. „A személyes kedvencem a sörjóga, amely a fesztiválhangulatot és a sportot ötvözi, ugyanis ahogy nevéből is könnyen kitalálható, sörrel a kézben kell jógázni, közben kortyolgatva az italból” – ecsetelte az osztályvezető. „Szintén idén került először a programba az óriás keresztrejtvény, valamint a jótékonysági sütivásár is. Utóbbira nagyon büszkék vagyunk, ugyanis a szervezők, valamint a hallgatók is ajánlottak fel számunkra süteményeket, sokan fél napjukat rááldozták arra, hogy segítsenek. Az aulában becsületkasszát helyeztünk el és így árultuk a finomságokat. A végén több mint százezer forintot gyűjtöttünk össze karitatív céllal” – árulta el érthető büszkeséggel a hangjában. Galéria a keddi és szerdai nappali események képeiből. (Fotók: Horváth Márton, Májer Csaba József) A keddi bemelegítést követően szerdán már a Bridge is kinyitott és egy fergeteges bulival indították a fesztivált. Az elkövetkező napokban sem marad üres a hallgatói klub, mától ugyanis az udvaron felállított nagyszínpadon is elkezdődnek a koncertek. A zenei felhozatalt átnézve megállapítható, a szervezők törekedtek rá, hogy mindenki megtalálja a számára kedves stílust. Ezúttal a 2000-es évek zenei retroélménye a SZEN elsőszámú ajánlata, amelyet történetében először két külföldi húzónév is fémjelez, ugyanis Győrbe látogat a hétvége folyamán a Groove Coverage és Cascada is, amelyek slágerei mindenkinek ismerősek lesznek, ha felcsendülnek a színpadon. Persze a fentieken túl a mai trendeknek megfelelő népszerű előadók is helyet kaptak a kínálatban – közülük talán Valmart, Azahriah x Desh-t és a WellHello-t lehet kiemelni. A szervezők az elektronikus zene szerelmeseire is gondoltak, így az ország legnevesebb DJ-i szolgáltatják a talpalávalót a Bridge-ben, többek között Pixa, Yamina, Metzker Viktória, Willcox és Koósz Milán. Szombaton pedig a rockzene kerül előtérbe, ugyanis a Paddy and the Rats és a Road után egy Golyó-féle rockdiszkóval zárul az egyetemi napok. A hallgatók már szerda este felvették a SZEN ritmusát. (Galéria: Horváth Márton, Májer Csaba József)

  • FCCA-státusz: nívós szakmai elismerést kapott a Széchenyi István Egyetem kutatója, dr. Tóth Árpád

