1794 találat
- Győrből 5G hálózaton irányították a ZalaZONE-on közlekedő személyautót a Széchenyi-egyetem mérnökei
A Széchenyi István Egyetem újabb mérföldkőhöz érkezett az 5G alkalmazási lehetőségei és az önvezető járművek kutatása terén. A győri mérnökök sofőr nélkül irányítottak egy személyautót a zalaegerszegi ZalaZONE tesztpályán a Magyar Telekom által biztosított 5G Campus mobilhálózat segítségével. Az 5G Campus mobilhálózat hatalmas lehetőségeket rejt magában, és ezek kiaknázása nagymértékben függ az olyan kutatásoktól, melyeket az innovatív szemléletmódjáról ismert Széchenyi István Egyetemen végeznek. Az intézmény az autonóm közlekedési rendszerek fejlesztésében is meghatározó szereplő. Az e két területen elért látványos eredményeket szemléltette az a 2022. szeptember 30-i, a IV. ZalaZONE Innovációs Nap keretében megtartott bemutató, amelynek során sofőr nélkül haladt végig a tesztpályán a fejlesztő csapat által a győri laboratóriumból, távvezérléssel irányított személyautó. A szenzorokkal ellátott gépjármű érdekessége, hogy nemcsak önvezető módszerek fejlesztésére használható, hanem távirányíthatóvá is tehető. A Hungaroringen szeptember 23-án bemutatotthoz hasonlóan a továbbfejlesztett és most demonstrált megoldásban is kulcsfontosságú szerepet játszik a hálózati kommunikáció, mivel miközben a kommunikáció zajlik, az autó mozgásban van, azaz akár több métert is megtehet a szenzorok jelzései és az arra megkapott reakciók között. A válaszidőt a rádiós szakaszon sikerült 6 ezredmásodperc alatt, a Zalaegerszeg–Győr távolságon pedig 10 ezredmásodperc körül tartani, amihez a Magyar Telekom szakemberei dedikált rádiós és maghálózati erőforrásokat biztosítottak több, 3,5 GHz-en működő cellán 5G technológia segítségével. Ehhez felhasználták a korábban már bemutatott 5G Campus mobilhálózat szeletelés technológiáját. „A mérnökök egy közúti, közel kéttonnás autót 60 kilométer/óra sebességre gyorsítottak, majd visszalassítva a ZalaZONE tesztpálya kanyargós aszfaltját követve vezették végig az autót, hasonlóan ahogy egy átlagos városi közlekedési esetben történne. Ezt a megoldást a kutatók és a mérnökök az élő hálózat hangolásával valósították meg, és nem speciálisan erre a célra telepített hálózati eszközök segítségével. A távvezérléshez és a biztonságos működéshez kimagaslóan fontos a hálózat stabil elérhetősége és a szükséges erőforrások – mint az adatátviteli sávszélesség és az alacsony késeltetés – biztosítása” – mondta el Drotár István, a Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központjának központvezetője. Az autó közvetlen irányítását az 5G Campus mobilhálózaton érkező parancsok alapján, a benne elhelyezett fedélzeti egység fordította le úgynevezett „CAN üzenetekre”, ezek vezérelték az autót. Ezzel párhuzamosan a tetőn elhelyezett kamera képét kis késeltetéssel közvetítették Győrbe az egyetemre, ahol az operátor teljes kontrollal bírt az autó felett. A járműtől légvonalban több mint 100 kilométer távolságra ülő „sofőrt” egy virtuális pályán segítette még a precíziós GPS-szerkezet által küldött adatok vizualizációja, valamint annak folyamatos visszajelzése a kormányszög és a pedálok állapotáról. A személyautót – amelyben csak biztonsági okokból ült személyzet – a mérnökök Győrből irányították a ZalaZONE tesztpálya kanyargós aszfaltján. (Fotók: Horváth Márton és Májer Csaba József) „A Széchenyi István Egyetem egyre meghatározóbb szereplő az olyan, a jövőt nagymértékben formáló területeken, mint az 5G hálózat vagy az autonóm járművek és közlekedési rendszerek kutatása. A legmodernebb technológiák fejlesztésével is a térség és hazánk versenyképességének erősítéshez kívánunk hozzájárulni. Örömmel tölt el bennünket, hogy ebben olyan kiváló partnerek együttműködése segít bennünket, mint például a Magyar Telekom és leányvállalata, a T-Systems Magyarország. Gratulálok a fejlesztőknek ehhez a nagyszerű sikerhez” – értékelte az eredményt dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke. „Büszkék vagyunk rá, hogy a közös mérések és munkák során a Széchényi István Egyetem kutatói és mérnökei egy következő szintre léptek, és valós, távolról elvégzett autóirányítást mutattak be a Telekom 5G Campus mobilhálózatán keresztül. Az 5G hálózat széles körű alkalmazhatóságát és flexibilis lehetőségeit mutatja, hogy a Telekom munkatársainak a ZalaZONE-on végzett teszthez elég volt a már meglévő, felszerelt, 3,5 GHz-en működő 5G cellákon szoftveres módosításokat és finomhangolásokat elvégezni. A korábban kialakított, de a mostani demo igényei alapján módosított SIM-kártyákkal, rádiós, core hálózati és IP-adatátviteli rendszerrel ki tudták szolgálni az önvezető autózás kétirányú, alacsony késleltetésű és mégis megbízható hálózati igényét” – mondta dr. Taszner István, a Magyar Telekom Mobile Access Tribe vezetője.
- Energiafelhasználás: mire számíthatunk a Széchenyi István Egyetemen?
A Széchenyi István Egyetem döntéshozói a kormány támogatásával tudatosan tervezett fejlesztésekkel, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programhoz (KEHOP) csatlakozva elérték, hogy az intézmény lehető legtöbb épülete fenntarthatóbb, energetikai szempontból a legmodernebb legyen. A mintegy tíz éve folyamatosan zajló beruházások révén a korábbiakhoz képest kézzelfoghatóan csökkentek az intézmény fenntartási költségei. Az állami intézmények számára központilag előírt, a minimum-hőmérsékletre vonatkozó kormányrendelet nem vonatkozik egyetemünkre, hiszen fenntartónk a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány. A kormányzat a struktúraváltással nagyobb pénzügyi szabadságot biztosított számunkra, aminek felelős gazdálkodással igyekszünk megfelelni. Ennek jegyében mind az egyetem, mind a magyar gazdaság érdekében arra törekszünk, hogy lehetőségeinkhez mérten csökkentsük intézményünk energiafelhasználását. Az optimális üzemeltetés eléréséért szakértőkből álló munkacsoportot állítottunk fel, amely néhány héten belül javaslatot tesz az intézkedésekre. Arra törekszünk, hogy ezek az egyetem mindennapi normál működését ne, vagy csak kis mértékben befolyásolják. Magyar és nemzetközi hallgatóink megfelelő komfortérzete fontos számunkra, ezért kollégiumainkban nem tervezünk jelentős változtatásokat. Emellett az ágazatirányító minisztérium iránymutatásai alapján jelenléti oktatással és vizsgáztatással tervezünk a 2022/2023-as tanévben. Ezzel együtt munkatársainkat, hallgatóinkat arra kérjük, hogy környezetükben járuljanak hozzá az intézmény takarékos működéséhez.
