top of page

1847 találat

  • Szaxofon- és trombitasikerek: országos versenyeken remekeltek a Széchenyi István Egyetem zeneművész-hallgatói

    A Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának klasszikus szaxofon és trombita előadóművészet alapszakos hallgatói jelentős sikereket értek el országos zenei versenyeken nemrégiben. A II. Gallai Attila Országos Klarinét- és Szaxofonversenyen Tarcza Dávid Bertalan harmadik helyezett lett szaxofonon, míg a 47. Rézfúvós és Ütőhangszeres Találkozón és Versenyen a trombitások között Benyó Andor az első, míg Kovács Dániel és Hégely Márton a dobogó második fokára állhattak fel. A Széchenyi István Egyetem zeneművészeti képzése évtizedek óta meghatározó a hazai komolyzenei életben. Az intézmény hallgatói nemrég újabb sikereket értek el, amelyek jól mutatják az oktatás magas színvonalát. A II. Gallai Attila Országos Klarinét- és Szaxofonversenyt idén Monoron tartották meg a felsőfokú zeneművészeti képzésben tanulók számára. A rangos megmérettetésen a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karáról Tarcza Dávid Bertalan első évfolyamos, klasszikus szaxofon előadóművész-hallgató harmadik helyezést ért el. Felkészítő tanára Bánfi Barna tanársegéd, zongorán pedig Yagi Maki működött közre. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán rendezték meg a 47. Rézfúvós és Ütőhangszeres Találkozót és Versenyt, amelyen a Széchenyi-egyetemet ezúttal öt trombitás hallgató képviselte. A nemzetközi verseny két kategóriában zajlik: míg az elsőben a zeneművészeti szakgimnáziumok 12. és 13. osztályos, illetve szakmai tagozatos növendékei mellett az alapszakon vagy osztatlan képzésen 1. évfolyamos hallgatók vehetnek részt, addig a másodikban már az ennél magasabb szinten lévő, tanulmányaikban előrébb tartó fiatalok is megmérethetik magukat. Az I. kategóriában megosztott első helyezést ért el a Széchenyi-egyetem első évfolyamos trombitaművész-hallgatója, Benyó Andor, aki a kötelező művek közül Théo Charlier b-moll szóló versenymű no.1 című kompozícióját, a második fordulóban pedig szabadon választott darabként Marcel Bitsch Négy variáció egy Domenico Scarlatti témára című művét adta elő. Konzulense a Művészeti Kar dékánja, dr. Hontvári Csaba egyetemi docens. Ugyancsak az I. kategóriában megosztott második helyezést ért el Kovács Dániel, az intézmény első évfolyamos hallgatója. Ő a kötelezők közül Hidas Frigyes Fantázia trombitára és zongorára című opuszát, míg a második fordulóban Oskar Böhme f-moll trombitaversenyének I. tételét szólaltatta meg. Felkészítője Németh Tamás mesteroktató. A II. kategóriában Hégely Márton első évfolyamos és Turák Csaba második évfolyamos klasszikus trombita alapképzés szakos hallgató, valamint Szilágyi Máté negyedik évfolyamos osztatlan zenetanár-trombitatanár szakos hallgató indult. Őket szintén Németh Tamás mesteroktató készítette fel a versenyre. Közülük a még csak elsőéves, magasabb kategóriában induló Hégely Márton léphetett fel a képzeletbeli dobogó második fokára, aki Willy Brandt f-moll hangversenydarab op.11 című szerzeményét követően Henri Tomasi Trombitaversenyének I. tételét adta elő. A versenyzőknek mindkét fordulóban két-két zenekari részletet is meg kellett szólaltatniuk a szólóműveken kívül. A győri hallgatók felkészítésében és produkcióban Farkas Zsolt tanársegéd működött közre zongorán. A felvételen a 47. Rézfúvós és Ütőhangszeres Találkozó és Verseny trombitás díjazottai. Jobbról az első Kovács Dániel, a második Hégely Márton, a harmadik pedig Benyó Andor.

  • Famulus Apartmanház: minőségi szálláslehetőséggel bővíti szolgáltatásait a Széchenyi István Egyetem

    Hamarosan birtokba vehetik a vendégprofesszorok, a munkatársak és a partnercsapatokhoz tartozó sportolók a Széchenyi István Egyetem által kialakított Famulus Apartmanházat. A korszerű, teljesen berendezett lakóegységek kedvező feltételekkel biztosítanak színvonalas elhelyezést, hozzájárulva az intézmény nemzetközi vonzerejének erősítéséhez. A Széchenyi István Egyetem célja, hogy hallgatóinak, oktatóinak és munkatársainak olyan környezetet teremtsen, amely támogatja a magas színvonalú oktatást és kutatást, valamint a mindennapi munkavégzést. Az intézmény szolgáltatási portfóliójának folyamatos fejlesztése ennek kiemelt része, különös tekintettel a nemzetközi kapcsolatok erősítésére és a vendégprofesszorok fogadására. E törekvések jegyében valósul meg az intézmény Famulus Apartmanházának kialakítása. „Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy olyan szolgáltatásokat biztosítsunk polgárainknak, amelyek hozzájárulnak az egyetem hazai és nemzetközi versenyképességéhez, közösségünk erősítéséhez. A színvonalas lakhatási lehetőségek kulcsszerepet játszanak abban, hogy idevonzzuk és hosszú távon is megtartsuk a kiváló szakembereket, akik hamarosan már a Famulus Apartmanház felújított, kényelmes lakóegységeibe is beköltözhetnek”  – mondta el Lőrincz Gergő, az intézmény szolgáltatási és brandigazgatója. Kiemelte: az új szálláslehetőséget egyetem munkatársai, vendégprofesszorai, valamint a stratégiai partnerségben lévő sportegyesületek sportolói vehetik igénybe, a piaci albérletáraknál kedvezőbb feltételekkel. A Széchenyi István Egyetem apartmanházában 27 lakóegység található munkatársak, vendégprofesszorok és sportolók számára. (Fotó: Adorján András) A beruházást az egyetem saját ingatlanán, a Hotel Famulus és az Árkád bevásárlóközpont szomszédságában valósította meg, s a kivitelezési munkálatok április végével zárulnak. Az apartmanházban összesen 27, teljesen bútorozott lakóegységet alakítottak ki, mindegyiket saját fürdőszobával és konyhával felszerelve. A kínálat felét egy légterű, legfeljebb két fő számára ideális stúdióapartmanok adják, emellett nappali plusz egy hálószobás lakások, valamint nappali plusz kétszobás apartmanok is elérhetőek lesznek. Az utóbbiak akár párok vagy családok számára is megfelelő elhelyezést biztosítanak. A beruházást az egyetem a napokban mutatta be munkatársainak és partnereinek, köztük Szeles Szabolcsnak, Győr sportért és egyetemi kapcsolatokért felelős tanácsnokának (balról a második) és Havas Máténak, az ETO FC Győr klubműködési és akadémiaigazgatójának (jobbról a második). (Fotó: Adorján András) Az apartmanház a Hotel Famulustól mindössze egy perc sétára található, így a beköltözők a szálloda bizonyos szolgáltatásait – például a reggeli étkezést – is igénybe vehetik. A fejlesztés hosszú távon hozzájárul az egyetem stratégiai céljaihoz: új lehetőségeket teremt a munkatársak számára, támogatja a sportolók és a külföldről érkező szakemberek fogadását, tovább növelve az intézmény vonzerejét a hazai és nemzetközi felsőoktatási térben. A modern kialakítású apartmanok között egyterű, egyszobás és kétszobás lakások is megtalálhatók. (Fotók: Adorján András)

  • Felsőoktatás és sport: közösen hozna létre angol nyelvű iskolát a Széchenyi István Egyetem és az ETO FC Győr

