top of page

1793 találat

  • SZEnergy: A világ legjobbjai között a Széchenyi István Egyetem hallgatói versenycsapata

    A Széchenyi István Egyetem SZEnergy Team hallgatói csapata 4. helyezést ért el a Shell Eco-marathon autonóm programozási versenyén (Autonomous Programming Competition – APC). A fiataloknak többek között olyan híres egyetemet is sikerült maguk mögé utasítaniuk, mint a kaliforniai Berkeley. A csapat tagjait az intézmény Járműipari Kutatóközpontjában köszöntötték. A műszaki tudományterületeken élenjáró egyetem kiemelt feladatának tartja a gyakorlatorientált képzést és a tehetségek támogatását. A Széchenyi István Egyetemen működő SZEnergy Team a Járműipari Kutatóközpont mentorálásával tevékenykedő, elektromos járművek fejlesztésével és építésével foglalkozó hallgatói versenycsapat. Rendszeres résztvevője a világ egyik legnagyobb hallgatói megmérettetésének, a Shell Eco-marathonnak, amelynek idei autonóm programozási világversenyén 4. helyezést ért el. A versenyt online formában rendezték, s ennek keretében közel egy hónapon keresztül versenyeztek a győri hallgatók nap mint nap a világ 25 legjobb főiskolai és egyetemi csapatával. A SZEnergy Teamnek európai, ázsiai, amerikai intézmények között olyan híres résztvevőt is maga mögé sikerült utasítania, mint például a kaliforniai Berkeley University. „Minden tiszteletet megérdemel a széchenyis hallgatók teljesítménye, hiszen a verseny olyan szakmai komponenseket tartalmazott, amelyek a mai autonóm járműkutatások fókuszpontjainak nevezhetők: automatikus útvonalkövetés, dinamikus akadályelkerülés, energiaoptimalizálás. Ezek komoly kihívást jelentenek a profi kutatóknak, mérnököknek is, nemhogy a hallgatóknak, akik ráadásul színvonalas megoldásokkal oldották meg az összetett feladatokat” – fogalmazott dr. Bokor József professzor, a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjának elnöke, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumának tagja, aki személyesen is gratulált a győri csapat tagjainak. Mint mondta, szakmailag nagyon magas mércét ugrottak meg a fiatalok, ami az elméleti tudás mellett jelentős gyakorlati felkészültségről is árulkodik. A professzor utalt arra is, hogy a Széchenyi-egyetem hallgatóinak érdemes élni az intézmény által biztosított lehetőségekkel, hiszen a csapat tagjának lenni, és ott innovatív feladatokat megoldani, nemzetközi szinten versenyezni később a munkaerőpiacon is hatalmas előnyt jelent. Az autonóm programozási versenyen fontos szempont, hogy a hallgatók a legmodernebb technológiákat segítségül hívva oldják meg az iparág szempontjából releváns kihívásokat. A feladat ezúttal az volt, hogy a résztvevők virtuális járművükkel egy városi szimulációs környezetben megtaláljanak 15 előre elhelyezett célpontot, lehetőleg minél rövidebb idő és táv alatt, minimalizálva a jármű energiafelhasználását. Arra is ügyelniük kellett, hogy a futam során minden közlekedési szabályt betartsanak. „Óriási sikerélmény számunkra az elért negyedik helyezés, amiért keményen megdolgoztunk, de közben rengeteget tanultunk, sok-sok tapasztalattal gazdagodtunk” – fogalmazott Mesics Mátyás, a SZEnergy Team autonóm részlegének fejlesztője. Hozzátette, örülnek a sikernek, de már a következő feladatra összpontosítanak, júliusban ugyanis egy újabb nemzetközi verseny következik. „Az európai és afrikai hallgatói csapatok részvételével zajló franciaországi megmérettetés már nem online, hanem személyes részvétellel zajló esemény lesz. Ott a saját valódi járművünkkel fogunk versenyezni, és olyan kihívásokra kell felkészülnünk, mint az autonóm pályakövetés, az önálló parkolás és az akadályok elkerülése” – emelte ki a Széchenyi István Egyetem végzett mérnökinformatikus hallgatója. Az autonóm programozási verseny online elérése: https://www.makethefuture.shell/en-gb/shell-eco-marathon/2022-programme/virtual/autonomous

  • A világ alulnézetből – Havasi Dániel fényképeiből nyílt kiállítás a Széchenyi István Egyetemen

    A kétirányú migráció témaköre foglalja keretbe a Havasi Dániel fotográfus felvételeiből a Széchenyi István Egyetemen nyílt kiállítást. Az embereket és arcokat a középpontba állító fényképek kilenc országban készültek, többek között Iránban, Algériában, Japánban és a magyar–szerb határon. Átszellemülten motorozó férfiak Teheránban, zsúfolt vendéglátóhely Tokióban, véres ingben tiltakozó tüntető Párizsban – három jellegzetes felvétel arról a kiállításról, amely Havasi Dániel fotóiból nyílt a Széchenyi István Egyetem győri Új Tudástér épületének karzatán. A tárlat megnyitó ünnepségén Orosz-Barczi Réka, az egyetem Nemzetközi Programok Központjának vezetője arra hívta fel a figyelmet: a fotográfus munkáiból Harnóczy Örs fotóművész szerkesztésében Alulnézet címmel egy album is megjelent, amelynek kétirányú migráció által inspirált képei a világ 21 országában készültek. A kiállítás az e kötetben szereplő felvételekből villant fel harmincat, amelyek kilenc országot mutatnak meg Japántól az Egyesült Államokon át Marokkóig. Az alkotó úgy fogalmazott róluk: a művek nem egy konkrét projekt eredményei, hanem több, 2011 és 2020 közötti utazás termései. „Az utolsó nagyobb utam a koronavírus-járvány első, felívelő szakaszára esett. Utána a korlátozások miatt is úgy éreztem, hogy nem a további utazások, hanem az összegzés ideje jött el” – indokolta a könyv és a kiállítás ötletét Havasi Dániel, aki az Alulnézet cím magyarázataként elmondta: fotói nem mindig vidám embereket és helyszíneket ábrázolnak, és nem az a szempont vezette, hogy utazásra csábítson általuk. A fotográfus úgy vélte, a migráció témája adhat keretet a sokféle fényképnek, amennyiben tudatosul bennünk az a vélemény, amit 2018-ban egy varsói ismerősétől hallott: mások nagyon is tisztában vannak vele, míg mi gyakran hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a többi kontinenssel összehasonlítva még mindig Európában a legjobb élni. „Bízzunk benne, hogy ez a jövőben is így lesz” – tette hozzá. Ebből a megfontolásból került két olyan különösen időtálló fotó is a falakra, amelyek a 2015-ös menekültválság idején készültek a szerb–magyar határon, de több másikat is ez a kérdéskör inspirált. „Ebből a szempontból kifejezetten érdekes például Marokkó, amelynek tengerpartján több tízezer nyugat-európai telepedett le, akik zárt kolóniákban élnek az óceánparton. Egyszerre befogadó és kibocsátó országról van tehát szó” – említett egy érdekes aspektust Havasi Dániel. A tárlat június végéig tekinthető meg.

