top of page

1847 találat

  • A Széchenyi István Egyetem csapata nyerte az ország legrangosabb irányítástechnikai versenyét

    A Széchenyi István Egyetem háromfős hallgatói csapata szerezte meg az első helyet a XXXI. Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Versenyen. A háromnapos megmérettetésen a Kárpát-medence 13 egyetemének 21 csapata vett részt. Első helyet szereztek a Széchenyi István Egyetem villamosmérnök-képzésének hallgatói a Szegedi Tudományegyetemen megrendezett XXXI. Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Versenyen, amely az automatizálás és a PLC-programozás egyik legjelentősebb hazai szakmai megmérettetése. A győri intézményt Füzi Gergő villamosmérnöki mesterszakos, valamint Lócsi Dániel és Horváth Gergő villamosmérnöki alapszakos hallgatók képviselték. A résztvevők komplex, ipari környezetet modellező feladatokon keresztül mérték össze tudásukat, amelyek során a rendszerszintű gondolkodás és a gyors problémamegoldás meghatározó szerepet kapott. A felvételen Horváth Gergő, Lócsi Dániel és Füzi Gergő hallgatók, Korpai Richárd, az Informatikai és Villamosmérnöki Kar Automatizálási és Robotika Tanszékének oktatója, felkészítő tanár, illetve a kar dékánja, dr. Ballagi Áron látható. (Fotó: Adorján András) A győri csapat teljesítménye kiemelkedett a mezőnyből: két feladatban is a legjobbnak bizonyultak, és végül közel harmincpontos előnnyel zártak az élen. „Már tavaly is indultak a versenyen, akkor egy apró hibán múlt a jobb helyezés, most viszont ezt kijavítva magabiztos teljesítménnyel zártak az élen. A siker egyik kulcsa az volt, hogy már a képzés során jelentős gyakorlati tapasztalatot szereztek, amelyre a felkészülés alkalmaival tovább tudtak építkezni” – fogalmazott felkészítő tanáruk, Korpai Richárd, az Informatikai és Villamosmérnöki Kar Automatizálási és Robotika Tanszékének oktatója. „Izgalmas kihívás volt, kevés alvással és folyamatos koncentrációval. A feladatok nehezek voltak, de az összjáték kiválóan működött közöttünk, ami nagyban segítette a gördülékeny munkát – emelte ki Füzi Gergő – Lehetőségünk volt egyeztetni az egyik vállalati partner képviselőjével is, aki megerősítette, hogy hasonló rendszerekkel dolgoznak a mindennapokban, így a verseny során szerzett tapasztalatok a későbbiekben közvetlenül hasznosíthatók az ipari szférában.” Lócsi Dániel hangsúlyozta, hogy érdemes minél korábban bekapcsolódni az ilyen típusú próbatételekbe. „Sok múlik a rutinon és a problémák gyors felismerésén. Egy-egy apró hiba is eldöntheti a végeredményt, ezért fontos, hogy minél több hasonló helyzetben teszteljük magunkat. Aki beleteszi az időt és az energiát, annak ez nagyon jó lehetőség a fejlődésre” – fogalmazott. Horváth Gergő az intézményben rendelkezésre álló gyakorlati hátteret emelte ki. „Sokat jelent, hogy a laborban is van lehetőségünk hasonló rendszereken dolgozni. Így nem ismeretlen helyzetekkel találkozunk egy ilyen szituációban, hanem olyan feladatokkal, amelyekhez már van viszonyítási alapunk” – jegyezte meg. „A villamosmérnök- és mechatronikaimérnök-képzésünk projektalapú és gyakorlatorientált, ipari partnerek bevonásával valósul meg. A képzés során a mindennapi ipari környezetből érkező kihívásokkal szembesülnek a fiatalok, akik így képesek az elméleti tudásukat gyorsan gyakorlati megoldásokra fordítani. Ez később előnyt jelent számukra a munkaerőpiacon” – mutatott rá dr. Ballagi Áron, az intézmény Informatikai és Villamosmérnöki Karának dékánja, az Automatizálási és Robotika Tanszék vezetője.

  • Le Mans-i 24 órás futam: a Széchenyi István Egyetem és Talmácsi Gábor cégének közös innovációja is hozzájárult a YART győzelméhez

    A motorsportban egyre elterjedtebb innováció az ERGO nevű ergonómiai tankszárny, amelyet Talmácsi Gábor világbajnok gyorsaságimotor-versenyző és Fekete Bálint közös vállalkozása, az ERGO Racing Kft. és a Széchenyi István Egyetem közösen fejlesztett. Az eszközt a cég a közelmúltban a Yamaha Austria Racing Team versenyzőire szabta, akik ennek használatával a napokban megnyerték a Le Mans-i 24 órás futamot. Az osztrák YART csapata nyerte a motorosok Le Mans-i 24 órás versenyét. A győzelemhez egy magyar innováció is hozzájárult, hiszen a Yamaha Austria Racing Team a Talmácsi Gábor világbajnok gyorsaságimotor-versenyző, valamint társa, Fekete Bálint közös vállalkozása, az ERGO Racing Kft. és a Széchenyi István Egyetem együttműködésében kifejlesztett ergonómiai tankszárny továbbfejlesztett, a csapat pilótáira szabott változatát használta. A Yamaha Austria Racing Team nyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt. (Forrás: ERGO Racing Facebook) Az innováció lényege, hogy az eszköz segítségével a versenyző a lábával jobban tud kapcsolódni a motor tankjához, amely segíti őt a féktávon, különösen kanyarodás közben, amikor a dőlés nagy fizikai terheléssel jár. Megtámasztja a lábat, ezáltal tehermentesülnek a karok, így csökkentve az izomfáradást, és javítva a jármű feletti kontrollt. „Az egyetemmel való együttműködésünk lehetővé tette, hogy egy olyan terméket vigyünk a piacra, amely hozzájárul a motorosok dinamikusabb, de mégis biztonságosabb versenyzéséhez. Az ERGO hamar nemzetközi elismertséget szerzett, amit ma már számos Superbike- és MotoGP-versenyző is használ. Ennek is köszönhető, hogy partnerségre léptünk a YART-tal, és elkészítettük az innovációnk pilótáikra optimalizált változatát. Az eredeti termék könnyedén állítható továbbfejlesztését az indokolta, hogy az endurance-csapatversenyek esetében egymás után három vagy akár négy – egymástól eltérő méretekkel rendelkező – versenyző váltja egymást” – részletezte Talmácsi Gábor. Hozzátette, nagy büszkeség és hatalmas szakmai elismerés számukra, hogy a termékkel hozzájárulhattak egy világbajnok csapat győzelméhez. A siker értékét növeli, hogy mindezt egy 24 órás versenyen érték el, ami azt mutatja, hogy az ERGO valóban nagy szerepet játszik az izmok tehermentesítésében. „Köszönjük a Széchenyi István Egyetemnek azt a bizalmat, amely lehetővé tette, hogy elinduljunk ezen az úton, hiszen a YART-tal megvalósított fejlesztés az intézménnyel közös innovációnkból született” – emelte ki. Talmácsi Gábor azt is elmondta, hogy az ERGO nemcsak a versenysportban, de – egyelőre limitált formában – már a hobbimotorosok számára is elérhető. A motor tankjára helyezett eszköz az izmok tehermentesítésében játszik nagy szerepet. Az eredeti termék kifejlesztésében az egyetem biztosította az innovációs és gyártástechnológiai hátteret, valamint az iparjogvédelmi támogatást is, amelyben kiemelt szerepe volt az intézmény hasznosítóvállalkozásának, az Uni Inno Zrt.-nek. Dósa Gábor, a cég vezérigazgatója elmondta: „Öröm számunkra, hogy közös fejlesztésünkből ilyen jelentős sikerek születnek, és használata valóban hozzájárul a motorsport szereplőinek eredményességéhez. Ez is jól mutatja, hogy az egyetemi tudás hasznosítása kiemelt jelentőségű.” Talmácsi Gábor világbajnok gyorsaságimotor-versenyző, az ERGO Racing Kft. egyik tulajdonosa, Dósa Gábor, az Uni Inno Zrt. vezérigazgatója és Fekete Bálint, az ERGO Racing Kft. másik tulajdonosa a Széchenyi István Egyetem győri campusán. (Fotó: Dudás Máté) Ugyancsak örömteli hír a Le Mans-i versenyről, hogy a Superstock kategória győztese a HERT csapat lett, amelynek az egyetem volt hallgatója, Kovács Bálint is tagja. A 24 éves versenyző a tavalyi szezonzáró franciaországi Bol d’Or megnyerése után tehát újra egy legendás helyszínen állhatott a dobogó legfelső fokára.