- Föld hívja Holdat: tudománytörténelmi jelentőségű kísérletet reprodukáltak a Széchenyi-egyetemen
A Széchenyi István Egyetem Honfy József Rádióamatőr Klubja megalakulásakor azt a célt tűzte ki maga elé, hogy minél messzebb élő rádióamatőrökkel vegyék fel a kapcsolatot rádióhullámok segítségével. A hallgatók legutóbb nem kisebb kísérletre vállalkoztak, minthogy távoli országokat a Holdon keresztül érjenek el. A különleges kihívás igazi városi koprodukció volt, hiszen az egyetem sikeréhez a győri Carant Kft. járult hozzá a megfelelő antennával. A Széchenyi István Egyetem Honfy József rádióamatőr-állomásán járva egy gyermekkori találós kérdés juthat eszünkbe: Afrika vagy a Hold van messzebb tőlünk? A tréfás megoldás szerint Afrika, hiszen a kontinenst nem, de a Holdat Győrből is láthatjuk. „A hallgatókkal régi vágyunk, hogy a történelmileg jelentős Bay Zoltán-féle Föld–Hold–Föld radarkísérletet megismételjük itt, az egyetemen, egész pontosan annak tetején” – mondta el Németh Péter Ernő, az intézmény címzetes egyetemi docense, a Távközlési Tanszék tanársegéde. A Honfy József Rádióamatőr Klub vezetőjeként a kísérlet történelmi hátterét is megvilágította: Bay Zoltán a második világháború után társaival a romokból és üres laboratóriumokból újraépítkezve 1946. február 6-án sikeres Hold-radarkísérletet hajtott végre. Így nagy pontossággal sikerült megmérnie a Hold Földtől való távolságát. Ezzel Európában elsőként megalapozta a rádiócsillagászat tudományát. Bay Zoltán nevéhez kötődik a fénysebességre alapozott méterdefiníció is. A Széchenyi István Egyetem hallgatóinak rádióamatőr-közössége Nagy Zoltán mestermérnök-hallgató, a rádióamatőr-egyesület tagja és annak vezetőhelyettese, Kéri Lajos javaslatára Bay Zoltán tudományos eredménye előtt kívánt tisztelegni a kísérlet korhű megismétlésével, a mai kor színvonalán elérhető eszközök, berendezések felhasználásával. Hamar kiderült azonban, hogy a Bay Zoltán által egykor használt 120 MHz-es frekvenciát ma már a légi közlekedés számára tartják fenn. A csapat emiatt végül a 144 MHz-es, rádióamatőrök által használt sávot választotta. A feladat sikeres teljesítéséhez támogatóként csatlakozott a győri Carant Kft., amely a tervezett kísérlethez szükséges antennák legyártását vállalta. „Miután a hallgatók megtervezték a kísérletet, beleértve, hogy pontosan milyen antennákra lesz szükségük, megkezdhettük az antennák gyártását üzemünkben” – említette Bognár József, a Carant Kft. tulajdonosa, aki maga is izgalommal követte a fiatalok munkáját. „Nagyon sok antennát gyártottunk már a világ különböző országaiba, de ilyen kérést még nem kaptunk. Évtizedek óta kiváló kapcsolatot ápolunk a Széchenyi István Egyetem Távközlési Tanszékével, több diplomamunka során tervezett antenna vált fizikai valósággá üzemünkben” – tette hozzá. „A kezdeti eredménytelenség nem szegte a csapat kedvét. Először megdupláztuk, majd megnégyszereztük az antennák számát így siker koronázta a próbálkozásunkat, és sikerült visszavenni a Holdról a saját jeleinket” – mondta el Németh Péter. Nagy Zoltán hozzáfűzte, a kísérlettel egyben összeköttetéseket létesítettek a Holdról visszaverődött jelek segítségével más rádióamatőrökkel. „A rádióamatőrök állomásai tőlünk mindössze néhány ezer kilométerre voltak, de az általunk indított rádióhullámok fénysebességgel 2,6 másodpercig oda-vissza utazva kétszer tették meg a Föld–Hold közel 400 ezer kilométeres távját” – világította meg teljesítményük értékét a hallgató. „A sikeres kísérlet óta azon dolgozunk, hogy tökéletesítsük a rádióállomásunkat, újabb frekvenciasávokban újabb antennákkal érhessük el a távoli rádióamatőröket a Holdon keresztül. Mindenkit szívesen látunk állomásunkon, diákokat, jelenlegi és volt hallgatókat, akik szívesen kipróbálnák Hold-radarunkat” – hívta fel a figyelmet a lehetőségre Németh Péter. Zárásként viccesen megjegyezte: „Az eredeti kérdésre a válasz természetesen, hogy a Hold van messzebb, s nem Afrika. A Széchenyi István Egyetemen végzett méréseink is ezt igazolták!”
- „Segíts, hogy segíthessünk!” – állatmentőknek gyűjtenek a Széchenyi István Egyetemen
Az állatok világnapja alkalmából közös jótékonysági akciót szervez a Széchenyi István Egyetem Hallgatói Önkormányzata és a UNI by the Rusty Coffee: rászoruló házi kedvenceknek gyűjtenek adományokat október 3-tól 5-ig. A szervezők elsősorban ételt, almot, takarókat és játékokat várnak, amelyekkel az állatmentéssel foglalkozó győri Kutymorgók Egyesületet és a Puha Praclik Egyesületet támogatják. Az esemény zárásaként egy örökbefogadási napra is sor kerül, így az állatok akár gazdára is találhatnak. „Október 4. az állatok világnapja. Ennek kapcsán jutott eszünkbe, hogy gyűjtést szervezzünk az állatmentéssel foglalkozó győri szervezeteknek. Az eredeti ötletgazda Sós Eszter volt, a Logisztikai és Szállítmányozási Tanszék egyetemi tanársegéde, aki szoros kapcsolatban áll egyesületekkel, és pontosan látja, miben szenvednek hiányt. Természetesen az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat nyitott volt a megkeresésre, korábban is számos karitatív eseményt szerveztünk, így a társadalmi felelősségvállalás jegyében örömmel csatlakoztunk az akcióhoz” – tájékoztatta portálunkat Scheck Gergő, a Széchenyi István Egyetem Hallgatói Önkormányzatának alelnöke. A gondolatot tett követte, így a hasonló rendezvények lebonyolításában gyakorlott hallgatók hamar tető alá is hozták az adománygyűjtést, amelyre október 3. és 5. között kerül sor a Széchenyi István Egyetem területén. Elsősorban tartós állateledelt, párnákat, takarókat, fekhelyeket, almokat és játékokat várnak, amelyekkel nagymértékben megkönnyítik a civilek munkáját. A felajánlásokat az Aranypart II. szomszédságában működő UNI by the Rusty Coffee kávézónál nyitvatartási időben, valamint az egyetem Alumni, Karrier és Információs Központjában (AKIK) lehet leadni 8:30-tól 16:00-ig az említett időszakban. „Az állatmentő szervezetek nehéz körülmények között működnek, erőn felül próbálnak segíteni az út szélén hagyott állatoknak” – folytatta Scheck Gergő. „Gyakran sérült, beteg, rossz fizikai állapotban lévő kutyákat és macskákat fogadnak be, elszállásolják őket, gyógyszereket vásárolnak számukra, állatorvosi költségeket fizetnek. Az energiaválság, az infláció őket is nagymértékben érinti, ezért most különösen fontos az összefogás. Szeretnénk, ha ezek az állatok, akiket cserben hagytak a gazdáik, újra megszeressék az embereket és újra hű társaik lehessenek a hétköznapokban” – fogalmazott az adománygyűjtés koordinátora. A gyűjtés egyik helyszíne a UNI by the Rusty Coffee, amely hivatalosan is állatbarát hely. (Fotók: Pauer Viktória) A hozzájárulásokon túl létezik egy még közvetlenebb mód, hogy az érdeklődők segítsenek az állatokon: az örökbefogadás. Az adománygyűjtés utolsó napján, október 5., szerda 15 és 17 óra között, a UNI by the Rusty Coffee kávézónál erre is lehetőség nyílik. „A két támogatott egyesületünk örökbefogadási napot szervez a jótékonysági akció zárásaként. Ez azt jelenti, hogy az adománygyűjtés helyszínén mindenki megnézheti a mentett állatokat, és amennyiben valamelyiken megesik a szíve, örökbe is fogadhatja azt. Arra nincs mód, hogy rögtön haza is vigyék a kiszemelt állatot, az adminisztrációs folyamat nem spórolható meg, de a kollégák szívesen segítenek majd a további lépésekben” – zárta szavait a hallgatói önkormányzat alelnöke. Állatok Világnapja adománygyűjtés Az adománygyűjtés időszaka: 2022. október 3–5. Az adománygyűjtés helyszínei: UNI by the Rusty Coffee (Aranypart II. szomszédságában), Hallgatói Információs és Szolgáltató Központ (AKIK, ÚT-106) Az esemény részletei: https://www.facebook.com/events/3349043638709026
- Világbajnoki ezüsttel lett teljes a Széchenyi István Egyetem evezőseinek idei éremkollekciója