    Dr. Tóth Árpád elérte az ACCA nemzetközi pénzügyi-számviteli testület legmagasabb minősítését, az FCCA-státuszt, amelyet csak igazán kevesek tudhatnak magukénak hazánkban. A Széchenyi István Egyetem kutatója és oktatója megkeresésünkkor mégis szerényen nyilatkozott küzdelmes úton kiérdemelt rangjáról, s azon törekvéséről, mellyel a most kivívott elismeréssel is még további előrelépéshez segítené hozzá intézményét. Nemzetközi szintéren is kiemelkedő, szakmai nívót jelző FCCA-státuszt vívott ki magának dr. Tóth Árpád, a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjának (JKK) gazdasági szakembere, kutatója és oktatója, a világ egyik legnagyobb pénzügyi-számviteli szakmai testülete, az Association of Chartered Certified Accountants (ACCA) tagja. Amint azt érdeklődésünkre elmondta, hosszú és küzdelmes út vezetett el idáig, de megérte minden lépcsőfokon a rá jellemző alázattal, és szakmai alapossággal teljesíteni, hiszen e ranggal elérte a szakma jelentős nemzetközi minősítését. Az FCCA-státusz az ACCA-tagoknak öt év folyamatos tagság és ellenőrzött szakmai fejlődés után adható legmagasabb eredmény. Az elismerés a tag kiterjedt tapasztalatát, valamint a professzionalizmus és az etika iránti hosszú távú elkötelezettségét jelenti. „Mindezt az eredményt a Széchenyi István Egyetem támogatásának is köszönhetem, ahol egykor hallgatóként, majd doktoranduszként, jelenleg pedig kutatóként érezhetem a profizmust és a valódi támogató légkör előnyeit. Az egyetem jelenlegi pozíciójában olyan erős és imponáló jövőképpel rendelkezik, olyan kiváló kollégák mellett fejlődhetünk számos területen, ami egyedülálló lehetőségeket, karrierpályát kínál az oktatóknak-kutatóknak és a hallgatóknak is” – vallja dr. Tóth Árpád, aki korábbi globális autóipari beszállítóknál szerzett sokéves külföldi tapasztalatai után döntött úgy 2016-ban, hogy visszatér alma materébe, hogy itt kamatoztassa tudását, s tegye teljessé nemzetközi karrierjét. A nemzetközi számvitel kutatásával foglalkozó szakember a fenntarthatósághoz, műszaki határterületekhez kapcsolódva projektmenedzserként is tevékenykedik, és a JKK gazdasági kutatócsoportjának vezetője. Eközben számára mi sem természetesebb annál, minthogy előadásain a Kautz Gyula Közgazdaságtudományi Kar hallgatóhoz közelebb hozza az ACCA követelményrendszerét, illetve tananyagát. Utóbbi már sejteti következő nagy célját. „Jövőre vonatkozó reményeim között szerepel, hogy elősegíthetjük a Széchenyi István Egyetem együttműködését az ACCA-val, hogy elismert tanulópartnerré válhasson. Az ACCA világszerte vezető felsőoktatási intézményekkel működik együtt, hogy útvonalakat biztosítson a szakmai és tudományos képesítések megszerzéséhez. Ezeket a képesítéseket úgy alakították ki, hogy kiegészítsék az ACCA-képesítést, és segítsék a hallgatókat, hogy egy adott területre szakosodjanak, vagy bővítsék készségeiket, ezáltal javítva a foglalkoztathatóságukat” – árulta el a szakember. Hozzátette: a Széchenyi-egyetem így egy nemzetközileg elismert közgazdasági profillal rendelkezne, amely nagyban előrelendítheti az intézmény globális láthatóságát célzó törekvéseket. Mi az az ACCA? Az ACCA (Association of Chartered Certified Accountants) a világ legnagyobb számviteli és pénzügyi szakembereket tömörítő szervezete. Tagjait a világon mindenütt széles elismerés és tisztelet övezi. A tagság feltétele, hogy a hallgatók 14 szigorú vizsgát teljesítsenek angol nyelven, részt vegyenek egy szakmai-etikai felkészítésen, és igazolni tudjanak legalább hároméves pénzügy vagy számvitel területén szerzett szakmai gyakorlatot. Az ACCA tagjaival szemben elvárás a folyamatos továbbképzés, ismereteik és tudásuk aktualizálása, legmagasabb szinten tartása. A képesítés és a tagság presztízsét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy több nemzetközi könyvvizsgáló cégnél, tőzsdén jegyzett társaságoknál, nemzetközi nagyvállalatoknál, bankoknál a szakirányú vezetői szintű kinevezésnek előfeltétele az ACCA-tagság megszerzése.

  • Kiemelkedően szerepelt a nemzetközi világűrjogi perbeszédversenyen a Széchenyi-egyetem csapata