  • Nemzetközi projekttel erősíti a zöld és digitális átmenetet a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara

    Nemzetközi együttműködés keretében mutatták be a GreenTech Plus európai uniós projekt célkitűzéseit és eddigi eredményeit a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán. Az osztrák és magyar partnerek részvételével megvalósuló program középpontjában az áll, miként érvényesíthetők egyszerre a fenntarthatósági és a digitalizációs szempontok a mezőgazdaságban és a kapcsolódó ágazatokban. A Széchenyi István Egyetem kiemelt célja a környezeti fenntarthatóság elősegítése, amit az intézmény képzései, kutatásai és fejlesztései során is szem előtt tart. Ezt a törekvést erősíti az a nemzetközi kooperáció is, amelynek keretében elindult a GreenTech Plus projekt az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon. A 2021–2027-es Interreg VI-A Ausztria–Magyarország program társfinanszírozásában megvalósuló együttműködés célja, hogy a határtérségben támogassa a fenntartható és korszerű technológiai megoldások elterjedését, valamint az ezek alkalmazásához szükséges tudás fejlesztését a mezőgazdaságban, az élelmiszeriparban és a kapcsolódó ágazatokban. A megvalósításban osztrák és magyar partnerek vesznek részt, köztük a Pannon Novum, valamint osztrák oldalról többek között a bécsi BFI Wien felnőttképzési központ és a Burgenlandi Alkalmazott Tudományok Egyeteme. A GreenTech Plus nyitókonferenciáján hazai és nemzetközi szakemberek, kutatók és hallgatók is részt vettek. (Fotó: Nagy Gergely) A nyitókonferenciának a mosonmagyaróvári kar adott otthont a napokban. Dr. Tóth Tamás dékán, kutatóprofesszor elmondta, hogy tevékenységeik fókuszában egyebek mellett a precíziós mezőgazdaság, az agrárdigitalizáció és a fenntarthatóság áll. „Az ilyen nemzetközi kezdeményezések lehetőséget adnak arra, hogy a képzések, a kutatások és a gyakorlati tapasztalatok szorosabban kapcsolódjanak egymáshoz” – hangsúlyozta. Az eseményen dr. Tóth Tamás kutatóprofesszor, a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának dékánja köszöntötte a résztvevőket, és bemutatta a kar képzési és kutatási irányait. (Fotó: Nagy Gergely) A projekt szakmai tartalmát dr. Teschner Gergely, a kar Biológiai Rendszerek és Precíziós Technológiai Tanszékének docense ismertette. „A technológiai megoldások önmagukban nem elegendők: a különböző rendszerek összehangolása és az ezekhez szükséges kompetenciák fejlesztése legalább ilyen fontos feladat. Ennek érdekében képzések, mentorálási folyamatok és szakmai egyeztetések valósulnak meg, amelyek a korszerű megoldások gyakorlati alkalmazását támogatják” – húzta alá. Dr. Teschner Gergely, az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar Biológiai Rendszerek és Precíziós Technológiai Tanszékének docense a projekt szakmai vezetőjeként a kezdeményezés fő elemeit és a tervezett fejlesztési irányokat mutatta be. (Fotó: Nagy Gergely) A kezdeményezés részeként egy többnyelvű online felület is létrejön, amely a képzési anyagok, digitális eszközök és jógyakorlatok megosztását segíti, valamint kapcsolatépítési lehetőséget biztosít az érintettek számára. Emellett központi elem egy határon átnyúló, úgynevezett Living Lab („élő labor”) kialakítása osztrák oldalon, amely teszt- és fejlesztőhelyként működik majd. A helyszínen a legújabb technológiai megoldások valós környezetben válhatnak kipróbálhatóvá – többek között a mesterséges intelligencia, a robotika, valamint a drón- és szenzoralapú rendszerek területén –, miközben a kutatók, az oktatók és a gazdasági szereplők közösen dolgozhatnak azok alkalmazásán. A projekt keretében egy megvalósítási keretdokumentum és akcióterv is készül, amely iránymutatást ad a fenntartható és korszerű megoldások alkalmazásához, valamint feltérképezi a finanszírozási és partnerségi lehetőségeket. A nyitórendezvény résztvevői a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának okoskertjét is megtekintették, amely a gyakorlatorientált képzéseket és kutatásokat támogatja a precíziós mezőgazdaság területén. (Fotó: Nagy Gergely)

  • Stratégiai partnerség az ETO FC Győr és az UniMedical Center között

    A professzionális labdarúgásban a teljesítményoptimalizálás, a sérülésmegelőzés és a gyors, precíz diagnosztika ma már elválaszthatatlan részei a sikeres klubműködésnek. A legmodernebb sportegészségügyi megoldások, a komplex rehabilitációs rendszerek és az egyénre szabott terhelésdiagnosztika együttesen biztosítják, hogy a játékosok a lehető legjobb fizikai állapotban léphessenek pályára – mindezt tudományos és klinikai háttérre építve. Ebben a szemléletben kötött stratégiai partnerséget az ETO FC Győr labdarúgócsapata és a Széchenyi István Egyetem tulajdonában álló UniMedical Center Egészségügyi és Diagnosztikai Központ, amely az egyetem szolgáltatóvállalataként kulcsszerepet tölt be az egyetemi és a sportélet összekapcsolásában, így a klub és az intézmény együttműködése nagy jelentőségű. Havas Máté, az ETO FC klubműködési és akadémiai igazgatója, valamint Király Adrienn Réka, az UniMedical Center ügyvezetője írta alá a megállapodást. (Fotó: ETO FC) A megállapodás értelmében az UniMedical Center a jövőben az ETO FC Győr kiemelt egészségügyi partnereként támogatja a klub működését. A dokumentum ünnepélyes aláírására az ETO FC Győr és a Ferencvárosi TC rangadóját megelőzően került sor, ahol a központot Király Adrienn Réka ügyvezető, míg a klubot Havas Máté klubműködési és akadémiai igazgató képviselte. A partnerség nem csupán a háttérben zajló szakmai munkát erősíti, hanem a szurkolók számára is kézzelfogható módon jelent meg: a mérkőzés előtt, a Szurkolói Zónában kialakított UniMedical Center standnál az érdeklődők reakcióidő-mérésen és interaktív feladatokon vehettek részt, betekintést nyerve a modern sportdiagnosztika világába. Az UniMedical Center önálló standdal jelent meg az ETO FC–Ferencváros mérkőzésen. (Fotó: ETO FC) Az együttműködés elsődleges célja, hogy a klub felnőtt játékosai és utánpótláskorú tehetségei számára a legmagasabb szintű orvosi, diagnosztikai és rehabilitációs háttér álljon rendelkezésre. Emellett kiemelt hangsúlyt kap az egészségmegőrzés és az egészségtudatosság erősítése, valamint a sportsérülések megelőzése – nemcsak a játékosok, hanem a szülők és a szakmai stáb körében is. Az UniMedical Center Egészségügyi és Diagnosztikai Központ ETO Parkban található. (Fotó: UniMedical Center) Az UniMedical Center Győr egyik meghatározó magánegészségügyi központjaként modern képalkotó diagnosztikai eszközökkel és széles körű szakorvosi ellátással biztosít gyors és megbízható szolgáltatást. Komplex gyógytorna- és fizikoterápiás megoldásai hatékony támogatást nyújtanak a rehabilitáció során, míg a hamarosan induló sportkardiológiai szolgáltatás – korszerű spiroergometriás rendszerrel – új dimenziót nyit a sportolók és az aktív életmódot folytatók terheléses vizsgálatában. A partnerség jól példázza, hogy a sport és a felsőoktatás együttműködése milyen jelentős hozzáadott értéket képes teremteni: a tudományos háttér, az innováció és a gyakorlati sportélet találkozása hosszú távon is erősíti a régió versenyképességét és a sportolók teljesítményét. Az UniMedical Center komplex gyógytorna- és fizikoterápiás megoldásokkal segíti a rehabilitációt. (Fotók: UniMedical Center)

  • Szeptembertől már nemcsak repülőgép-, hanem helikopterpilóta-képzést is kínál a Széchenyi István Egyetem