Rendkívül eredményes szezont zártak a Széchenyi István Egyetem evezősei: hazai és nemzetközi versenyeken is remekeltek a hallgatók. A bravúros teljesítményre Szabó Bence múlt hétvégén szerzett világbajnoki ezüstérme tette fel a koronát, amely nem csupán a sportoló eddigi karrierjének, hanem a győri evezés történetének is a legjelentősebb sikere. Hzewinkel, Belgium, U23-as Európa-bajnokság: ezüstérem és 6. hely. Isztambul, Törökország, Európai Egyetemi Bajnokság: 4 ezüstérem, 2 bronzérem. Győr, Magyarország, országos egyetemi evezős bajnokság (MEFOB): 3 aranyérem, 3 ezüstérem, 1 bronzérem. Ez a győri evezős egyetemisták mérlege az utóbbi egy hónapban – amihez Szabó Bence bravúros világbajnoki második helyezését is hozzá kell számolnunk. „Az elmúlt években nagy szám volt, ha évente egy érmet szereztünk világversenyeken. Idén viszont fordult a helyzet: egy olyan verseny volt, ahol nem szereztünk érmet. Óriási előrelépés” – értékelt Alföldi Zoltán, a Győri Atlétikai Club (GYAC) evezős szakosztályának edzője, a Széchenyi István Egyetem oktatója. A hallgatókat felkészítő szakember rámutatott, az Európai Egyetemi Játékokon csak a Bécsi Egyetem állhatott többször dobogón a győrieknél. A Széchenyi István Egyetem evezősei. (Forrás: GYAC) Mi állhat a sikerek mögött? – kérdeztük Alföldi Zoltánt, aki két fontos tényezőt nevezett meg: az edzésmódszert és a Széchenyi István Egyetemmel való szoros együttműködést. „Kiváló elődöm, Kiss László kezdte el annak a nemzetközi módszernek a használatát, amelyet kiegészítve, fejlesztve vittem tovább. A PhD-disszertációmat is ebben a témában írom, amely 70 százalékban fiziológiával és edzésmódszerekkel foglalkozik, 30 százalékban viszont pszichológia. A kettőt összekötve próbálom a legmagasabb szintű teljesítményt kihozni a sportolókból” – fogalmazott. „Szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az egyetemünk a Mosoni-Duna partján fekszik, így egyedülálló módon a campus és a csónakház között kétszáz méter a távolság. Ezt a legnagyobb intézmények sem tudják biztosítani a versenyzőiknek, nálunk pedig minden sportoló egy ekkora sugarú körön belül lakhat, élhet, tanulhat és evezhet” – hangsúlyozta Alföldi Zoltán. Szintén a Széchenyi István Egyetemmel folytatott, közel egy évtizedes együttműködés eredménye az is, hogy folyamatos a versenyzői utánpótlás. A hallgatók a testnevelési kurzusokon kapcsolódhatnak be a sportág életébe, melynek során először ergométeren, majd tanmedencében, végül túrahajóban sajátíthatják el az evezés fortélyait. Az érdeklődők közül a legjobbak a GYAC evezős szakosztályának színeiben kezdhetik el pályafutásukat. „Nagyon változó, hogy milyen korban csatlakoznak hozzánk a fiatalok. Van, aki már tízévesen kezdi az evezést, és van, aki egyetemistaként kóstol bele először. Ez nem probléma, az angolszász országokban is a frissen csatlakozó hallgatókra épül a rendszer. Közismert példa Karikó Katalin lánya, Francia Zsuzsanna, aki 18 évesen ismerte meg a sportágat és 22 évesen már olimpiai bajnok volt. Természetesen az előképzettség fontos, a kardiovaszkuláris rendszer fejlettsége szükséges, de ha az alapokat lerakták, bármi lehetséges” – jegyezte meg Alföldi Zoltán. Az évad legjelentősebb eredménye kétségkívül Szabó Bence Furkó Kálmánnal közösen elért világbajnoki második helyezése, amelyet könnyűsúlyú kétpárevezős kategóriában szereztek meg a csehországi Račicében múlt pénteken. A kettős a 4. helyen kvalifikálta magát a döntőbe, ahol a táv második felében lelépte riválisait, a házigazda cseheket közvetlenül a cél előtt megelőzve. Az első helyezett olasz csapat kimagaslott a mezőnyből, legyőzésükre nem mutatkozott valós esély. Alföldi Zoltán úgy vélekedett, a felkészülés utolsó napjait betegség miatt kihagyó – egyébként Európa-bajnoki címét idén megvédő – Szabó Bence esetében így is maradéktalanul elégedettek lehetünk. A Szabó Bence–Furkó Kálmán kettős. Felkészítőjük: Alföldi Zoltán (balra) és Molnár Dezső (jobbra). (Forrás: GYAC) Az idei eredmények: Evezős U23 Európa-bajnokság (Hzewinkel, Belgium): Férfi U23 könnyűsúlyú kétpárevezős: · 2. hely – Szőllősi Balázs, Bridge Henry (DNHE) Női U23 könnyűsúlyú kétpárevezős: · 6. hely – Fehérvári Eszter, Szili Dorina (KEK) Egyetemi Európa Bajnokság (Isztambul, Törökország): Női könnyűsúlyú egypárevezős: · 2. hely – Fehérvári Eszter Férfi könnyűsúlyú kétpárevezős: · 2. hely – Szőllősi Balázs, Szigeti Roland Férfi könnyűsúlyú kormányosnélküli kettes: · 2. hely – Szőllősi Balázs, Szigeti Roland Férfi könnyűsúlyú egypárevezős: · 2. hely – Szigeti Roland Női kétpárevezős: · 3. hely – Fazekas Fanni, Fehérvári Eszter Férfi könnyűsúlyú egypárevezős: · 3. hely – Szőllősi Balázs Evezős Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság (Győr): Női egyetemi egypárevezős: · 1. hely – Fehérvári Eszter · 2. hely – Fazekas Fanni Mix egyetemi négypárevezős: · 1. hely – Szőllősi Balázs, Szigeti Roland, Fehérvári Eszter, Fazekas Fanni · 3. hely – Németh Bálint, Józsa Márton, Viandt Léna, Varga Boglárka · 4. hely – Czencz Hanna, Marcalek Margaréta, Csiszár András, Oláh Máté Mix egyetemi nyolcas: · 1. hely – Szőllősi Balázs, Szigeti Roland, Fehérvári Eszter, Fazekas Fanni, Kaczur Márton, Józsa Márton, Viandt Léna, Varga Boglárka, k: Csiza Pák Luca · 2. hely – Czencz Hanna, Marcalek Margaréta, Samu Lilla, Burkali Anna, Fehérvári Imre, Csiszár András, Németh Bálint, Oláh Máté k: Tóth Dániel Férfi egyetemi egypárevezős: · 2. hely – Szőllősi Balázs Férfi egyetemi kormányosnélküli kettes: · 4. hely – Csiszár András, Kaczur Márton Evezős-világbajnokság (Račice, Csehország): Férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes: · 2. hely – Szabó Bence, Furkó Kálmán (Szolnok)
- Mentőautót is segítve mutatkozott be a Széchenyi-egyetem részvételével fejlesztett előfutár drón
A Széchenyi István Egyetem közreműködésével zajló előfutárdrón-fejlesztés lényege, hogy a készenléti egységet a levegőben kísérve figyelmeztesse a vezetőfülkéből kellő időben nem látható veszélyekre a sofőrt, biztonságossá téve a mentő-, a tűzoltó- vagy a rendőrautó kiérkezését a helyszínre. A fejlesztés a Biztonság Hete alkalmából mutatkozott be a zalaegerszegi ZalaZONE járműipari tesztpályán. A Biztonság Hetéhez kapcsolódóan kaptak lehetőséget a győri Széchenyi István Egyetem és a budapesti Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet kutatói, hogy az Országos Mentőszolgálat közreműködésével – egy tényleges mentőautó kísérésével – bemutathassák a nagy nyilvánosságnak előfutárdrón-fejlesztésüket. A kutatók tudomása szerint a világon egyedülálló fejlesztés célja, hogy a vonuló készenléti egységet (mentő, tűzoltó, rendőrautó) egy kamerával ellátott drón kísérje a levegőben, lehetőleg az egység előtt haladva. Így előre beláthatóvá válnak a sofőr elől takart területek, és az onnan érkező veszélyekre a gépjármű vezetője figyelmeztethető. Ezáltal megelőzhetők az olyan tragédiák, mint amilyen a csepeli májusi mentőbaleset volt. A Magyar Biztosítók Szövetsége támogatásával megvalósult teszt és bemutató városi környezetben (ZalaZONE járműipari tesztpálya, Smart City modul) mutatta meg, hogy a vonuló mentőautó elől a házfalak által takart jármű az előfutár drónnak köszönhetően felfedezhetővé válik, és így az ütközés elkerülhető. Ezzel a fő kutatási kérdés – az ötlet megvalósíthatósága – bizonyítást nyert. A tesztről készült fotók az alábbi linken tekinthetők meg, és a film is elérhető a Biztonság Hete tematikus csatornáján. Fontos, hogy az alkalmazott kísérleti drónnal (DJI M600) annak korlátozott sebessége miatt csak városi tesztekre van lehetőség kis sebesség mellett, a nagyobb sebességű manővereket a kutatók szimulációkban vizsgálják. A rendszer majdani alkalmazásához – a technikai kérdéseken túl – olyan jogi és szabályozási kérdéseket is meg kell oldani, mint a városok és országutak feletti drónos repülés és a forgalomról való folyamatos kamerafelvétel készítése. A felvételen látható bemutató az „Innovatív járműipari tesztelési és vizsgálati kompetenciák fejlesztése a nyugat magyarországi régióban a zalaegerszegi Járműipari Tesztpálya infrastruktúrájára támaszkodva GINOP-2.3.4-15-2020-00009” projekt keretén belül az FT2 „Autonóm földközeli légi megoldások” alprojekt Széchenyi István Egyetemen futó zElőfutár drón kutatás" című részének eredménye. Alprojektvezetők: Dr. Bauer Péter (ELKH SZTAKI tudományos főmunkatárs), Drotár István (Széchenyi István Egyetem) Közreműködők: Dr. Hiba Antal, Dr. Gáti Attila, Nagy Mihály, Kisari Ádám, Simonyi Ernő, Kuna Gergely István Az előfutár drón projekt részletei és menete a megjelent hírek segítségével követhetők végig: A fedélzeti rendszer sikeres tesztelése (2022. április): https://www.uni.sze.hu/post/dr%C3%B3nkutat%C3%A1s-a-sz%C3%A9chenyi-egyetemen-sikeresen-tesztelt%C3%A9k-a-saj%C3%A1t-fejleszt%C3%A9s%C5%B1-fed%C3%A9lzeti-rendszert Sikeres autonóm repülések (2022. május): https://www.uni.sze.hu/post/dr%C3%B3nkutat%C3%A1s-a-sz%C3%A9chenyi-egyetemen-sikeres-auton%C3%B3m-rep%C3%BCl%C3%A9sek-%C3%A9s-kamerastabiliz%C3%A1ci%C3%B3s-tesztel%C3%A9sek Földi jármű sikeres követése (2022. július): https://autonom.nemzetilabor.hu/hu/hirek/foldi-jarmu-legi-jarmu-kooperativ-repulesi-tesztek ZalaZONE Smart City felmérő repülések (2022. július): https://jkk-web.sze.hu/dronkutatas-a-szechenyi-egyetemen-zalazone-smart-city-felmeres-es-az-elso-felvetelek/