  • Német fiatalokkal közösen kutattak a Széchenyi István Egyetem közlekedésmérnök szakos hallgatói

    A Széchenyi István Egyetem és az Ostfaliai Alkalmazott Tudományok Egyeteme együttműködésében valósul meg évről évre az a program, amelyen a magyar és a német hallgatók együtt keresik a választ egy adott közlekedési problémára. Az idén Győrben rendezték az egyhetes versenyt, amelyen az intézmény kampuszával kapcsolatos közlekedési javaslatokat vártak a fiataloktól. „Hosszú idő óta kitűnő kapcsolatot ápolunk az Ostfaliai Egyetemmel, és közös programunkban a német és a magyar fiataloknak kínálunk szakmai fejlődési lehetőséget, illetve nemzetközi kitekintést szakterületük aktuális ismereteiről” – mondta el dr. Horváth Balázs, a Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karának dékánja, aki diákként maga is egy félévet töltött a németországi intézményben. Hozzátette, a hallgatók megismerhetik, hogy az általuk tanultakat egy másik országban milyen módon, milyen hangsúlyokkal tanítják, és a megszerzett tudást miként tudják alkalmazni. A páratlan években tíz magyar hallgató látogat Németországba, míg a páros esztendőkben tíz német fiatal érkezik Győrbe. Az idén tehát a Széchenyi-egyetem látta vendégül az Ostfaliai Egyetem hallgatóit, akik az egyhetes együttlét során vegyes csapatokban tevékenykedtek, megtekintették az érintett helyszíneket, kidolgozták javaslataikat, a zárónapon pedig bemutatták ötleteiket a megoldandó problémával kapcsolatban. Legutóbb Németországban egy használaton kívüli villamosmegállót kellett funkcionálisan újragondolni, az idei feladat pedig a győri központi kampusz és az egyetem Külső Kollégiuma közti közlekedés javítása volt. A fiatalok a prezentációkat versenyszituációban mutatták be, amelyeket a két egyetem oktatói értékeltek, a szakmaiság, megvalósíthatóság, fenntarthatóság szempontjából. Dr. Horváth Balázs kifejtette, minden évben új hallgatókat vonnak be a programba, amellyel alapvetően a közlekedésmérnököket célozzák meg, de volt olyan év, amikor építőmérnök-jelöltek is szép számmal képviseltették magukat. A dékán kiemelte, azon túl, hogy a két egyetemen tanuló ifjú szakemberek gyakorlati tapasztalatot szereznek egy aktuális szakmai probléma megoldását illetően, nemzetközi közegben is megmérettethetik magukat, és értékes kapcsolatokat alakíthatnak ki. „Rendkívül hasznos volt ez az egy hét, és különösen izgalmasnak találtam a feladatot, hogy hallgatóként egy hallgatókat érintő kérdéssel foglalkozzunk. Beleástuk magunkat a témába, és olyan alternatív javaslatokat dolgoztunk ki, amelyek egyszerűbbé teszik a Külső Kollégium és a kampusz közötti közlekedést” – fogalmazott Ashok Mallineni, az Ostfaliai Egyetem hallgatója. Az általuk megfogalmazott megoldási javaslatok között elsősorban olyan fenntartható, zöld közlekedési alternatívákat említett, amelyek az autós forgalom csökkentését, a kerékpáros és a tömegközlekedés erősítését szolgálná. „Nagyon pozitív benyomást tett rám a Széchenyi István Egyetem, amelynek győri kampuszán minden megtalálható, ami csak az egyetemi évek alatt kell. A tanulás, a szórakozás, a közösségi élet egy helyen biztosított, a folyók közelsége ráadásul különleges hangulatot ad mindehhez” – fogalmazott kérdésünkre a vendéghallgató. Kiemelte, Győr belvárosa is magával ragadó, legjobban az autómentes sétálóövezet tetszett neki. Mint mondta, roppant hasznos volt számára ez a hét, nem csak szakmai értelemben, de a kapcsolatépítés tekintetében is. Hasonlóan pozitívan értékelte az együtt töltött időt Ashok magyar csapattársa, Kiss Kinga: „Izgalmas és tanulságos volt a külföldi hallgatókkal közös munka, mert egy más szemléletet ismerhettem meg. Egymás világlátását bővítettük az által, hogy eltérő szempontokból világítottunk meg egy-egy problémát” – emelte ki a Széchenyi-egyetem elsőéves közlekedésmérnök hallgatója. Hozzáfűzte, a közös munka során nagyon jó emberi kapcsolatok is kialakultak, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy egy-egy szakmai kérdést a későbbiekben is megvitassanak egymással.

  • Az ország első pizzaautomatáit helyezték üzembe a Széchenyi István Egyetemen

    Újabb szolgáltatással bővültek a hallgatók, a munkatársak és a vendégek lehetőségei a Széchenyi István Egyetemen: a Bridge Hallgatói és Oktatói Klubban, valamint a Külső Kollégiumban üzembe helyezték az ország első pizzaautomatáit. A Széchenyi István Egyetem idén februárban adta át az európai uniós támogatásból felújított Bridge Hallgatói és Oktatói Klubot. A győri campus tőszomszédságában, a Mosoni-Duna partján található létesítmény az elmúlt hónapokban újra rendkívül népszerűvé vált, nagyon sokan látogatták a koncerteket, a SZEN rendezvényeit, és minden bizonnyal a nyári Bridge Garden is rengeteg érdeklődőt vonz majd többek között a Bagossy Brothers Company, a Carson Coma vagy ByeAlex fellépésének köszönhetően. Bakk-Tóth Anikó, a Get&Go Pizza Kft. projektvezetője szerint éppen a helyszín közkedveltsége indokolta, hogy itt állítsák üzembe hazánk első pizzaautomatáját. Azóta pedig már a második berendezés is működik az egyetem győri, Mészáros Lőrinc utcai Külső Kollégiumában. „A gépek a hét minden napján, nulla–huszonnégy órában működnek, azaz például egy buliban akár éjjel is gyorsan tud meleg ételt venni, aki megéhezik” – mondta a szakember. A francia gyártmányú berendezés működési elve egyszerű. Amikor a vásárló az érintőképernyőn kiválasztja, mit szeretne, az automata a hűtőrészből kiveszi a megfelelő, elősütött pizzát, átviszi a sütőrészre, ott a dobozból kiemeli, beteszi a sütőbe, majd három perc alatt, 250 fokon készre süti. Ezt követően visszateszi a dobozba, és úgy adja ki a vevőnek. Négyféle pizza kapható: margherita 1990, prosciutto, diablo és magyaros pedig 2190 forintért. Fizetni bankkártyával lehet. „A Széchenyi István Egyetem rendkívül sokat tesz azért, hogy a hallgatók számára sokféle, európai színvonalú szolgáltatást nyújtson. A pizzaautomaták felállítása újabb példát jelent erre, ami ráadásul nemcsak az egyetemi polgárok, hanem az ide érkező látogatók, vendégek számára is előnyös” – fogalmazott Maczkó Márton, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke.

  • Ismét kézilabda MEFOB-ot rendez a Széchenyi István Egyetem: szurkoljunk együtt június 7-8-án!

    Az idei már az egymást követő nyolcadik alkalom, hogy a Széchenyi István Egyetem rendezheti meg a Magyar Egyetemi–Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) kézilabdadöntőjét. A hat-hat legjobb női és a férfi hallgatói csapat részvételével zajló tornát az intézmény győri kampuszán rendezik június 7-én és 8-án. A Széchenyi István Egyetem elkötelezett az egészséges életmód és a sport népszerűsítése mellett. Az intézmény sporttudományi képzései mellett a hallgatók mindennapjaiban is jelen van a sport, s az egyetemi sportegyesületek és a sportlétesítmények is kitűnő lehetőséget biztosítanak a mozgásra. Az egyetem sportegyesülete, a SZESE saját kézilabda-szakosztállyal rendelkezik, Győrben pedig különösen is nagy hagyományai vannak a sportágnak, a város hosszú ideje a kézilabdázás fellegvára. A Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség felkérésére idén is Győrben, az Egyetemi Edzőcsarnokban, illetve a Győr Városi Egyetemi Csarnokban várják a szervezők izgalmas csatákra a vendégegyetemek hallgatóit. A mérkőzéseket június 7-én, kedden 9:00–18:00, míg június 8-án, szerdán 9:00–14:30 óra között rendezik. A hivatalos megnyitót az első napon 15:00 órától, míg az eredményhirdetést a második napon ugyanebben az időben tartják. Részt vevő csapatok: Férfi csapatok: · Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem · Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Eger · Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, Budapest · Neumann János Egyetem, Kecskemét · Pécsi Tudományegyetem · Széchenyi István Egyetem, Győr Női csapatok: · Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem · Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Eger · Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest · Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, Budapest · Pécsi Tudományegyetem · Szegedi Tudományegyetem A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a jó hangulatúnak és színvonalasnak ígérkező meccsekre. Szurkoljunk együtt a Széchenyi István Egyetemen!

