864 találat
- Dr. Szabó Csaba
Bűnügyi Tudományok Tanszék Dr. Szabó Csaba egyetemi docens Jogi Tudományterülete: Szabó Csaba szakmai pályafutását különböző beosztásokban végezte 1999-től (járőr, körzeti megbízott), majd 2008 és 2015 között a Soproni Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályán kiemelt főelőadó. 2015 és 2019 között a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tanított, mint tanársegéd. Ezen időszak alatt a Rendészettudományi Kar Tudományos Diákköri Tanácsának elnöke és a Magyar Rendészet tudományos folyóirat felelős szerkesztője is volt. 2016 és 2018 között a KÖFOP „A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés” nemzetközi kiemelt projekt posztdoktori ösztöndíja keretében „Az államok XXI. századi kihívásai a fegyverrendészet kapcsán” címmel végezett nemzetközi tudományos kutatásokat, valamint a „Szélsőségek, vallási szélsőségek” kutatócsoport keretében vizsgálta a keresztény szent helyeket érintő új típusú biztonsági kihívásokat a kritikus infrastruktúraként történő azonosításának vonatkozásában. További tudományos és szakmai kutatásokat folytatott a magánbiztonsági szektor szerepe vonatkozásában a keresztény szent helyek biztonsági modelljének kialakításában, valamint elemezte az izraeli szent helyek védelmére vonatkozó biztonsági struktúrát a vallási közösségek és a rendőrség közötti kapcsolattartás kialakításának rendészeti koncepciója vonatkozásában. PhD tudományos fokozatát hadtudományokból 2014-ben védte meg a „A katolikus rendőrségi lelkipásztori lehetséges modell válaszai a rendőrök erkölcsi és pszichikai problémáira” című disszertációjával. Jelenleg a Belügyi Szemle tudományos folyóirat főszerkesztő-helyettese. A Széchenyi István Egyetem, Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Egyetem, Bűnügyi Tudományok Tanszék egyetemi docens oktatója. Kutatásokat folytat a környezeti kriminológia tudományterületén. ÖNÉLETRAJZ PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR TANSZÉKI OLDAL Go szabo.csaba@sze.hu KÉPZÉSEK Igazságügyi igazgatási BA
- Fullér Róbert
Informatika Tanszék Fullér Róbert Egyetemi tanár Informatikai Tudományterülete: Többkritériumú döntési modellekkel foglalkozom, főleg olyan esetben, amikor minden kritérium egyforma fontosságú. Ilyenkor a globális teljesítmény mérésére a kritériumokon elért részteljesítmények súlyozott összege nem megfelelő. Azonban a Ronald R. Yager által bevezetett úgynevezett Ordered Weighted Averaging Operator (OWA) alkalmazható a kritériumokon elért részteljesítmények aggregálására. Az OWA operátor egy kompenzációs aggregáló operátor, ami azt jelenti, hogy bizonyos kritériumokon elért gyengébb teljesítményt kompenzálni lehet más kritériumokn elért jobb teljesítménnyel. Kutatásom célja a döntéshoző céljaival konzisztens OWA operátor identifikálása, ami általában egy nemlineáris matematikai programozási feladatra vezet. ÖNÉLETRAJZ PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR TANSZÉKI OLDAL Go rfuller@sze.hu KÉPZÉSEK Mérnökinformatikus MSc
- dr. Kovács Katalin
Informatika Tanszék dr. Kovács Katalin egyetemi docens Informatikai Tudományterülete: Informatika Tanszék vezetője Mérnökinformatikus BSc, MSc szakok szakfelelőse ÖNÉLETRAJZ PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR TANSZÉKI OLDAL Go kovacsk@sze.hu KÉPZÉSEK Mérnökinformatikus MSc Gazdaságinformatikus BSc Gazdaságinformatikus MSc Műszaki menedzser BSc Mérnökinformatikus BSc