- Szép gesztus: bepótolták a járvány miatt elmaradt diplomaátadókat a Széchenyi István Egyetemen
A Széchenyi István Egyetem soron kívüli diplomaátadó ünnepségeket tartott azon volt hallgatói számára, akik az elmúlt években a koronavírus-járvány miatti korlátozások idején nem tudták ünnepélyes keretek között átvenni oklevelüket. A négy eseményen összesen 140-en kapták kézhez diplomájukat. A napokban négy rendhagyó diplomaátadót is rendezett a Széchenyi István Egyetem az Egyetemi Hangversenyteremben. A sort az Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar valamint az Egészség- és Sporttudományi Kar nyitotta, de ünnepséget rendezett a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar az Építész-, Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karral közösen, majd a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar, végezetül pedig az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar karöltve a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karral. Az intézmény e különleges alkalmakkor adta vissza azt a lehetőséget volt hallgatóinak, amit az elmúlt években a világjárvány elvett tőlük. Ennek köszönhetően ők is részesülhettek az ünnepélyes diplomaátadó emlékezetes pillanataiban. „Rendhagyó diplomaátadó ünnepségen vagyunk, hiszen a diplomájukat most ünnepélyesen átvevő végzett hallgatóink nem az elmúlt hetekben ültek utoljára az egyetemi padokban. Nem néhány hete történt, hogy izgulva álltak a záróvizsga-bizottság tagjai előtt, és minden, az egyetemi évek alatt összegyűjtött tudásukat összeszedve, sikerrel vették az utolsó nagy akadályt” – fogalmazott beszédében dr. Zseni Anikó, a Széchenyi István Egyetem oktatási rektorhelyettese a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar, valamint az Építész-, Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar közös ünnepségén. Mint mondta, az elmúlt években végzett hallgatók egy változásokkal teli időszakban tanultak az intézményben, és az alma materből kikerülve is egy változások előtt álló világba lépnek ki. Hozzátette, diplomájuk viszont azt igazolja, hogy képesek önálló, értékteremtő munkát végezni. A rektorhelyettes kiemelte, a változó világban még fontosabb a folyamatos tanulás igénye és képessége. „A Széchenyi István Egyetem mindig visszavárja önöket, hogy tudásukat felfrissítsék, hogy évtizedek múlva is naprakész ismeretekkel rendelkező, keresett szakemberek lehessenek” – zárta beszédét. Az intézmény egykori hallgatói nagy örömmel fogadták azt a gesztust, amellyel a Széchenyi István Egyetem kárpótolta őket a világjárvány miatt elmaradt ünnepségekért. „Egyetemi éveink lezárása, a végzettségünket igazoló oklevél átvétele fontos esemény az ember életében. Ezért is örültem annyira annak, hogy az egyetem utólag megtartja a diplomaátadónkat” – mondta el a rekreációszervezés alapképzésben végzett Berecz Laura. Hasonlóan vélekedett Barta Nóra, Gosztonyi Lúcia és Maurer Fruzsina is, akik a járvány sújtotta időszakban tanító szakon végeztek az intézményben. „Bár tudtuk, hogy nyomós oka van, s a járványhelyzet nem teszi lehetővé, mégis nagy csalódás volt számunkra, hogy mi nem vehetjük át ünnepélyes keretek között a diplománkat. Annál nagyobb meglepetést és boldogságot okozott az értesítés, hogy az egyetem ezt utólag megszervezi nekünk” – hangsúlyozták az egykori szaktársak. Hozzátették, nem számítottak erre a szép gesztusra, de amikor értesültek róla, nem volt kérdés számukra, hogy élnek az intézmény által kínált lehetőséggel. Galéria: Mekliz Fotóstúdió
- A Széchenyi István Egyetem hallgatója tartja a magyar motoros körrekordot a Hungaroringen
Kovács Bálint, a Széchenyi István Egyetem műszaki menedzser szakos hallgatója Ducatijával a közelmúltban megfutotta a valaha magyar motoros által teljesített leggyorsabb kört a Hungaroringen. A versenyző újabb nagy kihívásokra készül, és közben Győrben bővíti szakmai ismereteit. Kovács Bálint kisgyermekként nagybátyja hatására pattant motorra, s rögtön a sebesség szerelmese lett. Kis túlzással azóta le sem szállt a járműről, s a még mindig csak húszéves versenyző már fiatalon igazolta tehetségét. „Első motoromat négyéves koromban kaptam, hamarosan pedig már egy utánpótlás-nevelő egyesületnél róttam a köröket. Az első felnőtt országos bajnoki címemet 2018-ban nyertem ezer köbcentiméteres kategóriában, 2019-ben német kupagyőztes lettem, tavalyelőtt pedig megnyertem a közép-európai Alpok–Adria Bajnokságot. Pályám eddigi legnagyobb sikerét az idei szezonban értem el, hiszen az endurance – vagyis hosszú távú – világbajnokság belgiumi futamán ötödikként értem célba” – sorolta pályafutása mérföldköveit a fiatal motoros. Kovács Bálint a közelmúltban újabb nagyszerű eredményt ért el, hiszen megdöntötte a magyar motorosok körrekordját a Hungaroringen. „Ezer köbcentis motorral futottam az 1.49:428-as köridőt. Az abszolút rekordot a német bajnokság keretein belül érték el a Hungaroringen, de az egy háromnapos rendezvény, sokkal több idejük van a pálya kiismerésére és a beállítások hangolására, illetve a kiélezett verseny is folyamatosan gyorsabb tempóra sarkallja a motorosokat. Én az 1.50 alatti időt az egynapos magyar bajnoki fordulón futottam meg, ennek ellenére a hazai versenyzők között minden idők leggyorsabb körét sikerült teljesítenem” – mesélt a rekord hátteréről a H-Moto Team 20 éves versenyzője. Kovács Bálint az élsport mellett fontosnak tartja a diploma megszerzését is. A székesfehérvári fiatalember az érettségi után a győri Széchenyi István Egyetemet választotta, ahol az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar műszaki menedzserképzésén tanul. „A választásnál sokat jelentett, hogy a testvérem is ide járt, és mesélt az egyetemről. Másodéves hallgatóként elmondhatom, hogy jól választottam, hiszen az intézmény magas szintű tudást ad, és kitűnő légkört biztosít a mindennapokban. Persze a tanulás és az élsport szervezést is igényel, de ezt nagyban megkönnyíti, hogy szeptembertől a központi kampusz kollégiumában lakom” – tette hozzá a hallgató, aki az év során rengeteget utazik, hiszen számos hazai pályán edz, illetve részt vesz a magyar és külföldi versenyeken. Mint mondta, az idei szezon lassan véget ér, de – mint sokmindennek – ennek is a vége a legizgalmasabb. A közelmúltban rendezték az endurance világbajnoki sorozatban a századik 24 órás futamot Bol d’Or-ban. A rendkívül híres verseny rangját a jubileum tovább emelte, amelyen Kovács Bálint egy újabb kiemelkedő eredménnyel, hatodik helyet szerezve teljesítette a versenyt. Az Alpok–Adria Bajnokságban pedig már csak a zárófutam van hátra. A legutóbbi fordulót sikerült megnyernie, így az utolsó felvonást is nagy reményekkel várhatja. A távlati terveit illetően kiemelte, a következő időszakban szeretne minél jobb eredményeket elérni sportágában, sikereket aratni az endurance vb-n, emellett pedig a sprintfutamokon, például a World Superbike sorozatban is megvetni a lábát. Kovács Bálint végezetül azt is elárulta, hogy – bár ez a kérdés még remélhetőleg sokáig nem aktuális – aktív versenyzői pályafutása után sem szakadna el a motorsporttól. Tervei eléréséhez fontos számára, hogy megfelelően képzett szakember legyen, az ehhez szükséges tudást pedig a Széchenyi István Egyetemen sajátítja el.