  • Nemzetközi sikerek a Széchenyi-egyetem Széll Kálmán Közgazdasági Adattudományi Szakkollégiumában

    A Széchenyi István Egyetem legfiatalabb szakkollégiuma, a mindössze féléves Széll Kálmán Közgazdasági Adattudományi Szakkollégium a rövid idő ellenére is szép sikereket tud felmutatni. Ezekből az intézmény nemzetközi hallgatói is jelentősen kivették a részüket: kutatási és publikációs tevékenységet folytatnak, konferenciákon szerepelnek, a tavaszi Tudományos és Művészeti Diákköri Konferenciáról pedig több első és második helyet is elhoztak. A Széll Kálmán Közgazdasági Adattudományi Szakkollégium egy jelentős együttműködés révén, a Digitális Jólét Program, valamint a Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont támogatásával valósult meg a Széchenyi István Egyetemen. Célja az adattudomány, adatszabályozás és az adatgazdaság iránt érdeklődő hallgatók tehetséggondozása, kutatási tevékenységük segítése, valamint az utánpótlás-nevelés. „Izgalmas és mozgalmas volt az első néhány hónap, de nagy öröm, hogy ezalatt a rövid idő alatt is szép sikereket értek el hallgatóink” – mondta el dr. Buics László, a szakkollégium programigazgatója, az egyetem Marketing és Menedzsment Tanszékének adjunktusa. Hozzátette, a szakkollégium népszerűsége várakozáson felüli, eddig 25 tagot számlál, és az érdeklődés folyamatos. „A fiatalokkal saját kutatási és publikációs projekteket végzünk, amelynek eredményeként jelenleg öt konferenciacikkünk vár prezentációra” – fogalmazott dr. Buics László. Kiemelte, az első prezentációjuk színvonalát mutatja, hogy a zsűri értékelése szerint a mesterképzésben résztvevő hallgatók PhD-szintű előadást tartottak. A közeljövőben a fiatalok olyan jelentős nemzetközi programokon szerepelnek, mint az IMCSM 2022 – Nemzetközi Stratégiai Menedzsment Konferencia, valamint a Cognitive InfoCommunications Konferencia. A programigazgató külön kitért a Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti Diákköri Konferenciájára (TMDK), amelyen a szakkollégium hét tagja szerepelt, közülük öten angol nyelvű anyagot készítettek. Az intézmény nemzetköziesítési törekvéseinek eredményét is jól mutatja, hogy a négy díjazott közül ketten is nemzetközi hallgatók. Első helyezést ért el Lukács Bence (konzulense dr. Eisingerné dr. Balassa Boglárka) marketing és kommunikáció szekcióban, szintén első lett a bangladesi Md Abdullah Al Mamun (konzulense dr. Buics László) logisztika-hatékonyság szekcióban. Második helyet szerzett Molnár Péter (konzulense dr. Tóth Árpád, Suta Alex) gazdaságpolitikai kérdések szekcióban, valamint a jordániai Marah Almelhem (konzulense dr. Süle Edit) logisztika-aktualitások szekcióban. Angol nyelvű anyagot nyújtott be a libanoni Chadi Mourad, Kiss Attila és az indonéz Adhie Prayogo is. „Utóbbi nemzetközi hallgató a tavaly őszi TMDK-n szerzett első helyet és nyerte el a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány Hallgatói Ösztöndíját, Marah Almelhem pedig jó eséllyel bekerülhet az angol doktori programba” – fűzte hozzá az adjunktus. A szakkollégium a mentorálás mellett elkezdte az angol nyelvű adattudományos, ismeretterjesztő programok szervezését is, amelyek iránt tagságon túlmutató az érdeklődés. „A távlati célunk nem pusztán a létszám növelése, hanem egy olyan tényleges kutatóműhely kialakítása, amelyben a hallgatók aktívan részt vesznek. Emellett szeretnénk hálózatosodni, más egyetemekről is hallgatókat bevonzani, vagyis országos szintre nőni” – vázolta a szakkollégium jövőképét dr. Buics László. A Digitális Jólét Program és a Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont izgalmas kutatási témákkal, nemzetközi kapcsolatrendszerrel és anyagi támogatással járul hozzá ahhoz, hogy a hallgatók szakkollégiumi keretek között, innovatív módon merjenek gondolkozni, mint ahogy annak idején a névadó Széll Kálmán is, csak most olyan témákat fejtegetve, mint a Mesterséges Intelligencia Stratégiában is megjelenő adattárca vagy a magyar kis- és középvállalkozások adatintenzívebb működése. Dr. Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője és a Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont vezetője elmondta: „Bízom abban, hogy a szakkollégium jelentős mértékben hozzá fog járulni ahhoz, hogy három-négy éven belül a jelenleginél nagyságrendekkel több olyan közgazdász legyen Magyarországon, akik nemzetközi szinten, versenyképes módon tudnak adatról, adathasznosításról, adatintenzitásról beszélgetni, gondolkodni, kutatni, ezzel is támogatva a magyar kormány abbéli ambícióját, hogy adatgazdasági szempontból versenyképesek legyünk.” A Széll Kálmán Közgazdasági Adattudományi Szakkollégiumba továbbra is várják a csatlakozni vágyókat, akik ITT tudnak jelentkezni.

  • Példát mutattak a járvány idején: a Széchenyi István Egyetem elismerte önkéntes hallgatóit