    A világ egyik legrangosabb, nemzetközi világűrjoggal foglalkozó perbeszédversenyének európai fordulóján kitűnően teljesített a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának csapata. Az intézmény nagy hangsúlyt fektet a nemzetköziesítésre, a gyakorlatorientált oktatásra és a tehetséggondozásra, a karon a közeljövőben világűrjogi kurzus indítását is tervezik. A Manfred Lachs Space Law Moot Court Competition elnevezésű nemzetközi világűrjogi perbeszédversenyt 1992-ben hívták életre, európai regionális fordulójának 2010-ben a győri intézmény jogi kara adott otthont. Az Igazságügyi Minisztérium jogászképzés színvonalának emelését célzó programjának támogatásával a Széchenyi István Egyetem hallgatói az elmúlt négy évben folyamatosan és sikeresen szerepelnek a versenyen. Az idén a Hontvári Tamás, Szabó Orsolya Eszter és Varga Anna Mercédesz alkotta csapat képviselte a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kart. Az európai forduló házigazdája a Bécsi Egyetem volt, a verseny két fiktív állam vitáját szimulálta a hágai Nemzetközi Bíróság előtt egy műhold sikertelen fizikai birtokbavételével, és az ebből adódó súlyos károkozással kapcsolatban. „Ez a megmérettetés kitűnő lehetőséget teremt a hallgatóknak, hogy elmélyüljenek a nemzetközi jogban és a világűrjogban, fejlesszék írásbeli, szóbeli és prezentációs készségeiket, valamint idegennyelv-tudásukat. Az intézménynek pedig nagyon jó visszajelzés, hogy hol tart a képzésünk nemzetközi viszonylatban, mindemellett értékes külföldi szakmai kapcsolatok teremtésére is módot ad a verseny” – mondta el prof. dr. Sulyok Gábor, a győri jogi kar egyetemi tanára, a fiatalok felkészítésének vezetője. A csapat angol nyelven, egyenként mintegy hetven oldal terjedelemben elkészítette a két állam írásbeli beadványát, melynek szövegezése a Nemzetközi Bírósághoz benyújtott tényleges periratok formáját és tartalmát követte. Ezt követően a szóbeli fordulón adták elő a résztvevők a két állam perbeszédét, kétszer felperesi, kétszer alperesi pozícióban. A zsűrik kiemelték a győri csapat felkészültségét, az érvelés strukturáltságát és koherenciáját, a kérdésekre adott válaszok pontosságát, az ellenérvek helyességét, az időgazdálkodást, valamint az angol nyelvtudást. „Nem volt kérdés, hogy részt veszek a programon, hiszen ez egy hatalmas lehetőség, amiből rengeteget lehet tanulni, illetve a jogi szaknyelvi idegennyelv-tudásomat is csiszolhattam. A komplex feladat megoldásához számos jogszabály és nemzetközi egyezmény ismeretére volt szükség” – mondta el Szabó Orsolya Eszter, aki a nemzetközi jog iránt érdeklődik, ezért az Erasmus program keretében korábban Grazban tanult, jelenleg pedig a nürnbergi bnt Rechtsanwaltsgesellschaft ügyvédi irodánál tölti gyakorlatát. „A felkészülést az őszi félév elején kezdtük, sokszor hajnalokig, még a vizsgaidőszakban is keményen dolgoztunk a versenyfeladatunkon. Nagy köszönettel tartozunk tanárainknak, akik rengeteget segítettek a felkészülésben” – tette hozzá Varga Anna Mercédesz, aki az előző félévben szintén az Erasmus program keretében, angol nyelven tanult Grazban. „Mivel nagyon érdekel ez a terület, nyáron részt vettem egy nemzetközi világűrjogi kurzuson is. Az űrszektor az elmúlt tíz évben hatalmas fejlődésen ment keresztül, és ez a jövőben csak fokozódni fog. Míg korábban jobbára csak államok végeztek űrkutatást, napjainkban a magánszektor szerepe egyre nagyobb, a profitorientált szemlélet pedig az innovációk robbanásszerű növekedését is magával hozta. Kézenfekvő tehát, hogy a területet jogilag is megfelelően szabályozni kell” – világította meg Hontvári Tamás, akinek az idegennyelvű részvétel nem jelentett problémát, hiszen első diplomáját Angliában szerezte. Prof. dr. Sulyok Gábor kérdésünkre kifejtette, a győri kar célja, hogy felkészült, nemzetközi szinten is értékes diplomával rendelkező jogászokat bocsásson ki az intézményből. „A közeljövőben tervezünk elindítani egy olyan világűrjogi kurzust, amely ebbe az egyre fontosabbá váló jogterületbe nyújt bevezetést. Közvetve a kurzus a tehetséggondozást, hallgatóink sikerességét is szolgálja, és idővel akár a világdöntőbe való kijutáshoz is hozzásegítheti indulóinkat” – tette hozzá a professzor. Kiemelte, a győri Széchenyi István Egyetem két jogi és két műszaki tantárggyal is részt vesz az országos űrképzési program keretében megvalósuló, az űrszektorhoz, az űrkutatáshoz köthető szakirányú továbbképzésben, amelyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium fog össze. Mint mondta, az űrképzésben való győri részvétel új távlatokat nyit meg az intézmény és a hallgatók előtt. A győri csapat felkészülését a Nemzetközi és Európai Jogi Tanszék oktatói, prof. dr. Sulyok Gábor egyetemi tanár, dr. Ganczer Mónika, egyetemi docens, tudományos és nemzetközi dékánhelyettes, dr. Kecskés Gábor egyetemi docens, Barták Áron Soma és Takó Dalma doktoranduszok támogatták.