    A légijármű-üzemeltetési szakemberek képzését tavaly indította el a Széchenyi István Egyetem, s a repülőgépek működtetésére és vezetésére irányuló tudásanyag idén tavasztól már modulokra bontva, részismereti képzésként is elérhető. A kínálat ráadásul hamarosan tovább bővül: szeptembertől – szintén moduláris formában – már helikopterpilótának is tanulhatnak az érdeklődők az intézményben. A Széchenyi István Egyetemen tavaly szeptemberben indult el a pilótaképzés a mérnöki végzettséggel rendelkezők számára „légijármű-üzemeltetési szakmérnök”, a nem mérnöki diplomával rendelkezőknek pedig „légijármű-üzemeltetési szakember” elnevezéssel. A három féléves, angol nyelvű kurzus olyan szakmai partnerekkel valósul meg, mint a Wizz Air légitársaság vagy a több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkező Fly-Coop Academy Kft. Idén februártól már a program modulokból felépülő változata is elérhető, vagyis a tudásanyag egymásra épülő kurzusokon is elsajátítható. Ez utóbbi részismereti (mikrotanúsítvánnyal záruló) képzések formájában valósul meg, amelyen azok is tanulhatnak, akik még nem rendelkeznek diplomával, akár érettségi birtokában is elvégezhető. Az így megszerzett tudást a felsőoktatás a diplomás képzés keretében elismeri. A Széchenyi István Egyetemen zajló moduláris képzésnek köszönhetően nemcsak kereskedelmi nagygép, hanem egymotoros repülőgép vezetésére is engedélyt lehet szerezni. „Az egyetem Felnőttképzési és Kompetenciafejlesztési Központjával kidolgozott programunk nagy népszerűségnek örvend, jelenleg már húsz hallgatónk vesz részt a merevszárnyú légi jármű, vagyis a repülőgép üzemeltetését ellátó szakemberek képzésében. A legtöbben a jóval rugalmasabb moduláris formát választják, hiszen így mindenki – az elméleti online óráknak is köszönhetően – a saját tempójában, illetve időbeosztásában haladhat. Olyan jelentkező is akad, aki eredetileg csak az első modulra, az egymotoros gépek vezetésére felkészítő magánpilóta szakszolgálati engedély megszerzésére irányuló képzésre (Private Pilot License – PPL) jelentkezett, de pozitív tapasztalatai után ma már a teljes, kereskedelmi gépek vezetését lehetővé tevő programot is tervezi elvégezni” – fogalmazott dr. Teschner Gergely egyetemi docens, a képzés szakfelelőse. Hozzátette, a kedvező fogadtatás és célpiaci érdeklődés miatt tovább bővítik a kínálatot, és szeptembertől már helikopterpilótának is lehet tanulni a Széchenyi egyetemen. A 195 repült óraszámot biztosító, három féléves teljes képzés 171.900 euró, míg a magánpilóta szakszolgálati engedély megszerzését célzó PPL(H) egy féléves első modul ára 42.000 euró. Kiemelte, bár a képzés a technikai feltételek biztosítása és a sok gyakorlat miatt költséges, ám a tudás és az engedélyek megszerzése jó elhelyezkedési és magas kereseti lehetőségeket biztosít. A képzési díj ráadásul 45 éves korig kamatmentes diákhitelből is finanszírozható. A repülési gyakorlat hangsúlyos eleme a képzésnek. A szakfelelős felhívta a figyelmet arra is, hogy mind a repülőgép-, mind a helikopterüzemeltetői, szeptemberben induló képzések esetében július 20. a jelentkezési határidő. A felvétel egyik feltétele az angol nyelvtudás, s a több vizsgálatból álló 1. osztályú orvosi minősítés. Az első modul, vagyis a PPL elvégzéséhez 2. osztályú minősítés is elégséges. Akit a feltételek és a lehetőségek részletesebben is érdekelnek, azoknak érdemes regisztrálniuk a május 11-én, hétfőn 17 órakor kezdődő webináriumra. Az ingyenes program során a Széchenyi István Egyetem és a Fly-Coop szakemberei bemutatják a képzés struktúráját és a felvétel folyamatát, betekintést nyújtanak a szimulátoros és gyakorlati repülési programba, ismertetik a diákhitel-feltételeket, és várják az egyéni kérdéseket is. További információk: nextgenlearn.sze.hu; felveteli.sze.hu. Szeptembertől helikopterpilótának is tanulhatunk a Széchenyi-egyetemen.

  • Jogtudatosan: újabb sikeres tanévet zárt a Széchenyi István Egyetem felvételi előkészítő programja

    Idén is jelentős érdeklődésre tartott számot a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának felvételi előkészítő programja, a Jogtudatosan. A széles körű szakmai együttműködésben megvalósult képzés során a diákok értékes tapasztalatot szerezhettek a jog mindennapi jelentőségéről, valamint a régió igazságügyi és igazgatási szervezeteit is megismerhették. A kurzus záróeseményén nemrég 54-en vehették át a teljesítést igazoló oklevelüket. A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara az „Út a felsőoktatásba” program részeként már harmadik alkalommal tartotta meg az elsősorban középiskolásoknak szóló Jogtudatosan kurzust. A szeptembertől áprilisig tartó, nyolcalkalmas képzés során a diákok – amellett, hogy pluszpontot szerezhettek felvételijükhöz – betekintést nyerhettek az egyetemi oktatásba, a jog mindennapi használatába, valamint megismerhették a régió igazságügyi és igazgatási szervezeteit. A Győri Ítélőtábla, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal, a Győri Ügyvédi Kamara és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság partnerségével megvalósult rendezvénysorozaton idén 54-en vettek részt, akik a nemrégiben megtartott ünnepélyes záróeseményen kapták kézhez a sikeres teljesítést igazoló oklevelüket. A Jogtudatosan 2025/26-os tanévének végzett fiataljai, valamint a program szervezői és partnerei. (Fotó: Rákos Róza Lujza) A rendezvényen dr. Kovács Zsolt, az egyetem általános és oktatási elnökhelyettese elmondta: a programsorozat célja, hogy a fiatalok közelebb kerüljenek az egyetemhez és a jogi hivatásrendekhez. „A Jogtudatosan nem csupán tudást adott, hanem szemléletet is formált, illetve segítséget nyújtott a mindennapokban történő könnyebb eligazodáshoz” – jelentette ki. Hangsúlyozta: az elmúlt években több mint 180 diák vett részt ezen a képzésen, akiknek hatvan százaléka felvételt is nyert a Széchenyi-egyetemre. Elárulta, hogy ezúttal 22 középiskolából érkeztek a tanulók nemcsak Győrből és környékéről, hanem távolabbi vármegyékből is. Dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem általános és oktatási elnökhelyettese (Fotó: Rákos Róza Lujza) A kar egyik kiemelt partnerének képviseletében dr. Varga Péter dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője köszöntőjében kiemelte: fontosnak tartják a fiatalok megszólítását és ismereteik bővítését a rendőrség munkájával kapcsolatban. „Másfél évvel ezelőtt indítottunk egy programot az egyetemmel, hogy frissen végzett jogászaik győri és mosonmagyaróvári kapitányságunkon bűnügyi komplex ügyfeldolgozó munkakörben folytathassák pályájukat. Jelenleg nyolc kolléga dolgozik nálunk, akiket mentorálással is segítünk, a nálunk töltött éveik pedig beleszámítanak majd szakmunkaidejükbe” – szögezte le. A Jogtudatosan programmal kapcsolatban arról beszélt, értékes tapasztalatot kaphattak a fiatalok azáltal, hogy számos területet és hivatásrendet megismerhettek. Dr. Varga Péter dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője (Fotó: Rákos Róza Lujza) A beszédek sorát dr. Smuk Péter professzor, a kar dékánja zárta, aki úgy fogalmazott: a Jogtudatosan sikeresnek mondható, mert a diákok, az oktatók és a partnerintézmények részéről is őszinte lelkesedés jellemezte a program megnyitója óta eltelt nyolc hónapot. „Ez a kezdeményezés mindenki számára előnyös, hiszen a partnerek által az egyetem egyre magasabb színvonalra emelheti oktatási tevékenységét, a partnerek pedig értékes kapcsolódási pontot szereznek a fiatal generáció tagjaihoz, akikből később kiváló szakemberek válhatnak. A középiskolások a pluszpontszámok gyűjtése mellett jogtudatosabbá válhatnak, és felismerhetik, hogy a jog kiszámítható kereteket nyújt az élethez” – részletezte. Méltatta továbbá a középiskolákat is, amelyek biztatták fiataljaikat a jelentkezésre, és köszönetet mondott szervező kollégáinak – dr. Bencze Krisztinának, a Bűnügyi Tudományok Tanszék oktatójának, dr. Wellmann Barna Bencének, a Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék adjunktusának, valamint dr. Rácz Ritának és Csizmarik Eszternek, a dékáni hivatal munkatársainak. Dr. Smuk Péter professzor, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának dékánja (Fotó: Rákos Róza Lujza) A képzést sikeresen teljesítők között volt a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium végzős tanulója, Gyüre Lilla is, aki osztálytársától hallott a programról. „A kurzust jó lehetőségnek láttam arra, hogy többet megtudjak az egyetemről, a jogról, és persze, hogy pluszpontokat szerezzek” – mondta el. A fiatal a Széchenyi-egyetem turizmus-vendéglátás szakára jelentkezett, és mint mondja, sok tapasztalatot szerzett a képzés által. „Rengeteget tanultam az általános jogaimról, például a fogyasztóvédelemről. Élveztem a Győri Ítélőtáblán tett látogatást is, mert olyan dolgokba láthattunk bele, amibe egy átlagos ember nem” – értékelt. Gyüre Lilla, a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium végzős tanulója is sikerrel végezte el a felvételi előkészítő képzést, szeptembertől pedig akár a Széchenyi-egyetem hallgatója is lehet. (Fotó: Adorján András) A Jogtudatosanra nem csak érettségi előtt álló fiatalok jelentkezhettek, hanem bárki, aki többletpontot kívánt gyűjteni felvételijéhez. Az intézmény jogi felsőoktatási szakképzésének két végzős hallgatója, Bertók Dominika és Gányi Luca Dorottya is oklevelet szerzett a kurzuson, amellyel a jogász osztatlan képzésre beadott jelentkezésüket szerették volna bebiztosítani. „Érdekes volt a program, még két év jogi oktatás után is voltak újdonságok” – jegyezte meg Bertók Dominika. A salgótarjáni Gányi Luca Dorottya hasonlóan vélekedett: „A Jogtudatosan bárki számára jó alapot biztosít a jogi karon folytatott tanulmányokhoz. Segítségével képet kap az ember arról, hogy valóban ezen a pályán szeretne-e elhelyezkedni.” Bertók Dominika és Gányi Luca Dorottya a Széchenyi-egyetem jogi felsőoktatási szakképzésének végzős hallgatóiként teljesítették a kurzust, amellyel az osztatlan jogászképzésre beadott jelentkezésükhez szereztek pluszpontokat. (Fotó: Adorján András)