    A Széchenyi István Egyetem csaknem 400 hallgatója segítette koronavírus-járvány elleni védekezést az elmúlt másfél évben. Az intézmény jó hangulatú bográcspartit szervezett számukra, amelyen oklevéllel ismerte el áldozatos munkájukat, a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház, az Országos Mentőszolgálat Győr-Moson-Sopron megyei szervezete és a győri önkormányzat vezetőinek jelenlétében. „Az elmúlt hónapokban leggyakrabban mintavételeket végeztem kiszálláson, illetve statikus pontokon, de egy alkalommal a call centerben is dolgoztam. Nagyon szerettem segíteni az embereknek, akik rendkívül hálásak voltak” – mondta kérdésünkre Jakab Léna, a Széchenyi István Egyetem szülésznőnek tanuló hallgatója azon a bográcspartin, amit az intézmény köszönetképpen szervezett azoknak, akik a koronavírus-járvány idején segítették a védekezést. Ott volt a gazdaságinformatikus szakos Fábiánkovits Ádám is, ő az oltópontokon adminisztratív feladatokat látott el napi 12 órában. „Éreztük, hogy szükség van ránk, ami nagyon jólesett” – jegyezte meg. A rendezvényre megtelt a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub, ami nem csoda, hiszen az egyetem összesen 358 hallgatója csaknem 10 ezer napnak megfelelő munkaórát dolgozott az elmúlt másfél évben, egészen idén április közepéig. Ezek az adatok dr. Zseni Anikó oktatási rektorhelyettes beszédéből derültek ki, aki felidézte: először, 2020 novemberében az egészségügyi tagozaton tanulók kirendelése történt meg a szűrésekre és a járóbetegellátásba, majd tavaly januártól az egyetem átvette az Országos Mentőszolgálat önkénteseinek Győr-Moson-Sopron megyei szervezését is. Az újabb fontos állomást 2021 áprilisa jelentette, amikortól az intézmény hallgatóival segítette a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház oltópontjának működését. A diákok nemcsak ott, hanem a mosonmagyaróvári, a soproni és a veszprémi kórházban is segítettek, és sokatmondó az is, hogy több mint 20 ezer mintavételben segédkeztek, amihez több mint 100 ezer kilométert tettek meg. „A legintenzívebb időszakban akár négy héten át heti hat napban dolgoztak” – hangsúlyozta dr. Zseni Anikó, külön kiemelve Máté Eszternek, az Egyetemi Szolgáltató Központ és Kollégium vezetőjének és Maczkó Mártonnak, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnökének toborzó tevékenységét. „Köszönjük azt az áldozatot, amit értünk, mindannyiunkért hoztak. Munkájuk, segítségük, összefogásuk példaértékű számunkra. Büszkék vagyunk önökre” – fordult valamennyi jelenlévőhöz. A hallgatók helytállásának fontosságát mutatja, hogy a rendezvényen személyesen köszönte meg a segítséget Fogarasi Zoltán, az Országos Mentőszolgálat Győr-Moson-Sopron megyei vezető mentőtisztje, prof. dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere és a teljes kórházi vezetés: dr. Jávor László főigazgató, dr. Villányi Balázs, orvos-igazgató, Limbach Viktor stratégiai igazgató és Kamper Ildikó ápolási igazgatóhelyettes. Fogarasi Zoltán és dr. Villányi Balázs beszédében megjegyezte: jó volt látni reggelente a fiatalok mosolygós arcát, amiből erőt, lelkesedést tudtak meríteni. A bográcspartin a hallgatók az egyetem elismerő oklevelét vehették át. Nem ez volt az első kitüntetés, amit önkéntes munkájukért kaptak: tavaly a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége díszoklevélben részesítette őket, amit Varga Judit igazságügyi miniszter adott át, míg a győri kórháztól Petz Aladár Kórházért díjat kaptak. Képek az eseményről. (Galéria: Horváth Márton)

  • Megkezdi Egészségtechnológiai Campusa kialakítását a Széchenyi István Egyetem

    A Széchenyi István Egyetem rendkívül fontosnak tartja, hogy nemzetközi színvonalú oktatási és kutatás-fejlesztési tevékenységgel, valamint minőségi szolgáltatásokkal szolgálja a térség és az ország fejlődését. Az intézmény ennek jegyében kezdi meg Egészségtechnológiai Campusa kialakításának első ütemét nyáron. A Zrínyi utcai volt kórház Győr egyik meghatározó létesítményegyüttese. Az ingatlan korábban a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház telephelye volt, majd a vagyonjuttatási törvény értelmében tavaly novemberben a Széchenyi István Egyetem vette birtokba. Az intézmény a 2,7 hektáros, 15 épületből álló ingatlanon Egészségtechnológiai Campust hoz létre, ahol az oktatás, a kutatás-fejlesztés és a szolgáltatások egy helyen lesznek megtalálhatók. Mindebben olyan kiváló partnerekkel működik együtt, mint a Petz-kórház és a Semmelweis Egyetem. A beruházás első lépéseként a kétszintes, csaknem 700 négyzetméteres a Q épület rekonstrukciójára kerül sor. Emellett megkezdődik a környezet rendezése is, miközben zajlik a rossz állapotú, esetenként balesetveszélyes épületek felmérése, illetve a tervek elkészítése. A Széchenyi István Egyetem a Q épület megújítása során a műemléki környezet megóvására, a fogyatékosággal élők számára az akadálymentesítés biztosítására, valamint energiatakarékos műszaki megoldások alkalmazására törekszik. A tervek véglegesítését követően a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás a tervek szerint júniusban indulhat el. A rekonstrukció várhatóan decemberre fejeződik be. Mint ismert, a Széchenyi István Egyetem – fontosnak tartva a bajba jutottak segítését – idén márciusban felajánlotta és előkészítette Zrínyi utcai ingatlanát az ukrajnai háború elől hazánkba menekült családok, gyermekek befogadására, együttműködésben a győri önkormányzattal. Az eddig ott tartózkodókat a győri önkormányzat a jövőben másutt szállásolja el, tekintve, hogy a létesítményegyüttes építési munkaterület lesz.

  • Kutatócsoport alakult a Széchenyi István Egyetemen a fenntartható halgazdálkodásért

    A Széchenyi István Egyetem (SZE) kiemelt célja a környezeti fenntarthatóság elősegítése, amellyel az intézmény számos kutatása is foglalkozik. Az AM-SZE Természetesvízi Halgazdálkodás Kutatócsoport az Agrárminisztérium (AM) és az egyetem megállapodása alapján jött létre. Az Agrár- és Élelmiszeripari Kutatóközpont keretében május elejétől működő szervezeti egység létrehozásának célja a természetesvízi halgazdálkodás tudományos kérdéseihez kapcsolódó kutatás, valamint a hazai vízgazdálkodási és természetvédelmi célú beavatkozások segítése. A halak vándorlásának világnapján a kutatócsoport bemutatkozása mellett haltelepítést is tartottak a Szigetközben. A halak vándorlásának világnapját ötödik alkalommal rendezték meg idén a holland World Fish Migration Found kezdeményezésre. A globális rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a vízfolyások átjárhatóságának és a halak szabad vándorlásának jelentőségére. A vízlépcsők és duzzasztógátak építésének egyik következménye ugyanis a folyók átjárhatóságának megszakadása, ami érzékenyen érinti a vándorló halfajok populációinak fennmaradását és a folyami vízrendszerek biológiai sokféleségének megőrzését. „Ez a probléma a Duna mentén valamennyi országban tetten érhető, akárcsak a Szigetköz vízrendszerében a bősi vízlépcső üzemeltetése és a Duna vízhozamának elterelése következtében. A folyami halak számára átjárható ökológiai folyosó helyreállítása továbbra is aktuális fejlesztési feladat. Ez a problémakör hangsúlyosan jelenik meg a kutatócsoport tervezett tevékenységében is” – fogalmazott dr. Guti Gábor tudományos főmunkatárs. Hozzátette, fontos feladatnak tekintik a halbiológiai monitorozás fejlesztését, ezért egy átfogó telemetrikus monitorozó rendszer infrastruktúrájának kiépítésével tárják fel a vándorló halfajok útvonalait, illetve értékelik a helyreállítandó folyami ökológiai folyosó működését. A halak vándorlásának világnapja alkalmából a Széchenyi István Egyetem kezdeményezésére a dunaszigeti denkpáli hallépcsőnél száz kilogramm kecsegét – 117 egyedet – telepítettek a Dunába a Magyar Országos Horgászszövetség és a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége támogatásával. A kecsegét az 1990-es évek kezdetéig még jelentős mennyiségben fogták a szigetközi halászok, de a bősi vízlépcső üzembehelyezését követően egy éven belül gyakorlatilag eltűnt a Gönyű feletti folyószakaszon. A kecsege ma már nem fogható és veszélyeztetett halfaj. Az AM-SZE Természetesvízi Halgazdálkodás Kutatócsoport tevékenységével változtatni kíván ezen a helyzeten. A folyami ökológiai folyosó helyreállítására irányuló törekvések sikerét jelezheti, ha a Szigetközben újra megjelenik a kecsege önfenntartó populációja. A szakmai program keretében dr. Guti Gábor mellett Heilmann Diana, az EU Duna Régió Stratégia „Vízminőség” szakmai terület szakértője és Kertész József, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Éduvízig) munkatársa tartott előadást. A szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy globálisan a vándorló folyami halpopulációk mennyiségi mutatói 76 százalékos csökkenést jeleznek 1970 óta Európában. Magyarország évszázadokon keresztül híres halbősége is jelentősen megfogyatkozott. A legtöbb folyóvízi halfaj normális életmenetéhez és eredményes szaporodásához elengedhetetlen az eltérő élőhelyi adottságú folyószakaszok közötti migráció, ezért a vándorlási útvonal széttagolása számos halfaj lokális eltűnéséhez és általában a halfauna összetételének megváltozásához vezet. Mint elhangzott, korunk környezetpolitikájának egyik legfontosabb célkitűzése a fenntartható fejlődés hosszú távú kialakítása, és ennek környezetvédelmi vetülete a környezet fenntartható használata. Az Agrárminisztérium és a Széchenyi István Egyetem együttműködésében létrejött kutatócsoport tudományos munkájával – amelynek koncepcióját az „Insula Magna – Komplex Vízgazdálkodási és Fenntartható Fejlesztési Program” keretében dolgozták ki – éppen ehhez a törekvéshez kíván hatékonyan hozzájárulni. „A kutatások eredményei fontos tervezési alapadatokat biztosítanak az elveszett élőhelyek helyreállítására irányuló beavatkozások műszaki terveinek elkészítéséhez és a hatékonyabb halátjárók fejlesztéséhez. Az egyetemi kutatók, valamint az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az Éduvízig szakembereinek együttműködésével megfelelő tudás áll rendelkezésre a szigetközi természeti erőforrások és a vándorló halak védelméhez szükséges intézkedések megalapozásához” – zárta dr. Guti Gábor.