  • A Széchenyi István Egyetem hallgatóinak is hatalmas lehetőség a ZalaZONE

    A Széchenyi István Egyetem beruházásaival nagymértékben erősíti jelenlétét a zalaegerszegi ZalaZONE parkban – nyilatkozta dr. Háry András, a ZalaZONE Tudományos Park Kft. ügyvezető igazgatója. Ennek révén az intézmény kiterjeszti hatását a nyugat-magyarországi és a határon átnyúló régiókra is. Mindez a műszaki pályák iránt érdeklődő hallgatóknak is előnyös, akik nemcsak Győrben tanulhatnak a legmodernebb környezetben, hanem kihasználhatják a ZalaZONE nyújtotta egyedülálló lehetőségeket is. A ZalaZONE születése egy 2016-os kormánydöntéshez köthető, amely a zalaegerszegi járműipari tesztpálya létrehozásáról szólt. Kialakítása során az volt a cél, hogy alkalmas legyen a hagyományos mellett az autonóm (önvezető) és elektromos járművek, sőt összekapcsolt közlekedési rendszerek tesztelésére is. A Széchenyi István Egyetem annak köszönhetően válhatott a ZalaZONE partnerévé, hogy Járműipari Kutatóközpontjának kutatási területei illeszkednek a park tevékenységeihez. „A Széchenyi István Egyetem mint a magyarországi járműipari fejlesztés egyik vezető intézménye az elsők között kezdett együttműködésbe a ZalaZONE-nal, és az évek során kialakultak azok a kompetenciaterületek, amelyekre nagyon jól lehet építkezni” – részletezte dr. Háry András, a ZalaZONE Tudományos Park Kft. ügyvezetője. Kifejtette, a korábbi, kimondottan a járművekhez kapcsolódó együttműködések sora mára jelentősen bővült. A hazai egyetemek közül elsőként a Széchenyi István Egyetem fogott saját beruházásba a ZalaZONE-on: a készülő inkubációs és szállásépület bokrétaünnepségére február közepén került sor. Az előbbiben kutatások, fejlesztések és start-up tevékenységek számára építenek helyiségeket, de oktatási célú laboratóriumot és közösségi helyiséget, irodákat is kialakítanak benne. Mindez teret nyit induló vállalkozásoknak, újszerű vállalkozási ötletek megvalósításának, hallgatók és cégek együttműködésének. Lehetővé teszi a hallgatók gyakorlati készségeinek erősítését, bizonyos folyamatok üzletszerű környezetben történő gyakorlását is. A másik épületben elhelyezést kaphatnak majd a győri egyetem zalaegerszegi kutatóközpontjában dolgozó munkatársak, a vendégkutatók, de akár a hallgatói csapatok tagjai és a gyakornoki program résztvevői is. A jövőben egy előadó- és egy ipari épület is épül majd, ami tovább erősíti az egyetem jelenlétét a ZalaZONE-on. „A Széchenyi István Egyetem fejlesztéseinek célja egy olyan iparközeli bázis kialakítása, amely elsősorban a győri campus további fejlődését képes segíteni a tesztpálya által nyújtott lehetőségek révén. Emellett kiterjeszti az intézmény jelenlétét a nyugat-magyarországi és a határon átnyúló régiókba is” – hangsúlyozta a ZalaZONE Tudományos Park Kft. ügyvezető igazgatója. Az infrastrukturális fejlesztéseken és az eszközbeszerzéseken túl az egyetemen a legnagyobb hangsúly a tudásbázis kialakításán van. A ZalaZONE parkban folyó gyakorlati képzésen duális vagy gyakornoki program keretében vehetnek részt műszaki szakos hallgatók. Az oktatás során magas színvonalú gyakorlati tudásra tehetnek szert, amellyel később könnyen el tudnak helyezkedni. Ugyanakkor lehetőségük nyílik arra is, hogy a ZalaZONE parkban működő cégeknél folytassák tovább munkájukat. A tesztpálya, valamint a körülötte létrejövő tudományos és innovációs park számos ipari szereplőnek biztosít pályahasználati, kutatás-fejlesztési lehetőséget, ezzel pedig új munkahelyek jönnek létre, amely kedvezően hat Zalaegerszegre és térségére. „Az új fejlesztő munkahelyek képesek a korábban elmaradott zalai innovációs és kutatás-fejlesztési mutatókat megfordítani” – mondta dr. Háry András, majd kiemelte: több olyan fejlesztési, ipari projekt valósult meg az elmúlt években, amelyet a beruházók kifejezetten azért hoztak Magyarországra, mert itt jön létre Európa egyik legkomplexebb tesztpályája. Számos nemzetközi egyetemi együttműködés is kialakult kifejezetten ennek köszönhetően. A ZalaZONE tizenkét, különböző szakterületen működő intézménnyel dolgozik közösen, melyek közül a Széchenyi István Egyetemmel meglévő partnerség a legszorosabb. Ezt a beruházásokon kívül mutatja, hogy a győri universitas tízfős zalaegerszegi mérnöki csapata folyamatosan dolgozik a tesztpályán és a kapcsolódó projekteken. Az együttműködések során olyan műszaki, ipari innovációk jönnek létre, amelyek jelentősen erősítik a magyarországi kutatás-fejlesztést. Ez is jelzi, hogy a ZalaZONE nagyszerű lehetőséget, működési teret biztosít a kutatói szférának, hogy összefogva újszerű eredményeket érjenek el. „A stratégiáknak mindig az a legszebb része, amikor megvalósulnak. Abban bízom, hogy ezt az utat tudjuk folytatni és befejezni, azonban egy ilyen ökoszisztémában minden projekt hozza a következőt, amihez pedig újabb kutatók, hallgatók, partnerek szükségesek. Ezért még több lehetőséget kívánok minden szereplőnek a következő tíz évre” – zárta gondolatait dr. Háry András.