  • Összeköti az ipart a hallgatókkal és közösséget teremt a Széchenyi István Egyetem konferenciája

    Vegyél különböző egyetemekről érkező hallgatókat, sorsold őket vegyes csapatokba, adj megoldást három nap alatt egy ipari vállalat által adott feladatra, és prezentáld azt oktatókból álló zsűri előtt – erről szólt a Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciája  a Széchenyi István Egyetemen. A rendezvény azonban mindig jóval több puszta versenynél: összekapcsolja a cégeket a hallgatókkal, betekintést enged tényleges projektekbe, és mindeközben valódi közösséget kovácsol. A vállalkozások részéről óriási az igény arra, hogy bevonják projektjeikbe a hallgatókat, akik örömmel csatlakoznak, ha valós ipari feladatokból szerezhetnek tapasztalatokat – ebből a felismerésből jött létre évekkel ezelőtt a Széchenyi István Egyetemen a Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciája (GSZNHK), melynek keretében a résztvevőknek véletlenszerűen válogatott csapatokban kell megoldaniuk egy komplex műszaki problémát, mindössze néhány nap alatt. „A konferencián  részt vevő cégek saját szemükkel, feladatmegoldás közben mérhetik fel, milyen tudással rendelkeznek a hallgatók, így képet kaphatnak a mérnöki utánpótlásról. Előfordul, hogy gyakornoki pozíciót vagy akár főállást is felkínálnak nekik. A vállalatoknak az is fontos, hogy használható megoldást kapnak a problémájukra, amit később sokan beépítenek a folyamataikba” – jegyezte meg Hajdu Levente, az esemény főkoordinátora. Az idei év újítása, hogy villamosmérnök-hallgatók is részt vehettek a konferencián. (Fotó: Adorján András) Idén hét feladatadó szponzor csatlakozott a rendezvényhez: az Allison Off-Highway Hungary Kft., a Motherson, a Rába Járműipari Holding Nyrt., a Robert Bosch Kft., a Schäffler Savaria Kft., a Széchenyi István Egyetem égisze alatt működő Járműipari Kutatóközpont és a Magyar Honvédség. Összesen kilenc csapat alakult a részt vevő 69 hallgatóból, akik a házigazda győri egyetem mellett a Miskolci Egyetemről, a kecskeméti Neumann János Egyetemről, a Nyíregyházi Egyetemről, az Óbudai Egyetemről, a Pécsi Tudományegyetemről és a Szegedi Tudományegyetemről érkeztek, kiegészülve négy határon túli intézmény – a Kolozsvári Műszaki Egyetem, a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem, a nyitrai Szlovák Mezőgazdasági Egyetem, valamint a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola – fiataljaival. A feladatot adó cégek képviselőinek egy része a Széchenyi István Egyetem hallgatója volt. Képünkön Horváth Ádám, az Allison munkatársa, a konferencia korábbi főszervezője. (Fotó: Nagy Gergely) A feladatokat úgy határozták meg a cégek, hogy kellő kihívást nyújtsanak, mégis teljesíthetők maradjanak. Előfordult, amelyben teljesen új terméket (vagy gépet) kellett tervezniük a hallgatóknak, és olyan is, amiben egy jelenlegi folyamat automatizálása vagy optimalizálása volt a cél. A Magyar Honvédség lőszervizsgáló eljárás kidolgozására hívta a fiatalokat, amely gyors és olcsó, harctéri körülmények között is megvalósítható. „Ha egy töltényben a puskapor akár csak hajszálnyival több vagy kevesebb, mint az ideális, akkor korábban vagy később robban be, ami a lövedék pályája szempontjából kritikus lehet. Az volt a feladatunk, hogy szűrjük ki a hibás lőszereket” – ecsetelte Konyha Kristóf, a Miskolci Egyetem hallgatója, aki elmondta, hogy több ötletet is kidolgoztak a feladat megoldására. A feladatok megoldásához sokféle kompetenciára volt szükség, amire példa, hogy Kovács Gábor, a Nyíregyházi Egyetem hallgatója a mezőny egyetlen informatikusaként vett részt a konferencián, mégis megtalálta a helyét csapatában. „Nagy előny, hogy tanultam mérnöki rajzot és automatizálást is, így nem volt teljesen idegen a projekt. A csapatot azzal tudtam segíteni, hogy a számításokat én készítettem a szoftverekkel, valamint a mesterséges intelligenciát is meg tudtam szelidíteni” – árulta el. A Széchenyi-egyetem Járműipari Kutatóközpontjának csapata vehette át a Formula Student Symposium különdíját. (Fotó: Adorján András) A konferencia ugyanakkor legalább annyira szól a közösségépítésről, mint az egyéni szakmai fejlődésről. Nincs más olyan hallgatói rendezvény az országban, ahol találkozhatnának a Kárpát-medence magyar ajkú gépészmérnök-, mechatronikus, járműmérnök- és idén már villamosmérnök-hallgatói, így a győriek kezdeményezése óriási űrt tölt be. „A GSZNHK óriási előnye, hogy a szervezők úgy ötvözték a feladatmegoldást és a közösségépítést, hogy az ideális elegyet képez a kettő között  – hangsúlyozta az Óbudai Egyetemről érkező Bartók Máté. – Már tavaly is szerettem volna jönni, idén végre sikerült. Nálunk nagy híre van ennek a konferenciának, nem véletlen, hogy majdnem húszan érkeztünk. Megfogott minket a hangulat, a remek társaság, a kiváló szervezés.” A konferenciát felvezető autóstalálkozó és -kiállítás a város népszerű családi programjává nőtte ki magát. (Fotók: Adorján András, Nagy Gergely, Ódor Márton)

  • Hőségtűrő városok: osztrák partnerekkel indított társadalmi célú projektet a Széchenyi István Egyetem