  • A Széchenyi István Egyetemen elindult a Huawei több tízmillió forintos ösztöndíjprogramja

    Az UNESCO Felsőoktatási Világkonferenciája alatt jelentették be Barcelonában, hogy a Huawei Technologies Hungary globális egyetemi együttműködési programjába bekerült a győri Széchenyi István Egyetem. A SEEDs ösztöndíjprogram célja a tehetséggondozás, valamint az 5G ipari felhasználásával – például a vasúti logisztika, a gyártás és a raktározás területén – kapcsolatos hallgatói kutatások támogatása. A több tízmilliós forintos ösztöndíjalap olyan hallgatói projektekre is fordítható, amelyek magában foglalják a tesztalkalmazások fejlesztését is, többek között a Huawei saját operációs rendszerére, a Harmony OS-re. Az UNESCO Felsőoktatási Világkonferenciájának adott otthont Barcelona, ahol bejelentették, hogy a győri Széchenyi István Egyetem csatlakozik a Huawei globális ösztöndíjprogramhoz, amelynek részeként több tízmillió forintos alapot hoznak létre az egyetem hallgatói számára. A Huawei SEEDs Ösztöndíjprogramot 2021-ben indították el Európában, tizenkét országban, hogy a legtehetségesebb és legambiciózusabb diákokat segítsék karrierjük fejlődésében. A bejelentés mellett az egyetem és a vállalat megújította 2016-ban kötött stratégiai partnerségi megállapodását is, amelyet dr. Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi rektorhelyettese, docense és Radosław Kędzia, a Huawei közép- és kelet-európai, valamint az északi országokat felölelő vállalati régió alelnöke írtak alá. Radosław Kędzia a barcelonai konferencián elmondta: „A Huaweinél fontosnak tartjuk, hogy megismertessük a legújabb technológiákat a fiatal tehetségekkel, és megmutassuk nekik, hogyan változtathatja meg a tudomány és a technológia a világot. 2008-ban világszerte elindítottuk tehetségfejlesztő tanulmány programunkat, a Seeds for the Future-t, amelyben eddig mintegy 3500 európai diák vett részt nagy sikerrel, Ezért úgy döntöttünk, hogy a SEED-et kiterjesztjük és létrehozzuk egy globális ösztöndíjprogramot is. Magyarországon a győri egyetemmel a legkorábbi az intézményes együttműködésünk, kiváló oktatási, vállalati és kutatási munkát végeznek.” A Széchenyi István Egyetemen indult program keretében azokat a hallgatók, hallgatói csapatok és mentoraik által indított projekteket támogatják majd az ösztöndíjalapból, amelyek a mobilkommunikációs 5G ipari felhasználására keresnek megoldásokat, egyebek mellett a vasúti logisztika, a gyártás vagy a raktározás terén. A projektmunka magában foglalja tesztalkalmazások fejlesztését is, többek között a Huawei saját operációs rendszerére, a Harmony OS-re. „Köszönettel tartozunk a Huaweinek, hogy pénzügyi és szakmai segítséggel támogatja fiatal tehetségeinket és az egyetemi kutatómunkát. A mostani lépés újabb fontos mérföldköve az egyetem és a vállalat együttműködésének. 2014 óta tartó együttműködésünk, majd 2016-ban aláírt stratégiai partnerségünk számos területen járult hozzá ahhoz, hogy az oktatás még magasabb színvonalú lehessen és hallgatóink naprakész, gyakorlati tudást szerezhessenek a legújabb technológiák területén is” – hangsúlyozta dr. Lukács Eszter. A Huawei és a Széchenyi István Egyetem együttműködése 2014-ben indult az első magyarországi Seeds for the Future programmal, melynek keretében számos diák jutott el tanulmányi útra Kínába. 2016-ban a vállalat egy nagy számítású kapacitású számítógépet adományozott az egyetemnek, majd 2020-ban a Széchenyi István Egyetemen is elindult a Huawei ICT Academy oktatási programja, amely lehetőséget biztosít arra, hogy az oktatók és a hallgatók megismerkedjenek az 5G technológiával kapcsolatos vagy az iparágban használt, hálózati eszközök felhasználásához köthető, továbbá a big data és mesterséges intelligencia témakörébe tartozó új perspektívákkal, irányzatokkal. A vállalat évek óta segíti az egyetem távközlési világnapi konferenciájának létrejöttét, technológiai roadshow-kat szerveznek közösen a hallgatóknak. A Huawei a tehetségek szolgálatában A Huawei világszerte mintegy 2000 egyetemmel van partnerségben, hogy támogassa a jövő IKT-szakembereit. Magyarországon a Huawei 2014-ben indította el a Seeds for the Future programot, melynek keretében 75 magyar diák látogathatott el Kínába, és tekinthetett be a vállalat sencseni központjában az élvonalbeli IKT-megoldásokkal. 2020 és 2022 között több mint százötven magyar diák vett részt az Online Seeds programban. A Seeds for the Future program célja, hogy fejlődési lehetőséget, iránymutatást adjon az IKT-iparág tehetségeinek a szakterületeiken. A hallgatók megismerkedhetnek az IKT-iparág fejlett technológiáival, és specifikus szakértelmet és készségeket halmozhatnak fel, hozzájárulva a globális IKT-iparág fejlődéséhez. A megállapodás aláírása kapcsán dr. Lukács Eszterrel készült két videó megtekinthető a Széchenyi István Egyetem YouTube-csatornáján itt és itt.