  • Innováció és a szállodaipar kihívásai az Alumni Talk podcastban

    Az Alumni Talk podcast legújabb epizódjában a Széchenyi István Egyetem innovációösztönző tevékenységéről, startup programjairól, a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karról, illetve képzései kapcsán a turizmus és a szállodaipar aktuális kihívásairól is beszélgetünk vendégeinkkel, Vlasits Gergely szállodaigazgatóval és dr. Dőry Tibor tanszékvezető egyetemi docenssel. Tartson velünk! A Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karát hazai és nemzetközi szinten is jegyzett, tudományos minőséget képviselő szellemi központnak tartják a közgazdaság-, valamint a gazdálkodás- és szervezés tudományok területén. A jelentkezési adatok tükrében látható, hogy az üzleti és turisztikai képzésben attraktív, nagy piaci részesedést mondhat magának a kar. Győr jelentős ipari potenciálja és dinamikus fejlődése pedig biztos hátteret nyújt az angol nyelven is elérhető képzések gyakorlatorientáltságához. A kar vezetése célul tűzte ki, hogy hagyományaikra építve hallgatóbarát, rugalmas és innovatív képzésekkel, nemzetközi környezetben is versenyképes gazdasági szakembereket bocsásson ki. Hogyan érhető ez el? Az Alumni Talk 7. epizódjából kiderül. Vendégeink dr. Dőry Tibor tanszékvezető egyetemi docens és Vlasits Gergely, Széchenyi alumni, szállodaigazgató. Az epizód ide kattintva meghallgatható. Az izgalmas beszélgetések többek között arról is szólnak, hogyan tudja ösztönözni a hallgatók vállalkozásindítását és az innovációs szemléletmódot az alma mater, de tükrözve a Kautz Kar színességét a belföldi turizmus legaktuálisabb kihívásaival is foglalkozunk. Adásunkból például kiderül, hogyan hat a szállodaiparra az orosz-ukrán konfliktus vagy a pandémia, de a modernkori tehetséggondozás is szóba kerül, és kollégiumi élményekről szóló nosztalgiázásban sem lesz hiány.