    A sportegészségügyi kutatásoktól az innovatív technológiák alkalmazásán át az oktatásfejlesztésig számos területre terjed ki a Széchenyi István Egyetem és az ETO FC Győr együttműködése. A partnerség újabb eleme egy angol nyelvű általános és középiskola közös létrehozása lehet, amely egyszerre szolgálhatja a vendégprofesszorok és a külföldi labdarúgók gyermekeinek az oktatását. A Széchenyi István Egyetem az oktatás és a kutatás mellett a harmadik missziós tevékenységére is nagy hangsúlyt fektet, melynek keretében együttműködik a térség meghatározó gazdasági, társadalmi és sportszereplőivel. Ennek jegyében tavaly májusban még szorosabbra fűzte kapcsolatát az élvonalbeli ETO FC Győr labdarúgócsapatot is fenntartó ETO Futball Kft.-vel, amellyel azóta számos projektet indított útjára. A kooperáció újabb mérföldköve egy angol nyelvű iskola alapítása lehet, amit a klub és az intézmény közösen ismertetett a napokban. Havas Máté, az ETO FC Győr klubműködési és akadémiaigazgatója rámutatott, hogy új korszakot építenek a várossal és a Széchenyi-egyetemmel karöltve. „Számomra a 2025-ös év legnagyobb sikere az egyetemmel való együttműködés aláírása volt, mert közösen számos területen tudunk innovációkat fejleszteni és versenyelőnyt szerezni” – fogalmazott a partnerségről. Bemutatta az ETO FC jövőbeli fejlesztéseit, így a stadion modernizálására és egy új edzőközpont létrehozására vonatkozó elképzeléseket, valamint a közeli, egykori gokartpálya területére tervezett edzőpályákat és kiszolgálóegységet. Kiemelte: az utóbbi esetében az egyetem Alkalmazott Fenntarthatósági Tanszékével és Fenntarthatósági Kompetenciaközpontjával együttműködésben dolgoznak azon, hogy az új komplexum hosszú távon is környezettudatosan működjön. Havas Máté, az ETO FC Győr klubműködési és akadémiaigazgatója kifejtette: rendkívül fontos számukra az egyetemmel való együttműködés. (Fotó: Adorján András) Dr. Lukács Eszter, az egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese felhívta a figyelmet arra: intézményükben és az ETO FC-ben közös, hogy nemcsak Magyarországon, hanem a világban is szeretnének nyomot hagyni. Kifejtette, hogy az elmúlt néhány évben hatalmas fejlődést értek el ezen a téren. A nemzetközi hallgatók száma mára megközelíti az 1200-at, akiknek összesen 62 angol nyelvű képzést kínálnak. Ezen felül kettős képzési programok elérhetők külföldi egyetemekkel partnerségben, amelyek végzettjei mindkét intézmény diplomáját megkapják. Hozzátette: a fejlődést a felsőoktatási világranglisták is visszaigazolják, hiszen a két legfontosabbon – a Quacquarelli Symondsén (QS) és a Times Higher Educationén – egyaránt szerepel a Széchenyi, amely a QS európai rangsora szerint a hatodik legjobb egyetemnek számít Magyarországon. „Ahhoz, hogy nemzetköziesítésünket újabb szintre emeljük, szükség van egy angol nyelvű iskolára” – szögezte le. Magyarázatként rávilágított: csak tavaly 24 vendégprofesszor töltött az egyetemen legalább három hónapot, s ha a jövőben még több kiválóságot szeretnének Győrbe vonzani, akkor biztosítani kell gyermekeik oktatását is. A tervezett fejlesztés részleteiről Horváthné dr. Szabó Sarolta, az egyetem stratégiai igazgatója elmondta: az iskola létrehozása a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia bővüléséhez kapcsolódna. Az intézmény nyolcosztályos, angol nyelvű általános iskolai képzést, valamint egy kisebb létszámú középiskolai szintet kínálna, ahol angol és magyar nyelvű osztály is indulna. Az iskola az ETO Park szomszédságában, a Győri Egyetemi Jégsport Központ mellett valósulhat meg, szervesen kapcsolódva a közelben meglévő sportinfrastruktúrához. A koncepció része kollégium, tornacsarnok és étkező kialakítása is. „Kiemelten fontos számunkra az iskola nemzetközi akkreditációjának megszerzése, ami alapvető feltétele annak, hogy valóban nyitott rendszert tudjunk létrehozni. Ez biztosítja ugyanis, hogy a világ bármely pontjáról érkező tanulók bekapcsolódhassanak az oktatásba, és később más országokban ott folytathassák tanulmányaikat, ahol itt abbahagyták”  – fogalmazott Horváthné dr. Szabó Sarolta. Szeles Szabolcs, Győr sportért és egyetemi kapcsolatokért felelős tanácsnoka, önkormányzati képviselő kiemelte, hogy a Széchenyi István Egyetem és az ETO FC együttműködésével olyan területek kapcsolódnak össze, amelyek a város fejlődésében régóta meghatározó szerepet töltenek be. Megjegyezte: a kezdeményezés jól példázza, hogy az oktatás és a sport összehangolt fejlesztése új lehetőségeket nyithat meg helyi és regionális szinten egyaránt. Havas Máté, az ETO FC Győr klubműködési és akadémiaigazgatója, dr. Lukács Eszter, az egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese, Horváthné dr. Szabó Sarolta, az intézmény stratégiai igazgatója és Szeles Szabolcs, Győr sportért és egyetemi kapcsolatokért felelős tanácsnoka, önkormányzati képviselő (Fotó: Adorján András)

  • Országos rajzversenyen remekeltek a Széchenyi István Egyetem művészeti szakgimnáziumának növendékei

    A Széchenyi István Egyetem fenntartásában működő Tánc- és Képzőművészeti Szakgimnázium kiemelkedő sikert ért el a XXXIV. Országos Rajzversenyen: a 12–13. évfolyamosok kategóriájában Gazsó Botond Zoltán első, míg Beleznai Zsófia második helyezést szerzett. A budapesti Jelky András Iparművészeti Szakgimnáziumban megrendezett kétnapos megmérettetésen 35 iskola 78 diákja vett részt, akik komplex tanulmányrajzi feladatokon keresztül adtak számot felkészültségükről. A most elért eredmény különösen figyelemre méltó, hiszen rendkívül ritka, hogy egy intézmény tanulói végeznek az első két helyen. „Ez nemcsak tehetség kérdése, hanem az ő döntésük és kitartásuk is kellett hozzá, mert a felkészülés komoly fókuszt igényel”  – fogalmazott dr. Radosza Attila felkészítő tanár, a Széchenyi István Egyetem docense, aki szerint az ilyen sikerek mögött a diákok tudatos kiválasztása és hosszabb távú elköteleződésük áll. A fiatalokat személyre szabott figyelemmel és tudatos szakmai támogatással segítik az intézményben. „Kis létszámú csoportokkal dolgozunk együtt, így lehetőség van arra, hogy egyénileg kövessük a fejlődésüket, és célzottan készítsük fel őket az ilyen, többnapos, nagy terhelést jelentő versenyekre”  – emelte ki Németh Alexandra Georgina felkészítő tanár. Hozzátette: a Széchenyi István Egyetem által biztosított oktatási környezet – többek között a rendszeres modellhasználat és a szakmai háttér – meghatározó módon járul hozzá a tehetségek kibontakozásához. A Széchenyi István Egyetem fenntartásában működő Tánc- és Képzőművészeti Szakgimnázium növendékei Gazsó Botond Zoltán első, míg Beleznai Zsófia második helyezést szerzett. Felkészítő tanáraik: Németh Alexandra Georgina és dr. Radosza Attila. (Fotó: Nagy Gergely)

  • A NATO kiberbiztonsági gyakorlatának előkészítésében vett részt a Széchenyi István Egyetem oktatója