- A Széchenyi István Egyetemmel ismerkedett a NIO kínai járműipari vállalat küldöttsége
A műszaki területeken élen járó Széchenyi István Egyetem tevékenységével ismerkedtek a kínai NIO járműipari vállalat vezető képviselői. A küldöttség tagjainak elnyerte tetszését az intézmény infrastruktúrája és képzési-kutatási portfóliója. A NIO sanghaji autógyártó vállalat, amely elektromos járművek fejlesztésére szakosodott. A cég arról is ismert, hogy a hagyományos töltőállomások alternatívájaként automata akkumulátorcsomag-cserélő állomásokat fejlesztett ki járműveihez. A cég első európai gyártóbázisának helyszínéül a Budapesthez közeli Biatorbágyot választotta. Az új üzemben éppen ilyen állomásokat gyártanak majd a jövőben. A Széchenyi István Egyetem számára pedig kiemelten fontos nemzetközi kapcsolatai bővítése, amelynek révén tovább tudja erősíteni hozzájárulását a térség gazdaságának erősítéséhez. Ennek jegyében látogatott a NIO delegációja a Széchenyi István Egyetemre Chao Yang, a NIO Power alelnöke vezetésével. A találkozó létrejöttében nagy szerepe volt Magyarország sanghaji főkonzuljának, aki elöljáróban Győrt a folyók városaként mutatta be, amely az Audi és beszállítói révén autóiparáról, valamint arról ismert, hogy három főváros – Budapest, Bécs és Pozsony – alkotta háromszögben fekszik. Megjegyezte: a hazai egyetemek közül a Széchenyi István Egyetem ápolja a legszorosabb és legsokrétűbb kapcsolatokat az autóipari vállalatokkal. Szüle Bálint, az egyetem Nemzetközi Programok Központjának központvezetője és Kolossváry Tamás, az egyetem Zalaegerszegi Innovációs és Képzési Központjának központvezetője kifejtette: a kilenckarú, képzéseivel Győr mellett Mosonmagyaróváron, Budapesten és Közép-Európa legkorszerűbb járműipari tesztpályája, a ZalaZONE mellett is jelen lévő intézmény erős műszaki gyökerekkel és tudással rendelkezik. A mintegy 14 ezer hallgató közül csaknem ezren külföldről – több mint 60 országból – érkeztek, akik a 40 angol nyelvű képzés valamelyikén tanulnak. Az intézmény magas színvonalát jelzi, hogy a QS nemzetközi felsőoktatási minősító szervezet világranglistáján a 801–1000. helyen szerepel. Kolossváry Tamás hozzátette: a Széchenyi István Egyetem jelenleg építi győri tudományos és innovációs parkja első ütemét, s a fejlesztéssel a vállalatokkal való még szorosabb partnerséget, startup és spinoff cégek támogatását, a tudásgazdaság fejlesztését segíti majd. Az intézmény a ZalaZONE autóipari tesztpálya mellett épülő infrastruktúrában is kulcsszereplővé vált. Az ottani tudományos és innovációs park területén található Zalaegerszegi Innovációs és Képzési Központ épületének átadására nemrégiben került sor, ahol a fókusz többek között az önvezető járművekre és közlekedési rendszerekre, valamint a dróntechnológiára fókuszáló kutatásokon, a hallgatók gyakorlatorientált képzésén, illetve az ipari vállalatokkal való együttműködésen lesz. Dr. Fodor Dénes, a Széchenyi-egyetem Járműipari Kutatóközpontjának kutatócsoport-vezetője az intézmény e-mobilitással kapcsolatos kutatásaiba nyújtott bepillantást a kínai delegációnak. Chao Yang szavaiból kiderült, hogy vállalatuk mérföldkőnek tekinti magyarországi beruházását, tevékenységével pedig szeretné ösztönözni az elektromos járművek piacát. Megjegyezte: a legtehetségesebb szakemberekre van szükségük ahhoz, hogy a legjobb megoldásokat fejlesszék ki a fogyasztók számára, ezért a jövőben együtt kívánnak működni magyar egyetemekkel. A kínai vendégek látogatásuk zárásaként megtekintették az egyetem Teljesítményelektronika és Villamos Hajtások Tanszékének laborjait, valamint megismerkedtek az egyik hallgatói versenycsapat, az idén nyáron Magyarországon, Ausztriában és Németországban hatalmas sikereket elért Arrabona Racing Team munkájával.
- Díszdiplomát kaptak: Pedagógusok ünnepe a Széchenyi István Egyetemen
Jubileumi díszdiploma-átadó ünnepséget tartottak a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karán. Az eseményen arany-, gyémánt- és rubindiplomát vehettek át azok a tanítók, akik több mint fél évszázada végeztek a győri intézményben. „Qui cupit, capit omnia. Aki törekszik, mindent elér!” – ezzel az Apáczai – gondolattal kezdte köszöntőjét dr. Pongrácz Attila, a kar dékánja. Hangsúlyozta, hogy a kar névadójának idézete maga az iránytű a győri pedagógusképzésben immár 244 éve. A dékán örömmel köszöntötte a jelenlévő első évfolyamos illetve végzős tanító hallgatókat, akik így szemtanúi lehettek a pedagógus életpálya kifutásának. Beszédében kiemelte, hogy annak dacára, hogy a most ünnepelt díszdiplomásoknak pályájuk kezdetén számos nehézséggel kellett szembenézniük a világban zajló események miatt, ők mégis kitartottak és életpályájukkal bizonyítottak. Hozzátette, hogy a pedagógusi szakma alapvetése az emberi értékfejlesztés, hiszen műveltséget megalapozó munkájuk nélkül nincsenek kiváló szakemberek és nincs jól működő társadalom. Zárógondolatában az egykori tanítványok nevében is megköszönte az ünnepeltek áldozatos munkáját, mellyel a magyar tanítók becsületét öregbítették. Az ünnepség folytatásában Neubauer Tamás, a Pedagógus Szakszervezetek Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének elnöke köszöntötte a díszdiplomás tanítókat. A díszoklevelek és emlékérmek átadását követően Szenfnerné Varga Anikó aranydiplomás tanítónő szólt pályatársaihoz a kitüntetettek nevében. Emlékezett és emlékeztetett az intézmény falai között kapott értékmegőrző tudásra, az egykori tanáraik által átadott bölcsességekre, melyek egész tanítói pályájukat végigkísérték. Az átadás képei. (Galéria: Horváth Márton) Aranydiplomások: 1. Sass Gertrud Anna 2. Pálffy Mária 3. Apatininé Borbély Katalin 4. Gábor Tamásné Nagy Erika 5. Végh Istvánné Németh Erzsébet Julianna 6. Bánhidi Edit 7. Szabó Istvánné Horváth Ilona Mária 8. Horváth Istvánné Walli Teréz 9. Szenfnerné Varga Anikó 10. Exner Éva 11. Kardos Jenőné Horváth Magdolna 12. Katona Lászlóné Németh Erzsébet 13. Dudás Péter Sándorné Németh Ildikó 14. Friedrich Ferencné Pusztaszeri Erzsébet 15. Szokol-Humay Lászlóné Gosztonyi Magdolna Gyémántdiplomások: 1. Gazdag Ferencné Szotyori-Nagy Éva Márta 2. Dr. Molnár Ernőné Nagy Gabriella 3. Sebestyén Jenőné Hoffer Erzsébet 4. Varga Ágota 5. Kalmár Gézáné Hauczinger Mária 6. Farkas Endréné Lestár Mária 7. Illyés Józsefné Szügyi Mária 8. Simor Emőke szül. Schleicher Emőke 9. Holbok Ferenc Rubindiplomások: 1. Molnár Tiborné Nagy Magdolna 2. Kováts Istvánné Kakits Magdolna Erzsébet
- XXIX. Akadémiai Nap: tudás és értékőrzés fűzi össze a Széchenyi István Egyetem kitüntetettjeit
Az Akadémiai Napot az intézmény névadója, gróf Széchenyi István születésének évfordulója alkalmából 1994 óta rendezik meg a Széchenyi István Egyetemen. Az idei ünnepen doktorokat avattak és rangos elismeréseket adtak át azon személyeknek, akik munkájukkal nagymértékben hozzájárultak az intézmény fejlődéséhez. A Széchenyi István Egyetemet a modernitás és a hagyományos értékek őrzése egyszerre jellemzi. Korszerű, gyakorlatorientált tudást ad hallgatóinak, kutatásaival a jövőbe tekint, nyitott és vállalkozó szemlélete széles körű partneri kapcsolatokat tesz lehetővé. Emellett az intézmény hű gyökereihez, ápolja hagyományait, tiszteli tradícióit. Ennek egyik legkiemelkedőbb rendezvénye minden évben az egyetem névadójának születésnapjához kapcsolódó Akadémiai Nap. A közel három évtizedes hagyomány az idén is folytatódott, a jeles esemény az egyetem szenátusának ünnepi nyilvános ülésével vette kezdetét a győri campuson. Fanfárok kíséretében, a zászlóvivő és a paedumhordozók felvezetésével vonult be az elnökség. Az ünnepségen a doktorrá avatásukra váró hallgatók mellett az intézmény legrangosabb elismeréseinek várományosai, a nyugdíjba vonuló munkatársak, egyetemi polgárok és az intézménnyel együttműködésben dolgozók egyaránt megjelentek. „Universitasként legfőbb hivatásunk, hogy a következő nemzedékek felkészítésében vegyünk részt” – fogalmazott az ünnepi szenátusi ülést megnyitó köszöntőjében dr. Baranyi Péter Zoltán rektor. Hangsúlyozta: a fiatal szakembereket a jelen és a jövő kihívásaira egyaránt késszé kell tenni. Beszédében köszönetet mondott az oktató-kutató munkatársaknak, mondván, „ők adják át a jelen tudását és a gondolkodás képességét”. Széles Sándor Győr-Moson-Sopron megyei főispán az ünnepségen kiemelte: a jelenlegi nehéz helyzetben különösen fontos, hogy a valós lelki, szellemi értékeinkkel tisztában legyünk. „A tüzet, ha kicsi, az erős szél azonnal kioltja, viszont a nagy tüzet még jobban megerősíti. A terhek alatt csak a kis hit semmisül meg!” – fogalmazott, s a fiatalok elé a ma kitüntetettek és nyugdíjba vonuló oktatók küzdelmét és hitét állította példaként. „Csak az értékeink, a hitünk tart meg mindannyiunkat. Ehhez a küzdelemhez kívánok sok sikert és eredményt” – zárta a főispán. Rangos elismerések az Akadémiai Napon A Széchenyi István Egyetem tiszteletbeli doktori címmel ismerte el dr. Miszlivetz Ferenc professzor több évtizedes szakmai, kutatói munkáját, amelyet a térségi felsőoktatás fejlesztése, az intézmények