  • Közös koncert – A Széchenyi István Egyetem hidat épít Győr és Iowa között

    Az Észak-iowai Állami Egyetem fúvósegyüttese a Széchenyi István Egyetem fúvószenekarával, a Győr Symphonic Banddel adott közös koncertet az Egyetemi Hangversenyteremben. Megnyitóbeszédében dr. Lukács Eszter, a Széchenyi-egyetem nemzetközi rektorhelyettese hangsúlyozta, mint egy erős szárnyú madár, úgy teremt egyensúlyt a művészeti képzés a műszaki tudományok terén élen járó Széchenyi-egyetemen. A Széchenyi István Egyetem szélesre tárja a kapukat a nemzetközi hallgatók és oktatók előtt, emellett dinamikusan erősíti külföldi partnerkapcsolatait is. Mindezzel valódi nemzetközi környezetet biztosít az itt tanulóknak. Ennek is köszönhető, hogy a globális hallgatói közösség folyamatosan erősödött az elmúlt években. Jelenleg már 65 országból mintegy 800 külföldi fiatal jár a Széchenyi-egyetemre. Az intézmény vendégeként érkezett Győrbe az Észak-iowai Állami Egyetem fúvósegyüttese is, amely a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Győr Symphonic Banddel adott közös koncertet az Egyetemi Hangversenyteremben hétfőn. „Hisszük, hogy a zene hidat képez a kultúrák között, ezt építjük a mai estén” – mutatott rá köszöntőjében dr. Hontvári Csaba, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának dékánja. A közös koncert egyedülálló élménnyel gazdagította a közönséget. A Győr Symphonic Bandet Szabó Ferenc karnagyként irányította. (Fotógaléria: Széchenyi István Egyetem/Májer Csaba József) A dékán elmondta, az amerikai együttes már korábban felfigyelt a győri zenészek színvonalas teljesítményére, s ezért kezdeményezték, hogy európai turnéjukon közös esten léphessenek fel a győri együttessel is. A Széchenyi István Egyetem számára rendkívül fontos, hogy nemzetközi színvonalú és angol nyelven is választható képzései mellett a globális értékeket a kultúra terén is közvetítse polgárai felé, s olyan egyedülálló élményekkel gazdagítsa a hallgatói életet, színesítse a győri estéket, mint ez a koncert. „A műszaki tudományok területén élen járó egyetemünk számára a művészeti képzéseink sikerét létfontosságúnak tartjuk az egyensúly szükséges megteremtéséhez, így e két pillér erős szárnyú madárhoz hasonlítható” – emelte ki megnyitó beszédében dr. Lukács Eszter nemzetközi rektorhelyettes, aki a közönségnek angol és magyar nyelven adott ismertetőt a Széchenyi István Egyetemről. A hangulatos estén mindkét zenekar nemzeti kultúrájához kötődő műveket adott elő, közelebb hozva ezzel egymáshoz értékeiket. Együttműködésük szimbólumaként az est záródala előtt a zenekarok vezetői ajándékokat adtak át egymásnak. Eközben dr. Danny Galyen, az amerikai együttes dirigense hatalmas taps kíséretében megjegyezte: „Igazán köszönjük a közreműködésüket, Önök csodálatosan játszanak.” Az iowai zenekarigazgató már márciusban közelről megismerhette a zenekart és az egyetemet, ugyanis vendége volt a VIII. Győri Nemzetközi Hidas Frigyes Fúvószenekari Karmesterkurzusnak. Az amerikai–magyar együttműködés tehát várhatóan folytatódhat. A nagyszabású esten dr. Danny Galyen vezető karmesterként míg dr. Justin Mertz vendégkarmesterként irányította az iowai együttest. Dr. Anthony Williams professzor (középen) pedig egyedülállóan érzékeny harsonajátékával kápráztatta el a közönséget. (Fotógaléria: Széchenyi István Egyetem/ Májer Csaba József)

  • Ipar 4.0 szakmai díjjal ismerték el a Széchenyi-egyetem ipari digitalizációs vállalati megoldásait

    A Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központja nyerte el idén az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által alapított Ipar 4.0 szakmai díjat az oktatási, képzési programot, illetve kutatást, fejlesztést, innovációt megvalósító szervezet kategóriájában. Az elismerés jelzi, hogy az egyetemen magas színvonalú kutatás-fejlesztési tevékenység zajlik az ipari digitalizáció témakörében is, amely nagymértékben hozzájárul a térség versenyképességének erősítéséhez. Az ITM 2019-ben alapította meg az Ipar 4.0 szakmai díjat, amelyet az idén második alkalommal adtak át olyan szervezetek számára, amelyek az Ipar 4.0 átállás során jelentős teljesítményt, sikereket értek el. A kitüntetést a Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központjának is odaítélték, számos jövőbemutató kutatási projekt elismeréseként. Ezek között szerepelt egy IoT-platform mellett egy infrastruktúra- és területmonitorozó drón kifejlesztése is, amelynek segítségével az adott területre kiterjedő biztonsági rendszer készültségi szintje növelhető, miközben annak költségei csökkenthetők. Ugyancsak a jó gyakorlatok között szerepel a Digitális Fejlesztési Központtal szorosan együttműködő Járműipari Kutatóközpont gesztorálásával megvalósuló bójarakó robot, amely a zalaegerszegi ZalaZONE parkban teljesíthet szolgálatot, építhet ki emberi beavatkozás nélkül tesztpályát. „Számomra a díj üzenete az, hogy jó úton járunk, jó irányokat fogalmaztunk meg. Központunk mindössze két éve jött létre, és az azóta eltelt idő alatt bizonyította, hogy példaértékű kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységet végez” – hangsúlyozta Drotár István, a Széchenyi-egyetem Digitális Fejlesztési Központjának központvezetője, hozzátéve: tevékenységüket az ipari szereplőkkel, illetve a szakminisztériummal együttműködésben végzik. Mint mondta, minden szereplő számára előnyös konstrukciót dolgoztak ki, ahol a vállalatok az ipari tapasztalataikat, az egyetem tudását, kutatás-fejlesztési potenciálját adja a közösbe, míg a megfelelő, támogató környezetet a szabályozói oldal tudja megteremteni. „5G-s kiválósági központként és drónközpontként is keresett a Széchenyi István Egyetem az ipari területen, a modellváltás pedig új lendületet adott a piaci szereplőkkel való együttműködéseknek. Intézményünknek jó a hírneve a piacon, ezen a szakterületen pedig élenjáró, mert magas minőségben szolgáljuk ki a vállalati partnereket, és hasonló minőségben végezzük kutatásainkat és a jövő szakembereinek képzését is” – emelte ki Drotár István. Dr. Szauter Ferenc, a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjának központvezetője azt hangsúlyozta: az ipari digitalizáció az iparfejlesztés egyik kulcsa, ahol a minél nagyobb hozzáadott érték, illetve a kutatás-fejlesztés kiemelt szerepet játszik. „Ebben az egyetem jelentős segítséget tud nyújtani a kis- és közepes, valamint a multinacionális vállalatoknak egyaránt. A Széchenyi István Egyetem az ELKH Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézettel (SZTAKI) közösen éppen ezért hozta létre az Ipar 4.0 laboratóriumot, amelyben egy mintagyár is szerepel” – válaszolta kérdésünkre. Beszélt arról is, hogy a megfelelő laborháttér mellett kiemelendő az egyetem egyre erősödő tevékenysége a zalaegerszegi ZalaZONE parkban. Dr. Szauter Ferenc szerint a díj azt is kifejezi, hogy a Széchenyi István Egyetem ipari digitalizációs tevékenysége országos szinten is meghatározó és mintaadó az oktatás, a kutatás és az innováció terén. „A rangos díj értékét növeli, hogy szakmai elismerésről van szó. Odaítélése megerősítést jelent, hogy a Széchenyi István Egyetem a legaktuálisabb témakörökben – mint amilyen az ipar 4.0– folytat magas színvonalú kutatás-fejlesztési tevékenységet, amellyel a térség és az ország versenyképességét erősíti” – fogalmazott dr. Horváth Zoltán, a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar dékánja.