    A NATO legnagyobb kiberbiztonsági gyakorlata, a Locked Shields előkészítésében vett részt a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának oktatója, dr. Vikman László alezredes nemrégiben. A szakember Magyarországot képviselte a dél-koreai eseményen. Egy állam számára egy kibertámadás nemcsak informatikai kérdés, hanem a mindennapi működésre is hatással lehet, az energiahálózatoktól a különböző szolgáltatásokig. Erre a komplex helyzetre készíti fel a résztvevőket a Locked Shields nemzetközi gyakorlat, amelynek előkészítésében dr. Vikman László, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának oktatója is szerepet vállalt a közelmúltban Dél-Koreában. A NATO Kibervédelmi Kiválósági Központja által szervezett programban az egyes országok különböző forgatókönyvek alapján gyakorolják, hogyan kell egy kibertámadás során többek között technikai, jogi és kommunikációs szempontok figyelembevételével döntéseket hozni. „ Ez a NATO védelmi gyakorlata, ahol több ország közösen dolgozik egy-egy feladaton, és valósághű helyzetekkel találkozik. A technikai védekezés mellett ugyanolyan fontos, hogy milyen jogi döntéseket hozunk, hogyan kommunikálunk a nyilvánosság felé, vagy milyen stratégiai lépéseket teszünk egy adott helyzetben ” – fogalmazott dr. Vikman László, aki a gyakorlaton úgynevezett non-tech leader szerepkörben vesz részt, vagyis azokat a részeket felügyeli, amelyek nem elsősorban informatikai kérdésekkel foglalkoznak.  „Ide tartozik a jogi, a média- és a stratégiai döntéshozatali terület, ezek koordinálása és a felmerülő problémák kezelése. Ilyenkor az is kérdés, hogy hogyan értesítjük a lakosságot, és ez milyen formában történik meg. Ezeket a helyzeteket mindenki a saját nemzeti szabályai és eljárásai szerint kezeli ” – tette hozzá. Dr. Vikman László alezredes, a Széchenyi István Egyetem Modern Technológiai és Kiberbiztonsági Jogi Tanszékének munkatársa a dél-koreai Nemzeti Kiberbiztonsági Együttműködési Központ campusán, a Locked Shields gyakorlat előkészítéséhez kapcsolódó egyeztetésen. A program a felkészülést szolgálta: Magyarország és Dél-Korea idén egy csapatot alkotva vesz részt a gyakorlaton. „ A találkozó célja az volt, hogy a két ország szakemberei összehangolják a munkát, megbeszéljék, milyen rendszerekkel dolgozunk majd, és hogyan osztjuk fel egymás között a feladatokat ” – részletezte. A gyakorlat során szerzett tapasztalatok az egyetemi oktatásban is közvetlenül megjelennek. „ A forgatókönyvek évről évre változnak, mind összetettebbek, így már a felkészülés is komoly tanulási folyamat. Ezek az ismeretek különösen értékesek a hallgatók számára, mert segítenek megérteni, hogy egy-egy helyzetben milyen döntések születnek, és ezek milyen következményekkel járnak. A digitális fenyegetések a gazdasági szereplőket is egyre inkább érintik, így ez a tudás azoknak is hasznára válik, akik piaci környezetben készülnek elhelyezkedni” – húzta alá, hozzátéve: a Széchenyi István Egyetem hallgatói a későbbiekben a PartnersRun programon keresztül közvetlenül is bekapcsolódhatnak a felkészülésbe.

  • Jubileumi nemzetközi karmesterkurzust tartottak a Széchenyi István Egyetemen

    Tizedik alkalommal rendezték meg a Széchenyi István Egyetemen a Győri Nemzetközi Hidas Frigyes Fúvószenekari Karmesterkurzust március 20. és 24. között. A külföldi résztvevőket is vonzó szakmai program zenekari próbákkal és elméleti előadásokkal segítette a karmesterek fejlődését, a képzést pedig záróhangverseny koronázta meg. A Győri Nemzetközi Hidas Frigyes Fúvószenekari Karmesterkurzus névadója a 20. századi magyar zeneszerzés kiemelkedő alakja, akinek munkássága a fúvószenekari irodalomban is meghatározó. Ezt az örökséget követi a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség, valamint a Széchenyi István Egyetem Művészeti Kar által közösen szervezett karmesterkurzus, amelyet idén tizedik alkalommal rendeztek meg. A 2007-ben indult program kétévente tér vissza Győrbe, és mára folyamatosan bővülő hazai és nemzetközi érdeklődés kíséri. Az idei alkalmon mintegy 35 résztvevő érkezett többek között az Egyesült Államokból, Németországból, Ausztriából és Olaszországból. A képzés olyan szakmai fórummá vált, amelyen a résztvevők különböző zenei megközelítésekkel találkozhatnak, tapasztalatot cserélhetnek, és közvetlen visszajelzések révén fejlődhetnek. A jubileumi alkalmon a karmesterek a zenekari próbák mellett elméleti előadásokat hallgattak, majd a kurzus végén koncerten mutatták be tudásukat a Győr Symphonic Band közreműködésével. A többnapos képzés lezárásaként koncertet tartottak az Egyetemi Hangversenyteremben, ahol a képzésben részt vevő karmesterek vezényelték a műsort, bemutatva a hét során megszerzett tapasztalataikat. (Fotó: Adorján András) Dr. Marosi László karmester, a kurzus egyik művészeti vezetője, a nemzetközi fúvószenei szcéna elismert szakembere hosszú ideje az Egyesült Államokban él és dolgozik, de a magyarországi zenei életben is rendszeresen szerepet vállal. „ A karmesterképzésben pótolhatatlan a zenekarral végzett munka, hiszen a gesztusok és a zenei elképzelések azonnal visszajelzést kapnak. Ez a kurzus olyan lehetőséget biztosít, amelyet zenészek nélkül nem lehet megteremteni ” – emelte ki. Hozzátette: a program iránt évről évre egyre nagyobb az érdeklődés, és ma már nemzetközi szinten is vonzza a résztvevőket, akik közül többen visszatérő vendégként kapcsolódnak be a munkába. Richard Greenwood karmester (a felvételen balra) az Amerikai Egyesült Államokból érkezett. A zenepedagógus a képzéshez csatlakozva előadásaiban az amerikai hangszeres zeneoktatás felépítését és repertoárját mutatta be, új szempontokkal gazdagítva a résztvevőket. Mellette a kurzus művészeti vezetői: dr. Marosi László karmester és Szabó Ferenc karnagy, a Széchenyi István Egyetem mesteroktatója. (Fotó: Adorján András) Szabó Ferenc karnagy, a program másik művészeti vezetője, a Széchenyi-egyetem mesteroktatója elmondta, hogy a kurzus nemcsak a karmesterek fejlődését segíti, hanem a zenekart, a Győr Symphonic Bandet is építi. „Ez mindannyiunk számára inspiráló, és hozzájárul ahhoz, hogy évről évre érdemben fejlődjünk . Az elmúlt közel két évtizedben olyan szakmai közösség formálódott, amelyben a tudásmegosztás, a gyakorlati tapasztalatszerzés és a nemzetközi kapcsolatok egyaránt meghatározó szerepet töltenek be” – fogalmazott. Széchenyi István Egyetemen a Győri Nemzetközi Hidas Frigyes Fúvószenekari Karmesterkurzus tizedik alkalmára mintegy 35 résztvevő érkezett többek között az Egyesült Államokból, Németországból, Ausztriából és Olaszországból. (Fotó: Adorján András)

  • Környezetbarát autómosó szolgáltatást indít győri campusán a Széchenyi István Egyetem