közötti együttműködés erősítése, a tudományos teljesítmény láthatóvá tétele érdekében fejtett ki. Dr. Veisz Ottó akadémikus, „óvári gazdász” a klímaváltozékonyság kedvezőtlen hatásainak csökkentését elméleti és gyakorlati oldalról megközelítő, az adaptáció lehetőségeit vizsgáló, a növényi rezisztenciát középpontba állító kutatási irány prominens képviselője, aki iskolateremtő tevékenységével jelentősen hozzájárult szakterülete fejlődéséhez. Munkássága elismeréseként szintén tiszteletbeli doktori címmel tüntették ki. A magas rangú elismerést vehette át dr. Jiří Jaromír Klemeš is, a nemzetközi élvonalban végzett kutatásaiért, kiemelkedő nemzetközi tudományos tevékenységéért, a tudományos eredmények színvonalas publikálását lehetővé tevő nemzetközi szervezet létrehozásáért, a modern technológiák fejlesztéséért, valamint a magyar felsőoktatás nemzetközi elismertetésével kapcsolatos tevékenységéért. A Széchenyi István Egyetem Szenátusa professor emeritus címet adományozott dr. Horvát Ferenc főiskolai tanárnak és dr. Schmidt Rezső György egyetemi tanárnak, akik a Széchenyi-egyetem szolgálati elismerő oklevelét is átvehették. A díjban azok részesülnek, akik legalább 25 éven keresztül a Széchenyi István Egyetem és jogelőd intézményeiben kiváló oktatói, szakmai teljesítményt nyújtottak nyugdíjba vonulásukat megelőzően. A Palma Academica díj életmű-elismerés, amelyet Várnagy András testnevelőtanár, a Testnevelési és Sportközpont korábbi központvezetője vehetett át. A Pro Universitate díj olyan egyetemi dolgozók (oktatók és nem oktatók), illetve az egyetemet támogató polgárok, közéleti személyiségek munkájának elismerésére szolgál, akik az egyetem munkáját támogató tevékenységükkel nagymértékben hozzájárultak az intézmény céljainak megvalósításához, hírnevének, tekintélyének, megbecsültségének öregbítéséhez. Pro Universitate Díjat vehetett át dr. Fehér Rózsa, az Egészség- és Sporttudományi Kar dékánhelyettese, kórházi osztályvezető-főorvos valamint Kalmárné dr. Hollósi Erika a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára. A Széchenyi István Egyetem Érdemes Polgára kitüntetésben részesült dr. Papp Ilona egyetemi docens, a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar korábbi dékánja, Csikorné Horváth Gabriella, az Integritásért Felelős Igazgatóság igazgatója, Ruppert István egyetemi tanár, a Művészeti Kar korábbi dékánja és dr. Vásárhelyi Zsuzsanna főiskolai tanár, a Mérnöktanár Tanszék korábbi tanszékvezetője. A Széchenyi István Egyetem Szenátusa címzetes oktatói címet adományozott olyan külső szakembereknek, akik kiemelkedő szakmai tevékenységük mellett hosszabb időn át jelentős mértékben segítették az intézmény oktatási tevékenységét. Címzetes egyetemi tanári címet vehetett át Moór Gyula, míg címzetes egyetemi docens címet kapott dr. Gottlieb László, Licskai Gergő, Molnár Albert, Németh József, Csapó Imre és Simon Attila. Címzetes mesteroktatói címmel gazdagodott Eigner Péter, Fonyó Tibor, Fülöp Tamás, Pusztai Zsuzsa, Ruzsás Norbert és Szabó Benedek. Doktoravatás az Akadémiai Napon A Művészeti Kar műsorát követően doktori címet vehetett át Horváth Krisztián (konzulensei dr. Fodor Dénes egyetemi tanár és dr. Szénásy István egyetemi docens), Pup Dániel (konzulensei prof. dr. Bokor József MTA rendes tagja, valamint dr. Szabó Zoltán egyetemi tanár), Kovács Ákos (konzulense dr. Lencse Gábor egyetemi tanár), Prukner Péter (konzulense dr. Kuczmann Miklós egyetemi tanár), Darabos Katalin (konzulensei dr. Baracskai Zoltán egyetemi tanár és dr. Dörfler Viktor egyetemi docens), Krankovits Melinda (konzulense Szörényiné prof. dr. Kukorelli Irén professor emerita), Kupi Marcell (konzulense Ivancsóné dr. Horváth Zsuzsanna egyetemi docens), Kupa Krisztina (konzulense dr. Komlósi László Imre egyetemi tanár), Saitova Elza (konzulense dr. Di Mauro Carmela egyetemi docens) Szennay Áron (konzulense dr. Szigeti Cecília tudományos főmunkatárs, Budapesti Gazdasági Egyetem), Szerdahelyi Miklós János (konzulensei dr. Komlósi László Imre egyetemi tanár és dr. Ted A. Paterson egyetemi docens), Tóth Tamás (konzulensei néhai prof. dr. Schmidt János akadémikus és dr. Tóth Tamás kutatóprofesszor), Tóth Endre Andor (konzulense dr. Kalocsai Renátó tanszékvezető) A Széchenyi-egyetem legtehetségesebb, legrátermettebb, 45 év alatti életkorú oktatóit, kutatóit segíti a Hegedűs Gyula Tudományos Ösztöndíj, amelyet az idén dr. Tóth Árpád kapott meg. Az Irányító Testületi Elismerő Oklevél arany fokozatát Csémy Katalin, Az Audi Hungaria külső tanszékének operatív vezetője, dr. Keller Veronika, a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar egyetemi docense, Varga Klaudia, az Uni-Famulus Kft. ügyvezetője, dr. Konczosné dr. Szombathelyi Márta, a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar egyetemi tanára, az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács elnöke, dr. Rácz Rita, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar dékáni titkárságvezetője, Gulyás Lászlóné, a Pénzügyi és Számviteli Igazgatóság ügyintézője, Orbánné Persa Krisztina felsőoktatási és hallgatói információs rendszerekért felelős kancellári megbízott, Csábi Béla, az Egyetemi Informatikai központ vezetője, Pákozdi Magdolna, a Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatója és Vargáné Frank Krisztina, az Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola igazgatóhelyettese. Pro Educatione díjat érdemelt ki Ablonczyné dr. Mihályka Lívia, az Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar egyetemi tanára, dr. Lakatos István, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar egyetemi tanára, dr. Szép János, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar egyetemi docense. Kiváló Mentor díjban részesült Vámos Ottília Mária egyetemi tanársegéd. A Pro Scientia Arraboniensis kitüntetést kimagasló tudományos tevékenységért, értékes, kiemelkedő eredmény, tevékenység elismeréseként adományozta az intézmény Szabó Ferencnek, a Művészeti Kar művésztanárának, a Győri Symphonic Band karmesterének, Ménesi Gergelynek, a Művészeti Kar egyetemi docensének, a Győr Egyetemi Zenekar karmesterének, valamint dr. Fullér Róbertnek, a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar egyetemi tanárának, az Egyetemi Habilitációs Bizottság elnökének. A Széchenyi Egyetem vezetése Kiváló Munkatárs cím adományozásával ismeri el a valamely támogató szakterületen kimagasló, kiemelkedően eredményes teljesítményt nyújtó kollégák tevékenységét. Az elismerést kapta Wandraschekné Jakab Erzsébet, a Felnőttképzési Központ, Véber Eszter, a Bölcsészettudományi és Humánerőforrás-fejlesztési Tanszék, Nits Lászlóné, a Szociális Tanulmányok és Szociológia Tanszék, Mosonyiné Szalai Judit, a Közlekedési Tanszék, Peterka Mária Margit, a Járműipari Kutatóközpont, dr. Simon József, a Testnevelési és Sportközpont, Vaszari Istvánné, a Nemzetközi és Alkalmazott Közgazdaságtan Tanszék és Kocsis Józsefné, az Egyetemi Könyvtár és Levéltár munkatársa. Egyetemi Közösségért díjat vehetett át Mészáros Márta, a Nemzetközi Programok Központjának osztályvezetője, míg Kaufer Tiborné, a Tanulmányi Osztály munkatársa Hallgatóbarát Egyetemért díjban részesült. A Széchenyi-egyetem Szolgálati Elismerő Oklevelét vehette át Katona József gépkocsivezető, s nyugdíjba vonulásuk alkalmával köszöntötték dr. Szakál Gyulát és dr. Tell Imrét, az intézmény egyetemi docenseit. Galéria az eseményről. (Fotók: Májer Csaba József)
- Építők Vitorlás Kupa: Második helyezett a Széchenyi István Egyetem csapata
Az előkelő második helyen végzett a balatonfüredi Építők Vitorlás Kupán a Széchenyi István Egyetem csapata a napokban. Az egység a Jégvirág fedélzetén mutatta meg tehetségét és a sport iránti elkötelezettségét. A Széchenyi István Egyetem kiemelten fontosnak tartja, hogy minél több kapcsolódási lehetőséget kínáljon a sport világához, valamint hogy infrastruktúrájával támogassa a sportolni vágyókat. Éppen ezért nagy büszkeség, hogy az intézmény útlaborjának (SZE LAB ROAD) kollégáiból és hallgatókból álló csapata a napokban nagy sikerrel vett részt az Építők Vitorlás Kupán, Balatonfüreden, ahol az építőmérnöki szakma jeles képviselői évről évre megmérettetik magukat. A sporteseményen összesen hét kategóriában mérték össze a legénységek tudását és a hajók szélfogó képességét. Nagy Richárd érdeklődésünkre hozzátette, a verseny két fordulóban zajlott. „A délelőtti futam csaknem három kilométer hosszú pályáját kategóriaelsőként teljesítettük Nautic 311 típusú hajónkkal. A délutáni futamot megelőzően a Balaton vizén a szélvadászat volt jellemző, majd befújt a gyenge négy-öt csomós szél, így egy rövidebb, körülbelül másfél kilométer hosszú, de annál izgalmasabb pályát választottak a szervezők. Ezen másodikként értünk célba. Így – a vitorlázási szabályoknak megfelelően – az előkelő második helyezést érte el kategóriájában az Útlabor csapata Jégvirággal” – tudtuk meg a részleteket. A győri egyetem Tóth Gábor irányította csapata összetettben a 20. helyezett lett a 40 hajóból. Az eredményhirdetés felemelő pillanatai.