  • Szabadtéri koncertek a Széchenyi-egyetemen: Bagossy és Tankcsapda a Bridge Garden színpadán

    2020 nyarán a csillagok szokatlan együttállása révén olyan valósulhatott meg Győrben, amelyet korábban nehéz volt elképzelni: szabadtéri színpad nyílt a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub udvarán. A kísérlet sikeres volt, ezért – a felújítás miatti tavalyi kényszerszünet után – idén nyáron is kinyit a Bridge Garden, amely megemelt, ezerfős kapacitással várja az élő zene rajongóit. Bagossy Brothers Company, Carson Coma, Leander Kills, Ossian, Tankcsapda – csak néhány nagyobb név a fellépők közül. Két évvel ezelőtt portálunk írta meg elsőként, hogy Bridge Garden néven szabadtéri színpad nyílik a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub udvarán. Akkor úgy fogalmaztunk: „egy átlagos évben valószínűleg fel sem merült volna a szervezők fejében, hogy belevágjanak hasonló projektbe, hiszen a fellépők zöme ilyenkor fesztiválról fesztiválra járja az országot”, ugyanakkor hozzátettük azt is: „a koronavírus miatti korlátozások következtében a stadionkoncerteket és a nagy nyári fesztiválokat törölték, így a zenekarok és a közönség számára egyetlen lehetőségként az 500 fő alatti kisebb koncertek maradtak”. A Bridge szervezői alkalmazkodtak a pandémia miatt kialakult különleges helyzethez, a zenekarok és a közönség számára Győr környékén szinte egyetlen lehetőségként biztosították a fellépésekhez szükséges helyszínt, törekvésüket pedig zajos siker koronázta: a július közepétől szeptember közepéig lezajlott koncertek többsége telt házas volt. A kockázatosnak tűnő vállalkozás tehát sikeresnek bizonyult, sőt, az érdeklődés felül is múlta a várakozásokat, olyannyira, hogy a koncepció egy „átlagos” évben is életképesnek tűnt. A folytatás adta magát, ám a klub felújítása miatt egy évet csúszott – 2022-ben azonban semmi akadálya, hogy újra kinyissa kapuit a Bridge Garden. „A két évvel ezelőtti tapasztalatok alapján úgy éreztük, lehet létjogosultsága egy állandó szabadtéri színpadnak Győrben, ezért bátran vágtunk bele egy újabb nyári koncertsorozat megszervezésébe” – tájékoztatott Németh-Bende Péter, a klub üzletvezetője, aki szerint mindez a fesztiválok jelentette konkurencia mellett is gazdaságosan működtethető marad. „Kívül-belül megszépülve, italbár- és grillszolgáltatással, megnövekedett, ezerfős küzdőtéri kapacitással készülünk vendégeink fogadására. Igyekeztünk a hazai könnyűzene színe-virágát elhozni Győrbe, lehetőleg úgy, hogy valamennyi stílus kedvelője megtalálja számítását nálunk. Annyit elárulhatok, hogy Bagossy Brothers Companyvel kezdünk június 3-án, és Tankcsapdával zárunk október 1-jén, közte pedig ellátogat hozzánk többek között a Carson Coma, a Leander Kills, valamint az Ossian. Benti események is várhatók, egy Golyó-bulit biztosan beiktatunk a repertoárba. Különlegesség, hogy kisebb akusztikus produkciókkal is készülünk, amelyek esetében kényelmesen, italt szürcsölgetve vagy épp piknikezve lehet majd élvezni. Például itt lesz nálunk Szekeres & Barbaró, Rudán Joe Akusztik és még sokan mások” – avatott be terveibe. Bár az első fellépésre június 3-án kerül sor, az udvar – gyereknap alkalmából – egy más típusú rendezvénnyel debütál a publikum előtt május 28-án 13.30-tól: ez lesz a Bridge KinderGarden, a Bridge első teljes délutános családi napja, amelyet a tervek szerint havonta megismételnek majd. Egyedülálló lehetőségről van szó: a jegyár fejében korlátlan légvárhasználat, csokigyáros édességosztó show, számos aktivitás és a gyerekek körében hallatlanul népszerű Tompeti és Barátai előadás áll az ajánlatban, amely minden bizonnyal sok kisgyereket nevelő szülő számára jelent vonzó programot. Úgy tűnik tehát, hogy idén sem fogunk unatkozni, hiszen a Széchenyi István Egyetem és a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub gondoskodik róla, hogy ne múljon el eseménytelenül egy hétvége sem a Mosoni-Duna partján. Részletek a szórakozóhely weboldalán és a Facebookon közzétett eseményeknél. Kedvcsináló visszatekintés a Bridge Garden 2020-as első nyári szezonjára. (Galéria: Májer Csaba József) A várható fellépők listája: 2022.06.03. – Bagossy Brothers Company 2022.06.24. – Rudán Joe Akusztik 2022.07.09. – P. Mobil 2022.07.16. – Alvin és a mókusok 2022.07.21. – Pont Ott Party 2022.07.22. – Leander Kills 2022.07.30. – Szekeres & Barbaró - Junkies nóták 1 szál gitárral 2022.08.05. – ByeAlex és a Slepp 2022.08.06. – Ossian 2022.09.10. – Elefánt 2022.09.17. – Carson Coma 2022.09.24. – Mobilmánia 2022.10.01. – Tankcsapda

  • „Az év edzője” díj: a Széchenyi-egyetem hallgatóival ír sporttörténelmet az evezős sikertréner