    A Széchenyi István Egyetem legújabb, környezetbarát szolgáltatásával az intézmény kollégáinak kínál kényelmes és kedvezményes lehetőséget arra, hogy helyben vehessenek igénybe teljes körű, külső-belső autótisztítást. A lehetőség április 7-től érhető el az egyetemi polgárok számára a győri campuson. A Széchenyi István Egyetem célja, hogy hallgatóinak, oktatóinak és valamennyi munkatársának olyan környezetet teremtsen, amely lehetővé teszi a zavartalan tanulást és a magas színvonalú munkavégzést. Az intézmény széles körű szolgáltatásainak újabb eleme a győri campus igazgatási épületével szemközti P1-es parkolólemez alsó szintjén kialakított, országosan ismert Greenline-technológiával  működő autómosó, az intézmény tulajdonában működő Uni-Famulus Kft. üzemeltetésében. Az új szolgáltatás – a tesztüzemet követően – április 7-től kínál karcmentes kézi autómosást és belső kozmetikát. A tisztítást szakértő személyzet végzi, amelyre a MyGreenline alkalmazáson keresztül lehet majd időpontot foglalni. Az egyetemi alkalmazottak és hallgatók 4000 forinttól vehetik igénybe a külső tisztítást, míg a komplett, vagyis külső-belső takarítás ára 8000 forinttól indul. A munkatársak minimális víz felhasználásával, környezetkímélő módon tisztítják meg a gépjárműveket. (Fotó: Dudás Máté) „Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy folyamatosan új, értékteremtő szolgáltatásokkal bővítsük portfóliónkat az egyetemi polgárok támogatására. Az autómosó bevezetése ennek egy praktikus és mindennapokat megkönnyítő eleme”  – fogalmazott Lőrincz Gergő, az intézmény szolgáltatási és brandigazgatója. Hozzátette, a munkavállalók számára jelentős segítség, hogy gépjárművük tisztíttatását munkaidő alatt el tudják végezni, ami jelentős időmegtakarítást eredményez számukra. Gál András, az Uni-Famulus Kft. technikai és technológiai igazgatója, Varga Klaudia, az egyetemi tulajdonú cég ügyvezetője, valamint Lőrincz Gergő, az intézmény szolgáltatási és brandigazgatója (Fotó: Dudás Máté) Varga Klaudia, az Uni-Famulus Kft. ügyvezetője kifejtette, az intézményi járműflotta tisztítása szempontjából is fontos ez a fejlesztés, amely nemcsak a belső hatékonyságot növeli, hanem az egyetemi közösség számára is többletlehetőséget nyújt. „Célunk az volt, hogy gyors, megbízható és helyben elérhető autókozmetikai szolgáltatást kínáljunk, miközben a fenntarthatóságot is szem előtt tartjuk. Tesszük mindezt versenyképes, a környékbeli autómosóknál kedvezőbb árakon. Egyszerre nyújtunk tehát kényelmet, minőséget és környezettudatos alternatívát” – húzta alá. Gál András, az Uni-Famulus Kft. technikai és technológiai igazgatója hozzátette: a Greenline autómosó nanotechnológiás tisztítószerekkel, minimális vízfelhasználással és kézi mikroszálas tisztítással dolgozik, így hatékonyan oldja fel a szennyeződést karcolás nélkül. Előnye, hogy környezetbarát, víztakarékos, a felületen pedig védőréteget hagy, ami tovább tisztán tartja az autót. A P1-es parkolólemezben kialakított helyszínen egyszerre két járművet tudnak majd fogadni, de a későbbi tervek között szerepel a campuson belüli mobil szolgáltatás bevezetése is. A Széchenyi István Egyetem autómosó szolgáltatása a P1-es parkolólemez alsó szintjén lesz elérhető. (Fotó: Dudás Máté)

  • Innovációk a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséért: alkalmazásokat és fuvaroptimalizációs rendszert fejleszt a Széchenyi István Egyetem

    A Széchenyi István Egyetem az Energiaügyi Minisztérium támogatásával olyan komplex programot valósít meg, amelynek középpontjában a közlekedés szén-dioxid-kibocsátásának csökkentését célzó, mesterséges intelligencián alapuló fuvaroptimalizációs rendszer fejlesztése áll. A projekt eredményeinek tesztelése ipari – köztük meghatározó fuvarozó vállalati – partnerségben zajlik, miközben az intézményben kialakított új laboratóriumok és eszközpark a kutatási-tesztelési hátteret biztosítják. A Széchenyi István Egyetem kiemelten fontosnak tartja a fenntarthatósághoz való hozzájárulást, amely az intézmény képzési és kutatási portfóliójában kiemelt helyet kap. Ezt szolgálja az a projekt is, amelynek célja, hogy a digitális és önvezetési technológiákra építve csökkenjen a közlekedés környezeti terhelése. „ A szén-dioxid-kibocsátás mérséklését több, egymásra épülő fejlesztési pillér mentén valósítjuk meg. A modern infokommunikációs eszközökkel támogatott közlekedés- és környezetmonitoring platform a levegőminőség- és a közlekedési adatok gyűjtését biztosítják. Ezekre épül a mesterséges intelligencián alapuló fuvaroptimalizálási platform, amely a logisztikai folyamatok hatékonyságát javítja ” – ismertette dr. Budai Tamás, a projekt szakmai vezetője. Hozzátette: emellett a városi zöldfelületek levegőminőségre és hőérzetre gyakorolt hatásainak vizsgálatára, valamint a lakossági szemléletformálásra is figyelmet fordítanak. Az egyetemen kialakított infrastruktúra a szenzoros adatgyűjtéshez és az ezekre épülő elemzésekhez, valamint a mesterséges intelligencián alapuló fejlesztésekhez biztosít hátteret. A projekt részleteiről dr. Budai Tamás szakmai vezető beszélt. (Fotó: Marcali Gábor) „A fenntarthatóság vizsgálata nemcsak szakmai elhivatottságunk következménye, hanem egyetemünk versenyképességét is szolgálja, mert a csúcstechnológiák fejlesztése és a fenntarthatóság szempontjainak érvényesítése kéz a kézben haladnak ” – fogalmazott dr. Friedler Ferenc professzor, az intézmény rektora, tudományos elnökhelyettese. Kiemelte, hogy alapvető feladatuk a hallgatók sikeres pályára való felkészítése, amihez az elméleti és gyakorlati ismeretek mellett az intézmény további fontos elemet ad: a valós projektekben való részvétel lehetőségét. Dr. Friedler Ferenc professzor, a Széchenyi István Egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese (Fotó: Adorján András) Dr. Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese kifejtette, hogy a helyzet ma hasonló, mint az 1979-es második olajválság idején: a 2022-es energiakrízis után kopogtat az újabb. Emiatt szerinte a következő másfél, kétéves időszak rendkívül nehéz lesz, különösen Európa számára, amely levágta magát a keleti energiahordozókról, és hozzákötötte magát a nyugatiakhoz, miközben nem rendelkezik számottevő belső tartalékkal. Megjegyezte: kontinensünk versenyképességét – szemben az Egyesült Államokkal vagy Kínával – a szén-dioxid-kvóták szabályozása is rontja, amelyek jelentősen drágítják az áram- és földgázszektort. „Ehelyett a többet ésszel, mint szabállyal elvnek kellene érvényesülni. Az olyan projekteknek van létjogosultságuk, mint a Széchenyi István Egyetemé, amelyek a hazai szürkeállományra alapozva csökkentik a szén-dioxid-kibocsátást, s így Magyarország ki tud kerülni abból a csapdából, amiben Európa benne van”  – húzta alá. Dr. Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese (Fotó: Adorján András) Dr. Fekete Dávid Győr és térsége élhetőségéért és fejlesztéséért felelős miniszteri biztos elmondta: a Széchenyi István Egyetem meghatározó szerepet játszik abban, hogy Győr és térsége Magyarország és Közép-Európa egyik legerősebb gazdasági központjává vált. Hangsúlyozta: „A mostani és a jövőbeni fejlesztések ezt a pozíciót erősítik, amelyhez elengedhetetlen a magas szintű szakemberképzés, valamint az egyetem és a gazdasági szereplők együttműködése. ” A bemutató résztvevői megtekintették a projekt keretében kialakított és felújított laborokat. (Fotó: Adorján András)

  • A Győri Balett művészeitől tanulhattak a Széchenyi István Egyetem táncművészeti iskolájának növendékei