- A Széchenyi István Egyetem részvételével, nemzetközi piacra készül a magyar permetező drón
A Széchenyi István Egyetem fontos szereplője a drónkutatásnak. Ezt a területet erősítette, hogy a múlt évben az intézmény az ABZ Drone Kft.-vel és az MIB Invest Group Kft.-vel közösen, ABZ Innovation Kft. néven új vállalkozást alapított drónok és hozzájuk kapcsolódó kiegészítők fejlesztésére, gyártására. A napokban aláírt szindikátusi szerződéssel a cég történetének újabb fontos állomásához érkezett, hamarosan pedig egy újabb meghatározó mérföldkő következik: a piacra lépés az első saját fejlesztésű drónnal. Az ABZ Drone Kft., az MIB Invest Group Kft., az Uni Inno Kft., az ABZ Innovation Kft. és a Széchenyi István Egyetem képviselői írták alá azt a szindikátusi szerződést, amely a közösen alapított ABZ Innovation Kft. működésének részletszabályait, a felek jogait és kötelezettségeit rögzíti. A cél, hogy az ABZ Innovation egy, az európai piacra lépő dróngyártó céggé fejlődjön, az első körös gyártói értékesítés feladatait is ellátva. Az első saját fejlesztésű és gyártású drón, a Liquidator hamarosan piacra is kerülhet. A mezőgazdasági permetező drón minden jelenlegi, a piacon elérhető innovációt egyesít, amelyet hazai és európai mezőgazdasági adottságokra terveztek. A termék tehát a biztonságos és egyszerűen használható dróntechnológiát kínálja az európai gazdák számára folyamatos támogatás és szerviz biztosítása mellett. „A Széchenyi István Egyetem a magyar gazdaság versenyképességéhez kíván hozzájárulni olyan innovatív kezdeményezésekkel, amelyek az egyetemen meglévő tudást és kutatás-fejlesztési potenciálunkat is kiaknázzák. Különösen fontosak számunkra azok a területek, amelyekkel a fenntarthatóságot tudjuk erősíteni. A drónfejlesztéssel kapcsolatos együttműködésünk ebből a szempontból is kiemelkedő, hiszen a dróntechnológia hatékonyan járul hozzá a fenntartható gazdálkodáshoz is” – fogalmazott az aláírás alkalmával dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke. Dósa Gábor, a Széchenyi István Egyetem hasznosító vállalkozása, az Uni Inno Kft. ügyvezetője hozzátette, ez az együttműködés zászlóshajó az innovációs ökoszisztéma és az egyetem vállalkozásfejlesztési tevékenységének fejlesztésében. „Intézményünk egy, a piacon már jelenlévő drónfejlesztő céggel és a tőkebefektetővel közösen hoz létre egy olyan értéket, amellyel a világpiacra is bátran ki lehet lépni. Célunk, hogy az egyetem tudásbázisára építve minél több ilyen együttműködés jöjjön létre” – hangsúlyozta. Szekeres István, az MIB Invest Group Kft. ügyvezető igazgatója kifejtette, cégcsoportjuk olyan társadalmilag hasznos, innovatív kérdésekkel foglalkozik, amelyek gazdaságilag is előnyösek. Ebben szerinte a dróntechnológia élenjáró. „Korábban az agráriumban, az élelmiszeriparban is tevékenykedtem, és úgy gondolom, hogy a drón a mezőgazdaság több területén is a jövő eszköze. Gazdaságilag és ökológiailag is nagy jelentőségű, a következő évtizedek egyik kiemelt fejlesztési iránya, amelyben mi is fontos szerepet szeretnénk játszani” – fogalmazott. Szekeres István kiemelte, nagy jelentősége van a Széchenyi-egyetemmel való közös munkának, hiszen a magyar fejlesztésű drón világviszonylatban is kiemelkedő figyelmet kaphat. „Az ABZ Drone Kft. hosszú idő óta fejleszt drónokat, de az együttműködés új perspektívát ad a vállalkozásnak, hiszen lehetőséget teremt arra, hogy a nálunk lévő tapasztalat és tudás összeadódjon az egyetemi tudással és innovációval. Ilyen hátteret kevés fejlesztő cég tudhat magáénak. Ez az összefogás teszi lehetővé, hogy olyan terméket hozzunk létre, amely nemcsak Magyarországon, de nemzetközileg is megállja a helyét, sőt akár piacvezetővé is válhat” – mondta el Török Gyula, az ABZ Drone Kft. ügyvezetője. Azt is elárulta, hogy a permetező drón már a bétatesztelés utolsó fázisába lépett, így a termék hamarosan piacra kerülhet. A drónok az ipar és a mezőgazdaság mind több szegmensében nyújtanak új, innovatív lehetőséget. A Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központja állami, tudományos és vállalati szereplőkkel partnerségben folytat kutatásokat ezen a területen. A Széchenyi-egyetemen nemzetközi színvonalú infrastruktúra – többek között a nemrégiben létrehozott dróntechnológiai labor – támogatja a drónkutatásokat, míg a hallgatók bevonását, a kutatói utánpótlás biztosítását ezen felül a SZEviation hallgatói csapat segíti. Az egyetem a szakemberek oktatásában is jelentős szerepet játszik többek között a drón- és képfeldolgozás oktatólaboratórium kialakítása, illetve a drónirányító és drónadatelemző szakirányú képzés révén.