- Dr. Kulcsár Nárcisz Rita
Matematika és Számítástudomány Tanszék Dr. Kulcsár Nárcisz Rita Egyetemi adjunktus Pedagógiai, Egyéb, Matematika Tudományterülete: Matematika tömegtárgyakat oktatok mérnök és közgazdász hallgatók számára magyar és angol nyelven. Kutatásaimat elsősorban matematika felsőoktatás módszertan területén végzem. ÖNÉLETRAJZ PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR TANSZÉKI OLDAL Go kulcsar.narcisz@math.sze.hu KÉPZÉSEK Közlekedésmérnöki BSc Logisztikai mérnöki BSc Építőmérnöki BSc Villamosmérnöki BSc Gazdálkodási és menedzsment BSc Gazdaságinformatikus BSc Műszaki menedzser BSc Mechatronikai mérnöki BSc Programtervező informatikus BSc Környezetmérnöki BSc Gépészmérnöki BSc Mérnökinformatikus BSc
- Dr. Erdős Ferenc, PhD
Informatika Tanszék Dr. Erdős Ferenc, PhD egyetemi docens Gazdasági, Informatikai Tudományterülete: ÖNÉLETRAJZ PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR TANSZÉKI OLDAL Go erdosf@sze.hu KÉPZÉSEK Mérnökinformatikus MSc Marketing MSc Logisztikai mérnöki BSc Gazdálkodási és menedzsment BSc Gazdaságinformatikus BSc Gazdaságinformatikus MSc Műszaki menedzser BSc Vezetés és szervezés MSc Mérnökinformatikus BSc Ellátásilánc menedzsment MSc
- Dr. habil. Szoboszlai-Kiss Katalin
Jogelméleti Tanszék Dr. habil. Szoboszlai-Kiss Katalin egyetemi docens Bölcsészettudományi, Jogi Tudományterülete: DR. HABIL SZOBOSZLAI-KISS KATALIN (Szilágysomlyó, 1973) a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának habilitált egyetemi docense, 2009-ben Cogito Díjjal kitűntetett filozófus, klasszika-filológus. A Jog-Állam-Politika szakfolyóirat vezető szerkesztője. Kutatási témái az antik filozófia és etikatörténet, továbbá korunk embere előtt álló etikai kihívások okozta dilemmák értelmezése, ezen belül elsősorban a humán reprodukciós eljárások és az embrióetika kérdései. Országos ismertséget hozó cikke a Lombik az abortusz inverze címmel jelent meg a Magyar Nemzetben 2020 októberében. Ugyanebben a témában publikálta A mesterséges megtermékenyítésről, mint az élethez való jog lehetőségéről és az ebből származó etikai dilemmákról című írását is. Az utóbbi Lovászy Lászlóval közös tanulmányként jelentett meg a Jog-Állam-Politika folyóiratban 2021 nyarán. Az elmúlt időszakban a 20. századi magyar politikatörténet felé is fordult figyelme, Bibó István és Szókratész portréját, igaztalan vádak alapján történő elítélésüket és a későbbi emlékezetüket dolgozta fel Párhuzamos életrajzok Bibó István és Szókratész című írásában, amelyet Kukorelli István alkotmányjogász 70-ik születésnapjára kiadott Jog-Állam-Politika 2022-es ünnepi különszámában publikált. Több mint húsz éve oktat joghallgatónak etikát, filozófiát és latin nyelvet a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán. 2023-ban jelent meg harmadik önálló kötete a Miről beszélek, amikor a görögökről beszélek címmel a Gondolat Kiadónál. ÖNÉLETRAJZ PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR TANSZÉKI OLDAL Go szoboszl@sze.hu KÉPZÉSEK Jogász
- Dr. Hegyi Pál
Közlekedésépítési és Vízmérnöki Tanszék Dr. Hegyi Pál egyetemi adjunktus Műszaki Tudományterülete: ÖNÉLETRAJZ PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR TANSZÉKI OLDAL Go hegyip@sze.hu KÉPZÉSEK Építészmérnöki Építőmérnöki BSc Közlekedésmérnöki MSc Építészmérnöki BSc Környezetmérnöki BSc Mérnökinformatikus BSc