    Kétnapos szakmai programot tartott a közelmúltban a Széchenyi István Egyetem fenntartásában működő Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium a nemzetközi hírű Győri Balett-tel együttműködve. Ennek keretében a diákok a táncművészek által vezetett kurzusokon vehettek részt, megismerhették személyes életpályájukat, és megtekinthették a társulat próbáját is. A Széchenyi István Egyetem Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium épülete, valamint a Győri Balett próbaterme volt a helyszíne az iskola diákjainak szervezett szakmai programnak. A két nap során Csokán Vivien, a Magyar Nemzeti Balett, illetve Guti Gerda és Tüű Barbara, a Győri Balett táncművészei klasszikus balett, míg Szőllősi Krisztina koreográfus, a Győri Balett művészeti asszisztense, valamint Margarida Filipe és Ónódy Ábel, a társulat művészei modern tréninget tartottak a növendékeknek. A szakgimnázium tanulói megtekinthették a Nosferatu című darab termi próbáját, sőt egy különleges kerekasztal-beszélgetésen is részt vehettek, amelyen Velekei László, a Győri Balett igazgatója mellett Herkovics Eszter Adria és Szentiványi Richard táncművészek tapasztalatait hallhatták a pálya szépségeiről és kihívásairól. A Győri Balett táncművészei és a Széchenyi István Egyetem Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium növendékei a szakmai programon. (Fotó: Nagy Gergely) Kara Zsuzsanna, a szakmai nap szervezője és a kerekasztal moderátora, az iskola művészeti szakmai vezetője elmondta, a programot a Győri Balett-tel közösen rendezték annak érdekében, hogy a diákok közvetlen kapcsolatba kerülhessenek a táncművészekkel, és belülről láthassák az általuk végzett próbafolyamatokat. „Amellett, hogy a növendékek professzionális táncművészektől leshettek el mozdulatokat és technikákat, egy kicsit részesei lehettek egy nemzetközi hírű társulat munkájának. Ezt szolgálta a balett-termi próba megtekintése is. A kerekasztal-beszélgetés pedig lehetővé tette, hogy a fiatalok megismerjenek olyan életutakat, tapasztalatokat, amelyek eredménye az érett táncművészé válás” – emelte ki. Kara Zsuzsanna hangsúlyozta, az iskola, az egyetem, és a Győri Balett együttműködése számos többletlehetőséget biztosít a fiataloknak. Folyamatosan keresik annak lehetőségét, hogy a tehetségek már diákéveik alatt bekapcsolódhassanak a társulattal megvalósított gyakorlati projektekbe, és fokozatosan részeivé váljanak a táncművészek családjának. „ Én magam is tízévesen csöppentem bele a Győri Balett életébe, miután Markó Iván kiválasztott. Ez rengeteget adott további fejlődésemhez”  – emlékezett vissza a március 15-én Harangozó Gyula-díjjal kitüntetett balettművész . Kiemelte, az említett partnerség a Magyar Táncművészeti Egyetemmel (MTE) teljes, amelynek köszönhetően a jövő évtől a szakgimnáziumi tanulók számára rövidebb idő alatt is teljesíthetővé válik  a táncos és próbavezető képzés. A növendékek így az általános iskolai évektől egészen a diplomáig, sőt akár a társulati szereplésekig egy jól felépített, egységes táncművészeti életpályát járhatnak be. A program részeként az iskola diákjai a Győri Balett táncosai által vezetett kurzusokon vettek részt. (Fotó: Adorján András) Velekei László a diákokkal közös programok jelentőségét a Győri Balett jövőképének szemszögéből tartja igazán fontosnak. „Ennek a szakmai napnak is az volt a leglényegesebb eleme, hogy a fiatalok láthatták, mi vár rájuk, ha végigjárják az útjukat. Mindez olyan motiváció lehet számukra, amelyek megerősítik őket abban, hogy az előttük álló években még elhivatottabban dolgozzanak jövőjük érdekében”  – vélekedett. A balettigazgató ugyancsak kitért az intézmények közt létrejött partnerségre. „Látva a nemzetközi példákat, a New York City Balettől a Balsoj Balettig az igazán nagy együttesek iskolákkal együttműködésben dolgoznak. Ez kiszámíthatóságot, elhivatottságot és jövőképet ad a fiataloknak, és ez az, ami Győrben is újra egyre erősebbé válik az alapító Markó Iván örökségéhez méltóan” – húzta alá. Az igazgató elmondta, a Covid-időszak után jelentősen megváltoztak a kultúrafogyasztási szokások, ami a szakmai és szervezési kérdésekre egyaránt nagy hatással volt. „Például míg előtte két-három produkciót kellett műsoron tartani, addig ma ez a szám eléri a 18-at, és egy évadban öt premierrel is jelentkezünk. Rengeteg változás történt, amelyek természetesen érintik a jövő táncművészeit is. Együttműködésünk abban is nagy segítség, hogy a fiatalok minderre felkészülten léphessenek majd ki a tánc világába”  – zárta. A Nosferatu című előadás próbáját az iskola növendékei is megtekintették. (Fotó: Nagy Gergely) A próbán Velekei László, a Győri Balett igazgatója instruálta a táncosokat. (Fotó: Nagy Gergely)

  • Innováció a szakképzésben: a Széchenyi István Egyetem győri campusán épül meg a Győri Járműipari Tudásközpont

    Időkapszulát helyeztek el a Győri Járműipari Tudásközpont leendő helyszínén, a Széchenyi István Egyetem győri campusának területén április 1-jén. A beruházás a térség számára kiemelten fontos ágazatban járul hozzá a szakképzés sikerességéhez. A Győri Járműipari Tudásközpontot a „Szakképzési Ágazati Tudásközpontok létrehozása” elnevezésű GINOP Plusz pályázat 4 milliárd 243 millió forintos támogatásából valósítja meg a Győri Szakképzési Centrum. A beruházás leendő helyszínén, a Széchenyi István Egyetem győri campusán, a Mobilis Interaktív Élményközpont és a kosárlabda-edzőcsarnok közötti területen ünnepélyes keretek között időkapszulát helyeztek el április 1-jén. Az időkapszulát Hartyándiné Frey Aranka, a Győri Szakképzési Centrum főigazgatója, Perényi Lóránt építészeti stratégiáért felelős helyettes államtitkár, Szeles Szabolcs győri önkormányzati képviselő, sportért és egyetemi kapcsolatokért felelős tanácsnok, Gede Eszter, a Győri Szakképzési Centrum kancellárja, dr. Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár és dr. Fekete Dávid Győr és térsége élhetőségéért és fejlesztéséért felelős miniszteri biztos helyezte el. (Fotó: Adorján András) Az eseményen dr. Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár kifejtette: a szakképzés és a szakmatanulás következő szintugrásának garanciái lesznek az ágazati tudásközpontok, amelyek révén az egyetemek elméleti és a szakképzés gyakorlati tudása, valamint a piaci szereplők ismeretei együtt formálják a jövő gazdaságát, adnak teret az innovációknak és ruházzák fel a legnaprakészebb ismeretekkel a szakembereket. Hozzáfűzte, hogy öt helyen, több mint 21 milliárd forintból hozzák létre az új intézményeket, amelyek nemcsak az adott térségben, hanem az egész országban biztosítják az ágazatban tanulók képzését. „A Győri Szakképzési Centrum több mint tizenegyezer diákkal rendelkezik, és évről évre nő a szakképzést választók száma. Ma már százból hatvanhárom tanuló ezt az utat választja a régióban. A gép- és járműgyártás pedig hagyományosan hangsúlyos a térségben” – fogalmazott az államtitkár azzal kapcsolatban, hogy miért Győr az egyik helyszíne a programnak. „Erős gazdaság nincs erős szakképzés nélkül. Akkor tudjuk a győri gazdasági térség kiemelkedő pozícióit megtartani, ha a jövőben is lesznek olyan tehetséges fiatalok, akik a szakmát választják, biztosítva a vállalkozások számára a minőségi munkaerő-utánpótlást”  – emelte ki dr. Fekete Dávid Győr és térsége élhetőségéért és fejlesztéséért felelős miniszteri biztos. Hozzátette, a fenntartó és a szakképző intézmények úgy kívánják a szakmaválasztás irányába terelni a fiatalokat, hogy az ne B terv legyen a számukra, hanem biztos életpálya, s a tudásközpont is ehhez járul majd hozzá. Az időkapszulába a fejlesztés tervei, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara kiadványa a választható szakmákról, a Kisalföld április 1-jei száma, egy Audi autó modellje és a győri egyetem közreműködésével, 3D nyomtatással készült miniatűr elektromos töltőállomás, illetve elektromotor került. (Fotó: Adorján András) Szeles Szabolcs győri önkormányzati képviselő, sportért és egyetemi kapcsolatokért felelős tanácsnok aláhúzta: üzenetértékű, hogy a beruházás a campus területén valósul meg. „A Széchenyi-egyetem szervesen kapcsolódik Győrhöz, és mindenki előtt nyitva áll. Számos olyan intézmény és létesítmény működik itt, amely széles körű együttműködés révén született meg. Ilyen a Mobilis, a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra elkészült új kollégium, és ilyen a városi egyetemi csarnok is. A megvalósuló tudásközpont jól illeszkedik ebbe a sorba, ahol diákok százai tanulhatnak majd”  – sorolta. Perényi Lóránt építészeti stratégiáért felelős helyettes államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a nagy koncepciók sikere a részletekben rejlik, így ez a fejlesztés is akkor lehet igazán sikeres, ha minden építőkockára gondosan odafigyelnek a résztvevők. Gede Eszter, a Győri Szakképzési Centrum kancellárja közölte, a Járműipari Tudásközpont a duális partnereikkel, a város és a térség vállalkozásaival, valamint a felsőoktatási intézményekkel való együttműködést is szimbolizálja. A szakmai háttértudást biztosító partnerek közt említette az Audi képzőközpontját, a Gábor Dénes Egyetemet, az Edutus Egyetemet és a Széchenyi István Egyetemet. Utóbbinak köszönetet mondott azért, hogy helyet ad a ma már építési engedélyes tervdokumentációval rendelkező beruházásnak, amely így Győr frekventált pontján valósulhat meg.