- Mérföldkő: a Széchenyi István Egyetem átadta két új épületét a ZalaZONE parkban
A Széchenyi István Egyetem folyamatosan erősíti szerepét a zalaegerszegi ZalaZONE parkban, Közép-Európa legkorszerűbb járműipari tesztpályája mellett. Ennek újabb fontos állomása, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja jelenlétében átadták az intézmény két új épületét. Az eseményhez kapcsolódóan az egyetem együttműködési megállapodást írt alá a magyarországi Bosch csoporttal. A győri Széchenyi István Egyetem Zalaegerszegi Innovációs és Képzési Központjának célja, hogy nemzetközi színvonalú oktatási-kutatási környezet megteremtésével járuljon hozzá a térség versenyképességének erősítéséhez. Ezt szolgálja, hogy az intézmény 4 milliárd forint európai uniós forrásból, a kormányzat támogatásával fejleszti zalaegerszegi tudományos és innovációs parkját. Ennek része egy innovációs és egy szállásépület is, amelyeket hétfőn adtak át a ZalaZONE parkban. Az ünnepségen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja, Vigh László zalaegerszegi országgyűlési képviselő és Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere is. Az innovációs épületben kutatások, fejlesztések és tesztelések számára alakítottak ki helyiségeket, de oktatási célú laboratóriumot és közösségi helyiséget, irodákat is létrehoztak benne. Mindez teret nyit induló vállalkozásoknak, újszerű vállalkozási ötletek megvalósításának, hallgatók és cégek együttműködésének. Lehetővé teszi a hallgatók gyakorlati készségeinek erősítését, bizonyos folyamatok üzletszerű környezetben történő gyakorlását is. A másik – 12 szobát és két apartmant magában foglaló – szállásépületben elhelyezést kaphatnak a győri egyetem zalaegerszegi kutatóközpontjában dolgozó munkatársak, a vendégkutatók, de akár a hallgatói csapatok tagjai és a gyakornoki program résztvevői is. „Az országok között – különösen válságos időszakban – verseny van abban, hogy ki tud több beruházást magához vonzani. Ennek végeredményében döntő szempont a fejlesztésekhez szükséges, magasan képzett szakemberek biztosítása, ezért Magyarország jövője nagyban függ az egyetemektől. A Széchenyi István Egyetem mindezt felismerve a hazai felsőoktatási intézmények közül egyedüliként vásárolt földterületet és fejleszt Európa legnagyobb járműipari tesztpályája mellett. Így mostantól gazdagítja ezt az egyedülálló ökoszisztémát”– jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. „A Széchenyi István Egyetem stratégiai célja nemzetközi versenyképességének erősítése. Emiatt is örülünk annak, hogy a ZalaZONE-on megvalósult beruházásaink, valamint a tudásgazdaságot ösztönző környezet elősegíti innovációs ökoszisztémánk fejlesztését. A ZalaZONE parkban jelen lévő, technológiavezérelt iparágakban tevékenykedő cégekkel való kutatás-fejlesztési és innovációs partnerség támogatja ezen törekvéseinket. Így válhat intézményünk valódi technológiai egyetemmé” – mondta el dr. Knáb Erzsébet, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke. „Egyetemünk zalaegerszegi fejlesztései hozzájárulnak az ipari és a tudományos szféra még szorosabb összekapcsolódásához, ami a 21. században a felsőoktatási intézmények új, rendkívül fontos szerepe. Ez az innovatív erő jelenti jövőképességünk zálogát, és egyúttal nagymértékben erősíti a nemzetgazdaságot is” – hangsúlyozta dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke. „A Széchenyi István Egyetem Zalaegerszegi Innovációs és Képzési Központja első két épületének átadása – kiegészülve a modern laboratóriumi környezettel és a tesztpályához való közvetlen kapcsolattal – páratlan lehetőséget kínál az önvezető közlekedés és a dróntechnológia területén végzett fejlesztéseink számára. Emellett az innovációs épület műhelyeiben duális képzésben részt vevő hallgatók, gyakornokok, illetve olyan fiatalok dolgozhatnak, akik a jövő mobilitását tervezik akár saját vállalkozás keretében, az egyetemi ökoszisztémához illeszkedve” – fogalmazott Kolossváry Tamás központvezető. A Széchenyi István Egyetem két új épületének átadása mellett hétfőn letették a Bosch kutató-fejlesztő és tesztelő központjának alapkövét is a ZalaZONE tesztpályához közvetlenül kapcsolódó területen. A komplexum fontos szerepet játszik majd a vállalat kutatás-fejlesztési ökoszisztémájában, amelynek célja az ipari-technológiai és az egyetemi-akadémiai világ szoros partnersége. E közös munka megerősítését szolgálja az a szándéknyilatkozat is, amelyet az alapkőletételi ünnepségen írt alá a Széchenyi István Egyetem nevében dr. Knáb Erzsébet és dr. Filep Bálint, a magyarországi Bosch csoport nevében pedig dr. Szászi István, a vállalat vezetője Magyarországon és az Adria régióban, valamint Kemler András, a Robert Bosch Kft. műszaki területekért és a telephely működéséért felelős ügyvezető igazgatója. Ennek értelmében a felek az oktatásban és a kutatás-fejlesztésben egyaránt kibővítik együttműködésüket.
- Zöldkonferencia – a Széchenyi-egyetem aktív alakítója a fenntarthatósági törekvéseknek
A fenntartható jövő egyre sürgetőbb megteremtéséért újabb párbeszédet és összefogást indított el a lakosság, az ipar, a kormányzat és a tudomány képviselői között a Széchenyi István Egyetem a hétvégén megrendezett I. Ökopiknik és Zöldgazdasági Konferencián. A kétnapos rendezvényt a szemléletformálás jegyében szervezték, de eredménye ennél jóval túlmutat: rövid időn belül megvalósuló szakmai együttműködések alapjait is lefektették. Az egészséges, élhető környezet biztosítása és a fenntartható gazdasági fejlődés megvalósítása kiemelt feladat – hangoztatta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára pénteken Mosonmagyaróváron, az I. Ökopiknik és Zöldgazdasági konferencián. Dr. Raisz Anikó, a rendezvény egyik fővédnöke köszöntőjében elmondta, hogy ezek elérését a gazdasági növekedés és a környezetvédelmi szempontok összehangolásában látják. Hozzátette: nagy jelentőséggel bír ebben a kérdésben a kutatás-fejlesztés, amelyben a kormány az egyetemeknek központi szerepet szán. „Külön öröm számunkra, hogy a Széchenyi István Egyetem és annak mosonmagyaróvári kara részese és aktív alakítója a fenntarthatóság megvalósításáért folytatott tevékenységeknek” – mutatott rá nyitóbeszédében. A konferencia másik fővédnöke, dr. Árvay István, Mosonmagyaróvár polgármestere a megnyitón – utalva egy közelmúltbeli folyékony földgáz-töltőállomásuk átadására – hangsúlyozta, egy vidéki kisvárosban is történhetnek nagy dolgok. Bejelentette, hogy geotermális kutatásoknak és az erre épülő munkának köszönhetően a város távfűtésének egy részét alternatív energiával oldhatják meg szeptembertől. Beszédében köszönetét fejezte ki, hogy az egyetem közelebb hozza a környezettudatosság témáját a lakossághoz is. A Széchenyi István Egyetem által szervezett első Ökopiknik és Zöldgazdasági Konferencián a fenntarthatóság aktuális kérdéseit járták körül a kormányzat, a gazdasági szféra, az akadémiai és kutatóintézetek, valamint a civil szféra és véleményvezérek bevonásával pénteken és szombaton. (Fotók: Májer Csaba József) „A dinamikusan fejlődő Széchenyi István Egyetem aktívan részt vállal a hazai fenntarthatósági törekvések támogatásában mind a kutatás, az oktatás és a szakmai munka, mind pedig a szemléletformálás és a tudásmegosztás területén. Intézményünk felismerte a fenntarthatóság jelentőségét, és azt, hogy erre a területre az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt kell fektetni” – indokolta az egyetem elköteleződését dr. Zseni Anikó, a Széchenyi István Egyetem rektorhelyettese köszöntő beszédében. Kiemelte: a Széchenyi István Egyetem rendkívül nagy hangsúlyt fektet arra is, hogy a nemzetközi színvonalú oktatáson és kutatáson túl támogassa a térség jövőképességét. Az intézmény ennek jegyében vesz részt a térségi hulladék szemléletformálási és innovációs mintaprojektben, amely lehetővé teszi, hogy a lakosság, az ipar, a kormányzat és a tudomány képviselői közös válaszokat találjanak a fenntarthatóság kapcsán jelentkező legfontosabb, aktuális kihívásokra. „Ma már nem elég, ha az egyetemek csak a tudományt szolgálják, fontos, hogy eredményeikkel, újításaikkal segítsék a térség vállalkozásait, hazánk gazdaságát és erősítsék jövőképességünket” – húzta alá a rektorhelyettes. Deli Daniella, a TIM klímapolitikáért felelős helyettes államtitkára a klímavédelemről, energiahatékonyságról és energiabiztonságról szóló kerekasztal-beszélgetés vitaindítójában hangsúlyozta: napjaink egyik legégetőbb kérdése az, hogyan hozzuk összhangba az energiahatékonysági és az energiabiztonsági célokat. Magyarország világos és határozott stratégiai célokat tűzött ki maga elé, így stabil stratégiai keretre épül az energia- és klímapolitika – mondta. Részletezte, hogy elkészült a második nemzeti éghajlatváltozási stratégia, ami lefektette azokat a célkitűzéseket, amik megvalósításával az éghajlatváltozás által előidézett hatások hosszú távon kezelhetők. Megszületett a 2030-ig szóló nemzeti energia- és klímaterv, valamint az új nemzeti energiastratégia is, amelyek középtávon elérendő célokat határoznak meg. Mindezeken túl Magyarország 2050-re eléri a klímasemlegességet – sorolta. A helyettes államtitkár szerint az energiabiztonság kérdése a tekintetben is vizsgálható, hogy az energia a lakosság számára megfizethető-e. Ezzel kapcsolatban leszögezte: a kormány célja, hogy fenntartsa a rezsicsökkentést. A következő kerekasztalbeszélgetést megelőzően Keszthelyi Nikoletta, a TIM környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára vitaindítójában arról beszélt, hogy az ENSZ és az Európai Unió fenntarthatósági dokumentumai nem csak a környezetvédelmet érintik, hiszen ahhoz, hogy valóban zöldek legyünk, társadalmi, politikai és üzleti megoldásokra is szükség van. A konferencia lakossági fókuszú második napján a résztvevőknek „zöld” influenszerek és az adott tématerület szakemberei bevonásával lehetőségük volt az aktuális környezetvédelmi kérdésekről beszélgetni – mobilitás, divat-dizájn, kultúra-turizmus, gasztronómia, fenntartható életmód témákban. (Fotók: Hybridcycle) Előremutató kerekasztal-beszélgetések, valódi összefogás, újrahasznosító workshop, helyi termelők, meglepetéskoncert, országosan ismert véleményvezérek és nem utolsó sorban újabb, rövid időn belül megvalósuló együttműködési megállapodások – sorolta a hagyományteremtő szándékkal először megrendezett konferencia eredményeit dr. Torma András, a Széchenyi István Egyetem Alkalmazott Fenntarthatóság Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense, a rendezvény főszervezője. „Környezetünk állapota, az abban bekövetkezett változások, egyaránt fontossá teszik a tudatos gondolkozást és cselekvést. Büszkén mondhatom, hogy olyan rendezvényt valósítottunk meg, amely mindezt elősegíti” – összegzett. A nagy sikerre való tekintettel a tervek szerint az ökopikniket évente megrendezi a Széchenyi István Egyetem.
