- Dr. Horváth Ernő
Automatizálási és Mechatronika Tanszék Dr. Horváth Ernő tudományos munkatárs Műszaki Tudományterülete: Járműipari Kutatóközpont, Autonóm Közlekedési Rendszerek Kutatócsoport szakmai vezető ÖNÉLETRAJZ PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR TANSZÉKI OLDAL Go herno@ga.sze.hu KÉPZÉSEK Mérnökinformatikus MSc Villamosmérnöki BSc Villamosmérnöki Msc Mechatronikai mérnöki BSc Mérnökinformatikus BSc Mechatronikai mérnöki MSc
- Horváth Patrícia
Vezetéstudományi és Marketing Tanszék Horváth Patrícia Tanársegéd Társadalomtudományi Tudományterülete: a Vezetéstudományi és Marketing Tanszék tanársegéde, a Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója ÖNÉLETRAJZ PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR TANSZÉKI OLDAL Go horvath.patricia@sze.hu KÉPZÉSEK Kereskedelem és marketing Emberi erőforrás tanácsadó MA Gazdálkodási és menedzsment BSc Gazdaságinformatikus BSc Kereskedelem és marketing BSc
- Dr. Szabó Róbert Zoltán
Nemzetközi és Alkalmazott Közgazdaságtan Tanszék Dr. Szabó Róbert Zoltán egyetemi docens Társadalomtudományi Tudományterülete: Dr. Szabó Róbert Zoltán habilitált egyetemi docens, a politikatudomány, a nemzetközi kapcsolatok, valamint a modern kori egyetemes és magyar történelem témaköreiben tart kurzusokat, fő kutatási területe az európai nemzetiségek helyzete. Hét monográfia, több egyetemi jegyzet és számos tudományos cikk szerzője ÖNÉLETRAJZ PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR TANSZÉKI OLDAL Go szabor@sze.hu KÉPZÉSEK Nemzetközi tanulmányok BSc Közösségszervezés BA Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás MSc Gazdálkodási és menedzsment BSc Szociológia BA Kereskedelem és marketing BSc Turizmus-vendéglátás BSc
- Dr. Szőke Júlia PhD
Nemzetközi Tanulmányok és Kommunikáció Tanszék Dr. Szőke Júlia PhD egyetemi docens Társadalomtudományi Tudományterülete: Nemzetközi kapcsolatokért felelős dékánhelyettes, tanszékvezető, Nemzetközi Tanulmányok BA szakbizottsági tag, MTA köztestületi tag ÖNÉLETRAJZ PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR TANSZÉKI OLDAL Go szokej@sze.hu KÉPZÉSEK Nemzetközi tanulmányok BSc Nemzetközi gazdálkodás BSc Közösségszervezés BA Gazdálkodási és menedzsment BSc Igazságügyi igazgatási BA Szakoktató BA
- Dr. Filep Bálint
Alkalmazott Fenntarthatóság Tanszék Dr. Filep Bálint egyetemi docens gazdasági, társadalomtudományi Tudományterülete: A Széchenyi István Egyetem elnöke, a Területi Tudományi és Vidékfejlesztési Tanszékének egyetemi docense. ÖNÉLETRAJZ PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR TANSZÉKI OLDAL Go filep.balint@sze.hu KÉPZÉSEK Nemzetközi tanulmányok BSc Vezetés és szervezés MSc Regionális és környezeti gazdaságtan MSc
- Dr. Keserű Barna Arnold PhD
Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék Dr. Keserű Barna Arnold PhD tanszékvezető egyetemi docens Jogi Tudományterülete: Jogi diplomámat 2012-ben szereztem a győri Széchenyi István Egyetemen, summa cum laude minősítéssel. Már az egyetemi évek alatt is a műszaki tudományokat és a jogtudományt ötvöző szellemi tulajdonjogi kérdésekkel kezdtem el foglalkozni, és ez az érdeklődés később is megmaradt. A győri jogi karon folytatott doktori tanulmányaim során a szellemi tulajdonjogok és a fenntartható fejlődés kapcsolódási pontjait vizsgáltam, amely témában írott disszertációmmal 2016 őszén PhD fokozatot szereztem, ezt követően pedig egyetemi adjunktusi, majd docensi kinevezést kaptam, és jelenleg is az egyetem Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszékén oktatok. Polgári jogot, szerzői jogot, védjegyjogot, filmjogot, médiajogot tanítok mind a joghallgatóknak, mind a posztgraduális képzés és szakjogász képzés hallgatóinak. 2022. január 1. napjától a Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék vezetője vagyok. Szakterületem a védjegyjog, de emellett szerzői jogi és más iparjogvédelmi kérdésekkel is foglalkozom, elsődlegesen a kreatív ipar és a filmipar területén. De nem idegen tőlem a technológia jogi oldala sem, több kutatási projektben vettem részt, amelyek a mesterséges intelligenciával és az önvezető autókkal kapcsolatos jogi kérdésekre keresték a választ. 2 évig a Kúria Polgári Kollégiumában dolgoztam főtanácsadóként, elsősorban személyiségvédelmi területen. A 2019-ben létrehozott Vándor, Keserű, Trenyisán & Partners Ügyvédi Társulás tagjaként szellemi tulajdonra specializálódott ügyvédként is dolgozom. ÖNÉLETRAJZ PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR TANSZÉKI OLDAL Go keseru.barna@ga.sze.hu KÉPZÉSEK Tervezőgrafika BA Személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási BA Formatervezés BA Építőművészet MA Igazságügyi igazgatási BA Formatervező művész MA Építőművészet BA Modern technológiák és kiberbiztonség joga MA Jogi Tervezőgrafika MSc Jogász
- Dr. Kalmár Sándor PhD
Agrárökonómiai Tanszék Dr. Kalmár Sándor PhD egyetemi docens Agrár Tudományterülete: Dr. Kalmár Sándor: 2000 óta oktatok a Széchenyi István Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar és annak jogelődjeinél. Oktatott tantárgyaim a mezőgazdasági alapismeretek, szervezés és vezetés módszertan, munkaszervezés és humán erőforrás menedzsment tantárgyak. Támogatom az oktatói tevékenységem mellett a Gazdászok Szövetségének alumni tevékenységet és a Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesületben a helyi értékek ápolását és népszerűsítését. ÖNÉLETRAJZ PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR TANSZÉKI OLDAL Go kalmar.sandor@sze.hu KÉPZÉSEK Állattenyésztő mérnöki MSc Agrármérnök tanár MSc Ménesgazda Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki BSc Agrármérnöki Mezőgazdasági mérnöki BSc Állattenyésztő mérnöki BSc Tanári (mérnöktanár) MA Mérnökinformatikus BSc Mezőgazdasági
- Dr. Bukovics Ádám PhD
Szerkezetépítési és Geotechnikai Tanszék Dr. Bukovics Ádám PhD egyetemi adjunktus Műszaki Tudományterülete: Dr. Bukovics Ádám 2013 óta az építőmérnöki tudományok doktora. A Széchenyi István Egyetem Szerkezetépítési és Geotechnikai Tanszékén a tartószerkezetek tervezésének (acél, vasbeton, fa) és a tartrószerkezetek diagnosztikájának és megerősítésének az oktatásában vesz részt. Kutatási területe az épületdiagnosztika, a régi lakóépületek fuzzy szignatúra alapú állapotértékelése, valamint a tartószerkezetek megerősítési lehetőségeinek vizsgálata. ÖNÉLETRAJZ PUBLIKÁCIÓK GOOGLE SCHOLAR TANSZÉKI OLDAL Go bukovics@sze.hu KÉPZÉSEK Építőmérnöki BSc Szerkezet-építőmérnöki Msc
