  • Élsportolói és Hallgatói ösztöndíjakat adtak át a Széchenyi István Egyetem legtehetségesebb fiataljainak

    Több mint 50 fiatal részesült a Széchenyi István Egyetem és a fenntartó Széchenyi István Egyetem Alapítvány által közösen alapított nagyértékű támogatásban – 20-an a Hallgatói, míg 32-en az Élsportolói ösztöndíjat vehették át a napokban. Az ország számos részéből és a határon túlról érkező fiatalok tudományos és diákköri tevékenységükkel, valamint kiemelkedő sportteljesítményükkel érdemelték ki az elismeréseket. A Széchenyi István Egyetem fenntartójával összhangban nagy hangsúlyt fektet arra, hogy ne csak színvonalas, gyakorlatorientált képzéseket és naprakész tudást nyújtson, hanem olyan lehetőségeket is biztosítson hallgatóinak, amelyek segítik őket tanulmányaik sikeres folytatásában. Ezt a célt szolgálja a minden félévben meghirdetett Hallgatói ösztöndíj, amit azok nyerhetnek el, akik kiemelkedő tudományos munkát végeznek, részt vesznek a tudományos diákköri életben, és teljesítményükkel példát mutatnak társaiknak. Az Élsportolói ösztöndíj azoknak jár, akik a tanulmányi kiválóság mellett sportágukban is kimagasló eredményeket érnek el. A 2026. január 31-ig tartó pályázati időszakban 20 fiatalnak ítélték oda a Hallgatói, 32-nek pedig az Élsportolói ösztöndíjat. A napokban megtartott ünnepélyes átadón dr. Kovács Zsolt általános és oktatási elnökhelyettes úgy fogalmazott: a díjazottaknak tehetségük mellett áldozatos és következetes munka kellett ahhoz, hogy kiérdemeljék az elismeréseket. „Külön öröm számunkra, hogy a jelen lévő sikeres fiatalok az ország számos pontjáról érkeztek: Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Jász-Nagykun-Szolnok, Fejér, Veszprém, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Békés, Pest és Somogy vármegyékből, sőt még Szlovákiából és Erdélyből is. Ez jól mutatja egyetemünk széles vonzáskörzetét és növekvő regionális elismertségét” – húzta alá. Kiemelte, hogy az ösztöndíjas élsportolók számos sportágat képviselnek a sárkányhajótól a kosárlabdán és az evezésen át egészen az amerikai futballig vagy épp a táncig. „Ez a sokszínűség méltán tükrözi egyetemünk sportéletének gazdagságát is”  – jelentette ki. Az ünnepségen Havas Máté, az ETO FC Győr klubműködési és akadémiai igazgatója hangsúlyozta, hogy a siker a befektetett munka, az alázat és a következetesség eredménye, legyen szó sportról vagy tanulmányokról. „Ma olyan hallgatókat köszönthetünk, akik bizonyították, hogy a sport és a tanulás nem kizárja, hanem erősíti egymást. A versenysport megtanít célokat kitűzni, küzdeni, felállni a kudarcok után, ezek pedig pontosan azok a képességek, amelyek az egyetemi és később a civil életben is elengedhetetlenek. Azok, akik élsportolóként és hallgatóként is helytállnak, már most olyan előnyt szereznek, amely hosszú távon meghatározza pályájukat” – vélekedett. A Széchenyi István Egyetem Hallgatói ösztöndíjas fiataljai a díjátadókkal. (Fotó: Adorján András) Hallgatói ösztöndíjat vehetett át Aschenbrenner András (vezetés és szervezés mesterképzés), Bordás Gréta (gazdaságinformatikus alapképzés), Brassai Katalin Anna (építőművész mesterképzés), Dibusz Luca (építészmérnöki osztatlan képzés), Dobos Balázs (gépészmérnöki alapképzés), Eszes Patrik (nemzetközi gazdálkodás alapképzés), Fekete Levente István (közlekedésmérnöki alapképzés), Kállay Benedek Botond (járműmérnöki mesterképzés), Komócsin Rebeka Kata (klasszikus hangszerművész – klasszikus fuvolaművész  mesterképzés), Luxl Sára (jogász osztatlan képzés), Nagy Gréta (ellátásilánc-menedzsment mesterképzés), Nagy Kristóf György (építész mesterképzés), Németh Anna (szociális munka alapképzés), Pék Gábor (gépészmérnöki alapképzés), Sárvári Nelli (személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási alapképzés), Szabó Kristóf (modern technológiák és kiberbiztonság joga mesterképzés), Szabó Noémi (gazdálkodási és menedzsment alapképzés), Timár András (villamosmérnöki alapképzés), Végh András (villamosmérnöki alapképzés) és Wagner Dorka (nemzetközi tanulmányok alapképzés). A Széchenyi István Egyetem Élsportolói ösztöndíjas hallgatói a díjátadókkal. (Fotó: Adorján András) Élsportolói ösztöndíjat vehetett át Ábrahám Titanilla (dzsúdó), Ács Luca (kosárlabda), Balog Zsombor (evezés), Bartalis-Szélyes Örs (floorball), Biró Kata (sárkányhajó), Bodnár Bálint Csaba (erőemelés), Bolla Gergő (atlétika – futás), Csizmadia Ádám (evezés), Deák Levente Kristóf (úszás), Fehér Bálint Barnabás (amerikai futball), Fehérvári Eszter            (evezés), Füredi Dániel (kalapácsvetés), Gál Lajos László (amerikai futball), Halmos Szabolcs (sárkányhajó), Koczkás Márk (floorball), Kovács Balázs (evezés), Kovács Marcell Tamás (kick-box), Krár Balázs (amerikai futball), Lintz Alexandra (sárkányhajó), Mihályi Bálint (judo), Nagy Zsófia (sárkányhajó), Németh Dóra Kinga (erőemelés), Németh Márton (karate), Ódor Márton (evezés), Rauch Szilárd (sárkányhajó), Romsics Lili (evezés), Róth Nándor     (floorball), Rozmán Vivien (tánc), Schriffert Bulcsú (amerikai futball), Szöllősi Balázs (evezés), Vaday Katalin (sárkányhajó) és Veber Jakub (amerikai futball).

  • Stratégiai partnerségre lépett a Széchenyi István Egyetem és az Első Mosonmagyaróvári Torna Egylet 1904