    A Széchenyi István Egyetem a grazi önkormányzattal, illetve a győri Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézménnyel együttműködésben indította útjára a Hőségtűrő városok elnevezésű, európai uniós projektet. A 2028 szeptemberében záródó program célja a városi lakosság – különösen a kiszolgáltatott társadalmi csoportok – egészségének védelme és a települések alkalmazkodóképességének erősítése. A Széchenyi István Egyetem az elmúlt időszakban több olyan környezetvédelmi és fenntarthatósági kutatásra nyert el támogatást, amelyek megvalósítását az Európai Unió és a Magyar Állam által finanszírozott Interreg Ausztria–Magyarország Együttműködési Program segíti. Az egyik ilyen projekt „A klímaváltozáshoz alkalmazkodó (hőségtűrő) városok” elnevezésű kezdeményezés, amely a hőhullámok egészségügyi kockázatainak csökkentésére és a városi reziliencia erősítésére fókuszál. A 30 hónapos, határon átnyúló program vezetője Graz önkormányzata, míg a tudományos kutatást és a hatásértékelést a Széchenyi-egyetem Egészség- és Sporttudományi Kara biztosítja a győri Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézménnyel együttműködésben. A munkában részt vesz a Hévízi Szent András Reumakórház és Gyógyfürdő, a Család- és Gyermekjóléti Központ Győr, illetve a győri önkormányzat WHO Egészséges Városok Programirodája is. A projektindító értekezletre a napokban került sor az egyetem Győri Innovációs Parkjában. Az eseményen dr. Somogyi Angéla, az Egészség- és Sporttudományi Kar dékánja kifejtette, hogy a hőhullámok gyakoriságának és intenzitásának növekedése különösen a városi környezetben jelent komoly egészségügyi és társadalmi kihívásokat. „Ez a projekt éppen erre a problémára kíván tudományos megalapozottságú, gyakorlati megoldásokkal reagálni. Célja a városi lakosság egészségének védelme, a kockázatok csökkentése és a települések alkalmazkodóképességének erősítése” – szögezte le. Kiemelte: a kezdeményezés egyik legnagyobb erőssége, hogy nem csupán kutatási eredményekben, hanem gyakorlati alkalmazásokban gondolkodik: helyzetelemzések, városspecifikus intézkedések, egységes indikátorrendszerek és képzési programok révén járul hozzá a valódi változáshoz. A kart bemutatva a dékán elmondta: a fakultás múltja 1996-ra tekint vissza, amikor elindultak Győrben az egészségügyi és szociális képzések. „E témák mellé 2016-ban csatlakoztak be a sporttudományi szakok, s e területek együttes működése lehetővé teszi az interdiszciplináris oktatást és kutatást”  – jelentette ki. Ismertette a MedTech Campus  fejlesztéseit is, kitérve a kar gondozásába kerülő infrastruktúrára. Hangsúlyozta: innovációs és kutatási tevékenységük során számos olyan témát érintettek már, amely a projektben is segítségükre lehet. Ilyenek például a NIRSport2 eszközzel végzett  neuropszichológiai vizsgálatok, a stresszhez kapcsolódó agyi folyamatok megfigyelése vagy az áthajló korú (50–59 éves), idősödő (60–74 éves) és idős (75–89 éves) korosztály szomatikus és mentális egészségének fejlesztése. Az Interreg Ausztria–Magyarország Együttműködési Program keretében megvalósuló „A klímaváltozáshoz alkalmazkodó (hőségtűrő) városok” projekt nyitóértekezletének résztvevői. (Fotó: Adorján András) A grazi önkormányzat részéről Izeta Mulaibisevic szakértő mutatta be a város „Egészséget mindenkinek” törekvéseit, valamint a közös munka ütemtervét. „Kezdeményezésünk egy széles körű Interreg-projekt keretében jött létre, hidat képezve a városi lakosság és az egészségügyi szolgáltatások között. Ingyenes és igény szerint anonim tanácsadást nyújtunk a polgároknak, akik egy multidiszciplináris csapat – például fizioterapeuták és pszichoterapeuták – támogatását vehetik igénybe. Ez egy Ausztria-szerte egyedülálló koncepció, amelynek szolgáltatásai mindenki számára elérhetőek”  – részletezte. A hőségtűrő városok projektről elárulta: 2028 szeptemberéig öt szakaszra bontották a munkát, amely helyszíni szemlét, háttérkutatást, pilot projekteket és cselekvési tervet is magában foglal majd. A Széchenyi-egyetem stratégiai partnerét , a Hévízi Szent András Reumakórház és Gyógyfürdőt dr. Aradvári-Szabolcs Mariann képviselte, aki elmondta: a tófürdő, a reumakórház és az intézményhez tartozó wellnesshotel terápiás, rehabilitációs és rekreációs szolgáltatásaival, oktatási és kutatási tevékenységével, valamint környezetvédelmi és fenntarthatósági törekvéseivel nemcsak egészségügyi, hanem turisztikai és társadalmi feladatokat is ellát. A győri Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény szerepéről Kányai Róbert igazgató szólt a jelenlévőkhöz, akinek prezentációjából megismerhették az intézmény több mint 45 éves szakmai múltját és szerteágazó tevékenységét. Kiemelte: a konzorcium a cselekvési terv kidolgozásában, a kutatás gyakorlati támogatásában és az eredmények implementálásában is számíthat az intézményre.

  • Zsinórban harmadszor is bajnok a Széchenyi István Egyetem jégkorongcsapata az Andersen Ligában

    A Széchenyi István Egyetem csapata, az UNI Győr ETO HC nyerte a magyar másodosztályú jégkorongbajnokságot, a 2025–26-os Andersen Ligát. A három győztes mérkőzésig tartó fináléban a győriek a Lehel HC ellen egymás után másodszor védték meg bajnoki címüket. A hétvégi, jászberényi mérkőzésre az UNI Győr ETO HC 2–1-es előnnyel érkezett, hiszen az első, győri találkozót 4–0-ra nyerte, azt követően idegenben 5–4-re alulmaradt, majd otthon 5–2-re diadalmaskodott a csapat. A meccs előtt tehát két forgatókönyvre lehetett készülni: ha a Széchenyi István Egyetem együttese ismét nyer, bajnok lesz, ha veszít, akkor egy utolsó, mindent eldöntő összecsapásra lenne szükség. A Széchenyi István Egyetem csapata, az UNI Győr ETO HC magabiztosan nyerte a három győzelemig tartó bajnoki finálét. (Fotó: UNI Győr ETO HC Facebook-oldala) Az ETO hamar világossá tette, hogy győzni utazott Jászberénybe: az első harmadban kettős emberhátrányt kivédekezve növelte mentális erejét, majd Sági Martin révén a vezetést is megszerezte. A második játékrészt gyors gólváltások jellemezték, a győriek közül Sipák Martin, Dézsi Bence és Csölle Dániel is betalált, míg a Lehelből Trozsák Ádám és Rőczei Zsolt volt eredményes. Az utolsó felvonást tehát 4–2-es ETO vezetéssel várhatták a csapatok. Az utolsó harmadban a zöld-fehérek nemcsak a párharcot, de a bajnokságot is lezárták: Makovics Bence, Almási Márk és Dézsi Barnabás góljaival 7–2-es vendégsiker született. A jégkorong és a Széchenyi István Egyetem közötti szoros kapcsolatot szimbolizálja, hogy a város jégcsarnoka tavaly március óta a Győri Egyetemi Jégsport Központ nevet viseli. (Fotó: Adorján András) Az UNI Győr ETO HC 3–1-es összesítéssel megnyerte az Andersen Ligát, amelynek trónjára így sorozatban harmadszor ülhetett fel. Szép volt, fiúk, gratulálunk az újabb sikerhez!

  • Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék

    Az oktatási és kutatási kapcsolatok további erősítését, valamint a jogászképzés gyakorlati megalapozottságának fejlesztését szolgálja az a megállapodás, amelyet a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék képviselői írtak alá. Szorosabbra fűzte partnerségét a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék. Az erről szóló dokumentumot a két fél képviselői április 13-án írták alá Győrben. A megállapodás középpontjában a hallgatók gyakorlati felkészítése áll, amelynek keretében a Győri Törvényszék szakmai gyakorlati lehetőséget biztosít a hallgatók számára, emellett a bíróság szakemberei aktívan bekapcsolódnak az oktatásba. A bírák és más jogalkalmazók előadások, szemináriumok és szakmai programok keretében osztják meg tapasztalataikat. Az együttműködés – amely a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi Tanszékének kezdeményezésére valósult meg – kiterjed különböző tanulmányi versenyekre való felkészítésre, valamint arra is, hogy a bíróság munkatársai konzulensként és vizsgabizottsági tagként is szerepet vállalnak. A felek külön figyelmet fordítanak a már működő mentorprogram továbbfejlesztésére is, amely a hallgatók szakmai fejlődését segíti. A megállapodás ugyancsak érinti a kutatási területet, lehetőséget nyújtva aktakutatásra, közös publikációk készítésére, valamint szakmai rendezvények szervezésére. Az egyetem biztosítja az együttműködéshez szükséges oktatási és szervezési feltételeket, helyet ad a közös rendezvényeknek, valamint támogatja a közös tudományos tevékenységeket. Dr. Bartkó Róbert, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara Büntetőjogi Tanszékének vezetője, dr. Kovács Zsolt, az egyetem általános és oktatási elnökhelyettese, dr. Somogyi Zoltán, a Győri Törvényszék elnöke és dr. Smuk Péter professzor, a jogi kar dékánja az aláírási ünnepségen. (Fotó: Adorján András) Az aláíráson dr. Somogyi Zoltán, a Győri Törvényszék elnöke méltatta az együttműködést. „Intézményünk négyszáz embert foglalkoztat, akik közül mintegy kilencven bíró, ezért kiemelten fontos számunkra a minőségi szakember-utánpótlás megléte. A győri jogászképzésre évtizedek óta bizton támaszkodhatunk, hiszen az ott végzett kollégák a bíróságon is bizonyították tudásukat, hozzáértésüket. Régóta fennálló kapcsolatunkat azért emeljük új szintre, hogy kölcsönösen segítsük egymást szakmai munkánk során”  – mondta. Dr. Kovács Zsolt, az egyetem általános és oktatási elnökhelyettese hangsúlyozta, hogy az egyetem számára is kiemelt jelentőséggel bír a gyakorlati tudás átadása. „A Győri Törvényszék partnersége ebben is nagy szerepet játszik, hiszen a joghallgatóknak fontos ismerniük a bírósági gyakorlatokat és folyamatokat. A két intézmény közti tudástranszfer közös kutatásokban, publikációkban is testet ölt”  – fejtette ki. Rávilágított az egyetem több tudományágat ötvöző ismereteinek jelentőségére is, amelyre példaként a modern technológiák és kiberbiztonság joga  mesterképzést említette. Dr. Smuk Péter professzor, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar dékánja rámutatott arra, hogy a szervezettel régóta fennálló kapcsolat része a jogászképzés mindennapjainak. „Győr egy igazságszolgáltatási centrum, ahol a bíróságon kívül ügyészségi, közigazgatási, ügyvédi és közjegyzői szervezetek is működnek. Ebben a környezetben karunknak különös felelőssége a jogi és igazgatási szakemberek minőségi képzése” – húzta alá. Hozzáfűzte, a tudásanyag naprakészen tartásában is számítanak a Győri Törvényszékre, amely a Jogtudatosan felvételi előkészítő  programban szintén fontos partnerük. A sokrétű együttműködés elemei közt sorolta továbbá, hogy lehetőséget kínálnak a bírák szakirányú továbbképzésére, és doktori fokozatuk megszerzésére is.