  • Precíziós Agrártájoló: a leginnovatívabb technológiákkal találkoztak a mosonmagyaróvári hallgatók

    Az innovációk és a mezőgazdaság digitalizációja nyújtotta lehetőségek álltak a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári kara által megrendezett Precíziós Agrártájoló elnevezésű kiállítás fókuszában. Az eseményen a hazai agrárszektor legjelentősebb szereplői vettek részt. A hallgatók és az eseményre érkező középiskolás diákok a jövő technológiáival találkozhattak. A Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári kara nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a hallgatókat naprakész tudással vértezze fel, így az agrárium jövőjét jelentő precíziós gazdálkodás és digitalizáció is a fókuszban van. Ennek jegyében került sor a szakmai konferenciával egybekötött Precíziós Agrártájoló elnevezésű rendezvényre is, amelyre megtelt kiállítókkal és érdeklődőkkel az intézmény B épületének aulája. „A mai világban a legkorszerűbb technológiák ismerete, használata nélkül egyre nehezebb érvényesülni az agráriumban, melyekhez a gazdálkodóknak fel kell zárkózniuk. Ezt segítik az általunk nyújtott olyan innovatív képzések, mint a precíziós mezőgazdasági szakmérnök, az agrárdigitalizációs szakmérnök vagy a drónirányító és -adatelemző szakirányú továbbképzési szak. Ebből a szempontból is nagy előnyt jelent számunkra, hogy a Széchenyi-egyetem nagy hagyományokkal és rendkívül értékes tudással rendelkezik a precíziós mezőgazdaság, valamint a műszaki tudományok területén. Nem véletlen, hogy a mostani rendezvény középpontjában az agrárium jövőjét jelentő technológiák állnak” – mondta kérdésünkre dr. Vona Viktória főszervező, a precíziós mezőgazdasági szakmérnök képzés vezetője. A megnyitón dr. Szalka Éva kifejtette, hogy a rendezvény jó alkalom a cégeknek, szakmai szervezeteknek arra, hogy megismerjék a hallgatókat, akik később akár munkatársaik is lehetnek. Ladocsi Attila, az MKB Bank agrár- és élelmiszeripari üzletágának északnyugat-magyarországi vezetője arról beszélt, hogy az adatalapú digitális gazdálkodásra való átállást finanszírozással segítik. A csaknem 40 kiállító egyike a gépkereskedelemmel foglalkozó Agrotec Magyarország Kft. volt. A cég precíziós gazdálkodási termékekért felelős vezetője, dr. Virág István kérdésünkre elmondta: a kapcsolatépítés és a fiatalokkal való találkozás szándékával érkeztek. „Magam is erre a karra jártam, így tudom, hogy itt a legkorszerűbb technológiákat építik be a képzésbe. Ezt gyakorlati helyek biztosításával mi is támogatjuk” – fogalmazott. A rendezvényen több mezőgazdasági és élelmiszeripari szakközépiskola diákjai is vettek részt, így jöttek a győri Veresből, a pápai Batthyányból, a tatai Jávorkából, a velencei Entzből és Vépről is. A mosonmagyaróvári kar hallgatói közül szintén sokan érdeklődtek a kiállítás iránt. „Örültünk ennek a lehetőségnek, mert nagyon jó, hogy első kézből tudunk tájékozódni a modern technológiákról. Oktatóink a képzés során is arra törekszenek, hogy a legkorszerűbb tudást adják át nekünk” – válaszolta kérdésünkre a mezőgazdasági felsőoktatási szakképzésen elsőéves Marcsik Enikő.

  • ICARME 2022

    2022 június végén Portugáliában rendezik meg az ICARME konferenciát, amelynek kiemelt témája az egészségügyi digitalizáció, menedzsment és fenntarthatóság. A Digitális Fejlesztési Központ az eseményre két, az 5G-hez köthető témával jelentkezett: az egyik előadás a régió vállalataival történt felmérés eredményeit mutatja be, míg a másik az 5G hatását foglalja össze az egészségügyi fejlesztések esetén. A Digitális Fejlesztési Központ támogatása a GINOP-3.1.1-VEKOP-15-2016-00001 projekt keretében valósul meg.

Keresés

bottom of page