    Együttműködési megállapodást írt alá a Széchenyi István Egyetem és az Első Mosonmagyaróvári Torna Egylet 1904 (MTE 1904) a napokban. A partnerség célja az oktatás és a sport kapcsolatának további erősítése, valamint az, hogy a felek összehangolt tevékenységükkel fejlesszék a gyakorlatorientált képzést, támogassák a hallgatók szakmai fejlődését, és hozzájáruljanak a régió versenyképességének növeléséhez. A Széchenyi István Egyetem olyan szolgáltató, nyitott egyetem, amely a gazdasági és társadalmi élet szereplőivel széleskörű partnerségben valósítja meg célkitűzéseit. Ennek újabb elemeként az MTE 1904 Csoporttal kötött megállapodást, amely a sporttevékenység mellett a rekreáció, a turizmus-vendéglátás és a szolgáltatási szektor területén is meghatározó szerepet tölt be a térségben. A szervezet kiemelt figyelmet fordít a sportolói közösség fejlesztésére és az utánpótlás-nevelésre, miközben tudatosan építi a sport és az oktatás közötti átjárhatóságot. Több középiskolával is együttműködik a fiatalok életpályájának támogatása érdekében, sportolói közül pedig sokan felsőfokú tanulmányokat folytatnak, különösen a turizmus-vendéglátás és a rekreáció területén. Az együttműködési megállapodást Drescher Ottó, az Első Mosonmagyaróvári Torna Egylet 1904 elnöke, dr. Tóth Tamás, a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának dékánja és dr. Kovács Zsolt, az intézmény általános és oktatási elnökhelyettese látta el kézjegyével. (Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem) Ezek a törekvések kapcsolódnak az egyetem gyakorlatorientált képzési stratégiájához, amelynek célja, hogy a hallgatók piacképes tudással és valós szakmai tapasztalattal lépjenek ki a munkaerőpiacra. Az együttműködésben részt vesz az Egészség- és Sporttudományi Kar, a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar, valamint az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar, amelyek képzési és kutatási profilja szorosan illeszkedik a partnerség szakmai területeihez. A megállapodás aláírásán dr. Tóth Tamás kutatóprofesszor, a mosonmagyaróvári kar dékánja elmondta, az MTE-vel több évtizedes a kapcsolatuk, amit most újabb területekkel bővítenek. „Együttműködésünk egyaránt érinti a sporttudományt, a turizmus-vendéglátást, valamint a táplálkozástudományt. Emellett fontos elem az egyetem sportolókat támogató kettős életpályamodellje is: az intézmény számos eszközzel segíti a tehetséges fiatalokat abban, hogy egyszerre építhessék sportolói karrierjüket és folytathassák tanulmányaikat” – hangsúlyozta. Drescher Ottó, a mosonmagyaróvári klub elnöke kifejtette, az MTE 1904 Csoport ötszáz gyermek napi sportolásáért felel, de emellett többrétű gazdasági tevékenységet folytat. „Olyan területeken tevékenykedünk, amelyek szorosan kapcsolódnak a Széchenyi István Egyetem képzési és kutatási portfóliójához. Ilyen terület a sportrekreáció, a turizmusfejlesztés, de szívesen csatlakozunk a mosonmagyaróvári kar egészségesélelmiszer-előállítással kapcsolatos innovatív munkájához is” – fejtette ki az elnök, aki a klub Széchenyi-egyetemi logóval ellátott mezét ajándékozta az intézménynek. Mint elhangzott, a partnerség részeként az MTE 1904 gyakorlati képzési helyszínként kapcsolódik be az egyetemi oktatásba: szakmai gyakorlatokat, duális képzési lehetőségeket és gyakornoki programokat biztosít a hallgatók számára. Emellett lehetőséget ad arra is, hogy a fiatalok valós működési környezetben dolgozzanak szakdolgozati és projektfeladatokon. A kooperáció ugyanakkor túlmutat a képzésen: a felek közös kutatás-fejlesztési tevékenységeket indítanak, valamint együtt dolgoznak szolgáltatásfejlesztési és hatékonyságvizsgálati projekteken. Az MTE infrastruktúrája – sport- és rekreációs létesítményei – az egyetemi programok számára is új lehetőségeket nyitnak.

  • MedTech Egészségtechnológia Campusának fejlesztését mutatta be a Széchenyi István Egyetem

    A képzéseket, a kutatásokat, sőt a térség idősellátását is támogatja a Széchenyi István Egyetem MedTech Egészségtechnológiai Campusa, amelynek fejlesztésére nagy hangsúlyt fektet az intézmény. Jelenleg már a második ütem beruházásai zajlanak. Átfogó szakmai bemutatót tartott a Széchenyi István Egyetem a győri, Zrínyi utcai MedTech Egészségtechnológiai Campusán megvalósult, illetve tervezett fejlesztésekről a napokban. Az eseményen a munkatársakon kívül a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház, az ETO FC, a győri Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény (EESZI), valamint a Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Technikum és Szakképző Iskola képviselői, illetve dr. Fekete Dávid Győr és térsége élhetőségéért és fejlesztéséért felelős miniszteri biztos és Szeles Szabolcs, a város sportért és egyetemi kapcsolatokért felelős tanácsnoka vettek részt. A 2,7 hektáros ingatlan Győr meghatározó, helyi védelem alatt álló, s részben kiemelt műemléki védettséget élvező létesítményegyüttese, amely korábban a kórház telephelye volt, majd a vagyonjuttatási törvény értelmében, 2021-ben az egyetem vette birtokba. Dr. Filep Bálint, az intézmény elnöke az eseményen elmondta: az egyetem – szoros együttműködésben partnereivel – olyan funkciókat kíván megvalósítani a területen, amelyek jelentős hozzáadott értéket jelentenek a térség számára. Hangsúlyozta, hogy a fejlesztések egyik kulcseleme az interdiszciplinaritás, amely lehetővé teszi az egészség- és sporttudományi, illetve a műszaki-technológiai területek összehangolt kapcsolódását. Az esemény résztvevőinek egy csoportja.  (Fotó: Adorján András) Horváthné dr. Szabó Sarolta, az egyetem stratégiai igazgatója, Mészáros Nóra pályázati igazgató, dr. Somogyi Angéla, az Egészség- és Sporttudományi Kar dékánja, Ekler Gergely, az egyetem tulajdonában lévő Uni-Medicampus Kft. ügyvezetője és Kányai Róbert, az EESZI igazgatója – aki a fejlesztésben az egyetem együttműködő partnereként vesz részt – részletesen ismertette a fejlesztési koncepciót és az eddigi eredményeket. A prezentációból kiderült, hogy az egyetem egészségügyi szerepvállalása az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül: az oktatás, a kutatás-fejlesztés és a szolgáltatások integrált rendszert alkotnak, érdemben hozzájárulva Győr és a térség egészségügyi ellátásának erősítéséhez. Ebben nagy szerepet játszik a Zrínyi utcai campus. Ennek első ütemében, tavaly, csaknem egymilliárd forintos beruházásként a Q épület készült el, ahol komplex egészségügyi szolgáltatások kaptak helyet: foglalkozás-egészségügyi ellátás, alap- és szakrendelések, pszichológiai tanácsadás, az ország első vidéki, konduktív pedagógiai szolgáltatást nyújtó Pető Pontja, valamint kutatólaborok is működnek. A jelenleg zajló második ütemben az S, az A és a B épületek kivitelezése tavaly ősszel kezdődött, és várhatóan 2027 elejére fejeződik be. Az új létesítmények az Egészség- és Sporttudományi Kar tanszékei mellett demonstrációs tereknek és a kutatásokat támogató laboroknak adnak otthont, de korszerű feltételeket biztosítanak új képzések indításához is. A látványtervek jól mutatják, hogy a múlt értékeit megőrző, mégis modern épületeket alakít ki a Széchenyi István Egyetem a MedTech Egészségtechnológiai Campuson a fejlesztés második ütemében. A harmadik ütem terveiben egy 140-150 férőhelyes, modern idősotthon kialakítása szerepel, amely innovatív módon kapcsolja össze az egészségügyi ellátást, a kutatást és a szociális gondoskodást. A negyedik ütemben egy konferencia- és közösségi térként funkcionáló, műemléki épület megújítása, valamint egy komplex sport- és egészségdiagnosztikai központ létrehozása valósulhat meg. A bemutatón külön hangsúlyt kapott az egyetem és a Petz-kórház közötti stratégiai együttműködés. Dr. Villányi Balázs, a kórház orvosigazgatója, az egyetem MedTech és Sport Kompetenciaközpontjának vezetője kifejtette: az elmúlt években a két intézmény kutatóinak, illetve orvosainak közös munkájával számos fejlesztés valósult meg, köztük telerehabilitációs platform, akut szédülésdiagnosztikai eszköz, valamint szájsebészeti protézis. Kiemelte, hogy a partnerség egyik legfontosabb eredménye a Da Vinci sebészeti robot, amellyel 2024 óta több száz műtétet végeztek el. Hozzátette: a technológia nemcsak a betegek gyorsabb felépülését segíti, hanem hozzájárul az orvosok megtartásához, illetve Győrbe vonzásához is, a műtétek során készült 3D felvételek mesterséges intelligenciával történő feldolgozása pedig a jövőben a szövődmények előrejelzését támogathatja.