  • Startol a SZEN: Desh, Beton.Hofi, Dzsúdló a Széchenyi Egyetemi Napok színpadán

    A győri fesztiválszezon nyitánya minden évben a Széchenyi Egyetemi Napok (SZEN), amely április 22-én rajtol az intézmény campusán. A mindenki számára nyitott rendezvényen sport- és közösségi programok, valamint koncertek várják az érdeklődőket. A Széchenyi István Egyetem legnépszerűbb rendezvénye a SZEN . A program az elmúlt évtizedben hallgatói napokból valódi fesztivállá nőtte ki magát, és a hosszú szabadtéri szezon első nagy eseményévé vált országos szinten is. Idén is számos hazai előadó fordul majd meg a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub  udvarán felállított Audi Hungaria Nagyszínpadon: Desh, Beton.Hofi és Dzsúdló mellett fellép Bruno x Spacc, KKevin, Belano, a BSW, a Girlhood és a Punnany Massif is. Az egyetemi klubszínpad vendége lesz többek között VZS, Nótár Mary, illetve a Groovehouse, alul pedig az ország legnépszerűbb DJ-i garantálják a hangulatot, mint Pixa, Metzker Viktória vagy Regán Lili.  Érdekesség, hogy a Kollégiumi Stúdió néhány korábbi tagja által alapított, drum and bass műfajra fókuszáló Westside Waves is bemutatkozik a fesztiválon, valamint az is, hogy idén már három nap kipróbálható lesz a nagysikerű silent disco, ahol a résztvevők nem hangfalakból hallgatják a zenét, hanem vezeték nélküli fejhallgatókon, több csatorna között váltogatva. A SZEN-en minden műfaj rajongója megtalálhatja a számítását. (Fotó: Dudás Máté) „Szervezőként kettős célunk van: egyrészt, hogy a hallgatók és a munkatársak jól érezzék magukat, másrészt, hogy a Győrben és környékén élők is velünk fesztiválozzanak, hiszen az esti eseményekre bárki jegyet válthat”  – fogalmazott Vályi Nagy Dávid, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke, aki azt is hozzátette: bár a rendezvény hivatalosan április 22-től 25-ig tart, de bizonyos programelemek már 19-én, vasárnap elkezdődnek. „A hagyományos Kollégiumi Kidobóssal  kezdünk vasárnap este, majd jön a SZE Derby  autós ügyességi vetélkedőnk, és sörpongbajnokságot  is szervezünk. Szerdán indul a chill park a K3 kollégium előtti füves területen. Itt feltöltődhetnek a megfáradt fesztiválozók, akiket profi fodrász, sminkes és masszőr is vár majd. Az edzőcsarnok mellett pedig dodzsem és lézeres agyaggalamb-lövészet biztosítja a hangulatot”  – említette Söveges Zalán, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat rendezvényszervezésért felelős alelnöke. Szintén a nappali programokhoz kapcsolódik, hogy szerdán az E.ON nagy kitelepüléssel, sok aktivitással és meglepetéssel készül. Nem csupán a zenés-táncos események vonzzák a hallgatókat, de a sportlehetőségek is sokakat megmozgatnak. Ebben a néhány napban az egyetemen űzött közkedvelt sportágakban próbálhatják ki magukat a fiatalok, mint a B33 kosárlabda , a röplabda  vagy a pilates . Emellett az egyetemi napokra időzítették a labdarúgó SZE Kupa döntőjét, idén először rajtol az I. SZE Sárkányhajó Campus Kupa  és a hagyományos püspökerdei futás  sem maradhat el. Mindehhez extra motivációt biztosít, hogy a programokon való részvétellel testnevelési tárgyak is abszolválhatók. „A Red Bull-lal együttműködésben elhoztuk a SZEN-re a Four 2 Score  kispályás labdarúgótorna egyik magyar selejtezőjét, amelynek győztese kvalifikálja magát a budapesti döntőre. Két korábbi válogatott futballista, Torghelle Sándor és Kabát Péter megfigyelőként vesz részt az eseményen, akik a kiesett csapatokból választanak ki egy-egy játékost, hogy a vigaszágon tovább küzdhessenek”  – árulta el Malomsoki Milán, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat sportért felelős elnöki megbízottja, aki kiemelte: az eseményre április 22-én kerül sor a műfüves pályán.   Jegyvásárlás A Széchenyi Egyetemi Napok nappali programjai szabadon látogathatók, viszont az esti koncertekre és bulikra a belépés karszalaghoz kötött. Az eddigi évekhez hasonlóan nemcsak egyetemi polgárok, hanem külsősök is részt vehetnek a rendezvényen. A jegyeket és a bérleteket a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub weboldalán , valamint személyesen a Hallgatói Információs és Szolgáltató Központban  vásárolhatják meg az érdeklődők.

  • Audi Development Camp: újra Győrbe várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetem

    A Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria szakmai együttműködésének kiemelkedő eleme az Audi Development Camp, amely 2026 nyarán ismét Győrbe várja a jövő mérnökeit. A nemzetközi, angol nyelvű rövid képzési program idén július 20. és 27. között kínál lehetőséget a hallgatóknak, hogy valós ipari kihívásokon keresztül fejlesszék tudásukat. Jelentkezni  április 30-ig lehet. Az Audi Development Camp az elmúlt években a Széchenyi István Egyetem és a Győrben autógyárat, motorgyárat, fejlesztőközpontot és szolgáltatási központot is működtető Audi Hungaria szoros partnerségének egyik kiemelt projektjévé vált. Ennek során a világ számos országából érkező fiatalok valódi ipari kihívásokon dolgoznak, miközben elismert akadémiai és vállalati szakemberektől tanulják meg a szakma rejtelmeit. A program sajátossága, hogy minden évben egy közvetlenül az Audi Hungaria által megadott feladaton dolgoznak a hallgatók, nemzetközi csapatokban. Ezúttal egy komplex robotikai megoldás kidolgozása és implementálása áll majd a középpontban. A gyakorlatorientált képzésre olyanokat várnak, akiknek tanulmányai érintik a robotikai és a programozási (Python vagy C++), az informatikai és mechatronikai, illetve a jármű- és gépészmérnöki ismeretek valamely területét. A tábor hivatalos nyelve az angol, így a résztvevők kommunikációs készségeiket is gyakorolhatják. A projektfolyamat strukturált mérnöki megközelítést követ: a probléma meghatározásától és a rendszerkoncepció kidolgozásától kezdve a szimuláción és megvalósításon át egészen a validációig vezeti végig a hallgatókat. A cél olyan innovatív, ugyanakkor megvalósítható megoldások létrehozása, amelyek megfelelnek a modern ipari elvárásoknak. Galéria az előző évi programról. (Fotók: Nagy Gergely) A július 20. és 27. közötti program elején a résztvevők felkészítő képzést kapnak a Széchenyi István Egyetem tapasztalt oktatóitól, amely megalapozza a sikeres projektmunkát. A hallgatók a hét folyamán folyamatos mentorálásban részesülnek, így nemcsak technikai tudásukat mélyíthetik el, hanem a rendszerszintű gondolkodásban is fejlődhetnek. A tábor különlegessége, hogy a csapatok eredményeiket az egyetem és az Audi Hungaria szakemberei előtt mutathatják be, a győztes pedig exkluzív ajándékokban és élményekben részesül. A program része egy gyárlátogatás is, amelynek során a hallgatók közvetlen betekintést nyerhetnek a győri székhelyű nagyvállalat működésébe. A Széchenyi-egyetem a résztvevők számára szállást biztosít a győri campuson, emellett délutánonként közösségi és csapatépítő programokkal segíti az ismerkedést. A részvételi díj 365 euró, amely magában foglalja a szállást, az oktatást, az ebédet, a megnyitó és záróesemények ellátását, a hivatalos pólót, a sikeres teljesítésről szóló mikrotanúsítványt, a mentorálást, a tananyagokat, valamint a szakmai programokat. A felvételi interjúk során nyújtott teljesítmény alapján a legjobb hét százalékba kerülők ösztöndíjban részesülnek. A jelentkezési határidő 2026. április 30. A pályázók a regisztrációs űrlap kitöltésével  és a 15 eurós regisztrációs díj befizetésével jelentkezhetnek. Az önéletrajzok alapján kiválasztott hallgatók online interjúk során mutatkozhatnak be a mentoroknak és a szervezőknek. A legjobbak ezt követően kapnak meghívást a programra. A táborról további információk az Audi Development Camp honlapján  olvashatók.