    Az elmúlt nyolc évben hétszer nyerte el „Az év edzője” díjat Alföldi Zoltán, a Győri Atlétikai Club (GYAC) evezős szakosztályának trénere, a Széchenyi István Egyetem oktatója. A szakember a közelmúltban a 2021-es év legjobb felnőtt- és utánpótlásedzője címet is átvehette. A tavalyi esztendő kétségkívül nagy sikereket hozott, amelyre a koronát a Széchenyi-egyetem hallgatója, Szabó Bence tette fel Európa-bajnoki aranyérmével. Alföldi Zoltán vallja, az élet nehéz pillanataiból is lehet erőt meríteni, amit életútja is igazol. Az egyetem győri kampuszától alig néhány száz méterre található a Kálóczy téri vízitelep, amely a magyar evezősport legújabb kori sikereinek meghatározó helyszíne. Itt dolgozik Alföldi Zoltán, aki 2014 óta edzősködik Győrben, és nagy szerepe van abban, hogy a szakosztály történetének legeredményesebb időszakát éli. A Magyar Evezős Szövetség éves díjátadó gáláján Alföldi Zoltán a 2021-es év legjobb edzőjének és a legjobb utánpótlásedzőjének járó címet is megkapta. „Objektív szempontok szerint, a versenyeken nyújtott eredmények alapján ítélik oda az elismerést, ezért büszkeség számomra, hogy már hetedszer érdemeltem ki ezt a megtisztelő címet” – mondta el Alföldi Zoltán. A tavalyi évre visszatekintve kifejtette, 2021-ben is kitűnően teljesítettek sportolói, köztük a Széchenyi István Egyetem hallgatói is. A legnagyobb siker a felnőtt Európa-bajnokságon született, ahol Szabó Bence a klub 145 éves fennállásának első Európa-bajnoki aranyérmét szerezte meg. A szintén széchenyis Fehérvári Eszter az olimpiai pótkvalifikációs versenyen lett hatodik, míg az U23-as világbajnokságon és az U23-as Európa-bajnokságon is ötödik helyet szerzett. Szigeti Roland ugyancsak a GYAC sportolója és az egyetem hallgatója, aki a világkupa minden állomásán részt vett, és egy alkalommal döntőbe jutott. Az edző, Alföldi Zoltán mindössze hétéves volt, amikor elveszítette édesapját, és 19, amikor egy súlyos betegség egy évre ágyhoz szögezte. Mint mondta, ezek nagyon nehezen feldolgozható krízisek voltak az életében, de olyan elszántságot és kitartást adtak neki, amely alapjaiban változtatta meg gondolkodását. Betegsége miatt két év kihagyást követően orvosai tiltása ellenére tért vissza a sportághoz, és újra országos bajnokságot nyert. Vallja, nemcsak a test, de a lélek edzése is fontos, a testnevelő tanári diplomája mellett ezért végezte el a pszichológia, illetve a sportpszichológia szakot is. Időközben sportkommunikációs és evezős szakedzői képesítést is szerzett, jelenleg a sporttudományokkal kapcsolatos PhD-képzés doktorandusza. „2014-ben a szakág vezetői invitáltak Győrbe, ahol igazi sikertörténetnek lehetek a részese. A GYAC evezős szakosztálya mára kétszáz fős tagsággal rendelkezik, és mintegy százhúsz sportolója a hazai és nemzetközi versenyek rendszeres résztvevője” – emelte ki az edző. Hozzátette, az elmúlt nyolc évben hétszer a győri klub lett az ország legeredményesebb egyesülete, az előtte lévő 135 évben ez egyszer sikerült. „A Széchenyi István Egyetemmel nyolc éve kerültem közelebbi kapcsolatba, amikor a hallgató sportolókkal megcéloztuk az egyetemi világ- és Európa-bajnokságot, illetve az Universiadét. Azóta több elsőséget is szereztünk ezeken a világversenyeken” – idézte fel Alföldi Zoltán, aki három éve már az egyetem testnevelőjeként is dolgozik, az evezős kurzust vezeti, amelyen rengeteg fiatal szerette meg a sportágat. „A hallgatókkal először az evezős ergométer használatát ismertetjük meg, ezután tanmedencében eveznek, végezetül pedig túraevezős hajókkal szelik a Mosoni-Duna hullámait. Aki elvégzi a kurzust, legalább annyira megtanul evezni, hogy a Bledi-tó közepére bátran csónakázhat, megkérni a barátnője kezét” – jegyezte meg viccesen. A kurzusnak azonban komolyabb eredményei is vannak, hiszen az ergométeres Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságon (MEFOB) eddig maximálisan nyolc széchenyis hallgató és oktató indult el, az idén ez a szám elérte az ötvenet, a Fix10 evezős MEFOB-on pedig három – egyenként 11 fős – egység képviselte az egyetemet. „Az evezés világszerte népszerű sport, ezért nemzetközi hallgatóink is aktívan kiveszik a részüket az eredményekből. Az ergométeres MEFOB-on tizenkét, az evezős MEFOB-on pedig tíz külföldi hallgató tagja a csapatnak” – emelte ki Alföldi Zoltán. És hogy mit hoz a jövő? A szakember szerint még több munkát, és remélhetőleg a 2021-es évihez hasonló sikereket. Az egyetem evezős élsportolói harcban állnak az Európa- és világbajnoki szereplésekért, ifjúsági Eb következik, melyen a válogatott magját a győriek alkotják. Az U23-as világversenyekre is zajlik a válogató, és az olimpiai reménységek versenyén is több győri sportoló érdekelt. „Szeptember első hétvégéjén hosszú évek után újra egyetemi Európa-bajnokságot rendeznek, amelyen hat-nyolc fős csapattal szeretnénk részt venni, remélhetőleg a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak remek szereplésével” – tekintett a következő feladatok elé az év edzője.

  • Audi Development Camp: innovatív képzési programban vehetnek részt a hallgatók a Széchenyi-egyetemen

    Második alkalommal rendezi meg a Széchenyi István Egyetem innovatív járműipari képzési programját, az Audi Development Campet az Audi AG és az Audi Hungaria támogatásával. A július 3-án kezdődő négyhetes, angol nyelvű táborban a hallgatók nemzetközi szaktekintélyektől, mentoroktól tanulhatnak, miközben valós ipari problémát oldanak meg, és akár karrierlehetőséget is nyerhetnek. Az érdeklődők május 31-ig jelentkezhetnek. „Az autóiparban a következő tíz évben nagyobb változások történnek, mint a megelőző jó néhány évtizedben együttvéve. E folyamatok legnagyobb nyertese az elektronikai terület, elég csak az elektromos hajtások elterjedésére gondolni, vagy arra, hogy jelenleg egy autóban nyolcezer elektromos jelet kezelünk, míg 2030-ra már várhatóan százezret fogunk, ami teljesen új utazási élménnyel jár majd együtt. Egy mai kocsiban több programsor van, mint egy F35-ös vadászgépben. Ezért választottuk e témakörből az idei Audi Development Camp fókuszát” – mondta prof. dr. Feszty Dániel, a Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Kar Járműfejlesztési Tanszékének vezetője. A különleges programot első ízben 2019-ben szervezte meg az intézmény nagy sikerrel, még a koronavírus-járvány miatti kényszerű szünetet követően idén július 3. és 29. között jön a folytatás. „A négyhetes tábor olyan, mint a gyorssáv az uszodában: olyan szakembereket képezünk, akik az ipar számára fontos tudással rendelkeznek. Ez rendkívül intenzív programot jelent, amelynek során valós ipari problémát kell megoldani csapatmunkában” – hangsúlyozta az egyetemi tanár, hozzátéve, hogy ebben mentorként, illetve trénerként rendkívül elismert szakemberek segítik a résztvevőket. Ezúttal az Audi AG javaslatára az Audi e-tronhoz kapcsolódó „hardware-in-the-loop/software-in-the-loop” szimulációval kapcsolatos feladatokat kell megoldani a tábor során. Ez egy autó elektronikairendszer-tervezésének fontos része, lényege pedig, hogy az egyes elektronikai egységeket virtuális tesztkörnyezetben próbálják ki. Így mielőtt ezeket ténylegesen beépítenék egy járműbe, több ezer lehetséges forgatókönyvet lehet végigfuttatni. Aki elvégzi az Audi Development Campet, nemcsak abba kap tehát betekintést, hogyan tervezhető meg egy autó elektronikai rendszere, hanem abba is, miként zajlik egy jármű fejlesztése azelőtt, hogy létezne a prototípus. Éppen ezért az idei programra nem kizárólag, de elsősorban informatikai vagy villamosmérnöki tudással rendelkező hallgatókat várnak (nem csak a Széchenyi István Egyetemről), ideálisan olyanokat, akik 2023-ban diplomáznak. A szervezők ugyanakkor nyitottak arra, hogy ennél fiatalabbakat is kiválasszanak a részvételre. Jelentkezni május 31-ig lehet az Audi Development Camp honlapján található regisztrációs felület kitöltésével. A tervek szerint 20 hallgató vehet részt a programban, akik négy öttagú csapatban oldják meg a feladatokat, egymással versenyezve. A résztvevőket nemcsak a tudásszerzés és az értékes nyeremények motiválhatják, hanem az is, hogy karrierút nyílhat meg számukra az Audinál. Az Audi AG és az Audi Hungaria mellett a rendezvény fontos partnere a dSPACE, amely világvezető a „hardware-in-the-loop” szimulációkhoz szükséges eszközök gyártásában, valamint a Matlab szoftver magyarországi forgalmazója, a Gamax Laboratory Solutions Kft.

Keresés

bottom of page