  • Nemzetközi színvonalú szolgáltatások, erős közösség: a Széchenyi István Egyetem elnyerte az Év hallgatóbarát egyeteme díjat

    Kiemelkedő elismerésben részesült a Széchenyi István Egyetem az Év Egyeteme Gálán, amit a gödöllői kastélyban rendeztek március 30-án. A rendezvényen kiderült, a győri intézmény elnyerte az Év hallgatóbarát egyeteme díjat. Ünnepélyes keretek között, a Gödöllői Királyi Kastélyban rendezték meg az idei Év Egyeteme Gálát, amelynek megnyitóján Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter sikertörténetnek nevezte a magyar felsőoktatás megújítását, amit a szuverenitás, a teljesítmény és az innováció köré szerveztek. „A nemzeti közösség forrásai csak akkor járnak egy egyetemi közösségnek, ha hallgatói, kutatói, oktatói és általuk megválasztott vezetőik leteszik a valós teljesítményt az asztalra”  – fogalmazott. A rendezvényen kiderült, a Széchenyi István Egyetem a Pannon Egyetemmel megosztva nyerte el az Év hallgatóbarát egyeteme díjat. A Széchenyi István Egyetem képviselői Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel (jobbról az ötödik), valamint Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkárral (balról a hatodik). (Fotó: Adorján András) Mint elhangzott, a díj azt a tudatos intézményépítő munkát ismeri el, amelynek középpontjában a hallgatók támogatása áll. A Széchenyi István Egyetemen tanulók egy összetartó közösség tagjai, ahol személyre szabott lehetőségek segítik fejlődésüket. Tizenhárom saját ösztöndíj és digitális ügyintézés könnyíti meg mindennapjaikat. Az intézmény innovációs parkjaiban a fiatalok valós ipari környezetben szerezhetnek tapasztalatot, miközben minden tanévben több mint félszáz program szolgálja a közösségépítést. Győr fesztiválszezonja rendre a Széchenyi Egyetemi Napokkal indul, a hazai zenei élet legnevesebb előadóival. Emellett a Bridge Hallgatói és Oktatói Klubban működik a térség legnagyobb állandó szabadtéri színpada, amely tavasztól őszig várja a koncertlátogatókat. „Büszkék vagyunk arra, hogy a hallgatóinkkal közös utat járunk. Ez azt jelenti, hogy figyelünk egymásra, és a valós igényeknek megfelelően alakítjuk képzéseinket, szolgáltatásainkat, programjainkat. A jövőben is e szemlélettel fejlesztjük tovább azokat a lehetőségeket, amiket a fiataloknak kínálunk” – mondta el Lőrincz Gergő, az intézmény szolgáltatási és brandigazgatója a díj átvételekor.

  • Fenntarthatósági és energetikai kutatásokat támogató oktatóközpontot létesített zalaegerszegi campusán a Széchenyi István Egyetem

    Zalaegerszegi Innovációs Parkjának infrastruktúráját fejlesztő beruházást adott át a Széchenyi István Egyetem a napokban. A Fenntartható Energia Laboratórium létrehozásának első lépése a most elkészült Tiszta Energia és Mobilitás Oktatóközpont, amely a felsőoktatás mellett a szakképzés és az ipar számára is lehetőséget nyújt az elektromos mobilitás, az energiatárolás, a megújuló energiaforrások, valamint a korszerű energetikai rendszerek megismerésére és kutatására. Az energiaellátás biztonsága, a fenntartható energiarendszerek kiépítése és az ipar elektrifikációja napjaink egyik legfontosabb stratégiai kérdése. Az elektromos mobilitás, az energiatárolás, valamint az intelligens energiafelhasználás térnyerése új lehetőségeket teremt a gazdaság és a társadalom számára. Ezt felismerve a Széchenyi István Egyetem Zalaegerszegi Innovációs Parkjában létrehozta az országosan is egyedülálló Fenntartható Energia Laboratóriumot. A beruházás hosszú távú célja egy olyan tudásközpont megvalósítása, amely összekapcsolja az oktatást, az ipari innovációt és a társadalmi szemléletformálást, hozzájárulva Magyarország energiafüggetlenségéhez, gazdasági versenyképességéhez és fenntartható fejlődéséhez. A fejlesztés első lépése a Tiszta Energia és Mobilitás Oktatóközpont megnyitása, amely széles spektrumú képzést tesz lehetővé a térségben. A létesítmény nemcsak felsőoktatási, hanem szakképzési és ipari továbbképzési központként is működhet, emellett alkalmas a közeljövőben bevezetésre kerülő, elektromos és hibrid járművekhez kapcsolódó kötelező FAM (feszültség alatti munkavégzés) képzések lebonyolítására is. Különlegessége, hogy a hazai egyetemek közül elsőként biztosít integrált oktatási és demonstrációs környezetet az elektromos mobilitás és a korszerű energetikai rendszerek területén. A Tiszta Energia és Mobilitás Oktatóközpont egyedülálló lehetőségeket teremt a képzés és a kutatás terén. (Fotó: Adorján András) A rendezvényen dr. Friedler Ferenc professzor, a Széchenyi-egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese rámutatott: az energia ma már nem csupán technológiai, hanem nemzeti szuverenitási kérdés is. „Intézményünk a régióból kiindulva meghatározó szereplővé kíván válni a fenntartható energetika területén. Ezt a képzéseink, a kutatásaink és az ipari alkalmazásaink egységes kezelésével érjük el, ami az élenjáró technológiákkal egyszerre szolgálja hallgatóinkat, kutatóinkat, valamint partnereinket” – jelentette ki. Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere úgy fogalmazott: „ Az innovációs parkban megvalósuló fejlesztések és a kutatási programok meghatárok a hallgatók gyakorlati képzése és a város jövője szempontjából. A fejlesztés fontos állomás ebben a folyamatban, amely azt mutatja, hogy a Széchenyi István Egyetemmel közösen képesek vagyunk tovább mélyíteni azokat az együttműködéseket, amelyek a fenntartható, innovációvezérelt fejlődés alapját jelentik. ” Szilasi Gábor Észak-Zala fejlesztéséért felelős miniszteri biztos aláhúzta: egy olyan korszakban, amikor az energia, a fenntarthatóság és a technológiai fejlődés meghatározza mindennapjainkat, különösen fontos, hogy legyenek olyan helyek, ahol a jövő szakemberei felkészülnek ezekre a kihívásokra. Dr. Friedler Ferenc professzor, a Széchenyi István Egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese, Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere, Szilasi Gábor Észak-Zala fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, Kovács Dezső, a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, dr. Filep Bálint, a Széchenyi-egyetem elnöke és dr. Weltsch Zoltán, a Zalaegerszegi Innovációs Park központvezetője az oktatási központ bemutatásán. (Fotó: Adorján András) Dr. Weltsch Zoltán, a Zalaegerszegi Innovációs Park központvezetője a Fenntartható Energia Laboratórium jelentőségét egy adattal érzékeltette: napjainkban az energiafelhasználás a népességnövekedés háromszorosával emelkedik. „Az energia a lételemünk, ezért az ahhoz kapcsolódó kutatások, fejlesztések és képzések is kiemelt fontosságúak. Innovációs tevékenységünket a fenntarthatóság, az anyagtudomány és a technológia területén végezzük, ezeken belül fókuszba helyezzük többek közt az elektromos mobilitást, a járműenergetikát, az energiatárolási rendszereket, a megújuló energiaforrások integrációját, az energiahatékonyságot, -menedzsmentet, -biztonságot és üzemeltetést, valamint a hidrogéntechnológiát” – sorolta. Dr. Madhavi Srinivasan, a Széchenyi István Egyetem vendégprofesszora, a szingapúri Nanyang Műszaki Egyetem Energiakutató Intézetének igazgatója videóüzenetében a közös kutatásokról és oktatási kezdeményezésekről beszélt, amelyek célja, hogy a legkorszerűbb tudás közvetlenül hasznosuljon az egyetemi képzésekben és az ipari együttműködésekben. „ A Fenntartható Energia Laboratórium kulcsszerepet tölt be ezekben a törekvésekben, és jól tükrözi azt az interdiszciplináris megközelítést, amelyre ma szükség van. Ugyanilyen fontos az oktatás is. Meggyőződésem, hogy ez a labor nemcsak a regionális innovációt erősíti, hanem a fenntartható energia és mobilitás nemzetközi kutatási hálózatának is meghatározó csomópontjává válik”  – fogalmazott. Az eseményen dr. Vida Ádám, a Bay Zoltán Kutatóközpont kutatás-fejlesztési igazgatója, a részben az egyetem tulajdonában lévő Edortech Kft. ügyvezetője a lítiumionos akkumulátorgyártás megújítását célzó OnLi projektjüket ismertette, amely az akkumulátorok teljesítményének jelentős növelését szolgálja. Hangsúlyozta, a Széchenyi-egyetemmel kialakított szoros szakmai együttműködésük és az új laboratórium nagyban segíti innovációs törekvéseiket.

Keresés

bottom of page