  • Állásbörze: a régió meghatározó gazdasági szereplői várták a Széchenyi István Egyetem hallgatóit

    A Széchenyi István Egyetem Állásbörzéje hallgatóknak, diplomásoknak, pályakezdőknek és szakképzett fiataloknak kínál kapcsolatépítési lehetőséget a munkaerőpiaci szereplőkkel. A térség jelentős foglalkoztatói az április 14-én megrendezett programon mintegy százötven állást és gyakornoki pozíciót kínáltak a fiataloknak, akik hasznos tanácsokat kaptak az önéletrajzíráshoz és a sikeres felvételi interjúhoz is. A Széchenyi István Egyetem nagy sikerű eseménye, az Állásbörze minden félévben találkozóra hívja a hallgatókat és a munkáltatókat. A napokban megtartott tavaszi rendezvényen a térség jelentős foglalkoztatói, az intézmény partnerei ezúttal is saját standokon mutatkoztak be az érdeklődőknek. „Az idén újdonság volt, hogy az Állásbörze előtti napon felkészítő programokat tartottunk a hallgatóknak. A résztvevők az álláskeresést segítő előadások mellett részt vehettek próba-állásinterjúkon, CV-fotózáson és fejlesztőtréningeken, amelyek segítették a másnapi börzére történő felkészültségüket. Ezen lehetőségek egy részét nemzetközi hallgatók számára is elérhetővé tettük” – mondta el Bende Réka, a Széchenyi-egyetem karrier szakreferense. Hozzátette, a tavaszi rendezvényen több mint harminc kiállító  közel százötven nyitott pozícióját  ismerhették meg a fiatalok. A nap folyamán a duális képzési lehetőségekről és az egyetem hallgatói csapataiban való részvételről is tájékozódhattak a látogatók. A Széchenyi István Egyetem tavaszi Állásbörzéjén sok fiatal tájékozódott a munkaerőpiaci lehetőségekről. (Fotó: Adorján András) Az elsőéves gazdálkodás és menedzsment szakos Havasi Míra Imola már többször ellátogatott a kiállításra. „Gimnazistaként is elkísértem egyetemista bátyámat, mert nagyon érdekelt az intézmény és ez a program. Most egyrészt a gyakornoki pozíciókat kerestem, és számos érdekes lehetőséggel találkoztam pénzügyi, illetve kontrollingterületen. Másrészt kiállítóként is érintett vagyok, mint az Arrabona Racing Team  tagja. Célunk, hogy minél többen megismerjék hallgatói versenycsapatunkat, amely kitűnő terepe a tapasztalatszerzésnek a fiatalok számára”  – fejtette ki. Havasi Míra Imola nemcsak érdeklődőként, de – mint az Arrabona Racing Team tagja – kiállítóként is jelen volt az eseményen. (Fotó: Adorján András) „Rendszeres látogatója vagyok az Állásbörzének, de korábban inkább csak érdeklődőként vettem részt rajta, most azonban már konkrét célokkal érkeztem. A gyakornoki pozíciók és az álláslehetőségek egyaránt érdekelnek, hiszen ugyan alapszakon végzős vagyok, de mesterképzésben is gondolkozom”  – fogalmazott a járműmérnök szakos Császár Félix. Császár Félix gyakornoki pozíciók után érdeklődött a rendezvényen. (Fotó: Adorján András) Az ugyancsak járműmérnöknek tanuló Fülöp Krisztián szerint a rendezvény kiválóan alkalmas a cégekkel való kapcsolatépítésre. „Gyakornoki pozíciók után érdeklődöm, elsősorban a gépészeti fejlesztési terület érdekel, mert alapképzés után szeretnék elhelyezkedni, és emellett én is mesterképzésen folytatnám tanulmányaimat” – emelte ki. „Logisztikai mérnöki diplomám megszerzését követően tervezem a járműmérnök alapképzés elvégzését is, mert úgy látom, ezzel a két végzettséggel széles körű lehetőségek nyílnának meg előttem a munkaerőpiacon”  – vélekedett Schäffer Péter, aki a folyamatoptimalizálás területén keresett nyitott pozíciót az eseményen. Fülöp Krisztián és Schäffer Péter a járműipari cégek standjait kereste fel. (Fotó: Adorján András) A gyakornoki és álláshelyek iránt érdeklődőknek érdemes felkeresni a rendezvény honlapját , ahol megtalálják a kiállítók által kínált lehetőségeket. Az oldalon fellelhető az intézmény emberi erőforrás tanácsadó mesterszakos hallgatóinak összeállítása is, amely az állásinterjúhoz, az önéletrajz, illetve a kísérőlevél megírásához tartalmaz hasznos tanácsokat.

  • A természet ritmusa: tíz ország hallgatói mutatták be a tavaszi hagyományokat a Széchenyi István Egyetemen

    A tavaszi megújulás állt a Széchenyi István Egyetem „A természet ritmusa” című rendezvényének középpontjában, ahol a nemzetközi hallgatók saját országuk évszakhoz kötődő hagyományait mutatták be a zene és a dallamok segítségével. A program egyszerre adott teret az ismeretszerzésnek és a különböző kultúrák kapcsolódásának. A Széchenyi István Egyetem több mint ezerfős, csaknem kilencven országból érkezett nemzetközi hallgatói közösségének kiemelt értéke a kulturális sokszínűség, amelyet az intézmény Nemzetközi Igazgatóságának Mobilitási és Ösztöndíjközpontja rendszeres interkulturális programokkal támogat. „A természet ritmusa” kezdeményezés ezt a megközelítést tükrözte: a résztvevők nemcsak bemutatták saját hagyományaikat, hanem közvetlen tapasztalatot is szereztek egymás szokásairól. Az esemény tematikáját a tavasz, a megújulás és az újrakezdés gondolata határozta meg, amely szorosan kapcsolódik az ENSZ által március 20-ára kijelölt nemzetközi boldogságnap üzenetéhez. A világnap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a jóllét, a közösségi kapcsolatok és a társadalmi egyensúly fontosságára, hangsúlyozva, hogy ezek nemcsak egyéni, hanem globális szinten is meghatározó tényezők. A rendezvényen harminc különböző országból érkeztek hallgatók, közülük nigériai, etióp, szudáni, mongol, török, bangladesi, indonéz, indiai, ugandai és magyar fiatalok mutatták be kultúrájukat, lehetőséget adva a különbözői hallgatói hátterek találkozására. A középpontban az állt, hogy miként kapcsolják a tavasz érkezését az újjászületéshez, a szabadsághoz vagy a hagyományőrző ünnepekhez. Külön figyelmet kapott a hazai prezentáció: a nemzetközi tanulmányok szakos Bedics Anna a magyar húsvéti szokásokat ismertette, kitérve a nagypéntek jelentőségére, amely Jézus Krisztus keresztre feszítésének állít emléket, valamint a húsvétvasárnap üzenetére, amely a feltámadást ünnepli. Előadásában szólt a húsvéthétfői locsolkodás ma is élő hagyományáról is. „A természet ritmusa” című nemzetközi program résztvevői a Széchenyi István Egyetemen – a hallgatók tíz ország kulturális hagyományait mutatták be, melyeket öltözetükkel is megidéztek. (Fotó: Ódor Márton) A program megható eleme volt, amikor a résztvevők elénekelték a „Tavaszi szél vizet áraszt” című népdalt. „ Őszintén hiszem, hogy a zene képes összekapcsolni a különböző kultúrákból érkező embereket. Látni, ahogy a hallgatóink együtt énekelnek, tanulnak egymástól, és örömmel adják elő népdalunkat, egyszerre volt felemelő és megható – szép emlékeztető arra, hogy a közös élmények határokon átívelő módon teremthetnek tartós kapcsolatokat ” – mondta Páliné Nyiri Sylvia, az intézmény Nemzetközi Igazgatóságának munkatársa, az Ösztöndíjprogram Keresztény Fiataloknak intézményi koordinátor, az esemény főszervezője. Az etiópiai Netsanet Temesgen, infrastruktúra-építőmérnöki mesterszakos hallgató, az Ösztöndíjprogram Keresztény Fiataloknak ösztöndíjasa is kiemelte, hogy nagy élmény volt számára részt venni a programban, és a zenén keresztül megismerni más kultúrákat. „ Büszke vagyok arra, hogy képviselhettem Etiópiát, és a magyar népdal közös éneklése is emlékezetes marad számomra ” – mondta. A szudáni Ibrahim Bakri, a Wittmann Antal Növény-, Állat- és Élelmiszertudományi Multidiszciplináris Doktori Iskola hallgatója, Stipendium Hungaricum ösztöndíjasa kiemelte:  „Számos kultúrát és hagyományos dalt ismerhettem meg a világ különböző pontjairól. A tojásdíszítés közben új emberekkel találkoztam, emellett többet megtudhattam a magyar húsvéti hagyományokról is, amelyek a keresztény és népi elemeket egyaránt ötvözik.” „Nagyon sokat jelentett számomra ez az esemény: a hazám bemutatása még erősebbé tette a kötődésemet az otthonomhoz. A magyar népdal eléneklése pedig azt erősítette meg, hogy bár különböző országokból érkeztünk, a zenén keresztül mégis könnyedén kapcsolódhatunk egymáshoz” – fogalmazott a bangladesi Khanom Sanjida ellátásilánc-menedzsment mesterszakos, önköltséges hallgató. A Törökországból érkezett dr. Nurullah Bektas, a Multidiszciplináris Mérnöktudományi Doktori Iskola egykori Stipendium Hungaricum ösztöndíjas hallgatója számára fontos volt, hogy bemutathatta a nevruzt, amely több százmillió ember számára jelenti a tavasz ünnepét hazájában és azon túl. „ Olyan volt, mintha egy darabot hozhattam volna el az otthonomból a győri egyetemi közösségbe. A »Tavaszi szél vizet áraszt« együttes éneklése még az esemény után is sokági velem maradt, emlékeztetve arra, hogy a zene nem igényel fordítást ” – mondta. A prezentációkat kreatív program is kísérte: a résztvevők húsvéti tojásokat díszítettek, amelyekből egy tojásfa készült. (Fotó: Adorján András)

  • Magfeldolgozó technológiai céggel kötött együttműködési megállapodást a Széchenyi István Egyetem

    Naprakész molekuláris biológiát alkalmazó, technológiafókuszú céggel lépett partnerségre a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara és az intézmény hasznosítóvállalkozása, az Uni Inno Zrt. A magfeldolgozó technológiákban élen járó, győri székhelyű CHH Műszaki Kft. az intézmény gyakorlatorientált tevékenységét oktatási, kutatási és innovációs területen is támogatja majd. A Széchenyi István Egyetem nagy hangsúlyt fektet hazai és nemzetközi kapcsolatainak fejlesztésére az oktatás és a kutatás terén egyaránt. Az intézmény Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara az elmúlt években több mint húsz vállalattal kötött együttműködési megállapodást a gyakorlatorientált képzés és a jövőbemutató, innovatív tevékenység előremozdításáért. A kar nemrég újabb sikert könyvelhetett el: a magfeldolgozó technológiákkal foglalkozó CHH Műszaki Kft.-vel lépett hivatalos partnerségre. A cég a világszerte ismert Cimbria gépekhez kapcsolódóan nyújt teljes körű, egyedi igényekre szabott megoldásokat a tervezéstől a kivitelezésig. Tevékenysége kiterjed a magfeldolgozó üzemek technológiai tervezésére, acélszerkezetek és gépkiegészítők gyártására, valamint komplett üzemek megvalósítására. Győri központjában gyártócsarnokkal, alkatrészraktárral és laborháttérrel rendelkezik, ahol a vetőmagok minőségi vizsgálata és feldolgozása történik korszerű technológiákkal. A vállalat elkötelezett a hazai vetőmag-előállítás fejlesztése mellett, amit biotechnológiai laboratóriumi szolgáltatásokkal és modern molekuláris biológiai módszerekkel is támogat. Az együttműködés középpontjában a gyakorlatorientált oktatás, a kutatás-fejlesztés és az innováció erősítése áll. A partnerség jegyében a vállalat a hallgatók szakmai fejlődését szakdolgozatok, diplomamunkák és doktori kutatások révén támogatja, valamint gyakornoki lehetőségekkel és laborhasználattal segíti a tapasztalatszerzést. A kooperáció közös kutatási és innovációs projektek indítására, szakmai publikációk támogatására és rendezvényekre is kiterjed, nyitva a felsőoktatási kompetenciák vállalati hasznosítására és a képzések fejlesztésében való részvétel felé. Az egyetem és hasznosítóvállalkozása mindehhez széles körű szakmai, kutatási és innovációs hátteret biztosít, érintve a gyártási folyamatok optimalizálását, új termékek fejlesztését, piacra lépési stratégiák kidolgozását, valamint a szellemi tulajdon hasznosítását. Az együttműködési megállapodás aláírásának résztvevői: Horváth Ármin, a CHH Műszaki Kft. biolabor üzletágának vezetője, Plevza Beatrix, a cég ügyvezetője, dr. Tóth Tamás kutatóprofesszor, a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának dékánja és dr. Ásványi Balázs vállalati kapcsolatokért felelős dékánhelyettes. (Fotó: Nagy Gergely) A megállapodás ünnepélyes aláírásán dr. Tóth Tamás kutatóprofesszor, a kar dékánja úgy fogalmazott: kiemelten fontosnak tartják a vállalati együttműködéseket, mert hidat jelentenek a képzés, a kutatás, az ipar és a felsőoktatás között. Hangsúlyozta: a projektalapú, gyakorlatorientált oktatást kiválóan támogatja az olyan cégekkel fenntartott szoros kapcsolat, amelyek jövőbemutató módon működnek, a CHH Műszaki Kft. labortevékenysége pedig példaértékű minta a hallgatók számára. Dr. Ásványi Balázs vállalati kapcsolatokért felelős dékánhelyettes elmondta: az egyetem mosonmagyaróvári karának népszerűsége abból is fakad, hogy a hallgatók piacképes tudást szereznek az intézményben, amelyhez elengedhetetlenek a korszerű technológiai és laborháttérrel rendelkező, ipari kapcsolódási pontok. „A partnerség nagy értéke az képzési, kutatási és innovációs területekre kiterjedő együtt gondolkodás, valamint a szakdolgozati és PhD-tanulmányokat segítő konzultációs lehetőség. Kiemelhető még a molekuláris biológiát fókuszba helyező, modern háttér, valamint a magfeldolgozás világszínvonalú technológiáját bemutató portfólió, amelyek mind támogatják az előremutató, interdiszciplináris kooperációt” – jelentette ki. Hozzátette: az Uni Inno Zrt. az innovatív fejlesztések szabadalmi eljárásaiban nyújthat majd segítséget. A CHH Műszaki Kft. ügyvezetője, Plevza Beatrix kijelentette: az elmúlt 22 év szakmai munkájának elismerésének éli meg az együttműködési megállapodás aláírását. „Vezetőként azt várom a közös munkától, hogy a bennünk rejlő fejlődési potenciál üzleti sikerré transzformálódjon, illetve a szakmai tudásunkat át tudjuk adni az agrártechnológiában tevékenykedő következő generációnak”  – szögezte le. Megjegyezte: cégük felismerte, hogy az innováció lételeme a piaci sikernek, amelyben a munkavállalók is partnerek, és támogatják a folyamat-, termék- vagy szolgáltatásfejlesztéseket. „Legmerészebb innovációnk a biotechnológiai üzletág elindítása volt, amellyel célunk, hogy naprakész a molekuláris biológiai technikákkal, köztük új generációs szekvenálással eredményül kapott adatokat partnereink a gyakorlatban tudják hasznosítani” – húzta alá. Az ügyvezető hangsúlyozta: kiemelt fontosságúnak tartja a magyar felsőoktatást, és hogy a hazai társadalom a tudásra épüljön, ezért az együttműködés kulcsának látja az oktatás jellegű tevékenységek támogatását.

Keresés

bottom of page